Ezen az oldalon 2017. januárjától a különféle stílusú, új prózai írásaimat teszem közzé.
Király Lajos
*
HALÁLRA VÁRÁS
Egy
idős házaspár üldögél a fotelben: a férj pizsamában, a
feleség pedig hálóingben. Mindketten egy-egy plédet csavartak a
derekuk köré. Csendben bámulnak maguk elé, ám olykor megszólal
az egyikük:
- Te
Béla! - mondja a feleség, - én meg akarok halni. Nekem már nincs
semmi örömöm az életben! - aztán nagyot sóhajtott.
- Igazad
van Terusom! - sóhajtotta a férj, - Nekem sincs kedvem élni!
Felnőttek, és itt hagytak bennünket a gyerekeink Már enni sincs
kedvem!...
- Ne
is együnk!- így az asszony. Hát az nagyon jó lesz, legalább
éhen halunk!
- Szégyellhetik
magukat majd a gyerekeink. Biztosan szidni fogják őket az emberek,
hogy milyen hálátlanok. Nem gondoskodtak rólunk! - mondta Béla.
- De
jó lenne már együtt meghalnunk, hiszen már nincs semmi értelme
az életünknek! Ugye igazam van, Bélám?
- Persze,
hogy igazad van, Terusom!...
Ahogy
emígyen beszélgetnek, egyszer csak kopogást hallottak az ajtón. A
csengőt nem szeretik, annak olyan rettentő hangja van, hogy amikor
megszólal, akkor majdnem meghal az ember ijedtében...
- Terusom!
Nézzél már ki a figyelőlyukon! Ki merészel bennünket zavarni
ilyen fontos dologban, amikor meghalni készülünk!?
- Nézzél
ki te, Bélám! Én már több napja nem ettem, olyan gyenge vagyok,
hogy már a beszélgetés is fáraszt! Már alig élek!
Béla
fölkelt a fotelből, otthagyta a meleg takarót és kilesett a
kémlelőlyukon. Majdnem meghalt ijedtében, mert egy rémséges
fehér csontvázat látott fekete sapkában, fekete lepelbe
burkolódzva, és a kezében egy fényes kasza villogott. Nagyon
megijedt, de azért kiszólt az ajtón keresztül:
- Mit
akar, Uram! Kit keres?
- Jó
napot, Uram! A Halálra Várókat Segítő Gyorsszerviz ügynöke
vagyok! - köszönt illedelmesen a csontváz, majd folytatta: -
Magukat keresem, mert az általunk is használt Nagy Fül jelezte,
hogy meg akarnak halni!...
- Ne
vicceljen velünk! - fortyant fel Béla. - Azt csak úgy mondtuk
egymásnak, mert unatkoztunk!
- Szép
kis halálra várók maguk, mondhatom!- gúnyolódott a Halál, mert
ő volt az ajtó előtt személyesen, és teljes felszerelésben. -
Most ne szórakozzanak velem! Annyi munkám van, maguk meg
fenntartanak kegyeletteljes feladatom elvégzésében! Olyan sok az
idióta, bocsánat, szerencsétlen ember, aki meg akar halni! Maguk
meg gátolják, hogy megmentsem őket ettől a sivár földi
élettől!...
Béla
levegő után kapkodott, majdnem meghalt mérgében, hogy merészel
pimaszkodni vele ez a nyikhaj csontkollekció...
- De
hát élni akarunk! Maga, Tisztelt Halál Úr, nem is tudja, hogy
milyen szép az Élet!
- Ne
beszéljen nekem zöldeket! - mérgelődött a Halál. -
Följelentem magukat előre megfontolt, többrendbeli halál
elmulasztásának vétsége miatt a Halált Kívánók Nemzeti
Hivatalánál! Sőt komoly büntetést kérek önökre a Halállal
Való Csalás Elleni Európai Bizottságnál is! Maguk csalók!
Büntetésük pedig több éven át tartó haldoklás lesz!
- Ne
tréfáljon velem Tisztelt Halál Úr! Mindjárt hozom az
elektromos sokkolómat, amit az Ecserin vettem jó áron, és úgy
megrázza magát az áram, hogy rögtön megüti a guta!
- Most
magának még viccelni való kedve van? Én már halott vagyok, azaz
halhatatlan! - mondotta haláli nyugalommal a Halál, aztán így
folytatta:
- Na,
jól van! Ezúttal még megkegyelmezek maguknak, ha ajánl nekem egy
olyan személyt, aki biztosan meg akar halni! Hogyan megyek a
Halottakat Előkészítő Bizottság elé, elveszíteném az
állásomat a cégünknél is! Mit tudja maga, hogy milyen nehéz
munkát találnia egy tisztességes szakembernek?!...
Erre
Béla elkezdte törni a fejét, hogy kit is ajánlhatna a kegyes
Halál Úrnak. Aztán hirtelen eszébe jutott a hirtelen gazdaggá
lett szomszédja, aki bár magabiztosan nyilatkozott a tévében, de
éjjelente halálfélelmek gyötörték, hogy mi lesz vele, hogyha
valami szerencsétlen politikai ármánykodás folytán behajtják
rajta azt sok letagadott adót, amit a külföldre vitt a jól
elrejtett offshor cégei következtében. Már nem bízott az ügyes
könyvelőiben és tanácsadóiban sem, azok mind haszonlesők!...Ő
meg állandóan halálra aggódik, de a külvilág előtt titkolja, ám
Bélát, a folyton otthon ülőt nem tudta becsapni!...
Ezt
elmondta a Halálnak, aki most már egy szempillantás alatt a
szomszédnál termett, hogy könyörtelen és gyors módon, nem
teketóriázva, élve vagy halva végre elvigyen valakit a Halottak
Országába...
Erre
Béla visszament az asszonykájához, aki megkérdezte:
- Ki
volt, akivel beszélgettél?!
- Senki!...
Csak egy házaló volt, aki eredeti ausztrál juhbundás takarót
akart rám sózni olcsó pénzért, azt hitte, hogy bedőlök a
blöffjének. Elmondtam neki, hogy mi már vettünk 80.000 Ft-ért,
és jó vásárt csináltunk...
Ezzel
visszaült a foteljébe, maga köré csavarta a meleg plédet és
felségéhez szólt:
- Terusom!
Olyan rossz az élet, én meg akarok halni!
- Bélám!
Igazad van, én is meg akarok halni!...
Budapest,
2017. január 27, 20 óra 30 perc
A
GONOSZSÁG ÉS A SZERETET
Az
idő kellemes volt, így aztán a feleségemmel kimentünk Bicskére,
a Galagonyás dűlőbe, mert tavasz lévén egyre több olyan munka
van a telken, amit időben el kell végezni. Aztán az is fontos,
főként a jövőre gondolva, hogy fákat ültessünk az
elpusztultak, kiszáradtak helyett.
Szép Reed Haven
fajtájú őszibarackfa csemetét vettem, és feleségemmel együtt
kerestük a megfelelő helyet, figyelembe véve azt is, hogy egyre
lejjebb süllyedt a talajvíz, és a nyarak elég melegek, sőt
tikkasztóan forróak a telken már vagy egy évtizede.
Az eredeti terv az
volt, hogy a málna melletti őszibarackfát kiszedem, mert a szép
facsemetét egy nyúl vagy őz alaposan “megmetszette” fogaival.
Arra is gondoltam, hogy a szilvafa melletti, kiszáradtnak tűnt
csemete helyébe ültetem a szép fát. Ám átgondoltam, hogy azok
nem a legjobb helyek, meg talán a fák is élnek még. A szőlő
melletti füves rész jobb lesz, nedvesebb a talaj.
Amint így
meditálok, látom, amint a telek végén lévő úton egyre több
autó közlekedett, egyre több telkes gazda jött ki, hogy a
szükséges tavaszi munkákat - szőlőmetszés, permetezés,
zöldborsó és zöldségfélék vetését - elvégezze...
Láttam azt is, hogy
egy fekete BMV igyekezett a telkek felé az úton, majd a mellettünk
lévő telek előtt megfordult és visszafelé igyekezett. A tőlünk
lévő harmadik füves, gazos telek előtt megállt, az ajtaja
kinyílt, majd bezárult és az autó elindult a mányi műút felé.
Nem tudtam mire vélni a dolgot, ám egyszer csak, mintha kiskutyák
sírását, nyüszítését hallanám. A hang irányába igyekeztem.
Meglepve vettem
észre, hogy a száraz fűben három kiskutya egymáshoz bújva
éktelenül sírt, és remegett, mivel elég erős szél fújt.
Közelükbe mentem, talán 2-3 hetesek lehettek. Az egyik kiskutya
fehér volt, a másik fekete, a harmadik pedig szürkés-barnás.
Kaukázusi fajtáknak tűntek.
Most értettem meg,
hogy egy gonosz tulajdonos egyszerűen kidobta a kiskutyákat az
autóból, és magukra hagyta őket. Nagyon felháborított ez az
emberi, inkább EMBERTELEN GONOSZSÁG! A tulajdonos vagy bicskei,
vagy mányi vagy Csabdiban lakó lehetett, de mindenképpen a közelben lakó...
Mit tegyek? Jómagam
négy cicát dédelgetek, nevelgetek a telkemen, de kutyákkal, főleg
kiskutyákkal sohasem foglalkoztam és nem is állt szándékomban. A
feleségemhez mentem a telken lévő házunkhoz, és mondtam neki,
hogy jöjjön! Mutatok valamit!...
Mikor a hatalmas
diófánkhoz értünk, mondtam, hogy figyeljen csak!...Aztán ő is
meghallotta a kutyakölykök sírását. Közelükbe mentünk és
láttuk a három síró, anyátlan kiskutyát. Megérezték a
jelenlétünket, és a fürgébb fehér kutyakölyök felénk
igyekezett, a másik kettő meg összeborulva sírt...
Nem visszük haza
őket! - mondta feleségem, meg itt sem hagyhatjuk őket, mert
megfagynak, vagy a sasok, vércsék, rókák elpusztítják őket.
Most mit tegyünk, hiszen a telkünkre sem vihetjük őket?...
Eszembe jutott, hogy
a szomszédban és a környéken laknak kutyatulajdonosok. Beszélek velük. Elindultam az úton a távolabbi telkek irányába.
Láttam, hogy velem
szemben egy fiatal házaspár jön, egy kislányt vezetnek és
sétálnak. Mikor közelembe értek, megszólítottam őket:
- Jó napot
kívánok. Elnézést, de egy problémát kellene megoldani! Most az
előbb egy barom, egy szemét alak, elnézést a kifejezésért,
kidobott három kiskutyát az autóból, de nem tudtam megnézni a
rendszámát, hiszen csak később jöttem rá, hogy miért is
álltak meg, aztán elrobogtak! Ez bűntény, amit csináltak!...
- Menjünk, nézzük
meg a kiskutyákat! - mondta fiatalasszony, és elindultunk a
kiskutyák felé.
Mikor odaértünk
a kutyakölykökhöz, akkor a férfi is mérgelődött, hogy milyen
lelketlen, állat emberek vannak. A fiatalasszony pedig a három
kiskutyát a kezébe vette, magához ölelte, és azt mondotta, hogy nem hagyjuk őket
itt, mert elpusztulnak, majd internetem felhívnak egy állatvédő
egyesületet, hogy jöjjenek a kiskutyákért. Ekkor elgondoltam,
hogy íme VAN EMBERI SZERETET IS!
A kislányuk
lelkendezve, kissé pöszén ujjongott:
- Anuszi, lesz
kiszkucánk!
- Kislányom!
Nekünk az az egy is elég a városban! Majd elviszik őket aranyos
bácsik és nénik, gondoskodnak róluk. Néha majd meglátogatjuk
őket. Jó lesz?
- Jó lesz
aranosz anuszi!
Elköszöntem a
házaspártól és megköszöntem, hogy gondoskodnak a kiskutyák
sorsáról. Igen! Vannak tisztességes emberek, Azt is elgondoltam,
hogy milyen ember lehet, mit csinálhat az az “emberállat”, aki
magára hagyta, sőt lelketlenül kidobbta az ártatlan, védtelen
kutyakölyköket?!
A házaspár már
egyre messzebbre került tőlem, de még lehetett hallani a kislány
selypítő hálálkodását:
- Anuszi, te
olyan aranosz vagy! Szejetlek nadon! Apuszi téged isz szejetlek!
Budapest, 2017.
március 20, 21 óra