I. RECENZIÓK, MÉLTATÁSOK RÓLAM, KÖNYVEIMRŐL
(Válogatások)
*
Balogh Jolán
„Ember az embertelenségben"
(ARANYTOLLÚ REMÉNY-MADÁR KÖTETRŐL)
(Válogatások)
*
Balogh Jolán
„Ember az embertelenségben"
(ARANYTOLLÚ REMÉNY-MADÁR KÖTETRŐL)
„Amit kezébe vesz az olvasó, az csupán egy vékonyka verses füzet. Mégis több annál. Szívemet helyeztem a sorok közé." E szavakkal indítja útjára a szerző első verseskötetét, s amit az ajánló sorok írója hozzátehet: fogadják szeretettel mindazok, akik olvassák! És forgassák minél többen, mert a szó nemes értelmében Ember bontakozik ki sorai mögül.
Király Lajost — úgy érezzük — nem kell bemutatni a fogyasztási szövetkezeti mozgalomban, a többit elmondják a versek.
Kérdezhetnék, hogy Ady Endre megrázó sorát miért választottam e rövid ajánlás címéül? Mert sajnos a mi korunk sem nélkülöz néhány figyelmeztető jelet. Észrevesszük-e, hogy lelkünk egyre sivárabbá válik a számok és a haszon bűvöletében? És azt, hogy élvezettel izguljuk végig a vérgőzös krimiket otthonunkban, karosszékünkben, s hogy faljuk a horrort, s a szadizmust, amely naponta ránk köszön a képernyőről.
Ezért kell örülnünk, ha akad valaki, aki a bódító mákony helyett megpróbál ébresztőt fújni, reménykedni, hinni, tanítani. Mert Király tud hinni a jövőben, s tenni vágyakozik az erőszakot, szadizmust szülő közöny ellen.
Ha csak néhány percre feledteti a mindennapok zsibbasztó gondjait, s mákszemnyi hitet ad a jövőhöz e kis füzet — amelyet példás összefogással segítettek életre Zala megye művészetpártoló szövetkezetei — bízvást mondhatjuk: nem jelent meg hiába!
Megjelent az 50.000 példányszámú Szövetkezet országos hetilap XL. évfolyam 48.számának (1987. november 25) 6. oldalán a könyv címlapjának fotójával
*
Verrasztó Antal
aranytollú reménymadár
Megjelent a Békés megyei NÉPÚJSÁG 1988. február 10-i számának 4. oldalán
*
Balogh Jolán
Mit mondott nekem?
Gyöngyök a sárban
*
BÉLAVÁRI TÜNDÉRKERT
Mandics György
A fénykereső
*
Györgypál Katalin
Rekviem
Király Lajos verseskötetéről
Király Lajos önálló kötettel tíz évvel ezelőtt jelentkezett, szám szerint tizenkettővel. Ez a tizenharmadik. Mondhatnánk, nem a legszerencsésebb szám, de maga a költő egy beszélgetés során említette, hogy nem babonás, hiszen ötvennyolc évvel ezelőtt született, mégpedig március tizenharmadikán.
A kötet hat ciklusban foglalja össze a közel kilencven verset. Nem többet, nem kevesebbet, jó arányú mértéktartással. A ciklusok közül az első a „Költészet hatalma" címet viseli. Nem volt hiábavaló ez a tíz év kihagyás. Ez idő alatt „találkozott" behatóbban József Attilával, Ady Endrével, Juhász Ferenccel, Kölcsey Ferenccel, Váci Mihállyal, Garai Gáborral. A felsorolt költők nem idézett veretes sorait visszaköszönni láttatja, mikor Adyt idézi egyik versében: „Párizs utcáin járok Veled vacogva és szent gyötrődésben" (Veled). Garai Gábor „Kis csodák" c. versét idézve: „... áldottak a köznapi kis csodák", Király Lajos szerint e kis csodák nem mások, mint az „ibolyák és szilvák kéklő színe / női test ritmusa kecses íve / egekbe feszülő karcsú tornyok / rónákon szunnyadó füvek bokrok / a vasútsínek kattogása / a kezeknek gyöngéd vallomása." Juhász Ferenc költészetét idézve, köszöntve így írja: „Fagytól, tűztől, gyarlóságtól, / álmoktól sohase féltél. / Aranykard fénylett kezedben: / a tiszta szó." József Attilának emléket állítva verseli: „Nem lettünk Hozzád hálátlanok, / Mint a Kor, mely űzött halálig: / Igazat szól minden szavad, / Levegőnkké, vérünkké válik." Vallomást tesz Kölcsey Ferenc sírjánál a szatmárcsekei temetőben: „Bármely gond nyomasztja / szívünket s agyunkat / hisszük hogy egyszer / szétroppan az átok / / Dolgos nép vagyunk / »Balsors akit régen tép.« / S ha nem marjuk egymást / lehet akkor másabb // emberibb jövőnk..." Végül Váci Mihály emlékét idézi „Halld hát sírodban is" című versében: „Benned zokogott / albérletbe zsúfolt / szövőnők és / malteros lányok / meggyalázása" de nem elég: „Harc és küzdelem: a szeretet gyakorta / szégyenlősen lapul / a közömbösség / és az érdekek / otromba ketrecében."
A „Szeretet" című ciklus versei közül négyet emelnék ki, amelyek jól érzékeltetik Király Lajos szerelmi (szeretet) költészetét. A „Szeress pokol s menny tüzével" című versében írja: „Hogyha átölelsz két kézzel / Föld találkozik az éggel", és beteljesülve „Égjünk el robbanó fénnyel / Szeress pokol s menny tüzével."
Szép képet fest az „Alvó asszony" című versében: „S a lámpafényben asszonyomnak arcát: - / az alvót, boldognak s álmodni láttam."
A „Fákat borzolt az esti szél"-ben a beteljesült szerelmi vágyról így vall:„Gyönyör-Hajónk szerelmesen /Hánykódott Gyönyör-Tengeren /Fáradt-csapzottan partra értünk". És végül korban is érett nagypapaként unokájáról, „Julianná"-ról vall boldogan: „Aztán négykézlábon indul /át csattogva padlón és küszöbön /kis fókaként siet / mozgatva / fenekét majd megáll / nevetve visszatekint / és csattog tovább "
A „Suhanó évszakok" című ciklus tizenöt verséből, szabad szerkesztésben, de hűen idézve követhetjük az évszakok változását. TAVASZ: „A napsugár szívünkig ér / kivedlünk meleg ruháinkból"; „Tavasz lesz! Új március!"; „s a szelek csak kergetőznek / borzolnak füvet hajat / kacérkodnak a lánnyal." NYÁR: „Ez a fojtó meleg szívekbe hull"; „Csillag szikrázik messzeségből" „Tejúton csatakos / paripák robognak / augusztusi éjben / virágok zokognak"; „Még zsongnak a méhek / Még zengnek a tücskök / Még híznak az indán / Aranyló fürtök"; „Még barna a bőröd / Egy része lehámlott". ŐSZ: „Zuhog zuhog / a hideg eső / szívembe hull / és lelkem fázik / levelek / könnyeznek / füvek / ágak közt / vad szél / citerázik". TÉL: „Zúzmara, hódara / jégdara, köd Zúzmara, jégdara / mindent beföd"; „Táncol a szél / rázza sovány testünket / reccsen a béna derék / táncol a szél / fehér fátyolként / rebben a hó
A kötet „Valóság és illúzió" c. ciklusában a költő és vele együtt a gyarló ember is jól látja, hogy: „Tűz a parázsban szunnyad"; „a csók / a szív zárkáiban"; „a Tett / az izmokban feszül"; „a Repülés / szárnytollakban"; „az Élet a Halállal együtt", ennek ellenére mégis az illúziói kergeti: „Megyünk előre araszolva a látatlan hegy csúcsa felé / mikor elértük akkor látjuk / a mélybe tekintve hogy / milyen szép a lenti világ / melytől oly távolra jutottunk."
A „Profán imádság" ciklusba amelynek azonos című verse egyben a kötet címadója is, Király Lajos mély aggodalommal, feltörő indulati ecseteli a mai valóságot. Úgy fogalmaz e rész tizenhárom - immár bűvös számnak ítélt - versében, hogy „manapság csak / a bűneink számítanak / jóságainknak nincs / piaci értéke", ezzel szemben: „Eladó egész világ: / eladnak üzemet, gazdaságot / eladó az áram, a víz / eladó minden mindegy mennyiért", szétfoszlik minden... „nem kell bakter / ki mindenre vigyázna / , őrház szétbontva". És mi lett az emberrel? Erre is választ ad: „Elvtárs voltam / Úrrá lettem / Örömömben / tönkre mentem", és megkérdi „Mit ér az Ember, / ha zsebe Semmivel / teli?" Ezt követően összegzi mai helyzetet: „Ki szánalomra méltó/ annak száját / nem hagyja el könyörgő szó"; „a tekintet gyáván meglapul, / mikor az igazságot feszítik keresztre / önzés és harácsol / acélszögeivel." Könyörgését ebben a helyzetben imába foglalja: „Ad hogy ne kelljen utolsó menedékként: / - gyermekeink és feleségünk elől / szánalmas elesettként halálba menekülni!"
A befejező, „Napjaink" c. ciklus sem: nélkülözi a költő, Király Lajos aggodalmait a világról, az emberiségről, feszült, összefoglaló szavak ellenére: is így fogalmaz: „Mikor lesz a tisztesség és szeretet / fényes glóriánk legszebb erényünk / mikor lesz az ember embernek barátja?" A végén leltárt készít, rövidet és összefoglalót, és a vers utolsó négy sorában így ír „Ötvennyolc évet megéltem / Hogy rosszul avagy jól / Sáfárkodtam életemmel / ítélje meg jelen a tettem."
Verseinek téma-választása igazán mai, szinte lüktetve érezni a hétköznpok gondjait, eseményeit. Olyan ez a könyv, mintha „napló" lenne e keserves ezredforduló Magyarországáról, emberek gondjairól, a világ békés-békétlenségéről, szavaival fogalmazva: „legszörnyűbb Rambó-filmmé lett a világ / Háború van? Béke?"
E tíz év alatt költővé érett Király Lajos. Gondolatai mélyek, emberiek, elgondolkodtatok.
A kötet a Krúdy Gyula Irodalmi Kör (Budapest, 2005) kiadásában jelent meg 115 oldalon.
Megjelent a KLÁRIS 2015/4. számának 50. oldalán
Azt mondják: a legtöbb ember ifjú korában verseket ír! Aztán évek múlva elfelejti ifjúkori „botlását", és más, hasznosabb dolgokkal foglalkozik. Szerencsére sokan folytatják a versírást, örömet okozva önmaguknak és másoknak is. Király Lajos sem hagyta abba ifjú éveinek szívet-lelket nyugtató tevékenységét. Tizenhárom kötete után megjelentette az ifjú tizenöt-tizennyolvéves Király Lajos kezdeti probálkozásait. Szerényen Zsengék címet adta a vékony kötetnek. Borítóján ifjúkori arcképe (Simon M. Veronika grafikája), egy érdeklődő, élénk tekintetű ember néz ránk. A versek 1962 és 1965 között születtek, és híven tükrözik a diákköltő érzésvilágát.
Legtöbbjük szerelmes vers. Ez tizenöt éves korban természetes. Vonzódás egy - vagy több - ifjú lányhoz, vágyakozás, ici-pici csalódás -mindez megtalálható a versekben. Igaz, még kiforratlan a hang, itt-ott még ismétlődő vagy döccenő rímek, ritmusok jelzik az útkeresést, de mindegyik versből sugárzik a diákszerelem, fénye, tisztasága. Néha már komolyodva az idő múlásán mereng; a felnőtté válást idézi ez a néhány sor: "Szívünk is most másért dobog,/ életünk egyre másabb lesz. / Szerelem sok újat hozott, / Mely számunkra nagy öröm lesz." (Az idő elszáll). És-íme, a boldogság túláradó érzése: "A boldog érzéseimet / Tán le sem írhatom, / Érzékelni nem lehet / mily édes e vonzalom." (A véred nem vált vízzé). Természetesen a fájdalom, a csalódás hangja is megszólal a versében: "Miért nem mondtad szemembe/ Hogy ne várjak Tőled semmi vigaszt?"(Kőszirt vagy te, nem leány)
Az ifjú költő feloldódik a természetben. A Napszakok-ciklusban az Alkonyat, az Éjszaka, a Hajnal és a Nappal elevenedik meg. A Vihar című vers jól érzékelteti azt a fenséges jelenséget, mely után ismét kisüt a Nap, e űzve a fellegeket,
Külön kell szólni a szenvedélyes, igazságra, békére vágyódó ifjúról, aki lelkendezve kiált fel: „Hozsanna neked te áldott Béke, / Boldogság szülőanyja!"-(Hozsanna neked, Béke)
Szinte forradalmi hevület vezeti tollát, amikor így fogalmaz: „Eljött a leszámolás-órája! Ó nagy úr... / / Az idő letelt, s megvillan a tőr gyilkos foga, / s örömmel habzsolja az úri testet." (Üdvözlégy hajnal). Végül a tizennyolc éves ifjú visszaemlékezik addigi életére. és filozofikus gondolatokkal nyugtázza felnőtté válását: „A sors szeszélye mostoha, / minden lépés szenvedés/ és küzdés - Az élet útja / bolyongás és golgota..." (Futó évek).
A kötet elején, az Előszó után a mai, szemüveges Király Lajos tekint ránk -ismét Simon M. Veronika grafikája -, akinek szemlélete, lelkesedése nem változott. Talán csak érettebb hangú lírikussá vált az évek folyamán.
A 2005-ben megjelentetett „Profán imádság" után a szerző egy kedves meglepetéssel szolgált: összegyűjtötte és kötetbe rendezte az 1962-65 között írt verseit. Király Lajos életrajzából tudjuk, hogy ebben az időben középiskolás diák volt, aki korán zsendülő irodalmi érdeklődése folytán már akkor „hegyezte tollát" leendő kibontakozásra. Eddig 13 kötete jelent meg, legnagyobbrészt versekkel, de vannak közöttük vallomások, válogatott versek eszperantóul, az egyik kötetben elbeszélések és tárcák is. Épp e két kötet megjelenése előtt 10 évvel, 1995-ben egy aforizma gyűjtemény zárta a hosszabb hallgatás előtt a sort.
A „Zsengék" Király Lajos irodalmi munkásságában egy apró sziget tele kedvességgel, bájjal, ami a régvolt ifjúkor tovatűnt vizein idelátszik. Szinte pihenés, kikapcsolódás, finom mosoly az olvasónak a vékonyka kötet.
„Eljött már az est hírnöke / Hirdeti, hogy jön az este. / Madarak kezdenek elülni, / Nem kell nékik énekelni." (Hajnal) A vers Bélavárott. 1962-ben született.
Az akkor 15 éves fiú tágranyílt szemmel és érzékeny hallással figyelte a világot, a természethez fordult hasonlatokért, megörökíteni való mondanivalóért. És a természet sosem hagyja cserben gyermekeit, ha belőle akarnak meríteni életre szóló élményeket, emlékeket.
Mi is visszatérünk saját múltunkba, amikor Király Lajos könyvét böngészgetjük. Milyen dolgokra csodálkoztunk rá és fogadtuk meg, hogy mi sokkal okosabban, ügyesebben, megalkuvások nélkül fogunk élni, mint az akkori felnőttek.
Az ifjú Király Lajos ösztöneiben ráérzett, mennyi minden kell ahhoz, hogy költővé váljék. Jól hasznosította tanárai bölcs tanácsait, francia nyelvi és egyéb tanulmányait.
(K. L.: Zsengék. Versek. Krúdy kiadás, 2005, 70 p.)
Megjelent a KLÁRIS 2006/2. számának 48-49. oldalán
„Minden ember élete kész regény" - így szól a mondás. A „regényes" életet mindenki a maga módján éli meg, dolgozza fel - mások szórakoztatására, saját okulására. Nagyjaink, a politikusok rendszeresen jelentetik meg az életükről, pályájukról szóló könyveket - sokszor megszépítve, felnagyítva saját szerepüket, íróink egy része szemérmesen, egyes szám harmadik személyben írja meg regényes önéletrajzát, álarc mögé rejtőzve, és ha felismerik benne a regényhőst, hevesen tiltakoznak az azonosítás ellen. Mások vállalják önmagukat még hibáikkal együtt is. így válik érdekessé „egyetlen" életük.
Van, aki szorgalmas és naplót vezet, pontosan megörökíti a vele történt eseményeket (Márai Sándor, Fodor András stb).
Király Lajos új könyve, a Hittem, amit tettem, ez utóbbiakhoz hasonlít - mégis újszerű, egészen más. Nem csupán napló, bár évszámokkal hitelesíti életének minden egyes mozzanatát. A bevezető rész családi kötődéseinek ismertetése után a kisgyermek Király Lajos, majd a kisiskolás és a nyiladozó értelmű kamasz életével ismerkedhet meg az olvasó. A szülőföld (Bélavár) szeretete, a nagykanizsai kollégiumi élet és az első versek: izgalmas témák a könyvben. Természetesen az első szerelmek is megjelennek. Őszinteség és jó értelemben vett kitárulkozás jellemzi a könyvet. Igazságot, megértést kereső versei teszik vonzóvá, hitelesítve a címben megfogalmazott állítást. Őszintén ír a feleségéhez fűződő mély kapcsolatáról, az ifjúsági mozgalomban, majd később a SZÖVOSZ-nál eltöltött mozgalmas évekről. Barátokról, segítőkről, mindazokról, akik valamilyen módon fontosak voltak az életében. A dátumok sűrűsödnek a különös „napló" lapjain, és közeledve a nyolcvanas-kilencvenes évekhez, előtérbe kerül irodalmi tevékenysége, a Művészetbarátokkal és a Krúdy Körrel való találkozása. Az egész könyv, az életrajzi megemlékezések, naplók rengeteg verssel és fotóval színesített. A könyvből egy vonzóan érdekes pályakép bontakozik ki. Megismerhetjük Király Lajos műfordítói tevékenységét, amerikai látogatásait - ott élő leányához -, gyakori fellépéseit a különböző rendezvényeken. A Hittem, amit tettem az immár hatvanadik életévét betöltött költő-író hiteles portréja. Az utóbbi tizenöt évben vele együtt tevékenykedő, a könyv lapjain szeretettel megidézett pályatársak számára is izgalmas olvasmány és érdekes kortörténeti dokumentum Király Lajos új könyve.
Ha nem ismertem volna e könyv születésének folyamatát, a megfontolásokat, az érzelmi ráhangoltságot, egy életút átgondolásának mindig nehéz folyamatát, akkor is megéreztem volna, olvasva-lapozva a kötetet. „Ilyen könyvet érdemes írni szerkeszteni" - ezt a legelső benyomásomat azóta is fenntartom hogy először átfutottam a könyvet. Élményekben, eseményekben, érzelmekben annyira gazdag, hogy idő kell, amíg az ember áttanulmányozza, beleéli magát. Az összefogott, tömör utószó azután választ sejtet egy-egy közbenső kérdésünkre is.
Eddigi életének krónikája tehát ez az „eseménydús leltár", megje-lent verseket, prózákat idézve sok-sok képpel, hittel - és tervekkel, szerencsére. A gyökerei gyökereitől kezdi, és jut el magasra, nagy teret-utat bejárva fizika és szellemi értelemben egyaránt. Társadalom, haza, család, munka, irodalom és művészetek - teljes a skála. A szerző azok közé az emberek közé tartozik, akiknél van mire szerénynek lenniük. Sikereiről, elért eredményeiről is csak visszafogottan szól.
Király Lajos e könyvében évenként - talán egy helyen von össze több évet - veszi számba e történéseket, a szerelmet, az írást. Megismerést, megjelenést, jelenlétet, részvételt. Ez a megoldás érdekes, követhető, emészthető És bizonyítva látjuk: ember és közösség összefonódhat, sőt másokat is akkor tarthatunk fontosnak, ha magunkat is fontosnak értékeljük-érezzük.
A kilencvenes évek első felétől ismerem Királyt Lajost, természetesen (!) a Krúdy Körből. Sok mindent tudtam róla, hiszen volt alkalmunk beszélgetni, tapasztalhattam stílusát, erényeit közvetlenségét, toleranciáját, tényleges segítőkészségét. Mindez visszatükröződik a kötetben halványan, összefogottan, tényszerűen, olykor csak tőmondatokban. Nagy ritkán szólal meg líraian az „összekötő szövegben". Egyik megnyilatkozását a „Mese a Csoda-Kútról" című verse után olvashatjuk: „Istenem! De elkelne ma is - a zaklatott, egymást nem tisztelő, gyűlölködő, békétlen, igazságtalan, harácsoló, országmegosztó, hazugságokban egymással vetélkedő világunkban ez a Csoda-Kút. Pedig mindenkinek a szívében van, csak a politikai vakságában ezt nem látja, vagy nem akarja látni!..." (133. p.). Egyetértek.
Annak ellenére, hogy a "Krúdy"-ban rendszeresen találkoztunk, kevéssé tűnt fel nekem, évekig jórészt csak nálunk (KLÁRIS újság és antológiák) publikált. E kötetéből tudtam meg; meglepődtem, mennyire számon tartja itteni megjelenéseit is. Kinek nem esik jól az ilyesmi?
Hitét szerencsére sosem adta fel, inkább otthagyott mindent, munkahelyet, sikert... és kitartásával, munkájával újabb sikereket ért el. Minderről azonban szinte csak a sorok között olvasva értesülünk.
Eredményei mögött ott van a rengeteg, jól elvégzett munka. A megírt versek és prózák, a megszervezett találkozók, a részvétel, az utazások, a jelenlét, a kapcsolatfelvételek és megtartások... ismerősök, támogatók, tanárok gondos számontartása, megbecsülése. [ És akiknek ő igyekezett segítséget nyújtani - vajon számontartják-e?]
Termékeny és tevékeny, sokszínű élet, sikeres, érdekes krónikája a
könyv, irodalmi-lelki fejlődés szép, emberi útjának a felmutatása. Olvasható regényként, kordokumentumként, átfutható olykor néhány vers, elmerenghetünk sorsokon, régi fényképeken, újkori történelmünkön - kinek-kinek hangulata, kedve szerint. Mert érdemes.
Király Lajos mostanában szinte ontja az új műveket, tetézve műfordításokkal. Reméljük, bőven bepótolja, amit néhány évig kényszerűségből mulasztott - és tapasztaljuk, kicsit más módon, mint korábban. Mert a fejlődésnek íve, története van!
E sorok írója Király Lajossal szemben bevallottan elfogult. Első találkozásunk időpontja sok-sok évtizeddel ezelőtt, a hatvanas évek végére datálódik. Történt mindez egy kiskomáromi utcafrontos, parasztbútoros albérleti kisszobában, ahol volt szerencsém megismerkedni Király Lajos már zsengének nem nevezhető, ám de mégis kezdő költővel, a helyi kultúra mindenesével és az akkori kiskomáromi ifjúság vezetőjével. Hogy akkor mit vállalt fel, jól tudtam, hiszen mint az ifjúság és a lokális kultúra volt szolgája, valamilyen szinten én voltam Lajos elődje, csak engem azidőben sodort tovább a faluból a mindent elsöprő szerelem. Sorsom el nem kerülendő, elmenőben voltam a szülőfalumból, Lajos pedig kezdő diplomásként a helyi Áfész-nél foglalta el első munkahelyét, s lett a Mosó-parti község kulturális és társadalmi mindenese...
Azért az a kiskomáromi kisszoba, mielőtt még elköltöztem, megvallotta nekem humánemberi és irodalomtörténeti titkait. Megismerhettem Király Lajost, az embert, az idealistát, az elhivatottat, a szerelmetest, s megismerhettem az akkori fiatalemberben a kezdő költőt. Mit megismerhettem, mivel az időben, versmondóként, néptáncosként, népművelőként rendszeres résztvevője voltam az akkori megyei és járási ifjúsági és kulturális vetélkedőknek, seregszemléknek, anno domini 1969, a Nagykanizsai Járási Kulturális seregszemléjének zalaszabari döntőjében versmondásban, Király Lajos „Az emberség jogán" címmel írt versével első helyezést értem el. Erről a számomra is nagyon kedves eseményről az akkori megyei sajtó is megemlékezett. Igen, idestova negyven évvel ezelőtt ismertem meg Lajost, s lettem vele szemben elfogult. Aztán az idő és a különböző dimenziók közbeszóltak, s a következő találkozásunkra négy évtizedet rendelt várakozásként a legnagyobb rendező, az élet.
Király Lajossal szemben bevallottan elfogult vagyok, írtam néhány gondolattal ezelőtt. Igen, s ennek több összetevője van. Én is balga és bősz idealistaként érintettje is vagyok a „királyi ifjúságnak". De leginkább azért, mert Lajos akkori hatására kezdtem el (no meg az ifjúkori tanárom, Kator Béláné, Elli néni noszogatására) verset és prózát írni. Valamilyen szinten Lajos is okozója, hogy készülőfélben van ötödik önálló kötetem, s vagy tizenöt antológiának voltam eddig társszerzője. No de ez egy másik történet...
Tulajdonképpen most egy recenzióféleséget kellene írnom Király Lajos hatvanadik születésnapjára megjelent, önéletrajzi ihletésű - Hittem, amit tettem c. - könyvéről.
Tisztelt Olvasó, bár háromszor elolvastam a kötetet, recenzálni nincs erőm és kellő szakmai alázatom, mert nemcsak Lajossal szemben vagyok elfogult, hanem a korral szemben is. Mi több, érintettségem oly mérvű, hogy a könyv elolvasása óta én is lubickolok az emlékeimben. És valahol itt van az igazsága és szükségessége az önéletrajzi írások létének, mert ezek az írások ebben az identitászavaros, „valóvilágos" korban visszavezetnek bennünket a gyökereinkhez.
Király Lajos kötete nem csak korrajz, nem csak életrajz, nem csak áttekintése, érintettsége miatt a kortárs költészet mikéntjeinek, napi harcainak, örömeinek, a kortárs mondanivaló filozófiai és lélektani felelősségének, hanem hagyaték is, mi több, jutalomutazás. Az így vagy úgy, leélt és megharcolt hatvan év, az átkos és a rendszerváltás utáni pozitív és negatív kanosszajárás történelme.
Emberi és irodalomtörténeti leltár a múltról. A bélavári gyermekkortól a kanizsai, a kiskomáromi, egerszegi kezdeteken át, s aztán a „szendierzsikés" boldog évtizedek ölelésén keresztül a Magyar Kultúra Lovagja címig. Et ce tera, et ce tera.
S hogy közben miről szóltak, szólnak a hat évtized alatt megírt versek, műfordítások, esszék, publicisztikák, az irodalmi színpadok, a szerzői estek, a Krúdy Kör, az meg minden Király Lajost ismerő és olvasó számára ismert, és elismert evidencia.
Mert Lajos hitte is, amit tett, mert a valóság és illúzió nem csak profán imádság, s mert szívünkben még zsong a régi dal...
Király Lajos életrajzi kötete nem csak korrajz, nem csak hat évtized, három politikai rendszert (Rákosis padlássöprő, Kádáros gulyáskommunizmusos, Antall vezette rendszerváltásos) átívelő időutazás, nem csak a szerző által válogatott versek öröme, hanem olvasásra, emlékezésre, emberségünk megfontolására, nota bene megélésére késztető gondolatok halmaza. Hogy a mindennapi továbblépés és továbbélés szempontjából milyen fontosak Király Lajos gondolatai, saját érzelmi pórusaimban tapasztaltam, éppen ezért feljogosítva érzem magam őszinte szívvel tanácsolni minden ismerősnek, kultúra és korbarátnak, olvassa el Király Lajos Hittem, amit tettem c. kötetét.
Megjelent a KLÁRIS 2006/2.számának 58-60. oldalán
A Galagonyás dűlő három ciklusra, három témakörre oszlik -stílusban követve a könyv alcímét: Elbeszélések, vallomások, esszék.
Az állattörténetek az irodalomban vagy tudományos, vagy szépirodalmi alkotások. Király Lajosnál a két lehetőség kombinálódik. Konkrét, aprólékos megfigyelések tudományos színezetet adnak az első, cicákról szóló ciklusnak, melyek akár választható olvasmánynak is ajánlhatók kisiskolások számára. Ugyanakkor a természeti lények antropomorfizálódnak; az író belső motivációja, életszeretete, tisztelete a természet csodáival szemben érzelemgazdag, lírai hangvételű írásokat eredményez. A kiterjedt macskacsaládról szóló történetekben a humánum, az író személyes humánuma érvényesül. Álljon itt néhány sor a belülről jövő, szeretetteljes figyelmesség szép példái közül (20. oldal): „Mikor finom ételt adtam Vagánynak, akkor a kiscicák is odamentek. Az ételt szétválasztottam a tányéron három részre. Békésen falatoztak egymás mellett."
Írói kvalitást igazol az asszociációs gazdagság: „Cirmi terhes lett. Hatalmas hasával úgy járt-kelt, mint a tehenek, amikor jóllakottan, teli hassal ringatózva jönnek haza a csordával, vagy miként a meleg vízből előcammogó nagy hasú vízilovak teszik...", hasonlóképpen a hangok, fények, színek által érzékekre ható ábrázolás: „A levelek enyhe szélben... halk, szomorú dalocskákat suttognak. Távolban egy fácánkakas kezdett éktelen kürtölésbe... A szőlőlevelek... barnáspirosan vagy rozsdásra száradva, helyenként sárgásán, egyes fajták halovány zölden, csöndes megnyugvásban várják a hideg szeleket".
Komoly érték a népi hagyományok, szólások, „évszázados megfigyelés" eredményeinek felhasználása, beépítése a szövegbe.
Tetszett a röviden szerkesztett, tömör fogalmazás, a gondolatok elegáns, jó ütemérzékű taglalása, mely az egész könyvre jellemző. Az érzelemgazdag tartalom ha esetenként mégis elragadta az írót, olyankor elő-előfordult szóismétlés, holott éppen a választékos, bő szókincs írásainak egyik erőssége. Néha - valószínűleg a tömörítésre való törekvés következményeként - helytelen a szavak sorrendje, ami értelemzavaró, félreérthetőségre ad okot. (Megjegyzem csupán, hogy északot a Sarkcsillag, a Stella Poláris mutatja.)
A „Cicaküzdelmek és boldogságok" ifjúi, sőt gyermeki nyitottsággal, „A természet csodái" érett, bölcs férfi-gondolkodásra vallva íródtak. A Hemingwayről és Krúdyról szóló néhány írás szerkezetileg érdekes: a lexikális feldolgozást, adatsorozatot színes, irodalmi igényű, nem kevés személyes vallomással gazdagított esszé követi.
Kinek mi tetszik jobban? Választ kap, ha kézbe veszi Király Lajos legújabb, 2009-ben az Uránusz Kiadó által gondozott kedves kis könyvét 90 oldalon.
Megjelent a KLÁRIS 2009/3. számának 55. oldalán
Verrasztó Antal
aranytollú reménymadár
Nincs könnyű dolga annak az ítésznek, aki Király Lajos verseskötetéről a költő által írt önéletrajzi vallomás elolvasása után akar elfogulatlan véleményt írni.
Elsősorban azért nincs, mert a „keresett személy" bőségesen elárulja hol- és kilétét, nem igyekszik verseibe rejteni önmagát. Miután így az emberi-költői kölcsönhatások külső burkának lefejtése már elvégeztetett, „Széthasadt a burok / Hajnal csordulással / Ma-született élő ./ Piros koronával". Nem marad más hátra, mint a költő lelki negatívjárói előhívott képek elemzésének lehetősége.
A vers egyszeri alkalom, olyan mint az „Aranytollú reménymadár", még inkább olyan, mint a zene, „ritmus beszéd ..." Király Lajos költészete (a kötet alapján) nem tagolható pályaszakaszokra, inkább költői alapozásról beszélhetünk, hiszen pályája elején tartó alkotóval állunk szemben. Versei, mint a lépcsőfokok, egyre közelebb visznek bennünket a bizakodáshoz, a reményhez. Az értelmes alkotó embcri lét lehetőségébe vetett hite, optimizmusa, tulajdonképpen költészetének toposza.
Elemző írásokban általában szokás megkísérelni a "becserkészett" költő műveit valamiféle irodalmi zsilipeken átereszteni. Király Lajos nem a különböző izmusok határterületein járó költő. Kísérletei ellenére sem az. Verseinek artisztikus megoldásában — , még a szélcsendesebb zugokban is — érzékelhetők a finomabb áttünések. Igyekszik érzelmeink kapujába állítani legszebb költői képeit: „Áldott az első lányka neve és /Áldottak tejízű riadt csókjai"... Még másutt: „De mindez nem a teljes / Emberi-Lét / mert nem takarózhatsz falvak melegével"...
Lehetőség ez a kötet, megérinteni az olvasó lelkét, lehetőség a mindannyiunkat érdeklő, érintő költői gondolatok befogadására: „s ha tenni kell hát teszünk / közösség tenyerébe a dolgok tisztaságát / teremtő megizzadt hétköznapjainkat",..
Király Lajos versei megérdemlik az olvasó figyelmét. (Megjelent az Antikva Kiadásszervező Iroda gondozásában. Kiadja a Zalakomár és Vidéke Afész.)
Megjelent a Békés megyei NÉPÚJSÁG 1988. február 10-i számának 4. oldalán
*
Balogh Jolán
A második kötet
A szerzőt lapunk olvasóinak nem kell bemutatni. Törekvése, önkifejezési vágya, oázisként hat számokkal, adókulcsokkal terhelt, létért küzdő, versengő, ám mégis reménykedő világunkban.
Köszönet és elismerés a hatvanhárom mecénásnak, a Budapesti Művészetbarátok Egyesületének, s az Antikva Kiadó atyai gondozásának. Mert aki kezébe veszi az alig másfél száz oldalas kötetet, néhány félórára visszatérhet a lét szebb, nemesebb, mélyebb értelmezéséhez.
A két lektor: Lator László és Madár János véleményéhez, továbbá Barcs János szerkesztő szavaihoz mit tehetek még hozzá, mint szerény ajánló, aki Latort személyesen is mesteremnek mondhatom? Legfeljebb néhány gondolatot arról, mit váltottak ki belőlem az öt fejezetre-címre fűzött versek, s mit a hatodik fejezet, a Mese a boldogságról és szenvedésről című oratórium?
Mindenekelőtt ráébredési mindarra, ami az emberélet útitársa, szenvedése, öröme, tartalma. Tisztább emlékezést gyermekkoromra, nagyanyám törékeny alakjára, akinek szintén ,,Ezüst kontyot rakott a tél // megfáradt arca köré". Próbára tette lelkiismeretemet: megfogadtam-e rég halott szüleim féltő intel-meit? A Dráva című vers engem a Rába partjára röpített vissza, ahonnan — ugyanúgy — ,,füzek hajlanak a vízbe, s a bozót // alatt halak pihegve állnak. ". Feltámadt bennem a múlékony ifjúság emléke, tucatnyi példaképe, s rendszerbe szedtem mindazokat a felemelő és keserű útravalókat, amelyeket az élet egyre súlyosodó batyumba tett.
És a ,,csodakút" kilenc vize? Mi is az emberi lét kilenc varázsszava a költő szerint? Tudás, öröm, bánat, szerelem, jóság, szerénység, igazság, emberség és békesség. Ezek által — ahogy vallja önmagáról a szerző — ,,Csoda történt gazdag lettem, // Kilenc szív dobog most bennem ". Csakhogy . . . Vannak ,,Judások", s máris ostorként csattannak a szavak. Lapozzuk csak fel a kötet 32. oldalát! A magam részéről emelt hangon szavalom együtt Király Lajossal: ,,Gyűlölöm őket: // a hízelkedőket, // a hiszékenyeket, // a vakon hívőket, // a mindig tapsolókat, // a csendben ülőket, // a meghunyászkodókat // és zajos-törtetőket, // a lefelé-taposókat // és fölfele nyalókat." S egyetértek a befejező sorokkal: „mert bennünk lapít // a róka-lelkiismeret, // és csengő ezüstökért // kézre adják saját véreiket."
Nekik ismét a Mese a csodakútról című versből ajánlanék négy sort, a négy befejezőt: ,,A Nagy-Csoda akkor volna, // Ha a Kúthoz gyalogolna // Sok törtető, fáradt ember // S visszatérne kilenc szívvel. //" .
Mennyivel emberibb világot élhetnénk, ha ezek az egyszerű szó-magok termékeny talajra hullanának! . . .
A recenziót az 50.000 példányban megjelent Szövetkezet című országos hetilap XLI évfolyam, 17 számának (1988. április 27) 6. oldalán közölte a könyv címlapjának fotójával.
*
Kopré József
KIRÁLY LAJOS VERSEIRŐL
Gyöngyök a sárban
Karcsú kis verses kötetet lapozgatok. Alig két tucatnyi verset tartalmaz ez a csinos kis füzetecske, amelynek tartalmát néhány hónapja még kéziratban olvasgattam. A Művészetbarátok Egyesülete gondozásában láttak napvilágot ezek a versek, szép papíron, fényes kartonba fűzött borító lappal, hibátlan szedésben, élvezetes betűtípus felhasználásával. A versek tükre gondos, hozzáértő kezekre vall, szinte sugárzik minden sorából a „szeretettel hozzáállás" míves munkája.
Király Lajos versei meg is érdemlik ezt a gondosságot. Már a kéziratolvasás időszakában is jeleztem: e közösségi töltésű verseket olyan költő vetette papírra, akit fűt belülről a mondandó őszintesége, aki a versírást szolgálatnak tekinti, aki sokirányú problémagazdagságával a technikai kísérletezésen túl egyetértő hullámhosszra törekszik az olvasóval.
A GYÖNGYÖK A SÁRBAN című kis verses füzet méltó folytatása Király Lajos korábbi munkásságának. Versei letisztultabbak, a képi megformálás érettebb, közelebb van a mához és ezzel a közel- s távoli jövendőhöz is. Soraiban ott lüktet az átélt élet sokszínű változása, a kimondás szelíd-haragos bátorsága, azzal a szándékkal, hogy az olvasó is átélje az ihlet pillanatait.
A címadó vers „Gyöngyök a sárban" nyitánya a további versek hangütésének, rokon a Verdeső szívünk mélyén című négy részre tagolt hosszabb versnek: tűz ég és lobog-pattog a sorok rőzselángjában, mintha a szívünket perzselné ez a láng. Öröm olvasni ezeket a verseket s kötelessége a recenzensnek megosztani örömét az Otthonunk olvasóival.
Megjelent az Otthonunk országos lakásszövetkezeti lap 1991. évi májusi számának 15. oldalán
BÉLAVÁRI TÜNDÉRKERT
Amikor Király Lajost még Király Lalinak hívták, az ötvenes évek elején, Belső-Somogyból nézve a Dráva menti Bélavárra, aligha gondolta volna valaki, hogy ott tündércsodák esnek meg. Ellenkezőleg: a szigorú határsáv községe, amelynek apró állomásán zord egyenruhások igazoltatták a leszálló idegent, inkább ridegnek tűnhetett.
Ám a politikai kényszer szülte szerep mögött mégis élte a maga életét a falu, színesen és gazdagon, a nyári zöldben kitárulkozó kertjeivel, titokzatos kovácsműhelyével, téli örömeivel, templomának fenségével, vonzó vízpartjával — úgy, ahogy a falvak élni tudnak. Élni és dajkálni, csodás arcot mutatva a hétköznapokban is ünnepre eszmélkedő fiúcskának, akit aztán messzire röpített a vonat az apró állomásról, el egészen a fővárosig. Király Lajos egyike azon írástudóknak, akiket köt, fogva tart a gyermekkor világa, vállalják a korai évek igézetét, s vetik jelenidőbe hozott emlékeiket, érzelemmel és értelemmel— prózában és versben.
A Krúdy Gyula Irodalmi Kör kiadásában — széles szponzori háttérrel — jelent meg a Gyermekkor tündércsodái című könyv Király Lajos tollából. Lektora Fodor András így méltatja a versek, elbeszélések, tárcák együttesét: „Gárdonyi Az én falum-jának emberközelsége, Fekete István természetlátásának árnyalatos meghittsége jut eszünkbe e lapok olvastán... Király Lajos szerencsés. Kivételesen szép gyerekkora volt, évtizedek távolából is foghatóvá, jelenkorivá képes váltani egykori élményeit".
Ez így igaz. Sőt! Amikor az olvasót versei, elbeszélései kézen fogják, mintha nemcsak Bélavárra, hanem saját gyerekkorába is visszatalálna.
T. T.
Megjelent a Somogyi Néplap 1993. január 23- i, szombati számának 9. oldalán
*
Kulimár János
KORTÁRSAK KÖNYVESPOLCÁRÓL:
Király Lajos: Gyermekkor tündércsodái
Ez a kötet száz emlék, Mennyi vallomás és egy folyamatos szerelem örökmécsese. Más az emlék, a vágy általában és mindig más egyszer. Most az utóbbit érezzük. Meg azt is, hogy szerzőnek nem kell folyton őrködnie azon, hogy a régi láng ugyanúgy lobogjon...
Parazsát örökre hordozza, bármerre viszi sorsa, s ha egy-egy csendes fuvallat jő, máris életre kelnek a gyermekkor tündércsodái. Ezúttal elmerült, mint a gyöngyhalász -, s visszatért egy maroknyi igazgyönggyel. Ezt osztotta szét közöttünk. így jutottam én is hozzá. Én az ős-szabolcsi, aki -bevallom - ezidáig azt sem tudtam, mi fán terem Bélavár. Most viszont ott tartok: ha törik, ha szakad ellátogatok oda. El, mert a táj szépsége hívogat, a név zenéje simogat, vár és átölel.
Ezt érzi Király Lajos is, mikor így vall:
"Bélavár! - Miként is csendül számon, zsong szívem mélyén a szó. Bélavár! - Itt élnek szeretteim... és itt porlad apám, nagyapám és nagyanyám... Bélavár - A Dráva mentén élő, lélegző, küzdő kis település, mely IV. Béla, második honalapítónk nevéből vétetett. Bélavár! - Életemből több mint négy évtized forrt össze történetével."
"Bélavár! - Miként is csendül számon, zsong szívem mélyén a szó. Bélavár! - Itt élnek szeretteim... és itt porlad apám, nagyapám és nagyanyám... Bélavár - A Dráva mentén élő, lélegző, küzdő kis település, mely IV. Béla, második honalapítónk nevéből vétetett. Bélavár! - Életemből több mint négy évtized forrt össze történetével."
És hogy hol van Bélavár? Fodor András kedves előszavában útbaigazít: "Hatszáz lelkes kis falu Somogyország déli, Dráva menti részén." A szerző szemében ifjúi fények csillognak, míg a tűnt ifjúság ébenasztalánál ül. Tündércsodákat keres az esti harangszóban, a hulló falevelek között, és a SÉTA során délibáb tündérpalotáit látta, miközben "elefántfüvet ringatott a szél... és fény tört át a dús lombok között." Mint egy buja szoprán a délszaki éjből, úgy tör elő az emlék, melyben esténként "orgonaillatot hozott a szél, / vízsuhogás simult a csöndbe, / s csendesen lobot vetett a vér. -" Igen, a szerelmes esték színtere a Dráva part volt, amelyről annyi év után így vall a költő: "A folyó minden ízét szívembe zártam, / Gyermek-korom világa lassan elcsobog." Emlék, sok száz emlék, mind olyan, mint a kiszáradt rét, amely egyetlen hűs záporesőtől újraéled, így éleszti a szerző is azt az öreg halászt, aki azóta hálójával együtt elporladt ugyan, de valaha hányszor nézte magát "a csöndes Drávának csillogó vízében." Az udvar c. vers különösen kedves számomra. Emlékezni kényszerít. Valaha magam is megfordultam ilyen helyen -, s bár sok év telt el azóta, valami egyre visszahív. Talán épp az, amiről a szerző ír: "Bennem él az illat / és szívemben virágzik / bódító orgonavirág, / erős illatú jázmin, / ...hangos udvari koncert / bennem él tarka zenével."
Múlt idők olyan békéje alszik ezen az eleven falusi udvaron, amelyet zavar, nyugtalanság még nem dúlt fel. Illyés Gyula fogalmazta meg csodálatosan ezt az ellentétet, amikor Bartókról szólt: "Mert épp e hangzavar, / e pokolzajt kavaró harci jaj / kiált harmóniát!" Sok év után magam is visszavágyom erre az udvarra, libák, kacsák, zöld fű -, s az árnyékban őrködik nagy Bikfic kutyám. A kicsi a lábamnál fekszik. Lám az ifjúság démona már bennem is éled és tovább bolyong. Örülhet az, akinek ilyen nyugalmas, boldog ifjúsága volt, mint a szerzőnek. Ez a felnőttkor nehéz óráiban is menedéket nyújt. Erről a fontos "talpkőről" egyszer Péter Eta írta: "Lenni kell egy szigetnek valahol, / Szívemben anyám arca él." Az ilyen kapaszkodók igazsága zúgatja a ciprust Van Gogh képein, s játszatja a tavaszi záport lágy húrokon. A Gyermekkor tündér-csodái erről is szólnak:
"Gyermekkor áldott tündércsodái
szülhetnek sok felnőttkori vágyat.
A kínok, keservek is szépekké
lehetnek, elhalványul a bánat."
Vannak apró emléktöredékek, amelyek megmagyarázhatatlanúl élnek túl sorsdöntő drámákat. Ilyenről szól A szoba c. vers. "Árnyak táncoltak / este a falakon, / melyhez zenét és fényt / a pattogó tűz adott." Király Lajos írásaiból az is kitűnik, hogy jókora adagot magával vitt földi útjára az útra indító somogyi tájból. Szinte halljuk A KISHARANG hangját tétlen, nyári vasárnapokon, amint lassan ballagnak a templomból hazatérők Bélavár álmos, poros utcáin. "...A kisharangnak / erős varázslata lőn: / elűz felleget, bajt / és jégverést..." Megismerjük a Gradina dombot és az Évszázados tölgyek sorsát a Delelő domb felett. Ezt így mutatja be a költő: "Elvonultak mellettük törökök, kurucok, labancok, szabadságharcosok, somogyi betyárok, németek, bolgárok, oroszok. A történelem évszázadai úgy elszálltak felettük, akár egy hatalmas nyári zivatar"...
Ebben a szép kivitelű kötetben maradandó emléket állít a költő szülőfalujának, Bélavárnak, ahonnan - mint egykor Csongor - elindult megkeresni a boldogságot. De nemcsak a sajátját, hanem valamennyiünkét. És keresi ezután is tovább. Ezenközben "a mélyben, lent a Dráva / hömpölygött fényesen. -" - ahogy a Fekete ladik-ban szól örök szerelméről a szerző. Ez a könyv Király Lajos tizedik kötete. Örülök, hogy vasárnapi olvasmányként ezt vettem le a polcról.
Király Lajos:
Aranypor csillámlott
Fényben fürdött
a Dráva part homokja:
hevertünk rajta
tágra nyílt
szemekkel.
Aranypor csillámlott
piciny szemcsék
között,
s marokra fogtuk
fénylő kincseinket.
Am semmivé váltak,
mikor a kezünknek
ernyőit kitártuk:
homok hullott, pergett
a könnyű szélben,
mint álmaink
peregnek
és boldogtalan,
meg boldog
perceink.
Megjelent a 10.000 példányszámú Gólya-hír regionális Információs kereskedelmi és szolgáltató hetilap II. évfolyam 4. számának 6-7.oldalán, 1994. január 26-án. (Szerkesztő:Kulimár János, Kiadta: a RÍM Könyvkiadó Bt, Kiadóvezető: Madár János)
Múlt idők olyan békéje alszik ezen az eleven falusi udvaron, amelyet zavar, nyugtalanság még nem dúlt fel. Illyés Gyula fogalmazta meg csodálatosan ezt az ellentétet, amikor Bartókról szólt: "Mert épp e hangzavar, / e pokolzajt kavaró harci jaj / kiált harmóniát!" Sok év után magam is visszavágyom erre az udvarra, libák, kacsák, zöld fű -, s az árnyékban őrködik nagy Bikfic kutyám. A kicsi a lábamnál fekszik. Lám az ifjúság démona már bennem is éled és tovább bolyong. Örülhet az, akinek ilyen nyugalmas, boldog ifjúsága volt, mint a szerzőnek. Ez a felnőttkor nehéz óráiban is menedéket nyújt. Erről a fontos "talpkőről" egyszer Péter Eta írta: "Lenni kell egy szigetnek valahol, / Szívemben anyám arca él." Az ilyen kapaszkodók igazsága zúgatja a ciprust Van Gogh képein, s játszatja a tavaszi záport lágy húrokon. A Gyermekkor tündér-csodái erről is szólnak:
"Gyermekkor áldott tündércsodái
szülhetnek sok felnőttkori vágyat.
A kínok, keservek is szépekké
lehetnek, elhalványul a bánat."
Vannak apró emléktöredékek, amelyek megmagyarázhatatlanúl élnek túl sorsdöntő drámákat. Ilyenről szól A szoba c. vers. "Árnyak táncoltak / este a falakon, / melyhez zenét és fényt / a pattogó tűz adott." Király Lajos írásaiból az is kitűnik, hogy jókora adagot magával vitt földi útjára az útra indító somogyi tájból. Szinte halljuk A KISHARANG hangját tétlen, nyári vasárnapokon, amint lassan ballagnak a templomból hazatérők Bélavár álmos, poros utcáin. "...A kisharangnak / erős varázslata lőn: / elűz felleget, bajt / és jégverést..." Megismerjük a Gradina dombot és az Évszázados tölgyek sorsát a Delelő domb felett. Ezt így mutatja be a költő: "Elvonultak mellettük törökök, kurucok, labancok, szabadságharcosok, somogyi betyárok, németek, bolgárok, oroszok. A történelem évszázadai úgy elszálltak felettük, akár egy hatalmas nyári zivatar"...
Ebben a szép kivitelű kötetben maradandó emléket állít a költő szülőfalujának, Bélavárnak, ahonnan - mint egykor Csongor - elindult megkeresni a boldogságot. De nemcsak a sajátját, hanem valamennyiünkét. És keresi ezután is tovább. Ezenközben "a mélyben, lent a Dráva / hömpölygött fényesen. -" - ahogy a Fekete ladik-ban szól örök szerelméről a szerző. Ez a könyv Király Lajos tizedik kötete. Örülök, hogy vasárnapi olvasmányként ezt vettem le a polcról.
Király Lajos:
Aranypor csillámlott
Fényben fürdött
a Dráva part homokja:
hevertünk rajta
tágra nyílt
szemekkel.
Aranypor csillámlott
piciny szemcsék
között,
s marokra fogtuk
fénylő kincseinket.
Am semmivé váltak,
mikor a kezünknek
ernyőit kitártuk:
homok hullott, pergett
a könnyű szélben,
mint álmaink
peregnek
és boldogtalan,
meg boldog
perceink.
Megjelent a 10.000 példányszámú Gólya-hír regionális Információs kereskedelmi és szolgáltató hetilap II. évfolyam 4. számának 6-7.oldalán, 1994. január 26-án. (Szerkesztő:Kulimár János, Kiadta: a RÍM Könyvkiadó Bt, Kiadóvezető: Madár János)
*
A fénykereső
1993 tavaszán Kaposváron ismerkedtem meg Király Lajos íróval a somogyi tájak egyik szerelmesével. Tíz kötete közül hármat mutatunk be most, a felfedezés örömével.
*
Gyermekkor tündércsodái
A könyv a Dráva melletti Bélavárról, az alig hatszáz lelket számláló kis faluról szól, a szerző szülőfalujáról. A Jugoszláv határ közelsége szinte megdermesztette ezt a helyet a maga archaikus voltában a "titoizmus" éveiben, így a szerző egy olyan érdekes faluképet tehet a magáévá, mely Magyarországon inkább már csak az előző nemzedékek sajátja. A zárt faluközösségnek meg voltak a maga szépségei, melyek mind sajátos emberszabású tárgyi világából, mind pedig sajátos összefonódott emberi viszonyaiból táplálkoztak. Amikor Király Lajos megeleveníti ezt a világot a szülőházzal, temetővel, a Dráva folyóval, ahol a fürdőző lányokat leste, a vasútállomásával, ahol első kitörési kísérletét követte el, amikor önállóan szállt vonatra, hogy elmenjen a búcsúba az egyik szomszéd faluba, a kovácsműhellyel, az iskolával, s az elmaradhatatlan katonákkal, akik a hatalmat képviselték, akik a büntető szörnyűséget jelentették, hiszen a laktanya vécéjének pucolása várt a határzóna megsértőire, pedig ők csupán fürödni akartak a hívogató vízben...
A váltakozó prózák és versek ezt az egyszervolt tündérvilágot idézik vissza, mely rég elmerült már a modernizáció támadásai alatt, hiszen a TV-ből kapott panorámaképek sohasem vetekedhetnek azzal a panorámával amelyet gyermekfejjel magad szereztél meg, amikor felkapaszkodtál a templomtoronyba s onnan vetted birtokodba az egész világot. Ez egy másik világ, melynek nyilván ugyanúgy meglesznek majd a maga felidézői, csakhogy ez a világ radikálisan különbözni fog az eddigi élményektől. Király Lajos tehát végképp a múltba merülő világnak állít emléket könyvében, amelyet Kertai Tibor rajzai tesznek még érzékletesebbé.
Száll a pitypang, mint a szellő
Weöres Sándor jegyében, Weöres bevallott ihletésében születtek Király Lajos gyermekversei. Mint kötete élőszavában elmondja, Nagykanizsán találkozott a nagy költővel, 15 esztendős korában, s ez az élmény meghatározó lett egész életére. Ha ezt nem mondaná, versei motívumkincséből, ritmusanyagából, akkor is nyilvánvaló lenne a nagy Mester szellemkeze. Sajnos, egy ekkora zsenivel költői versenyre kelni, istenkísértés. Saját élményvilágának a weöresi öntőformákba kényszerítése nem éppen szerencsés, mivel az eredetire emlékezve kénytelen kelletlen eszünkbe ötlik, hogy mennyivel jobb volt ez a téma Weöresnél. Ahol csak hasonló formákat épít, ott pedig azon kapjuk magunkat hogy minduntalan azt fájlaljuk, milyen nagy lehetőségeket hagyott ki, "vajon mit csinált volna ebből Weöres?"
Kinél van a Lámpás ?
Király Lajos legnagyobb igényű és horderejű kötete a három közül ez. Versei politikai indittatásúak, s az átalakulás lassúságában, az új politikai mező üres szólamainak ostorozásában remekelnek. Az "egymást faló urak és elvtársak", a másokat porig alázók ellen lázad, akik embertársaikat lekicsinyítve emelkednek a köz fölé a mindig önmagukat dicsérőket támadja, akik oda sem figyelnek a munkásokra. Munkás helyzetdala megrázóan őszinte: "Elvtárs voltam/ Úrrá lettem/ örömömben/ Tönkre mentem// Elvtárs voltam/ Úrrá lettem/ az utcára / Most kerültem// " . Köpenyegforgatókról, az új karrierlovagokról írt versei pontos kórképek, mint ahogyan az rövid verse a Relativitás is, amelyet teljes egészében ideírok. Aki szegény/ annak szegénysége/ hatványozottabban/ nő/ mint a gazdagok/ tőkéjének osztaléka." Így igaz. És a lámpás nem tudni hol van, s az alagút vége sem látszik. Sajnos.
Megjelent a Temesvári Új Szó 1993. december 30-i számában
*
Györgypál Katalin
Rekviem
Király Lajos verseskötetéről
Krúdy Kiadás, 1994.56 p. Borítólap: Bartos Ildikó
Több év alatt gyűltek össze ezek a különös, fájdalmas hangú, az életért - mert a halálról - szóló versek, amelyek a szerző tizenegyedik kötetét alkotják.
A kötet négy, fájdalmasan szép ciklust tartalmaz. Bevezetőül a költő a címadó verset választotta, mely már jelzi az ellentmondások következetes feltárását és a különös, „keserves", a siratóénekekhez közelítő hangvételt, megoldási módokat. Most e vers befejező sorait idézem: „Rekviem a meghalt szerelmekért / és a szerelem tisztítólángjában / sohasem szenvedőkért // REKVIEM AZ ÉLŐKÉRT / REKVIEM A HALOTTAKÉRT".
Az élet mélységes ellentmondásosságát tükröző gondolatsor fejeződik ki az első ciklus címében is: Két dimenzió. Az Ikaros éneke az elvágyódás verse {„szállni szállni szállni..."). Az Odüsszeusztan a kettős költői képek („hullám csattan az arcodon is / füledbe zuhan sós cseppmilliárdja") lüktető dinamikáját a vers végére verspróza váltja fel és csendesednek, lassulnak a sorok: „...a várakozás/mind megszüli azt amit vágyik a tenger / ölén és megkapom csöndes szép Ithakában".
A szerző hitet tesz Spartacus szabadság-vágya, lázadása mellett, melynek nyomán a hatalom - „a Birodalom - s Róma!" - megrettent (Spartacus utolsó vallomása). Az ezt követő versek erkölcsi kérdések sorát teszik fel a béke, a szabadság, a hazafiság mellett, az elnyomás, a szenvedés ellen, a szenvedők, az el-bukottak érdekében az életért, a megmaradásért, a humanitásért.
A következő ciklus címe önmagában is kérdés: Mit ér az ember? Itt még közelebb kerülünk a múlandóság gondolatához, a halál elkerülhetetlenségéhez (Infarktus; Mert élni kell: ,Az élő él / mert élni kell!"). És sorra megnevezi a túlélés titkait: az alkotást (Sorsod a könyv), a gyermeket (Egy meddő nő panaszaiból), a szerelmet (Egy utcalány panaszaiból), a barátságot (Egy hajléktalan panaszos énekeiből). Mint a verscímek is jelzik, az előző ciklus ellentmondásos, indirekt gondolatsorába illeszkedőn szót emelnek az emberi lót megcsúfolása, a puszta vegetálás ellen. Ha Állati lett a léte? / Sorsa kinek az átka, / kinek a vétke?" - kérdi, a társadalomra, az emberi kapcsolatokra utalva, amivel átvezet minket a Vádirat ciklusba.
Itt a gyűlölet, a bosszú, a félelem, az értelmetlen indulatok, „a hazugságok fekete katedráiisai" (Fájdalmak éles pengéi) ellen tiltakozik, a pokoljárásról (Dereng a fény) de „Még élek" - szögezi le... Végül a Profán imádságban nyíltan, plasztikusan fogalmazza meg legmélyebb kívánságait az emberségért, a létért:,Add, hogy ne kelljen utolsó menedékként / - gyermekeink és feleségünk elől- /szánalmas elesettként halálba menekülni!"
Az utolsó ciklusban az Emberség jogán szól a háború, a gyilkolás, a pusztulás ellen, ahonnan „nincsen visszaút" (Egy kis lélektan), ami-
kor „sírtak otthon az árvák..."(A második), amikor „sír és bujdokol/ a halálrasebzett / remény" (Horvátország).
A háború ésszel felfoghatatlan, soha el nem múló következményeit közelről ismerte: Vándorló szilánkként megkeserítette életüket, vagy mások életét (Emlékezés a dobruvkai fogolytáborra).
A ciklus (és így a kötet) három utolsó verse is példa értékű. Előbb a boszniai áldozatok emlékére íródtak a hexameterek „Ádáz harc dúl mostan..." címmel, nem utolsósorban Radnóti Miklós emlékére is - ezt a háborúk áldozatainak emlékére írt verse követi (Emberség jogán), mely e kötet talán legsúlyosabb, legdrámaibb hangvételű verse, egy világkatasztrófa vízióját vázolva fel -hogy „a szív és ész akarata" szerint békét követeljen „az emberség jogán! - Mindörökre", hogy legvégül a „Könyörgés a Világhoz!" című versében „..remélve reméljük / az Élet mindenhatóságát minden gonosz ellen!"
így legyen.
Megjelent a KLÁRIS 1995/1. számának 35-36.oldalán
*
Profán imádság
*
Kő-Szabó Imre
"Hiszem és vallom, hogy az ember csak úgy lehet boldog, ha másokért is tesz,ha másoknak is szerez örömteli perceket, órákat, napokat." Király Lajos költő és író, a szervező, a közéleti ember így summázza életének célját, a boldogságról vallott nézeteit. Negyven év költői munkássága, évtizedek irodalmi és szervező tevékenysége bizonyítja, hogy e hitvallás szerint él és megpróbálja másoknak is bizonyítani: érdemes és hasznos, amit csinál, ahogyan gondolkodik.
Tizenkét kötete jelent meg; versek, prózai írások, aforizmák. A Profán imádság című könyve új és már publikált verseit tartalmazzák. Ez a mottó szimbolizálja Király Lajos mélyen emberi, humánus gondolkozását. Kiért és miért imádkozik a költő? Idézzük a címadó vers néhány sorát: „Add meg a mindennapi kenyerünket! / Ne kelljen emberi mivoltunkban megalázva / munka és segély után esengeni ! / Add, hogy ne kelljen utolsó menedékként / - gyermekeink és feleségünk elől - / szánalmas elesettként halálba menekülni!" Torokszorító könyörgés, mai életünk, százak és ezrek életének, sorsának gyötrő előrevetítése. Ez nem szelíd sóhaj, igen, ez profán imádság! Legmegrendítőbbek azok a versei, amelyek ezt a mai „Való Világot" faggatják, idézik: a tv híradók szörnyűségeit, a mindent eladó és megvásárolható kufárságot, a nemzedékek, - az élet — kilátástalanságát, az elvtársból „úrrá lett" melós panaszát. Nos, a közéleti költő mindezeken töpreng és felteszi a kérdést: Mit ér az ember? Különösképpen, ha magyar? És, egyáltalán, ki a magyar? Aztán így válaszol -a régi, első írásos emlékünket felidézve - „Láttyátuk feleim szümtükhel, / mik vogymuk...", mivé lettek az emberek, - „Süketek lettetek, vakok és némák..."
A költő azonban nem lehet süket és néma. Nem lehet vak sem, látnia kell az élet szépségeit, hallani a szeretet szavát és szerelmes szívvel szóljon asszonyához. Ahogyan Király Lajos teszi azokban a versekben, amelyeket a feleségéhez ír. A lágyan simogató szavak, a költői kifejezések szépsége megkapó: „És gondolatban csókokban fürödtünk, / mint tóban fürdik aranyló tiszta Nap." Ez, a lírai költő hangja.
Tárkányi Imre
Megjelent a Művészet és Barátai XV. évfolyam 3. számának 18. oldalán (2005. május-június)
Kő-Szabó Imre
Profán imádság
Király Lajos válogatott és új versei
Király Lajos önálló kötettel tíz évvel ezelőtt jelentkezett, szám szerint tizenkettővel. Ez a tizenharmadik. Mondhatnánk, nem a legszerencsésebb szám, de maga a költő egy beszélgetés során említette, hogy nem babonás, hiszen ötvennyolc évvel ezelőtt született, mégpedig március tizenharmadikán.
A kötet hat ciklusban foglalja össze a közel kilencven verset. Nem többet, nem kevesebbet, jó arányú mértéktartással. A ciklusok közül az első a „Költészet hatalma" címet viseli. Nem volt hiábavaló ez a tíz év kihagyás. Ez idő alatt „találkozott" behatóbban József Attilával, Ady Endrével, Juhász Ferenccel, Kölcsey Ferenccel, Váci Mihállyal, Garai Gáborral. A felsorolt költők nem idézett veretes sorait visszaköszönni láttatja, mikor Adyt idézi egyik versében: „Párizs utcáin járok Veled vacogva és szent gyötrődésben" (Veled). Garai Gábor „Kis csodák" c. versét idézve: „... áldottak a köznapi kis csodák", Király Lajos szerint e kis csodák nem mások, mint az „ibolyák és szilvák kéklő színe / női test ritmusa kecses íve / egekbe feszülő karcsú tornyok / rónákon szunnyadó füvek bokrok / a vasútsínek kattogása / a kezeknek gyöngéd vallomása." Juhász Ferenc költészetét idézve, köszöntve így írja: „Fagytól, tűztől, gyarlóságtól, / álmoktól sohase féltél. / Aranykard fénylett kezedben: / a tiszta szó." József Attilának emléket állítva verseli: „Nem lettünk Hozzád hálátlanok, / Mint a Kor, mely űzött halálig: / Igazat szól minden szavad, / Levegőnkké, vérünkké válik." Vallomást tesz Kölcsey Ferenc sírjánál a szatmárcsekei temetőben: „Bármely gond nyomasztja / szívünket s agyunkat / hisszük hogy egyszer / szétroppan az átok / / Dolgos nép vagyunk / »Balsors akit régen tép.« / S ha nem marjuk egymást / lehet akkor másabb // emberibb jövőnk..." Végül Váci Mihály emlékét idézi „Halld hát sírodban is" című versében: „Benned zokogott / albérletbe zsúfolt / szövőnők és / malteros lányok / meggyalázása" de nem elég: „Harc és küzdelem: a szeretet gyakorta / szégyenlősen lapul / a közömbösség / és az érdekek / otromba ketrecében."
A „Szeretet" című ciklus versei közül négyet emelnék ki, amelyek jól érzékeltetik Király Lajos szerelmi (szeretet) költészetét. A „Szeress pokol s menny tüzével" című versében írja: „Hogyha átölelsz két kézzel / Föld találkozik az éggel", és beteljesülve „Égjünk el robbanó fénnyel / Szeress pokol s menny tüzével."
Szép képet fest az „Alvó asszony" című versében: „S a lámpafényben asszonyomnak arcát: - / az alvót, boldognak s álmodni láttam."
A „Fákat borzolt az esti szél"-ben a beteljesült szerelmi vágyról így vall:„Gyönyör-Hajónk szerelmesen /Hánykódott Gyönyör-Tengeren /Fáradt-csapzottan partra értünk". És végül korban is érett nagypapaként unokájáról, „Julianná"-ról vall boldogan: „Aztán négykézlábon indul /át csattogva padlón és küszöbön /kis fókaként siet / mozgatva / fenekét majd megáll / nevetve visszatekint / és csattog tovább "
A „Suhanó évszakok" című ciklus tizenöt verséből, szabad szerkesztésben, de hűen idézve követhetjük az évszakok változását. TAVASZ: „A napsugár szívünkig ér / kivedlünk meleg ruháinkból"; „Tavasz lesz! Új március!"; „s a szelek csak kergetőznek / borzolnak füvet hajat / kacérkodnak a lánnyal." NYÁR: „Ez a fojtó meleg szívekbe hull"; „Csillag szikrázik messzeségből" „Tejúton csatakos / paripák robognak / augusztusi éjben / virágok zokognak"; „Még zsongnak a méhek / Még zengnek a tücskök / Még híznak az indán / Aranyló fürtök"; „Még barna a bőröd / Egy része lehámlott". ŐSZ: „Zuhog zuhog / a hideg eső / szívembe hull / és lelkem fázik / levelek / könnyeznek / füvek / ágak közt / vad szél / citerázik". TÉL: „Zúzmara, hódara / jégdara, köd Zúzmara, jégdara / mindent beföd"; „Táncol a szél / rázza sovány testünket / reccsen a béna derék / táncol a szél / fehér fátyolként / rebben a hó
A kötet „Valóság és illúzió" c. ciklusában a költő és vele együtt a gyarló ember is jól látja, hogy: „Tűz a parázsban szunnyad"; „a csók / a szív zárkáiban"; „a Tett / az izmokban feszül"; „a Repülés / szárnytollakban"; „az Élet a Halállal együtt", ennek ellenére mégis az illúziói kergeti: „Megyünk előre araszolva a látatlan hegy csúcsa felé / mikor elértük akkor látjuk / a mélybe tekintve hogy / milyen szép a lenti világ / melytől oly távolra jutottunk."
A „Profán imádság" ciklusba amelynek azonos című verse egyben a kötet címadója is, Király Lajos mély aggodalommal, feltörő indulati ecseteli a mai valóságot. Úgy fogalmaz e rész tizenhárom - immár bűvös számnak ítélt - versében, hogy „manapság csak / a bűneink számítanak / jóságainknak nincs / piaci értéke", ezzel szemben: „Eladó egész világ: / eladnak üzemet, gazdaságot / eladó az áram, a víz / eladó minden mindegy mennyiért", szétfoszlik minden... „nem kell bakter / ki mindenre vigyázna / , őrház szétbontva". És mi lett az emberrel? Erre is választ ad: „Elvtárs voltam / Úrrá lettem / Örömömben / tönkre mentem", és megkérdi „Mit ér az Ember, / ha zsebe Semmivel / teli?" Ezt követően összegzi mai helyzetet: „Ki szánalomra méltó/ annak száját / nem hagyja el könyörgő szó"; „a tekintet gyáván meglapul, / mikor az igazságot feszítik keresztre / önzés és harácsol / acélszögeivel." Könyörgését ebben a helyzetben imába foglalja: „Ad hogy ne kelljen utolsó menedékként: / - gyermekeink és feleségünk elől / szánalmas elesettként halálba menekülni!"
A befejező, „Napjaink" c. ciklus sem: nélkülözi a költő, Király Lajos aggodalmait a világról, az emberiségről, feszült, összefoglaló szavak ellenére: is így fogalmaz: „Mikor lesz a tisztesség és szeretet / fényes glóriánk legszebb erényünk / mikor lesz az ember embernek barátja?" A végén leltárt készít, rövidet és összefoglalót, és a vers utolsó négy sorában így ír „Ötvennyolc évet megéltem / Hogy rosszul avagy jól / Sáfárkodtam életemmel / ítélje meg jelen a tettem."
Verseinek téma-választása igazán mai, szinte lüktetve érezni a hétköznpok gondjait, eseményeit. Olyan ez a könyv, mintha „napló" lenne e keserves ezredforduló Magyarországáról, emberek gondjairól, a világ békés-békétlenségéről, szavaival fogalmazva: „legszörnyűbb Rambó-filmmé lett a világ / Háború van? Béke?"
E tíz év alatt költővé érett Király Lajos. Gondolatai mélyek, emberiek, elgondolkodtatok.
A kötet a Krúdy Gyula Irodalmi Kör (Budapest, 2005) kiadásában jelent meg 115 oldalon.
Megjelent a KLÁRIS 2015/4. számának 50. oldalán
*
Zsengék
Király Lajos versei
Azt mondják: a legtöbb ember ifjú korában verseket ír! Aztán évek múlva elfelejti ifjúkori „botlását", és más, hasznosabb dolgokkal foglalkozik. Szerencsére sokan folytatják a versírást, örömet okozva önmaguknak és másoknak is. Király Lajos sem hagyta abba ifjú éveinek szívet-lelket nyugtató tevékenységét. Tizenhárom kötete után megjelentette az ifjú tizenöt-tizennyolvéves Király Lajos kezdeti probálkozásait. Szerényen Zsengék címet adta a vékony kötetnek. Borítóján ifjúkori arcképe (Simon M. Veronika grafikája), egy érdeklődő, élénk tekintetű ember néz ránk. A versek 1962 és 1965 között születtek, és híven tükrözik a diákköltő érzésvilágát.
Legtöbbjük szerelmes vers. Ez tizenöt éves korban természetes. Vonzódás egy - vagy több - ifjú lányhoz, vágyakozás, ici-pici csalódás -mindez megtalálható a versekben. Igaz, még kiforratlan a hang, itt-ott még ismétlődő vagy döccenő rímek, ritmusok jelzik az útkeresést, de mindegyik versből sugárzik a diákszerelem, fénye, tisztasága. Néha már komolyodva az idő múlásán mereng; a felnőtté válást idézi ez a néhány sor: "Szívünk is most másért dobog,/ életünk egyre másabb lesz. / Szerelem sok újat hozott, / Mely számunkra nagy öröm lesz." (Az idő elszáll). És-íme, a boldogság túláradó érzése: "A boldog érzéseimet / Tán le sem írhatom, / Érzékelni nem lehet / mily édes e vonzalom." (A véred nem vált vízzé). Természetesen a fájdalom, a csalódás hangja is megszólal a versében: "Miért nem mondtad szemembe/ Hogy ne várjak Tőled semmi vigaszt?"(Kőszirt vagy te, nem leány)
Az ifjú költő feloldódik a természetben. A Napszakok-ciklusban az Alkonyat, az Éjszaka, a Hajnal és a Nappal elevenedik meg. A Vihar című vers jól érzékelteti azt a fenséges jelenséget, mely után ismét kisüt a Nap, e űzve a fellegeket,
Külön kell szólni a szenvedélyes, igazságra, békére vágyódó ifjúról, aki lelkendezve kiált fel: „Hozsanna neked te áldott Béke, / Boldogság szülőanyja!"-(Hozsanna neked, Béke)
Szinte forradalmi hevület vezeti tollát, amikor így fogalmaz: „Eljött a leszámolás-órája! Ó nagy úr... / / Az idő letelt, s megvillan a tőr gyilkos foga, / s örömmel habzsolja az úri testet." (Üdvözlégy hajnal). Végül a tizennyolc éves ifjú visszaemlékezik addigi életére. és filozofikus gondolatokkal nyugtázza felnőtté válását: „A sors szeszélye mostoha, / minden lépés szenvedés/ és küzdés - Az élet útja / bolyongás és golgota..." (Futó évek).
A kötet elején, az Előszó után a mai, szemüveges Király Lajos tekint ránk -ismét Simon M. Veronika grafikája -, akinek szemlélete, lelkesedése nem változott. Talán csak érettebb hangú lírikussá vált az évek folyamán.
Tárkányi Imre
*
A 2005-ben megjelentetett „Profán imádság" után a szerző egy kedves meglepetéssel szolgált: összegyűjtötte és kötetbe rendezte az 1962-65 között írt verseit. Király Lajos életrajzából tudjuk, hogy ebben az időben középiskolás diák volt, aki korán zsendülő irodalmi érdeklődése folytán már akkor „hegyezte tollát" leendő kibontakozásra. Eddig 13 kötete jelent meg, legnagyobbrészt versekkel, de vannak közöttük vallomások, válogatott versek eszperantóul, az egyik kötetben elbeszélések és tárcák is. Épp e két kötet megjelenése előtt 10 évvel, 1995-ben egy aforizma gyűjtemény zárta a hosszabb hallgatás előtt a sort.
A „Zsengék" Király Lajos irodalmi munkásságában egy apró sziget tele kedvességgel, bájjal, ami a régvolt ifjúkor tovatűnt vizein idelátszik. Szinte pihenés, kikapcsolódás, finom mosoly az olvasónak a vékonyka kötet.
„Eljött már az est hírnöke / Hirdeti, hogy jön az este. / Madarak kezdenek elülni, / Nem kell nékik énekelni." (Hajnal) A vers Bélavárott. 1962-ben született.
Az akkor 15 éves fiú tágranyílt szemmel és érzékeny hallással figyelte a világot, a természethez fordult hasonlatokért, megörökíteni való mondanivalóért. És a természet sosem hagyja cserben gyermekeit, ha belőle akarnak meríteni életre szóló élményeket, emlékeket.
Mi is visszatérünk saját múltunkba, amikor Király Lajos könyvét böngészgetjük. Milyen dolgokra csodálkoztunk rá és fogadtuk meg, hogy mi sokkal okosabban, ügyesebben, megalkuvások nélkül fogunk élni, mint az akkori felnőttek.
Az ifjú Király Lajos ösztöneiben ráérzett, mennyi minden kell ahhoz, hogy költővé váljék. Jól hasznosította tanárai bölcs tanácsait, francia nyelvi és egyéb tanulmányait.
(K. L.: Zsengék. Versek. Krúdy kiadás, 2005, 70 p.)
Stancsics Erzsébet
*
Hittem, amit tettem
Király Lajos 60 éve
„Minden ember élete kész regény" - így szól a mondás. A „regényes" életet mindenki a maga módján éli meg, dolgozza fel - mások szórakoztatására, saját okulására. Nagyjaink, a politikusok rendszeresen jelentetik meg az életükről, pályájukról szóló könyveket - sokszor megszépítve, felnagyítva saját szerepüket, íróink egy része szemérmesen, egyes szám harmadik személyben írja meg regényes önéletrajzát, álarc mögé rejtőzve, és ha felismerik benne a regényhőst, hevesen tiltakoznak az azonosítás ellen. Mások vállalják önmagukat még hibáikkal együtt is. így válik érdekessé „egyetlen" életük.
Van, aki szorgalmas és naplót vezet, pontosan megörökíti a vele történt eseményeket (Márai Sándor, Fodor András stb).
Király Lajos új könyve, a Hittem, amit tettem, ez utóbbiakhoz hasonlít - mégis újszerű, egészen más. Nem csupán napló, bár évszámokkal hitelesíti életének minden egyes mozzanatát. A bevezető rész családi kötődéseinek ismertetése után a kisgyermek Király Lajos, majd a kisiskolás és a nyiladozó értelmű kamasz életével ismerkedhet meg az olvasó. A szülőföld (Bélavár) szeretete, a nagykanizsai kollégiumi élet és az első versek: izgalmas témák a könyvben. Természetesen az első szerelmek is megjelennek. Őszinteség és jó értelemben vett kitárulkozás jellemzi a könyvet. Igazságot, megértést kereső versei teszik vonzóvá, hitelesítve a címben megfogalmazott állítást. Őszintén ír a feleségéhez fűződő mély kapcsolatáról, az ifjúsági mozgalomban, majd később a SZÖVOSZ-nál eltöltött mozgalmas évekről. Barátokról, segítőkről, mindazokról, akik valamilyen módon fontosak voltak az életében. A dátumok sűrűsödnek a különös „napló" lapjain, és közeledve a nyolcvanas-kilencvenes évekhez, előtérbe kerül irodalmi tevékenysége, a Művészetbarátokkal és a Krúdy Körrel való találkozása. Az egész könyv, az életrajzi megemlékezések, naplók rengeteg verssel és fotóval színesített. A könyvből egy vonzóan érdekes pályakép bontakozik ki. Megismerhetjük Király Lajos műfordítói tevékenységét, amerikai látogatásait - ott élő leányához -, gyakori fellépéseit a különböző rendezvényeken. A Hittem, amit tettem az immár hatvanadik életévét betöltött költő-író hiteles portréja. Az utóbbi tizenöt évben vele együtt tevékenykedő, a könyv lapjain szeretettel megidézett pályatársak számára is izgalmas olvasmány és érdekes kortörténeti dokumentum Király Lajos új könyve.
Tárkányi Imre
*
Király Lajos „Hittem, amit tettem" című legújabb, impozáns könyve - unikum. Magában foglal egy gazdag életutat, egy teljes verseskönyvnyi anyagot költészetének a legkülönbözőbb oldalait bemutatva, számos prózát gyerekkortól a társadalomban elért eredményekig. És sok-sok embert. Nem is tagadhatná - bár ez eszében sincs - emberszeretetét, nagyfokú empátiáját, ami sokszor segítette, és ahogy az lenni szokott, olykor keserűséget is okozott neki. Ez utóbbiról azonban nem tudunk meg szinte semmit. „Finoman diszkrét" nemcsak a sok szerelmes verse (Porubszky Ildikótól véve a jelzőt), hanem egész magatartása, ennek megfelelően egész kötete is.Ha nem ismertem volna e könyv születésének folyamatát, a megfontolásokat, az érzelmi ráhangoltságot, egy életút átgondolásának mindig nehéz folyamatát, akkor is megéreztem volna, olvasva-lapozva a kötetet. „Ilyen könyvet érdemes írni szerkeszteni" - ezt a legelső benyomásomat azóta is fenntartom hogy először átfutottam a könyvet. Élményekben, eseményekben, érzelmekben annyira gazdag, hogy idő kell, amíg az ember áttanulmányozza, beleéli magát. Az összefogott, tömör utószó azután választ sejtet egy-egy közbenső kérdésünkre is.
Eddigi életének krónikája tehát ez az „eseménydús leltár", megje-lent verseket, prózákat idézve sok-sok képpel, hittel - és tervekkel, szerencsére. A gyökerei gyökereitől kezdi, és jut el magasra, nagy teret-utat bejárva fizika és szellemi értelemben egyaránt. Társadalom, haza, család, munka, irodalom és művészetek - teljes a skála. A szerző azok közé az emberek közé tartozik, akiknél van mire szerénynek lenniük. Sikereiről, elért eredményeiről is csak visszafogottan szól.
Király Lajos e könyvében évenként - talán egy helyen von össze több évet - veszi számba e történéseket, a szerelmet, az írást. Megismerést, megjelenést, jelenlétet, részvételt. Ez a megoldás érdekes, követhető, emészthető És bizonyítva látjuk: ember és közösség összefonódhat, sőt másokat is akkor tarthatunk fontosnak, ha magunkat is fontosnak értékeljük-érezzük.
A kilencvenes évek első felétől ismerem Királyt Lajost, természetesen (!) a Krúdy Körből. Sok mindent tudtam róla, hiszen volt alkalmunk beszélgetni, tapasztalhattam stílusát, erényeit közvetlenségét, toleranciáját, tényleges segítőkészségét. Mindez visszatükröződik a kötetben halványan, összefogottan, tényszerűen, olykor csak tőmondatokban. Nagy ritkán szólal meg líraian az „összekötő szövegben". Egyik megnyilatkozását a „Mese a Csoda-Kútról" című verse után olvashatjuk: „Istenem! De elkelne ma is - a zaklatott, egymást nem tisztelő, gyűlölködő, békétlen, igazságtalan, harácsoló, országmegosztó, hazugságokban egymással vetélkedő világunkban ez a Csoda-Kút. Pedig mindenkinek a szívében van, csak a politikai vakságában ezt nem látja, vagy nem akarja látni!..." (133. p.). Egyetértek.
Annak ellenére, hogy a "Krúdy"-ban rendszeresen találkoztunk, kevéssé tűnt fel nekem, évekig jórészt csak nálunk (KLÁRIS újság és antológiák) publikált. E kötetéből tudtam meg; meglepődtem, mennyire számon tartja itteni megjelenéseit is. Kinek nem esik jól az ilyesmi?
Hitét szerencsére sosem adta fel, inkább otthagyott mindent, munkahelyet, sikert... és kitartásával, munkájával újabb sikereket ért el. Minderről azonban szinte csak a sorok között olvasva értesülünk.
Eredményei mögött ott van a rengeteg, jól elvégzett munka. A megírt versek és prózák, a megszervezett találkozók, a részvétel, az utazások, a jelenlét, a kapcsolatfelvételek és megtartások... ismerősök, támogatók, tanárok gondos számontartása, megbecsülése. [ És akiknek ő igyekezett segítséget nyújtani - vajon számontartják-e?]
Termékeny és tevékeny, sokszínű élet, sikeres, érdekes krónikája a
könyv, irodalmi-lelki fejlődés szép, emberi útjának a felmutatása. Olvasható regényként, kordokumentumként, átfutható olykor néhány vers, elmerenghetünk sorsokon, régi fényképeken, újkori történelmünkön - kinek-kinek hangulata, kedve szerint. Mert érdemes.
Király Lajos mostanában szinte ontja az új műveket, tetézve műfordításokkal. Reméljük, bőven bepótolja, amit néhány évig kényszerűségből mulasztott - és tapasztaljuk, kicsit más módon, mint korábban. Mert a fejlődésnek íve, története van!
Györgypál Katalin
*
Néhány gondolat
Király Lajos életrajz indíttatású könyvéhez
E sorok írója Király Lajossal szemben bevallottan elfogult. Első találkozásunk időpontja sok-sok évtizeddel ezelőtt, a hatvanas évek végére datálódik. Történt mindez egy kiskomáromi utcafrontos, parasztbútoros albérleti kisszobában, ahol volt szerencsém megismerkedni Király Lajos már zsengének nem nevezhető, ám de mégis kezdő költővel, a helyi kultúra mindenesével és az akkori kiskomáromi ifjúság vezetőjével. Hogy akkor mit vállalt fel, jól tudtam, hiszen mint az ifjúság és a lokális kultúra volt szolgája, valamilyen szinten én voltam Lajos elődje, csak engem azidőben sodort tovább a faluból a mindent elsöprő szerelem. Sorsom el nem kerülendő, elmenőben voltam a szülőfalumból, Lajos pedig kezdő diplomásként a helyi Áfész-nél foglalta el első munkahelyét, s lett a Mosó-parti község kulturális és társadalmi mindenese...
Azért az a kiskomáromi kisszoba, mielőtt még elköltöztem, megvallotta nekem humánemberi és irodalomtörténeti titkait. Megismerhettem Király Lajost, az embert, az idealistát, az elhivatottat, a szerelmetest, s megismerhettem az akkori fiatalemberben a kezdő költőt. Mit megismerhettem, mivel az időben, versmondóként, néptáncosként, népművelőként rendszeres résztvevője voltam az akkori megyei és járási ifjúsági és kulturális vetélkedőknek, seregszemléknek, anno domini 1969, a Nagykanizsai Járási Kulturális seregszemléjének zalaszabari döntőjében versmondásban, Király Lajos „Az emberség jogán" címmel írt versével első helyezést értem el. Erről a számomra is nagyon kedves eseményről az akkori megyei sajtó is megemlékezett. Igen, idestova negyven évvel ezelőtt ismertem meg Lajost, s lettem vele szemben elfogult. Aztán az idő és a különböző dimenziók közbeszóltak, s a következő találkozásunkra négy évtizedet rendelt várakozásként a legnagyobb rendező, az élet.
Király Lajossal szemben bevallottan elfogult vagyok, írtam néhány gondolattal ezelőtt. Igen, s ennek több összetevője van. Én is balga és bősz idealistaként érintettje is vagyok a „királyi ifjúságnak". De leginkább azért, mert Lajos akkori hatására kezdtem el (no meg az ifjúkori tanárom, Kator Béláné, Elli néni noszogatására) verset és prózát írni. Valamilyen szinten Lajos is okozója, hogy készülőfélben van ötödik önálló kötetem, s vagy tizenöt antológiának voltam eddig társszerzője. No de ez egy másik történet...
Tulajdonképpen most egy recenzióféleséget kellene írnom Király Lajos hatvanadik születésnapjára megjelent, önéletrajzi ihletésű - Hittem, amit tettem c. - könyvéről.
Tisztelt Olvasó, bár háromszor elolvastam a kötetet, recenzálni nincs erőm és kellő szakmai alázatom, mert nemcsak Lajossal szemben vagyok elfogult, hanem a korral szemben is. Mi több, érintettségem oly mérvű, hogy a könyv elolvasása óta én is lubickolok az emlékeimben. És valahol itt van az igazsága és szükségessége az önéletrajzi írások létének, mert ezek az írások ebben az identitászavaros, „valóvilágos" korban visszavezetnek bennünket a gyökereinkhez.
Király Lajos kötete nem csak korrajz, nem csak életrajz, nem csak áttekintése, érintettsége miatt a kortárs költészet mikéntjeinek, napi harcainak, örömeinek, a kortárs mondanivaló filozófiai és lélektani felelősségének, hanem hagyaték is, mi több, jutalomutazás. Az így vagy úgy, leélt és megharcolt hatvan év, az átkos és a rendszerváltás utáni pozitív és negatív kanosszajárás történelme.
Emberi és irodalomtörténeti leltár a múltról. A bélavári gyermekkortól a kanizsai, a kiskomáromi, egerszegi kezdeteken át, s aztán a „szendierzsikés" boldog évtizedek ölelésén keresztül a Magyar Kultúra Lovagja címig. Et ce tera, et ce tera.
S hogy közben miről szóltak, szólnak a hat évtized alatt megírt versek, műfordítások, esszék, publicisztikák, az irodalmi színpadok, a szerzői estek, a Krúdy Kör, az meg minden Király Lajost ismerő és olvasó számára ismert, és elismert evidencia.
Mert Lajos hitte is, amit tett, mert a valóság és illúzió nem csak profán imádság, s mert szívünkben még zsong a régi dal...
Király Lajos életrajzi kötete nem csak korrajz, nem csak hat évtized, három politikai rendszert (Rákosis padlássöprő, Kádáros gulyáskommunizmusos, Antall vezette rendszerváltásos) átívelő időutazás, nem csak a szerző által válogatott versek öröme, hanem olvasásra, emlékezésre, emberségünk megfontolására, nota bene megélésére késztető gondolatok halmaza. Hogy a mindennapi továbblépés és továbbélés szempontjából milyen fontosak Király Lajos gondolatai, saját érzelmi pórusaimban tapasztaltam, éppen ezért feljogosítva érzem magam őszinte szívvel tanácsolni minden ismerősnek, kultúra és korbarátnak, olvassa el Király Lajos Hittem, amit tettem c. kötetét.
Riersch Zoltán
Megjelent a KLÁRIS 2006/2.számának 58-60. oldalán
*
HÁROM TÖRTÉNET ÉS TÍZ VERS...
Király Lajos könyve
Király Lajos könyve
Elegáns zsebkönyv Király Lajos legújabb kötete, amelynek címét -legalább is az első részét - Hemingway iránti tiszteletből választotta: Három történet és tíz vers. Ezzel a címmel jelent meg ugyanis 1923-ban a nagy amerikai író első könyve. Király Lajos, miután leánya New Yorkban él és néhányszor maga is járt már Amerikában, „találkozott" Hemingway költészetével, és nagy tisztelője a Nobel-diíjas írónak. Az új Király Lajos-könyv címe ígv folytatódik: Tíz történet és három vers. Ezek után könnyen kiszámolható, hogy tizenhárom történet és tizenhárom vers található a kis kötetben, jelezve, hogy a szerző egyáltalán nem babonás...
A versek és prózák mindegyike csendes magányban, egy Bicskéhez közeli üdülő-telken, a Galagonyás-dűlőben született. Nagyon személyes indíttatású írásművek, jól jellemzik a szerző érzékeny lelkületét, a világ apró dolgai és életünk „kísérői" iránti megértését, szeretetét.
Az első történet - nem is történet, inkább impresszió - egy nyári este felidézése: a forró éjszakában csillagos égbolt; odakünn tücsök zene, az élet himnusza. És hirtelen felvillan egy érzés: talán éppen most ébredezik New Yorkban a nemrégen született második kislányunoka! Adrianna, akinek születését a második történetben mondja el, és hogy mire is jó a technika, az e-mail! A boldog nagypapa előtt pillanatok alatt megjelennek az újszülött képei... Az első rész harmadik története prózai: milyen is egy szemtelen légy? Nagy nehezen kiüldözi a nyaralóból - de helyette ott terem egy szemtelen másik! A versek: virágok, lepkék, csendes éjszaka és különböző hangok - megelevenednek Király Lajos költészetében. Rövidebb-hosszabb lírai vallomások költő és festő barátaihoz és fogadott bátyjának ajánlva rövid summázata az emberi életnek. A recenzens - miután maga is hetvenen túli... - mosolyogva olvassa a szerző sorait: „Hetventől vigye az ördög / a múlt rossz emlékeit - / a fene bánja!" Aztán még egy filozofikus vers a sajnálatról, az önzésről.
A második rész tulajdonképpen egyetlen témát variál: a Galagonyás-dűlő cicáinak édes-bús élettörténetét. Mi közünk hozzá? -kérdezhetné némely olvasó. De hiszen ők is hozzánk, az emberekhez, Király Lajoshoz tartoznak! Cirmi, a kóbor nősténycica, utódai: Cirmike és Vagány éppen úgy élik a maguk egyszerű kis életét, harcolnak a létért, egymásért, az utódokért, mint embertársaik. Hálásak a gondoskodásért, és szenvednek, sőt gyűlölnek is. Lehet, hogy nem olyan hűségesek, mint a kutyák - de mindenképpen figyelni kell rájuk, mert számunkra is érdekes lehet az életük: hogyan gondoskodnak az utódokról, hogyan szeretik egymást, és hogyan képesek megsértődni és gyűlölni! Akárcsak az emberek. És szerelmesek! Szóval, nagyon hasonlítanak reánk... Mindezeket megismerhetjük Király Lajos folytatásos történeteiből, amelyek közül az egyiknek a címe: Cica-pszichoanalízis. Milyen is lehet a cica lelke? - kérdezi a szerző. Mit gondol? Miként cselekszik? Kérdések, melyekre nem könnyű válaszolni. Talán csak sejteni lehet, ha megkíséreljük úgy megfigyelni és szeretni őket, miként azt a Galagonyás-dűlő gazdája teszi.
Kedves olvasmány Király Lajos új könyve, amelynek folytatását is ígéri. Kíváncsian várjuk a Galagonyás-dűlőről, a természet csendjéről, varázsáról szóló újabb írásait.
Tárkányi Imre
*
Mesélni jó! - ezt tudja mindenki, akár óvodás, akár kétunokás nagypapa. Jó elmondani három történetet és tíz verset, vagy szójátékként épp fordítva: tíz történetet és három verset.
A meglepetésszerűen napvilágot látott kötet Király Lajos tollából kellemesen váratlanul érte olvasótáborát. Ismerjük munkásságát: 16 kötettel a háta mögött, amelyben a legkülönfélébb versek, prózák, fordítások, vallomások vannak, most mintha ebben kicsit szabadságolta volna megszokott komolyságát, professzionális munkáját, és átengedte volna magát a játékosságnak.
Mint írja előszavában, még most is igen nagy hatással van rá Hemingway, aki előtt tisztelgésnek szánta a kötet első részének címét. A második inkább a 13-as számmal való kapcsolata, amely elkísérte egész életén át. Ahogy szavaiból kivehető, időnként még szerencsét is hozott neki. A második rész „macskákról, cicaéletekről, küzdelmekről, bánatokról és örömökről szól, a való életet követve. Ezek az írások azért érdekesek, mert hosszas és aprólékos megfigyelés eredményeként készültek el..."
Rohanó, lihegő világunkban a divatos lélekelemzés épp olyan keveset mond el a lélekről, mint az oxigén-, hidrogén- és szénatomok a kenyérről, amely belőlük áll. A jellemek és neurózisok nálunk futószalagon készülnek. Ilyen körülmények között rendkívül jó olvasni egy „Cica-pszichoanalízis"-t, mely azt taglalja, milyen lehet egy cica lelke? Mit gondol magában? Cselekedetei ösztönösek, vagy tudatosak? Cirmike jó anya, vagy szükséges hozzá az emberi megnyugtató simogatás, terelgetés az általunk vélt jó felé? Lám, a kis dolgok milyen nagy és fontos helyet foglalnak el az életünkben, csak rá kell figyelni!
És milyen megújulás, pihentető kikapcsolódás, örömforrás lehetett a szerzőnek együtt tölteni egy nyarat az állatokkal, és semmi mással nem foglalkozni, mint megörökíteni saját megfigyeléseit! Az írás nyelvezete is naiv és gyanútlan, semmi kételyt és bizalmatlanságot nem foglal magába, nincs benne szorongás, ami annyira eluralkodik hétköznapi életünkben. Inkább a másokat is megszólító „mégis-beszéd", amely felhívja a figyelmünket az egyszerűség örömforrására: jó dolog az emberhez mindig is közelálló állatokat figyelni, foglalkozni velük, és szeretni őket! Mert szeretet nélkül semmi sem megy. Még ennek a páratlan kötetnek a megírása sem...
A cicák mellett fel kell hívnom a figyelmet „A légy" c. írásra is, melyben a szerző igen bölcs megállapítást tesz: „Barátaim! Figyeljétek a legyeket, mert ők is figyelnek minket!" Ha lesz egyszer annyi időnk, amennyit Király Lajos szánt a légy megfigyelésére, talán még hozzá is tehetünk e precíz, sokrétű, életszagú tanulmányhoz néhány gondolatot.
Végezetül szeretném egy versét idézni, amely - a többi írással együtt - Bicskén, a Galagonyás dűlőn született: „Egy kis sziget".
„Egy kis sziget / hol csend az úr/ szíved zajtól / sosem vadul// Csend a fák közt / válladra hull/ a nap lassan / bealkonyul // Árny lopódzik/ földre lapul/ az éj puhán/ reád borul // Szíved zenél / És nem csitul / Éj s a csend hull/ Csak hull csak hull".
Stancsics Erzsébet
*
Egy könyvet, műfajától függetlenül azért adnak, hogy olvasd el. Persze gyakori az is, hogy tisztelettel fogadjuk az ajándékot, s azt mondjuk, majd, talán... hacsak eszembe nem jutsz... ehhez hasonló a sorsuk az írásoknak, de a drágán vett könyvekkel is gyakran megesik. Megvallom, voltam én is ily nem tisztességes, nem lelkesedő, feladatok előtt.
Király Lajos író, költő könyvével ezt nem tehettem, mert megszólítja az embert könnyed lírikusságával épp úgy, mint a szabadversekkel tett tehetségének nyúlványaival, avagy rejtőzködő, nyitott gondolatokat adó prózáival, melyek egyaránt táplálkoznak a könnyed és fajsúlyos napok élettörténeteiből, vagy éppen a természet játékaiból, dalaiból, de gyakran az állatok ösztönös értelmével is szeretetet fakasztóan tud játszani.
E gondolatokat azért mertem előző gondolatként leírni, mert Király Lajos nem nyög-szenved, nem koptatja-rágja számítógép betűit. Tudja, mit akar, tudja, kihez szól, kiknek üzen, kiket kell megörökítenie a gondolatokkal, lélekkel, érzelemmel, s kikről kell zavaróan ható hiteket, álnokságokat, szeretetet vallani.
Ezek a gondolatok jutottak eszembe, amint Király Lajos legújabb játékos kötetét olvasgattam s gondolkodtam. Először nem akartam, mert könnyűnek vettem, csupán játéknak. De valami, valami régi bölcselet, hagyomány szellemvilága fejbevágott, s azt súgta: EMBER, NEM VESZED ÉSZRE... Mit? Kérdeztem. Hát azt, hogy Király újra játszik, mégpedig a számokkal, az állatokkal, az eseményekkel.
Ugyan, súgó társam menj a csudába, mire gondolsz...
Talán arra, amire Király sem!
Itt estem gondolkodóba. Hát persze, a számok! Igen, a számoknak mindig misztikussága volt, még sok helyen van, a számok szerencse- és sors-hordozók, jelentős üzenő-titokkal voltak jelen. Legyen az három. Mezopotámia. Legyen az tíz - a kínai császároknál, de sorolhatnám a hatnak, a nyolcnak a démonikus erejét, amit a mágiákon, a sámánoknál és más ősi vallásoknál használtak...
Király Lajos az utolsó tíz történetével is megkavarta a tudatot, mert a cicáknak a Földközi tenger népeinél, majd az egyiptomiaknál volt nagy kultusza. Biztos vagyok benne, nem akart elkalandozni, messze tájakon keresni történeti hitelességet írásainak. Erre neki nincs szüksége.
Lajos, itt vagy közöttünk írásaiddal, a jelen kis kötetben közreadott írásokkal. Mi az, ami meghatott? Bicskén játszol, játszol az emlékekkel, az élet-adta élményekkel, melyek tovaszállva visszajöttek, s emlékeztetni-gondolkodtatni késztettek. Te gondolkodón, úgy teszel a „birtokon", mintha ma lenne. Bölcsen gondolkodtál.
CICÁK történetében macska világ van, de érzéseikben az emberből odaszállott egy darab lélek, tudatalatti szenvedélyek megnyilvánulásai azok. így igaz, hogy a cicák velünk vannak, mert értünk „szocializálódtak", hogy megmaradhassanak szelídnek, emberkénti viselkedéssel. De a tücsök, is barátként van jelen még az az átkozott légy is, talán azzal az intéssel, érdemes rájuk figyelni s ősi-fenntartó jellemüket átgondolni. Emberi mivoltod érzés világod játékossága-fájdalma és öröme a KÉTSZERES NAGY PAPA meghatóan és lelkesítőén tud hatni.
Ha már azt mondottam JÁTSZOL... akkor adjak hitelességet állításomnak azzal, hogy verseidről elismerően szóljak, és az én gondolataimmal ellentmondásosan. Én a könnyed lírát nem nagyon kedvelem, kedveltem. Mindig becsültem Pósát, Szabolcskát, Tompa Mihályt népiességéért, ezt lírájukban hazaszeretettel és a természet iránti szeretettel tudták teljesíteni. Mikor könnyed lírát olvasok, mindig ez jut eszembe jóhiszeműen. Nálad is az e kötet ben lévő versek egy részében az érthetőség, a természet megszólaltatóan van jelen, énekel, táncol felkap s visz magával. De itt egy pillanatra álljunk meg, mondjul azt, a fent jelzetteknél e versek többek, mert korod örömei és fájdalmai a XX. és a XXI. század üzenetével vannak jelen. Így azt mondom, érdemes volt megírni és elismerően szólok könnyedséged lírikusságáért, az érthetőségért. De már magasztosabban zengem véleményemet a gondolkodó versekről, pl. a HANGOK, FÚ A SZÉL, IDŐROSTA.
Érdemes volt kiadnod e kötetet a barátokat és elismerő társaságo-dat olvasásra, vélemény nyilatkozatokra bírni. (URÁNUSZ Kiadó, 2008, 80 p.)
Okányi Kiss Ferenc
Megjelent a KLÁRIS 2006/6. számának 50-53. oldalán
*
Lengyel Géza
GALAGONYÁS DŰLŐ
Király Lajos prózái
A Galagonyás dűlő három ciklusra, három témakörre oszlik -stílusban követve a könyv alcímét: Elbeszélések, vallomások, esszék.
Az állattörténetek az irodalomban vagy tudományos, vagy szépirodalmi alkotások. Király Lajosnál a két lehetőség kombinálódik. Konkrét, aprólékos megfigyelések tudományos színezetet adnak az első, cicákról szóló ciklusnak, melyek akár választható olvasmánynak is ajánlhatók kisiskolások számára. Ugyanakkor a természeti lények antropomorfizálódnak; az író belső motivációja, életszeretete, tisztelete a természet csodáival szemben érzelemgazdag, lírai hangvételű írásokat eredményez. A kiterjedt macskacsaládról szóló történetekben a humánum, az író személyes humánuma érvényesül. Álljon itt néhány sor a belülről jövő, szeretetteljes figyelmesség szép példái közül (20. oldal): „Mikor finom ételt adtam Vagánynak, akkor a kiscicák is odamentek. Az ételt szétválasztottam a tányéron három részre. Békésen falatoztak egymás mellett."
Írói kvalitást igazol az asszociációs gazdagság: „Cirmi terhes lett. Hatalmas hasával úgy járt-kelt, mint a tehenek, amikor jóllakottan, teli hassal ringatózva jönnek haza a csordával, vagy miként a meleg vízből előcammogó nagy hasú vízilovak teszik...", hasonlóképpen a hangok, fények, színek által érzékekre ható ábrázolás: „A levelek enyhe szélben... halk, szomorú dalocskákat suttognak. Távolban egy fácánkakas kezdett éktelen kürtölésbe... A szőlőlevelek... barnáspirosan vagy rozsdásra száradva, helyenként sárgásán, egyes fajták halovány zölden, csöndes megnyugvásban várják a hideg szeleket".
Komoly érték a népi hagyományok, szólások, „évszázados megfigyelés" eredményeinek felhasználása, beépítése a szövegbe.
Tetszett a röviden szerkesztett, tömör fogalmazás, a gondolatok elegáns, jó ütemérzékű taglalása, mely az egész könyvre jellemző. Az érzelemgazdag tartalom ha esetenként mégis elragadta az írót, olyankor elő-előfordult szóismétlés, holott éppen a választékos, bő szókincs írásainak egyik erőssége. Néha - valószínűleg a tömörítésre való törekvés következményeként - helytelen a szavak sorrendje, ami értelemzavaró, félreérthetőségre ad okot. (Megjegyzem csupán, hogy északot a Sarkcsillag, a Stella Poláris mutatja.)
A „Cicaküzdelmek és boldogságok" ifjúi, sőt gyermeki nyitottsággal, „A természet csodái" érett, bölcs férfi-gondolkodásra vallva íródtak. A Hemingwayről és Krúdyról szóló néhány írás szerkezetileg érdekes: a lexikális feldolgozást, adatsorozatot színes, irodalmi igényű, nem kevés személyes vallomással gazdagított esszé követi.
Kinek mi tetszik jobban? Választ kap, ha kézbe veszi Király Lajos legújabb, 2009-ben az Uránusz Kiadó által gondozott kedves kis könyvét 90 oldalon.
*
Mészáros Ferenc
Galagonyás dűlő
Király Lajos, Lajos, Lajoska, Lajos öcsém
Amikor bevonult Nagykanizsán a Zrínyi Miklós Fiúkollégiumba, Király Lajos néven került be a „leltárba”, de a testület szemében hamarosan előbbre lépett, hamarosan a keresztnevén szólítottuk, amikor már kissé kitárulkozott, szívesen elviselte a Lajoska változatot. Kapcsolatunk évtizedek múltán jutott el a csúcsra: azóta Lajos öcsém lett, én pedig az ő fogadott bátyja, ami a hivatalos megszólítások megszűnte után bensőséges családi, baráti kapcsolat kialakulását jelentette.
A mostani helyzet kialakulásához hosszú út vezetett.
Pedagógus pályám első éveiben 190 körüli létszámú, recsegő hangú, gyakran természetesen idétlen és lázadó, a testi és lelki átalakulás korszakában szenvedő, több iskolatípusba járó, az ország különböző településeiről érkezett fiút kellett megismerni, és elindítani a felnőtté válás útján, ami néha bizony elég rögös volt.
A legnagyobb figyelmet azok a tanulók igényelték, akiknek a jelentkezési lapjából lehetett következtetni, hogy az általános iskolából valamely ok miatt hátrányos helyzetűként érkeztek. Öröm volt látni és érzékelni, hogy többségük - miután felismerte a helyzetét-, hihetetlen nagy becsvággyal igyekeztek elérni az irigyelt réteg szellemi szintjét. Minden alkalmat megragadtak, hogy a többiek elismerjék őket.
Közülük való Király Lajos, akit hamarosan „csak” Lajoskának neveztünk egymás között. Ebben része volt külsejének is. A kissé vézna fiúcska nyílt, tiszta tekintete, bájos mosolya, mindenkor ápolt ruházata és gondosan fésült frizurája az első találkozáskor nagyon jól hatott a társakra és a pedagógusokra egyaránt. Ezt ő is érezhette, mert rendkívül gyorsan vált képessé kapcsolatteremtésre. Bizalomgerjesztő arckifejezése alapján hamar kiderült, a mögött rendkívül érzékeny lélek bújt meg. Ezért aztán hamar kiemelkedett a társak közül, és nagyon rövid idő múlva szívesen „vallott” önmagáról. Kisebb-nagyobb gondjaival bátran fordult azokhoz, akik az ő bizalmát is megnyerték. Ma is örömmel tölt el, hogy én is ezek közé tartoztam.
Közülük való Király Lajos, akit hamarosan „csak” Lajoskának neveztünk egymás között. Ebben része volt külsejének is. A kissé vézna fiúcska nyílt, tiszta tekintete, bájos mosolya, mindenkor ápolt ruházata és gondosan fésült frizurája az első találkozáskor nagyon jól hatott a társakra és a pedagógusokra egyaránt. Ezt ő is érezhette, mert rendkívül gyorsan vált képessé kapcsolatteremtésre. Bizalomgerjesztő arckifejezése alapján hamar kiderült, a mögött rendkívül érzékeny lélek bújt meg. Ezért aztán hamar kiemelkedett a társak közül, és nagyon rövid idő múlva szívesen „vallott” önmagáról. Kisebb-nagyobb gondjaival bátran fordult azokhoz, akik az ő bizalmát is megnyerték. Ma is örömmel tölt el, hogy én is ezek közé tartoztam.
Az első szárnypróbálgatásokat nem mindenkinek mutatta meg. Úgy tűnik, azért, mert akkor még nem rendelkezett azzal a bátorsággal, hogy idegenek előtt is feltárja az addig rejtett gondolatait.
Ahhoz íróvá kellett érnie.
Nagy próbatétel volt számára, hogy kísérletként kezébe adtam a Rámájana és Mahábhárata c. őseposzt, aminek elolvasására csak ő vállalkozott a társak közül. Előbb gyanúsan szemlélgette, forgatta, bizonyára sokallta is a 7oo oldalnyi művet. A cím is idegenül hangzott, a sok párbeszédet is hiányolhatta, aztán nyelt egyet, kissé félénken emelte fel a tekintetét, majd becsukta a könyvet, megköszönte, és elviharzott.
Elolvasta.
Ma én olvasom nagy örömmel és érdeklődéssel a nekem dedikált műveit.
Amikor az ember új környezetbe, új tanárok és diákok közé kerül, igyekszik minél előbb jó kapcsolatokat kialakítani. Nem mindenki vallja be a válogatás szempontjait. Lehet, hogy a tudat alatt működik szándék, de a tapasztalat azt mutatja, hogy kamaszkorában egy fiú azokat az „újakat” helyezi előtérbe, akiket be tud fogadni az életébe valamilyen minőségben. Ez tanárra és diákra egyaránt vonatozhat.
A tanár összegezi, hogy kik voltak a jó diákok az életében, de ugyanezt a diákok is megteszik a tanárokkal kapcsolatban. Ideális esetben a kettő találkozhat.
Az én életpályámon Lajoska a kedvenc tanítványok közé tartozott, amit ő is érezhetett, és mindig rászolgált a bizalomra.
Ennyi év után a pedagógus emlékezetében is a szép marad meg. Az nem igaz, hogy a múlt megszépül, csak megrostálja az ember. A jelentéktelen és a rossz kihullik, de a szép emlékek életünk végéig megmaradnak.
Ezért maradt meg bennem élénk vonásokkal ilyen sokáig Lajoska”, azaz Lajos öcsém.
Az élet úgy hozta, hogy évtizedekig nem találkoztunk, és most egy írói életművet kell megismernem ahhoz, hogy követni tudjam az életútját.
Még ma is szívesen gondolok vissza az ELTE BTK- n és az Eötvös Kollégiumban töltött évekre, amikor kitűnő, pedagógusok, tudósok kisugárzása égette bele a lelkembe nagy írói egyéniségek elismerését, tiszteletét és azt a szándékot, hogy minél több diákkal megismertessem és megszerettessem a nagy irodalmi alkotásokat. Arra is buzdítottak, hogy az írói vénát bizonyító tanítványok első lépéseit segítsem.
Örülök, hogy Király Lajos esetében ez sikerült.
Most, amikor a Galagonyás dűlő c. kötetét tanulmányozom, igazat adok a szerzőnek abban, hogy nagy szükségünk van az apró örömökre. Mai világunkban olyan hatalmas indulatok feszüléséről értesülünk szinte percenként, hogy szinte lehetetlen kiigazodni bennük. Igaz, hogy az apró örömök keresése és élvezete egyben menekülés is mindennapjaink bajai elől, miközben reménykedünk, hogy a rossznak is van határa.
A kötetben jelentős helyet foglalnak el a cicák örömei és viszontagságai. Úgy is mondhatnánk, hogy „cicaságok” történeteit olvashatjuk. Könnyen befészkelte magát a szívembe a könyv, mert én is cicakedvelő vagyok, de nem szavakkal, hanem sok száz fotóval igyekszem megragadni és kifejezni a „cicaélet” érdekes jelenségeit. A színész és az író helyzete egyaránt sajátságos. Mindegy, hogy emberekről vagy állatokról van szó, csak akkor lesz hiteles az ábrázolás, ha bele tud férkőzni a rosszak és a jók bőrébe egyaránt. Így aztán természetes, hogy az emberi viszonylatok sorra megjelennek az állatok között is. Egyszer csak családias körülmények tanúi leszünk, amint „az anya rátalált ismét a gyerekére” Tökéletes végkifejlet, amire sok család hiába vár.
A Küzdelem szokványosan indul egy életképpel, amit egy jól megkomponált fotóval is nehezen lehetne kifejezni, aztán váratlan fordulat következik, amit már csak a videokamera tud közvetíteni, ha elég érzékeny a mikrofonja, és az objektív gyújtótávolsága is tág határok között változtatható. A ciciért, folytatott küzdelem párbeszédben fejeződik ki, végül az epikai mű szerkezetei elemei is megtalálhatók. A megoldás: a mama megelégelte a küzdelmet, és a maga módján békét teremtett.
A látószög és a nézőpont sajátosan, a mondanivalónak megfelelően változik a Tigriske c. részben. Kifejező a leírás, a képváltások élvezettel követhetők. Az olvasó örömmel összegezi az élményt: a kedves kis állatok öröme és bánata egyaránt hasonlít az emberekéhez.A cicák csodálatos lények. Kár, hogy emberi módon nem tudnak beszélni. Minden egyéb kifejezőkészségük adva van. Szeretik és követik azt, akit kedvelnek. Vagány cica is szeretetre vágyik, és nem érti, hogy „miért is bántja őt az apja.”
A
családok általában egy-két cicust kényeztetnek, és könnyedén
megkülönböztetik őket, a Galagonyás dűlőben élők azonban oly
sokan szórakoztatják a gazdit. Így aztán kézenfekvő, hogy a
szerző a rájuk szabott nevekkel különbözteti meg őket.
Többségük a nevének becéző alakját kapta meg: Cirmike,
Tigriske, Kormika, de a rangosabbak már Bel Ami,
Vagány, Piedone II. ,Kisherceg, a csábos hölgyek
pedig a Cica Bella Maria és a Böbe baba névvel
büszkélkedhettek.
A
változatos és kedves hangulatú, meghitt névadás egyértelműen
azt bizonyítja, hogy a gazdi nagyon szereti kedvenceit. Néha mégis
arra gondolok, hogy nem az egyedüli meghatározó a sajátos külső,
mert ahogy „szerepelteti” az egyes cicusokat, vagy beszél
hozzájuk, lehetetlen nem kacérkodni azzal, hogy mi történne, ha a
fantázianeveket emberi nevekkel helyettesítené. Különösen
érvényesül ez a Beszélgetés a Vagány
cicával c. részben.
A
„cicaságok” gyűjteménye igazolja a szerzőnek a
bevezetőjében megfogalmazott hitvallását: szükségünk van az
apró örömök felismerésére. Minden történet arra utal. Ha
figyelmesen követjük a kis állatkák szertelenségét, kisebb
összeütközéseiket, gondjaikat, örömeiket, vágyaikat,
sikereiket, és a kudarcaikat feldolgozó történeteket, örömmel
tapasztaljuk, hogy mindazok a tulajdonságok hiányoznak, amelyek
megkeserítik a mai ember életét. Elég, ha néhány címet
felsorolunk az előbbiek igazolására:Szent a béke, A kiscicák
boldogsága, Tigriske szeret, Vagány cica szeretettre
vágyik és Cirmike jó anya.
Jó lenne, ha a szerző hitvallását sokan követnék, és akkor kevesebb lenne az a romboló hatás, amelyet a tömegkommunikációs eszközök kifejtenek a közönségükre, különösen az ifjúságra.
Lajoskának, Lajos öcsémnek hajdani tanáraként azt kívánom, legyen elegendő ereje és kitartása ahhoz, hogy műveiben mindig a tiszta emberséget hirdesse.
Megjelent: KLÁRIS 2009/3.számának 57-59. oldalán
Megjelent: KLÁRIS 2010/2. számának 47. oldalán
Megjelent: KLÁRIS 2009/3.számának 57-59. oldalán
*
Tárkányi Imre
Király Lajos töprengései
*
Laczkó András
Hit és remény
Király Lajos útján
Tárkányi Imre
Király Lajos töprengései
Két karcsú könyv az Uránusz Kiadó gondozásában - Király Lajos legújabb írásai. Bicske határában a Galagonyás dűlő csendjében születtek. Az író-embemek töprengő magányra, csendre van szüksége, hogy a lelkében érlelődő gondolatokat papírra vesse.
Az egyik kötet a Három történet és tíz vers — Tíz történet és három vers címmel látott napvilágot. A szerző szándékosan választotta e hosszú címet, utalva kedvenc írója, Hemingway 1923-ban megjelent hasonló című könyvére. A történetek a Galagonyás dűlő estéiről, unokája születéséről és az üdülő körül tanyázó cicákról szólnak. Király Lajos szereti az állatokat, a macskákat. A lelkükbe lát, érti őket. írásai azok számára is megkapóak, akik nem kötődnek különösebben ezekhez az öntörvényű jószágokhoz. Hűség, anyai szeretet, egy kis önzés, játékosság jellemzi a cicákat, „akikről" hű képet fest történeteiben. A kötet versei emlékezések költő- és festőtársakra, ismerősökre.
A Galagonyás dűlő címen megjelent kötet vallomások, esszék gyűjteménye. Az első rész írásai itt is a „kis barátairól", a cicákról vallanak. Majd A természet csodái összeállítás a nyári hőség, az aszály, a vihar előtti hangulat, a Galagonyás dűlő felett ragyogó csillagok és más apró megfigyelések leírása. Érdekes értekezés zárja a kötetet Hemingway költői munkásságáról, feleségeiről. És egy lírai „beszélgetés" a nagy íróval, akinek verseit mostanában előszeretettel fordítja magyarra. Végezetül Király Lajos megidézi Krúdy Gyulát, a szerelem apostolát, a nők és a bor imádóját.
A két kötet bizonyítja, hogy a Galagonyás dűlő kiváló helye az elmélyülésnek. Ezt a csöndes világot, a természet csodáit, a lélek rezdüléseit kívánja Király Lajos közel hozni olvasóihoz.
Megjelent a Művészet és barátai 2009/2. számának 26. oldalán
*
Laczkó András
Hit és remény
Király Lajos útján
A Hévízen rendezett egyik irodalmi találkozón - az elmúlt században - Király Lajos önnön többgyökerűségét világította meg azzal, hogy Bélavárt, Nagykanizsát és Budapestet emlegette egy mondatban. S Dráva-parti falu volt eszmélő korának színtere, amikor összegyűjtötte empirikusan legfontosabb ismereteket a családról, munkáról, természetről, az iskoláról, barátságfokról, politikáról. Annak, aki az ötvenes években élte gyermekkorát, tudnia kellett a „láncos kutyáról", a lövöldözésekről, s látta a tankcsapdákat a Berekben és a Szőlőhegy alatt. Tapasztalta a beszolgáltatásokat, a sokszor emlegetett „padláslesöprések" következményeit. Megélte az örömöt is, amivel a nyiladozó értelem túllépett ezen. Bélavár - írta Király Lajos - azt jelentette:
„Gyermekkori szánkózások a Kertai-féle kert alatt, a Kláncsecnél, a Presing-dombnál. Csúszkálások a Mertfica jegén, a Gradina-domb alatt. Nyáron legeltetés, krumpli és kukoricasütések. Boldog, önfeledt játékok a templom-kert hatalmas hársfái alatt, amelyekből hírmondó sem maradt. Lubickolások a kiáradt Dráva vízében, a vasútpart alatt. Cséplőgép búza-kévét-faló brummogása, friss gabona és szalma illata..."
Az előző prózai idézetben kétszer is olvasható az elválasztó és összekötő folyó neve. Nyilván nem véletlenszerűen, hiszen a zöldes víz, a hatalmas parti fák, az oldalak és homokpihenők mind-mind felfedezésre váró titkokat rejtenek. Olykor olyat, aminek a megértéséhez, feldolgozásához évtizedeknek kell eltelni. A folyó és a látott Fekete ladik kínálná a mitológiai párhuzamot, de Király a konkrétumok felidézését választotta:
Palina-domb magas,
agyagfal-húsába
partifecskék vájtak
fészkeknek lyukat.
A mélyben lent a Dráva
hömpölygött fényesen. -
Túlparton a süppedő
Aranyhomokban
gyermekcsapat rohant
apró tócsákon át,
s a langyos víz
szétföccsent
fényes Vé-alakban. -
Gyerektől távol,
homok fogságban
a fekete ladik
csöndesen pihent;
sötétlő gyomrában,
zöldes mohák között
poshadt víz csillogott.
Amikor a családba 1961-ben megérkezett a pályaválasztás ideje, akkor egy ideig az volt a terv, hogy a tizennégy éves fiatalemberből géplakatos legyen; mígnem meggyőzte szüleit, hogy a Thury György nevét viselő közgazdasági technikumba írassák be. Ott két fontos dolog rövid idő alatt kiderül róla: vonzotta a francia nyelv, és az irodalmat nem csupán olvasni, művelni is óhajtja. Alig fejezte be az első osztályt, s már ciklusban gondolkodott a nap-szakokról, olyan részekkel, amiknek magyar és francia címe egyaránt lett. A francia nyelv annyira „megfogta", hogy harmadikos korában - nem tekintve nehézségeket - magyarra fordította Victor Hugó Július 14. című versét:
Július tizennegyedike:
Egy ilyen napon felébredt
A földön a szabadság,
S csúfolkodott mennydörögve.
Népek! Egy ilyen napon hörgött
A Múlt, ez a fekete kalóz:
Párizs nyakán maradt
Gyalázatos Bastille.
Egy ilyen napon, egy erős akarat
Elkergette a francia éjszakát,
És a látóhatár felvirradt
Reménnyel oldalán.
Olvasta a Les Lettres Francaises című irodalmi lapot, s abból több-kevesebb rendszerességgel választott fordításra műveket. Nem riasztották a nagy nevek, hiszen Hugó mellett magyarított Paul Eluard-tól és Jaques Roubaud-tól. Az utóbbi szonettje a Tombeau (Síremlék) még a haláltudatot is felszínre hozta a harmadikos diákban; aki persze ettől függetlenül gondosan ügyelt a sajátos rímelésre:
Agyő! - Vár rám undok halál,
ujjongva lopja testemet.
Szennyes, sötét odúja vár:
ez lett a szép, mesés Kelet.
Az égi fáklya fénye hull
egy néma dombra, mely befed.
A lombok közt száz csillag gyúl
gyászolni friss emlékeket.
Nedves a föld emésztő mélye,
ráfonódik halk szívemre. -
A féreg rág szent álmokon.
Elszáll az éj s a nappalok,
gyertyákban élek, meghalok
majd értem égő lángokon.
A csodálkozó leányszemek természetes folyományai voltak a néha két nyelven is előadott verseknek, de ezeknél fontosabb következmény, hogy Mészáros Ferenc tanár úr érettnek látta a tanítványát arra, hogy ajánlja a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Ház Művészetkedvelők Körébe. A szombatonként tartott összejöveteleken megismerkedhetett az ifjú Király Lajos Pék Pál költő tanárral, s hallgathatta Morvay Gyula szavait. Mindezek jótékony hatással voltak újabb saját verseire.
Olyannyira, hogy budapesti főiskolásként már elérkezettnek látta az időt a lapszerkesztőségekben való jelentkezésre. Az Ifjúsági Magazin, a Magyar Ifjúság és a Somogyi Néplap. A kaposvári lap két Király Lajos-verset megjelentetett. Az egyik a József Attila ciklusának mintájára írt Hazám volt:
„... édes Hazám fogadj szívedbe,
hadd legyek hűséges fiad!"
Szülőhazám, szeretlek én!
Sem csillogás, sem fény nem hívhat el.
Tied vagyok, te az enyém.
Egyek vagyunk: testedből nőttem fel.
Anyám vagy és a fiad én,
sóhajod lesem és parancsodat,
fáradt tested kezembe venném,
simogatnám öreg, hős arcodat.
Álmodat őrzöm, megvédelek,
s ha lennék a Nagy Mindenható,
fegyvercsörömpölést soha nem hallanál.
Békében élne sok gyermeked. -
Szülőhazám, szeretlek! - Te jó
Anya, ki megőriz, ha elnyel a halál.
Az erkölcsi értékek tisztelete (hazaszeretet), a humanizmus hite és általánossá válásának reménye a hatvanas évek végétől váltak Király Lajos számára meghatározó sarkcsillagokká: ezek alapján megszólalni, s a mondandót elfogadtatni azokban már nem volt könnyű. Júdások címmel még 1967-ben írt egy verset, amiben összefoglalta szenvedélyes felsorolással, kiket azonosít a bibliai árulóval. De a költemény csak húsz évvel később kerülhetett az olvasókhoz; és persze aktuális volt akkor is, ahogyan a harmadik megjelenésekor 2007-ben.
Azok az évtizedek más szempontból is módosulást hoztak Királynál; nyitottabb lett más művészeti ágak iránt. Az adottság, a hajlam már megvolt korábban is benne, de 1987-től tudatosult, hogy a líra nem szakadhat el, nem izolálódhat az éltető, tápláló közegektől; a zenétől, a színháztól vagy a képzőművészettől. Olyannyira nem, hogy 1991-ben már ódát is írt Körtvélyessy Magda festőművész tárlatának okán Ki mélységekből indul címmel. Hasonló műfajban szólalt meg a zene kapcsán is. Konkrét inspirációk nyomán, amiként Körtvélyessy Magda képeinél. 1987 nyarán volt alkalma sétálni a Marszalkowskán, azután a Lazienki parkban, látta Chopin szobrát és hallhatta zenéjét. Csoda-e, hogy úgy érezte Chopin feltámadt:
Chopin feltámadt és feltámadtak az erdők
feltámadtak csörgedező patakok feltámadtak
Lazienki park fáinak árnyas alagútjai
álmodozva sétáló csipkébe-selyembe csomagolt
úri kisasszonyok mezők végtelensége
pihenő paraszt kezében sajt és kenyér
feltámadtak a hegyek néma sziklái
feltámadtak a völgyek párás reggelei
erdők csöndje mezők illatos virágai
feltámadtak a tengerpart süppedős homokjai
madarak szárnysuhogása hangyák nyüzsgő boglyái
feltámadtak a víztócsák az erdei úton
keréknyom mohás partjai között
feltámadtak a méhek virágra röppenő zenéi -—
Föltámadt Chopin és feltámadtak a hangok melyeket
zongora fölött hajolva-játszva áthevülten írt
zizegő kottapapírokra...
Feltámadt az Élet az agyban és lélekben átszűrt ZENE
A VALÓSÁG ÁTVÁLTOZÁSA ÁTKÖLTÖZÉSE
A kilencvenes évek változásait kritikus szemmel figyelte; és sokakkal együtt csalódnia kellett az ígéretek és a tettek viszonyát illetően. F'ölháborodással vegyes szomorúsággal látta, hogy a helyezkedő törtetése, a nyerészkedés, a közvagyon prédálása, a köpönyegek forgatása folyik a „nép nevében". A Madách Imre Tragédiája óta már széles körben ismert "i" betű (hang) újólag hiányzik a megbékéléshez (az igazság helyett a gazság regnál). Nemzedékek című erőteljes költeményében legalább két gcnerácó nevében tett fel kérdéseket és várt válaszokat (persze nem érkeztek)
És mi barátaim mondjátok
mivégre tettük és tesszük
harcainkat és álmainkat
ki mocskolta be sárral
ki csorbította ki hitünket
ki vette el a reményt
Ki adja vissza a hitet
Ki adja vissza reményt
Akkor már késő ha
könnyeink elapadnak
szemeinkből elillan a fény
meggyötört húsunkból zabáló
férgek szanaszét tekeregnek
a Földön és széttört csontjainkon
átfú a könyörtelen szél
A 2000. év újabb változást hozott Király Lajos pályáján, lírai érdeklődése tekintetében; az év őszén - feleségével - hosszabb időt töltöttek New Yorkban, s jártak a World Trade Center egyik tornyán. A város, majd a bekövetkezett tragédia természetesen megérintették a költőt. Verseket írt az Ikertornyokról a pusztítás után:
És látod a döbbenet filmszerű
Ám valós képeit
Toronyba fúródni az American Airlines
Hatalmas gépeit
Lángolni összeomolni a modern világ
Csodás és ékes tornyait
Repülő acél-üvegszilánkok közt menekülő
Emberek sikoltásait —
Legszörnyűbb Rambo-filmmé lett a világ
Háború van? Béke?
Kérdi iszonyattól megrémült sok millió ember
Itt a világ vége? —
Kegyetlen ajándék a harmadik évezredtől
Az egész Emberiségnek —
Ez a világ már nem lesz a nyugodt régi a gyertyák
Némán könnyeznek égnek
A városnak az amerikai látogatásnak még egy következménye lett: fölfedezte Ernest Hemingway költészetét. Pontosabban azt, hogy a Nobel-díjas író pályája lírával indult azzal, hogy 1923 augusztusában kiadták tíz versét és három elbeszélését. A hatás nem csupán Hemingwayről írt esszékben jelentkezett (lásd Galagonyás dűlő című prózakötetét), hanem az elhatározásban is, hogy lefordítja az amerikai író verseit. Az összegzés és továbblépés pályáján rendre jelentkező ritmusának megfelelően.
Megjelent 2009-ben a HÉVÍZ Művészeti és művelődési folyóirat XVII: évfolyam 4. számának 48-53. oldalán
Agyő! - Vár rám undok halál,
ujjongva lopja testemet.
Szennyes, sötét odúja vár:
ez lett a szép, mesés Kelet.
Az égi fáklya fénye hull
egy néma dombra, mely befed.
A lombok közt száz csillag gyúl
gyászolni friss emlékeket.
Nedves a föld emésztő mélye,
ráfonódik halk szívemre. -
A féreg rág szent álmokon.
Elszáll az éj s a nappalok,
gyertyákban élek, meghalok
majd értem égő lángokon.
A csodálkozó leányszemek természetes folyományai voltak a néha két nyelven is előadott verseknek, de ezeknél fontosabb következmény, hogy Mészáros Ferenc tanár úr érettnek látta a tanítványát arra, hogy ajánlja a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Ház Művészetkedvelők Körébe. A szombatonként tartott összejöveteleken megismerkedhetett az ifjú Király Lajos Pék Pál költő tanárral, s hallgathatta Morvay Gyula szavait. Mindezek jótékony hatással voltak újabb saját verseire.
Olyannyira, hogy budapesti főiskolásként már elérkezettnek látta az időt a lapszerkesztőségekben való jelentkezésre. Az Ifjúsági Magazin, a Magyar Ifjúság és a Somogyi Néplap. A kaposvári lap két Király Lajos-verset megjelentetett. Az egyik a József Attila ciklusának mintájára írt Hazám volt:
„... édes Hazám fogadj szívedbe,
hadd legyek hűséges fiad!"
Szülőhazám, szeretlek én!
Sem csillogás, sem fény nem hívhat el.
Tied vagyok, te az enyém.
Egyek vagyunk: testedből nőttem fel.
Anyám vagy és a fiad én,
sóhajod lesem és parancsodat,
fáradt tested kezembe venném,
simogatnám öreg, hős arcodat.
Álmodat őrzöm, megvédelek,
s ha lennék a Nagy Mindenható,
fegyvercsörömpölést soha nem hallanál.
Békében élne sok gyermeked. -
Szülőhazám, szeretlek! - Te jó
Anya, ki megőriz, ha elnyel a halál.
Az erkölcsi értékek tisztelete (hazaszeretet), a humanizmus hite és általánossá válásának reménye a hatvanas évek végétől váltak Király Lajos számára meghatározó sarkcsillagokká: ezek alapján megszólalni, s a mondandót elfogadtatni azokban már nem volt könnyű. Júdások címmel még 1967-ben írt egy verset, amiben összefoglalta szenvedélyes felsorolással, kiket azonosít a bibliai árulóval. De a költemény csak húsz évvel később kerülhetett az olvasókhoz; és persze aktuális volt akkor is, ahogyan a harmadik megjelenésekor 2007-ben.
Azok az évtizedek más szempontból is módosulást hoztak Királynál; nyitottabb lett más művészeti ágak iránt. Az adottság, a hajlam már megvolt korábban is benne, de 1987-től tudatosult, hogy a líra nem szakadhat el, nem izolálódhat az éltető, tápláló közegektől; a zenétől, a színháztól vagy a képzőművészettől. Olyannyira nem, hogy 1991-ben már ódát is írt Körtvélyessy Magda festőművész tárlatának okán Ki mélységekből indul címmel. Hasonló műfajban szólalt meg a zene kapcsán is. Konkrét inspirációk nyomán, amiként Körtvélyessy Magda képeinél. 1987 nyarán volt alkalma sétálni a Marszalkowskán, azután a Lazienki parkban, látta Chopin szobrát és hallhatta zenéjét. Csoda-e, hogy úgy érezte Chopin feltámadt:
Chopin feltámadt és feltámadtak az erdők
feltámadtak csörgedező patakok feltámadtak
Lazienki park fáinak árnyas alagútjai
álmodozva sétáló csipkébe-selyembe csomagolt
úri kisasszonyok mezők végtelensége
pihenő paraszt kezében sajt és kenyér
feltámadtak a hegyek néma sziklái
feltámadtak a völgyek párás reggelei
erdők csöndje mezők illatos virágai
feltámadtak a tengerpart süppedős homokjai
madarak szárnysuhogása hangyák nyüzsgő boglyái
feltámadtak a víztócsák az erdei úton
keréknyom mohás partjai között
feltámadtak a méhek virágra röppenő zenéi -—
Föltámadt Chopin és feltámadtak a hangok melyeket
zongora fölött hajolva-játszva áthevülten írt
zizegő kottapapírokra...
Feltámadt az Élet az agyban és lélekben átszűrt ZENE
A VALÓSÁG ÁTVÁLTOZÁSA ÁTKÖLTÖZÉSE
A kilencvenes évek változásait kritikus szemmel figyelte; és sokakkal együtt csalódnia kellett az ígéretek és a tettek viszonyát illetően. F'ölháborodással vegyes szomorúsággal látta, hogy a helyezkedő törtetése, a nyerészkedés, a közvagyon prédálása, a köpönyegek forgatása folyik a „nép nevében". A Madách Imre Tragédiája óta már széles körben ismert "i" betű (hang) újólag hiányzik a megbékéléshez (az igazság helyett a gazság regnál). Nemzedékek című erőteljes költeményében legalább két gcnerácó nevében tett fel kérdéseket és várt válaszokat (persze nem érkeztek)
És mi barátaim mondjátok
mivégre tettük és tesszük
harcainkat és álmainkat
ki mocskolta be sárral
ki csorbította ki hitünket
ki vette el a reményt
Ki adja vissza a hitet
Ki adja vissza reményt
Akkor már késő ha
könnyeink elapadnak
szemeinkből elillan a fény
meggyötört húsunkból zabáló
férgek szanaszét tekeregnek
a Földön és széttört csontjainkon
átfú a könyörtelen szél
A 2000. év újabb változást hozott Király Lajos pályáján, lírai érdeklődése tekintetében; az év őszén - feleségével - hosszabb időt töltöttek New Yorkban, s jártak a World Trade Center egyik tornyán. A város, majd a bekövetkezett tragédia természetesen megérintették a költőt. Verseket írt az Ikertornyokról a pusztítás után:
És látod a döbbenet filmszerű
Ám valós képeit
Toronyba fúródni az American Airlines
Hatalmas gépeit
Lángolni összeomolni a modern világ
Csodás és ékes tornyait
Repülő acél-üvegszilánkok közt menekülő
Emberek sikoltásait —
Legszörnyűbb Rambo-filmmé lett a világ
Háború van? Béke?
Kérdi iszonyattól megrémült sok millió ember
Itt a világ vége? —
Kegyetlen ajándék a harmadik évezredtől
Az egész Emberiségnek —
Ez a világ már nem lesz a nyugodt régi a gyertyák
Némán könnyeznek égnek
A városnak az amerikai látogatásnak még egy következménye lett: fölfedezte Ernest Hemingway költészetét. Pontosabban azt, hogy a Nobel-díjas író pályája lírával indult azzal, hogy 1923 augusztusában kiadták tíz versét és három elbeszélését. A hatás nem csupán Hemingwayről írt esszékben jelentkezett (lásd Galagonyás dűlő című prózakötetét), hanem az elhatározásban is, hogy lefordítja az amerikai író verseit. Az összegzés és továbblépés pályáján rendre jelentkező ritmusának megfelelően.
Megjelent 2009-ben a HÉVÍZ Művészeti és művelődési folyóirat XVII: évfolyam 4. számának 48-53. oldalán
*
KORTÁRSAINKRÓL
Zászlós Levente
AZ ÖNISMERET ÚTJÁN
Mélylélektani elemzés Király Lajos: Hittem, amit tettem könyve nyomán
Emlékiratot írni voltaképpen annyi, mint harcba bocsátkozni az idővel. Mitikus küzdelem ez, a bár fizikai értelemben eleve nem kétséges a befejezése, végeredménye mégis lelkesítő, hiszen az emlékek mozaikdarabjaiban rögzítődik a megfoghatatlan idő, amely láthatóvá válik valahogy úgy, amiként a szél a lombok hajladozásában. De milyen más célja lehetne is az írónak azon kívül, hogy ablakot nyit a múltba, megpróbálja érzékeltetni velünk a kétségbevonhatatlan tényt, hogy a fizikai létezés önmagából értelmezhetetlen. A folyamatok kapcsolatrendszerében már a véletlenszerűség is kérdésessé válik annak ismeretében, hogy jobbik énünk metafizikai törvények vonzásában él. Mivel mindennek elrendelt ideje van, az emlékirat megírására egy lezárt életszakasz fordulópontján kerülhet sor. A költő Király Lajos életének hatvanadik esztendejében gyűjtötte össze múltjainak mozaikdarabjait, föltárva szellemi gyökérvilágának összefüggő rendszerét.
Idő múltán minden alkotó önmaga személyiségének titkait, eredetét igyekszik megismerni, amit Király Lajos is könyve előszavában egyértelműen megfogalmaz: – „Elgondoltam, hogy szüleim génjein keresztül mennyi érzelmet, érzékenységet örököltem. A sok szenvedés, küzdelem bennem bolyongott és zakatolt. Talán írói és költői sorsom is ennek köszönhető?…” A fölvetett kérdésben benne rejlik a felelet is; a Dráva mentén, a nagyszülők világában élni, meghatározó jelentőségű volt, mint írja: „Kezdtem a világra eszmélni.” A korai emlékek meghatározó jelentőségűeknek bizonyultak; Király Lajos a való világ csodáit Zalában és Somogyban ismerhette meg s költői arculatát az ottani természeti élmények formálták. Emlékiratában visszatekintve „örökszépségű” emlékekről ír, amelyek jelentősége még a prózai szövegeket is költői szintre emeli. Az a lírai hangulat, ami Király Lajos érett költői világát jellemzi, már föltűnik gyermekkorának élmény- és hangulatvilágában is: – „Esténként féltem a temető mellett elmenni, mert a nappal csendes, virágokkal, kő és fa fejfákkal díszített kert sejtelmessé vált. A koszorúszalagok zizegését már a halottak halk suttogásainak véltem, mert a halottak nem járnak, szállnak. Szállnak, miként az angyalok, vagy mint a lélek. Megfoghatatlanul és sejtelmesen. Félelmemben már láttam egy-egy mozgó alakot.”
Király Lajos emlékiratának legfigyelemreméltóbb motívuma önön költői fejlődéstörténetének feltárása. A korai élmények meghatározó lélektani hatása a későbbi, érett költő érzelemvilágában is alakító tényezőként működik, időbeni folyamatossága nem szűnik meg; a felnőtté váló gyermek kiszakíthatatlanul ott marad a tudat mélyrétegeiben, miként azt versében tömören meg is fogalmazza:
„Gyermekkor áldott tündércsodái
szülhetnek sok felnőttkori vágyat.
A kínok, keservek is szépekké
Lehetnek, elhalványul a bánat.”
A
derűs, mélyreható gyermekkori emlékek teszik elviselhetővé a
felnőtt testi-lelki gyötrelmeit. Korai irodalmi élményei is
meghatározó jelentőségűek. Petőfi és Arany csodálata, Toldi
Miklóssal és Nyilas Misivel való lelki azonosulása,
személyiségének formálódásában, kialakulásában döntő
tényezők lettek. Király Lajos pontos önismerete szellemi
gyökérvilágának részletes föltárásában mutatkozik meg.
Töretlen aktivitásának, tenni akarásának indítékait
tökéletesen ismeri, s azoknak nyugdíjba vonulásával nem
legyengülését, hanem további fölfokozását vallja: „Ezután
csak a művészeteknek, az irodalomnak és a fordításoknak fogok
élni. Sok szép irodalmi esttel, író-olvasó találkozóval,
értékes és érdekes írásokkal szeretném meglepni ismerőseimet
és mindazokat, akik még eddig nem ismertek.”
Király Lajos emlékirata a műfajon belül is egyedi produktum: az önismeret kutató útja. A családi kapcsolatok, származása, iskolái, szerelmi élményei, közéleti szereplései egy fejlődésregény egymásból következő, sorsdöntő motívumai.
Könyvének olvasója előtt fokozatosan megvilágosodik az alkotó személyiség életútját az a meghatározó, eleve elrendelt erő, ami élettörténetének minden motívumában megmutatkozik és ugyanabba az irányba mutat: a költő feladatra született lény, s azt föl kell ismernie! Király Lajos könyve ezt sokszínűen igazolja, s egyik születésnapi versében hatásos tömörséggel meg is fogalmazza:
„Penész-szagú mélyről jöttem.
Nagy fény nyílott körülöttem.
Szegénységem jóra nevelt,
Jótettért jót várok, s bevert
Fejjel is azt énekelem: –
Mindenkié az életem!”
Zászlós Levente
Megjelent: KLÁRIS 2010/2. számának 47. oldalán
*
Györgypál Katalin
Király Lajos:
„Szeress
pokol s menny tüzével” c. kötetéről
Király Lajos új, 19-dik kötete a lélek és a szerelem kortalanságát tanúsítja. A kötet szigorú válogatás eredménye csaknem 50 év szerelmes vers-terméséből. Ezt a nemes-szigorú munkát a szerző vállalta magára, és ha átlapozzuk a kötetet, már láthatjuk, hogy sikeres, jó munkát végzett. „Szerencsés embernek mondhatom magam, mert többször voltam szerelmes” – vallja magáról Király Lajos. Ám Király Lajos számára sem volt mindig földöntúli ez az érzés, amint erről – csalódásról, fájdalomról is – verseiben vall; ettől lesz a kötet még inkább élettel teli, emberi, szívünkhöz közeli.
Az 50 évbe ifjúkori, szinte gyermeki versei is beletartoznak, de ha nem állna ott az évszám, aligha gondolhatnánk ezekről a sorokról: „Légy velem, ha hideg a tél, / légy velem zengő tavaszban, / légy velem, és bátoríts!” – hogy annyira ifjú tollából születtek! A „Bogarak pattantak a Napból” cím és kezdősor József Attilát idézte bennem – de továbbolvasva a verset, Király Lajos-verssé vált. A kötet – helyesen – fiatalkori verseit nem jelöli külön ciklusként.
Az első ciklus másik része az 1969–2009 között született verseket tartalmazza. 40 év igencsak nagy idő, belefért „sok keserű, nehéz nap” és a legmélyebb, szinte kimondhatatlan szerelem (Rejts hát magadba). Belefér a fájdalom is, a félelem is: a „Mese a haldokló virágokról”. Belefér a „pokol s menny tüze” éppúgy, mint a csend, vagy a gyengédség. „Álmodtam a csöndről”; „Csillagpalota”: „Csillagpalota / Kedvesem sóhaja / Fürdik a fényben”; s mi lehet több, nagyobb, mélyebb ennél a kérésnél: „Maradj velem Életemben / Maradj velem Elmúlásban”?! (Maradj velem)
A ciklusban kötött és szabad verseket egyaránt találunk.
Az „Etűdök a lélekről és a szerelemről” c. ciklusa három hosszabb művét tartalmazza, amelyek külön-külön is érdekesek, kifejezőek, plasztikusak; a „Ballada” valóban ballada, fájdalmasan szép, népies-erős lüktetésű, sok benne az ismétlés, ami hangsúlyossá teszi gondolatait. „Pördül a szoknya / pördül az óra // pördül az óra / Nap jön a Holdra”… (tehát időmértékes a vers: daktilus + trocheus vonul végig következetesen).
Nos, jöjjenek a versfordítások.
A kötet végén olvasható „Jegyzetek”-ből kiderül, hogy a fordítások szerzőinek névsora i. e. 600 körül születettektől kortárs francia költőig ível át. A jegyzetekben minden szerzőről megtudhatjuk a legfontosabbakat: saját maga adta elő művét, vagy sem, még mivel foglalkozott, vagy éppen Király Lajost barátjává fogadta, és vendége lesz ez év nyarán.
Király Lajos angol, francia és eszperantó nyelvekből fordít, tehát az ezeken a nyelveken megjelent műveket fordította magyarra a kínai költők, vagy a szanszkrit, görög nyelven írt költők esetében is. Erotika, vágyódás, szerelem… Olvashatunk a „Portugál szonettek”-ből (Elizabeth Browning), de beleférnek ezek a sorok is: „A szoba szegényes volt és mocskos” (Kavafisz). A kötetben a versek után mindenhol a műfordítás dátuma szerepel.
Találunk olyan verset, amelyet mások fordításából is ismerhetünk, ilyen Apollinaire verse, „A Mirabeau-híd”. Refrénjét Király Lajos így fordította: „Jöjj el éj az óra üssön / Múló idő el ne tűnjön”. Érdekes, jó megoldás az övé (is). A műfordítás nehézségeit és egyben érdekességét jól érzékelhetjük a több vers esetében közölt variációkban. Apollinaire, Puskin egy-egy versénél mindegyik variáció igaz, és mégis mindegyik valamiben más, egyedi, más-más hangsúlyt mutat.
Érdemes kicsit elidőzni tehát mindegyik megoldásnál.
Talán van olyan fordítás is közöttük, amelyen Király Lajos még alakít a jövőben – de tudjuk, mindig a legutolsó variáció az érvényes. Itt a „Ha egy kutya lennék” című versfordítására gondolok (Cahour), amelyről, talán bevallhatom, kicsit vitatkoztam Király Lajossal – ám mindebben a vers gondolatisága, érdekessége feltehetően nagy mértékben közrejátszott. „Ha egy kutya lennék” – valahogy azonnal megállítja az embert, önkéntelenül is elgondolkodik.
Cahour egyik versének címe: „Hagyd kitárva szívedet” – igen, hagyjuk kitárva szívünket, míg olvassuk Király Lajos szerelmes verseit és műfordításait!
(Király Lajos: Szeress pokol s menny tüzével. Válogatott szerelmes versek és versfordítások. URÁNUSZ K., Budapest, 2010, 162 p.)
Megjelent: Művészet és barátai XX.:évfolyam (2010. május-június) 24. oldalán, valamint a KLÁRIS 2010/4. évfolyamának 43-44. oldalán
Megjelent: Művészet és barátai XX.:évfolyam (2010. május-június) 24. oldalán, valamint a KLÁRIS 2010/4. évfolyamának 43-44. oldalán
*
Téglás Tivadar
Szeress pokol s menny tüzével
Király Lajos versei és műfordításai
Téglás Tivadar
Szeress pokol s menny tüzével
Király Lajos versei és műfordításai
Évek óta ismertük egymás írásait. Én a szépíróról, műfordítóról, a pályatársak munkáiról emócióval szóló finom tollú kritikusról, irodalmi rendezvények szervezőjéről tudtam, ő a klasszikusok bemutatását szolgáló filológust ismerte bennem. Majd a személyes találkozásra is sor került. Akkor kérdezte: írnál a Szeress pokol s menny tüzével című kötetemről? A szerelmes verseimből és versfordításaimból készült válogatásról? Költői munkásságom csaknem fél századából szemelgettem. Kötetem második felében pedig -ez ugyancsak felvillanyozta képzeletemet -, olyan szerelmes és erotikus versek fordításait publikáltam, melyekre évezredek vagy évszázadok adták a művészi halhatatlanság patináját.
Megtisztelő volt a bizalom. Igaz, más jellegű a tennivaló, mint amit eddig műveltem, hiszen a szerző kortársam, korunk világát élő és arra válaszokat kereső író, én pedig - ez nem modoros szerénykedés - nem érzem magam kritikusnak.
Király Lajos teljesebb megismeréséhez segítséget adott a Hittem, amit tettem címen 2007-ben megjelent, terjedelmében is tekintélyt adó kötete, mely élete hatvan esztendejéből ad jellemző, irányt mutató képet. Meg azok az írások, amelyek eddig megjelentek munkásságáról. Két kérdés nyomban és egyértelműen adódik: Milyen a költő, és milyen a műfordító művészi arca? Hova, meddig jutott az a kisfiú, aki midőn serdülni kezdett, és a falusi szegénység melegében rácsodálkozott a világra (...) rájött, hogy lelkében valami több van, többet akar (...) verssorok, énekek, gondolat-töredékek motoszkáltak agyában.
A kötetet forgatva láthatjuk, hogy Király Lajos szerelmes verseiből és fordításaiból nagy ívű, emberöltőnyi időt befogó képet ad. És ha közben felütjük élettükrét adó könyvét is - el ne feledjük, legutóbb Zászlós Levente írt róla Az önismeret útján címen mélylélektani elemzést a Kláris Kortárs költők rovatában - a múzsák fényképei is ott mosolyognak.
A szerelem az ember életének leggyönyörűbb állapota. Igaz, olyan érzelmi hullámverés is, amelyben a pokoli vadság és a mennyei megnyugvás közepette érezhető halhatatlanság és a halál is - vallja Király Lajos a kötet előszavának mondataiban. Ezzel ráhangol a versekre.
A fiatal, húszéves, még nőtlen költő kérdezte: Mikor tisztul szívemben a tűz / Mikor nyughatom végre / Mikor hajtom bolondos fejem / Megváltó asszonyom ölébe. Érett, szép sorok. Ám az időben korábbi versek is tele vannak kedves játékossággal. Szerelmi lebegés a rigófüttyös, barackvirágos természeti szépben, vagy éppen olyan vallomással, ahol a szemed azúrkék tavának romantikus tündérképe mellett megfér a visszafogott erotika is.
Finoman érezhetjük a versekben Petőfi vagy József Attila tiszteletét, hangulati hatását, vagy a Megyünk az esőben ázva-fázva, / Mi, két szomorú elhagyott árva páros rímű soraiban akár Adyt is. A verseket olvasva olyan munkákhoz is elérkezünk, melyeket újra olvasunk, ismételten ízlelgetünk. Ilyen a Szeretlek című is, ahol a simulékony kristálypatakok poétikus képe nyomban megragad.
Király Lajos szereti induló költészetének szerelmes verseit. Az 1963-1970 közötti időszakból több mint harminc verset ítélt közlésre méltónak.
A hetvenes évektől a házasságban élő költő szerelmi lírája bontakozik ki. Negyven év termése. Itt még szigorúbb válogatás parancsát kellett teljesítenie. Ez lehet oka, hogy időben is nagybb lépéseket látunk.
A nyolcvanas évek szerelmes versei markánsabbak lettek akkor is megvallja: Gyönyör-Hajónk szerelmesen /Hánykódott Gyönyör-Tengeren. A Sztriptíz erotikája is jól illik a témához, ám az igazi értékek - úgy érzem - olyan versekben szólalnak mint a Maradj velem, a Rejts hát magadba és a címadó Szeress pokol s menny tüzével. Ezek vallomások hirdetik a szerelem-szeretet erejét abban a korban, mikor a kezdeti perzselő Iángolás homokba írott lábnyomait a szél (...) elfútta már.
Mikor A női test himnusza verssel elköszönünk a kötet első egységétől, mely a Szép örökség címet viselte, újabb fejezet kínálja a továbbiakat: Etűdök lélekről és a szerelemről.
Mióta a francia étude szó honosodott, megmagyarosodott nyelvünkben és a különböző művészeti ágakban, rugalmas értelmezéssel az irodalomban is helyet kért magának. Király Lajos három írását szerkesztette ebbe az egységbe. Az Egy szerelmes lány és az anya küzdelme a magány ellen korai munka. Ősi témát szólaltat meg a székely és a magyar népballadák hangvételével, szó és gondolatritmusával hirdetve a mindent lebíró szerelem hatalmát. Szeretem szeretem szeretem nagyon / vérem tüzem kezem lábam és szemem / nélküle menni moccanni sem tudok / vele élek ó jaj és vele meghalok.
A Ballada tizenhárom egysége 1987 és 2009 között született. A tánc szó ismételt megjelenése, a röppenő, perdülő szoknya hangsúlyozása és a vers ritmikája, lejtése egy tragikus leánysorsot kísér végig víg madárka korszakától áttáncolva a lassú lábú évekbe, majd lankadt szárnnyal a sötét halálba.
Az olasz ballare, melyből a magyar ballada szó eredt, eredetileg szerelmi táncot jelölt. A balladát eredetileg táncolták, és később sekből a tánc elmaradásával alakult ki a ballada - írja a tudományág nagy tekintélye, Kriza Idikó. Ennek igazolása akár Király Lajos is lehetne - ámbár amit ő művel, az műköltészet. Király Lajos vonzódását a népköltészethez és a népmeséhez olyan kötetcímei is jelzik, mint a Piros Táltos, Aranytollú Remény-Madár vagy a Mese a Csoda Kútról. Még egy „oratórium" is szerepel a szerkezeti egységben, a Mese a lélek és a szerelem tündérvilágáról Narrátorra, Gonosz Hangra, Fiúra, megszemélyesített Szerelemre és a görög tragédiákra pillantva, Kórusra hangszerelve. A sorokat olvasva oda képzelhetik a szereplőket az antik görög színpadra, vagy a Vörösmarty mesejáték csongoros-tündés pódiumára is, ahol a leánykórus így énekelt: Jöjj, kedvesem, örülni az éjbe velem, / Ébren maga van csak az egy szerelem. Király Lajosnak a Narrátor lesz a szószólója. Feledni nem lehet, nem, nem, / mert leghatalmasabb erő / a lelkedben a Szerelem.
A nehezebb feladathoz akkor érkezik a méltatás írója, mikor a műfordító bemutatását kell megkísérelnie. Ismerni illene ugyanis a nagy nyugati és keleti nyelvek közül a franciát, angolt, spanyolt, olaszt, netán az ógörögöt és az oroszt is. Természetesen kérdezni könnyű, ha a műfordítás-irodalom körül rendre megjelenő mondatokra gondolunk. Miként táncol gúzsba kötött lábakkal ez a sokoldalú irodalmár? A kompromisszum keresésében meddig jutott a szép hűtlen?. Miként cáfolja Szabó Lőrincet, aki szerínt senki sem fordíthat saját költői rangján felül! Miként szólaltat meg magyarul olyan költőket, mint a több ezer éve élt kínaiak, vagy Apollinaire, Baudelaire, Browning, akiket többek között Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád ülte tett át nemzeti nyelvünkre? Egyszerűsítve kissé mondandómat a kínai versek magyarítására, a Hemingway és Cahour fordításokra szorítkozom. Erre - Hemingway és Cahour esetében - indokom is van.
A kínai versek virtuóz fordítója, Kosztolányi szerint a kínai lírában viszonylag ritka a szerelmes vers. Olykor-olykor megéneklik ugyan a csók testi gyönyörűségét, akár a bor-okozta mámort. Király Lajos talált ilyeneket, és sikerült a klasszikus kínai versek hangulatát megidézni. Nem tér ki az erotika elől sem. Íme egy részlet: A levegő virágok illatától terhes. / Mit tehetünk a fülledt éjszakában? / Tán legjobb, ha ledobjuk takarónkat, / És meztelenül vígan szeretkezünk.
Kalapot emel a magamfajta filológus Király Lajos előtt, ha nyugtázza, lefordította mintegy tíz virtuóz magyar költő és műfordító után Apollinaire A Mirabeau-híd címen elhíresült versét is, majd Babits után Browning Portugál szonettek című remeklését.
Akkor érzem igazán újat alkotónak a szerzőt, ha - a köteten túl is tekintve - a Hemingway és Cahour fordításokra gondolok. Mindkét esetben úttörő munkát végzett.
Sükösd Mihály Hemingway-könyve még nem sokat törődött a költővel. Igaz, a tanulmány írásakor még nem tárta fel a kutatás a Hemingway-líra alkotásait, melynek felét, nyolcvannyolc versből negyvennégyet Király Lajos is lefordított. Igaz, jelen kötetében csak két versnek szorított helyet. Hemingway sohasem zárkózott el verseitől. Általam elismert és magaménak vallott műveim azok, amelyeket a Három elbeszélés és tíz költemény című kötetemben, illetőleg azóta megjelentek.
Michel Cahour verseinek fordításával az élő francia lírát hozza el a magyar olvasókhoz Király Lajos. A fordítói munkakapcsolatból költőbarátság lett, melynek eredményeként 2010 júliusában a Krúdy Irodalmi Körbe várják a Provence-ban élő költőt. Kölcsönös a megbecsülés. Mikor Király Lajos saját verseit fordítja franciára, Cahour csiszolgatja azokat, hogy minél inkább méltóak legyenek Hugó és Baudelaire nyelvéhez
Zárszóként még elismeréssel kell szólni arról, hogy a szerző a külföldi írókról korrekt irodalmi kislexikont közöl, és jegyzeteit dióhéjba foglalt szerzői életrajzzal és roppant gazdag írói munkásságának bibliográfiájával is kiegészíti.
Király Lajos tollával és közéleti szereplésével beírta nevét korunk irodalmának néhány lapjára.
A 160 oldalas kötet az Uránusz Kiadótól megszokott gondossággal és esztétikummal jelent meg 2010-ben.
Megjelent a KLÁRIS 2010/4. számának 42-43. oldalán
A nehezebb feladathoz akkor érkezik a méltatás írója, mikor a műfordító bemutatását kell megkísérelnie. Ismerni illene ugyanis a nagy nyugati és keleti nyelvek közül a franciát, angolt, spanyolt, olaszt, netán az ógörögöt és az oroszt is. Természetesen kérdezni könnyű, ha a műfordítás-irodalom körül rendre megjelenő mondatokra gondolunk. Miként táncol gúzsba kötött lábakkal ez a sokoldalú irodalmár? A kompromisszum keresésében meddig jutott a szép hűtlen?. Miként cáfolja Szabó Lőrincet, aki szerínt senki sem fordíthat saját költői rangján felül! Miként szólaltat meg magyarul olyan költőket, mint a több ezer éve élt kínaiak, vagy Apollinaire, Baudelaire, Browning, akiket többek között Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád ülte tett át nemzeti nyelvünkre? Egyszerűsítve kissé mondandómat a kínai versek magyarítására, a Hemingway és Cahour fordításokra szorítkozom. Erre - Hemingway és Cahour esetében - indokom is van.
A kínai versek virtuóz fordítója, Kosztolányi szerint a kínai lírában viszonylag ritka a szerelmes vers. Olykor-olykor megéneklik ugyan a csók testi gyönyörűségét, akár a bor-okozta mámort. Király Lajos talált ilyeneket, és sikerült a klasszikus kínai versek hangulatát megidézni. Nem tér ki az erotika elől sem. Íme egy részlet: A levegő virágok illatától terhes. / Mit tehetünk a fülledt éjszakában? / Tán legjobb, ha ledobjuk takarónkat, / És meztelenül vígan szeretkezünk.
Kalapot emel a magamfajta filológus Király Lajos előtt, ha nyugtázza, lefordította mintegy tíz virtuóz magyar költő és műfordító után Apollinaire A Mirabeau-híd címen elhíresült versét is, majd Babits után Browning Portugál szonettek című remeklését.
Akkor érzem igazán újat alkotónak a szerzőt, ha - a köteten túl is tekintve - a Hemingway és Cahour fordításokra gondolok. Mindkét esetben úttörő munkát végzett.
Sükösd Mihály Hemingway-könyve még nem sokat törődött a költővel. Igaz, a tanulmány írásakor még nem tárta fel a kutatás a Hemingway-líra alkotásait, melynek felét, nyolcvannyolc versből negyvennégyet Király Lajos is lefordított. Igaz, jelen kötetében csak két versnek szorított helyet. Hemingway sohasem zárkózott el verseitől. Általam elismert és magaménak vallott műveim azok, amelyeket a Három elbeszélés és tíz költemény című kötetemben, illetőleg azóta megjelentek.
Michel Cahour verseinek fordításával az élő francia lírát hozza el a magyar olvasókhoz Király Lajos. A fordítói munkakapcsolatból költőbarátság lett, melynek eredményeként 2010 júliusában a Krúdy Irodalmi Körbe várják a Provence-ban élő költőt. Kölcsönös a megbecsülés. Mikor Király Lajos saját verseit fordítja franciára, Cahour csiszolgatja azokat, hogy minél inkább méltóak legyenek Hugó és Baudelaire nyelvéhez
Zárszóként még elismeréssel kell szólni arról, hogy a szerző a külföldi írókról korrekt irodalmi kislexikont közöl, és jegyzeteit dióhéjba foglalt szerzői életrajzzal és roppant gazdag írói munkásságának bibliográfiájával is kiegészíti.
Király Lajos tollával és közéleti szereplésével beírta nevét korunk irodalmának néhány lapjára.
A 160 oldalas kötet az Uránusz Kiadótól megszokott gondossággal és esztétikummal jelent meg 2010-ben.
Megjelent a KLÁRIS 2010/4. számának 42-43. oldalán
*
Udvarhelyi András
Méltatásféle
- Király Lajos Szeress
pokol s menny tüzével
című könyvének versfordításairól-
(részlet)
című könyvének versfordításairól-
(részlet)
Háromszoros köszönet
illeti meg Király Lajost a részemről, egyrészt olyan szellemi
kalandba vont bele, amelyben nélküle aligha lett volna részem.
Másrészt, segített legyőzni eredendő lustaságomat. Harmadrészt
pedig, jobban megismerhettem őt, akiről eddig azt hittem, hogy
ismerem. Ibsen szerint az írás ítélkezés önmagunkról.
Király Lajos ítélete enyhe, felmentjük a versírás és fordítás
„bűne” alól.
Már az is izgalmas
szellemi kalandot jelentett, hogy többet megtudjak a könyv
címlapjáról, a Jupiter és Juno című festmény
szerzőjéről, Annibale Caracciról. Caraccinak Lázár
Béla Művészet című összefoglaló munkájában
bukkantam nyomára. Eszerint 1560 és 1609 között élt. Ő festette
a római Fernese palota galériáját. Hatással volt rá Corraggio
és Michelangelo.
Király Lajos könyve
113 verset tartalmaz, 66 Király-költeményt és 47 műfordítást.
Füst Milán, a
kitűnő író és költő azt írja alapvető munkájában, hogy a
látomás és indulat elengedhetetlen az író és a művész
munkájából. Király szerelmes verseiben mindkettő megtalálható.
Fiatalkorában inkább Érosz, a testi szerelem istene vezeti tollát,
de évei szaporodásával Király felfedezi Érosz mellett
Aphroditét, az égi szerelem istennőjét is. A kétféle hatás a
verseiben szerencsés egyensúlyban szerepel.
Király Lajos
versfordításaihoz előkerestem a könyvtáramban lévő
műfordítás-antológiákat, hogy legyen összehasonlítási alapom.
A versminőség méréséhez nehéz „mértékegységet” találni,
de itt is vannak szabályok, és vannak művek, amelyek e szabályokat
illusztrálják. Az egyik kitűnő műfordító, Tótfalusi István
véleménye szerint, a fordítónak hűnek kell lenni az eredeti
szöveg szelleméhez és formájához. De ez, szinte lehetetlen.
Mások, mint például Kosztolányi, Szabó Lőrinc azt vallják
versfordításaikkal, hogy a versnek elsősorban szépnek kell
lennie. Én inkább ez utóbbi híve vagyok.
Király kötetében
kínai, ó- és újgörög, hindu, szankszrit, francia, olasz, angol,
spanyol, mexikói spanyol nyelven író költők verseinek
fordításait olvashatjuk. Magam nem beszélem e nyelveket, ezért a
magyar műfordítás-irodalom jeles képviselői segítettek
tájékozódni. Ilyenek voltak - Kosztolányi Dezső: Idegen
költők; Szerb Antal: Száz vers; Gábor Andor: Műfordítások;
Faludy György: Test és lélek; Szabó Lőrinc: Örök barátaink;
Vas István: Hét tenger éneke; 88 híres vers a világirodalomból;
A világirodalom legszebb versei - és még sorolhatnám tovább
az antológiákat, könyveket. E felsorolás is érthetővé teszi,
hogy miért feledkeztem meg a feladatomról, a kritikaírásról, és
miért merültem el az önfeledt olvasásba.
Amikor újra elővettem
Király Lajos kötetét, elégedetten megállapíthattam, hogy a
szerző többnyire olyan verseket fordított, amelyek a felsorolt
antológiákban nem találhatók. Ha mégis, azt mondanám, versenyre
kelt műfordító poéta elődeivel. Számomra újdonság volt a
kínai és a szankszrit fordítások mellett, a Magyarországon
kevésbé ismert Michel Cahour műveinek Király Lajos által
magyarított változata. Az is erénye a Király-kötetnek, hogy a
lefordított versek szerzőiről a könyv végén, a jegyzetek között
ismerteti a legfontosabb tudnivalókat. Michel Cahour-ról például
megtudjuk, hogy író, filozófus, amatőr színházrendező. 1940.
április 18-án született Normandiában. 1966-68 között, mint
antimilitarista, civilként tölthette le katonaidejét Laoszban. Ott
egy gimnáziumban francia nyelvet tanított, és onnan „importált”
feleséget. Az is sokat elárul költői minőségéről, hogy a
kommunista Aragon mutatta be, aki akkoriban költőfejedelemnek
számított. Király Lajos eddig 100 Cahour verset fordított. Igazán
nagy önuralomra volt szüksége, hogy ebből kötetében csak 12-öt
közölt.
Élményt jelentett a
Király-kötet változatossága, egy színes csokor. Eddig is tudtam,
hogy nagy prózaírók is kirándultak a költészetbe, sőt többen
költőként jelentősebbnek tartották őket a saját korukban.
Voltaire például, akinek verseit Baranyi Ferenc
fordította magyarra, inkább verses színdarabjait tartotta
maradandónak. S lám, az utókor, a közvélemény ítélkezett. Ma
a kisregényei, főleg a Candide az ismertebb, kedvelt
olvasmányok. Király kötetének meglepetése, legalábbis nekem,
hogy Victor Hugó és Ernst Hemingway verseit is lefordította.
Nagy feladatra
vállalkozott, amikor versenyre kelt olyan neves műfordítókkal,
mint például Kardos László irodalomtörténész. A nagy
feladat, Elisabeth Barrett Browning Portugál szonettjénak
fordítása volt, illetve abból az 1. 5. 6. 7. és 43. szonett
magyarítása. Érdemes összehasonlítani Kardos és Király
munkáját, a színvonal majdnem azonos. A méltán világhírű
Robert Browning költő feleségéről még annyit érdemes
tudni, hogy az igen művelt hölgy kalandos körülmények között
lépett frigyre a költővel. Megszöktek, Pisában, Firenzében és
Rómában éltek. Férjétől a feleség is kedvet kapott a
versírásra. Először portugálból való fordításnak mondta
verseit, majd később, amikor műveivel sikert ért el, saját nevén
adta ki. Kardos László a könyve bevezetőjében „se látó,
se halló szenvedély szonettjeinek” nevezi e verseket. Király
Lajos ezt a szenvedélyt is átmentette fordításába.
Már éjszaka volt,
amikor más szellemi kaland is utolért. Egészen belefeledkeztem
Apollinaire Mirabeau híd című versének különböző
műfordításaiba. Ajánlom Önöknek is ezt a szellemi játékot.
Hasonlítsák össze a verseket Király Lajos fordításával.
Megkönnyítem a dolgukat. Eörsi István, Illyés Gyula, Vas
István, Mészöly Dezső és Rónay György Mirabeau
fordításait megtalálhatják a nemrég elhunyt, kitűnő
szociálpszichológus, Popper Péter rendhagyó, különleges
hangvételű, Kinyílt az ég című Profán verseskönyvében.
Mire e cikket
megírtam, már éjfél is elmúlt, de megérte, mert az egyik
legszebb olvasónapom volt. Azzal fejezem be írásomat, amivel
kezdtem: háromszoros köszönet Király Lajosnak. Köszönöm,
köszönöm, köszönöm.
Megjelent: KLÁRIS 2010/4. számának 44-45. oldalán
*
Tüskés Tiborra emlékezem
Király Lajos könyve
Gondolatok egy könyvbemutató kapcsán*
Örömmel teszek eleget a felkérésnek, hogy néhány szót szóljak Király Lajos Tüskés Tiborra emlékező kötetének bemutatója alkalmából.
Az emlékkönyvek, emlékező jellegű munkák szinte kezdettől fogva végig kísérik nemcsak a magyar irodalom, hanem a magyar irodalomtörténeti írás és a kritika egész történetét, s az utóbbiaknak elsőrangú forrásként szolgáltak. Ha gondolatban felidézzük ezeket, a most megjelent munka igen tekintélyes hagyomány keretei köré illeszkedik. Tudjuk: az emlékezés kulturálisan meghatározott tevékenység, s alapvető szerepet játszik az egyének és a közösségek önértelmezésének alakításában, a kultúra fennmaradásában, továbbadásában. Ezért is tartom fontosnak, hogy az édesapám előtt tisztelgő emlékbeszédek, nekrológok és rövid visszaemlékezések után most napvilágot látott az első nagyobb terjedelmű munka, amely személyes emlékek, levelek, vallomások és irodalmi szövegek segítségével idézi fel Tüskés Tibor írói, szerkesztői, kritikusi tevékenységét, s bepillantást enged emberi személyiségének mélyebb rétegeibe.
A kötet az életút kronológiája szerint elrendezett idézetek kommentált gyűjteménye, amely az itt először közreadott levelek révén hitelesen dokumentálja Tüskés Tibor, Király Lajos és a Krúdy Kör kapcsolatát. A gondosan válogatott és szeretettel összeállított kötet a baráti tiszteletadás nemes gesztusa, melynek meghatározó motivációja az emlékező és a megidézett életútja néhány jelentős állomásának azonossága, érintkezése, valamint a kettejük közel húsz éves kapcsolatával való számvetés igénye. A kötet fő célja tehát nem az irodalomtörténeti, kritikai feldolgozás, értékelés, ami megítélésem szerint egyébként is korai volna, hanem az emlékállítás, a baráti emlékezés.
A könyv fő értékének tartom, hogy tanúságot tesz a Krúdy Kör és Tüskés Tibor kapcsolatának alakulásáról, bepillantást enged két literátor egyéniség idővel barátsággá mélyülő viszonyába, s bemutatja, hogy az irodalom művelése és ügyének szolgálata hogyan tud összehozni és tartósan összekötni embereket.
Amikor befejezésül köszönetet mondok a szerzőnek, Király Lajosnak munkájáért; a kiadó Nagykanizsa Megyei Jogú Város önkormányzatának és Balogh László gimnáziumi igazgatónak a könyv megjelenését lehetővé tevő anyagi és szellemi támogatásért; a Krúdy Gyula Irodalmi Körnek, amely nemcsak lektori munkákkal bízta meg Tüskés Tibort, hanem többször vendégül látta, emlékéremmel tisztelte meg, antológiáiban helyet adott írásainak, s halála után is méltó módon ápolja emlékét. Kérem, ezután se feledkezzenek meg róla, s munkájukban, mindennapi életükben tartsák elevenen és értékesítsék szellemi örökségét.
Köszönöm figyelmüket!
Tüskés Gábor
*Elhangzott a Krúdy Gyula Irodalmi Körben 2010-ben. A felszólaló Tüskés Tibor fia, irodalomtörténész, az MTA Irodalom-tudományi Intézet munkatársa.
*
Király Lajos szép és kitűnően összeállított könyvben idézi az olvasók elé Tüskés Tibor, az elmúlt évben elhunyt nagyszerű irodalmár alakját. Nem csupán az író személyét hozza emberközelbe, de szerényen és megható módon kettőjük kapcsolatát is elénk tárja.
A Tüskés Tiborra emlékezem c. kismonográfia az író, szerkesztő, kritikus születésének 80. évfordulója alkalmából tisztelgés Nagykanizsa díszpolgára előtt. Mindenekelőtt Tüskés Tibor születésének körülményei - a vasúti őrház, amelyben született - és a helység: Balatonszántód, amelyet születési helyéül feltüntettek, és amely tulajdonképpen nem is létezett! - nos, ez a különös tény indítja a visszaemlékező könyvet. Azután a diákévek városa, Nagykanizsa, amely Király Lajosnak is tanulóéveit jelentette. Bőven idéz a könyv összeállítója Tüskés Tibor 1990-ben megjelent könyvéből, az író vallomásaiból, amely e tájhoz, a városhoz kötötte. Megelevenedik előttünk találkozása Rónay Györggyel, Weöres Sándor költészetével. Ugyancsak megismerhetjük Tüskés pesti egyetemi éveit, majd dombóvári és pécsi tanári munkáját. Érdekes, izgalmas olvasmány a Jelenkor c. folyóiratnál végzett szerkesztői, főszerkesztői tevékenysége és a jeles költővel, Fodor Andrással való baráti kapcsolata. Megrendítő, egyben felemelő küzdelme a kultúrpolitika országos irányítóival, hiszen a Jelenkor abban az időben az elhallgatott vagy elszigetelt alkotóknak biztosított megjelenést, (Weöres Sándor, Csoóri Sándor, Mészöly Miklós vagy Hernádi Gyula).
A továbbiakban Fodor Andrásné, Sárika és Tüskés Tiborné, dr. Nagy Anna hozzájárulásával, Király Lajos a két kiváló író levelezéséből nyújt ízelítőt. E levelek a barátság, a kultúrharc hű tükrei, irodalomtörténeti dokumentumok. Szerepel a könyvben az Apostol c. vers is, melyet Fodor András a „harcos" Tüskés Tibornak írt és dedikált.
A kötet végén Király Lajos személyes kapcsolatát, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör és Tüskés Tibor „találkozását" tárja az olvasók elé. Levelek dokumentálják, hogy a kitűnő író, a Somogy c. folyóirat főszerkesztője milyen készségesen segítette, mint lektor a Kör két antológiájának színvonalas megjelenését. Örömmel olvassuk, hogy Király Lajos rendszeresen küldött Tüskés Tibornak a Kláris megjelent számaiból, beszámolt neki a Fodor András emlékére készülő műsorunkról, amelyre meghívta a jóbarátot, Tüskés Tibort is. Sajnos, betegsége miatt nem vehetett részt ezen az emlékezetes estén.
Szívében lüktetett a Pannon-táj -ezzel a verssel búcsúzik könyve végén Király Lajos Tüskés Tibortól. Azt hiszem, ez a könyv méltóképpen idézi az író, a szerkesztő és a pályatársakat segítő ember alakját.
(Király Lajos: Tüskés Tiborra emlékezem. Emlékek, levelek, val-lomások. Kiadta Nagykanizsa Megyei Jogú Varos Önkormányzata, 2010, 92 p.)
A kötet végén Király Lajos személyes kapcsolatát, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör és Tüskés Tibor „találkozását" tárja az olvasók elé. Levelek dokumentálják, hogy a kitűnő író, a Somogy c. folyóirat főszerkesztője milyen készségesen segítette, mint lektor a Kör két antológiájának színvonalas megjelenését. Örömmel olvassuk, hogy Király Lajos rendszeresen küldött Tüskés Tibornak a Kláris megjelent számaiból, beszámolt neki a Fodor András emlékére készülő műsorunkról, amelyre meghívta a jóbarátot, Tüskés Tibort is. Sajnos, betegsége miatt nem vehetett részt ezen az emlékezetes estén.
Szívében lüktetett a Pannon-táj -ezzel a verssel búcsúzik könyve végén Király Lajos Tüskés Tibortól. Azt hiszem, ez a könyv méltóképpen idézi az író, a szerkesztő és a pályatársakat segítő ember alakját.
(Király Lajos: Tüskés Tiborra emlékezem. Emlékek, levelek, val-lomások. Kiadta Nagykanizsa Megyei Jogú Varos Önkormányzata, 2010, 92 p.)
Tárkányi Imre
Megjelent: KLÁRIS 2010/6.számának 48-49. oldalán
*
Madár János
RÉGI ŐRHÁZAK ÁRVA KERTJEI
Király Lajos: Tüskés Tiborra emlékezem című könyvéről
*
Horányi Árpád
Az élet apró pillanatairól
Király Lajos időutazásra hívja olvasóit verseivel
*
Tárkányi Imre
"Még sok dolgom van a világban"
Antalfy István
Még sok dolga van...
Király Lajos új verseskötetéről
*
Kő-Szabó Imre
HOLD ÉS SZÉL
Király Lajos műfordításai
*
Az énekes madár
(Tanmesék - nem csak felnőtteknek)
Király Lajos könyve
Gondolatok a lélekről és a világról
Király Lajos kötete
"A KÖLTŐ LELKE ÉNEKES MADÁR"
Madár János
RÉGI ŐRHÁZAK ÁRVA KERTJEI
Király Lajos: Tüskés Tiborra emlékezem című könyvéről
Tisztelet és emlékezés — ez a két legfontosabb tartóeleme Király Lajos új könyvének, amelyben Tüskés Tibornak állít emléket. Olyan portrét rajzol meg a szerző a Pannon-táj nagy szerelmeséről, amely sok tekintetben kiegészíti Tüskés Tiborról alkotott eddigi képünket. A közös emlékhelyek megidézése - iskolák, somogyi tájak - még közelebb hozzák a tanárt, írót, szerkesztőt, kritikust, irodalomtörténészt az olvasóhoz. Egy sokoldalú ember, az irodalom mindenese ezáltal újabb és újabb titkokat árul el magáról, ami önmagában is érdekes adalék lehet számunkra. Csak gondoljunk arra a megidézett vallomásra, amely a szülőföldet, a szülőhelyet villantja fel előttünk: „Nemrég vonaton utaztam Balatonfenyvesröl Székesfehérvárra. Útitársammal erre először. A földvári állomás után, ahol a vasútvonal eltávolodik a parttói, és átszeli a szántódi révhez igyekvő műutat, kimutattam az ablakon: - Abban a vasúti őrházban születtem... - Útitársam elcsodálkozott: - Olyan, mint egy dobókocka... Az oldalára az van írva: 119/a... Akkor gondolkoztam el először: Hol is születtem én tulajdonképpen? Hol töltöttem életem első hat évét? Nem világvárosban, nem kisvárosban, nem tanyán. Még ennél is kisebb helyen: egy vasúti őrházban." Nem véletlen, hogy a könyv szerzője megható őszinteséggel és tisztelettel idézi Tüskés Tibor bölcsőhelyét, hiszen Király Lajos nagyapja és édesapja is vasutas volt.
A párhuzamokat, közös életrajzi mozzanatokat számtalan helyen kimutatja Király Lajos ebben a könyvben. Büszkén vallja: „Szerencsés embernek mondhatom magamat... Miért is fogadott bizalmába? Egyszerű a magyarázat: Nagykanizsán születtem, gyermek- és serdülőkorának áldott földjén, itt jártam középiskolába, miként ő, gyermekkoromat, pedig Somogyban éltem, ahol ő született és eszmélt a világra. Mindezen túl nagyapám, később apám a nagykanizsai cipészetet felhagyva vasúton dolgozott, miként az ő édesapja is."
Emlékek, levelek, vallomások, versek, egész sora mélyíti tovább ezt az emberi, alkotói rokonságot. „Kedves Barátom, szívből köszönöm a figyelmet, új könyvedet. Meleg emlékeket ébresztettek bennem az írások, az elbeszélések és a versek. Sokszor utaztam át életemben a bélavári állomáson, sokszor pillantottam ki az állomás nevére. Könyvedből most mélyen és hitelesen ismertem meg a fölnevelő tájat és emberi közősségeket. Sajátos magyar-horvát etnikai világ ez, sajátos táji formációk, erdő és folyóvíz találkoznak itt... Törekvésedhez - törekvéseitekhez - minden jót kívánva - zalai, somogyi szívvel, rokoni érzésekkel - sok szeretettel köszönt: Tüskés Tibor" Az 1993. január 24-én írt, kézjeggyel ellátott levél részletéből is kitűnik, hogy barátjává, szellemi rokonává fogadta Király Lajost. Levelezésükben és személyes találkozásaikban is volt mindig valamiféle apa-fiú, mester-tanítvány viszony, amit Király Lajos ma is büszkén vállal, és a könyvben is több helyen megerősíti: „Kedves Lajos, először is, kérlek, hagyjuk ezt a magázó hangot; elég öreg vagyok ahhoz, hogy ne tiszteljél ennyire. Köszönöm leveledet, küldeményeidet..." olvashatjuk Tüskés Tibor 2008. december 17-én írt levelében. Aztán sokkal, közvetlenebbé vált a hang közöttük, és munkakapcsolat kezdett kialakulni. Ennek több mozzanatát is megfigyelhetjük a könyvben: Király Lajos, mint a Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnöke, felkérte Tüskés Tibort antológiák és önálló kötetek lektorálására, illetve előadásokra. Tüskés Tibor - a tőle megszokott precizitással és gyorsasággal - eleget is tett ezeknek a feladatoknak. Több alkalommal volt vendége, előadója a Krúdy Gyula Irodalmi Körnek Budapesten, ahol találkozott pályakezdő és ismert irodalmárokkal. Ezekről az eseményekről - könyvbemutatókról, irodalmi estekről, eszmecserékről - bőven találunk utalásokat, amelyek egyértelműen elárulják azt is Tüskés Tiborról, hogy sohasem volt fölényes, lekezelő egy teljesen kezdő emberrel sem.
Ebben is hasonlított Tüskés Tibor egyik legjobb barátjához. Fodor Andráshoz, aki lépten-nyomon emleget Király Lajos könyve is. „Vasút mentén gyászban/ búsan sírdogálnak/ régi őrházak árva kertjei/ gyümölcsfák átokban/ jajban fuldokolnak/ még teremnek férges almát/ szilvát és téli körtét" - olvashatjuk ebben a könyvben Király Lajos Régi őrházak árva kertjei című versét, amelynek az előbbiekben idézett részlete árulkodik arról a tényről, hogy: „Tüskés Tibornak szülőhelye volt a szántódpusztai őrház. Fodor András apja pedig állomásfőnök volt Pusztaberényben". Ha hozzátesszük még azt is - hiszen erről szói a vers egésze - hogy Király Lajos nagyapja és apja is vasutas volt, akkor válik teljessé a kép. Akkor lesz egyértelmű előttünk, hogy Király Lajos Tüskés Tiborról szóló könyve miért emlegeti állandóan Fodor Andrást is. Egyébként ezt a verset a Somogy című folyóirat közölte abban az időben, amikor Tüskés Tibor volt a főszerkesztő, Fodor András pedig a vers rovat vezetője.
Kettőjük, illetve hármójuk kapcsolatában az a döbbenetes - és tragikusan szép -, amit a könyv végén olvashatunk: „Kedves Lajos, nagyon ígéretes és gazdag a szeptember 29-i Fodor András megemlékezés műsora. Kívánom, hogy minden részében, porcikájában sikeres legyen. Külön köszönöm neked a gondos műsortervezést, előkészítést és a műsor összeállítását. Azt is köszönöm, hogy valamilyen formában azért jelen lehetek az idézett szövegek révén. Szíves baráti üdvözlettel köszöntelek és minden jót kívánok. Tüskés Tibor 2009. szept. 18."
Ez volt Tüskés Tibor utolsó levele, hiszen 2009. december első napjaiban öt is eltemették.
Tragikus hangvételű ez a könyv, de nem szomorú. Felemelő abban az értelemben is, hogy egy rendkívül sokoldalú irodalmárról igyekszik teljesebb képet adni - ahogyan az alcím is jelzi -emlékekkel, levelekkel, vallomásokkal, versekkel. Dokumentum értékű egyben ez a gyűjtemény, hiszen sok olyan adatot, eddig publikálatlan írást tesz közzé, amely nélkülözhetetlen Tüskés Tibor teljes életművének felmutatásához.
A megjelenés időpontja is jól időzített, az alkotó születésének 80. évfordulóján került kiadásra a könyv.
(Nagykanizsa Megyei Jogú Város önkormányzata, 2010)
Megjelent a FÖVENY 2010 novemberi számának 25-26. oldalán
Horányi Árpád
Az élet apró pillanatairól
Király Lajos időutazásra hívja olvasóit verseivel
Keszthely - Könyvpremierrel kezdte az új esztendőt Király Lajos, nagykanizsai származású író-költő: az év első napjaiban jelent meg legújabb verseskötete. A „Még sok dolgom van a világban" című antológiával a poéta szinte „sietősen" tárja olvasói elé a költeményeit.
*
Sarkallja a vágy, hogy minél többet mondjon el a világról, önmagáról, s arról a küzdelemről, amit a környezete emberibbé formálásáért folytat. A szerző önmaga írt előszót a kötetéhez, arról vallva, ami a mindennapi munkájához erőt ad. Apró pillanatok hatalmára, kis csodákra hívja fel a figyelmet, amelyek az életet olykor felforrósítják, s szebbé teszik.
A kötet egy gazdag alkotói életpálya tartalmilag is új darabja. Király Lajos ezzel a 21. könyvét adja olvasói kezébe, zömmel az utóbbi 5 évben írt verseiből való válogatással. A korábbi köteteiből mindössze 13-at vett át, mások egy része újságokban, irodalmi lapokban jelentek meg, 30 pedig most először publikált költemény.
Öt fejezet vonulatai kínálnak időutazást, nyelvünk szépségének lelket nemesbítő fordulataival. „A pillanat hatalma" alá csoportosított rímsorok szólnak napfényről, barkabimbóról, erdei patakról... „Ó, áldott égi fény" cím alatt szakrális ihletésű versek olvashatók - a „Profán imádság" soraiban igazi költői kérdés, s fohász jelenik meg: „Mi Atyánk!/ Ki vagy a béke szigetén: a Mennyekben,/ s Mi vagyunk itt e zaklatott Földön./ Mikor jön el a Mi országunk?/ Mikor jön el a Te bölcs akaratod... Védj meg minket a kísértéstől,/ hogy hibáinkat mindig másokénak hazudjuk!"
Tovább lapozva „Képek villannak" - e fejezetben nagyjainkról szóló gondolatok Kossuth, Vincent van Gogh szellemét idézik, megjelenik egy versben Csontváry Kosztka Tivadar Magányos cédrusa.
A költő az édesapja emlékének is adózik nemrég megjelent verseskötetében
Adózik a költő édesapja emlékének, majd ismerőseiről, a szívéhez közel álló, számára példaképet adó költőtársakról szól: a Király-i gondolatok reflexszerűen hozzák elő Pék Pál, Fodor András, Tüskés Tibor alakját.
Kifejezetten üdítőként hatnak a „Játék a szavakkal" fejezet versei. Az „Anyagias világ" strófái például azt zengik, hogy „...a pénz öledbe nem hullik./ Jó Puskin is megmondta már:/ minden az Anyegin múlik!" Hasonló tréfás rímfaragásokkal hív a költő Zala és Somogy tájnyelvi világába is.
A friss kötetet végül a címadó vers zárja, melynek utolsó soraiban a költő a saját feladatain keresztül buzdítja olvasóit: „Biztatni kívánok másokat/ Hisz sok dolgunk van a világban".
Megjelent a Zalai Hírlap 2011. január 31-i számának "KULTÚRA" rovatában
Tárkányi Imre
"Még sok dolgom van a világban"
Ez a cím jelzi Király Lajos válogatott verseinek kötetét. A mélyen gondolkodó író-ember felelős kijelentése ez a mottó. Tudja, hogy amit eddig alkotott az sem kevés, de úgy érzi, hogy van még tennivalója. A költeményekben megfogalmazott gondolatokkal bizonyítja elhatározása komolyságát.
Az első ciklus versei A pillanat hatalma címmel a természet szépségét idézik, melyben megelevenedik a napfény, a csillagpalota, a szálló hópelyhek, a ringó barkaág, a mezei pipacsok szirma. Mit érez az adott pillanatban a költő, aki éppen a Vértesben jár, vagy figyeli a gyors, erdei patak rohanását? Csak egy pillanat az egész, melyet megőriz, megénekel, mert „Bár sok a gond - ám a világ/szép pillanatok hatalmával/ad életünknek harmóniát." Mert - és ezt egy másik versben fogalmazza meg -: „Egy pillanat volt -elröppentek a gondok, bánatok/s a szívembe fény költözött..." Király Lajos költészetét e ciklusban lírai hang, a pillanat varázsa jellemzi.
Az Ó, áldott égi fény fejezetben Hit, Isten-keresés és szeretet sugárzik a költeményekből. „Hiszen így sohasem/csatlakozunk, mert önmagunkban/az Embert és az Istent is/köszöntjük" - írja. Jó lenne, ha mindenki önmagában felfedezné a jót, az Isten képmását... Simon M. Veronika festményének ihletésére az anyagi aggodalom hangján szól hozzánk a költő, midőn a kis Jézust dajkáló Máriát idézi.
Az „Áldott égi fény " vezette Szent Erzsébet, Boldog Apor Vilmos, II. János Pál pápa útját, melyekről a költő versben emlékezik. A Profán imádság című verséből idézek: „Add, hogy ne kelljen utolsó menedékként/ -gyermekeink és feleségünk elől-/szánalmas elesettként halálba menekülni. "
A Képek villannak ciklus jeles személyeket idéz: Erkel Ferenc, Kossuth Lajos, Vincent van Gogh, Csontváry, az ifjú Krúdy Gyula lép elénk; és az Édesapa, akiről így vall: "Apám jutott az eszembe:/az ügyes, furfangos zenész/ kinek az akáclevélen/zenélnie nem volt nehéz". New Yorkban született egy megható emlékezés a kedves Irénke nagynénire, a gondoskodó, szeretetet adó asszonyra, és a költő bicskei tanyáján írt verssel emlékezik a New York-i utcai zenészre. Érdekes párosítás.
A példaképek: Sellei Zoltán, Tüskés Tibor, Fodor András, Lator László - a költészet, az előadóművészet mesterei. Mindannyian megjelennek Király Lajos verseiben és természetesen a két megbecsült pályatárs: Györgypál Katalin és Antalfy István.
A kötetben A játék a szavakkal ciklusban érdekes poéma „ismerteti" a Trójai háború históriáját, és szerepel egy tájnyelvet bemutató, szellemes, humoros írás, amely Zala és Somogy különös kifejezéseinek „összefoglalója".
Az utolsó ciklus a kötet címadója. Közéleti verseknek nevezhetjük az ebben szereplő írásokat. Közülük a legfrappánsabb a Jelszavak című, melyből fanyar humor és szatíra sugárzik, íme a két jellemző sor: „Éljen, hogy az elvtársból urak lettünk!/Éljen, hogy nincs munkahelyünk!"
Király Lajos új kötete mindenképpen figyelemre méltó írások gyűjteménye. Hiszem és kívánom, hogy álmait, terveit, merész vállalkozású műfordítói elképzeléseit töretlen lendülettel, lelkesedéssel tudja megvalósítani.
Megjelent a Művészet és barátai 100. lapszámában, a XXI. évfolyam 2. számának 23. oldalán (2011. március-április)
*Antalfy István
Még sok dolga van...
Király Lajos új verseskötetéről
Alig kezdtük el az új esztendőt, alig telt el még csak néhány nap, a postás küldeményt hozott: Király Lajosnak - a Krúdy Kör elnökének - új verseskötetét. A könyv íme találó: „Még sok dolgom van a világban".
Mielőtt a bővebb mondanivalóba belekezdenék, álljon itt a címen túl két mondat a költő létéből, életére vonatkoztatva." Szívembe fény költözött" (egy vers címe ez, s annak utolsó sora is.) És egy másik: „Csodálatos és változatos a magyar nyelv". Ez mutatja kötődését nyelvünkhöz, a magyar beszédhez, ami „csodálatos" (én még hozzátenném azt is, z a nyelv gyönyörű és gazdag!). De visszatérek a kötet címéhez, jellemző és találó. Egy tevékeny, a tollat a kézből szinte soha ki nem adó költő fáradhatatlansága (a dolgozni, a munkálkodni, a tevékenykedni szerető ember vallomásaként) jelenik meg a címben s a versekben.
A kötetnek, mely az 1993-2010 közötti időszak terméseiből válogatott verseket tartalmazza, öt ciklusra való felosztása (is) Nyilván megfontoltan történt. Az olvasó (ezúttal én) ezt elfogadja és megérti, a hátterét nem is kutatja, s nem firtatja. Már csak azért sem, mert maga a szerző ad tájékoztatást a kötet előszavában, Ebből idézek: „E kötetemben az élet apró pillanatainak hatalmáról, a »kis csodákról« szólok, amelyek felforrósítják és szebbé teszik kilúgozott emberlétünket. Ezek adnak erőt mindennapi küzdelmeinkhez. Az emberi lélek nemesítéséhez fontos a hit, szakrális és filozófiai értelemben egyaránt. E tényezők átszövik életünket. (...) Bemutatok ismerősöket, költőket, művészeket, politikusokat, akik szívemhez közel állnak vagy számomra jelképül szolgálnak. Akár jelenlegi vagy régebbi kortársaim, akár a múlt vagy a jelen nagyságai." „A kötetben szereplő 77 versből 61 az utóbbi öt év terméseiből való bő válogatás" -olvashatjuk a hátlapon.
Mindenesetre, számomra ezen belül teljesen nyilvánvaló a második ciklus „elsődlegessége" annak jellege, tartalma miatt. Itt kaptak helyet a vallásos versek, amelyek egyértelműsége boldog örömet és megnyugvást okoz. Az ilyen versek: Isten és ember, Betlehemi csillag, Megszületett, Mária kép a falon (számomra ez egyik legszebb és legkedvesebb vers a kötetben!). De emlék-állítás Árpádházi Szent Erzsébetnek, Apor Vilmosnak, II. János Pál pápának, stb.
Egy gondolat erejéig még visszatérek a Mária-képhez. Idézem: „az örök anya / a szenvedő anya/ a megbocsátó és könyörületes anya világa" és asszociál: „anyám szorgosan varrogató, kötögető / ujjainak és görnyedő derekának világa."
A kortárs festőművész, Simon M. Veronika művészetét, egyéniségét több versében megidézi, felvillantja; sőt tiszteli és csodálja.
Nem tartottam sorrendet, az első ciklushoz most néhány gondolat. Valóban „A pillanat hatalma", amely megszabja e versek csokorba gyűjtését. Innen csak sorokat idézek: „Zöld mezőben lángoltak / a piros pipacsok". (Mezei pipacsok) „Szívem telve tücsökzenével"; „a röpke pillanat hatalma / gazdag, csodálatos ékszer". (A pillanat hatalma). „Szívemben csönd". (Vadlibák szállnak) Simon M. Veronika „Krúdy szerelme" c. festménye ihlette az „Akarsz lenni szerelmem?" című versét, a festőművésznő „Áhítat" című festménye az „Ó, édes Istenkém!" című versének megírását, és ugyancsak Veronika festménye nyomán született az „Ó, áldott égi fény!" című vers.
„A képek villannak" című ciklusban Erkel, Kossuth, Van Gogh, Csontváry, Krúdy, majd a kortársak: Sellei Zoltán, Pék Pál, Fodor András, Tüskés Tibor, Lator László , illetve emlékeik jelennek meg. De dr. Györgypál Katalin, sőt e sorok írója is „felbukkan". (Köszönet!)
Érdekesek, gondolkodásra késztetnek a „Játék a szavakkal" című ciklus ó- és középkori témák, aztán valóban - játék a szavakkal. Komoly játék.
A végére hagytam, és nem is foglalkozom hosszabban a Még sok dolgom van a világban címet viselő ciklus írásaival. Ez a jelenről szól. Nem csupán saját sorsáról (életkora!), de a mai társadalom, a közélet bírálata, kritikája, feladatai is benne vannak (olykor akár „merészen" is!) ezekben a versekben, és bőven találunk utalást arra, amit a kötet egészének a címe tartalmaz: még sok dolga van - nyilván sok vers (és egyéb) megírása abban a világban, amelyben él, amelyben élünk.
Mindez a néhány sor csak néhány gondolat, ismertetésnek is kevés, méltatásnak még kevesebb, de ezeket a verseket olvasni és szeretni kell. Egy kortárs, egy költőtárs, egy még ereje teljében lévő, még sokat alkotni akaró társunk, barátunk kötetéről van szó. Király Lajosnak a még sok dolgához a világban testi-lelki egészséget és erőt adjon Istenünk! (K L.: Még sok dolgom van a világban. Válogatott versek, BÍRÓ {amily Nyomda és Könyvkiadó, Bp., 2011,136 p.)
Megjelent a KLÁRIS 2011/3 számának 47. oldalán
Kő-Szabó Imre
HOLD ÉS SZÉL
Király Lajos műfordításai
Király Lajos: Hold és szél (kínai szerelmes és erotikus versek) című, szép kivitelű, szerény, de tartalmas válogatott versfordításairól van szó. A szerző másfél évezred kínai szerelmes és erotikus verseiből ad közre egy csokorra valót.
Milyen furcsa és egyben milyen érdekes a világnak bizonyos alakulása! Harminc-negyven évvel ezelőtt más szelek fújtak, az irány már akkor is, meg megelőzőleg is, Kelet volt. Kína még keletebbre van, egy hatalmas ország, európai számára más kultúra, más világ. Napjainkban, amikor számos használati eszközünkre az van írva - nyugati márkajelek után -, hogy származási helye: Kína. Ez a Kína kíváncsivá teszi az embert, és önkéntelenül felteszi a kérdést: Milyen ország ez a Kína? Nem csak iparára, de kultúrájára is odafigyel.Mondhatnánk azt is, ez most egy trendi vonal. Király Lajos ebbe a „vonalba" lépett be, jó érzékkel. A legrangosabb magyar költők, mint Csanádi Imre, Csukás István, Demény Ottó, Garai Gábor, Illyés Gyula, Kaffka Margit, Kalász Márton, Kormos István, Kosztolányi Dezső, Lator László, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Rab Zsuzsa, Szabó Lőrinc, Szabó Magda, Weöres Sándor, stb. neves költők sorába merészkedett belépni. Eddigi fordítói tapasztalatait felhasználva ő is megmutatta, mit tud a nyers fordításokból profitálva, költői sorokká formálni több száz évvel ezelőtt élő költők, kurtizánok gondolataiból.
A szerelmes és erotikus versek nagyon finom megfogalmazásokról szólnak. Király Lajos sejtetni engedi mindazokat a cselekvéseket, amelyek szerelemről, erotikáról szólnak. Pár századdal ezelőtt az erotika nem mutatott olyan mélységeket, melyekbe napjainkra süllyedt. Az erotika kicsit tabu volt, volt benne diszkréció, nem árasztott el mindent. A szerzők verscímei szépen és kíméletesen érzékeltetik a könyv alcímében foglaltakat. A szerzők megjelölése nélkül, íme pár verscím példaként: „Ha hiányzom"; „Szeretkezés után"; „Lángoló szerelem"; „Szerelmesek"; „Vetkőzés"; „Kibontott szoknya"; „Egy gyönyörű nő"; „Egy nő verse az íjról és az íjászról"; „Az íjász válasza"; „Lopott szerelem". A verseket az akkori kínai kornak megfelelő alázattal, művészi kifejezéssel fogalmazták meg a költők, akik közül többen kurtizánok voltak.
Király Lajos műfordítói munkája igazán jól tolmácsolja az akkori kor finom költészetében rejlő versírói talentumok költői nagyságát, színvonalas és érdekes kitekintést adva távol-kelet távoli múltjának költészetére.
Okvetlenül ki kell térni a könyvre mint formátumra is. Szépen kivitelezett, terjedelme 74 oldal. De ebben a 74 oldalba sok-sok minden belefért, nem zsúfolt, jó érzékkel szerkesztett kiadvány. Borítója figyelemfelhívó, szerény és jól utaló kínai miliőbe való festmény fotója. Kiemelném a kiadó -Biró f amily Nyomda és Könyvkiadó Kft. - munkáját. Meglepő és érdekes nyomdai munka számos illusztrációval (pontosan megjelölve a forrást is).
A szerzőkről a kötet végén található Jegyzetekből kapunk fontos információkat.
(Király Lajos: Hold és szél. Kínai szerelmes és erotikus versek. Másfél évezred kínai szerelmes és erotikus verseiből. Válogatott versfordítások, Biró family, Budapest, 2012, 74 p.)
Megjelent: A KLÁRIS 2012/3. számának 50-51. oldalán
A szerelmes és erotikus versek nagyon finom megfogalmazásokról szólnak. Király Lajos sejtetni engedi mindazokat a cselekvéseket, amelyek szerelemről, erotikáról szólnak. Pár századdal ezelőtt az erotika nem mutatott olyan mélységeket, melyekbe napjainkra süllyedt. Az erotika kicsit tabu volt, volt benne diszkréció, nem árasztott el mindent. A szerzők verscímei szépen és kíméletesen érzékeltetik a könyv alcímében foglaltakat. A szerzők megjelölése nélkül, íme pár verscím példaként: „Ha hiányzom"; „Szeretkezés után"; „Lángoló szerelem"; „Szerelmesek"; „Vetkőzés"; „Kibontott szoknya"; „Egy gyönyörű nő"; „Egy nő verse az íjról és az íjászról"; „Az íjász válasza"; „Lopott szerelem". A verseket az akkori kínai kornak megfelelő alázattal, művészi kifejezéssel fogalmazták meg a költők, akik közül többen kurtizánok voltak.
Király Lajos műfordítói munkája igazán jól tolmácsolja az akkori kor finom költészetében rejlő versírói talentumok költői nagyságát, színvonalas és érdekes kitekintést adva távol-kelet távoli múltjának költészetére.
Okvetlenül ki kell térni a könyvre mint formátumra is. Szépen kivitelezett, terjedelme 74 oldal. De ebben a 74 oldalba sok-sok minden belefért, nem zsúfolt, jó érzékkel szerkesztett kiadvány. Borítója figyelemfelhívó, szerény és jól utaló kínai miliőbe való festmény fotója. Kiemelném a kiadó -Biró f amily Nyomda és Könyvkiadó Kft. - munkáját. Meglepő és érdekes nyomdai munka számos illusztrációval (pontosan megjelölve a forrást is).
A szerzőkről a kötet végén található Jegyzetekből kapunk fontos információkat.
(Király Lajos: Hold és szél. Kínai szerelmes és erotikus versek. Másfél évezred kínai szerelmes és erotikus verseiből. Válogatott versfordítások, Biró family, Budapest, 2012, 74 p.)
Megjelent: A KLÁRIS 2012/3. számának 50-51. oldalán
Az énekes madár
(Tanmesék - nem csak felnőtteknek)
Király Lajos könyve
Bár Király Lajos összes, tartalmában széleskörű, stílusában változatos 25 kötetnyi művét ismerem, ez a kis, 62 oldalas mesekönyv számomra a „leg"-ek közé tartozik lírai hangvétele, helytálló, finom megfigyelései, meseszövése révén. Egyszerűségében szép és hasznos, sokat tapasztalt író bölcs írásai ezek, aki úgy tűnik, nem is gondolja írás közben, hogy tanmeséket, tanulságos történeteket ír: az esemény habitusából, lelkéből árad. Mondandója akár politikai tanulság is lehet, például a személyi kultusz ellen (A farkascsorda, Betegség), de lehet szinte bármely területe az életnek: a sikeres életpálya például súlyos torzulásokra is vezethet (ismét a néhány soros „Betegség"-ben). Az emberi szolidaritás jellemzői, ereje - melyben az író töretlenül hisz - a farkascsordára is kivetül és az is; mi az, ami szétzilálja azt! Rossz időkben farkastörvény dívik - gondolhatunk a szocializmus eltorzulási folyamatára? (A farkascsorda, Az énekesmadár) Kérdésfelvetései általánosíthatók, mivel sok-sok emberi sors végső kérdései. (Bűntelenül, szabadon).
Az író erőssége a beleélési készség: „Az éles olló a körtefiú szárát lassan-lassan vagdosni kezdte. Ők pedig sírtak", vagy „Testébe a lekaszált fű tövének éles dárdái fúródtak". (Két körte) Ezeket a sorokat, miként az egész könyvet, a lírai hangvétel költészetté nemesíti: Király Lajos, lám ebben sem tagadja meg önmagát! A „Mese a Tűzkirályról meg a Jégkirályról" és a „Mese a kis kék harangvirágról és a Holdkirályról" sorai mint egy-egy oratórium folydogálnak, szinte énekelni lehetne.
A könyvet Szabados István világos szerkezetű, tiszta rajzai illusztrálják: úgy hatnak, mint kísérőzene, mely aláfesti a művészi produktumot.
Friss nyomda-illattal kaptam kézbe a szerző legújabb kötetét. A 62 oldalas, finom kiállítású könyv alcíme: Tanmesék - nem csak felnőtteknek. A könyvecske hátsó borítóján az író bővebben is kifejti célját jegyzetében: „Örök érvényű igazságokat foglaltam keretbe..." Majd ezt írja: „írásaimmal az a célom, hogy láttassam a valós és groteszk világot, annak rezdüléseit: szépségeit és gonoszságait. Azt szeretném, ha az érző és gondolkodó emberek e sorok elolvasásakor és azt követően másképp viszonyulnának a társaikhoz, környezetükhöz..."
A cél nemes, időszerű, jó irányból közelíti meg az - enyhén szólva - laza és felületes gondolkodású társadalmi rétegeket. Nyilván a gyerekek a legfogékonyabbak, legfigyelmesebbek és veszik komolyan a felnőttek kimondott szavait. „A falevél" c. meséjében ezt olvashatjuk: „...Együtt csodás ékességei voltak a fáknak... Jól érezték magukat így, Együtt. Ok voltak az egységes lomb: árnyék és védelem a füttyös madaraknak..." Napjainkban az évszakok, az időjárás szörnyű felborulása, a légkörünk szennyezése miatt a természetvédelem már apró gyerekkorban a fontos erkölcsi nevelések közé tartozik.
„A pillanat varázsa" c. rövid írásában arról ír, hogy ez ajándék a világ robogó történéseiből, s „milyen csodálatos az ember, aki az ezredrész-pillanatnyi örömöknek és csodáknak is képes örülni..." S milyen szörnyű, amikor az öröm tragédiába torkollik: „Az autó", amely büszke szép külsejére, drága ruhájára, végül emberestül együtt a szakadékba zuhan.
A címadó felnőtt mese, „Az énekes madár", „akinek" mindennél többet ér a szabadság, még ha bármelyik pillanatban áldozata is lehet a nála ezerszer erősebb, madárfaló sasnak, akkor is a szabad életet vállalja, a fák lombjai között, hűséges madár-társaival... Nekem nagyon tetszett a könyv legrövidebb, ugyanakkor legsokatmondóbb meséje: „Mese a kisegérről és az oroszlánról". Leírnám mindenki számára kedvcsinálónak: „A kisegér azt mondta az oroszlánnak: - Vigyázz oroszlán, mert bekaplak! Az oroszlán ezen nagyot kacagott, hogy zengett az egész erdő. A kisegér még kétszer szólt így az oroszlánhoz, aki most már gyanút fogott, és többé nem kacagott. Negyedszerre pedig már rettegni kezdett a kisegértől, hátha mégis bekapja, ezért egyezkedni kezdett vele. Azt javasolta, hogy megosztja vele a barlangját és az összes zsákmányát. Mikor a kisegér látta, hogy már nagyon retteg tőle az oroszlán, akkor hatalmasra tátotta a száját - és bekapta az elgyávult oroszlánt!"
Úgy vélem, érdemes minden korosztálynak kézbe venni és végigolvasni ezeket a felnőttgyerek, gyerek-felnőtt meséket, mert sokat tanulhatunk belőle! Táncoló írásjelekkel mesék a papíron, a pillanat ablakréseiben, fényhasadásában, ahonnan mindenki felcsipegetheti ízlésének és gondolatának jelképes morzsáit.
Végezetül idézném Király Lajos gondolatát a könyv summázásáról: „Ha akár csak egy ember is átérzi azt, hogy a tisztesség a szenvedések ellenére is még érték, mert ettől az ember az ember; ha nehezebb is, de tiszta lelkiismerettel él, mert másképpen nem tud élni, akkor már érdemes volt a könyvemet megírni és kiadni..."
Jó utat kívánok a könyvnek kicsik és nagyok kezében, bölcsek gondolatának összecsengésében, világunk jobbításának, a lelkek szebbé tételének szándékában!
(Király Lajos: Az énekes madár. Tanmesék - nemcsak felnőtteknek. 111.: Szabados István. K: Biró family, Bp., 2013, 62 p.)
Györgypál KatalinA könyvet Szabados István világos szerkezetű, tiszta rajzai illusztrálják: úgy hatnak, mint kísérőzene, mely aláfesti a művészi produktumot.
Lengyel Géza
*
Friss nyomda-illattal kaptam kézbe a szerző legújabb kötetét. A 62 oldalas, finom kiállítású könyv alcíme: Tanmesék - nem csak felnőtteknek. A könyvecske hátsó borítóján az író bővebben is kifejti célját jegyzetében: „Örök érvényű igazságokat foglaltam keretbe..." Majd ezt írja: „írásaimmal az a célom, hogy láttassam a valós és groteszk világot, annak rezdüléseit: szépségeit és gonoszságait. Azt szeretném, ha az érző és gondolkodó emberek e sorok elolvasásakor és azt követően másképp viszonyulnának a társaikhoz, környezetükhöz..."
A cél nemes, időszerű, jó irányból közelíti meg az - enyhén szólva - laza és felületes gondolkodású társadalmi rétegeket. Nyilván a gyerekek a legfogékonyabbak, legfigyelmesebbek és veszik komolyan a felnőttek kimondott szavait. „A falevél" c. meséjében ezt olvashatjuk: „...Együtt csodás ékességei voltak a fáknak... Jól érezték magukat így, Együtt. Ok voltak az egységes lomb: árnyék és védelem a füttyös madaraknak..." Napjainkban az évszakok, az időjárás szörnyű felborulása, a légkörünk szennyezése miatt a természetvédelem már apró gyerekkorban a fontos erkölcsi nevelések közé tartozik.
„A pillanat varázsa" c. rövid írásában arról ír, hogy ez ajándék a világ robogó történéseiből, s „milyen csodálatos az ember, aki az ezredrész-pillanatnyi örömöknek és csodáknak is képes örülni..." S milyen szörnyű, amikor az öröm tragédiába torkollik: „Az autó", amely büszke szép külsejére, drága ruhájára, végül emberestül együtt a szakadékba zuhan.
A címadó felnőtt mese, „Az énekes madár", „akinek" mindennél többet ér a szabadság, még ha bármelyik pillanatban áldozata is lehet a nála ezerszer erősebb, madárfaló sasnak, akkor is a szabad életet vállalja, a fák lombjai között, hűséges madár-társaival... Nekem nagyon tetszett a könyv legrövidebb, ugyanakkor legsokatmondóbb meséje: „Mese a kisegérről és az oroszlánról". Leírnám mindenki számára kedvcsinálónak: „A kisegér azt mondta az oroszlánnak: - Vigyázz oroszlán, mert bekaplak! Az oroszlán ezen nagyot kacagott, hogy zengett az egész erdő. A kisegér még kétszer szólt így az oroszlánhoz, aki most már gyanút fogott, és többé nem kacagott. Negyedszerre pedig már rettegni kezdett a kisegértől, hátha mégis bekapja, ezért egyezkedni kezdett vele. Azt javasolta, hogy megosztja vele a barlangját és az összes zsákmányát. Mikor a kisegér látta, hogy már nagyon retteg tőle az oroszlán, akkor hatalmasra tátotta a száját - és bekapta az elgyávult oroszlánt!"
Úgy vélem, érdemes minden korosztálynak kézbe venni és végigolvasni ezeket a felnőttgyerek, gyerek-felnőtt meséket, mert sokat tanulhatunk belőle! Táncoló írásjelekkel mesék a papíron, a pillanat ablakréseiben, fényhasadásában, ahonnan mindenki felcsipegetheti ízlésének és gondolatának jelképes morzsáit.
Végezetül idézném Király Lajos gondolatát a könyv summázásáról: „Ha akár csak egy ember is átérzi azt, hogy a tisztesség a szenvedések ellenére is még érték, mert ettől az ember az ember; ha nehezebb is, de tiszta lelkiismerettel él, mert másképpen nem tud élni, akkor már érdemes volt a könyvemet megírni és kiadni..."
Jó utat kívánok a könyvnek kicsik és nagyok kezében, bölcsek gondolatának összecsengésében, világunk jobbításának, a lelkek szebbé tételének szándékában!
(Király Lajos: Az énekes madár. Tanmesék - nemcsak felnőtteknek. 111.: Szabados István. K: Biró family, Bp., 2013, 62 p.)
Stancsics Erzsébet
Megjelent a KLÁRIS 2013/6. számának 48-49. oldalán
*
Gondolatok a lélekről és a világról
Király Lajos kötete
A lila borítójú, elegáns kötet hátsó borítójáról, ill. Előszavából több fontos momentumot tudhatunk meg a szerző, Király Lajos életéből: egy hónapos irodalmi színpadi továbbképzésen vett részt fiatal korában, és irodalmi színpadot szervezett annak „fénykorában", az 1960-as, 70-es években. Ezeknek az irodalmi színpadi előadásoknak különös hangulatuk volt, rengeteg érdekes művet mutattak be országszerte.
Király Lajos azonban nemcsak szervezte az irodalmi színpadot Kiskomáromban (ma Zalakomár), hanem sok művet - oratóriumot - írt erre a célra, amelyeket be is mutattak. E kötete ebből mutat be válogatást, minden egyes műnél gondosan, külön feltüntetve az adott mű történetét. Ez még érdekesebbé teszi a kötetet.
Kötete két részből áll: „Oratóriumok" és „Válogatott versek".
A 7 itt közölt oratóriumból azonban az egyik a szerző műfordítása: Michel Cahour: „Tizenkét vers Laoszból" címmel. Az oratóriumok, terjedelmüket tekintve, a kötet nagyobb részét teszik ki.
Ezek az oratóriumok külön-külön is érdekesek, változatosak, elgondolkodtatóak. Természetesen a fiatal emberek lelkületét tükrözik leginkább - tisztán, érzelemdúsan, szerelemre és boldogságra vágyóan. Hiszen fiatal ember írta fiatal előadók számára. De már legelsőnek közölt műve sem kerüli ki a halál gondolatát.
Így tehát a „Mese a boldogságról és a szenvedésről" című oratóriuma három részből áll: „A szarvasgida magánya"; „A szerelmes szarvasfiú magánya. Boldog találkozás"; végül „A szarvasfiú halála. A magány kései között".
Tehát nem a földöntúli, nem létező boldogságot emeli magasba, hanem a szenvedéssel együtt taglalja, mutatja be. Ennyi év (az eredeti változat 1968-ban készült) után is megható, szívfájdító, olvasva is képszerű, igen kifejező. Mint megtudjuk, az eredeti változatot a szerző stilizálta, pontosította, ami bizonyára csak előnyére vált.
A Narrátor, a Szarvasgida és a Szarvasfiú mellett természetesen Kórus is szerepel: „fák, füvek virágok". Az egész mű természetközeli, ahol a szarvasfiú és -gida boldogságának az Ember „gonoszsága", pusztító fegyvere vet véget. Szerelme elvesztésébe a szarvasgida is lassan elpusztul. Nagyon plasztikusan írja le a természet megváltozását (pl.: „.. .megvadultak lombok és ágak, / és ijesztővé vált az egykor gyönyörű!"; „...fényes ezüstben fürdött az ég, / ezüstös fák ragyogtak és ezüstös rét!"; vagy „Tó befagyott, zúzmara csillogott, / szél rohant végig zörgő avaron!")
Szépek az ismétlődő jelzők is: „csillag-magányba szakadt szép szarvasgida"; és nagyon kifejezően, árnyaltan ír a szerelemről. („Szeretlek, mert tiszta vagy"; „mert fontos vagy"; „mert úgy szeretsz, / ahogy kívánhat egy szerelmes lélek!"). És ugyancsak nagyon kifejezően írja le a szarvasgida bánatát, keserűségét, végül halálát párja elvesztése miatt.
Kissé más jellegű, bár hangulatában hasonló a „Mese a lélek és a szerelem tündérvilágáról". Már a címe is sokatmondó, különösen a „tündérvilág" kifejezés. Van Narrátor, Gonosz hang, Fiú, Szerelem, Kórus. Ezt a művét nem mutatták be sehol, 2005-ben íródott. „Tündércsodáknak szépsége / robbanó szívünkben feszül" -mondja a Narrátor csaknem a legelején. Érdekes a Gonosz hang motívuma: „Zárd magadba fájdalmadat / és hazudd azt, hogy nincsenek! // Egyedül éljél és harcolj"! Ezzel szemben áll a Fiú eltökélt célja: „Nem leszek magányos harcos!"
És megjelenik a Szerelem-Tündér. „Dalolt a Szerelem-Tündér, / szeméből varázslat áradt" - mondja a Narrátor. A Fiú a szerelmet keresi, boldog egymásra találásuk azonban nem tarthat örökké. A szerelmet azonban nem lehet feledni: „...leghatalmasabb erő / a lelkedben - a Szerelem!" - állítja a Narrátor. A Fiú befejező szavai: az ember „Együtt küzd vágyaival, mint - / a tengerrel - a tengerész!"- felemelőek.
Szerelemről szól a „Tanúságtevők" c. oratórium is, amelyet megírása után (1970) szintén bemutattak. Igaz történetet beszél el, amikor „Két ember egymásra talált" - mondja a Narrátor. Az Anya tiltja a Fiút szerelemtől, mert „csak szeplőtlen leányból lesz jó asszonyod" - állítja. Az Apa kitagadja a fiát, a szülők megátkozzák a Fiút és a Leányt, akik számára „Csak az egymásban bízó / tisztaság, alázat és remény" adhat „hitet és nyugodalmat".
Szépek, kifejezőek a Leány szavai (a Fiúhoz): „Szembenéztél / sunyi megvetéssel, / mit ellenünk indított / a rókaszívű élet!" Majd: „Adjuk meg egymásnak a szép / és tisztességes életet!" A „legszentebb, tiszta szeretet" mellett foglalnak állást. Végső szavaikban: „Ne a múltat kutassátok! - / Alkossatok új világot"! -jó hinni ma is.
Más hangvételű-tartalmú „Az Ember" című mű a háború, a pusztítás, a „Halál Angyalai" ellen, szintén 1970-ből. „Ki mondja meg / átkok mikor fogannak? / Szaggatott föld mikor sóhajt / fehér színű tiszta virágot? / (...) / Mikor álmodik az Ember / Szép szerelemről?" - kérdezi fájdalmasan (II. hang). A szeretet és az ész egyaránt fontos hangsúlyt kap e műben. „Mondd, Ember, / képes vagy szeretni?" - kérdezi a Narrátor. Később szintén a Narrátor szavaival: „Szívekre roskadt világ sok-sok bűnét / Oly jó lenne megváltani a béke derűjével!" És végül a Kórus: „Alkosson az Ész boldog jövőt!" -kívánja a költő.
„Fekete párducok". Angéla Davis, természetesen. 1971-ből. A történelem egy darabkája. Még érdekesebbé teszi mindaz, amit Király Lajos a mű után leír: személyesen is láthatta 1973-ban a kiszabadult Angéla Davist.
E műve 3 részből áll, a négerek helyzetéről szól „A múlt és jelen" (A. Davis már egyetemre járhatott), amikor „...négernek lenni Amerikában: / egyenlő a földi pokollal!"; a II. részben („Tanulni, tanítani, küzdeni") így ír: „Nem várni kell a lelki üdvökért! / Ám hinni és tenni - mindenért!" - a Kórus szavai; és megismerhetjük Angéla Davis nézeteit, hitét is. A III. rész A. Davis börtönbeli létét ábrázolja, mégis telve reménnyel, biztatással: „...bőröd még / érezni fogja a tenger sóit, / füled még hallani fogja / a madarak szárnysuhogását, / s a boldog emberi szót!".
Ezt Michel Cahour „Tizenkét vers Laoszból" című versciklusának műfordítása követi, melyek 1966-67-ben születtek, Király Lajos 1970-ben fordította le ezeket. Különös hangulatú versek, gyakran fordul elő bennük a kék szín. De találkozunk a halálmotívummal is, vagy a „csend dörömböl"-ésével, vagy éppen „szikráz"-ásával a havon.
Az oratóriumok sorát az „Űrutazás" című zárja. Képszerű, érdekes mű a fölfelé, a Világmindenség felé törekvő emberről, „tisztán tündököl / a türkizkék világ" - írja, miközben szállunk: „...zeng, zeng a szívünk: / kis földi zene". „Szállunk, a Tejút / selymes fátyla libeg, / rajta csillámló / csillag virágok" - mi is látjuk, amit a költő elképzel. Mindez azonban csak a „nyugtalan lélek" fantáziája, a biztonságot a földi szerelem adja meg. „Emlékszel, kedves, / a párizsi éjszakára?" -tér vissza egy pillanatra, aztán újra „...szállunk, szállunk / a végtelenben".
A vers 1988-ban, Jarre fantasztikus zenéjének hatására íródott (mint megtudjuk).
A második rész címe: „Válogatott versek - Hosszabb vagy több hangra íródott versek" - pontosítja a szerző. 9 verset tartalmaz, sokféle témában és stílusban. Találunk „históriát" („Trója és Odüsszeusz históriája"), verseket reményről, vágyról, beteljesülésről (Aranytollú remény-madár; Piros táltos). Érdekes, szép leírásokat találunk bennünk: „Lézerfényű ostort fontam / Közibük csillagot raktam" - írja a „Piros táltos "-ban, „Jöjj virágillatú rétre / Vigadni tücsökzenére" -és a beteljesülés: „Földi létben földi vágyban / Gyöngyöztünk szerelmes nászban" - kifejező, plasztikus, (uo.)
Lélektanilag is érdekes az „Egy szerelmes lány és az anya küzdelme a magány ellen" című verse, amelyben végül az anya elengedi lányát maga mellől, aki „apádtól itt maradt egyetlen emlék". A lány szavai: „Véremben agyamban gyermeket kívánok / szép szemű angyalt édes kis virágot". Szomorúság, lemondás árad az anya elengedő szavaiból: „Hát menj csak édes lányom / mert múló az ifjúság". A vers 1968-as, tehát fiatal ember írása!
Gyönyörű, kifejező vers a 13 részes, népies hangvételű „Ballada" is. „Pördül a szoknya / pördül az óra // (...) // Hónapok szállnak / nehéz halomba // évek pördülnek / fájó halomba // fájdalmak nőnek / vérző halomba"...
„World Trade Center". 2001. szeptember 13., nem sokkal a tragédia után született vers. „Ez a világ már nem lesz a nyugodt régi a gyertyák / Némán könnyeznek égnek" - magunk előtt látjuk ma is.
„Miért lett a Mindenségből / bűn és kárhozat" - sóhajt („egy fáradt öregember") „A harmadik" c. versben, mely 2004 végén született. A fáradt öregember -Isten, a Teremtő megszemélyesítője. „A harmadik" - a költő víziója a harmadik, végzetes világháború következményeiről igen kifejezően, elgondolkodtatóan.
„kenyér kell / s csak röhejes cirkusz adatott / a megalázott millióinak" - írja Király Lajos máshol (Meditáció), „lássátok mivé lesz a világ / ha barbár indulatok törnek elő" - mutat rá (uo.) Végül is a pénz és az emberség ellentétét tárja fel - éppen 3 évvel a terrortámadás után.
Pedig az ember „oly gyakran a leggyengébb leggyönyörűbb / és legcsodálatosabb teremtménye a világnak!"
Meditációs vers a legutolsó is, a „Kérdések a világról": „A világ alkot minket, / vagy mi a világot?" - kérdezi ebben. „Mi a Lét?" -ezekre a kérdésekre azonban a költő nem is kíván válaszolni. Hiszen „A Tér és Idő / minden irányban / felfoghatatlan / és Végtelen." Olykor eltűnődnünk mindezeken mégis jó.
Különös, értékes belső világ tárul fel ebben a kötetben, a küzdésre, a szépre, a jóra, a békére vágyódást kifejező sorok, gondolatok; a biztatás és a remény. Az élet igenlése.
(Király Lajos: Gondolatok a lélekről és a világról. Válogatott oratóriumok és versek, BIRO family Nyomda és Könyvkiadó Kft, 2013, 94 p.)
Megjelent a KLÁRIS 2013/2. számának 50-52. oldalán
Más hangvételű-tartalmú „Az Ember" című mű a háború, a pusztítás, a „Halál Angyalai" ellen, szintén 1970-ből. „Ki mondja meg / átkok mikor fogannak? / Szaggatott föld mikor sóhajt / fehér színű tiszta virágot? / (...) / Mikor álmodik az Ember / Szép szerelemről?" - kérdezi fájdalmasan (II. hang). A szeretet és az ész egyaránt fontos hangsúlyt kap e műben. „Mondd, Ember, / képes vagy szeretni?" - kérdezi a Narrátor. Később szintén a Narrátor szavaival: „Szívekre roskadt világ sok-sok bűnét / Oly jó lenne megváltani a béke derűjével!" És végül a Kórus: „Alkosson az Ész boldog jövőt!" -kívánja a költő.
„Fekete párducok". Angéla Davis, természetesen. 1971-ből. A történelem egy darabkája. Még érdekesebbé teszi mindaz, amit Király Lajos a mű után leír: személyesen is láthatta 1973-ban a kiszabadult Angéla Davist.
E műve 3 részből áll, a négerek helyzetéről szól „A múlt és jelen" (A. Davis már egyetemre járhatott), amikor „...négernek lenni Amerikában: / egyenlő a földi pokollal!"; a II. részben („Tanulni, tanítani, küzdeni") így ír: „Nem várni kell a lelki üdvökért! / Ám hinni és tenni - mindenért!" - a Kórus szavai; és megismerhetjük Angéla Davis nézeteit, hitét is. A III. rész A. Davis börtönbeli létét ábrázolja, mégis telve reménnyel, biztatással: „...bőröd még / érezni fogja a tenger sóit, / füled még hallani fogja / a madarak szárnysuhogását, / s a boldog emberi szót!".
Ezt Michel Cahour „Tizenkét vers Laoszból" című versciklusának műfordítása követi, melyek 1966-67-ben születtek, Király Lajos 1970-ben fordította le ezeket. Különös hangulatú versek, gyakran fordul elő bennük a kék szín. De találkozunk a halálmotívummal is, vagy a „csend dörömböl"-ésével, vagy éppen „szikráz"-ásával a havon.
Az oratóriumok sorát az „Űrutazás" című zárja. Képszerű, érdekes mű a fölfelé, a Világmindenség felé törekvő emberről, „tisztán tündököl / a türkizkék világ" - írja, miközben szállunk: „...zeng, zeng a szívünk: / kis földi zene". „Szállunk, a Tejút / selymes fátyla libeg, / rajta csillámló / csillag virágok" - mi is látjuk, amit a költő elképzel. Mindez azonban csak a „nyugtalan lélek" fantáziája, a biztonságot a földi szerelem adja meg. „Emlékszel, kedves, / a párizsi éjszakára?" -tér vissza egy pillanatra, aztán újra „...szállunk, szállunk / a végtelenben".
A vers 1988-ban, Jarre fantasztikus zenéjének hatására íródott (mint megtudjuk).
A második rész címe: „Válogatott versek - Hosszabb vagy több hangra íródott versek" - pontosítja a szerző. 9 verset tartalmaz, sokféle témában és stílusban. Találunk „históriát" („Trója és Odüsszeusz históriája"), verseket reményről, vágyról, beteljesülésről (Aranytollú remény-madár; Piros táltos). Érdekes, szép leírásokat találunk bennünk: „Lézerfényű ostort fontam / Közibük csillagot raktam" - írja a „Piros táltos "-ban, „Jöjj virágillatú rétre / Vigadni tücsökzenére" -és a beteljesülés: „Földi létben földi vágyban / Gyöngyöztünk szerelmes nászban" - kifejező, plasztikus, (uo.)
Lélektanilag is érdekes az „Egy szerelmes lány és az anya küzdelme a magány ellen" című verse, amelyben végül az anya elengedi lányát maga mellől, aki „apádtól itt maradt egyetlen emlék". A lány szavai: „Véremben agyamban gyermeket kívánok / szép szemű angyalt édes kis virágot". Szomorúság, lemondás árad az anya elengedő szavaiból: „Hát menj csak édes lányom / mert múló az ifjúság". A vers 1968-as, tehát fiatal ember írása!
Gyönyörű, kifejező vers a 13 részes, népies hangvételű „Ballada" is. „Pördül a szoknya / pördül az óra // (...) // Hónapok szállnak / nehéz halomba // évek pördülnek / fájó halomba // fájdalmak nőnek / vérző halomba"...
„World Trade Center". 2001. szeptember 13., nem sokkal a tragédia után született vers. „Ez a világ már nem lesz a nyugodt régi a gyertyák / Némán könnyeznek égnek" - magunk előtt látjuk ma is.
„Miért lett a Mindenségből / bűn és kárhozat" - sóhajt („egy fáradt öregember") „A harmadik" c. versben, mely 2004 végén született. A fáradt öregember -Isten, a Teremtő megszemélyesítője. „A harmadik" - a költő víziója a harmadik, végzetes világháború következményeiről igen kifejezően, elgondolkodtatóan.
„kenyér kell / s csak röhejes cirkusz adatott / a megalázott millióinak" - írja Király Lajos máshol (Meditáció), „lássátok mivé lesz a világ / ha barbár indulatok törnek elő" - mutat rá (uo.) Végül is a pénz és az emberség ellentétét tárja fel - éppen 3 évvel a terrortámadás után.
Pedig az ember „oly gyakran a leggyengébb leggyönyörűbb / és legcsodálatosabb teremtménye a világnak!"
Meditációs vers a legutolsó is, a „Kérdések a világról": „A világ alkot minket, / vagy mi a világot?" - kérdezi ebben. „Mi a Lét?" -ezekre a kérdésekre azonban a költő nem is kíván válaszolni. Hiszen „A Tér és Idő / minden irányban / felfoghatatlan / és Végtelen." Olykor eltűnődnünk mindezeken mégis jó.
Különös, értékes belső világ tárul fel ebben a kötetben, a küzdésre, a szépre, a jóra, a békére vágyódást kifejező sorok, gondolatok; a biztatás és a remény. Az élet igenlése.
(Király Lajos: Gondolatok a lélekről és a világról. Válogatott oratóriumok és versek, BIRO family Nyomda és Könyvkiadó Kft, 2013, 94 p.)
Megjelent a KLÁRIS 2013/2. számának 50-52. oldalán
*
"A KÖLTŐ LELKE ÉNEKES MADÁR"
Király
Lajos legújabb verseskötetéről
Minden írónak, költőnek
a legnagyobb élmény könyveinek bemutatóin tisztelőivel,
olvasóival találkozni, és elbeszélgetni legújabb kötetéről,
létrejöttének körülményeiről. Ilyenkor az érdeklődők
többnyire az alkotó lelki életére is kíváncsiak. Amikor,
mondjuk, megkérdezik tőle, hogyan születnek a versei? Mi
inspirálja őt leginkább alkotásra? Egyszerűbben fogalmazva: mi
történik bensőleg vele, amíg életre kelnek költeményei? A
legtöbben különleges embernek gondolják az írót, a költőt,
amiért ő oly’ csodálatos költemények, novellák megírására
képes.
Király Lajos legfrissebb
verseskötete – mely legújabb költeményeit és versfordításait
tartalmazza – „A költő lelke”címmel jelent meg 2013
decemberére. Már a könyv címe is sok izgalmat és érdekességet
ígér az olvasónak. Szabados István festőművész címlapot
díszítő szép grafikája, egy éneklő kékmadár pedig a költői
lélek tisztaságára, őszinteségére utal.
A kötet előszavában
Király Lajos ezt írja:” Látható, hogy a költő is Ember. Csak
annyiban más a küzdő, dolgos és érző embertársaitól, hogy a
világot egy kicsit más szemmel nézi, sokszor másképpen figyeli,
látja és – láttatja a körülötte zajló eseményeket. Aztán
ezek a dolgok a lélek mélyén izzanak, fortyognak, alakulnak,
tisztulnak – és végül az egyedi, érzékeny költő-emberi
„érzelmi szűrőn” keresztül „világra hozza kedves
gyermekét”: a verset!”
A három ciklusból és a
francia Michel Cahour költeményeinek fordításaiból álló kötet
– mely huszonhatodik könyve már az ismert és elismert költőnek
– 68 verset tartalmaz. A versek és a fordítások Király Lajos
költői sokoldalúságát is mutatják.
A kötet első ciklusa „A
költő lelke” címet kapta; gyönyörű költeményei tele vannak
szebbnél szebb, felemelő gondolatokkal. Hadd idézzem mindjárt e
ciklus címével azonos versének egyik négysoros szakaszát: „A
költő lelke a legfurcsább lélek,/mert szavak hatalmával éltet,/
megerősíti benned a hitet: - / szeretettől lesz emberibb
szíved!”// Tovább emeli gondolati gazdagságát, líraiságát a
vers második részében, amikor érző, énekes madárhoz hasonlítja
a költői lelket, mely minden körülmények között képes
énekelni, mert tudja, érzi, hogy REMÉNYT kell adnia az olvasóinak.
A szeretet és a remény,
mint két fontos motívum, végigvonul a cikluson. Még az „Ó, hol
van már az ősi dac” című versében is kiemelt szerephez jut.
Ebben azokhoz szól a költő, akik választóik megbízásából
határoznak, döntenek országos, mindannyiunkat érintő
kérdésekben. Már az első hétsoros versszakban felteszi a
kérdést, hogy hol van már az ősi dac, „vasökölben feszülő
harc”, és hol vannak a nagy vágyak, és a nagy remények?
Szemernyi kétséget sem hagy a számunkra, mert nyomban meg is
válaszolja: hogy szertefoszlottak a hitek, kétségek. Úgy érzi,
véli: száz fényévre estek egymástól a voksok és az
ígérgetések. Nem mondja ki, de kiérezni verséből, hogy aki, a
választóit képviseli, annak megértő szívvel kellene álmodnia,
és alkotói hittel cselekednie. Hogy mi a jutalma érte? A
legnagyobb elismerés: Hazája megbecsülése. „Így lesz tiéd a
szeretet:/ létünket átszövő erezet!”//
Gyermek- és ifjúkori
kedves emlékeit eleveníti fel a „Nagykanizsa” és az „Anyai
szeretet hatalma” című verseiben. Míg az előzőben nagyon
szépen emlékezik meg a szülővárosáról, az utóbbiban pedig a
költőért és az unokákért mindent elkövető édesanyáról,
nagymamáról szól, mesél gyönyörű szavakkal. Az „Áldott légy
szavak hatalma!” című költeményével méltó módon zárja
ciklusát. Íme e versből egy csodás gondolat: „Ezüst zengése
van a szónak,/ mikor költő lelkéből szólhat!”/ A vers utolsó
szakaszában új tartalommal egészíti ki a költészet fogalmát,
amikor így fogalmaz: „Költészet – békesség reménye: - /
háború sohase gyötörjön,/ hogy az ember emberül éljen/ és
szeretetben – ezen a Földön!”//
A „Kilenc koratavaszi
vers” című ciklusában elsősorban a természet szépségéről,
az embernek a természetszeretetéről vall. E ciklusból kiemelnék
két csodálatos versét „Az élet Ars poeticája” és a „Nem
gonosz az ember” címűeket. „Az élet Ars poeticája” gyönyörű
önvallomás. „Olykor a bánat a földre súlyt, -/vagy lelkesedés
emel égbe!/ Egy ember vagyok a sok közül,/ ki belehalhat a
küzdelmébe! – // ”Hiszem mindazt, melyért s amiért / élni
érdemes egy életen át! – / Hiszem, hogy maga az Élet az,/ mely
írja az Ars poeticát!”// E vers egyúttal visszautalás is első
ciklusára, és válasz arra a kérdésre, hogy milyen is a költő
lelke. Király Lajos hite és meggyőződése szerint eredendően
„Nem gonosz az ember”, „csak azzá lesz”. Nagy emberszeretete
vezérli őt krisztusi gondolattal, amikor felmenti az embert a bűnei
alól.
Hogy feloldja az előző
két ciklus komolyságát, bohókás verseivel és rigmusokkal
folytatja a kötetet „Csacskaságok” címszó alatt. Itt viszont
egy vidám, játékos lélekkel ismerkedhetünk meg, ami azt mutatja,
hogy a költői lélek sokoldalú lehet.
A kötet további
részében Michel Cahour Normandiában született francia író,
költő és filozófus életével, költészetével ismerkedhetünk
meg, aki a Krúdy Gyula Irodalmi Kör tiszteletbeli tagja. A francia
író, költő verseinek Király Lajos az egyetlen magyar fordítója,
gondozója. Több hazai irodalmi lapban, folyóiratban, antológiában
és almanachban tette közzé őket. Eddig Michel Cahour 150 versét
fordította magyarra, melyek többnyire a költészetről, a
szavakról, az életről, a boldogságról, a szerelemről és a
halálról vallanak hittel és meggyőződéssel az embereknek.
Király Lajos „A költő lelke” című kötetében 30
versfordítást olvashatunk. Idézzünk most „A vers egy utazás”
című verséből: „A vers egy utazás/gyermekálmokból szőtt/
országokon keresztül/hol asszonyok csukott pillái mögött/levetik
magukról/végtelen mélységű fájdalmaikat/hol gyermekek kacagnak/
énekelnek boldog dalokat”/
Most olvassunk kicsit
bele Michel Cahour a „Ha szeretlek téged” című versébe! „Bár
még szeretsz, mezítlenül vársz énreám:/aztán már nem leszel
más – csak egy költemény?/A szív, a lángoló vágy mit
csinál?/ Mivé lesz a szerelmes éj?”//
Ezek a versrészletek is
jól mutatják Király Lajos költői kvalitását, fordítói
tudását, és lelkének finom rezdüléseit. „ A költő,
mindenkinél jobban – akár az énekes madár – vágyik az emberi
szabadságra, a szépségre, a jóra, a boldogságra, a szerelemre,
és a szeretet tisztaságára… - olvasható előszavában és a
kötet hátoldalán.
Arra törekedtem –
vallja – , hogy könyvemben mindezeket megfogalmazzam – és
ezek bemutatására segítségül hívtam versfordításaimmal
Michel Cahour francia költőbarátom, „lelki rokonom”gazdag
érzésvilágát is.”
Király Lajos „A költő
lelke” című legújabb könyvét szívből ajánlom mindenkinek,
aki szereti a szép verseket, mert nagy örömét találja bennünk.
E mívesen szerkesztett verseskötet a BÍRÓ family Nyomda és
Könyvkiadó gondozásában jelent meg.
Fehér József
Megjelent: Magyar Irodalmi Lap NET újság, 2014. január 9-én, valamint a KLÁRIS 2014/2.számának 49-50. oldalán.
*
Karcsú, csinos kötetet kaptam karácsonyi ajándékként Király Lajostól, melyben legújabb versei és versfordításai vannak. A könyv első fele három részre tagolódik: A költő lelke, Kilenc kora tavaszi vers és Csacskaságok. A szerző az előszóban találóan határozza meg a költők helyzetét, feladatát, egész természetrajzát: „A költő - idealista - humanista és optimista beállítottsága révén - a világ összes terhét-nyűgét kívánja nyakába venni és megoldani. Tudja, hogy lehetetlen - de mégis teszi, mert munkál benne a szenttűz: a másokért való felelősség, a jobbító szándék és a »profetikus elhivatottság« is."
Aki személyesen ismeri Király Lajost, az tudja, hogy a fent leírt tapasztalatok mennyire jellemzőek emberi-költői személyiségére. 26. kötetében már filozofikus mélységekig ereszkedik le a szavak kötélhágcsóján és hozza felszínre azokat a gondolatokat, amelyek általánosan is meghatározzák a költészet létrehozóit, művelőit. A fogalmak, amelyeket megalkotott és leírt, élnek, a művészet vérkeringésének szerves tartalma lehet.
Ezt írja a „Költő lelke" címadó versében: „Költő lelke a legfurcsább lélek,/ mert a szavak hatalmával éltet,/ megerősíti benned a hitet: -/ szeretettől lesz emberibb szíved." A szerző megtapasztalta, tudja, érzi, hogy szeretet nélkül semmit sem érdemes csinálni, mert az csak hatásvadászat, vagy értelmetlen produktum lesz. A szeretet magával hozza a békét is. A béke közege pedig a csend, amelyben gondolkodni és alkotni lehet - ahogy Király Lajos is teszi.
A mai társadalomban igen sok a szorongó ember. Látszólagos hallgatásuk mögött vihar dúl és pusztít. A lélek viharai ellen tablettákat szedni gyenge és hatástalan dolog lenne. Erre van a költészet szeretete, vagy a szeretet költészete, melynek hatalmával gyógyítani is lehet. Szeretete, verséből: „Áldott légy szépséges szeretet:/ Eletet adó, s óvsz életet!"
Sajnos, napjainkban teljes gőzzel folyik a legkülönbözőbb fórumokon és eszközökkel az irodalomtalanítás. Szókincsünk kopik, fogy, beszédkészségünk sérül, egyre kevesebb kifejezést használunk. Ilyen korban a vers az egyetlen eszköz, amivel lassítani lehet a negatív folyamatot. Ezt írja a szerző Kemény hittel c. versében: „A fontos cél világítson előtted,/ mint magas fároszoknak a fénye,/ dúlhat a háborgó tenger körötted:/ győzedelmednek így lesz esélye!" Mert minden szó csak a mi anyanyelvünkön lesz fogalom, többlet. Ha a nyelv üzen, s a végzet szólítja a költőt. Akinek nincs hazája, az már csak az anyanyelvhez tud menekülni. A költő szavakat egyenget kerekre, hogy hangszer legyen belőle. Nem hív hiába segítséget a dallal, mert felelnek rá a távoli melódiák.
A könyv második részében versfordításokat találunk. Michel Cahour francia költő, filozófus, 1940-ben született Normandiában. Napjainkig verseinek egyetlen magyar fordítója és gondozója Király Lajos. Cahour 2010-ben vendége volt a Krúdy Gyula Irodalmi Körnek, ahol tiszteletbeli taggá választották. A szerző eddig 150 versét fordította magyarra, melyből 100 meg is jelent különböző újságokban, folyóiratokban. Idézek a „Csak az egyszerű szavakat szeretem" c. verséből: „Csak az egyszerű szavakat szeretem./ A beszélő szavakat,/ az álmodó szavakat,/ melyek megálmodják/ a szelet, az esőt, a tengert,/ a nőket és a felhőket,/ a testeket, melyek örökké léteznek."
Király Lajos 26. kötete érdekes versekkel lepi meg az olvasót. Örvénylő történelmi időben, intellektuális zavarok árnyékai között írja verseit, melyek tükrözik a XXI. századi emberi élet szívritmus zavarait is. Tudja, hogy az élet és a történelem órái sohasem ütnek pontosan delet, vagy éjfélt. Régi, boldogabb korszakok gyermekei fél nyolcat, vagy negyed kettőt is leolvastak a számlapról. Ők még tudták, hogy a múlt és a jövő között meglapuló időben néha béke is előfordul. A szerző - tapasztalatai alapján - meg tudja különböztetni az élet hőfokát, fajsúlyát, ízét és illatát, amit most is hűségesen visszatükröz verseiben. Mindig kéznél tartható, zsebbe férő könyve mindnyájunknak állandó útitárs lehet, ha az úton elbizonytalanodunk, netán eltévedünk, vagy beláthatatlan kanyarokhoz érünk. Használjuk minél gyakrabban és sok sikerrel!
(Király Lajos: A költő lelke. Új versek és versfordítások. BIRO Family, Bp., 2013. 74 p.)
Aki személyesen ismeri Király Lajost, az tudja, hogy a fent leírt tapasztalatok mennyire jellemzőek emberi-költői személyiségére. 26. kötetében már filozofikus mélységekig ereszkedik le a szavak kötélhágcsóján és hozza felszínre azokat a gondolatokat, amelyek általánosan is meghatározzák a költészet létrehozóit, művelőit. A fogalmak, amelyeket megalkotott és leírt, élnek, a művészet vérkeringésének szerves tartalma lehet.
Ezt írja a „Költő lelke" címadó versében: „Költő lelke a legfurcsább lélek,/ mert a szavak hatalmával éltet,/ megerősíti benned a hitet: -/ szeretettől lesz emberibb szíved." A szerző megtapasztalta, tudja, érzi, hogy szeretet nélkül semmit sem érdemes csinálni, mert az csak hatásvadászat, vagy értelmetlen produktum lesz. A szeretet magával hozza a békét is. A béke közege pedig a csend, amelyben gondolkodni és alkotni lehet - ahogy Király Lajos is teszi.
A mai társadalomban igen sok a szorongó ember. Látszólagos hallgatásuk mögött vihar dúl és pusztít. A lélek viharai ellen tablettákat szedni gyenge és hatástalan dolog lenne. Erre van a költészet szeretete, vagy a szeretet költészete, melynek hatalmával gyógyítani is lehet. Szeretete, verséből: „Áldott légy szépséges szeretet:/ Eletet adó, s óvsz életet!"
Sajnos, napjainkban teljes gőzzel folyik a legkülönbözőbb fórumokon és eszközökkel az irodalomtalanítás. Szókincsünk kopik, fogy, beszédkészségünk sérül, egyre kevesebb kifejezést használunk. Ilyen korban a vers az egyetlen eszköz, amivel lassítani lehet a negatív folyamatot. Ezt írja a szerző Kemény hittel c. versében: „A fontos cél világítson előtted,/ mint magas fároszoknak a fénye,/ dúlhat a háborgó tenger körötted:/ győzedelmednek így lesz esélye!" Mert minden szó csak a mi anyanyelvünkön lesz fogalom, többlet. Ha a nyelv üzen, s a végzet szólítja a költőt. Akinek nincs hazája, az már csak az anyanyelvhez tud menekülni. A költő szavakat egyenget kerekre, hogy hangszer legyen belőle. Nem hív hiába segítséget a dallal, mert felelnek rá a távoli melódiák.
A könyv második részében versfordításokat találunk. Michel Cahour francia költő, filozófus, 1940-ben született Normandiában. Napjainkig verseinek egyetlen magyar fordítója és gondozója Király Lajos. Cahour 2010-ben vendége volt a Krúdy Gyula Irodalmi Körnek, ahol tiszteletbeli taggá választották. A szerző eddig 150 versét fordította magyarra, melyből 100 meg is jelent különböző újságokban, folyóiratokban. Idézek a „Csak az egyszerű szavakat szeretem" c. verséből: „Csak az egyszerű szavakat szeretem./ A beszélő szavakat,/ az álmodó szavakat,/ melyek megálmodják/ a szelet, az esőt, a tengert,/ a nőket és a felhőket,/ a testeket, melyek örökké léteznek."
Király Lajos 26. kötete érdekes versekkel lepi meg az olvasót. Örvénylő történelmi időben, intellektuális zavarok árnyékai között írja verseit, melyek tükrözik a XXI. századi emberi élet szívritmus zavarait is. Tudja, hogy az élet és a történelem órái sohasem ütnek pontosan delet, vagy éjfélt. Régi, boldogabb korszakok gyermekei fél nyolcat, vagy negyed kettőt is leolvastak a számlapról. Ők még tudták, hogy a múlt és a jövő között meglapuló időben néha béke is előfordul. A szerző - tapasztalatai alapján - meg tudja különböztetni az élet hőfokát, fajsúlyát, ízét és illatát, amit most is hűségesen visszatükröz verseiben. Mindig kéznél tartható, zsebbe férő könyve mindnyájunknak állandó útitárs lehet, ha az úton elbizonytalanodunk, netán eltévedünk, vagy beláthatatlan kanyarokhoz érünk. Használjuk minél gyakrabban és sok sikerrel!
(Király Lajos: A költő lelke. Új versek és versfordítások. BIRO Family, Bp., 2013. 74 p.)
Stancsics Erzsébet
Megjelent a KLÁRIS 2014/2. számának 50-51. oldalán
Murzsa Timea
Enyhítő zápor a léleknek
Király Lajos: A költő lelke
Király Lajos legújabb, 26. kötete sokszínű. Négy fő egységből áll: A költő lelke, a Kilenc koratavaszi vers, a Csacskaságokból és a Versfordítások ciklusokból, ahol a szerző Michel Cahour verseit ülteti át magyar nyelvre.
Az első, a kötetre nézve kiemelkedő fontosságú ciklus A költő lelke, amely akár ars poeticaként is értelmezhető. Király Lajos azt a költői pozíciót eleveníti fel, amely nagy verselőink, Berzsenyi és Csokonai, Arany és Petőfi korábban dívott. Az emberekért felelős, az igazabb világot közvetíteni tudó alkotóét. A művészt, aki minden körülmények között reményt tud adni embertársainak. Aki képes a szeretet közvetíteni, ugyanis szeretet nélkül nem működik a költészet sem. Ahogy Pál apostol mondja a Korinthusbeliekhez írt első levelében: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.”(1Kor)
A szerző a költő lelkébe vezet minket, megmutatja célkitűzéseit, motivációt. A tartalmon kívül, mintha a forma is ezt lenne hivatott kifejezni, a költői világ sokszínűségét, lehetőségeit: a hagyományos páros rímelő verssorok mellett például a szonettforma is megjelenik (Kemény hittel c. vers). A közös mondanivaló mellett az ismétlések is ciklusszervező elemek. Találhatunk versen belüli ismétléseket, de intratextuális utalásokat is, pl. a „szeretet: létünket átszövő erezet” sort.
Azonban a költői lélek ismertetése mellett mást is közvetít a szöveg. A Gubbasztó varjak című vers egy éles társadalomkritika metaforába bújtatva: „Öreg varjú felkárog: Káááár! – / Elszállt nyugodt múlt, s jelen már! / Bóbiskolnak, álmodoznak: / talán majd jobb sorsra jutnak!? – / Ha – csak kárognak bús hittel: – / nem segít rajtuk az Isten!” Azonban ez a kritika kétirányú, nem csak a cselekvésképtelen fiataloknak szól, hanem azoknak az idősebb embereknek is, aki a hazug nosztalgiába menekülnek a jelen problémái elől.
A Kilenc koratavaszi vers az első ciklushoz képest nyugodtabb, líraibb hangvételű. Ahogy a cím is mutatja, a művek a tavaszt tematizálják. A természeti képek gyakorta kapcsolódnak össze az élettel, mint annak metaforái, így kerülhetett be Az élet ars poeticája című vers is a kilenc alkotás közé. Az alkotások kellemesen nyugtató tájversek, amelyek a természet harmóniájáról szólnak, illetve arról a vágyott állapotról, amelyet a természethez közeli ember akár el is érhet szemlélődés közben. Ez a téma kicsit továbbgondolva jelenik meg a Hallottad-e már c. versben. Itt a vidéki ember és a városi ember közötti életmódbeli különbségeket firtatja a szerző, voksát egyértelműen a vidéki ember látásmódja mellett letéve.
A könyvben található többi ciklustól hangnemében látványosan elkülönül a Csacskaságok (Bohókás versek és rigmusok) rész. Azt mondhatjuk, hogy Király Lajos e kötetben megjelent versei klasszikus hangvételűek. A Csacskaságok azonban ugyan részben hagyományos, hiszen épít a népi mondókákra, rigmusokra, balladákra pl. a Kőmíves Kelemenné szomorú históriája, de a ciklus bizonyos versei szóhasználatukban, témaválasztásukban modernek és meglepőek. Jó példák erre az A pánk apánk illetve Az ász és az ész című versek. A műfajok keverednek ebben a kötetrészben. Érdekes, hogy hagyományos, régi műfajokat vegyít a szerző nagyon is új témákkal, például a Krónikásének a 2011. februári Mangalica fesztiválról c. versében, így is fokozva a művek humorosságát. A komoly műfaji megkötés és a tematika komolytalansága ugyanis olyan feszültséget kelt, amely nevetésre készteti az embert.
Tovább vizsgálva a kötet szerkezetét, felmerülhet a negyedik ciklus kapcsán a kérdés, hogy versfordítások hogyan kerülhetnek be a kötet anyagába? Michel Cahour francia költő versei „a szavakról, az életről, a boldogságról, a szerelemről és a halálról” szólnak, így tehát tökéletesen illeszkednek Király Lajos koncepciójába. A könyv szerzője a francia költő verseinek egyetlen magyar fordítója és gondozója, a kötet hátoldalán „lelki rokonának” nevezi Michel Cahourt.
Király Lajos kötete szép ívet jár be. A szerző négy ciklusa a részegységek hangnembeli különbözősége ellenére egységes. Emellett ez a homogén sokszínűség azt a lehetőséget is nyújtja az olvasónak, hogy szemezgethet a versek közül. Ha éppen jókedvre, nevetésre vágyik, elolvashatja a Csacskaságok ciklust. Ha megnyugvást keres, harmóniát, akkor pedig a Kilenc koratavaszi vers egyikét.
Könyvészeti adatok: Király Lajos, A költő lelke – új versek és versfordítások, 73 oldal, BIRÓ Family Nyomda és Könyvkiadó, Budapest, 2013.
Megjelent: FÖVENY 2014/2. számának 36-37. oldalán
Barcs János
Gondolatok
Király Lajos könyvéről,
az Énekes madárról
Elgondolkodtatván érdekes és szorgalmas vers- és meseíró Király Lajos. Ezt bizonyítja a Krúdy-kör elnökének immáron sokadik kiadott, verseket és prózai írásokat tartalmazó kötete. S ez nem csak aratásra beérett saját írásaira, hanem az idegen nyelvekből való fordításaira is érvényes.
Király Lajos lírai és prózai munkái ez esetben gyermekeknek íródtak, de a felnőtteknek is hasznos irodalmi alkotások. Ezért hát megállapíthatjuk: sokoldalú poéta Király Lajos.
Az Énekes madár c. könyv tizenöt, érdekesen és olvasmányosan megírt történetet mesél el, sok helyütt meglepően gazdag szókincs-készlettel és megmutatkozási akarattal, hiszen témáit a mindennapok sokszínűségéből meríti. Az írói értékkel megszült, figyelmet felkeltő és ébren tartó alkotások azonban nem csak formai, hanem tartalmi eszközökkel, fontos gondolatokkal bírnak.
Akad a mesekönyvben versike is. Kiemelendő a Tél van című vers zárógondolata: „Ám ébren őrködik az íratlan szabály, amely a génekben lakozik szép örökségül: - S csak akkor és azt kell cselekedni, amit az évezredek bölcsessége kíván az adott időben." Tanulságos definíció ez a hosszúra nyújtott mondat. Ebben benne foglaltatik a szerzői bizonytalanság, az elégedetlenség önmagával szemben is, és még sok minden... tán' a megmagyarázhatatlan tehetség is, ami csak nagyon ritkán, a született talentumoknak adatik meg.
Király Lajos kötete is bizonyítja, hogy nem csak a gyermekverseknek, a szép kerekre formált, rövid, tanulságos meséknek is helyük van a mai magyar irodalomban. A színvonalas mesék közül - ha csak címében is, de - kiemelem a három, általam legszebbnek ítéltet: A Két körte, a Pillanat varázsa, a Tél van címűeket. Ezek a mesék mutatják meg leginkább, Király Lajos miként igyekszik kiszűrni a mesékben általánossá sorvadt szirupos gondolatokat, formákat, s miként talál ízlésének, esztétikai és gondolati értékítéletének igazán megfelelő megoldásokat.
Az Énekes madár, úgy is mint a kézbe fogható könyv, és úgy is mint az önmagát elénk táró szerző megérdemli az elismerés szép szavait, hiszen maga is érzékeny szépséggel írja le gondolatait, melyek közül ide, a recenzens tolla alá kívánkozik az egyik: „Az ágakon szunnyadó rügy-házikóban alszik a remény"...
E sokadik megjelentetett könyv ma már igazi bizakodásra ad okot, hogy Király Lajos későbben születendő, felnőtteknek, felnőttekről szóló munkáiban, ott, „ahol majd egyszer szép reményre ébred" megszülheti a megérdemelt, tiszta fényt önmaga és mindannyiunk kedvére és örömére.
A kötet kiadását, a gondos szerkesztést, a könyvészeti munkákat a Bíró Família Kiadó végezte. Elismerés illeti őket érte.
(A könyvecske zárásaként jelezett kitüntetéseknek a megjelentetése itt csak jelentéktelen fölsorolás. Egyedül a kiadott művek értéke lehet irányadó az olvasónak.)
Olvasásra mindenkinek szeretettel ajánlom.
Megjelent a FÖVENY 2014.évi 5. számának 32. oldalán
Fehér József
Négy kiválóság egy kötetben
Király Lajos válogatott versfordításai
Négy „E”. Ennél találóbb címet nem is
adhatott volna Király Lajos író, költő, műfordító barátom
válogatott versfordításaiból 2014. őszén megjelent szép
kivitelű kötetének. Ha nem lenne ott könyvének borítóján a
négy költő portréja névvel ellátva, találgatnunk kellene,
kiket is rejt a négy „E” betű, mielőtt még a kötetbe
belelapoznánk.
Így könnyebb a dolgunk, mert a képekre pillantva,
máris megtudhatjuk, hogy Elizabeth Barrett Browning-tól, Emily
Dickinson-tól, Ernest Hemingway-től és Eduardas Mieželaitis-től
olvashatunk Király Lajos szívének-lelkének kedves verseket. Ez a
válogatás a szerző irodalmi és versfordítói munkásságának
50. évfordulója alkalmából született.
Jó ég, ötven év, mondhatná bárki, ennyi időn
át versfordításokkal foglalkozni! Mindenképpen kell ehhez az
irodalom elkötelezett szeretete, és nagy fokú küldetéstudat,
hogy más népek, idegen költők műveit a hazai olvasók számára
hozzáférhetővé tegye. Ha csak egy kicsit is belegondolunk, verset
fordítani nem lehet könnyű feladat. A fordításnak tükröznie
kell az eredeti alkotó személyiségét, megőrizve annak a költői
stílusát. Magyarán: alaposan ismernie kell az
alkotó vagy alkotók személyiségét, költészetük stílusát és
azok jegyeit.
Mielőtt bármiféle fejtegetésbe kezdenénk,
felmerülhet bennünk a kérdés, hogyan is lesz valakiből
műfordító? Aki ilyen nemes feladatra vállalkozik, annak először
is kiváló költőnek kell lennie, és egy-két nyelvet magas
szinten művelnie.
A szerző előszavából megtudhatjuk, hogy
Nagykanizsán kollégista korában Mészáros Ferenc kollégiumi
nevelő és Licskay József, az osztályfőnöke, aki egyúttal
magyar-francia tanára is volt, segítette őt az irodalmi
„ábrándozásaiban”. Végül Weöres Sándorral való személyes
találkozása 15 évesen megerősítette benne a költővé válás
hitét. Ennek eredményeként 1962 nyarától írta verseit és
kisprózai alkotásait. Két évre rá a Fórumban, a fiú és a
leánykollégium közös újságjában az „Ecserin” címmel
megjelent az első kis elbeszélése.
Még középiskolás korában megszerette a dallamos
francia nyelvet, és akkor már versfordításokkal is
próbálkozott. Elsőként Victor Hugo: „Július 14”, majd Paul
Éluard: Szabadság című versét, és Jacques Roubaud: „Síremlék”
szonettjét ültette át magyar nyelvre. Vallomása szerint, eddig
több, mint 1500 írása, és csaknem 500 versfordítása jelent meg
különböző antológiákban, könyvekben. Olyan verseket fordított
és tett közzé, amelyek nagy részét még nem fordították le
magyarra. Hemingway verseiről szóló tanulmánya pedig a közzétett
versekkel egyedülálló.
.
*
Most lapozzunk bele a kötetbe! Elsőként
Elizabeth Barrett Browninggal ismerkedhetünk meg. Az
édesapja Edward Moulton-Barrett dúsgazdag Jamaica-i ültetvények
tulajdonosa, az édesanyja pedig gazdag földbirtokos leánya.
Elizabeth már gyermekkorában kitűnt intelligenciájával a
testvérei közül. 1818-ban tizenkét évesen megírta „A
marathoni csata” című versét. Sokat betegeskedett, később
leesett egy lóról, és egész életére nyomorék maradt. 1825-től
jelennek meg különböző újságokban a versei. 1826-ban húsz
évesen kiadták első verseskötetét „Gondolatok az értelemről
és egyéb költemények” címmel. 1845-ben megismerkedett
férjével, szerelmük kedvezően hatott egészségi állapotára.
Ennek eredményeként megszülettek a világhírűvé vált „Portugál
szonettek”, mely 44 szonettet tartalmaz. Zsarnok apja elől
Párizsba szöktek, ahol házasságot kötöttek. Onnan Firenzébe
utaztak és ott is telepedtek le. 1850-ben Poems címmel jelentek meg
szerelmes versei. 1861-ben, ötvenöt évesen hunyt el. E köteteben
részleteket olvashatunk a Portugál szonettekből és más
verseiből.
Olvassunk bele a XLI (41.) szonettbe:
„Köszönöm annak, aki szívéből/ Szerelmet adott, s viszont
adtam én!/ Hallotta, amint szívem börtönén/ Áttörve egy bús
dal szállt könyörgőn./” Milyen gyönyörű sorok! Az egymásra
találás, a viszonzás örömének kifejezése köszönet
formájában. S hogy szárnyalnak, áradnak a szerelmet viszonzó
személy felé. Mint egy válaszként idekívánkozik a XLIII (43.)
szonett első négy sora a szerelem mélységéről és útjairól:
„Hogyan szeretlek? – Oly sok út vezet/ Hozzád el mélységben
és magasban, / Mennyet s Létezést hordom magamban,/ Lelkem
határtalanul úgy szeret.”/ Mindezt Király Lajos
csodálatosan visszaadja nekünk. S a továbbiakban is igyekszik a
költőnő verseinek hű és nagyszerű „tolmácsolója” lenni.
Browning „Élet és szerelem” című versében a szerelmes
emberről, annak gondolkozásáról idézzük a második versszakot:
„Szerelmesen megismertem/ Mesés világnak álmait,/Szent kéz
őrködött fölöttem,/ Megadta szívem vágyait!”//
Szép és nemes gondolatokat hordoz a „Lord Walter
felesége” című színpadra írott, rövid verses műve, melyben
az asszony megpróbálja férjének barátját, Maude-ot elcsábítani,
de a férfi ellenáll neki. „Nézzen meg engem Lady,
szemtől-szembe!/ Szememnek fényei csak/olyan nőt imádnak, akit
szeretek én,/ és ő is viszont szeret!..”// Nem tudjuk, hogyan
végződik a történet, mert a furfangos nő végül a kislányát,
Dórát használja fel, hogy meghívhassa a férfit vacsorára.
*
Emily Dickinson-tól két nagyobb ciklusrészt is
beválogatott Király Lajos e kötetébe. Mielőtt a
ciklusrészekbe beleolvasnánk, ismerkedjünk meg a költőnővel.
1830-ban a Massachussetts állambeli Amhertsben
született és vált kora leghíresebb amerikai költőjévé. Nagy
tudással és széles körű műveltséggel rendelkezett. Négy
nyelven: az angolon kívül, latinul, franciául és németül is
beszélt. Kedvence és példaképe Elizabeth Barrett Browning angol
költőnő volt. Számára a puritánság – hitvallás,
létforma. 1886-ban 56 éves korában halt meg.
Élete során 1775 verset írt, költészetének fő
témája az élet és halál, a természet, a szerelem, az idő, az
örökkévalóság és a magány. Központi témája a szenvedés.
Verseinek többsége epigramma tömörségű. Életében mindössze
néhány költeménye jelent meg. Halála után a nővére, Lavinia
1890-ben adta közre verseit. 1970-ben Londonban jelentették meg
Emily Dickinson gyűjteményes kötetét. Hazánkban antológiákban,
valamint Károlyi Amy fordításában jelent meg egy szűkebb
versválogatás. Király Lajos többnyire azokat a verseit fordította
le, amelyeket még senki nem ültette át magyar nyelvre. E kötet
szerzője az Élet és a Természet ciklusból válogatott be
verseket.
Elsőként idézzünk az Élet ciklusából néhány
részletet! Álljon itt „A szív először örömet kér” című
versének első bölcs szakasza: „A szív először örömet kér,/
aztán mentséget a fájdalomra;/majd kis fájdalomcsillapítást/ a
súlyos bánatokra.”// Folytassuk a gondolatsort „Ha az
éjszakának vége” versének első szakaszával: „Ha az
éjszakának vége,/ és hajnal közeleg,/ megérint a sok
fénysugár,/ s hajunkon elmereng.”// Micsoda tömörség és
micsoda képalkotás! Király Lajos nagy érdeme, hogy számunkra
ilyen csodálatosan vissza tudja adni, Emily Dickinson költői
világát is. Álljon megerősítésként még itt „A lélek saját
magadnak…” című versének második szakasza! „Aki bízik
önmagában,/ az nem vár árulást./ Önmaga uralkodója,/ tiszteli
önmagát.”//
Még lehetne kiemelni, idézni részleteket e
ciklusból, de nézzük meg, hogyan alkalmazza a verstömörítést a
természet ábrázolásánál! Vegyük szemügyre a „Természet”
ciklusból a „Mindenütt ezüstös csillogás” című
négysorosát! „Mindenütt ezüstös csillogás/ figyelte a homok
karéjt,/ hogy aztán halálra ölelje/ a föld kicsinyke
szegletét.”// Milyen könnyedség, egyszerűség és nagyszerűség
jellemzi a „Lágy déli széllel” versében is Dickinson
képalkotását!
*
A legnagyobb részt e könyvében Király Lajos
az irodalmi Nobel-díjas, amerikai Ernest Hemingway
költészetének szenteli. Ötvenhárom magyarra fordított
versével találkozhat itt az olvasó. Talán azért is, mert
Hemingway-t elsősorban regényeiből, novelláiból ismerjük és
szeretjük, holott költőként kezdte irodalmi pályáját. Ez a
költői látásmód és tömörség jellemzi később a novelláit
és regényeit is, olvashatjuk az életútjáról szóló
bevezetőben.
Egy hatgyermekes család második tagjaként
született 1899-ben Oak Park-ban, Chicago elővárosában. Apja
jómódú, sikeres orvos volt, akitől a horgászat, a vadászat és
a természet szeretet szenvedélyét örökölte. Édesanyjától
pedig, aki templomi kórusban énekelt, a művészi hajlamot „kapta
ajándékba”. Már iskolás korában születtek versei, melyek a
River Forest-i középiskola Trapéz nevű újságjába is
belekerültek. Később az iskola neves Tabula irodalmi lapja
1917-ben ötöt is megjelentetett. „A hajókazánfűtő” és
„A kimondhatatlan” már Király Lajos költő szerint is kitűnő
versek. Íme egy részlet „A kimondhatatlan”-ból: „mikor
hallgatod az utcán átsuhanó/bendzsó dallamát a tornácodon,/ és
érzed a park orgonáinak illatát;/ valami küzd és zsong a
lelkedben:-/a való élet kimondhatatlan költészete!”//
Hemingway szerette a kalandokat. Tizenhét éves
korában megszökött otthonról, és beállt újságírónak a
Cansas City Star-hoz. 1918-ban az amerikai Vöröskereszt
mentőautójának sofőrjeként kapcsolódott be az I. Világháborúba
az olasz fronton, ahol megsebesült. Agnes von Kurowsky, a
Vöröskereszt önkéntese ápolta, akivel megszerették egymást.
Kettőjük szerelméről szól a „Búcsú a fegyverektől” című
világhírű regénye.
Amikor visszatért Chicago-ba, háborús emlékeit
eleinte versben dolgozta fel. Hogy néhányat említsek: Koppenhágai
csata, Foglyok, Dicsőség mezeje, Lezárt fejezet, Meggyilkolva
Piavénál. Bármelyiket is nézzük, a kemény valóság leírása
árad belőle! „Most felém jössz, kísértesz mosolytalanul/ Az
éjszakában, fekszel velem…/Egy buta rideg szurony/ Forgolódik
láztól gyötrődő lelkemben.”// (Meggyilkolva Piavénál) Most
idézzük a „Becsület mezeje” című versének első szakaszát:
„Katonák nem halnak szép halált;/ Emlékeztetnek újra/
Fakeresztek és őrzik a gyászt/ Arcuk fölé beszúrva.”//
1921-ben megnősült, feleségével Párizsba
költöztek, ott találkozott Gertrud Stein amerikai költőnő
Szajna-parti lakásán egy művész csoporttal, köztük Sherwood
Andersonnal, T. S. Eliottal, Picassoval és Henri Rousseau-val és
Ezra Pounddal. Termékeny időszaka volt, huszonkét verset írt.
Ezra Pound ajánlotta be Hemingwayt Ford Madox Fordnak, és így a
Chicago Tribun-nál kapott állást. 1923-ban a Contact Publishing
Company megjelentette a „Három elbeszélés és tíz költemény”
című első kötetét.
Hemingway még ezután is írt verseket. Nicholas
Gerogiannisnak, a Dél-karolinai Mobil város egyetemi professzorának
köszönhető az író 88 versének összegyűjtése, és 1979-ben
kötetben történő megjelentetése. Hemingway negyedik felesége,
Mary Welsh kitűnő érzékkel és nagy szorgalommal ápolja és
gondozza férjének hatalmas kiadatlan irodalmi hagyatékát...
Király Lajos 2006 karácsonyára leányától ajándékba kapta
a Nobel-díjas író verseinek angol nyelvű kötetét (Complete
Poems). Szép elismerés, hogy elkötelezett fordítói tevékenysége
és Hemingway népszerűsítése elismeréseként az amerikai
Hemingway Társaság tagjává fogadták. A fent nevezett kötet
alapján Király Lajos a versekkel bővelkedő Hemingway-tanulmány
megjelentetésével azt tűzte ki célul, hogy hazánkban is egyre
többen megismerkedjenek a nagy amerikai író költői stílusával
és sok oldalú költészetével
.
*
A könyv negyedik „E” betűs költője
Eduardas Mieželaitis,
aki 1919-ben Litvániában született. Általános és középiskolai
tanulmányait Kaunasban, a jogit pedig Vilniusban végezte.
Volt haditudósító, bekapcsolódott az ifjúsági mozgalomba,
dolgozott állami kiadóknál, de 1951-től haláláig már
csak irodalommal foglalkozott. 1954- 1959-ig a Litván Írószövetség
titkári, 1959-1970-ig pedig az elnöki tisztségét töltötte be.
1997-ben Vilniusban eltávozott az élők sorából.
Írói, költői munkásságáért több magas
litván, szovjet és nemzetközi elismerésben részesült. Megkapta
a Litván és a Szovjet Állami díjat, a Lenin-rendet (Szovjetunió),
a Nehru díjat (India) és a Vapcarov díjat (Bulgária).
A legnagyobb díjat, a Lenin-rendet az „Ember” című
kötetéért kapta, melyet 1986-ban eszperantó nyelven is
megjelentetett a Vega Kiadó. Király Lajos 1987-ben részt vett a
Varsóban megrendezett Eszperantó Világkongresszuson, ahol a litván
szekciótól megkaphatta a litván költő „Ember” című
verses kötetét. Mi jellemző Mieželaitis
költészetére? Elsősorban az ember és a munkaközpontúság, a
dallamosság és a népdalos motivációk alkalmazása, a romantika,
a szürrealizmus és a mítoszok elemeinek használata – írja e
könyv szerzője, aki a litván költő több versét is lefordította
magyarra.
Olvassunk bele a Szív című versébe! „Édes
csengettyű - a szívem,/ tele fénnyel és nyárral…”
Egyből érezni, hogy a szabadságot, a szépséget és a tisztaságot
jeleníti meg gyönyörű soraival. Kicsit lejjebb pedig szárnyalni
engedi a gondolatsort: „Már nem elég a magas tornyokig érni –
/ egekig érő vágyakban kell égni!..”// A fordítót dicséri,
hogy képes volt a maga szépségében és teljességében elénk
tárni a költő csodálatos üzenetét. S mind-mind oly gyönyörű,
és hogy zenél!
Nézzük és idézzük egy-egy szakaszát a Líra
című költeményének! „Fehér galambok/ röppennek a
Napba,/odakötik a gyárkémények/egyenes húrjait.”// S így
folytatja:”Megérintem őket – / és munkadalok/ dübörögnek a
rézből, a vasból/ és szállnak az égig.”//
Zárjuk Mieželaitis
költészetét az Ige című versének utolsó öt sorával! „ Én
védőbeszédet mondok a szerelemért – / Mindennapi kenyerünkért,/
A szép és testi szerelemért,/ Az olyan szerelemért, amelyet
költők/ Mostanáig – még meg nem énekeltek!”//
Örömmel gratulálhatunk Király Lajosnak a
Négy „E” című válogatott versfordítás kötetéhez!
Elmondhatjuk, méltó tükre fél évszázados kiváló fordítói
munkásságának.
A címlapot a szerző tervezte, a könyvet közreadta
a BÍRÓ family Nyomda és Könyvkiadó 2014-ben.
Megjelent: Magyar Irodalmi Lap NET újság, 2014. november 5-i számában, valamint a KLÁRIS 2015/2. számának 47-49. oldalán
*
*
*
*
II. RECENZIÓM, MÉLTATÁSAIM KÖNYVEKRŐL, KÖLTŐKRŐL
Változatok a csöndre
Király Lajos kötete
A 29 eddig megjelent kötettel, számos kitüntetéssel, több irodalmi társasági szerepvállalással rendelkező szerző legújabb kötete tematikus szerkesztésű, amellett 40 versfordítást is belevett legújabb, 2015-ös kötetébe.
A kötet központi témája a CSÖND (csak egyszer fordul elő CSEND alakban a szó), a magyar nyelv csodás alakváltozását érhetjük tetten a szóban, amely kétféle alakzatban is él, a „csönd" változat ősibb, archaikusabb, egyben tájnyelvi formula, a „csend" prózaibb, hivatalosabb.
Mi mindennek van csöndje? Király Lajos szerint van a természetnek, a léleknek, a szerelemnek, a világmindenségnek, az emlékezésnek, a fájdalomnak és az elmúlásnak. A meséknek szépséges, az Isten ujjának pedig intő csöndje van. A versszerető olvasó igazából mindegyik fogalmat ismeri, érti, de felfedezni e „csöndtémákat" csak ebből a kötetből fogja tudni. Az itt egymás után következő „csöndversek" állnak össze egy szerves egésszé, olvasás közben döbbenünk rá, hogy mindezt a költészet ereje teszi, hisz versekben elbeszélve lelkünket érinti meg a téma, nem száraz tudományos próza hull értelmünkre. Király Lajos verseiben felfedezhetjük magunknak, mi a csönd értelme. Megfogalmazni majdnem lehetetlen, érzésben annál könnyebb átélni. A világ olyan lenne csönd nélkül, mint a beszédünk szünet nélkül, vagyis elviselhetetlen.
A kötet címadó verse vezet el bennünket a részletekbe, Illyés Gyula-i ihletettséggel sorol fel, adja meg a kötet tematikáját, mintha ez lenne a tartalomjegyzék. Felbukkan egy-egy vers kapcsán Weöres Sándor (a „Találkozás" c. vers), vagy Nagy László utánérzés (Mulandóság sebei, Csillagpalota), ami inkább dísze, éke a kötetnek, valamiféle dekonstrukció, és semmiképpen sem utánzás.
Meglepő ügyességgel és természetességgel csempészi be Király Lajos a kötetbe az összes klasszikus költői témát: a szerelmet, az Istenhez való viszonyt, a családhoz, gyermekkorhoz való kötődést, az elhalt szülőket, nagyszülőket. Mindezek kiadnak egy teljes képet a versíró személyiségéről, értékorientált voltáról. Ennek kapcsán ismerjük meg a halász nagyapát és az ezüstkontyos nagymamát, az akáclevélen zenélő apát és a bélavári nagynénit, Irénkét.
Az „Isten és ember" című verse már túlmegy a szokványos istenes vers kategórián, mivel egyértelműen vallja, hogy az Ember nemcsak ember, van benne isteni rész, nem is kevés. „Isten és ember egy" - jelenti ki, merész állításával óriási vitát gerjeszthet vallási körökben. Mária-verseiben az örök anyaságot, a földi anyát jeleníti meg. (Piéta; Madonna)
A szerelmi versek a testi szerelem kívánatos, vonzó mámorát hozzák elénk, nem szégyellve annak gerjedelmét, szükségből jövő voltát (Megfáradt fejemet; Mulandóság sebei).
A műfordítások impozáns sort mutatnak. A Kr. előtti 6. század ismeretlen kínai költőjétől a ma is élő francia Michel Cahour-ig ülteti át magyarra az idegen költők többnyire szerelmes poémáit, illetve Apollinaire-nek A Mirabeau-híd című versét, majd annak parafrázisát „A Margit-híd" címmel.
Király Lajos verseinek lélekemelő és lelket megtartó gondolatai, hangulatai vannak, olyan versei, amelyek segítenek élni, versei kapcsán hol felismerünk valamit, máskor ráismerünk valamire, valakire. Elbűvöl az a tény is, hogy minden vers és versfordítás alján odaírja a keletkezés teljesen pontos dátumát, sokszor még a napszakot is, amikor befejezett valamit. A dátum megmutatja az idilli körülményeket, az átírást, ha volt, s fantáziánkat tovább foglalkoztatja a szerző munkamódszere.
A „Változatok a csöndre" üdítő olvasmány annak, aki megfáradt ;s pihenni vágyik, és annak is, aki keresi, kutatja az irodalmi izgalmakat.
Király Lajos szerint mindennek van csöndje: a kezdetnek és a végnek, a születésnek és a halálnak s a lét valamennyi mozzanatának. Példaként álljon itt néhány idézet könyvének azonos című nyitóverséből! „A Csönd a hangok között feszülő, éltető,/ szenvedő tüzek, hitek és katarzisok csöndje!" Vagy: „A Csönd a szeretet csöndje, / a reménykedés csöndje és az áhítaté, / a megbocsájtás csöndje és a megértésé"; „a bátorság erős-akaratú csöndje és a reménytelen meghunyászkodásé." De említhetném az érzelmek küzdelmének, az öröm és a szeretet, a szerelem, s az ölelkezés és a simogatás csöndjét.
A szerző nem feledkezik meg a „hatalom csöndjéről", „Isten ujjának felemelő csöndjéről" és „az emberi lét reményteli küzdelmeinek csöndjéről" sem. Ciklusokba foglalja a fenti gondolatkörökhöz fűződő érzéseit.
Csodálatos képekben vetíti elénk a természet csendjét kötetének első ciklusában. A „Meggyvirág" című versében a gyermek öt ujjához hasonlítja a kitárt szirmú virágot, „akár a gyermek bársony ujja./ Jövőt mutat megújulva". Szép lírai hangulatot áraszt az alábbi néev sor is az „Egy sziget" c. költeményében: „Csend a fák közt/ válladra hull / a nap lassan/ bealkonyul". A zenélő szív metaforával kezdi legutolsó versszakát és fejezi ki örömét a leszálló estben. Gyönyörű metaforákkal találkozunk még a „nyár végi esti képek" című versében is. Idézem itt is az utolsó versszakot: „Csillagok csobbannak/ és beborít mindent/ hűs szárnyaival az éj".
A "Lélek csöndje" ciklusában is szép hangulatteremtő versekkel találkozunk. Ellentétes gondolatokból teremti meg a kozmikus atmoszférát a „Pillanat hatalma" című költeményében. íme: „Tücskök zenéje zeng az éjben/ vibrálnak messzi csillagok./ Szívem telve tücsök zenével,/ s benne dalolnak friss dalok." Végigolvasva a verset, az az érzésünk támad: csakis a szép pillanatok adnak, adhatnak erőt ahhoz, hogy felül tudjunk emelkedni a mindennapi gondokon.
A „Vadlibák szállnak" című versében alapvetően az őszről ír. Az elmúlt nyárra már csak tűnő álomként tud gondolni, „elszállt/ a nyári énekes pacsirta. - /Be szép volt, mikor dalával/ A kéklő eget teleírta!" A költői lélek szárnyalásával azonosítja a pacsirtát, akinek éneke szívből jövő költemény. Végül ugyancsak egymásnak ellentmondó képekkel teremt kozmikussá növelt, csodálatos hangulatot: „Szívemben csönd! - És vadlibák/ Szállnak búsan, rikoltozva". Gyönyörű allegóriával fejezi ki a békét, amikor „A csönd nyugalmá"-ban így fogalmaz: „A csönd nyugalma rám terül/ szívemben béke hegedül". Égi szférákig vetíti ki szíve nyugalmát egy szép megszemélyesítéssel: „Csodás e tiszta csönd zene/ mintha sok csillag zengene".
„Az édenkert elvesztése" című költeményében a szomszédos kert gyümölcsfáinak oktalan pusztítása ellen emeli föl szavát Király Lajos. Verse azonban a Földön minden kivágott gyümölcsfáért kiált:„Fűrész zúgott: fák jajdultak,/dőltek, hulltak nagy halomba"; „a mohóság hajtott mindenkit - / egy fának sem volt irgalom!"
Olthatatlan vágyakozással, a „Légy velem" című költeményével indítja „A szerelem csöndje" ciklusát. Arra kéri a szívének-lelkének édes leánykát, hogy élete minden pillanatában mellette legyen. S egy nagy kéréssel: a „légy velem, mert meghalok, ha nem leszel enyém!" - zárja versét. Gyönyörű allegóriával kezdi és folytatja a tavaszról írott költeményét is: „Bogarak pattannak a Napból/ Széthordani tündérmeleget/ Virágba oltani édes terheket".
A szerelem, mint tudjuk, nemcsak boldogság, de olykor szenvedés is! Ez Király Lajos „Szeretni és szenvedni" című verséből is egyértelműen kiderül. íme az utolsó két versszak: „Hányszor éreztem szerelmed/ Gyönyörű csillagrendszerét// Mely hozzád vonz és taszít/ Szeretni, szenvedni megtanít". E ciklusából megismerhetjük a szeretett nő szépségét, varázsát és a szerelem megannyi változatát.
A költő szerint a Világmindenségnek, s így benne az embernek is van csöndje. Úgy véli, bennünk eredendően ott az ősi béke, amire mindenki rátalálhat. Egyik versében az elsüllyedt Atlantiszt keresi, majd a mélytengeri világ tökéletes rendjét szemléli. Ezt azért teszi, mert a mélytengeri világ szintén része a mindenségnek. Megkérdezi a „Kérdések a világról" című versében, hogy „Mi a lét?/ Alom vagy valóság?/ Álmodjuk azt, hogy élünk,/ vagy átéljük azt,/ hogy álmodunk?" Egy későbbi költeményében már a mindennapi valóság mezejére lép, amikor arra keresi a választ, hogy „Mikor kívánhat az Ember/ az embertől emberséget?" Gyönyörű metaforával ad magyarázatot rá: mindez csakis akkor lehetséges, mikor már a „félelem fekete szárnyú angyalai/ nem zúzzák szét a remény/ megszentelt katedrálisait."
Az „Időtlenség boldog himnuszával" című versében elképzeli, hogy egy időalagúton át a galaxisba szállunk, az „Űrutazás"-ban egy „verstudósítással" követhetjük nyomon, érezhetjük át, amit egy űrhajós érezhet az utazás során. „Szállunk, suhanunk/ a Mindenségben: - /a képzelet röpít/villámló szárnyain."
„A mesék szépséges csöndje" ciklusából a Csöndország versét emelném ki, ami csupa játék és gyönyörűség. „Csöndországnak csönd a fája,/ Csönd-madár száll csöndes ágra./ Csönd a csönddel táncot járja,/ Csönd zene száll a világba". A Repülj táltos repülj-ben arra kéri a táltost, hogy kell a szeretet, kell a csodás virágpor - hogy megszelídíthesse az emberi gonoszságot. Az „Isten ujjának intő csöndje" ciklusában eljut a költő annak felismeréséig, hogy „Isten és ember egy:/ a tökéletesség kívánata./ Mikor Istenhez könyörgünk,/akkor a bensőnkben szunnyadó/ békességhez, jósághoz/ és tiszta harmóniához könyörgünk."//
„Az emlékezés csöndje" ciklusában a meghitt, szép gyermekkori élményeit veszi sorra és meséli el nekünk a költészet nyelvén. Megismerhetjük édesanyját, a szülői házat, szívének kedves somogyi, zalai tájat. Kitágul ez a kép „A fájdalom és az elmúlás csöndje" ciklusában, amikor egy-egy versben szeretteire emlékezik, akik örökre eltávoztak az életéből, mint a nagyapja, nagyanyja, édesapja. De ebbe a ciklusba vette azon költeményeit is, amiket egykor költőbarátokhoz, mint például az eltávozott Pék Pálhoz, Sellei Zoltánhoz vagy az akkor még nyolcvan éves Fodor Andráshoz írt.
Szép záró része a kötetének az „Én álmodtam a csöndet" ciklusa, melybe versfordításait szerkesztette Király Lajos. Megtalálhatjuk itt kínai, latin, francia, spanyol, angol, amerikai, sőt még hindu és mexikói költők verseit is, mintegy negyvenet. Befejezésül idézzünk Michel Cahour francia költő „Csönd hangjai" című költeményének utolsó versszakából két részletet! „Csókolj meg az áldott csöndben! -/ És írjad le nekem a szavakat:/ a csönddel teli, a csöndről suttogó szavakat", ... „amelyek oly csodálatosak,/ mint eső után - a szivárvány!"
A „Változatok a Csöndre" című könyvével egy gyönyörű verseskötetet helyezett el Király Lajos, Krúdy-érmes író, költő, műfordító, a Magyar Kultúra Lovagja idén a költészet oltárára.
A címlapot tervezte Király Lajos, a borítólapon Szabados István „KOZMOSZ" című festménye látható.
(Király Lajos: Változatok a csöndre. Válogatott és új versek, versfordítások. Bp., Bíró Family Nyomda és Könyvk, 2015, 143 p.
Az „Isten és ember" című verse már túlmegy a szokványos istenes vers kategórián, mivel egyértelműen vallja, hogy az Ember nemcsak ember, van benne isteni rész, nem is kevés. „Isten és ember egy" - jelenti ki, merész állításával óriási vitát gerjeszthet vallási körökben. Mária-verseiben az örök anyaságot, a földi anyát jeleníti meg. (Piéta; Madonna)
A szerelmi versek a testi szerelem kívánatos, vonzó mámorát hozzák elénk, nem szégyellve annak gerjedelmét, szükségből jövő voltát (Megfáradt fejemet; Mulandóság sebei).
A műfordítások impozáns sort mutatnak. A Kr. előtti 6. század ismeretlen kínai költőjétől a ma is élő francia Michel Cahour-ig ülteti át magyarra az idegen költők többnyire szerelmes poémáit, illetve Apollinaire-nek A Mirabeau-híd című versét, majd annak parafrázisát „A Margit-híd" címmel.
Király Lajos verseinek lélekemelő és lelket megtartó gondolatai, hangulatai vannak, olyan versei, amelyek segítenek élni, versei kapcsán hol felismerünk valamit, máskor ráismerünk valamire, valakire. Elbűvöl az a tény is, hogy minden vers és versfordítás alján odaírja a keletkezés teljesen pontos dátumát, sokszor még a napszakot is, amikor befejezett valamit. A dátum megmutatja az idilli körülményeket, az átírást, ha volt, s fantáziánkat tovább foglalkoztatja a szerző munkamódszere.
A „Változatok a csöndre" üdítő olvasmány annak, aki megfáradt ;s pihenni vágyik, és annak is, aki keresi, kutatja az irodalmi izgalmakat.
Földesdy Gabriella
*
„Változatok a csöndre." Ez a címe Király Lajos író, költő, műfordító legújabb, 29. könyvének. A szerző pályafutásának ötvenedik évfordulójára jelentette meg az idén a kiadó. Szép kivitelű verseskötetének alapmotívuma a csend, akarom mondani a „csönd", mely csodálatos ívét alkotva könyvének, „rabul ejti" az olvasó tekintetét gondosan szerkesztett, kilenc ciklusán át. A szerző válogatott és új verseket, versfordításokat tartalmazó kötetének költeményei nagyon is mély értelműek és olykor filozófikusak is. Az élet összetettségét tárják elénk a maga szépségében a költészet csodálatos eszközeivel.Király Lajos szerint mindennek van csöndje: a kezdetnek és a végnek, a születésnek és a halálnak s a lét valamennyi mozzanatának. Példaként álljon itt néhány idézet könyvének azonos című nyitóverséből! „A Csönd a hangok között feszülő, éltető,/ szenvedő tüzek, hitek és katarzisok csöndje!" Vagy: „A Csönd a szeretet csöndje, / a reménykedés csöndje és az áhítaté, / a megbocsájtás csöndje és a megértésé"; „a bátorság erős-akaratú csöndje és a reménytelen meghunyászkodásé." De említhetném az érzelmek küzdelmének, az öröm és a szeretet, a szerelem, s az ölelkezés és a simogatás csöndjét.
A szerző nem feledkezik meg a „hatalom csöndjéről", „Isten ujjának felemelő csöndjéről" és „az emberi lét reményteli küzdelmeinek csöndjéről" sem. Ciklusokba foglalja a fenti gondolatkörökhöz fűződő érzéseit.
Csodálatos képekben vetíti elénk a természet csendjét kötetének első ciklusában. A „Meggyvirág" című versében a gyermek öt ujjához hasonlítja a kitárt szirmú virágot, „akár a gyermek bársony ujja./ Jövőt mutat megújulva". Szép lírai hangulatot áraszt az alábbi néev sor is az „Egy sziget" c. költeményében: „Csend a fák közt/ válladra hull / a nap lassan/ bealkonyul". A zenélő szív metaforával kezdi legutolsó versszakát és fejezi ki örömét a leszálló estben. Gyönyörű metaforákkal találkozunk még a „nyár végi esti képek" című versében is. Idézem itt is az utolsó versszakot: „Csillagok csobbannak/ és beborít mindent/ hűs szárnyaival az éj".
A "Lélek csöndje" ciklusában is szép hangulatteremtő versekkel találkozunk. Ellentétes gondolatokból teremti meg a kozmikus atmoszférát a „Pillanat hatalma" című költeményében. íme: „Tücskök zenéje zeng az éjben/ vibrálnak messzi csillagok./ Szívem telve tücsök zenével,/ s benne dalolnak friss dalok." Végigolvasva a verset, az az érzésünk támad: csakis a szép pillanatok adnak, adhatnak erőt ahhoz, hogy felül tudjunk emelkedni a mindennapi gondokon.
A „Vadlibák szállnak" című versében alapvetően az őszről ír. Az elmúlt nyárra már csak tűnő álomként tud gondolni, „elszállt/ a nyári énekes pacsirta. - /Be szép volt, mikor dalával/ A kéklő eget teleírta!" A költői lélek szárnyalásával azonosítja a pacsirtát, akinek éneke szívből jövő költemény. Végül ugyancsak egymásnak ellentmondó képekkel teremt kozmikussá növelt, csodálatos hangulatot: „Szívemben csönd! - És vadlibák/ Szállnak búsan, rikoltozva". Gyönyörű allegóriával fejezi ki a békét, amikor „A csönd nyugalmá"-ban így fogalmaz: „A csönd nyugalma rám terül/ szívemben béke hegedül". Égi szférákig vetíti ki szíve nyugalmát egy szép megszemélyesítéssel: „Csodás e tiszta csönd zene/ mintha sok csillag zengene".
„Az édenkert elvesztése" című költeményében a szomszédos kert gyümölcsfáinak oktalan pusztítása ellen emeli föl szavát Király Lajos. Verse azonban a Földön minden kivágott gyümölcsfáért kiált:„Fűrész zúgott: fák jajdultak,/dőltek, hulltak nagy halomba"; „a mohóság hajtott mindenkit - / egy fának sem volt irgalom!"
Olthatatlan vágyakozással, a „Légy velem" című költeményével indítja „A szerelem csöndje" ciklusát. Arra kéri a szívének-lelkének édes leánykát, hogy élete minden pillanatában mellette legyen. S egy nagy kéréssel: a „légy velem, mert meghalok, ha nem leszel enyém!" - zárja versét. Gyönyörű allegóriával kezdi és folytatja a tavaszról írott költeményét is: „Bogarak pattannak a Napból/ Széthordani tündérmeleget/ Virágba oltani édes terheket".
A szerelem, mint tudjuk, nemcsak boldogság, de olykor szenvedés is! Ez Király Lajos „Szeretni és szenvedni" című verséből is egyértelműen kiderül. íme az utolsó két versszak: „Hányszor éreztem szerelmed/ Gyönyörű csillagrendszerét// Mely hozzád vonz és taszít/ Szeretni, szenvedni megtanít". E ciklusából megismerhetjük a szeretett nő szépségét, varázsát és a szerelem megannyi változatát.
A költő szerint a Világmindenségnek, s így benne az embernek is van csöndje. Úgy véli, bennünk eredendően ott az ősi béke, amire mindenki rátalálhat. Egyik versében az elsüllyedt Atlantiszt keresi, majd a mélytengeri világ tökéletes rendjét szemléli. Ezt azért teszi, mert a mélytengeri világ szintén része a mindenségnek. Megkérdezi a „Kérdések a világról" című versében, hogy „Mi a lét?/ Alom vagy valóság?/ Álmodjuk azt, hogy élünk,/ vagy átéljük azt,/ hogy álmodunk?" Egy későbbi költeményében már a mindennapi valóság mezejére lép, amikor arra keresi a választ, hogy „Mikor kívánhat az Ember/ az embertől emberséget?" Gyönyörű metaforával ad magyarázatot rá: mindez csakis akkor lehetséges, mikor már a „félelem fekete szárnyú angyalai/ nem zúzzák szét a remény/ megszentelt katedrálisait."
Az „Időtlenség boldog himnuszával" című versében elképzeli, hogy egy időalagúton át a galaxisba szállunk, az „Űrutazás"-ban egy „verstudósítással" követhetjük nyomon, érezhetjük át, amit egy űrhajós érezhet az utazás során. „Szállunk, suhanunk/ a Mindenségben: - /a képzelet röpít/villámló szárnyain."
„A mesék szépséges csöndje" ciklusából a Csöndország versét emelném ki, ami csupa játék és gyönyörűség. „Csöndországnak csönd a fája,/ Csönd-madár száll csöndes ágra./ Csönd a csönddel táncot járja,/ Csönd zene száll a világba". A Repülj táltos repülj-ben arra kéri a táltost, hogy kell a szeretet, kell a csodás virágpor - hogy megszelídíthesse az emberi gonoszságot. Az „Isten ujjának intő csöndje" ciklusában eljut a költő annak felismeréséig, hogy „Isten és ember egy:/ a tökéletesség kívánata./ Mikor Istenhez könyörgünk,/akkor a bensőnkben szunnyadó/ békességhez, jósághoz/ és tiszta harmóniához könyörgünk."//
„Az emlékezés csöndje" ciklusában a meghitt, szép gyermekkori élményeit veszi sorra és meséli el nekünk a költészet nyelvén. Megismerhetjük édesanyját, a szülői házat, szívének kedves somogyi, zalai tájat. Kitágul ez a kép „A fájdalom és az elmúlás csöndje" ciklusában, amikor egy-egy versben szeretteire emlékezik, akik örökre eltávoztak az életéből, mint a nagyapja, nagyanyja, édesapja. De ebbe a ciklusba vette azon költeményeit is, amiket egykor költőbarátokhoz, mint például az eltávozott Pék Pálhoz, Sellei Zoltánhoz vagy az akkor még nyolcvan éves Fodor Andráshoz írt.
Szép záró része a kötetének az „Én álmodtam a csöndet" ciklusa, melybe versfordításait szerkesztette Király Lajos. Megtalálhatjuk itt kínai, latin, francia, spanyol, angol, amerikai, sőt még hindu és mexikói költők verseit is, mintegy negyvenet. Befejezésül idézzünk Michel Cahour francia költő „Csönd hangjai" című költeményének utolsó versszakából két részletet! „Csókolj meg az áldott csöndben! -/ És írjad le nekem a szavakat:/ a csönddel teli, a csöndről suttogó szavakat", ... „amelyek oly csodálatosak,/ mint eső után - a szivárvány!"
A „Változatok a Csöndre" című könyvével egy gyönyörű verseskötetet helyezett el Király Lajos, Krúdy-érmes író, költő, műfordító, a Magyar Kultúra Lovagja idén a költészet oltárára.
A címlapot tervezte Király Lajos, a borítólapon Szabados István „KOZMOSZ" című festménye látható.
(Király Lajos: Változatok a csöndre. Válogatott és új versek, versfordítások. Bp., Bíró Family Nyomda és Könyvk, 2015, 143 p.
Fehér József
Megjelent a KLÁRIS 2015/4. számának 50-52. oldalán
*
Fehér József
Fehér József
Hangok és Hangulatok
Király Lajos legújabb verseskötetéről
Aki kezébe veszi és belelapoz Király
Lajos: „Hangok és hangulatok” címmel nemrég megjelent
huszonnyolcadik kötetébe, az ismert és elismert költő legújabb
verseit és vallomásait olvashatja – még pedig örömmel.
Legalábbis számomra örömet és meglepetést is szerzett vele.
Ez a könyve a legjobb értelemben vett
„hangulatjelentés” versekbe, kisprózákba fogalmazva.
Bemutatja, felmutatja, hogy a költő is mennyire EMBER. Akire talán
még erőteljesebben hat a környező világ, mint társaira. S ebből
adódóan érzékenyebben reagál mindenre. Megérinti a természet
szépsége, hangja, és versbe formálva felkiált: nézzétek,
milyen gyönyörű! Megtalálja annak is a lírai kifejezésmódját,
hogy a társadalmi környezetünkből – a médián át – ránk
fröccsenő visszásságokról is elmondhassa a véleményét. Egyik
versében a szépet felmutató, a másikban viszont már az erőt
képviselő harcos költővel találkozhatunk.
Ahogy a cím is utal rá, hangulata van ennek a
kötetnek. Hű tükre annak a természeti és társadalmi
környezetnek, amelyben élünk és élni kényszerülünk. A könyv
előhangjaként szereplő „Hangok és hangulatok” költeménye
voltaképpen bevezetés a – verseket és kisprózai műveket
egyaránt tartalmazó – kötetébe, és a gondolatok művészi
érlelődését, az alkotás folyamatát mutatja be egyúttal.
„Hangok és hangulatok/ lelkemben pihennek,/ forrongnak,
zakatolnak…// Aztán váratlanul,/ miként a vulkán: - / előtörnek
a mélyből!”// Mintegy folytatása ennek a költeménynek az
„Álmomban zongoráztam” című verse. A tehetségre történő
ráébredésről, annak felismeréséről szól. „Billentyűkön
táncoltak ujjaim,/ zengtek a csodás fürge dallamok,/ könnyedén
játszottam és hallottam/ a zenét és hittem – nem álmodok!”//
Szép hitvallását a negyedik versszak tárja elénk: „Elámultam
a Nagy Zongoristán:/ ritmus, zene oly szépen zengett./ Lágyan
jöttek elő a dallamok, - /mint kit Isten zenésznek teremtett!”//
A „Didergő csillagok”-ban egy emlékfoszlánnyal visszavisz
bennünket a gyermekkorba, és rákérdez, hogy amit ötvenhat éve
betlehemezéskor köszöntőként mondtak, vajon mennyire igaz? Ott
bujkál benne a kétkedés: a kis
Jézuska elhozta-e az emberiség számára a megváltást?
Már februártól arra várunk, hogy kiviruljon a
természet, s a hideg, téli hónapokat végre felváltsa a
verőfényes, szép világ. A „Micsoda fény” című versének
negyedik versszaka haikuként is önállóan megállná a helyét:
„Micsoda fény hinti be a fákat? - /Új év új tavasza közeleg!
- / Adj hálát az égnek – minden pillanatért!”// A
„Március-éji gondolatok”-ban óhatatlanul is az 1848-as polgári
forradalmakra és szabadságharcokra emlékeztet. „Hogy forrongott
akkor a világ - / Párizsban, Bécsben, Pozsonyban, / Pesten és
Budán?!..// Mintha azt mondaná ezzel, hogy az áldozatokat nem
feledtetheti el velünk még a múló idő sem!
Apropó: idő! A kötet kiemelkedő verse a „Milyen
időket élünk?!..” Megdöbbentő helyzeteket tár elénk, amivel
– sajnálatos módon – elég gyakran találkozunk
hétköznapjainkon, s éppen azért írja versbe, hogy így emelje
fel szavát a társadalmi visszásságok ellen. Itt már a
harcos költővel találkozunk, aki bátran kimondja, hogy olyan
időket élünk, amikor a tolvaj kiált rendőrért, mert neki adnak
igazat. …Mert „Az önzés és a harácsolás acélszögeivel/
keresztre feszítik a tisztességet.”// Megerősítésként
Katona József: Bánk bán című drámájából Tiborcot idézi. Úgy
érzi, annyira lealjasult az ember, hogy nem számít, ki barát, ki
családtag, „szégyenpadra küldi”. S egy fohásszal fejezi be
versét: „Uram!../ Ments meg minket/ az önjelölt messiásoktól/
és a hitbuzgó jótevőinktől,/ mert Tőlük sokat
szenvedünk! – „//
Egymást váltják a kötetben a színeket, illatokat, hangokat
idéző szép tájversek( Zsendül a táj, Hangulat, Hajnali hangok)
és a társadalmi problémákat ostorozó, szatirikus költemények.
Ez utóbbiak közé sorolandó még a „Reality show” vagy a „Hej
tillárom tillárom!”. Míg az
előzőben arra mutat rá, hogy ezekben a műsorokban: az „ital
szex káromkodás a menő/ a durvaság oly lélekemelő”//,
addig ez utóbbi versében - talán ennek következményeként –
részeg fiúk egy házibulin megerőszakolnak egy 17 éves lányt.
Bátran teszik, mivel a média éppen ezeket állítja értékként a
fiatalok elé. Szólni kell róla, mert a nemi erőszak gyakori
bűncselekmény; és nem szabadna csukott szemmel elmenni mellette. A
versszakok elején ismétlődő, a népdalból kölcsönzött „Hej
tillárom tillárom” pedig a fiatalos
virtust idézi. Találunk még Király Lajos könyvében a költészet
és a fotóművészet varázsáról, népmeséinket idéző
Napról, Holdról szóló szép ívű költeményeket, melyek
tájverseihez hasonlóan gyöngyszemei ennek a kötetnek.
Prózái kedves, hangulatos írások, a figyelmükbe
ajánlom őket. A líra azonban mind végig nagy erőssége ennek a
kötetnek. Nem véletlen az sem, hogy Király Lajos verssel, „A
csönd nyugalma” című gyönyörű költeményével zárja e
könyvét. Hadd idézzem befejezésül ennek az az első
versszakát: „A csönd nyugalma rám terül/
szívemben béke hegedül/ csodás e tiszta csöndzene/ mintha sok
csillag zengene/ a puha bársony éjszaka/ szerelmes csönd
szimfónia”//.
(Király Lajos "Hangok és hangulatok" versek és vallomások című kötete a BIRÓ family Nyomda és Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2014-ben 58 oldalon)
(Király Lajos "Hangok és hangulatok" versek és vallomások című kötete a BIRÓ family Nyomda és Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2014-ben 58 oldalon)
Megjelent a KLÁRIS 2015/6. számának 50-52. oldalán
LÉLEK HANGJAI
Michel Cahour versei
Fordította: Király Lajos
A könyv első oldalán francia és magyar szöveggel a következőt olvashatjuk: "Michel Cahour francia költő barátomnak 75. születésnapja alkalmából! Még sok vers megalkotását kívánom neki. Ez a könyv franciaországi találkozásunk emlékére készült. Király Lajos költő, műfordító."
Ezzel az ajánlással tulajdonképpen elmondtuk róla a legfontosabb tudnivalót. Egy francia költő, akinek magyar fordítója Király Lajos, az együtt töltött idő és levelezésük kortárs művészekké, barátokká tette őket. Michel Cahour 1940-ben, Normandiában született, jelenleg Provence-ban él, 14 kötetes költő, számos irodalmi lap, antológia közölte verseit. Több irodalmi díjat kapott, ezek közül 2010-ben a Szent Victoire Költői Kör díját, 2012-ben a Genfi Írók Társasága Költői Díját és 2013-ban, Aix-en-Provence város Saint Victoire díját nyerte el.
A jeles francia alkotó műveit azonban nem tudnánk élvezni, ha nem állna mellette tolmácsként barátja, Király Lajos műfordító, aki anyanyelvünkön teszi számunkra is elérhetővé, érthetővé és élvezhetővé a verseket. A műfordítás a lehetetlenség szép művészete. A jó versfordítást meghatározza, ha nem érződik rajta, hogy műfordítás: a szabályok, kötöttségek, korlátok nem érződnek a versben, a kor szellemének formái jelennek meg benne. E létrehozott szépség a fordítói munka örömét hordozza magában úgy az alkotó, mint az olvasó számára.
Király Lajos fordításaiban érdekes módon közelítette meg a feladatot. Követhető módon a könyv egymással szemben lévő oldalán van az eredeti, francia nyelvű vers, mellette a magyar fordítás. Ha végighaladunk sorról-sorra, aki ismeri némiképp a francia nyelvet, láthatja, hogy szinte szó szerinti a fordítás, mégis benne van a fordító költői szelleme, a magyar kifejezések vezérlő pálcája. Nem szolgai módon, hanem saját költői gondolatokkal fordít. Csak egy kiragadott példa: Michel Cahour ezt írja Je partirai (Majd elmegyek) c. versében: „Je partirai/ Sur la pointe des pieds/ Sans faire de bruit,/ Sans crier gare,/Je fermerai la porte,/Tout doucement".
Ugyanez magyarul: „Majd elmegyek/ lábujjhegyen, / csendesen,/ Szó nélkül. - Majd bezárom az ajtót/ Szép lassan". E néhány sorban benne van a magyar szó íze, remeke, rugalmassága, pontos és érzékletes ereje. Egyszerűségében érezzük a nyelv művészi sokszínűségét.
„A vers egy utazás" - állapítja meg a szerző. A vers utolsó szakasza így hangzik: „A vers egy utazás/ a lélek végtelen mélységeibe/ amely örökig tart -/ miként az Élet." Az összeállítás kilenc részcíme is ezt sugallja a Tizenkét vers Laoszról, Szavak, Az idő, Szerelem, Az élet, A halál, Versek a fényről, A csönd hangjai, Magyarországon írt versek fejezetcímekkel. Nagyon megragadó volt a Fényről írt ciklus. Ugyanis ha csak a címeket olvassuk össze, szinte egy újabb vers születik belőle, amely így hangzik: „Ha megszűnne a fény - egy csillagnak fényében - ha vakká válnék - amikor majd lecsukom pillámat - amikor reggel felkelek - a fény áldás a virágoknak - amikor az árnyék növekszik - mikor kialszik a fény." Olyan ez, mint egy bársonyfekete árny, álombeli jelenség, puha, eltévedt suhanás, az éjszaka elsötétülő távolába gomolygó pára. A szavak sűrű csipkéje szilánkokra töri a gondolatok fehéren alvó szövetét.
Cahour költészetével Király Lajosnak, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnökének sikerült megismertetni a magyar olvasókat is.
Meghívására barátja néhány hetet töltött hazánkban családjával, ahol végiglátogatta az ország nevezetességeit, de sokat pihent barátja vidéki rezidenciáján, melyeket a könyvben fotókkal is dokumentáltak. Mindnyájunk számára nagy élmény volt, hogy részt vett a Kéhli vendéglőben a tiszteletére rendezett irodalmi esten, s élvezhettük a fordításokban a két nyelv összecsengő szépségét. Nagy figyelemmel hallgatta magyarra fordított verseinek előadását, fülével a zenéjét és ritmusát követve, szívével a költészet egybecsengő, népeken és időkön átívelő gondolatát érezve.
Nyelvet tanulni szép és hasznos időtöltés. Nyelvet cserélni megrendítő élmény. Míg a nemzeteknek határaik vannak, addig a költészet felöleli az egész világot. A kifejezések ismeretlen bozótja között a műfordító csapást vág, helyet készít a fénynek, hogy az olvasó szeme és szíve megismerje egy másik nyelv szépségét. A versek fordítása olyan elhívás, mely küldi művészét, hogy másokat elérve beszéljen saját nyelvén egy másik nyelv csodáiról. Király Lajos ezt megtette, kezünkben a könyv, s nekünk már csak az a dolgunk, hogy örömmel és szeretettel olvassuk munkáját. (Michel Cahour: Lélek hangjai. Válogatott versek. Ilusztráció: Antal István, Kanizsa József, Michel Cahour. Krúdy Gyula Irodalmi Kör, Bp., 2015,120 p.)
Stancsics Erzsébet
Meditációk
Király Lajos 31. könyve
Élményekkel teli, csodálatos utazásnak lehetünk részesei,
amikor kezünkbe vesszük Király Lajos: „Meditációk” című,
harmincegyedik kötetét, mely legújabb verseit, vallomásait,
versfordításait és fényképes úti beszámolóit tartalmazza.
Mitől meditációk a könyvben található alkotások és úti
élmények? A kötet szerzője szerint attól, hogy minden író,
költő, így ő is elmélkedik, elmeditál a világról, önmagáról
és a körülötte zajló eseményekről. E megismerő folyamat során
válik teljessé egy-egy vers, próza vagy éppen egy önvallomás.
Hiszen maga a „meditációs folyamat” is egy utazás.
A Margit-híd című költeményének alábbi részletében –
melyet a kötet nyitóverseként találunk, és Guillaume
Apollinaire „A Mirabeau-híd” versfordításának parafrázisa –
Király Lajos gyönyörű hitvallását olvashatjuk az életről és
a költészetről.„ Áldott szerelem te ifjan oly bohó/
Szerelem te/ Vagy az örök változó/ Reménykedsz és küzdesz akár
e folyó”//- írja hévvel, lelkesen. Nála a szerelem az a
tűz, az a láng, mely ott lobog minden elhívatott író, költő
lelkében, szépséges alkotásokká alakítva át érzéseiket,
gondolataikat.
Ebben a kötetében a 2014 augusztusa és a 2015 decembere közötti
másfél éves időszak elmélkedéseit, eseményeit időrendi
sorrendben eleveníti fel a saját szemszögéből. Az „Áldatlan
áldott eső” költeményében azt érzékelteti velünk, mintha az
értelmetlennek látszó dolgok mögött valami felsőbb akarat
húzódna meg, amit az elszenvedő ember aligha érthet meg. Íme a
vers első két sora: „ Az eső hull csak egyre hull/ Szívedbe
hull lelkedbe hull”/ S az utolsó két sora:”Az eső csak egyre
hull/ Hull csak hull irgalmatlanul”// Erre szoktuk mondani,
hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek.
„Az édenkert elvesztése”. Már e szimbólikus cím is utal
rá, hogy több mindenről szól ez a költemény, mint amit első
olvasásra megtudunk belőle.A szomorú történet szerint a balga
örökös kertépítőkkel kivágatta a neves költő szomszédságában
lévő, illatával, látványával szívet-lelket pezsdítő kertet.
„Fűrész zúgott: fák jajdultak,/dőltek, hulltak nagy
halomba:/ hullott a férges és erős,/ földön haldokolt a
lombja!”// Mintha azt mondaná ezzel, aki ilyesmit elkövet, az
minden gonoszságra képes, mert az ilyen embert csakis az önző
cél, a saját érdeke hajtja. Jelen esetben a sok mázsányi tűzifa.
A mögöttes gondolat pedig csakis az lehet: amióta ez első
emberpár kiűzetett a Paradicsomból, szenvedéssel teli,
kiszolgáltatott életet kapott magának és utódjainak büntetésül.
*
A csend, a nyugalom a legalkalmasabb a gondolatainkban történő
elmerülésre, ahogy ezt fentebb megfogalmaztuk: az elmélkedésre. A
„Mikor körülölel a nyugalmas csend”című versében áttekinti
költői útját, küzdelmeit, és tudja, érzi: még ezernyi feladat
vár rá a hátra lévő életében. A harmadik versszakban
köszönetet mond minden nehézségért, amit megpróbáltatásként
kapott, mert azokból is tanult, tanulhatott. „Mikor körülölel
a nyugalmas csend,-/ eszembe jutnak költők és sorsok: küzdelmek/
és csalódások, társak és társtalanságok.-/ És hálát adok a
sorsnak a sok próbatételért!”//
Ebbe a gondolatkörbe tartozik az 50. irodalmi pályafutásának
emlékére írott kiemelkedő költeménye: az „Ó, ötven év!..”
Ez az öt évtized saját bevallása szerint áldott és átkozott is
egyúttal a számára, mert aki az irodalom útjára lép, eleinte
azt hiszi, hogy mindenkit önzetlenül a szeretet lángja hevít.
Idővel azonban csalódni kénytelen, rádöbben, hogy nem mindenki
angyal. Akadnak közöttük hazugok, gonoszok, csalók,
köpönyegforgatók, akik a hitüket sok-sok csengő ezüstért
eladták, mert számukra az ezüst csengése jelenti a boldogságot.
Király Lajosnak a küzdelmes évek örömet és helyes
felismeréseket is hoztak az életébe. Őszintén vallja:„ki
hisz az emberségében, - tudja a jó/ nagyobb erény, mint a rút
gonoszság,”/ Aki így vélekedik erről, az szerintünk:
csakis IGAZ EMBER lehet!
Ez alatt az ötven év alatt sok bölcsességre is talált, amiket
versében így oszt meg velünk: „Csak abból lesz majd hiteles
költő/ ki igazáért küzd, s több emberöltő/ kell arra, hogy
fároszként uralja/ a humanizmus a világot, nem alja/ népség,
kinek a tőke uralma/ fontos, s ha kell – háború hatalma!..”//
Mennyire igaz és bölcs gondolatok ezek!.. Emberi tartás és
nagy bátorság kell ám ahhoz, hogy a költő így le merje írni e
sorokat. Végül álljon itt a vers gyönyörű befejezése, mely
őszinte kiállás írói, költői elkötelezettsége mellett:”Írok,
kiáltok, feltárom mi szép:-/ erős hittel küzdök –
mindenkiért!” A szépségre, embertársi szeretetre lenne
leginkább szüksége ennek a világnak, hogy begyógyuljanak az
irigység, a megosztás és a gyűlölet okozta sebei!
Egyáltalán miért van szükség művészetekre, költészetre?
Mit nyújtanak az emberiségnek? „ A művészet a lélek
angyala, a lélek szárnyalása!”/ - adja meg a választ a
kérdésünkre a „Vallomás a művészetekről és a költészetről”
című versében. „Ha az emberben van kitartás/ a szenvedések
ellenére is,/ ha hisz a művészet és a költészet megváltó
erejében,/ és ennek a hitnek az erejével küzd,/ akkor túljut
minden nehézségen./ Sikeres lesz, mert akarja!”/ Ez egyúttal
jó tanács is minden alkotó számára, hogy a kitartás mindig
meghozza a maga gyümölcsét. A művészet fogalmát így határozza
meg: „ A művészet szárnyalás, mint az angyaloké,/ és a sok
szenvedés kiszabadítja/ a szenvedő ember lelkének börtönéből/
a szépséget, hogy másoknak is bemutassa.”/
A Január végi gondolatok ciklusával folytatódik a kötet.
Legelső versében, az „Életutak”-ban az általa szerkesztett
sors-antológia életrajzi riportjára utal, amikor fölemlíti a
bennük szereplő küzdelmeket. „Mindig a művészet adott/ e
nagy küzdelemben reményt: - / megváltó s éltető fényt!”//
Tegyük gyorsan hozzá: hogy a tovább lépéshez és az újabb
küzdelmek legyőzéséhez. Nagyon fontos tanácsot ad A kezdő
költőknek című versében, amit mindannyian megszívlelhetünk: „
Ne szégyelld átnézni „művedet”,/ és csiszolni, fényesíteni!
- /Magad kritikusa így leszel, -/ s költő, - aki mindezt
megteszi!”// Köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a szépségért
és a szeretetért küzdenek a Húsvéti gondolatok a költészetről,
az életről és a világról című versében. „Mikor az ember
az élete során/ sok mindent megért”-ismétli három
versszakában áttekintve életét, számbavéve verseit,
fordításait, és azt, hogy kiket indított el a költészet útján,
boldogság önti el. Hiszi, látja, tudja, hogy a pénz nem a Minden,
így nagybetűvel. A költő tehetségül kapta Istentől a Szép szó
használatát, és a szeretetet, „hogy jobbá tegye vele ezt a
szomorú világot.”
Gyönyörű gondolatokat tartalmaz a Dal a boldogságról című
hétszer kétsoros, szépen sorjázó, ritmusos költeménye,
melyben arra keresi a választ, mi jelenthet boldogságot. Több
minden adhat örömet az embernek: a jó szó, a ritmusos zene, szép
táj, a női test, suhogó levél, tánc, fény, csillogó szempár –
sorolhatjuk a versből kiragadott példákat. A költő végső
summázata: „Az Élet csodákkal teli! -/ Boldog – ki sokszor
megleli!”// Ebben a rohanó világban sokszor meg kellene állni
egy kicsit vagy legalábbis lassítani, hogy észrevegyük ezeket a
csodákat, melyek nap, mint nap körbevesznek bennünket!
Ezt a gondolatot látszik igazolni az a szándék, hogy
belekerültek a kötetbe az évszakokról, madarakról, cicákról
(mint A tél lehelete, az Óaranyló fényben tündököltek, az
Útban Bicske felé, a Macskasorsok, Szarka szerelem, Fecske ének
címmel) írott versei. S amellett a költő táj- és
állatszeretetét is mutatják – kedvesen, bájosan. Ezen
költeményei ugyanakkor a mindenkori hangulatáról, közérzetéről
is árulkodnak, mint az alábbi versének befejező négy sora:
„Óaranyló fényben tündököltek/ a levelek a fák ágain,/
annyi levél volt fent, mint mennyi lent,-/ nem tűnődtek éltük
álmain!..”//
*
Hogy mennyire fontos Király Lajos számára a család, azt jól
mutatják a „Háromszoros nagyapa” és „Az unokák”
költeményei.„Immár háromszoros nagyapa lettem,/ mint oly
sokan e széles nagyvilágban!/- kiáltja boldogan Fanni Olívia
születésekor, majd így folytatja:„Nemcsak fiam, a család –
én is vártam/A kisleányt: megláttam s megszerettem!”// Az
unokák-ban már a nagyobbakról is beszámol:„Igen! A két nagy
leány unokánk/ hangulatos Queensben él, New Yorkban,/ honnét csak
skypon látjuk egymást,/s kétévenként itt, vagy messzi
honban!”//Mindez akarva-akaratlanul arra a szomorú társadalmi
helyzetre is rámutat, hogy a fiainknak, lányainknak megélhetésük
érdekében külföldre kellett emigrálniuk. S ha látni akarjuk
gyermekeinket és az unokáinkat, el kell utazni hozzájuk Amerikába
vagy Angliába. Ők már csak látogatóba jönnek haza,
Magyarországba. Mintha most is igaz lenne Tompa Mihály: A gólyához
írott versének alábbi sora: „Mint az oldott kéve, széthull
nemzetünk..!”
Mi mást is tehetnénk, repülőre ülünk, és odautazunk, ahol
ők élnek. Így tettek, tesznek Király Lajosék is, mint ahogy azt
fentebb Az unokák versében olvashattuk. Ezután a könyvét
lapozva, valódi utazásnak lehetünk részesei. 2015-ben két olyan
jelentős helyre is eljuthatott a neves költő (így az Amerikai
Egyesült Államokba és Franciaországba), ahol rengeteg impulzust
kapott a további alkotásokhoz, és (ahogy a kötet előszavában
írja) feltárhatta a két különös világ hangulatát. Fotóról
fotóra követhetjük nyomon a költő és családja úti élményeit.
Mindezt 200 fotóval, 20 oldalnyi színes képpel, és
képriportokkal teszi lehetővé, eleveníti fel a számunkra.
Először is londoni átszállással New Yorkba utaztak a
feleségével, aztán a családdal együtt tovább Philadelfiába;
onnan Washingtonba, ahol jártak az arlingtoni temetőben, és
sétákat tettek Manhattanban, ami nagy örömet jelentett
mindannyiuknak.
E könyvében folytatásként stílusosan Emily Dickinson amerikai
költőnő szerelmes verseinek fordításaiból olvashatunk
válogatást. Általa egy kicsit belekóstolhatunk a XIX. századi
amerikai lírába. A költőnő a „Rám hagytál, édes…”című
versében arról olvashatunk, hogy két hagyatékot kapott: a
szerelmet és a hatalmas fájdalmat. A szerelemre égi áldást
kapott, de a fájdalmat oly’ tágasnak, óriásinak érzi, mint
magát a tengert. S így fejezi be: „Az idő örökkévalóságig/
Téged őríz és engem!”// Király Lajos hűen tolmácsolja
fordításaiban Dickinson kitárulkozását, szerelmes vallomásait.
A „Változnak a dombok” című rövid versében a napsugár
tökéletességét dicséri, majd a nárciszról ír. „Torkosság
az mikor nárcisz/ fal harmatot?/ Önmagán segít, - Barátom! – /
Rád szomjazom!”// Még sorolhatnánk e kötetben a költőnő
áradó vágyakozását, de nem tehetjük, mert utaznunk kell tovább,
franciaországi úti élmények várnak ránk.
„Provence-i emlékeim” című írásában arról tájékoztat
bennünket, hogy már három alkalommal is járt Franciaországban.
Harmadjára tavaly szeptemberben Venelles-be utazott, amikor Michel
Cahour francia költő barátja meghívásának tett eleget. Ott
ismerte meg Yannick Resch író és költőnőt is, Michel Cahour
barátnőjét, akitől a kötet végén olvashatunk majd három
verset.
Király Lajos hangulatos tájleíró verseivel és sok szép
fotóval mutatja be Venellest és Avignont, a pápák városát.
Újabb fényképeken kísérhetjük el őt Aix-en-Provence-i és
Marsaille- környéki kirándulásaira, tekinthetjük meg e két
település nevezetességeit, és lehetünk részesei a francia
költőbarát csodálatos irodalmi estjének. Azon az esten adta át
Michel Cahournak 75. születésnapja alkalmából a francia költő
„Lélek hangjai” című két nyelvű verseskötetét, és az
ezüst Krúdy emlékérmet.
*
A kötet méltó zárásaként Király Lajos három versében (a
Novemberi verőfény-ben, az Éjfél utáni „koncert”-ben és a
Nem tudok én semmit-ben) gyönyörködhetünk.”A tél hírnöke
zenél, dalol, üzen:/ „Hééé! Emberek bújjatok össze!” –/
Igen, - bújjatok össze, mint a kiscsibék,/mert Európa egyre
jobban fázik!”// - Az Éjfél utáni „koncert”-ben a neves
költő már Európa jelenlegi helyzetére figyelmeztetett 2015.
november 21-én. Előre látta, hogy össze kellene fogni
kontinensünk minden népének a kialakult helyzet rendezésére.
„Nem tudok én semmit, – csak a jóság/ szent lángja él
tiszta szívemben./ Nincs semmim, – csak a szeretet az/ amit
szétoszthatok vágyódó szíveknek!// - mondja ki a „Nem tudok én
semmit” című versében a legszebb emberi érzéseket, mellyel
mindenkinek rendelkeznie kellene. Ha ez így lenne, sokkal szebb és
jobb lenne körülöttünk a világ.
A címlapon Kreisher Nelly ”Meditáció” című számítógépes
festménye látható. A fotókat Király Krisztina, Király Lajos,
Király Lajosné és Yannick Resch készítette. A könyvet a Biró
family Nyomda és könyvkiadó jelentette meg 2016 januárjában.
Fehér József
Megjelent a KLÁRIS 2016/5.számának 49-51. oldalán
*
II. RECENZIÓM, MÉLTATÁSAIM KÖNYVEKRŐL, KÖLTŐKRŐL
*
PETRÓLEUMLÁMPÁK ÁRNYÉKÁBAN
Riersch Zoltán lírai vallomásai
Örömmel osztom meg emlékeimet és véleményemet a kedves olvasókkal, amikor Riersch Zoltán negyedik kötetéről – vallomásairól, prózaverseiről írok. Az eddigi kötetei: Néha téved a költő (2002), Murai szél ( 2003 ), Kicsi kéz simul a kézbe (2005). A szerző újságíró, a MUOSZ tagja és a nagykanizsai Aranyecset Irodalmi, Képzőművészeti, Előadóművészeti és Zenei Egyesület elnöke és 2006-os találkozásunk óta a Krúdy Gyula Irodalmi Kör tagja.
Az 1948-ban Kiskomáromban született költővel 1968-ban hozott össze a sors, mivel a főiskola után a kiskomáromi ÁFÉSZ-nél kezdetem pályafutásomat. Itt irodalmi színpadot alapítottam, amellyel a környéket jártuk és oratóriumjaimat előadtuk a faluvetélkedőkön is. Rierch Zoltán alapító tag volt és a járási szavalóversenyen az „Emberség jogán” című versemmel nyert, amelyről a Zalai Hírlap akkor hírt is adott…
A 40.érettségi találkozón feleségemmel meglátogattuk Nagykanizsán Péter Jánost, a zalakomári ÁFÉSZ elnökét, első kötetem mentorát és újságolta, hogy Riersch Zoli verseket ír és már két kötete megjelent. Kíváncsivá tett…Felvettem a telefonon a kapcsolatot Zolival és küldött köteteiből. 2006-ban a Krúdy Kört fogadták Nagykanizsán Kardos Ferenccel és ekkor – 33 év múltán találkoztunk. Ekkor Riersch Zoltán elmondta, hogy az általa elmondott versem indította el benne azt az elhatározást : verset ír! Hát ennyit az emlékezésről és az élet kacskaringós útjairól…
*
Riersch Zoltán negyedik kötete egy érdekes, értékes lírai vallomás-sorozat, amelyben egy 60. éve felé közeledő újságíró-költő ember elmondja véleményét az életről, szeretetről, napjaink valóság-show-val terhelt világáról, az íráskényszerről és annak lelki-gyógyító hatásáról és vall gyermekkoráról, szüleiről, életéről, nyűgeiről, betegségeiről és a szeretett szülőfaluról – Kiskomáromról.
A kötet vékonyka – 50 oldalas – és 46 prózaverset, lírai vallomást tartalmaz. Szokták mondani, hogy az aranyat és a költészetet nem kilóban mérik, hanem unciában, s bátran kijelenthetem a kötetre is – apró hiányosságai ellenére – illik ez a mondás. Első olvasáskor felmerül az emberben, miért nem bontotta ciklusokra kötetét. Éreztem, hogy a beszélgetést, önvallomást ez megtörte volna. A szerző is szólt erről a „Kicsit elkalandoztam – hol is kezdjem” című írásában, amikor elmondta: „A visszaemlékező, no meg a filozofálgató gondolatok, mint a réti pillangók, szállnak virágról virágra. Úgy össze vissza, látszólag terv és cél nélkül…A történetek, a gondolatok jönnek. Egyszer az elejéről, máskor a vége felől. Mikor melyik pillanat erősebb, kedvesebb, fontosabb…”
Egyetértek a szerzővel, mert a könyv így érdekes, fordulatos és olvasmányos. Ám törekedett arra, hogy fokozatosan jusson el a vallomások, filozofálgatások során a kiskomáromi születés-gyermekkor-serdülőkor-felnőttkor történeteihez,vallomásaihoz, amely csaknem teljesen egységes blokkot alkot.
A szerző sorsa hányatott volt, édesanyja születése után elhagyta, számára ő meghalt. „Akkor születtem, mikor leszállt az este: Anyám halódó testére fáradtan hunyorgott a Hold.” – írta a megrázóan szép sorokat a „Valamikor ifjúkororomban” című vallomásában. Aztán nagyanyja nevelte testvéreivel együtt, akit Mamának szólítottak. „A Mama egyszerű, puritán parasztasszony volt, kevés szóval a száján…Apró termetű, csendes asszony volt.” , akinek a kis Zoli sokszor a petróleumlámpa mellett olvasta fel a könyveket. Eleinte nem szerette, de aztán később „…csodák csodája, napról napra nőtt a szomja a szép szavak után. A mesék árnyékában különösen Petőfit, Aranyt szerette, meg kicsit később Adyt, József Attilát…A Mama volt a kedvence, s talán nem véletlenül.” – írta, mesélte a „Petróleumlámpa mellett” című írásában. Később megnősült és 30 évi házasság után elvesztette szeretett feleségét. A betegségek, műtétek keserítették életét. Vigaszt 8 unokájában talál, akiknek előző kötetét szentelte…
A nehéz, hányatott sorsa, az olykor elharapódzó bizonytalanság karjaiba taszította a költőt, sokszor a depresszió is hatalmába kerítette. Önmaga értékelésében is nagy bizalom-biztonság hiány uralkodik és alkotói képességeiben, írásainak szükségességében feleslegesen túlzott kétségek gyötrik. Több bátorításra vágyik.
A vallásosságán átüt mélységes isten tisztelete és szeretete. Nem véletlenül,az ilyen jellegű írásai-vallomásai a legsikeresebbek / Tenyerén hordoz a Hit…, Nagypénteken (is) mostunk kezet./. Az Uram! Hogyan tovább? című veretes beszélgetése-könyörgése-imája a könyv legértékesebb darabja, amely megjelent a Kláris 2006/6. számában. Igaz, hogy más címen / Kijelentések és kérdések a Csengeri úti hársfák árnyékában /. A cím bizonyításként a nagykanizsaiaknak szólt, viszont pár szakasszal kibővítve került az olvasókhoz.A kötetben azonban a fenti írás hatodik szakaszának végén a „…hiszek a túlvilági Csengeri út virágzó hársfáiban is.” helyett a „…hiszek a túlvilági Templomkert virágzó gesztenyefáiban is.” szerepel. Itt a kiskomáromiaknak ( a két egykori településnek Kiskomáromnak és Komárvárosnak, a költő által is fájónak ítélt egyesítése után – , Zalakomárnak / kedvezett. Költői, írói szabadság, kedvesség? Bizonyára. Azt viszont megjegyzem, hogy mindkettő hely igaz és hű, mert ismerem mindkét helyszínt, hisz Nagykanizsán voltam kerista és kollégista, Kiskomáromban meg 6 évet éltem és engem is megihlettek a templomkerti és az iskola előtti gesztenyefák és verset is írtam róluk…
A kötetről elmondható, hogy a szerző érdekes kísérlettel kezdi a könyvét az Őt állandóan követő árnyékával, belső énjével beszélget mintegy öninterjúként.
Érdekes bravúr „A leghűségesebb társ” című én/ön/ riport. Aztán bűneit bevallva a Mea kulpa következik / melyet előző kötetében versszerkezetben olvashattuk / , aztán az alkotónak az illúzió és a valóság közti lebegését és annak dilemmáit fogalmazza meg. Jön a Feladat című írás, amely versszerkezetben olvasott változata sikeresebb. Még volt több ilyen írás, amelyeket a szerző átvett ezek közül itt néhány sikeresebb, de másutt a versformában megjelent az élvezetesebb. Az alkotó bensőjében már egy újabb feladat munkál – kedvenc írásait is szeretné átmenteni, sőt egy válogatáson is gondolkodik, mert úgy érzi, hogy kevés az ideje. A vallomások egy részében a halálfélelem, a búcsúzás motivációi és istenhez bűnbocsánatért való könyörgés szerepel, melyet betegsége miatti rettegés irányít.
A továbbiakban a szeretetről, az írástudó felelősségéről, alkotásainak megítéléséről-megítéltetéséről, a globalizációról, a bibliáról, a hitről, Ádvendről szól. Aztán gyönyörű írásban szól édesanyjáról, mintegy kiáltásként, könyörgésként az Édesanyám! Édesanyám !…- címmel. Itt ért el a szerző az egységes blokkba, amely a kiskomáromi évekről, emlékekről szól: a Mosó-patakról, a balázsolásokról, a betlehemezésről, a Lucázásról, a kotyolásról, a locsolásról, arató és szüreti mulatságokról, melyeket a valóság és Győzike show-k a feledésbe taszítottak. Pihentetésként kávé és cigaretta szünetet tart – ezen szenvedélyeiről és utóbbiról való leszokásról vall. Bízik abban, hogy műveit unokái „Egyszer majd elolvassák gondolatait”. Telve a gondolat-raktár, mégis írni kell, akár éjszaka is.
„Koccintsunk Komáromi karcos pohárral” az emlékekre és talán Isten ad még erőt és időt újabb alkotásokra.
Kívánom magam és az olvasók nevében, hogy úgy legyen…
A könyvet ajánlom minden érző, humanista,elmélyülni vágyó kedves olvasónak.
Megjelent: KLÁRIS 2007/2. szám 5-59. oldal
Megjelent: KLÁRIS 2007/2. szám 5-59. oldal
EZÜSTLAKODALOM
Feinek György novellái és hangjátékai
A 2000-ben Aranylakodalom címmel megjelenő novelláskötete
és a 2002-ben napvilágot látott A lélek peremén
verseskötete után Feinek György Ezüstlakodalom címmel
2007 nyarán rukkolt ki legújabb könyvével, amely 12 novellát és
két hangjátékot tartalmaz. Ez utóbbi kettőt novella változatban
már olvashattuk első kötetében, ám az amúgy is eleven,
filmszerűen pergő két történetet most sikeresen adaptálta
hangjátékká a szerző. A két történet igazi régi falusi
életkép, korrajz, dokumentum erejű vallomás.
Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Veres Péter,
Sinka István, Illyés Gyula a paraszti lét olyan érdekes,
küzdelmes és különös világát mutatja be, amelyekben a
végkifejlet tragédiába torkollik. Feinek György a paraszti életet
más oldalról világítja meg.. A tragédiákat az elején vagy
közben mondja el és utána a szeretet és emberség szövi át
történeteit, amelyekben a főhős sebe általában mindig
begyógyul. Az idő igazságot tesz. A gazda nem akarja
alkalmazottját kizsákmányolni, a cselédlányt megerőszakolni,
megbecsteleníteni. Éppen ellenkezőleg. Az egyéni tragédiák után
( a feleség fiatalon való elvesztése, amely talán a saját maguk
kizsákmányolása miatt következett be , vagy a szülők meg nem
engedett házassága következtében ) a gyermekeik boldogságán
keresztül valósulhatott meg a két főhős boldogsága. Másik
történetben pedig a feleség tüdőrákja után, a feleség
végakaratának megfelelően boldoggá lehet a gazda és egykori első
szerelme /Zeng a harang /. A történet egyszerű, ahol az emberséges
gazda gondoskodik mostoha fiairól is és szinte sajátjaként
szereti őket. Ilyen világ is volt és Feinek György saját
tapasztalásait meséli el, hisz ő is falun nőtt fel, figyelve a
világ rezdüléseit.
A kötet 14 írása közül 9 foglalkozik a régi
világgal és 5 mai téma. A Polli néni egy idős
özvegyasszony és egy emberséges bizományis fiatalember történeté
mondja el. A Barátságpróba, Katonakarácsony, Sándor bácsi
„falaz”, Sándor bácsi imakönyve, Édesanyám sírjánál,
Édesanyám imádkozni tanít című novellákban Feinek György
személyes életélményeit mondja el. Ezekben az írásokban a
szeretet, a humanizmus, a vallásosság melegsége, az istenhit, a
gyermeki őszinteség és engedelmesség, a szülői megértés és
segítés, az igazi barátság, az édesanya síron túli rajongó
imádata tárul elénk melegséggel és mély érzelmekkel.
Az aranymisés című novellájában a falusi
pap mindenki által való megbecsülését és a jó pásztort írta le, aki holtáig szolgálta az Istent.
Ezzel bemutatta a kis, zárt falusi közösséget, melyben mindig
fontos szerep jutott a papnak, a kántornak, meg a tanítónak a régi
világban.
Feinek György stílusára, az egyszerűség,
gördülékenység, filmszerűség jellemző. Szinte mi is a
cselekményben élünk, érzünk és szenvedünk vagy örülünk.
A kötet legszebb, legemberibb írása a Zeng a
harang című novella, amelyből, ha a szerző egy filmrendezőt
találna, szép filmnovellát lehetne készíteni, mert az emberi
küzdelem, kitartás és a jóság példabeszéde a mű. Nem a
haragra, gyűlölködésre, gyilkolásra, hanem mások megsegítésének
szép tisztességére nevel.
A modern történetek napjaink nehézségeit, a
megfontolatlan, a házastársak közti gyors szakítást, válást és
annak okait, majd újra egymásra találást elevenítik fel. Ám a
végső konklúzió: az ember társas lény, s ha az együtt
eltöltött évek igazak voltak, szeretettel átszőve, akkor a két
szív megbocsát és ismét egymásra talál.
A könyv igazi élményt jelentett. Olvassák szeretettel, mert a
lelküket az érzelmek tisztasága érinti meg.
A kötetet Kanizsa József lektorálta, Stancsics
Erzsébet szerkesztette és Barna András egyszerű grafikái
tartalmazza.
(Krúdy Gyula Irodalmi Kör, 2007, 141 p.)
Király Lajos
Megjelent: KLÁRIS 2007/6. szám 57. oldal
*
A
KÜZDELEM ÁRA
Juhász Sándor novellái, esszéi és
prózaversei
Juhász
Sándor 9.kötetét, amelyet az URÁNUSZ Kiadót jelentetett meg,
Györgypál Katalin kiadónál kaptam kézhez, mikor a szerzővel
találkoztam. Néhány írás elolvasása és rövid beszélgetés
során már tudtam, hogy mindketten azonos mentalitásúak vagyunk:
egy szókimondó, lényeglátó, lelkes, a természetet és az
igazságot szerető, a jövőért aggódó embert ismerhettem meg
benne.
A
Palotáson született alkotó 38 művét tárja az olvasók elé,
amelynek során a novellák csaknem egyharmadában az 1940-es évek,
valamint a gyermekkor történeteit ismerhetjük meg. Olvashatjuk A
suszterlegény leleményességét, Egy falu harcai-t, a
második világháború utáni politikai küzdelemben, A szeretett
ló első tszcs szervezéskor a közösbe kerülését, szomorú
sorsát és halálát, a fiatal gyerek csavargásait (Kiszakadt az
ingem, Aggódás és öröm) , az óvodától való félelmét
(Erőszakkal erőszak ellen). Láthattuk a háború
fordulatait, amikor a falut hol a német, hol az orosz csapatok
foglalták el (Kilátástalan napok), olvashatunk a táborból
hazakerülő zsidónő jóslatairól (Sárga csillag, vörös
csillag). Az írások hiteles kordokumentumok is egyben.
A
szerző érdekes munkahelyi történeteket elevenít meg. A Szalámi
rudak-ban a hegesztők zsákmányszerzési furfangját és
kudarcát, illetve Oszi sikerét (Kézcsókom, portás úr!),
egy tejüzemben a munkások vidám lerészegedését, melynek során
a szomszéd borüzemből furfangosan szerzett italtól a nagyfőnök
leánya is mámoros lett és velük mulatott. Így aztán
„álfegyelmit” kaptak, amit nem iktattak a személyzetisnél (
Cserebere). A szerző bányásztanuló korából elmond egy
szomorú Bányász baleset -et, költőien írja le a munkába
induló bányászok lámpájának fényét, amelyek, mint a Földi
csillagok – ragyogtak.
Leírja a szerző
szabadidőben végzett sok munkavégzését a telken, az
infarktusait, a rokkantnyúgdíjazásának történetét, a
Leszázalékoló Bizottság rutinszerű, futószalagszerű
munkavégzését, amelynek során azt sem veszik észre, hogy eggyel
kevesebb lábujja van ( Szívpanaszok).
Juhász
Sándor ír az ember és az állatok bensőséges kapcsolatáról ( A
kutya és az ösztöne, Családon belül), de megmutatja humorát
is A tolvaj, valamint az Egy ló ára című
elbeszéléseiben. A Séta a Kossuth tér körül című
írásában a szerző a 2006.október 21-i sétájában felfedi a
visszatetsző dolgokat: a tüntetés melletti haszonszerző
handlézást és a „belső idillt”.
A
küzdelem ára, a kötet címadó novellájában egy mozgássérült
nő hosszas küzdelmét, a jogosítvány megszerzésének történetét
és így egy Trabant Hicomattal életének teljessé tételét, a
nyomorúság elleni győzelmét írja le.
A
novellák egyszerűek, gördülékenyek, tényszerűek érdekesek és
változatosak.
Az
esszékben és a prózaversekben megismerhetjük az érző,
filozofikus, jó tollú költőt. Megvillantja az alkotás örömét
(Alkotó magány és a természet), a csend szépségét, szól
a szerelemről, szeretteink szomorú elvesztéséről. Az idősödő
költő a Visszatérő álmokban -ban a gyermekkor csodáit
tárja elénk és annak gyönyörű állomásait vele együtt
barangoljuk be. Szól a kavicsok születéséről, a sírás lelket
megnyugtató katartikus szükségességéről, a lelken keletkezett
sebek gyógyulásáról, a gonosztól való menekülésről és a
szép utáni örök vágyódásáról, az ételek és barátok
érdekes kapcsolatáról, az álom és az alvás fontosságáról…
Aggódik
a világért, amelyet szeret: „Ha az ember kipusztul a földről, /
megtisztul:/ a levegő, / a víz, / a föld, / s azúrkék lesz az
ég. /”, mert a szennyezését az ember a felelős, az élet
legfőbb értelme. „Egy új élet születik. / S ki tudja,
lesznek-e benne / újra emberek?!”(Ha az ember…).
Az
Érzelmek viharában „Vitorlázik szívemben az érzelem -/
hajóm röppen, száguld./ Feszülnek kötelek, küzdelemben / élek
a széllel, a habokkal, / a száguldó mával, az isteni csodával, /
mely most tollamat mozgatja,…/- írja a költő nagyszerű ars
poétikájában, s mindezt megköszöni Istennek. Azt kéri
fohászként, hogy: „Uram, tarts tenyereddel magasra, / hogy énekem
minél messzebbre szálljon!”.
A
2008.február 26-án 70 éves költőt az Isten éltesse abban, hogy
a fohásza valóra váljon!
A könyvet tiszta
szívvel ajánlom minden olvasónak.
A
kötet borítóját és a belső illusztrációkat Császár Zita
festményeiről készült fotók teszik gazdaggá.( URÁNUSZ Kiadó, 2007, 104 p.)
Megjelent: KLÁRIS.
2008/1.
szám 58-60.oldal.
DRÉGELY ISTVÁNRÓL ÉS KÖLTÉSZETÉRŐL
A közelmúltban rendeztek költői estet Drégely Istvánnak a pestlőrinci TAMÁ-ban, ahol Udvarhelyi András újságíró faggatta a költőt életútjáról. A műsorban közreműködött Lengyel Géza költő, a csepeli Tamási Lajos Olvasó Munkásklub elnöke, valamint a bemutatkozó költő felesége is. Volt szerencsém részt venni e kellemes hangulatú irodalmi esten.
A beszélgetés során megtudhattuk, hogy Drégely Istvánt két anyával ajándékozta meg a sors, ugyanis szülőanyja korán meghalt, így aztán új, nevelőanyja lett, mellé pedig új testvéreket is örökölt. Különleges, költői sors volt az övé, színész is szeretett volna lenni, mint egykori költő és író elődjei. Vagy nyolcszor rugaszkodott neki a színművészeti iskolának, igaz más és más szakon. A színjátszáshoz ragaszkodva egy időben amatőr színészkedésnek adta fejét, ahol feleségével is megismerkedett. Később szeretett volna rendező lenni, aztán mégis hosszú ideig újságíróként kereste a kenyerét. Itt aztán kitűnő alkalma volt megismerni az életet és az embereket.
Először a „két anyáról” szóló versek hangzottak el, amelyekben a szeretett és s a szépség éhsége sugárzott és az édesanyára való fájó-édeskés emlékezés. A szavak mesterien adták vissza az emlékeket, a ritmus zengett, a képek tisztán ragyogtak. A költő fájdalmakkal és küzdelmekkel teli életútjában mindig segítségére siettek a nők: édesanyaként, nevelőanyaként, nagymamaként, a szerelem imádott lényeként és feleségként. Drégely István mindig szeretettel és ragaszkodással, szelíd szavakkal szólt róluk, hozzájuk.
Tájverseiben a természet élt, sugárzott, éreztük a fák és levelek sóhajtását, a mező ezernyi szépségét és benne az alkotó, dolgozó vagy megpihenni vágyó embert.
Közéleti témájú verseiben az élet fonákságairól, az emberi bűnökről és gazságokról, a bánatokról, a politika ármánykodásáról, a politikusok felelősségéről találóan, pontosan, higgadtan a líra eszközeit felhasználva szólt. Nem acsarkodva, gőzős fejjel kiabálva, öklöt rázva szólt a jelenségek ellen, mint napjainkban egyes „híres” újságírók, költők, művészek. Nem süllyedt le az olcsó verses publicisztika szintjére vagy alá. Lírai eszközeivel a hibát bírálta, bántotta, ostorozta és nem az embert.
Amikor ő mondotta a verseket érződött színészi lelkülete, tisztán, szabatosan és érthetően beszélt és ráadásul a sors szép hangzású baritonnal áldotta meg.
Kellemes élményt volt élőszóban találkozni a verseivel, amelyekből már korábban is olvashattam, mivel megajándékozott kötetével. Költészetében a lét fájdalmas és szép bemutatása, az igazságtalanság ellen való lázadás, az emberséges tiszta hang és a remény csendül ki. Szavai és jelzői pontosak kiérleltek, képei világosak, mondanivalója telitalálat.
Adjon az Isten még sok időt Drégely Istvánnak ahhoz, hogy kiszabadítsa a lelkében dörömbölő szépségeket és fájdalmakat!
*
FA EDE ÉS KÖLTÉSZETE
Az est apropója az volt, hogy ezen alkalomból került bemutatásra a költő ESZMÉLET/LEN címmel megjelenő negyedik kötete, melynek során a műsorvezetői feladatot láttam el.
Kicsoda is Fa Ede költő? Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy rendkívül szerteágazó érdeklődési körű, „rejtőzködő” és különös ember, aki a versen kívül novellát, esszét és ezoterikus tanulmányokat is ír. Mindemellett rajzol, fest, fotómontázst készít és szobrászkodik. Legutóbbi kötetét is ő illusztrálta. „Rejtőzködésére” jellemző, hogy írásait többnyire Fa Ede néven publikálta, amelyben a „FA” a költő szerint az örök megújulást, küzdelmet és az életben maradást szimbolizálja. Publikált Vargovics József, Liszói Gyurica József, EL-GYÉ, Liszói Fa Ede néven is. Írásai a Lyukasórában, a Poliszban, a Napútban, a HÉVÍZ-ben, Pannon Tükörben jelentek meg. Ez utóbbinak versrovat vezetője is volt. A Zalai Hírlap rendszeresen közli versét. Versei az internetes lapokban és számos antológiában is megtalálhatóak.
Kötetei:
Pillanat arcai (1966, Vadamosi Könyvek), Oratórium (2005),
Varázsmeséktől a haikuig (2005), Eszmélet/len (2009).
Fa Ede Liszón született 1935. január 2-án. Itt töltötte gyermekkorát, amelynek élményei visszaköszönnek verseiben és sok a bánat, amelyeket megélt. Feleségét, Gyurik Irén költőt 2002-ben, 39 éves korában elvesztette. Ezután mintha kicsúszott volna a talaj lába alól, még a hajléktalanok életét is megszenvedte. Aztán hatalmas szorgalmával képezte magát és az írásban lelte a megváltást, úgy érezte írnia kell. Hogy miért? Erről az ESZMÉLET/LEN című kötetében meggyőzött bennünket. Vizsgáljuk hát költészetét!
Az „Őszinte vallomás” című versében fogalmazta meg: „ azt gondoltam: firkálni vétek/ s ha írtam csak úgy hogy „ne többet!”/ de láttam annyi ferdeséget:/ toll és papír kellett hogy ne öljek/”. Az életútját, álmait, céljait, lehetőségét frappánsan mutatta meg az „Egy kis összegzés” című versében: „nem ott vagyok, ahol a testem/ nem az lettem akinek láttat/ nem kell – jól mímelt – gyötrelemmel/ elvágyódnom egy „jobb világba”/ gondolatból építek házat/ - néha otthon is vagyok benne - / s ha mégsem: nem az én hibám csak/ a többi? – „VOLNA” és „LEHETNE”…/”. Találóan ír a hatalom és az érdek, valamint az igazság kapcsolatáról a „Dudanóta” című versében: „holt hatalmakkal annyi ÉRDEK/ tűnt el az idő sár-hasában/ TÖRVÉNYÜK mára szó-szemét lett- / (amit tegnap kétely sem árnyalt!)/”.
Fa Ede a verstan biztos tudója. Ennek megfelelően bátran ír szonettet, szabad verset, haikut, népdalszerű költeményt, balladát, epigrammát. Verseiben a képtelenség és a tiszta kép is jelen van. Ír szürrealista hangulatú, vagy impresszionista verset, használja a metaforát és a szimbólumokat. Stílusára jellemző a maró gúny, társadalom és korbírálata találó és pontos. Ritkán érzékenyül el, talán csak a gyermekkori élmények, a mama megjelenítésekor oldódik fel igazán, pl.: „A mama mesél” című versében: „Mamika, drága,/ versemből rakok szobát./ Látod, a régire hajaz./ Lakj itt./ Légy az, aki régen;/” . Tud szép csillogással (Csillagút, Gyémántfürdő) és gyermekien (Kölyökkor), higgadtan és keserűen, modern profán imádsággal szólni a jelenségekről és a világról (Korunk Krisztusának szavai a kereszten), amelyben keresi helyét, szerepét, reményeit. A történelemhamísításról szól maró gúnnyal a „Fordított történelem” című versében. A politikusukat és a vezetőket gúnyolja, szinte La Fontaine-i meseként, mint mást és mást brekegő békákat a hosszabb lélegzetű „Versengés – békanyelven” című írásában. Számtalan versében szól a hajléktalanokról, akiknek életét ő is megtapasztalta.
A költő ismeri az ősi keleti vallásokat tanokat, ezeket a bölcseleteket felhasználja CSI, BÁ CSI, KIS CSI, CSI MESTER verseiben, mintegy nevükben szól. A CSU FU lelkébe bújva ismert Takáts Gyula ilyen jellegű költészete, aki egy országot, Drangalagot is teremtett.
Fa Ede a japán eredetű haiku kitűnő ismerője és mestere. Kedveli is e formát, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy több mint kétezer haikuja jelent meg az interneten az előzőekben jelzett különféle álneveken. A haikuja tananyag. Szepes Erika a „Szerep és személyiség” című egyetemi tankönyvében 4 haikuja szerepel Buda Ferenc, Baán Tibor és Tandori Dezső társaságában.
Lássunk néhány haikut, amely más és más témáról szól: „Toportyánt? Süsűt/ választod? – Egykutya mind:/ csupán mást vonít./” (Magyar haiku); „tengerifosztás/ tollfosztás bugyifosztás / húslefosztás:/ (Régi falum); „Hóember vagyok,/ hódombon, hófenyők közt/ őrködő hócsönd./” (Hóember); „Ki aranyesőt/ ültet és kankalint csak,/ az TAVASZEMBER/” (Tavaszi rapszódia).
Mindent összegezve: Fa Ede, miként egy modern Villon, az élet minden rezdülését ismeri, megjárta a poklot is. Békére vágyik és tiszta-szívű, őszinte világra, ezért pöröl a maga módján.
A 75. születésnapja alkalmából, költőtársaim nevében is kívánok további, alkotásokban gazdag további éveket!
*
Michel Cahour élete és munkássága
MICHEL CAHOUR francia író, költő, filozófus 1940 április 18-án született Saint-Ló-ban (Normandia, La Manche megye, közel Cherbourghoz). Szülővárosától 60 km-re fekvő Caenben szerzett filozófiai diplomát. Katonai szolgálatát (élve a francia törvény adta lehetőséggel) civilként teljesítette Laosban 1966-1968 között, ahol egy középiskolában francia nyelvet tanított. Itt ismerkedett meg egy laoszi kislánnyal, Vanthykával, akit 1967-ben feleségül vett. 1968-ban feleségével hazatért Franciaországba és Vire-ben (Normandia) egy gimnáziumban tanított. Feleségétől három leánya született: Nathalie, Fabienne, Sophie.
Michel Cahour érzékeny lelkületű, békeszerető, humanista és rendkívül bizarr fantáziával megáldott író és költő. 1967-ben jelent meg első könyve, egy regény a „L’amour á froid”(Kihűlt szerelem). Laosi élményeit versekbe is foglalta. Egy csodálatos világot tárt az olvasók elé. 1969-ben látott napvilágot a „Balises” (Rózsanádak) című verseskötete. Úgy döntött, hogy könyvét egy levél kíséretében megküldi Louis Aragonnak, a világhírű, francia költőnek, akit „Isten küldöttének” tekintett. Titokban reménykedett, hogy válaszol neki a vezető francia irodalmi lap, a „LES LETTRES francaises” főszerkesztője. Louis Aragon meleghangú levélben üdvözölte és örömét fejezte ki, hogy egy rendkívüli tehetség fordult hozzá. A „LES LETTRES francaises” 1336. számának (1970 május 27-junius 2) 9. oldalán beajánló szöveg kíséretében megjelentette Michel Cahour „Douze poémes du Laos”(Tizenkét vers Laoszból) versciklusát (volt szerencsém 1970-ben lefordítani).
Ezt követően Louis Aragon Párizs melletti házában fogadta Michel Cahourt és feleségét Vanthykát. Aragonnal később több levelet váltottak. Az ő ajánlására a híres Seghers Kiadó 1972-ben megjelentette Michel Cahour második verseskötetét „Ce cera comme un chant” (Olyan ez mint egy ének) címmel. 1974-ben pedig Louis Aragon előszavával adta ki ugyanez a kiadó a költő harmadik verseskötetét, amely a „Banquises”(Jégmezők) címet viselte.
Felesége Laosban élő édesanyja meghalt, a hiánya és régi hazája utáni nosztalgia sokat gyötörte. Javában folyt a vietnami háború, amely kiterjedt Laoszra is. Michel Cahour 1975 szeptemberében gyermekeikkel felesége hazájába sietett és Ventiannében segítette a forradalmi erőket. 1977 áprilisában tértek vissza Franciaországba. Felesége nehezen bírta a Normandiai klímát ezért 1977-ben az ország déli részén, a Provence-ban lévő Aix-be költöztek, ahol Michel Cahour egy iskolában tanított, felesége pedig postai dolgozó lett.Feleségével közösen írták (Vanthyka anyagot gyűjtött, rendszerezett és Michel Cahour könyvvé formálta az élményeket) a Laosban játszódó, 1979-ben megjelent „Le vent de troisiéme mois” (Harmadhavi szél) és az 1980-ban kiadott „La forét de l’autre rive” (A túlparti erdő) című regényeket.
Ezeket a regényeket Magyarországon az Európa kiadó is megjelentette.
Az anyagi nehézségek, felesége laoszi nosztalgiája, a francia élet, az identitás mássága felőrölte kettejük kapcsolatát. 1990-től külön éltek és 1994-ben végleg elváltak egymástól. Michel Cahour 1991-ben ismerkedett meg és 1994-ben házasodott össze második feleségével Claudiával, akitől Julien és Jeróme nevű fiúk, valamint 2001-ben Sarah nevű leányuk született.
Michel Cahour 1989-ben adta ki kortörténeti hűségű könyvét „Vivre au Laos” (Laoszban élni) címmel, amely az 1975-1977 közötti, második laoszi életének eseményeit rögzíti dokumentális erővel.
2004 óta nyugdíjas és csak az irodalomnak él. Segíti a kezdő költőket, pályázatokat, versenyeket szervez a felnőttek és diákok részére. Amatőr szereplők részvételével színházat vezet és egy kávéházban irodalmi és költői esteket tart, ahova neves írókat és költőket hív meg.
2007-ben a „Poémes d’amour et d’ailleurs” (Szerelmes és más versek), 2008-ban a „Voyages” (Utazások) és 2009 márciusában a „Dire la vie” (Az életről szólni) címmel jelentette meg versesköteteit.
Több regénye kiadásra vár, folytatja a költészetet és belekezdett egy meséskönyv megírásába is.
Budapest, 2009. május 19
*
Király Lajos
Halk
remény
Györgypál
Katalin verseskötete
Kellemes meglepetés Györgypál Katalin legújabb, immár 31. könyve, amely verseskötet. A szerző a kötetnek versek és versprózák műfaji meghatározást adta, amely nagyszerű lehetőséget adott arra, hogy a filozofikus lelkialkatú költő a világ dolgait és önmaga lelki rezdüléseit mélyre szántóan elemezze. Elöljáróban érdemes leszögezni, hogy e kötet a szerző egyik legkiforrottabb, legsikeresebb, legőszintébb, énjének legönfeltáróbb remeke.
Mint említettem, többszörösen is kellemes meglepetés számomra a könyv, mert az alkotó az őt az utóbbi időben olykor kísértő testi és lelki megpróbáltatások során rádöbbent arra, hogy a sorstól egyetlen lehetőségként kapott életet nagyon tartalmasán kell kihasználni, ami különösen helytálló egy olyan mélylelkű filozófus, humanista számára, mint Györgypál Katalin. Ehhez pedig békében kell lenni önmagunkkal, amely viszont segíti a mindennapi küzdelmekben való talpon maradást. Mindez pedig - az érzelmeket kilúgozó, a mindennapi létért való küzdelem és az egyre szorítóbb gondok közepette - lehetetlen a világ szép dolgainak felfedezése, az apró csodák lélekfrissítő szeretete és megbecsülése nélkül.
Életének tartalmas kihasználásával nincs is, nem is volt baj. Az volt a gond, hogy a Györgypál Katalint hajtó, és állandóan magasfeszültségben tartó örök bizonyítása kényszer, megfelelés (amelyet a régebbi írásaiban az olvasók elé tárta) már kora gyermekkorától, serdülő korától kezdődött. A hatalmas felelősségtudat okozta feszültség, teher már magánéletét, egészségét és az élet szépségei fel nem ismerő képességének majdnem elvesztését is jelentette. Küzdelmes munkásságáért jogosan kapta meg a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést, ám sok sebet, bántást is kapott. Ezt a Lemondás versében meg is fogalmazta: „Megbán' tanak/ észre sem veszik/ észre sem veszem/ azután / újra megbán-tanak/ (...) egyre jobban/ egyre mélyebben/és fogy az erőm./ (...) ...Én pedig nem szólok.../Es egyszercsak: elég./ pedig nem történik más,/ csak ami szokott./ De nincs már erőm."
A Halk remény című kötet meglepetés azért is, mert bizonyítja azt, hogy a költő a gyermekéveit, édesanyját, kortársait, a környezetét felidézve; az irodalmi, szerkesztői-laptulajdonosi küzdelmeit bemutatva; az idő múlását, a sorscsapásokat már erősödő lélekkel éli meg. A korábbi írásokat átvérző, többnyire pesszimista hangból most mintegy váltásként az optimizmus halk reményét többször is bemutatja. Talán nem is oly csendesen, halkan, hanem már markánsabban. A kötet lenyomat a lélek naplójából, amelyet a szerző 2009-2010-ben, 2011 tavaszáig élt át. Egyes versek keletkezését dátumok hitelesítik. A szerző tud jobban örülni az Életnek, apró, szép pillanatainak a CSENDESSÉGBEN versciklusa teli reménnyel, élettel. Az Októberi napsütésben című versében írja: „Pár órás napsütés/ maga a csoda/ maga az élet/ felélednek a sejtek/ öröm tölti el a lelket/ mert él s örvend/ az ember..." A következő versében, amely A lélekről, novemberben címet viseli, írja: „A lélek alkotni s ragyogni vágy'/szürke ködgomoly-ban, éles napsütésben/érezni, élni érdemes, hasznos létet/ teremteni s megtartani/csak a jót és minden szépet/ (...) /Engedd hát játszani lelked/ engedd örülni, a szépet meglátni/ hiszen alkotni s ragyogni akar/ éltetni Téged és teremteni - /ne tapossa el ostoba félelem!"
Örülök e soroknak, hisz jómagam is a legutóbbi kötetem Pillanat hatalma című versében hasonlókat vallottam: „Bár sok a gond - ám e világ/szép pillanatok hatalmával/ ad lelkünknek harmóniát". A szerző e ciklusának legszebb verse Egy barát üzenete címet viseli, és a gondolat rímel az előzőekkel: „Megfoghatatlan,/ ahogyan épül a lélek/ a fáradt szétszórtságból/ lassan összeáll a cél,/ (...) és újra megsejted:/ mekkora benned/a rend/ a lelki béke/a belső csend." Szép sorok olvashatók a Tizenhét sor a létről, a Felüdít - felemel című versekben is. A békés otthon, a csendes hétvége, a nyugalom árad, amelyet a gőzölgő húsleves illata szabadította fel a lélekből - a zajos való világ ellenében. (Pár percnyi meghittség) A ciklusnak csak pár versében tör elő a bánat. Ezek közül is meghatóan szép az édesanyjára való emlékezés a Téli estén című versében: „Anyám, ott fenn az égi mezőkön/ nem tudom, mit szólnál a mai világról/ (...) /elvesznél-e az információ áradatban/ ebben az ízléstelen pénzvilágban/ hiszem: védenéd emberi értékeid/ miket őriztél halálod percéig/ s talán nem tennél másként ma sem."
A CIVIL A PÁLYÁN (VERSEK A VILÁGRÓL) ciklusban a belvízről, árvízről, a téli estékről, az álmok köznapok által való szétrombolásáról, egy sikertelen kapcsolatról, az elhidegülés mintegy párbeszédként való sikeres feldolgozásáról (Két világról - némi iróniával), a férfiak harcos, mindent legyőzni való akarásáról szól. (Hogy is van ez?) A vers utolsó soraiban megállapítja: „Pedig építeni,/ teremteni nehezebb:/gonddal, türelemmeP'. Ezek a gondolatok azért is kedvesek számomra, mert a legfrissebb kötetem Gondoltál-e arra című versében hasonlókat fogalmaztam meg: „Gondoltál-e arra/ bölcs és dicső Ember/ simogatni, szeretni, ölelni/ számodra nehezebb/ de ez kell/ ne pusztíts építs/ hittel szeretettel".
Játékos hangulatú, ritmusú a Nyári eső, a meteorológiai előrejelzés pontatlanságát pedig a Reklamáció című versében gúnyolja ki. Szól a kolontári vörösiszap-katasztrófáról, az ősz szomorúságáról, az egyre sűrűbben eltávozó, halott ismerőseiről.
A KESERNYÉS ÜNNEP ciklusban a magány csendjéről, a társtalanságról, egy társban való csalódásról, a megbántásról, a lemondásról, a valaki(k)re hiábavaló várakozásról, a költői hitvallásról, az esti magányról, a szeretetről, a zene lélekgyógyító csodájáról, a koratavaszi (szerelmes) álomról szól.
Annak ellenére, hogy a versek zöme a keserűség pillanatait örökítik meg, mégis szelíd békesség és bölcsesség sugárzik a sorokból. Szép gondolatok: „Ha költő vagyok/ is csak ember, ki/ a létért küzd/ s a maga módján/ biztat/ az elszánt-szelídségű/ harcra/ értelmes,/ józan tettekre/ e tompafényű/ hajszolt világban". (Csak ember...), „...még többre vágyom/ korlátaim közt/ ahogyan lehet:/ fellélegezve/ szárnyasszabadon." (Átmeneti olvadásban)
A visszafogottság, a félelem, a lemondás és a belenyugvás hangja szól a Kesernyés ünnep című versben: „Ünnep van - de én/ dolgoztam kicsit// S most úgy/ felhívnék valakit,/ Hogy elmondhas-sak/ néhány szót csupán./ Magamról is.../ Létem tudatát megosztani:/ (...) Micsoda csalfa álom! // De mindig másokat hall' gatni - / nem, nem megy már tovább.//Életem csendben, mégis/ - magában - folydogál. .."A tőle szokatlan, nyílt hangon ír a szerelem hiányáról: „Jó volna tán mégis/ rajongva szeretni/ olyat, ki elérhető// Jó volna újra, ma/ emberként szeretni/ igaz-való szeretőt". A gondolat szinte adys szárnyalású és mélységű.
A SZÁMVETŐS ÓRÁK ciklusban zömében szomorkás hangulatú versek olvashatók, ám felvillannak a remény csillagai is. A költő szól a márciusi délutánról, a tavaszról, az esti biztató bizonytalan reményről, a becsvágyról, az őszi melankóliáról, a valakire való várakozás pillanatáról. Két versében pedig a 33 éve elhunyt édesanyjára emlékezik. Közülük kiemelkedő a Ködbeburkoltan című verse, amely József Attila Kései sirató hangulatát idézi.
Ebben a ciklusban található a kötet címadó verse is, a Halk remény. Érdemes a lényegét idézni: „Körülölel a csend/ (...)
»feladom« és »soha«/ vitáznak bennem// elteltek az évek/ kinn hó van és hideg/ szürke fagy/ nyáron az ember/ olykor boldogabb/ talán még leszek/ én is egyszer/ talán nem lesz/ ennyire fojtó/a csend se' bennem."
Az ÖRÖMPERCEK ciklus valóban a felszabadult örömet fejezi ki, amelyek létrehozásában nem kevés szerep jut a szinte családtagként számító cicáknak. A hűséges állatok csak annyiban különböznek az embertől, hogy beszélni nem tudnak, ám sokuknál hálásabbak, hűségesebbek és ragaszkodóbbak. 9 különféle hangulatú cica-élmény fogalmazódik meg. Közülük bájos a Vágyódás című vers: „Cicám csak nyafog./Játszani szeretne/ a friss-jó szabadban./ Csak bámul rám kérőn,/ és én jól értem;/ játszanék én is - / játszana testem és játszana lelkem./ Táncolna. Zenélne./ Vállamra kapom hát nyafogó cicám,/ és már táncolunk együtt/ belső zenémre./ O pedig fülembe dorombol,/ majd elalszik végre."
Csak egy vers, az Értékeink, szól arról, hogy a depresszió szétrombolja emlékeinket, az örömöket, az értékeinket, ám ez ellen küzdeni kell, meg azok ellen is, akik hasonlóképpen furakodnak lelkünk közelébe.
A FECSKECSICSERGÉS ciklusban a természet és az évszakok szépségeit, a költöző madarak, fecskék bús vándorlásait örökíti meg a szerző. Az ŐSZI KÉRDÉS ciklusban pedig a szép nyári örömök után a szomorkás őszi hangulatokról, az elmúlásról szólnak a versek. A szerző megemlékezik a kivágott szép tujáról is, amely az udvarban a bejáratot takarta, mint ahogy régebben szomorkásán emlékezett vissza az utcán kivágott ősi hársfákról is. Itt az a motívum tér vissza, amelyet régebben az „Idő - Alkotás - Lét" című kötetében fogalmazott meg a természet (állatok, fák, virágok) halálával, pusztulásával, elpusztításával kapcsolatosan.
A kötet záró ciklusában, amely a HAVAZÁSKOR címet viseli, a szerző a téli hangulatot egészen februárig festi le, az ádventi várakozást is bemutatva. A szakrális eseményt meghitten ábrázolja, benne a lélek rezdüléseit, a lelki változást és a remény újjászületését. A Negyedik vasárnap című versében a karácsonyi vásár bevásárlási lázáról is szól, ám szól a jövőről is, remélve: „holnapra enged a fagy/ kisüt a Nap/ élhetőbb lesz a világ".
Ezen utolsó sorok nevét vette át az egykori KLÁRIS felolvasó estek rendezvény sorozata, amely Regényi Ildikó vezetésével más jelleggel működik tovább.
Györgypál Katalinnak a HALK REMÉNY című kötete már tükrözi a fenti törekvéseket és a szerző számára is egy élhetőbb világ lehetőségét adja. A könyv elmélyült, letisztult összegzés egy emberről, lelki rezdüléseiről, küzdelmeiről és a világról alkotott vallomásairól.
Olvassák szeretettel!
(Györgypál Katalin: Halk remény. Versek és versprózák. URÁNUSZ K, Bp. 2011,126 p.)
Király Lajos
*
Megjelent a KLÁRIS 2011/5. számának 47-49. oldalán
*
Király
Lajos
„BIZALMAS
VALLOMÁS” A MÚLTRÓL ÉS A LÉLEK KÜZDELMEIRŐL
Gondolatok
Györgypál Katalin: Apám börtönévei könyve
kapcsán
Immár
32. könyvét adta ki Györgypál Katalin író, költő, drámaíró
saját születésnapja, illetve az általa 20 éve létrehozott
KLÁRIS irodalmi folyóirat jubilálása kapcsán.
A
könyv több szempontból is különleges. A cím ellenére a szerző
életének monodrámáját, küzdelmeit, katarzisát mutatja
be, amelynek fő motívuma édesapja: Györgypál László
vezérkari alezredes fényesein induló karrierje, 1951-ben koholt
vádak (államellenes összeesküvésben való részvétel) alapján
13 évre való elítélése, az ötévi letöltött börtön és
ebből adódóan a család küzdelmes élete, az apa hiánya,
valamint a kiszabadulása utáni családi életük.
Mindezekből
következik a szerző egész életét végig kísér(t)ő lelki
motivációk: gyermekkorban ki nem bontakozható, szilárd alapon
álló apa-gyermek kapcsolat hiánya; a nála is jobban tanuló
példakép, a nővére és az egész családdal szembeni, egész
életét átszövő, behálózó-gúzsba kötő erőteljes
bizonyítási kényszer; a sok tanulás, diploma, kandidátusi
fokozat megszerzésének látszólagosan feleslegesnek tűnő
attitűdje. Mindezt tetézte az örökké fel-feltörő nagy kérdés:
„Mi lett volna, ha...?”; a folyamatos kétely és szorongás
ördögi, lelket bénító hatalma: „Jól csinálom-e? Mit szólnak
mások?” - kérdése; az „örökké másodrangúnak való érzet”
csapdája; a nagymama saját tapasztalatából való: „A férfiak
mind hazugok, megbízhatatlanok és hűtlenek. Légy velük óvatos!”
sulykolása és a szüleinek házasságát már serdülőként és
felnőttként kudarcként átélő megtapasztalása.
Bántotta
az is, hogy a szomszédoktól tudta meg: édesapja „nem elutazott
valahová”, hanem „börtönben ül”. Nagymamája, édesanyja
hazudott neki. Kiben lehet megbízni, ha bennük sem?!...
A
szerző könyvében mindezekről meditál, mintegy „bizalmas
vallomás” -t ad az olvasónak, amelyet így kezd:
„Elmúltam
már 62, amikor egy kora tavaszi hajnalon, sok-sok heti, vagy inkább
több hónapi kellemetlen hajnal után – egy nagyon határozott,
nagyon mély, nagyon keserű és nagyon beazonosítható érzésre
ébredtem. A teljes elhagyatottság érzésére. Ledermesztett és
furcsa módon valamelyest felszabadított. A gyakorlattól eltérően
azonnal megfogalmazódott bennem, ott akkor, félálomban és
ledermedtségemben: ez az. Pontosan ez az az érzés, ami elöl egész
életemben menekültem, elfojtottam, ami nem létezhetett számomra
így, ebben a megnyilvánulásban, ezzel az erővel, ekkora hatással:
ez az a hajnali érzés. Egy 61 évvel ezelőtti érzés.” (7.
oldal).
Aztán
a szerző 260 oldalon kiönti lelkét, hogy az most már
megnyughasson...
Megfogalmazza
a csonka családok érzését, az apa-nélküliséget, de leszögezi:
neki volt apja, csak megfosztották tőle. Aztán keserűen állapítja
meg:
„Nem
tudom, mert nincs meg bennem az az érzés, milyen az, ha egy apa
játszik a kisgyerekével. Karjára veszi. Beszél hozzá, kötődik
hozzá szavak nélkül. Túl kicsi voltam, amikor elvitték apámat
azon a kora hajnalon, alig múltam egyéves. Idegen volt, amikor
hazatért öt év múlva. És idegen voltam neki én is.” (8.
oldal).
És
hosszú oldalakon át elemzi, felidézi a „lelkét sebző tüskét”,
az öt év hiányát, amikor egy csapásra megváltozott az életük:
a vezérkari alezredes feleségének, édesanyjának az egyéves és
négyéves kislányával ki kellett költözködni a Menta utcai
tágas villából; az anyjának kényszerűségből el kellett válnia
a férjétől; édesapja összes képeit elvitte az ÁVH, így még
fényképen sem láthatta.(Bár kiderült, hogy voltak képek, de azt
az albumot eldugták és csak felnőtt korban ismerhette meg!); a
nagymamáékhoz, édesanyja anyjához költözködtek a Logodi
utcába; anyja állandó rettegésben élt, hogy őt is bezárják,
gyermekeit pedig intézetben helyezik el...
Édesanyja
és édesapja polgári családban nőttek fel. Ismerték az előkelő
társaságokat, a nyomorúság nélküli életet, amelyet egy nagy
jövő előtt álló fiatal tiszt is adott, nyújthatott. A
felszabadulás után is bíztak édesapjában, az I. kerület
helyettes rendőrkapitánya volt, később a HM-nél dolgozott,
vezérkari alezredes lett 36 évesen, külföldre is járt és pár
héttel utána elvitték. Minden összeomlott!...
A
nővére még ismerte a jólétet, de ő is belecsöppent a
nyomorúságba, talán a „bosszúját” is részben ezért is
rajta töltötte ki, meg aztán a kishúg szerinte „elrabolta”
azt a szeretetet, amit ő kaphatott volna, ha ő nincs. Mindezekért
állandóan bántotta lelkileg, sőt, olykor meg is verte, ha nem
látták a szülei vagy a nagymama. Ha pedig panaszkodott, akkor ő
volt az „áruló”. De megalázta a szomszédok előtt is a
kishúgot, aki soványka, „alultáplált” és beteges volt, csak
3 évesen tanult meg beszélni. A kis Katalin állandó rettegésben
élt, a kisebbségi érzéseket állandóan belesulykolta az okos,
ügyes, erős akaratú nővére, olykor akaratlanul a nagymama is,
aki gyakorlatilag nevelte őket. Hiszen édesanyjuknak dolgozni
kellett, és végezni a pártmunkát, falujárást, nagygyűlések
szervezését: bizonyítani: Ő „elvhű elvtársnő”, annak
ellenére, hogy férjét bezárták. A férje bezárása után
válásra is kötelezték...
Ilyen
körülmények közepette a kisebb lánynak 5 évig „igazán
édesanyja is alig volt”. Ha beteg volt, akkor is a nagymamának
kellett helytállnia. A nővér pedig ahogy nőtt, egyre jobban
gyötörte, ha a kisebbik leány valamit szeretett volna: azaz „Én
is”, akkor a válasz a nővérétől a: „Te nem” volt, amit úgy
kisajátított magának, hogy a nagymama, az édesanyja, sőt később
édesapja is érzékeltette vele. Ez végigkísérte tinédzser
korában, sőt mikor felnőtt volt akkor is próbált „felette
uralkodni”. Csak akkor volt meghitt a kapcsolatuk, mikor a nővére
Moszkvában volt egy évig ösztöndíjas, illetve később, amikor
egyre jobban a családjának élt, aztán betegeskedett...
Állandóan
belé táplálták „a kisebbrendűségi tudatot”, azt, hogy ő
csak „másodrendű”, bezzeg a nővére!...Iskolás korában hiába
volt ő is jó tanuló, egy-két négyes miatt a nagyanyja szerint,
majd rövidesen megbukik! Nem volt minden csillagos ötös, mint a
nővéréé... Ezért aztán egyszer kitört húg, és jól
sípcsonton rúgta nővérét (112.oldal). Ő is meglepődött,
hiszen nem agresszív természetű. De rájött, hogy olykor
védekeznie kell, úgy, hogy az ellenfél meglepődjön... Aztán ez
a „sündisznó védekezés” mentalitása felnőtt korban
kiteljesedett, mint ahogy a kisebbrendűség érzete és a szorongása
is, amiért sokat kellett szenvedni... Életének utóbbi 20 évében
magam és néhány írótársam is láthatta e bénító-korlátozó
jelenségek egy részét...
Aztán
az apa hiánya, a „férfi-minta” hiánya is kedvezőtlenül
érintette lelkületét, hiszen csak édesanyja testvére „a
nagybátyja” volt, aki velük élt és akiről valamiféle
véleménye kialakulhatott. Őt pedig a nagymama édesanyjával
szemben jobban „ajnározta”. A többi férfiakat pedig, saját
példájából okulva megbízhatatlannak tartotta. Az apa példakép
hiányáról, és a párkapcsolatra is kiható tudatalattiban mindig
működött a fék. Erről így ír a szerző:
„ Egy
férfi is tud gyengéd lenni. Még egy „macsó” is. Tudom, hogy
tud, mert másoktól láttam, látom. Gyengéd tud lenni a hangja is.
Talán néha apám is az volt velem csecsemőként, talán nem. Nem
tudom, nem tudhatom. De furcsa rá gondolnom.
Idegen...[...]...Mindenesetre annyira meglep még ma is, ha gyengéden
szól hozzám egy férfi, hogy szinte ledermedek. Nincs rá válaszom.
Szinte félelmet kelt bennem, mert ismeretlen...” (27.
oldal).
A
későbbi, felnőttkori párkapcsolatai emiatt sem teljesedhettek ki.
Meg aztán a sok tanulás, tanulás, tanulás...
Tinédzser
korában hiába volt sokat együtt édesapjával: Lupa sziget,
evezés, korcsolyázások, pingpongozások...Boldog volt, de ezek a
„mély lelki sebeket” nem gyógyították. Csak nem mélyítette
tovább, vagy nem tépte fel a hegeket....
Az
állandó bizonyítási kényszer: „ő nem másodrendű”, és nem
egyszer a dac és „lelki szabadság” utáni vágy sok pozitívumot
is kihozott belőle. Érdekelte a technika, mégsem olyan
szakközépiskolába küldték, de ő megmutatta, hogy tud kitűnő
repülőmodelleket készíteni: a fiúkat is megelőzve budapesti
első lett. Apja beleegyezése nélkül, édesanyja cinkosságával
vitorlázórepülő lett, s boldog volt, hogy repülhetett: „valaki
volt” és „szabad volt”, amikor több órán át a felhők
szárnyán keringett. Aggódó édesanyjával sokat beszélt a
repülésről. Erről így vall:
„ Tehát
a repülésről többször beszéltünk, ő valamit sejtett rólam,
mert nagyon tiltott – ugyanakkor egyik este beállított a „Suhanó
szárnyakon” című ifjúsági regénnyel, ami mi másról is szólt
volna, mint egy fiatal lány vitorlarepüléséről- valahol
Csehszlovákiában?!...[...]...Akkor már javában repültem, és
anyám persze szörnyülködött – neki előbb elmondtam, mint
apámnak -, megkérdeztem, de hát akkor miért vette meg a könyvet
nekem? Olyasmit mondott, hogy nem akart elveszíteni...” (143.
oldal).
*
Aztán
a középiskola után „menekülés” a nagymamától, apjától,
édesanyjától, húgától Kijevbe, hogy a műszaki egyetemen
villamosmérnöki diplomát szerezzen. Nagymamája nem elégszer
hangsúlyozta: egy nőnek titkárnőnek kell lennie, aztán férjhez
menni. Ez az igazi karrier. Ő is így tette. A kijevi felkészítőn
már látszott, hogy nagy lélek és erőpróbáló feladatot
vállalt, arról nem is beszélve, hogy majd mindenből orosz nyelven
kell vizsgáznia. A szerző a kezdeti nehézségekről, és édesapja
leveléről így ír:
„Kijev,
előkészítő – és persze orosz nyelv vagy hat hétig. És nagyon
gyorsan rájöttem, hogy ott nem Tatjána levele kell Anyeginnek,
hanem pohár víz és a menzán ételrendelés. Az órákon meg
idegen társak előtt beszélni oroszul, beszélni, beszélni!”
(180. oldal)...[...] ”...Apám is írt. Már az elején, az
energetikus tanfolyamot lezáró vizsgája után. Valóban Lupára
ment ki tanulni. És azt írta, mennyire hiányoztam neki, amikor
ketten eveztünk, és felfedeztük azt a lagúnát... akkor
összeszorult a szívem. Apámnak én hiányoztam volna?! Hogy lehet
ez? Miért nem mondta soha?! Ha tudom talán nem utaztam volna ki?! -
erre magamnak sem tudtam válaszolni, és már mindegy is: kinn
voltam.” (181. oldal).
Keserű
felismerés, rádöbbenés – és ennek tudatában még több évig
tanulni! Más talán belepusztult volna bánatában. Azt hiszem, hogy
a szerző is szenvedhetett sokáig emiatt?! Talán a tanulmányi
sikerek, a népitáncos szereplés, a TV-ben is, fiúkkal való
barátkozás tompította az érzést, a párkapcsolati csalódások
pedig bántották a lelkét...
Keserűségéről,
magányáról így ír:
„Egyszer
kezembe került egy gitár. Talán valakinek vettem, és amíg haza
nem hoztam, játszottam rajta. Talán valaki egy-két akkordot
mutatott. És azt hittem nem hallja senki, amíg magamnak játszottam,
énekeltem: „Kinek is kell egy tüskés-bolondos figura, / Ki a
szívét letagadja, s nincs bájos mosolya? Mi lesz velem? Oly nagy a
világ...”
Hallották...azt
hitték, tényleg tudok gitározni...Többet nem játszottam.
Magányos
voltam, persze. Kinn is, itthon meg pláne.” (193. oldal).
*
A
kijevi egyetem után jött a megpróbáltatások sorozata: az
otthoni zsúfolt lakásprobléma; nem a szakmában helyezkedett el,
bár ebben apja kapcsolatai révén segített, de nem fogadta el. Egy
intézetbe ment dolgozni. Jó helye volt, de aztán váltott, más
részleghez került. Meg tolmácsként is dolgozhatott, volt még
Kijevben is és az aspirantúráról álmodozott: 3 évre
visszamehet. És persze magányos volt. Örökké magányos...
A
Politikai Főiskolára hívták tanítani. Aztán kiderült, hogy
mégsem taníthatott, ráadásul a főnöke is kihasználta. Csak
látszólag segítette...Egész nyáron készült a kijevi
aspirantúra felvételijére, de arról tájékoztatták, hogy más
feltételekkel lehetett kikerülni. Így be sem hívták
kiválasztásra...
Közben
édesanyja meghalt, apja pedig 9 hónap után barátnőjéhez,
„kapcsolatához” költözött. Mivel nem taníthatott, így azt
tanácsolták, hogy a munka mellett végezze el a Politikai
Főiskolát. Újabb négyévi tanulás. Nehéz napok, hónapok, évek
voltak ezek! Mindezek következtében kevesebb idő jutott a fiukra
is, amit édesapja többször is felrótt neki...Négy év alatt
újabb diplomát szerzett...
De
volt egy pozitívum is: a szerző, apja közreműködésével,
többszörös csere révén megszerezhette a saját (jelenlegi)
lakását, amit természetesen törlesztenie kellett. Közben az Idő
kereke egyre gyorsabban pörgött!...
Kutatói
státuszt kapott egy intézetben. Boldog volt a szerző, mert itthon
is nyugodt léptekkel készülhet az aspirantúrára, végre kicsit
pihenhet is. Ám tudtára adták, hogy nincs idő, adja be
aspirantúrára a jelentkezését, a téma a Jövőkutatás! Sok
okirat, felkészülés, sikeres felvételi. Szinte el sem hitte... És
aki ebben segítette, az nem férfi, hanem egy ragyogó, csillogó,
okos nő volt. Egy közgazdász... A szerző felszabadult volt.
Olvasott, írt. Keményen készült a kandidátusi cím
megszerzésére, amelyhez a középfokú angol nyelvvizsgát is
letette...
Ám
a sok tanulás, a vizsgákra való felkészülés, az állandó
stressz eléggé megviselte. Pihentetésként zenélt, de talán ez
sem volt elég, mert a mélyben a test és a lélek azért
lázadozott...Édesapja pedig 1986-ban, 72 éves korában TV nézés
közben örökre elaludt...Erről az időszakról így ír a szerző:
„Utólag,
úgy gondolom, a fáradság, apám halála, a főnököm lassú, de
biztos változása – hatalmi játszmája, amit persze nem csak
velem játszott – lassan kikezdte az idegsejteket...pihenni kellett
volna annyi év ( 9 év!) után.” (228. oldal).
1986-ban
elkészült a disszertáció, amit egy igazi szakmabeli „csipkésnek”,
azaz irodalminak nevezett. A védés 1987 nyarán történt, amelynek
során a nagy „politikusok” vitái következtében szinte
teljesen összeomlott Györgypál Katalin, még a hangja is elment és
alig tudott megszólalni. De a védés sikerült!...
Ezután
ami történt, az maga a rémálom! Főnöke közölte a munkahelyén,
nincs jövőkutatás, a négyéves munkája, a disszertáció
felesleges volt, támadják a rendszert, őt magát is!... Eddig
azért nem szólt, hogy megvédhesse a disszertációt!...1988-at
írtunk!!!
A
szerző erről az időszakról így írt:
„ Ez
hihetetlen volt. A főnököm túlment minden határon, kivetkőzött
magából. Nem hittük el szinte, megdöbbenésünk néhányunkat –
beosztottjait – összekovácsolt...[...]... Idegeink, egészségünk
volt a tét...és 1988 elejére pszichológusnál kötöttem ki...
[…]
Vagy 5 hónapig jártam egy fiatal pszichológusnőhöz, hetente
kétszer: szó volt ott szinte mindenről. Lakásról,
öltözködésről...de a magányomról nem, a klasszikus munkahelyi
kiközösítésről nem. Hiszen az intézet az összes többi
munkatársa gyakorlatilag kiközösítette ezt a kis csoportot.
Látványosan és agresszíven. Apám börtönéveiig el sem
jutottunk. Aztán, a legközelebbi nagy szorongásos rohamomban
egyszerűen otthagytam.” (230. oldal).
*
Még
egy évig új kutatócsoportot alakítva a kultúrakutatás területén
dolgozott, aztán hirtelen felindulásból fogta munkakönyvét és
otthagyta munkahelyét, hogy 40 évesen új életet kezdjen, mint a
rendszerváltáskor oly sokan...
Mindezek
után, amelyben olyan hatalmas dózisokat kapott a szerző az élet
kegyetlen csapásaitól, elnézést a kifejezést: hat ló is
beledöglött volna!...
Ám
a szerző talpra állt! És talán tudatalattiban is arra a pályára
készült, ám ő nem tudta, amelyet ősei génjei neki szántak
örökül, mint azt a 2008-ban megjelent „Kincseim, morzsáim,
emlékeim” című könyvéből tudjuk.
Anyukája
édesanyja jól rajzolt, de a leégett a petróleum gyár, melyre nem
volt biztosítás, így dolgoznia kellett. A Berg család Rostockból
származik. A nagymama húga, Berg Lili Párizsban élő híres
zongoraművésznő volt, és Bartók, illetve Kodály tanítványa .
Testvérük Berg Ottó 25 éven át a budapesti Operaház karnagya.
Fodor Gyula nagyapa, édesanyja apukája híres zenekritikus és
újságszerkesztő volt (Új Idők).
Édesapja
apukája, Eckert néven Pest megyei főügyész. Édesapja a nővére
kitalációja alapján 1940-ben vette fel a Györgypál nevet. A
nővér, Eckert Irma Fokvárosban élő fél világban ismert
művészettörténész, muzeológus és goblein szakértő volt...
*
Nos
hát ilyen előzmények után, lelkileg megerősödve, mintegy
főnixmadárként 1992-ben alapította meg dr. Györgypál Katalin az
Uránusz Kiadót, amely több mint 350 könyvet, köztük 1995-től
kezdődően minden évben antológiát, illetve tematikus könyveket
adott ki. 1992 áprilisától, immár húsz éve kéthavonta
jelenteti meg a KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóiratot egyedülálló
tematika alapján...
Jómagam
is 20 éve ismerem Györgypál Katalint. Őszintén mondom, hogy
figyelemmel kísértem életpályáját, és 1993-tól kezdődően
111 cikkemet, versemet, elbeszélésemet, kritikámat, recenziómat,
esszémet jelentette meg. 1996-tól kezdődően pedig több
alkalommal is elősegítettem könyveinek a bemutatását.
A
szerző 32 önálló könyvét adta ki. És több Krúdy körös
elismerés birtokosa. 2007-ben méltán kapta meg a hazai kortársi
irodalom fejlesztéséért a Magyar Kultúra Lovagja címet.
A
magam és az olvasók nevében bízom abban, hogy Györgypál Katalin
az Apám börtönévei című bizalmas
vallomásával megszabadította lelkét a súlyos terhektől, hiszen
barátait, ismerőseit, olvasóit beavatta életének legmélyebb
titkaiba. Ezekből csak a főbb áramlatokat emeltem ki, mintegy
kedvet csinálva másoknak is a könyv elolvasásához. Köszönet,
elismerés az őszinteségért és bizalomért!
Könyvének
259. oldalán leírtak pedig reménykeltőek, mint írja:
„A
nagy-nagy üresség után csak lassan térek magamhoz. De már
örömmel, sőt gyanakvás nélkül képes vagyok elfogadni
ismerősömtől egy egész rekesz sárgabarackot. Mert akkor is
elfogadhatom, ha apám börtönben ült. Attól én még oké
lehetek.”
Úgy
legyen!
Minden
kedves olvasónak nyugodt szívvel ajánlom a könyvet. Olvassák el!
Érdemes!
(Gy.
K.: Apám börtönévei. „Bizalmas vallomás”. Uránusz Kiadó,
2011. 262 p.)
Megjelent a KLÁRIS 20152/4. számának 47-52. oldalán
*
Király Lajos:
Györgypál Katalin
Egy nyáron át verseskötetéről
Egy nyáron át verseskötetéről
Örömmel olvastam Györgypál Katalin legújabb, szép kivitelezésű 34. kötetét, amely Egy nyáron át címet viseli és alcíme Újbudai versek. A kötet olvasásakor sokféle gondolat kavargott bennem, amelyet majd meg is fogok osztani a kedves olvasókkal. Ám elsőként azokról a dolgokról írok, amelyek foglalkoztattak a könyv teljes átolvasása előtt.
Elgondoltam, hogy éppen húsz éve annak, hogy ismerem Györgypál Katalin irodalomszervezői, szerkesztői, alkotói tevékenységét és egy kicsit a köznapi, emberi életét, küzdelmeit is. Aztán több éven át a 31. évébe lépő Krúdy Gyula Irodalmi Kör pénztárosa is volt. 1993 óta vagyok az általa 1992-ben alapított KLÁRIS kulturális-irodalmi folyóirat hűséges olvasója, és saját alkotásaimmal a lap sokszínűségének egyik segítője több száz társammal együtt.
Aztán az is elgondolkoztatott, hogy milyen hatalmas energia kellett az évenkénti 6 KLÁRIS újság összeállításához, a szerzők megszervezéséhez, a lap anyagi hátterének megteremtéséhez; az 1995 óta évenként megjelenő KLÁRIS antológiák létrejöttéhez, sőt a tematikus antológiák elkészítéséhez; összességében a több mint 300 könyv kiadásához; a KLÁRIS estek megszervezéséhez és nem utolsósorban a 34 saját kötetének elkészítéséhez és megjelentetéséhez.
Másutt ezt a sok munkát egy szerkesztőségnyi ember készíti. Mindezt pedig önmaga, társadalmi aktivisták, barátok segítségével végzi. Aztán második éve a KLÁRIS esteket átvette, őt tehermentesítve az „Élhető világ” vezérkara Regényi Ildikó vezetésével.
A szerző úgy gondolhatta, hogy a 34. könyvével ideje tisztelegni annak a helynek is, ahol több mint három évtizede lakik. Feltételezem, hogy ezért lett az alcím az Újbudai versek, és ezért is tette még kellemesebbé a kötetét jól megkomponált, saját színes fényképfelvételeivel, amelyek többévi barangolásainak, pihentető, nyugtató sétáinak, meditációinak színhelyei voltak.
*
A legújabb kötet és az előzőek egymáshoz való kapcsolatáról. Nagyon érdekes, hogy Györgypál Katalin az előző köteteiben: esszéiben, irodalmi naplóiban, elbeszéléseiben mindig hosszabb időszakot ölelt fel, mintegy helyzetképet adva a körülötte lévő természeti-emberi-politikai világról, ahhoz való viszonyulásáról, valamint a saját lelkének naplójáról: kevéske örömeiről, főként bánatairól és szorongásairól.
Mikor a szerző 2011 májusában megjelentette legújabb könyvét, akkor már látható volt, hogy a lelkében dúló harc során már az örömök is többször győztesen kerülnek ki a bánatokkal szemben: Halk remény bontakozott ki. Az Apám börtönévei könyvével pedig felszabadította a lelkét több évtizede nyomasztó titkoktól, félelmektől, szorongásoktól, amikor mintegy önéletrajzi vallomásként feltárta édesapja, családja történetét, ezáltal bemutatta a saját lelki konfliktusainak főbb okait.
Az Egy nyáron át kötet pár hónapos időszakot ölel fel, ám a közlési kényszer egyértelműen bizonyítja a tudatalattit: a szerző lelkében is már többnyire nyár dalol. Mindezeket a gondolatokat alátámasztják a gyönyörű fényképfelvételek, amelyek a természet lélekfrissítő erejét közvetítik. A szerző megtalálta, feltárta az élet apró szépségeit! Filozófus lelkialkata révén nála is érvényesült az a bölcselet: az ember kisgyermek korában rácsodálkozik a világra és a felnőtt pedig a több évtizedes tapasztalata után meglátja, feltárja és másoknak is átadja, láttatja a világ apró csodáit.
A szerző legújabb kötetét 7 fejezetre osztotta. Jómagam az elemzés során 3 témakörbe csoportosítom gondolataimat. Ezek a következők:
1./ A jóra való éhség, a remény, a küzdelem, a segítő és éltető kíváncsiság, a mindennapok versei;
2./ Az élet köszöntése, az élet apró csodái, az édes semmittevés és a fárasztó munka versei;
3./ Az emlékezés, a boldogságot adó szép pillanatok, az élet és a cicák szeretetének versei.
*
1./ Ebben a témakörben a költő a „Jót s jól” című versében mintegy mottóként idéző föl Kazinczy Ferenc 1808-ban írott Nagy titok című epigrammájának az első, rövid mondatát. Ám Györgypál Katalin az ironikus versében „a mai igazságosztókról” szól: „Nekem jó, neki nem / Ma még jó, holnap nem /...Mindenki / másképp gondolja / vagy maga sem tudja / de mondja, mondja / - s legtöbbször másnak...”(22. oldal). A Jó volna... versében (23. oldal) pedig az emberi jóságot kívánja, hiányolja. Aggódik az értékrendek felbomlásáért, az ingatag világért, ahol idegennek érzi magát az ember. Szól az érzelemromboló TV műsorokról, valamint a pénzimádó, pénzhajhászó életről az „Idegen(ség)” című versében: „...darabjaira hullhat/ az egységes világ/ fantázia és múlt/ mi az igaz vagy hamis/ megtenni a ma feladatát/ összekuszálni az életet – minek?/.../szórakoztatóbb borzongani/ pénzt halmozni önmagáért-/ ugyan hová vezet?/...” (34. oldal).
A természetes emberi, különösen az írói kíváncsiságról és ebből adódóan a mások segítésének a lehetőségéről és a világ csodáiról szól a Vádak (49-50. oldal), „...Megvádoltak,/ hogy kíváncsi vagyok./ Bűn ez? Oly érdekes/ e széles világ!/ Izgalmas minden/ szöglete, pillanata!/ Hogyne érdekelne?/.../Bűn, ha érdekel/ mindaz, mi emberi?/..., valamint a Kíváncsiság (55-56. oldal) című versében. „...Szunnyad kíváncsiságom/ - szikrányit fel-felcsillan./ Tűnődöm miért is tiltják,/ mikor erőt ad?/ „Túl kíváncsi vagy” - / bűnként hangzik, mi pedig/ éppen hogy erény./ Életet ment, életet ad./”.
Az olvasás, benne az élet, a mulandóság, a létezés és az Istenkeresés pillanatairól ír a Kérded című versében (58. oldal), amelyet érdemes teljes terjedelmében idézni, ugyanis a pozitív életszemléletet, az élet szeretetét jelzi: „miről is olvasok:/ Nos:/ az életről./ Múlandóságról:/ a halálról/ a pillanat/ varázsáról/ a lét szépségéről/ a lényegről:/ a hogyanról./ Az élet/ értelméről./ Minden pillanat/ megéléséről./ Tudatlanságunkról / - a lélek mélységeiről.// Hát/ így valahogy. - / Olvasgatok. / Istenkeresésről./”. A Borongós délután című versében (59. oldal) a pihenésről és eközben a további teendőkről való elmélkedésről szól, a Túl egyszerű? versében pedig (65. oldal) kimondja azt az egyszerű igazságot, hogy az ember körüli gépekre, de az emberi viszonylatokra is igaz: „Ami elromolhat,/egyszer elromlik/.../Mégis reménykedünk,/ hogy örökké kitart./”.
Egy gyilkosság után című versében (41. oldal) feleleveníti életéből azokat a pillanatokat, amelyek során ő is már rég áldozat lehetett volna, de lélekjelenléte és leleménye megmentette. A Sziréna című alkotásában a nyugalmas csendet felhasító mentőautó szirénájának hangja egy élet, egy emberi sors pillanatát idézi (66-67. oldal), majd a Titok című versében (68. oldal) arról ír, hogy jót egymásnak csak egy másik ember, vagy mások adhatnak, és akkor lehetünk igazán boldogok, ha mi is így cselekszünk: „Ilyen az ember:/ joggal jót vár./ Mindig és újra/ a következő jót./.../ Néha elfelejti:/ ha alkot, ha dolgozik./.../a jót maga teszi./.../a szép/ általa születik./ Ha okos: éppen/ ezeket a perceket/ mélyen megbecsüli./ Magának/ megteremti,/ mások javára./ Szolgálatára./ A Titok – ennyi./”.
2./ A második témakörben a Virradat című vers (71. oldal) arról szól, hogy reggel felkelünk, de ebben az az érdekes, egyszerű örömteli tény: hogy egyáltalán felébredtünk, felkeltünk - mert élünk! Az Ünnep jön című versében a szerző szintén az életet köszönti és reméli, hogy a világból felénk kiáltó rossz hírek áradata után valóban ünnep jön, mert: „élni kell tovább, / dolgunk tenni./”, hisz körülötte az augusztusi nyárban: „A kertben szétterül az éltető vízsugár.”.
A következő három vers szintén az élet apró, örömteli pillanatait idézi. Az Andalító című vers (73. oldal) ritmusos, szinte énekelhető. Egy idillikus képet látunk, amikor a szerző a kedvenc cicájával ölében elmereng a mostani boldog pillanatokon és felvillannak a már nem élők emlékei. Az Egy szál rózsa (76. oldal) azt mutatja, hogy milyen csodája is a világnak a piros rózsa, a maga színével, kecses formájával, áradó pompájával. A költő szinte filmszerűen – lassított felvételben mutatja be a rózsa minden apró szépségét. A bicskei telekről hazaindulva e cikk szerzője a cseresznyén kívül a saját kertjében pompázók közül egy szép piros rózsát is ajándékozott Györgypál Katalinnak, aki e rózsáról versének utolsó előtti szakaszában a következő filozófiai gondolatokat írja: „Miért szép e szál rózsa? Nem tudom./ Szirmait én meg nem számlálhatom:/ rejti szelíd titkát: bibéjét, a csodát, / a jövendő termést, örökkévalóságát./ ettől szép igazán. Valódiságától./ Létező voltától. Élő csodájától./”. A költő a 97. oldalon található Erőgyűjtés című versében a Dolce far niente (Az édes semmittevés) boldog állapotát írja le, amikor az ember feltöltődik. Nem gondol semmire, csak boldogan leledzik! Jómagam a hasonló gondolatok fogalmaztam meg az Olykor kell egy kis csönd
című versemben, amikor leírtam: „...kell egy kis csönd,/ a csönd magánya, a magány csöndje,/ mikor nem zúzzák agyadat/ a mindennapi gondok.../ csak a szíved dobbanását hallgatod./”. Györgypál Katalin a Milyen nagy című versében (104. oldal) szintén egy júniusi vasárnapi, ebéd után csend nagy nyugalmáról, szépségéről, a nyitott ablakon beszűrődő boldog madárdalról szól, és a nyugalmas idillről: „...varázsos / mesebeli csend / a csukott reluxán / keresztül beszűrődő/ fényben / édeni csend. // Varázslatos csend.// Aztán már csak / az óra ketyeg.../”.
A Tevékeny nap után című versben (107- 108. oldal) leírja a szerző, hogy milyen öröm az elvégzett munka sikere, milyen nyugtató. Elgondolja, hogy mások szorgos munkája révén jövőre is lesz mandula, virág. Reméli: „talán jövőre újra terem/ gyümölcs, búza és vers/”, és az élet is megy tovább: „mindig csak egy éjszaka/ mindig csak az az egy nap/ mi előttünk van/ mi éltet és megtart./”. A költő a 110. oldalon lévő Rohanás című versben pedig arról a határtalan boldogságról szól, amikor a telefonon keresztül hallható ember hanggal boldogan társalog: végre emberi szó a magányban! Utána rátör a modern technikai szörny: a számítógép némasága. Szenved a számítógép kékes, szemet gyilkoló monitorától, a sok e-mailek olvasásától és a törlések sokaságától. A technika áldott és kegytelen rabságából menekülni kell: „És hol van a saját/ kötődésem/ a Mindenséghez?!// Éppen itt. Most/ Amikor a gépemet/ Ki-kap-cso-lom./ Csönd. Áldott nyugalom./”. Ezt a csöndet, nyugalmat fokozza a következő versében, amikor a Pünkösdi eső, (111.oldal) a májusi eső zuhog: „zuhogj még, zuhogj/ tölts fel a tavat/ földet, mezőt/ villámok cikáznak/ dörög az ég/ vizet, még vizet/ most kincset ér/ életet, termést/ pünkösdi eső/ zuhogj még!/”.
3./ Ebben a blokkban a szerző a Farkasrét című versében (115-116. oldal) feleleveníti azt az emléket, amikor Mária napon, édesanyja névnapján kiment a Farkasréti temetőbe, hogy sírját meglátogassa és elvigye neki a legkedveltebb ajándékot, amit ő szeretett. Ezekről a pillanatokról a vers utolsó három szakaszában így ír: „Vittem örökzöld vidám ágakat/ - legszebbeket anyámnak,/ meg amit úgy találtam:/ egy barna, / fénylő vadgesztenyét- /valahogy ez volt kedves neki.// Gyertyát/ később gyújtok,/ tán estefelé.// És zenével / emlékezem rá / szinte naponta:/ „Ave Maria””!/”. A szerző a nővéréről és a szeretteiről megemlékezett a kötetben.
A Rímtelen szürkeségben című versben (123. oldal) arról olvashatunk, hogy az esős idő felelevenítette a költő egykori londoni, párizsi, moszkvai utazásait. Hasonlóan asszociál a szerző a Pár csepp című versében (146. oldal), amikor az üvegre koppanó esőcsepp az ifjúkori vitorlásélményét hozta elő: „Pár csepp eső / egykor / kabintetőnkön / koppantak a cseppek / lágy-szürke felhőből estek/ s mi csak emelkedtünk/ emelkedtünk/ csaknem bele a felhőbe/”.
Az Istenem című vers (129. oldal) egy nyugalmas, csendes estének óhajáról szól, és az Este címűben pedig (145. oldal) a szerző egy nyári estén arról emlékezik, hogy a virágoktól illatozó, csöndes udvari kertjükben miként is történt az elmúlás, az elvirágzás. Ez az élet rendje! Ám nyár van még: „Enyhe az este./ Új virágillatot sodor / ide a szél./”.
Az Esti szavak (164. oldal), az Eső készülődik (165. oldal) és a Búcsú a nyártól (170. oldal) című versekben lélekfrissítő nyári idillek, életképek olvashatók.
A Nyárvége (166. oldal) az aszályos nyár miatt kiszáradt fűről, a szomszédban zsivajgó gyermekről, a költő mellett pihenő egyetlen cicájáról szól. A Cicáim (195. oldal) című versben pedig a kertben sétáló szerző a sok-sok cicáiról emlékezik, akik már nem élnek, örök álmukat alusszák. Györgypál Katalint ismerők tudják, hogy nagyon szereti a hízelgő, doromboló, hűséges és szeretetreméltó macskákat. Verseskötetének hetedik fejezetét Egyszerű öröm címmel nekik szenteli.
Leírja a cicák örömeit, szenvedését, elvesztését. Sajnos a hűséges, többéves társait (a szürke-fehér cirmosat és feketét)is elvesztette. Ez nagy fájdalom számára, hisz életének részesei voltak, olykor vigasztalói. Számtalan írásában megörökítette lényüket, életüket, küzdelmeiket. Ismerem ezt az érzést, hiszem nekem is több cicám már csak emlék, és írásaimban örökítettem meg őket az utókornak.
Utolsóként szólok arról a versről, amely a Csak címet viseli (79. oldal), ám hűen tükrözi a szerző életigenlését, akár ars poétikája is lehet. Éppen ezért teljes terjedelemben közlöm.
„Nem a nyár múlt el /csak a kánikula /nem az életem múlt el / csak sok-sok év / nem a kedvem múlt el / csak a célok változtak / nem minden céltól / búcsúztam el, / óh nem!...// Jönnek még újak,/ mások - s marad/ régi is néhány,/ lelkemnek kedves, / számomra is még/ értelemmel bíró,/ örömet adó,/ magasba röpítő // mert „Élni jó!”/”. A szerzőnek gratulálok legújabb könyvéhez.
(Györgypál Katalin: Egy nyáron át. Újbudai versek. URÁNUSZ Kiadó, 2013. 209 p.)
Megjelent a KLÁRIS 2013/3.számának 46-48. oldalán
*
HERCZEG FERENC - KALAUZ
Földesdy Gabriella könyve
Hiánypótló könyvet jelentetett meg az ünnepi könyvhéten a KAIROSZ Kiadó, amikor Földesdy Gabriella: Herczeg Ferenc-kalauzát az olvasókhoz eljuttatta. A könyv egy olyan író, színműíró, lapszerkesztő munkásságát foglalta egybe, amelyet már nagyon sokan elfeledtek, vagy hiányosan ismernek a politikai kurzusok „áldásos tevékenysége" következtében.
A könyv hatalmas értéke, hogy a szerző olyan műfaji meghatározásba rendezte kutatását, amely minden olvasó számára emészthető.
Arra gondolt, hogy az útikalauzok vagy operák könyve, opera-kalauz mintájára fejezetekbe taglalva a legfontosabb tudnivalókat gyűjti csokorba Herczeg Ferenc életéről, szerkesztői, írói, színműírói tevékenységéről, továbbá egybegyűjti a munkásságáról szóló kritikákat is. Ám gazdag fényképgalériával is megajándékozta az olvasókat, amelyből nagyon sok múltbéli és jelenkori információt szerezhetünk Herczeg Ferencről, valamint a napjainkban működő emlékhelyről is.
Jómagam is rendelkezem Herczeg Ferenc könyveinek olyan korabeli díszkiadásaival, amelyek érdekes és fontos színműveit tartalmazzák, és amelyeket a szorgos gyűjtőmunkám eredményeként az antikváriumokban sikerült megvennem. Ám abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sikerült a Herczeg Ferenc által szerkesztett Új Idők több lapszámát is megszereznem. A lap 50 éven át szolgálta olvasóit és sok író, költő lett népszerű a lap által, pl: Mikszáth Kálmán Szentpéter esernyője című regénye itt jelent meg először folytatásokban, de Ady Endre Fölszállott a páva című verse is itt látott napvilágot.
Mikor e recenziót, elmélkedést írtam, eszembe jutott az is például, hogy dr. Györgypál Katalin nagyapja, Fodor Gyula 1921-1944 között az Új Idők helyettes szerkesztőjeként dolgozott, ahogy azt megírta a KLÁRIS alapító-főszerkesztő tulajdonosa a „Kincseim, morzsáim, emlékeim" című könyvében.
A Herczeg Ferenc-kalauz hatalmas energiát igénylő munkát jelentett a szerző számára, de a szerző mint Herczeg Ferenc rajongó megtette ezt a hasznos és nemes áldozatot.
A könyvet a szerző a következő fejezetekre tagolta: Bevezetés a Herczeg Ferenc-kalauzhoz, Rendhagyó életrajz, Regények, Színdarabok, Novellák, Mesék, Tudományos-fantasztikus művek, Tanulmányok, Emlékezések, Publicisztika-Új Idők-Magyar Figyelő, Zárszó, Felhasznált irodalom, Herczeg Ferenc műveinek címmutatója. Természetesen a végén egy gazdag fotógaléria.
Miért is tetszett, tetszik nekem e könyv?
Először is olyan szerkezetet talált a szerző, amelyben a csaknem 400 oldalas könyv értékes lehet a Herczeg Ferenc kedvelő, de a kutató számára is. Ugyanis végigvette az irodalmár-szerkesztő hatalmas hagyatékát, és közkinccsé tette.
Lehetővé tette, hogy az egyes művek, színművek rövid történetét megismerje a kedves olvasó, aztán ebből adódóan majd kedvet kaphat a művek, könyvek tüzetes végigolvasására is. Ám a szerző jelezte a színművek bemutatásának helyét és a kritikai visszhangot is.
Különben ez a fajta stílus, illetve ismertetés nem áll távol Földesdy Gabriellától, mert a KLÁRIS újságban, színházi ismertetőiben nagyon hasznosan és érzékletesen mutatja be egy-egy színmű történetét is, mintegy kedvet csinálva annak megtekintéséhez.
E munkájában megismertette az egyes korok kritikusainak, irodalmi ítészeinek a véleményét az olvasókkal, amelyből látható Herczeg Ferenc hatalmas életműve és az egyes politikai korszakok fő irodalomkritikusainak, véleményalkotóinak olykor igazságtalan, sőt gyakran leminősítő, becsmérlő, kicsinyes bosszúhadjárata is.
A könyvből és az ott bemutatott pro és kontra kritikákból egyértelműen nem tudható meg, hogy akkor Herczeg Ferenc jó író, jó drámaíró, vagy a „futottak még" kategória. Mint író, költő - akinek életét megismerve, küzdelmeit és hatalmas írói, szerkesztői hagyatékát méltányolva, több színdarabját elolvasva - nyugodt szívvel kijelentem, hogy igenis jó színműíró volt, akinek, mint minden alkotónak a világon, vannak kevésbé sikeres alkotásai is.
A politika mindig is beférkőzik az alkotók írói és magánszféráját is; hogy aztán ki miként tudja megőrizni szuverenitását, humanizmusát, az nagyon lényeges harc és emberi tartás kérdése. Aztán felróják, hogy kivel barátkozott; kiknél fordult meg. A nagy emberek, hatalommal bíró emberek mindig is keresték a nagy írók, alkotók, festők, zenészek barátságát és viszont!
A lényeg azonban: az író, az alkotó milyen emberi, humánus értékeket, küzdelmeket örökít meg. Olykor a tévedés joga is megbocsájtható!
A könyv arra is rámutat, hogy az Új Idők hatalmas munkát végzett a kor költőinek, íróinak, alkotóinak a bemutatásában, népszerűsítésében, a magyar irodalmi élet színessé tételében és fellendítésében. Értékes írói és költői generációk nőtték ki magukat a lap segítségével. A bibliográfia és a felhasznált irodalom jegyzéke pedig újabb és újabb adalék lehet a leendő Herczeg Ferenc-kutatók számára, mint ahogy az volt Földesdy Gabriella számára is.
A könyv hátsó részében lévő képgaléria, archívum is sok értéket tár fel, amelyek közül ha csak Herczeg Ferenc felújított nyaralóját vagy a balatontördemici emlékkiállítást nézzük, már maga is unikum. Felhívja az olvasók, de jómagam figyelmét is. Egyszer azt meg kell nézni!
Gratulálok Földesdy Gabriellának! Olyan értéket teremtett, amely hosszú ideig lesz hasznos kalauza a Herczeg Ferenc kedvelőknek, de másoknak is.
(FÖLDESDY Gabriella: Herczeg Ferenc-kalauz. Bp., Kairosz K, 2016, 387 p.)
Király Lajos
Megjelent a KLÁRIS 2016/6. számának 49-50. oldalán