Életútriportok

KIRÁLY LAJOS

VALLOMÁSOK 
AZ

 ÉLETEMRŐL

*

Öt életútinterjú

*

KIRÁLY LAJOS ISKOLÁI

- Szívesen mentél, várakozással 1953 szeptemberében a bélavári iskolába? Ki fogadott?

- Nagyon vártam, hogy írni, olvasni megtanuljak. Számolni már kicsit tudtam és több verset ismertem már, amelyre apám tanított. Szüleim sokat meséltek az iskoláról. Én meg láttam a táskával a hátukon vagy tarisznyával a vállukon bandukoló kisiskolásokat és irigyeltem őket, hogy az óraközi szünetekben milyen vidáman játszottak az iskolaudvaron. Édesanyám vitt kézen fogva az első napon a templommal szemben lévő, nagy, fehér falu és piros zsindelyes iskolába. A kapuban az igazgató, Róka Jánosné és két felső tagozatos diák fogadott bennünket. Az osztályfőnököm Pápics Ernő lett. A többi elsőst is főként az édesanyja kísérte el. Volt aki örült és volt, aki az anyja szoknyájába kapaszkodott és sírt. Én boldog voltam és nézegettem, hogy majd kivel is fogok barátkozni.

- Könnyen tanultál?

- Igen. Mindig figyeltem a tanítóimat. Az első félévben a beszélgetés, írás,olvasás, számtan és mértan, valamint az ének mind négyes volt. A második félévben már számtanból ötös lettem és az új tantárgy a testnevelés is ötös lett. Otthon keveset tanultam, mert az órákon odafigyeltem, hiszen az I - IV. osztály és az V - VIII. osztály tanult egy-egy teremben. Több nem volt. Önálló és közvetlen, illetve hangos és csendes órák váltakoztak. Ami azt jelentette, hogy egy osztályt oktattak és feleltettek, a többinek feladatot adtak. Ebből az következett, hogy a többi osztály tanítására többször is odafigyeltünk és sok mindent már tudtunk a következő évben. Így aztán a negyedik osztály első félévében a 10 tantárgyból 3 ötösöm volt és négyes lett az átlagom, az év végén pedig jeles. Ekkor az iskola igazgatója Kiss Emil, az osztályfőnököm pedig Nagy Gézáné volt.

       - A felső tagozaton voltak kedvenc tantárgyaid és tanáraid?

   - A felső tagozatból az V.-VII. osztályt még Bélaváron végeztem és a VIII. -at pedig a körzetesítés miatt a szomszédos községben, Vízváron. Már otthon is tanultam, így aztán minden évben vagy jeles vagy kitűnő tanuló voltam. Kedvenc tantárgyaim: az irodalom, mert vonzott a költészet, érdekelt az íróknak és a költőknek a sorsa; a történelem, amelyet a világ és hazánk történéseiben való kalandos időutazásnak fogtam fel; szerettem a számtant, mert logikus gondolkodásra késztetett. Szerettem énekelni, mert az érzelmek csodálatos kifejezésének hittem azt. Persze ezekből jeles voltam. Mivel a halak jegyében születtem, főként az érzelmi dolgok hatottak rám.

Kedvenc tanáraim voltak: Ránics Julia (Huber Istvánné), Nagy Gézáné, Kertai János, aki egyik osztálytársam Kertai Tibi nagybátyja és Bélaváron élt szüleivel. Ötödikes koromtól a hetedikig ő volt az iskolaigazgatóm. Mindhárom tanítóm osztályfőnököm is volt egy-két éven át.

     - Nyilván részese voltál az úttörő mozgalomnak; az mire tanított meg?

   - Igen. Szerettem a közösségi életet. Akkor éreztem jól magamat, ha sokan valami érdekeset csináltunk. Persze volt, amikor egyedül kívántam lenni. Ez is természetes volt, de nem zárta ki bennem a közösségi lét fontosságát. Nem véletlen, hogy 27 évig a fogyasztási szövetkezeti mozgalomban dolgoztam. Sőt az életem során mindig arra törekedtem, hogy munkámban vagy szabadidőmben egyaránt emberközelben lehessek.

Úttörőként én is gyűjtöttem vasat és papírt, így aztán kevesebbet kellett befizetni a kirándulásra. A gyűjtés a szorgalomra, a kitartásra és a takarékosságra nevelt, amely tulajdonságok nagyon fontosak az ember élete során. Az erdei majálisok a vidámságot, a természet megismerését, megkedvelését és a jó levegőt, ezért ennek megóvását jelentette számomra. Megtanulhattam azt is, hogyan kell egyszerű ételt főzni. Segítettem az időseknek. Meg aztán nagyon sokat énekeltem, túráztam és sportoltam a versenyeken. Mindezek soha sem voltak a hátrányomra, sőt megtanítottak mások megbecsülésére és tiszteletére is.

Mivel vasárnaponként és az ünnepeken templomba jártam, sőt gyóntam, áldoztam és meg is bérmáltak, úgy fogtam fel az úttörő 12 pontját, mint a tízparancsolatot.

       - Vízvár mennyiben volt más, mint Bélavár? Már az iskola szempontjából.

      -  Vízváron az osztályokat már nem vonták össze. Minden osztály önálló volt. Több volt a tanterem és voltak szaktanárok, akik mélyrehatóbb oktatást és számon kérést tudtak megvalósítani. Voltak korszerű szemléltető eszközök és a diákok étkeztetését is megoldották. Azt is megtudhattam, hogy a bélavári tanítóim mennyire alapozták meg tudásomat. Ők is és én is jól vizsgáztam, mert Vízváron a VIII. osztály első félévét kitűnővel, az év végi bizonyítványt pedig jeles tanulmányi eredménnyel zártam, csak rajzból volt négyesem. Ez számomra biztató jel volt a továbbtanulás szempontjából. A kötelező orosz nyelvet nem tanultam, mivel Bélaváron nem volt nyelvtanár és Vízváron pedig már nem volt értelme alsó tagozatos szinten elkezdeni. Az iskola igazgatója Soós Dezső volt, az osztályfőnököm pedig Sánta Mihály.

       - Miért választottad a közgazdasági technikumot? Milyen volt kollégistának lenni?

    - 1961 elején dönteni kellett, hogy szakmát választok vagy középiskolában tanulok tovább. Szüleim géplakatosnak szándékoztak adni, mert akkor ez volt a divatszakma, sok pénzt lehetett vele keresni. A bélavári osztálytársam közül a Kertai Tibi és a Turcsics Jancsi a szakmát választotta; Halász Feri a csurgói gimnáziumba jelentkezett, több évtizeddel később a boglárlellei tanácson dolgozott, de sajnos már halott; Mezei Marika és a Czipót Erzsi szakmát tanult; Gasparics Jutka, bérma-keresztapám testvérének a lánya pedig Nagykanizsára, a közgazdasági technikumba jelentkezett, akibe titokban szerelmes voltam (még ő sem tudta). Így aztán addig kérleltem szüleimet, míg beleegyeztek, hogy továbbtanuljak.

Tanáraim is ezt javasolták. Jutka édesapja kocsmáros volt, így anyagi helyzetük miatt először nem vették fel, de később lánykollégista lett. Engem felvettek kollégistának a Zrínyi Miklós fiúkollégiumba. Így kerültem vissza szülővárosomba.

Az első napokban úgy éreztem, hogy megáldott a sors a kollégium öles sárga falai között. Otthonra találtam. Ám bennem munkált még a falusi fiú félelme is, miként Nyilas Misiben a nagyvárostól, Debrecentől való rettegés. A falu simogató melege, emberközelsége – a táj, az erdő, a rét és a régi barátok – hiányzott.

A kollégium számomra egy olyan olvasztótégely volt, ahol megtanulhattam a pontosságot, a rendet és az ország minden részéből származó barátokra is lelhettem. Tagja lettem az énekkarnak és olyan nevelőkre találtam, akik faluról indultak és átélték egy faluról felkerülő ifjú sorsát és gondját. Segítettek abban, hogy támogassanak a lélek megnyugvásában és a tanulásban.

Négy év alatt sok élményben volt részem. A közösségi lét egy nagyon fontos állomása volt számomra. Aztán megtanultam az öngondoskodást is, melynek nagy hasznát vettem az albérleti évek és a katonaság során is.

     - 1961 döntő év volt számodra, nemcsak a középfokú iskola miatt, hanem egy irodalmi találkozó okán is. Kit hallgattál és miként hatott rád?

     - A „Thury György” közgazdasági technikumban, amely a Zrínyi úton volt, hatalmas energiával kezdtem a tanulást. Hajtott a becsvágy, hogy megmutassam mit is tud egy törekvő falusi fiatal, akit szülővárosa visszafogadott. Nagyon sokat olvastam a fiúkollégiumban, ebben segítséget nyújtott Mészáros Ferenc kollégiumi nevelő, magyar-történelem szakos középiskolai tanár is. Látta az irodalmi érdeklődésemet. Ő vitt el egy irodalmi estre, ahol Weöres Sándor volt a vendég. Számomra ez volt az a pillanat, amikor elhatároztam, hogy költő szeretnék lenni.

„Láthattam: a költő nem valami misztikus lény, akit sokszor oly magasra emeltek, hogy alig lehetett látni az embert. A költőnek is két szeme van, ám ezzel többet lát, mint más halandó, mivel az érzékeny lélek megsokszorozza a látását és finoman érzékeli az őt körülvevő világ minden apró rezdülését” – írtam az 1991-ben megjelent „Száll a pitypang, mint a szellő” című gyermekverses kötetem előszavában.

        - 1963-ban leánykollégiumban szerepeltél. Mit tanultál a nőktől?

      - 1963 februárjában volt a közönség előtti első nyilvános szereplésem saját verssel. A nagykanizsai „Hámán Kató” leánykollégiummal közös farsangi bált szervezett a „Zrínyi Miklós” fiúkollégium. Ott mondtam el kívülről „Magique de printemps” (Tavaszi varázs) című versemet, amelyet február 20-án írtam Bélaváron. Nagy sikere volt. Ez volt a 18. versem, amit alkottam. Azért volt francia és magyar címe versemnek, mert így is gyakoroltam a francia nyelvet, amit elsős koromtól kezdve tanultam a kötelező orosz mellett. A vers ihletője egyik osztálytársam, Ruzsinszky Klementina volt, akibe szerelmes voltam. Láttam, hogy milyen művelt és én is szerettem volna olyan sokat tudni, mint ő…

Számomra a nők, a szerelem olyan hajtóerő volt, ami nagy energiákat mozgatott meg bennem. Azt tanultam tőlük, hogy a szorgalom és a kitartás az ember fontos erénye, amellyel minden akadály leküzdhető. Tágabb értelemben pedig anyámtól és nagyanyámtól, mint nőktől azt tanultam meg, hogy reájuk mindig számítani lehet, az életem az ő gondoskodásuk nélkül nem alakulhatott volna úgy, ahogy. Ez feleségemre pedig különösen igaz.

     - Tizenhat-tizenhét évesen „eljegyezted” magadat a francia költészettel. Hugó, Éluard és a többiek mire tanítottak meg?

      - Nagyon szerettem a francia nyelvet, mert számomra a szavak zsongása az maga a dal, „Chanson” volt és a poézis, az érzelem. 1963 júniusában egy kislánynak R. Ágikának írtam egy verset „Á mon amour” (Szerelmemnek) címmel, melyet decemberben le is fordítottam francia nyelvre. A második félévben a francia nyelvkönyvünkben több irodalmi alkotás is volt. Így aztán a francia himnuszt is lefordítottuk. Szerepelt a könyvben Victor Hugó több verse is. Nagyon meglepődtem, hogy az általunk kitűnő regényírónak ismert alkotó verset is írt. Sőt azt is megtudtam, hogy őt Franciaországban, mint költőóriást ismerik el és csak utána regényíró. A „LE 14 JUILLET” (Július 14) című versét 1964.február 2-án fordítottam le Nagykanizsán, majd május 9-én Paul Éluardtól a „LIBERTÉ” (Szabadság) című versből fordítottam le egy részletet. Május 10-én szintén egy Victor Hugó verset fordítottam, melynek címe „CHANSON”,egy gyönyörű szerelmes vers.

Annyira megkapott a költészetük és a fordítás varázsa, hogy utána a „Les lettres francaises” irodalmi újságot vásárolgattam és fordítottam belőle verseket. Az év végén még egy variációban műfordítottam a „CHANSON”- t, majd egy Jacques Roubaud szonettet, a „TOMBEAU”-t (Síremlék). A további években írtam francia nyelven is verseket, de lefordítottam Henri Drouget: Les Fermes (Tanyák) című kötetéből egy ciklusra valót, Michel Cahour francia haditudósító- költőtől a „DOUZE POÉMES DU LAOS” (Tizenkét vers Laoszból) versciklusát. Paul Celantól 3 verset, egy Pierre de Ronsard szonettet. Van műfordításom franciából Puskintól, Apollinaire-től és Louis Aragontól is.

A fordítás élménye leírhatatlan volt számomra. Először is gyakoroltam a francia nyelvet; másodszor tanultam költőktől stílusokat, új élményanyaggal gazdagodtam; harmadszor beleéltem magamat egy másik ember lelkivilágába (akár a színész) és a nyersfordításból csak utána tudhattam igazi műfordítást készíteni. A műfordítás nagy szorgalomra és fegyelemre tanított, mert a mű tökéletes fordítása a fontos és nem valamiféle átköltés, vagy utánérzés. Bár ez is művészet. Francia műfordítás után eszperantóból is fordítottam. Többek között egy litván költő, Eduardas Mezselajtis „Homo” (Az Ember) című kötetéből több verset, amelyek lelkileg közel álltak hozzám. Később angolból Dioscoridestől, Ovidiustól, Guidó Cavalcantitól, William Blake-től, Elizabeth Barrett Browningtől, C. F. Cavafistől.

Pár hónapja nagy meglepetés ért, leányom New Yorkból megküldte Hemingway összes verseit angolul, amelyből már több verset lefordítottam.

       - Irodalmi élmény volt találkoznod Pék Pállal és Morvay Gyulával?

  - Igen. A „Hevesi Sándor” Művelődési Háznak a földszintjén működött egy „Művészetkedvelők Köre” minden szombaton 18-21 óra között, ide negyedikes koromban a kollégiumi nevelőm Mészáros Ferenc protezsált be, aki annak idején Baranyi Ferenccel egyidőben tanult az egyetemen csak más évfolyamon. Én megilletődve vittem kis zöld könyvecskémet, amely kézírással tartalmazta a műveket, „verseimet”. Ma is őrzöm, melyből a „Zsengék” című kötetemet válogattam. Pék Pált szigorú, fegyelmezett költőnek ismertem meg és nagyon szomorúnak. Szomorúságát később megértettem. Morvay Gyulával meghallgattak tőlem néhány írást és beleolvastak könyvembe. Azt mondták, hogy törekedjek a tömörítésre, kerüljem a közhelyeket, ügyeljek a tartalom és forma egységére. Ha lehet gépeljem le a verset, mert úgy jobban kiütköznek a gyengeségek.

Sok dolgot megértettem, néhányat nem. Aztán Mészáros Ferenc tanár úr stilisztika tankönyvet adott, ami kezdte a ködöt eloszlatni. Ekkor jöttem rá, hogy még mennyit kell tanulnom, ha igazi költő akarok lenni.

        - Felső fokon tanultad Budapesten a kereskedelmet és a vendéglátást. Konkrétan mit?

   - 1965 szeptemberében kezdtem el tanulmányaimat Budapesten a Felsőfokú Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakiskola kereskedelmi tagozatának áruforgalmi ágazatán, amely főiskolaként működött és két és fél évet kellett tanulnom. Könyvvitel, statisztika, kereskedelem különféle szaktárgyai, munkaügyi ismeretek, piackutatás és reklámismeretek, vendéglátó ismeretek, szövetkezetpolitikai ismeretek, áruismeret, politikai gazdaságtan, filozófia, tudományos szocializmus nehéz tudományát kellett megismernem. Sőt az orosz és francia nyelvet is tanultam, melyből alapfokú nyelvvizsgát kellett tenni. Így kereskedelem szaktechnikusi oklevelet kaptam és megszereztem a mérlegképes könyvelői szakképesítést is. Egy félévet kellett később különbözeti vizsgára járni, ahol adatszolgáltatás és rendszerszervezés, kereskedelem gazdaságtana, valamint szervezés és vezetéselmélet alapjai tantárgyakból kellett vizsgázni, majd szakdolgozatot kellett írni és megkaptam a kereskedelmi üzemgazdász diplomát…

Hát ez bizony messze állt az irodalomtól és a művészetektől, de jó közgazdasági, elemzési, filozófiai, politikai, valamint reklám és piackutatási ismereteket adott, amely egy költő, alkotó, irodalomszervező és újságíró ember részére nagyon hasznos segítséget nyújthat az életben való eligazodás során.

       - A hegesztésből és esztergálásból mi vált számodra meghatározóvá?

   - Egy törekvő fiatal igyekszik magáról gondoskodni, hogy legyen pénze könyvre, szórakozásra, ruhákra. Nyaranta nagybátyámnál, Molnár Imrénél dolgoztam. A segédek megtanítottak hegeszteni, esztergálni. Velük jártam barakkot építeni Csepelre a Vízügyi Kutatóhoz, az Óbudai Szeszgyárba csöveket cserélni, hegeszteni és Tiszaeszlárra templomtornyot építeni. Budapesten pedig sok háznak ismertem meg a liftszekrényét és liftházát…

„Átélhettem a segédek otromba tréfáit, mert elküldtek nikkelezett szemmértékért. Megtanultam szívósan dolgozni. Tudtam, miként kell a nyers munkadarabot ráhagyással előesztergálni. Hányszor égette meg kezemet a forró, kékeslila spén, amely csigázva tekergett az éles vídia kés körül?…Megtanultam, hogy mi a munka. Megtanultam azt is, hogy miként kell megbecsülni a keservesen megkeresett pénzt…” – írtam a Czine Mihály által lektorált és 1989-ben kiadott „FÉNY ÉS ÁRNYÉK” kötetemben szereplő „Miért tisztelem a dolgos embert?” című lírai vallomásomban.

      - Mire oktattak Bázakerettyén és mi volt a nagy élményed a tanfolyam végén?

    - A főiskola után Kiskomáromba kerültem az ÁFÉSZ-hez gyakornoknak, mivel a Zala megyei MESZÖV -vel volt ösztöndíj szerződésem. Itt albérletben éltem a Kossuth út 21-ben lévő házban. Kiskomárom (Komárvárossal való egyesítés után Zalakomár) híres volt kulturális tevékenységéről. Klub, néptánc csoport, énekkar működött. Régi hagyománya volt a színjátszásnak is. A kor divatjának megfelelően Irodalmi Színpadot szerveztem. A művelődési ház azt szerette volna, hogy minél többet tudjak, ezért a munkahelyem beleegyezésével elküldtek 1 hónapos irodalmi színpadi továbbképzésre Bázakerettyére.

Itt bevezettek a dramaturgia alapjainak megismerésébe, a szerepjátékba, a szerep tanulás folyamatába, a művészi átélés titkaiba, a jelmez készítésbe, a színpadi kép kialakításába. Egyszóval egy kis színész és rendezőképzésben vettem részt. A tanfolyamot a Népművelési Intézet szervezte, ahol Montágh Imre beszéd gyakorlatot tanított csaknem az egész időszak alatt. Vizsgaszerepelésünk Raffai Sarolta: Egyszál magam című regényének színpadi változatából egy részlet, ahol a férfi főszereplőt alakítottam.

Számomra óriási élmény volt. A felkészítés során fokozatosan beleélhettem magamat a szereplő lelkivilágába. Átérezhettem, hogy mit is jelenthet egy színésznek művészi szinten visszaadni azt az embert, akit ő alakít. Ez az érzés a művészi intuíció, amely nagyon fontos a vers és prózaírás és a műfordítások során is.

      - Alig voltál 22 éves, s már tartalékos tisztiskolára jártál. Miért, s mit tanultál?

   - Mivel főiskolán tanultam, így 18 éves koromban nem lettem katona. A főiskola befejezésével le kellett tölteni a sorkatonaságot. A sorozáskor szervezték a közép és felsőfokú iskolákat végzett fiatalokat, hogy a sorállományú katonaság során elvégezzék a tisztiskolát. Gondolták, hogy lesz, aki a katonaságot vagy más fegyveres alakulatot választja majd hivatásul és nem szerel le.

Az én lírai lelkivilágomtól távol állt a katonás fegyelem és az olykor „nem ésszerűnek tűnő” parancsolgatás. Gondoltam, ha katonának kell lenni, akkor jobb, ha kicsit könnyebben vészeli át az ember a konfliktusokat. 1968 őszén bevonultam Körmendre.

Szerencsére irodalmi színpadot is szervezhettem. Így aztán a laktanyában és a városban civil rendezvényeken szerepeltem. Több volt a mozgási lehetőség, a „szabadság”. Írtam sok verset ez idő alatt és átélhettem a katonaszerelem szépségeit is.

Határőrizeti kiképzést kaptam, amely olykor nehéz és megalázó volt. Viszont az az élmény kárpótolt, amikor Bélaváron – ahol gyermekkoromat éltem át és szüleim, barátaim is itt éltek – gyakorló őrsparancsnok lehettem. Végig sétálhattam a gyermekkori élmények színhelyén, sőt ott is járhattam, amely akkor a határsáv miatt lehetetlen volt.

A gyakorlat után Budapesten folyt a kiképzés, oktatás. Többek között a politikai ismeretek mellett olyan szakmai oktatásban vettünk részt, ami egy határőr tiszt szempontjából fontos. Ám érdekes volt az is, hogy a büntetőjogot is megismerhettem és az eddigi általános jogi ismereteimet kibővíthettem. Tanultam kriminalisztikát is. Budapesten ismét szerveztem irodalmi színpadot és több irodalmi oratóriumot írtam, „AZ EMBER” cíművel országos pályázatot nyertem, amelynek az ősbemutatója a BM Központi Klubban volt.

A képzés után törzsőrmesteri rangot kaptam és Nagyatádon voltam szakmai gyakorlaton, ismét közel Bélavárhoz. Ekkor nagyon sok francia fordítást végeztem.

Ismét Budapest következett, ahol sokszor jártam rokonaimnál szabadidőmben. Az 1970-es tiszai árvíz miatt nyáron Mátészalkára kerültem, ahol a központi táborunk volt. Az árvíz utáni újjáépítésben vettem részt katonatársaimmal együtt. Jártam Csengeren, Tunyogmatolcson, Porcsalmán, Fehérgyarmaton. A munkánkért mindenki megkapta az „Árvízvédelemért” kormánykitüntetést. Ez volt az első kitüntetésem.

1970 szeptemberében szereltem le alhadnagyként, majd később, néhány röpke bevonulást, továbbképzést követően megkaptam a hadnagyi rendfokozatot. Látható, hogy „irodalmár bőrömből nem bújtam ki”. Lett egy katonai diplomám is.

        - Sokat utaztál. Az utakból voltak meghatározó élményeid?

     - Igen. Utazni, a világot megismerni csodálatos élményt jelent. Az első külföldi utam 1971-ben Kiev – Moszkva - Leningrád volt. Mindhárom város nagy történelmi múlttal rendelkezik. Múzeumaik, képtáraik világhírűek. Sétálni a leningrádi fehér éjszakákban, látni a Petrodvoreci kastélyt, a Téli Palotát, az Aurórát, élmény volt számomra…

Három Világifjúsági Találkozón (VIT-en) vehettem részt: Berlinben, ahova tv és rádió vetélkedő jutalmaként kerültem és láttam Angela Davist, kiről a „FEKETE PÁRDUCOK” című oratóriumot írtam; Moszkvában, ahol ifjúsági munka jutalmaként kerültem és autogramot sikerült szerezni Szebasztyiánov űrhajóstól, amelyet ma is őrzök; Phenjanban a 13. és egyben az utolsó VIT-en, ahol a SZÖVOSZ Ifjúsági Bizottsága titkáraként, mint szervező a magyar delegáció helyettes vezetője is voltam…

Élmény volt, amikor 35 évesen az első nyugati utamon egy hónapot tölthettem Franciaországban a csongrádi „ALFÖLD” Táncegyüttes társaságában, kinek vezetője Góg János volt (ma a Raszter Kiadó és a Föveny irodalmi-művészeti lap vezetője) és gyakorolhattam a francia nyelvet. Feledhetetlen az is, amikor nemzetközi iskolaszövetkezeti konferencián vettem részt Brüsszelben és ellátogathattam Waterlóba is…

Minden külföldi utamon, de különösen a VIT-eken érezhettem azt, hogy mit jelent, ha az ember franciául, oroszul és eszperantóul beszél és egy kicsit angolul és németül is megérteti magát.

         - Mi ösztönzött „Az iskolaszövetkezők kézikönyve” megírására?

  - A fogyasztási szövetkezeti mozgalomban, amelyhez az ÁFÉSZ-ek, a takarékszövetkezetek és a lakásszövetkezetek tartoztak, 1968-tól 1995-ig, tehát 27 évet (a fél életemen keresztül) dolgoztam. Ennek során az országos központban (SZÖVOSZ és később ÁFEOSZ) 17 évet töltöttem és a diákszövetkezéssel is foglalkoztam.

A diákszövetkezés, az iskolaszövetkezés gyakorlásával a diákok (alsó, közép és felsőfokú oktatási intézményekben) az öngondoskodást, a testületi működést, a gazdálkodást, az értékteremtést, a haszonnak elosztását megtanulták és pénzt is kerestek.

A legjobbak módszereit, tapasztalatait összegyűjtöttem. Az alapítás és működés jogi hátterét tartalmazó működési szabályzat-mintát elkészítettem, hogy a kezdeti buktatókat elkerüljék a diákok és az őket segítő tanárok, valamint szövetkezeti emberek. Sőt kérdés-felelet formában a leggyakrabban jelentkező problémákra is megadtam a választ. Ahhoz, hogy a jelent értékelni tudják, közreadtam a kutatásomat, így megismerhették az iskolaszövetkezés 1875-től kezdődő hazai, valamint nemzetközi történetét. Mindezt tartalmazta az „ISKOLASZÖVETKEZŐK KÉZIKÖNYVE”. A könyvet széles körben szétosztottuk iskolai, megyei és országos szinten egyaránt. Ezt a munkát felkarolta az oktatási tárca, valamint az ifjúsági mozgalom is. Ennek volt köszönhető, hogy fénykorában 1000 csoportot működtettek az ÁFÉSZ-ek és - iskolaboltot, büfét üzemeltettek, megoldották az iskolatej ellátást, kisállatokat tenyésztettek, méhészkedtek, növényeket termesztettek az iskolai konyháknak. A takarékszövetkezetek pedig 250 csoportban takarék betétet gyűjtöttek.

Megszerveztem az évenkénti országos tapasztalatcserét, találkozókat és a legjobbak között versenyt indítottam. Mivel a szövetkezés nemcsak gazdálkodó egység, a kultúrával, közművelődéssel és a tagok sportolásával is foglalkozik, ezért a diákszövetkezők között gyermekrajz, festmény, irodalmi és népdal éneklési pályázatokat is hirdettem. Kétévenként a szakmai találkozók mellé sportversenyek is kapcsolódtak. Mindezekhez a pénzügyi alapot a „DIÁKSZÖVI” alapítvány biztosította. A diákszövetkezés életét, munkáját, felhívásait, a diákok írásait, festményeit az általam létrehozott és 5 évig szerkesztett „DIÁKSZÖVI” újság segítette közkinccsé tenni.

„MINT CSEPPBEN A TENGER” címmel videó filmet készíttettem az MTV stúdiójával, amelyet az iskolaszövetkezetek megkaptak. Ahhoz, hogy a külföldiek is megismerjék a magyar iskolaszövetkezést, az anyagot elkészíttettem angol, német, francia, orosz és eszperantó nyelven is.

        - Mit jelent számodra a Cséplés, Buzsákon című emlékezés?

     - Nagy öröm ért 1989. október 27-én. Mezőtúron részt vehettem a 29. Őszi Megyei Könyvhetek országos megnyitó ünnepségén és gálaestjén Jókai Anna, a Magyar Írók Szövetsége alelnöke; Sánta Ferenc Kossuth-díjas író; Fodor András háromszoros József Attila-díjas költő és Köteles Pál író társaságában.

A gálaestet Czine Mihály vezette le és Bodor Tibor színművész, valamint a szolnoki „Szigligeti” Színház fiatal színészei (Spolarits Andrea és Czibulás Péter) adták elő az alkotók írásait. A fiatal színészek „ifjúsági szolidaritásból” (ezt el is mondották) az egy helyett mind a három leadott versemet elmondták, mert tetszett nekik.

Nagy sikerem volt. A nagy irodalmárokkal együtt dedikálhattam a Czine Mihály által lektorált „FÉNY ÉS ÁRNYÉK” című, negyedik kötetemet. A találkozón gratulált Fodor András és átadta a „Cséplés, Buzsákon” című írásának a különlenyomatát, amely a SOMOGY folyóirat 1988. évi 4-5-6. számából való. A következőket írta dedikációként:

„Király Lajosnak, Kedves földimnek, bemutató köteteit köszönve, közös gyermekkorunk igézetében és első közös szereplésünk emlékére Szeretettel: Fodor András. 1989.X.27”.

         - New Yorkban mit tanultál?

     - Soha nem gondoltam, hogy életemben valamikor eljutok az „Óperenciás tengeren túlra”, Amerikába. Leányom esküvője 2000 novemberében volt New Yorkban, „az álmok városában”. Felejthetetlen élmény volt…

Láthattam, hogy miként él és boldogul egy többnemzetiségű államban a sok-sok különféle identitású ember. Ha a metrón leültem a padon, akkor velem szemben ülő 10 ember mind más és más nemzetiségű volt. Nekik ez így volt természetes. Láthattam a döbbenetes felhőkarcolókat, amelyek az embert majdhogy agyonnyomták és az Empire State Buildingről pedig esendőnek, parányinak láttam az utcán mozgó embereket, autókat. Láttam a hatalmas ikertornyokat s mellette a csodálatos Winter Gardent. Rájöttem, hogy az ember milyen csodálatos dolgokat tud alkotni békében és szabadságban.

Az apósommal franciául, leányommal magyarul, vejemmel angolul beszéltem. Aztán jött 2001. szeptember 11. Döbbenetes volt. Őrzöm leányom e-mailjeinek másolatát, amelyek visszatükrözik az akkori állapotokat. Az egyszerű emberek ott is gyűlölik az erőszakot és a háborúkat. Az a politikusok és a vezetők kegyetlen játékszere, mint bárhol az egész világon.

2006-ban egy hónapot töltöttem feleségemmel New Yorkban leányunknál és alkalmam volt az angol nyelvű irodalmat böngészni a könyvtárakban és a könyves boltokban, majd rengeteg fordítást végeztem. Tanulmányozhattam Elisabeth Barrett Browning életét és költészetét, aki a modern angol női költészetnek elindítója és legjelentősebb alakja. Szonettjei pedig vetekszenek Shakespeare remek szonettjeivel, melyből néhányat lefordítottam. Különféle antológiákat is vásároltam, amelyek a világirodalom legjobbjait gyűjtötték egybe.

Ekkor jöttem rá, hogy milyen hatalmas utat tett meg a magyar irodalom. Mi magyarok még a pusztákon és a sztyeppéken nyargaltunk, amikor mások már több ezer éves irodalmi alkotásokat adtak a világnak. Amit a mi őseink alkottak, azt elpusztítottuk, kiirtottuk, mert maradi volt, ősi: a múlt és pogány. Ám micsoda fejlődés következett be: - ledolgoztuk a hátrányokat és a világ legjobbjai közé emelkedtünk…

Megtanultam azt is, hogy a nyelvtudás naggyá tesz. A világ népei által alkotott műveket saját magad is megismerheted, de te is átadhatod másoknak tudásodat. Sajnos láthattam azt is, amikor a Nagy Zéró – a World Trade Center helyén tátongó gödör – előtt álltam, hogy milyen az, amikor az ember gyűlöl és pusztít…

         - Milyennek látnád szívesen az új évezred magyar iskoláját?

       - Olyannak szeretném, amely minden szinten arra tanít, hogy meg kell ismerni, becsülni kell az elődök alkotásait és meg kell őrizni a jövendőnek. Azokat az oktatókat ismerném el kiemelkedően magas szinten, akik felismerve a tehetségeket támogatják kibontakozásukat. Ma már az sem lehetetlen, hogy akár a közép, akár a felsőfokú oktatási intézmények diákjai más országokban is tanuljanak pár évet, így tudásukat megsokszorozva segítsék építeni ezt a hazát. Ahhoz, hogy a diák tudását, elcsábulva, ne más ország hasznosítsa – piciny koruktól kezdődően nagyobb hazaszeretetre nevelném az e honban születetteket. Mindezekért még nagyon sokat kell tenni az oktatásban is, hogy minden magyar büszke lehessen a magyarságára…

Mindenkinek a maga munkaterületén, alkotóterületén – nemesen, példamutatóan, másokat is megértve, tisztelve és nem bántva, türelmesen és erőszakmentesen, a hibákat ostorozva és nem az embert – kell még jobban cselekednie…

*

Laczkó András

*

(Megjelent a Magyar Jövő 2007. évi 7. számának 54-59. oldalán, valamint Laczkó András irodalomtörténész 2009-ben napvilágot látott „ÍRÓK ÉS ISKOLÁK IV” című könyvének 38-49. oldalán)

*

BEMUTATJUK KIRÁLY LAJOS ÍRÓT,

KÖLTŐT, MŰFORDÍTÓT

(Részletek)

„ ...Keresd, művész, a magányt,

művet foganj s befejezz;

de hogy élvezd alkotásod,

ahhoz társakat keress!”

(Johann Wolfgang von Goethe)

Király Lajos író, költő, műfordító 1947. március 13-án született Nagykanizsán. Első írása 1964-ben jelent meg a nagykanizsai Zrínyi Miklós Fiúkollégium FÓRUM című lapjában „Ecserin” címmel. 1965-ben mint diákköltő aranyérmet nyert a keszthelyi Helikon pályázaton „Hópelyhek éneke” című versével.

*

A megyei lapok közül elsőként a Somogyi Néplap 1966-ban, majd a Zalai Hírlap 1970-ben közölte verseit. 1968-ban és 1972-ben Zala megyei, 1970-ben országos irodalmi pályázatot nyert, 1992-ben pedig a Móra Könyvkiadó különdíját kapta meg. Verseit és prózai írásait helyi és regionális lapok, megyei és országos szövetkezei újságok, megyei és országos napilapok, irodalmi-művészeti folyóiratok (Délsziget, Duna-part, Hévíz, Föveny, Kláris, Lant, Magyar Jövő, Művészet és Barátai, Napsziget, Somogy, Szabolcs-Szatmári Szemle, Rímkovácsok, Szárnyaló képzelet, Új Arc, Újjászületés, Üzen a homok, Zsarát) a rádió és a TV bemutatták. Eszperantó nyelvű verseskötete a világ számos országába eljutott.

Angol, francia és eszperantó nyelvből fordít, főként verseket. Eddig több mint 450 verset fordított és 270 műfordítása jelent meg különböző könyvekben, irodalmi, megyei és helyi lapokban. Több versfordítása hangzott el a budapesti és kerületi TV-k műsorában, illetve különféle rádióműsorokban.

Napjainkig 26 kötete jelent meg.

*

- Szeretném, ha az olvasók megismernék Király Lajost: nemcsak az alkotót, hanem az embert is álmaival, küzdelmeivelegyütt. Ki is ő? Kedves Lajos, megkérlek, mesélj az életedről!

- Nagykanizsán születtem a városi kórházban 1947. március 13-án. Bőrfertőzést kaptam az akkori, nem éppen ideális higiéniás körülmények következtében, és mállott rólam a bőr. Kicsit sovány is voltam. Szegény édesanyám (Horváth Rozália) sírni kezdett mikor meglátott, és azt hitte hogy nemsokára meg fogok halni. Hát nem haltam meg. Édesapám a Lajos nevet viselte, és cipészsegédként dolgozott a Gombor cipésznél Nagykanizsán pár háznyira a kis szegényes albérletünktől. Ahogy lenni szokott: én is a Lajos nevet kaptam.

Kevés munka volt, így apámat 1949-ben elbocsátották, és ezért a Somogy megyei Bélavárra kerültünk nagyapámékhoz, édesanyám szüleihez. Számomra az itt eltöltött évek nagyban meghatározták a lelkivilágom sarjadását, erősödését. Szegények voltunk, de boldogok. Volt mit ennünk, akadt ruha is, és a nagyszülők 100 éves házának nagyszobájában éltünk, amelyet télen befűteni nem lehetett, csak a kályha körül volt egy kis meleg.

Úgy gubbasztottunk a kályha mellett, mint a fekete varjak télen a fákon. Éjjelente pedig nemcsak az ablaküvegeken látszottak a jégvirágok, hanem a vasút utca felőli falak is csillogtak a dértől.

      Édesanyám a szüleinek segített, olykor napszámba járt, meg az erdészetre. Amikor a tsz megalakult, oda. Édesapám nem tudta folytatni a cipész mesterségét a faluban, mert ott már két cipész is volt. Nagyapám, aki korábban vasutas volt (mozdonyvezető meg kalauz a Déli vasútnál), a kapcsolatai révén elintézte, hogy apámat felvették pályamunkásnak, „krampácsolónak”, ahogy szokták mondani. Nehezen bírta ezt a munkát: télen a vastag pufajkában dolgozott, megizzadt és tüdőgyulladást kapott. Tüdőszanatóriumba is került. A II. világháborúban való harcok, menetelések, nélkülözések és a hosszú arhangelszki hadifogság sem tűnt el nyomtalanul. Fizikailag és lelkileg is megviselte, meg aztán az is, hogy nem dolgozhatott a szakmájában.

Bélaváron megtapasztalhattam: a „Titó láncos kutya” időszakát, a határsávot; a kultúrházban a nagygyűléseket; a templomba járást; az osztott tanítású iskolát és a néptanítók szorgalmát, igyekezetét, hogy többre vigyük, mint a szüleink; az 1956-os forradalom (ahogy akkor mondták: ellenforradalom) Budapestről érkező rémisztő híreit; az ott élő rokonaink (édesanyám testvérei és családjai) féltését; az úttörőmozgalmat, a majálisokat és a kirándulásokat; az erdők titkait, szépségét és sokszínű világát; a falusi élet nyugalmát; a Dráva fenséges halk suhogását, a kiáradásakor a vízében való horgászásokat és lubickolásokat; a horhosokban és bozótosokban a „kémkedési meg katonásdi” játékát; az udvaron lévő háziállatok tarka zsivaját; a gyümölcsök ízeit, zamatát; a virágok tündöklő szépségét; a szánkózásokat és a legeltetéseket; 10 évesen a vasúton a sínek közötti és melletti gaz sarabolását; az erdészeti munkát...

Ekkor sok dologra jöttem rá, amit megfogalmaztam az 1989-ben megjelent „Fény és árnyék” című kötetemben szereplő „Miért tisztelem a dolgos embert?” című írásom 66-67. oldalán:

„ ...osztálytársaimmal mentem az erdészetre kapálni, sarlózni. Olykor pedig gazt gyomláltunk a csemetekertben. Ebédidőben gyorsan megettem a zsíros kenyeret, lókolbászt, májkrémet, szalonnát – mikor mit vittem -, majd hanyatt dőltem egy-egy hűs helyen. Néztem a fák lombjait, ágait. Figyeltem a levélkék rezdülését vagy a csemetekertben hallgattam a nyárfa suhogását. Hallgattam. S ez a suhogás mintha a szívemben zenélt volna: megnyugtatott. Az egekbe fúródó nyárfáktól egyre távolabb kalandoztak gondolataim. Arra gondoltam: milyen nehéz az ember sorsa? Milyen nehéz a fizikai munka: mennyit szenved a paraszt, a napszámos, a munkás?...

Elhatároztam, hogy továbbtanulok. Egyre többet ismerek meg a világból, s aztán tudásommal segítem azokat az embereket, akik görnyednek, szenvednek. Elhatároztam, hogy tanító leszek, mert így sok emberben táplálhatom a becsvágyat, a tudás hatalmának örömét, a parázsló, később lángoló lelkesedést...

Szüleim szakmunkástanulónak szándékoztak adni. Géplakatosnak, mert ez volt akkor a divatszakma. Addig kértem őket, míg elálltak szándékuktól, meg aztán titkos, csupán plátói szerelmem arra sarkallt, hogy Nagykanizsára kerüljek a közgazdasági technikumba. Így jutottam vissza szülővárosomba...[...]

Kollégista voltam, érezhettem a kollégium áldásos, igazi nevelőhatását. A Piac-tér melletti kollégiumban, amely egykor bencések kolostora volt, úgy éreztem magam, mint annak idején Csokonai, vagy Móricz érezhette magát Debrecenben. Mennyire meg tudtam érteni Nyilas Misit is. Az ódon falak varázsa és a jószívű, emberséges kollégiumi nevelőim ismét erősítették bennem a küzdeni akarást, az emberszeretetet, az őszinteséget és a nyíltságot.”

A nagykanizsai „Thúry György” közgazdasági technikumban az értettségi bizonyítvány és vele a „képesített könyvelő, tervező és statisztikus” oklevél megszerzése után Budapesten a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolát végeztem el, ahol „kereskedelmi üzemgazdász” diplomát szereztem. Zala megyei MESZÖV ösztöndíjas voltam, így 1968. február 13-án Zalakomárba kerültem az ÁFÉSZ-hez. Itt albérletben éltem pár hónapig, mert novemberben behívtak katonának és a sorállományú időszak alatt tartalékos tisztiskolát végeztem (ekkor részt vettem az 1970-es szabolcsi árvíz utáni romeltakarítás és újjáépítés megkezdésében). A leszerelés után, 1970 őszén visszamentem dolgozni Zalakomárba az ÁFÉSZ-hez.

*

     A kollégiumi, a főiskolai, a katonaságbeli és a zalakomári tartózkodásom alatt sok tapasztalatot, barátot szereztem, sok közösséget (ifjúsági klubot, humoristák klubját, irodalmi színpadot) is vezettem. Aztán következett Zalaegerszeg, mert elcsábítottak a MESZÖV-höz (Fogyasztási Szövetkezetek Megyei Szövetsége), ahol ügyvitelszervező voltam. 1975-ben Budapestre kerültem a KISZ KB-ba. Itt többek között a fogyasztási szövetkezetek és a falvak ifjúságpolitikai tevékenységével foglalkoztam. 1978-ban a SZÖVOSZ-hoz hívtak a Szövetkezetpolitikai Főosztályra. Itt az Ifjúsági Bizottság, valamint az Iskolaszövetkezetek Bizottsága titkára voltam.

Az általam koordinált iskolaszövetkezés 1978-1995 között soha nem látott fejlődésnek indult. Az általános iskolákban (falvakban és városokban egyaránt, az ÁFÉSZ-ek segítségével) a diákok iskolai büfét működtettek, megszervezték az iskolatej akciót, kertészkedtek, kisállatot tenyésztettek, méhészkedtek, gombát termeltek, játékot gyártottak, ennek hasznát egyéni jutalmazásra és közösségi célokra fordították. A középiskolákban, az egyetemeken és a főiskolákon főként kereskedelmi és szolgáltató tevékenységet végeztek.

Fénykorában 1000 iskolaszövetkezeti és 250 iskolai takarékszövetkezeti csoport, valamint 5 egyetemi diákszövetkezet működött több mint 100.000 taggal . Részükre országos ének, versmondó, rajz és irodalmi pályázatokat, találkozókat, sportversenyeket szerveztem. Videó filmet és oktatási kézikönyveket készítettem, DIÁKSZÖVI címmel 5 éven át újságot szerkesztettem. Mindezek hátterét a „DIÁKSZÖVI Alapítvány” megalakításával és működtetésével teremtettem meg.

1995-ben erkölcsi megfontolásból elbúcsúztam e tevékenységtől és 12 évig biztosítási üzletkötő voltam. Ekkor, 10 év alatt egyetlen verseskötetet sem tudtam kiadni, mert ez a munka (főleg este és hétvégeken kellett az ügyfelekhez menni) eléggé szétforgácsolta az erőmet, ám több ezer embert, azok életét ismertem meg és láttam el hasznos tanácsokkal...

*

2007 óta, immár 6 éve vagyok nyugdíjas, így több időm jut az irodalmi, művészeti tevékenységem kibontakoztatására.

El kell mondanom, hogy az a sokszínű tevékenység, amelyet végeztem, és az az állandó megújulási kényszer, illetve készség sok küzdelmet, szenvedést - de sok szervezési tapasztalatot és emberi kapcsolatot is jelentett számomra. Humán beállítottságú ember lévén mindezeket a munkákat jól segítette a stabil közgazdasági szakmai ismeretem, és természetesen a család...

- Hogyan lett a szerelmed az irodalom? Kik segítették az irodalmi pályafutásodat? Milyen irodalomszervezői, szerkesztői tevékenységet végeztél?

- Gyermekkoromban örülni tudtam a természet, az élet szépségeinek, szóval örültem az egész világ csodáinak! Egy-egy hangulatomban gondolatfoszlányok, dalok zsongtak bennem, érzelmek viharzottak lelkemben, de nem tudtam kiszabadítani őket! Olvasni kezdtem, hogy megtudjam, miként is lehet ezeket az érzelmeket megfogalmazni. Persze, hogy Petőfi Sándor volt az első költő, akit megszerettem.

Később megkedveltem Ady Endrét, József Attilát, Radnóti Miklóst, Weöres Sándort. Láttam, hogy miként is öntik verssorokba, strófákba és a teljes versbe az érzelmeiket. Kezdtem megismerni a versformákat, a verstani kifejezéseket. A kollégiumban énekkaros lettem, és itt láthattam, hogy a szavakat és érzelmeket miként is lehet kifejezni a zene, az ének, a muzsika segítségével is.

És megtörtént a csoda! 1962 tavaszán, a Költészet Napján részt vehettem egy ünnepi esten, ahol Weöres Sándor volt a vendég. Erről az 1991-ben megjelent „Száll a pitypang, mint a szellő” című gyermekverses kötetem előszavában a következőket írtam:

„Tán 15 éves lehettem, amikor izgatottan vártam, hogy életemben először találkozzam költővel. Mindez Nagykanizsán történt, hogy találkozhattam Weöres Sándorral. E találkozás örök érvényű nyomot hagyott lelkemben. Láthattam: a költő nem valami misztikus lény, akit sokszor oly magasra emeltek, hogy alig lehetett látni az embert. A költőnek is két szeme van, ám ezzel többet lát, mint más halandó, mivel az érzékeny lélek megsokszorozza a látását és finoman érzékeli az őt körülvevő világ minden apró rezdülését. Még most is elevenen él bennem a kép, fülemben cseng a szó, miként mondta, énekelte verseit Weöres Sándor. Szólt a szavak, a hangok csodálatos zengéséről. Szólt arról, hogy a vers először a lélekben bizsereg, zenél, aztán szavakba öltöztetve értelmes-érző gondolatokká válik.”

*

1962. június 18-án Napszakok címmel egy verskoszorút kezdtem el. Mivel franciául tanultam, így a verseimnek francia és magyar címet is adtam, hogy gyakorolhassam a nyelvet. Mészáros Ferenc tanár úr, és Licskay József osztályfőnököm, magyar és francia tanárom kísérte figyelemmel költői botladozásaimat és erőteljesebb lépéseimet.

Siker volt, hogy a keszthelyi Helikonon, mint diákköltő aranyérmet nyertem versemmel. Segítette munkámat Pék Pál költő is Nagykanizsán a Művészetkedvelők Körében, ahova diákkoromban jártam.

Utána kerültem a főiskolára. Ekkor sokat írtam. Aztán a zalakomári években a Zalai Hírlap sok versemet közölte. Itt irodalmi színpadot vezettem, sok irodalmi oratóriumot írtam, amit a katonaságom ideje alatt is folytattam. A leszerelés után annak örültem a legjobban, amikor az Ifjúsági Magazinban olvashattam versemet 1970 decemberében.

Amikor 2005-ben ismét Budapestre kerültem, akkor különféle irodalmi köröknek, egyesületeknek lettem a tagja, ahol a költői esteken láthattam a kortársakat, és azt, hogy ki miként is alkot. A jó dolgokat magamba szívtam, de azt is megjegyeztem, hogy mit nem szabad és felesleges tennem. A Művészetbarátok Egyesületében és a Krúdy Gyula Irodalmi Körben sokat tanultam és sok barátot szereztem.

*

Találkozhattam országosan elismert költőkkel, írókkal, irodalomtörténészekkel is. Számomra élmény volt Baranyi Ferenccel, Czine Mihállyal, Fodor Andrással, Kopré Józseffel, Lator Lászlóval, Tüskés Tiborral vagy Barcs Jánossal, Csillag Tiborral, Madár Jánossal, Kanizsa Józseffel, Tárkányi Imrével való találkozásom, akik mind szerkesztették, vagy lektorálták könyveimet és segítették költői egyéniségem kialakítását.

A Művészetbarátok Egyesületében és a Krúdy Gyula Irodalmi Körben folytattam irodalomszervezői tevékenységemet is. Sok tagtársnak, kortársnak szerkesztettem és vezettem le irodalmi estjét, többek között: Antalfy Istvánnak, Baranyi Ferencnek, Cecei-Horváth Tibornak, Czédli Józsefnek, Dénes Gézának, Faludy Györgynek, Györgypál Katalinnak, Kanizsa Józsefnek, Kende Sándornak, Keres Emilnek, Kő-Szabó Imrének, Lator Lászlónak, Lengyel Gézának, Lukács Ottónak, Matics Pálnak, Michel Cahournak, Regényi Ildikónak, Riersch Zoltánnak, Stancsics Erzsébetnek, Szántai Sándornak, Szénási Sándor Istvánnak.

*

Örömmel tölt el, hogy Keres Emil, Pécsi Ildikó és Sellei Zoltán több alkalommal is elmondották verseimet. Az pedig örök élmény számomra, hogy olyan ismert írókkal, költőkkel szerepelhettem író-olvasó találkozókon, vagy ünnepi könyvheti rendezvényeken, mint pl.: Baranyi Ferenc, Czine Mihály, Fecske Csaba, Fodor András, Jókai Anna, Köteles Pál, Ratkó József, Sánta Ferenc, Serfőző Simon.

Az ember boldog, ha segítheti a pályáján induló, vagy ismert személyek könyveinek a világra jöttét. Az elmúlt években bábáskodásommal jöhetett létre Cecei-Horváth Tibor, Baktai Faragó József, D. Bencze Erzsébet, Dénes Géza, Honvári Erzsébet, Kanizsa József, Keres Emil, Körtvélyessy Magda, Lukács Ottó, Mészáros Ferenc, Riersch Zoltán, Vántsa Zoltán könyve.

- Kedves Lajos, úgy tudom, hogy nemcsak verseket, gyermekverseket, novellákat írsz, hanem jelentős műfordítói tevékenységet is végzel.

- Amikor általános iskolába jártam, az osztott tantervű iskolában nem volt kötelező az orosz tanulása, hiszen nem volt orosz nyelvtanár. Középiskolában kezdtem el az idegen nyelvekkel foglalkozni, s az orosz mellé a franciát választottam. A nyelvek tanulásával egy érdekes világ tárult ki ellőttem. Nagyon megszerettem a francia nyelvet a dallamossága, zsongása miatt.

17 évesen lefordítottam Victor Hugo: Le 14 juillett (Július 14) című versét. Ekkor döbbentem rá, hogy Victor Hugo milyen csodálatos költő volt. 1964-ben Paul Éluard: Liberté (Szabadság) című versének egy részletét, majd Victor Hugo: Chanson című versét fordítottam le két variációban. Megszerettem a francia nyelv ízét, ezért elkezdtem levelezni francia diákokkal. Megvásároltam a francia a Les lettres françaises című irodalmi lapot, amelynek főszerkesztője Louis Aragon volt. 1964 decemberében ebből fordítottam le Jacques Roubaud: Tombeau (Síremlék) című szonettjét.

Főiskolás koromban írtam néhány verset franciául, amelyek közül a legsikeresebb a L'amour éternel (Örök szerelem). Majd katona lettem, de a versfordítással nem hagytam fel. A katonaságom alatt már nagyobb lélegzetű versek fordításába is belefogtam. Lefordítottam Michel Cahour: Douze poèmes du Laos (Tizenkét vers Laoszból) versciklusát. A francia költővel és filozófussal 40 év múlva, 2010-ben találkoztunk Budapesten, aki barátjává fogadott és a Krúdy Körben kétnyelvű irodalmi estet szerveztünk részére. Eddig 150 versét fordítottam le és közel 100 meg is jelent különféle magyar megyei napilapokban, országos irodalmi lapokban, antológiákban és versesköteteimben.

*

A sokoldalú munkavégzés, az új munkaterületeken való beilleszkedéseim, a családalapítás, a versesköteteim szervezése, valamint irodalmi munkásságom és közéleti tevékenységem kiszélesedése következtében kb. 36 évig nem foglalkoztam versfordítással. Azóta viszont több száz verset fordítottam! A francián kívül angol és eszperantó nyelvből is fordítottam verseket.

A versfordítás csodálatos egy dolog. Olyan, mint mikor egy színész belebújik egy szereplő bőrébe, életébe, és átélve eljátssza azt. A versfordítás szépségeiről sokat tanultam Baranyi Ferenctől és Lator Lászlótól, akiket a Krúdy Gyula Irodalmi Körben faggattam a versfordítás szépségeiről. A versfordítás olyan, mint a szerelem: kegyetlen gyötrődések és hatalmas boldogságok érik az embert. Új érzelmek, új világok, új gondolatok tárulnak fel a műfordító előtt. Ekkor fedezi fel az ember azt is, hogy milyen csodálatos, sokszínű a magyar nyelv. Mindig saját nyersfordításomból dolgozok, de felhasználom a technika vívmányait is. Az a jó, ha az átélés és a végső vers kialakítása során a műfordító átélheti a fordítás minden szépségét, gyötrelmét és beteljesedését.

      Eddig 70 külföldi szerző 450 versét fordítottam le, amelyből 270 jelent meg újságokban, irodalmi lapokban, verseskötetekben és antológiákban. A nevesebb költők e csokorból: Amaru, André Chénier, Bárthrhári, Catullus, Charles Baudelaire, Dioskorides, Ce-Je, Edward Mieželaitis, Elzabeth Barreth Browning, Emily Brontë, Emily Dickinson, Ernest Hemingway, Federico García Lorca, Guido Cavalcanti, Guillaume Apollinaire, Guillaume de Machaut, Hafiz, Henri Drouget, Jacques Roubaud, Jules Verne, Kavafisz, Louis Aragon, Li Taj-Po, Metthew Prior, Michel Cahour, Milton, Octavio Paz Lozano, Ovidius, Paul Éluard, Paul Celan, Petronius, Pierre de Ronsard, Puskin, Rilke, Victor Hugo, Vidyãpathi Thakur, William Blake, William Shakespeare.

- Miként kapcsolódtál be a Krúdy Gyula Irodalmi Körbe?

- 1987. április 15-én, a Költészet Napján a Krúdy Gyula Irodalmi Kör éppen bemutatta második antológiáját. A műsort Kanizsa József titkár vezette és ott volt többek között Lukács Ottó is. Ezt követően megismerkedtünk és összebarátkoztunk. Elhatároztam, hogy csatlakozom hozzájuk. A tagfelvételi bemutatkozásom pár hónap múlva megtörtént.

1990-ben megválasztottak a versszakosztály vezetőjének. A Művészetbarátok Egyesületében irodalmi titkár lettem. Ekkor nagyon sok bemutatkozási lehetőséget szerveztem a Krúdy Kör tagjainak. 1991-ben nagy többséggel elnökké választottak. Immár 22 éve vagyok a Krúdy Kör elnöke. Kanizsa József titkárral jól kiegészítjük egymást. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy 1991-től a Kéhli vendéglő vezetése – Krúdy Gyula utolsó éveinek kedvenc helye volt ez - térítésmentesen biztosítja rendezvényeinkhez a helyiséget. Köszönet érte. Hasonlóan köszönet a XV. kerületi Eötvös könyvtár és a Zila Kávéház vezetőinek. Az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata pedig működési pályázatok révén biztos anyagi segítséget ad céljaink megvalósításához. Arra törekszünk, hogy öregbítsük a Krúdy Kör, a Kéhli vendéglő és Óbuda jó hírnevét.

- Most min munkálkodsz?

-Több könyvem vár kiadásra, amelyhez meg kell teremtenem az anyagi hátteret. A műfordítói tevékenységet is tovább folytatom. Aztán folyamatosan gyűjtöm a bibliográfiámat, amely már csaknem 150 oldalas. Jövőre, az első művem nyomtatásban való megjelenésének 50. évfordulójára szeretném kiadni. Az idén a Mese, nem csak felnőtteknek (Az énekes madár) című tanmese gyűjteményemet, majd utána Michel Cahour francia költő barátom általam fordított verseinek a válogatását szeretném kiadni. Aztán szintén kiadásra vár egy elbeszéléskötetem, két különféle témájú kisregényem, valamint több költő verseiből összeállított fordításkötetem. Szóval nem unatkozom!

- Nagyon köszönöm, hogy színes, mozgalmas életed történetét, munkásságodat és terveidet megosztottad a magazin olvasóival. Kívánunk neked jó egészséget, töretlen alkotókedvet és erőt a nemes feladathoz, amelyet a közösségért végzel.

Nagy L. Éva

Két vers és egy fordítás Király Lajostól

BOGARAK PATTANTAK A NAPBÓL

Bogarak pattantak a Napból
Széthordani tündér meleget
Virágba oltani édes terheket
Mit cukorból fontak és aranyból

Sétáltunk fényzuhatagban
Suhogott tiszta ruhád
Csodáltam bíbor puha szád
Éreztem áldott tavasz van

Éreztem vert arany a perc
Nehéz évek olvadtak eggyé
Kettőnkből csattant a láng
Tündöklő szerelemmé

SZERETET

Áldott légy szépséges szeretet!
Nyújts felénk ölelő kezeket!

Áldott légy szépséges szeretet!
Áldd meg a hűséges kezeket!

Áldott légy szépséges szeretet:
Mentsvárunk, bánatra felelet!

Áldott légy szépséges szeretet:

Létünket átszövő erezet!

Áldott légy szépséges szeretet:
Illatos-virágú lehelet!

Áldott légy szépséges szeretet:
Életet adó, s óvsz életet!

Áldott légy szépséges szeretet!
Áldd meg az ölelő kezeket!

FEDERICO GARCÍA LORCA

(spanyol költő, 1898 – 1936)

SZERENÁD

Hullámzó folyó partjai
áznak a bús, magányos éjben.
Lolita melléhez érve
ágak halnak meg vágy tűzében.

Ágak halnak meg vágy tüzében.

Márciusi hidak fölött
dúdolgat a meztelen éjjel.
Sós, balzsamos fürdő készül

játszani Lolita testével.

Ágak halnak meg vágy tűzében.
Az éjben ánizs-illat száll,
házak és folyó ezüst-fényben.
Combjaid ánizsa árad,
és szép bőröd vakít fehéren.

Ágak halnak meg vágy tűzében.

*

Az életút riportot a Montázsmagazin internetes újság 2013. augusztus 25-29 között 3 részletben közölte, továbbá 2014-ben megjelent a Krúdy Gyula Irodalmi Kör által kiadott és Király Lajos által szerkesztett „Utak, arcok, művészetek” című életút antológia kötetben.

*

Beszélgetés Király Lajos író,

költő, műfordítóval,

A KRÚDY GYULA IRODALMI KÖR

elnökével

Zila Kávéház, 2015 január 28.

- A Krúdy Gyula Irodalmi Kör XVIII. kerületi törzshelyén vagyunk, ez az egyik törzshely, mert Óbudán a Kéhli Vendéglőben van az első számú törzshely, és a XVIII. kerület Zila Kávéházban a második számú törzshely. Beszélgető partnerem Király Lajos, író, költő, műfordító. Lajos, néhány hónappal ezelőtt került megrendezésre az „50 év az irodalmi pályán” című szerzői ested, és ott nagyon-nagyon sok mindent megtudhattunk rólad, úgy érzem azonban, hogy nem mindent. Annál egy kicsit többet is szeretnénk tudni, ezért néhány kérdést engedj meg most nekem. Miért és hogyan léptél az írói pályára? Vidéken milyen módon foglalkoztál irodalommal, művészettel és mik voltak az első sikereid? 

- Először is köszönöm, hogy megörvendeztettél ezzel a lehetőséggel. Szokták mondani - már elcsépeltnek tűnik - az író nem lesz, hanem születik. Ebből az a nagy igazság, hogy az embernek olyan lelki alkata kell legyen, és olyan körülmények, amelyek arra ösztönzik, hogy valahogy többet foglalkozzon az élet olyan dolgaival , ami több embert is érdekel. 
1947. március 13-án Nagykanizsán születtem, ahol két évig éltünk. Apám cipészmester volt, ahogy hallom neked is van a rokonságban. A szegénység miatt '49-ben vidékre kellett menni, Bélavárra anyai nagyszüleimhez. Bélavár egy gyönyörű kis település a Dráva mellett. Csodálatos tölgyesek, fenyvesek, akácosok vannak körülötte, és ezek a dolgok nagyon nagy hatással voltak rám. Tudniillik én azokat az embereket sajnálom, akik nem éltek falun, mert a falusi élet, az emberek megismerése, az emberek szeretete, mindenki mindenkit ismer, mindenki mindenre figyel, mindenki mindenkit segít: ez fontos a lélek számára! És nem beszélve a fenséges Dráváról, a gyönyörű erdőségekről, ahol különféle ehető gombákat szedhet az ember, láthatja milyen szép növények vannak és milyen az erdő világa...Ezek mind hatással voltak rám... 
    Szerettem, és most is szeretek olvasni. Hozzáteszem, hogy Irénke nagynéném is szeretett olvasni, de az egész rokonság is, akik zömmel már Budapesten éltek. Hát olvastak, és én is olvastam, s láttam, hogy micsoda fantasztikus költő Petőfi és harcol, a verseivel pedig milyen hatást ért el. Aztán ott volt a többi nagy költő is... pl.:Csokonai. Az agyamat mindig szerettem pörgetni, és ezért is olvastam. Szerintem mindenki Verne Gyula regényein nőtt fel. Mennyi izgalmas és fantasztikus dolog volt a történetekben! És ami érdekes, hogy később Verne Gyula verseit is fordítottam - felnőtt koromban. Ezek a hatások indították el bennem a költészet és az írás utáni vágyat...
      Egy szerelem kapcsán kerültem Nagykanizsára, ugyanis szakmát kellett választani, mi szeretnék lenni... A nagykanizsai "Thúry György" Közgazdasági Technikumba jelentkeztem, mint a "szerelmem". Kollégista is lettem, mert 60 km-re volt Bélavár település, ahol a gyermekkoromat éltem. A kollégiumnak varázsa volt: ősi, vastag falak, kopott falépcsők, áhítatos csend... Az egykori ferencesek temploma mellett, valamikor ennek a rendnek volt a háza. Ott úgy éreztem magam, mint annak idején Nyilas Misi Debrecenben, ...és olyan tanáraim is voltak. Mindezek a hatások, az én érzékeny lelkületemet mélyen érintették, mert "halak" vagyok, halak jegyében születtem, azt mondják, hogy a halak rettenetesen érzékenyek. Ez is elősegítette, hogy foglalkoztam az irodalommal. A közgazdasági dologban is elmélyedhettem. Örültem is neki. Én különben magyar-francia szakos tanár szerettem volna később lenni, de nagyon fontos az is, hogy a valóság talaján - szokták mondani - négy lábon álljunk. Tehát a közgazdasági ismeret erre jó volt. A "keriben" jogot is tanultam, könyvelést, pénzügyi meg egyéb dolgot, ami fontos az életben... 
Így kerültem vissza szülővárosomba, Nagykanizsára. 
      Aztán a "keriben" értek az első "irodalmi sikerek", és a diákszerelem is. Faliújságon, mint minden diák, megmutathattam a verseimet, ki mertem lépni a nyilvánosságra. Mint serdülő, természetesen szerelmes is voltam. Gyönyörű osztálytársaim voltak... leányok, mivel vegyes osztályba jártam. Mindegyik lányba szerelmes voltam, mert gyönyörűek voltak, csinosak, városiak. Én is városi születésű voltam, de falun éltem. Megmutattam, hogy egy szerelmes ember milyen csodálatos dolgokat tud művelni! Az osztályban a fiúk közül a legjobb tanuló voltam, sőt az első évet jelesre végeztem. Keriben ez nem semmi! Ami azt jelenti, hogy ez nagy siker, mert vidéken osztott általános iskolába jártam, a hangos meg csendes órák voltak. Az iskolakörzetesítés után is győztem az iramot. Ebből látható, hogy a tanítóim is jól tanítottak és jól értékelték a tudásomat. A titka: mindig figyeltem, mert osztott osztály következtében egy osztályt idézőjelben "többször is jártam". Nagykanizsán, amikor írtam a verseket, volt egy tanár, aki segített, figyelte szárnypróbálgatásaimat. Mészáros Ferenc, a Zrínyi Miklós fiúkollégium nevelőtanára. Gondolta, próbára tesz. Odaadta a 700 oldalas Rámájana és Mahábhárata ősi eposzt, ami a kultúra és összes vallások bölcsője: abból indult, ős eredet, a kályha, így szokták mondani. És megbirkóztam vele. Örült, mert több embernek odaadta, és nem olvasták végig. 50 év múlva megkaptam ajándékba tőle a könyvet. Ez is egy érdekesség. A tanár úr arra ösztökélt, hogy írjak, és az ő segítségével eljutottam egy nevezetes író-olvasó találkozóra. Láthattam egy élő költőt, Weöres Sándort, aki úgy mondta, énekelte verseit: szó szerint énekelte, mint például „Száncsengő csinglingling…”. Tehát ilyen szépen "énekelte" verseit. Sokan azon csodálkoztak, hogy miért olyan szép, zenélő a verse? Először a zene motoszkált az agyában és utána a szöveg. Ő aztán tudta, hogy mit hogyan kell. Középiskolás koromban kezdődtek a sikereim, a keszthelyi Helikon ünnepségen verspályázattal aranyérmet nyertem. A kollégiumi újságban, a FÓRUM-ban, megjelent az első írásom, amely prózai írás volt: az Ecserin című, amit hallottál az 50 éves jubileumi rendezvényemen a Kéhli Vendéglőben...
   Sokat köszönhetek volt osztályfőnökömnek, magyar-francia szakos tanáromnak, Licskay Józsefnek is, aki az irodalom és az idegen nyelvek, a francia nyelv szeretetét nevelte belém, ami később kihatott a versfordítások szeretetére is.
Az érettségi után tovább tanultam, a fővárosba kerültem, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolára. Hozzáteszem, hogy ott megint csak olyan körbe kerültem, hogy a művészettel, irodalommal is foglalkozhattam. A főiskolai újságban is megjelent egy szerelmes versem, amit több év múlva Zalakomárban, egy általam szervezett bálban visszahallottam a gelsei Lorenzo nevű zenekartól táncdalként, Egyszer mindennek vége címmel... 
A főiskolán sok mindent tanultam, aztán kereskedelmi üzemgazdász, meg mérlegképes könyvelői szakképesítést szereztem. Utána jött Zalakomár és Vidéke ÁFÉSZ, mert Zala megyei MESZÖV ösztöndíjasa voltam. 1968 novemberében bevonultam Körmendre, ahol a sorállomány alatt a tartalékos tisztiskolát kezdtem el. A katonaságnál is írtam a verseket, rájöttem, ha a kultúrával foglalkozom, akkor több szabadidőm van, hogy úgy mondjam, az én lírai lelkemnek pedig több "Szabadság" kellett. Nehezem viseltem el a parancsolgatást! Az állandó kérést, meg a jelentést. Ekkor kezdtem el irodalmi oratóriumokat írni, amely lírai oratóriumok közül az Ember cíművel 1970-ben országos pályázatot nyertem. Hát ez egy nagy élmény volt számomra.
      A díjátadás Budapesten a Központi Tiszti Klubban volt és az általam vezetett irodalmi színpad előadta az oratóriumot. 1970 szeptemberében tisztként leszereltem, katonai diplomát is szereztem. Aztán visszakerültem Zalakomár és Vidéke ÁFÉSZ -hez. És ekkor a Zalai Hírlapban egyre több versem jelent meg...

- Nagyon köszönöm. Ez érdekes téma önmagában véve. Úgy tudom azonban, hogy több irodalmi, és művészeti társaságnak is tagja vagy. A Krúdy Gyula Irodalmi Körnek pedig elnöke. Kérlek, hogy beszélj az ilyen kapcsolataidról, a Krúdy Körről pedig kicsit többet is! Hány tagotok van, hogyan lehet taggá válni nálatok, milyen éves program szerint dolgoztok? Halljunk egy kicsit a Krúdy Gyula Körről!

- Mondottam, hogy Zala-megyei MESZÖV (Fogyasztási Szövetkezetek Megyei Szövetsége) ösztöndíjasa voltam, és így egy, a megyében lévő ÁFÉSZ -hez kellett jönni dolgozni. Mielőtt Zalába kerültem volna, választhattam Pacsa és Zalakomár, között. Akkor még Kiskomárom volt a neve. Van egy nóta is: "Kiskomárom, Nagykomárom, jaj de szép lány ez a három...". Bizonyára ismered ezt a népdalt... Mivel Zalakomár a Nagykanizsa-Budapest vasútvonalon volt, - a szüleim Somogyban laktak, édesanyám testvérei Budapesten, és a település mellett volt Zalakaros, ami most híres fürdő, sőt város lett, - gondoltam, hogy a kettő között nagyon jó lesz élni, dolgozni. Így kerültem Zalakomárba, ahol, mielőtt Budapestre kerültem volna, sok mindennel foglalkoztam... 
      Többször mondtam, napjainkban meg máskor is: sok ember büszke volt arra, hogy ő nem volt KISZ-tag, meg semmiféle közösségben nem vett részt, mert: "nem akarta építeni azt az átkos szocializmust". Én ezen meg mosolyogni szoktam, ugyanis ha valaki egy közösségben volt, akkor emberekkel találkozott, megtanulta az emberekkel való kapcsolatot, az emberekkel való bánásmódot, és ezért is szerettem a közösségi munkát. Én közösségi ember voltam. Sokszor, mikor azt mondják, hogy „kommunista”, sokan nem is nagyon tudják, vagy nem akarják tudni, hogy a kommunista szó közösségi embert jelent szó szerint, a maga nemes értelmében. Nem úgy, hanem a pejoratív értelemben használják, mint ahogyan a paraszt szót is. Ez a politika! Nem akarom sorolni tovább, ismered a többi jelzőket is!... 
      Ott Zalakomárban irodalmi színpadot alakítottam, szerveztem, és ez arra ösztönzött, hogy az irodalmat népszerűsítsük. Mivel KISZ-titkár is voltam, bemutattuk a falunak, hogy íme a KISZ-ben a fiatalok nem azért vannak, hogy különféle marhaságokat csináljanak, meg hogy csak szex legyen, ahogy szokták mondani az okosok, hanem hogy jól érezzék magukat egy közösségben, szórakozzanak. Mutassák meg a falunak, - ez a Kiskomárom volt, ami utána Zalakomár lett - hogy mit jelent ez a közösségi munka. Mit jelent az, hogy ő közösségi ember. A programokat úgy állítottuk össze, hogy mindenki tudása, tehetsége és érdeklődési köre szerint minél több tevékenységben vegyen részt. A kultúrotthonban volt: ifjúsági klub, KISZ rendezvények, vetélkedők, irodalmi színpad, humoristák klubja, zenekar, mozi, bálok, néptáncosok programja. A kultúrotthon előterében a faliújságra kitettük a KISZ alapszervezet éves programját. A programban minden tevékenységben való részvételt pontoztuk, és a legjobbakat jutalmaztuk külföldi úttal, Budapesten a Hotel Ifjúsági üdültetéssel, egyhetes nyári táborozással. A pontozás, a helyezés folyamatosan látható volt a faliújságon, aminek komoly nevelő és ösztönző hatása is volt. Mivel ezt látta a település lakossága, a szülők, az ÁFÉSZ, ahol dolgoztam, aztán a Tanács, mert akkor még Tanács volt, a TSZ, akiknél társadalmi munkát végeztünk (a faluban az idősebbeknek az utcai árkot kiástuk, krumplit válogattunk a TSZ -ben, ÁFÉSZ gyűlésekre kihordtuk a meghívókat, stb.) nem akarom sorolni. Mindezekért pénzt, anyagi támogatást kaptunk. Így pénzünk is lett, amivel gazdálkodhattunk, jutalmazhattunk. Mivel közgazdász voltam, gyakorolhattam a szervezést és a gazdálkodást is. Viccesen szólva, az én mondásom: "Puskin is megmondta, minden az 'Anyegin' múlik." Na, így dolgoztunk. A politikai oktatást is én vezettem, de ott a politikai összejövetelen a fiatalok egymással vitatkoztak. Hagytam. Érdekes volt, és nem "blablabla". Klubvezető is voltam, aranykoszorús klubunk volt, kitűnő műsorokat csináltunk.        Faluvetélkedők voltak, ahol az irodalmi színpadunk előadta a műveimet, például, az országosan díjnyertes oratóriumot is.  Zala megyei irodalmi pályázatot is nyertem az Angela Davis-ről írt Fekete párducok oratóriummal. Mit ad az ég, 1973-ban a Berlini VIT-en (Világifjúsági Találkozón) láthattam személyesen Angela Davist. Nagyon érdekes volt az is, hogy meg még 2 VIT-en részt vettem: Moszkvában, és Phenjanban is. Így Zalában nagyon érdekes, sokszínű volt a közösségi múltam, és utána - mint mondottam - a katonaságnál is...
       A közösségi munkám alapján több helyre hívogattak a járásban, a megyében: ez legyél, az legyél! Zalakomárban a KISZ-tagok között olyan fiatalok voltak, hogy középiskolások, szakmunkás tanulók, melósok, egyetemista, főiskolás, másutt dolgozó, irodisták. Megtanultam az emberekkel való bánásmódot. KISZ-tag voltam, párttag nem. Mivel az ÁFÉSZ -nél jómagam voltam a főkönyvelőn kívül főiskolás, a párttitkár agitált, hogy lépjek már be a pártba! "Figyelj, ne haragudj, kellene a vendéglátás irányításához egy agilis fiatal. Te meg annyira tudsz szervezni. Látom, hogy szeretnek a faluban meg a környéken is, tudsz az emberekkel bánni, vállald el!" Sokáig győzködtek: "ilyen emberek kellenek a pártba, bár minden párttag ilyen lenne mint te!..." Na, végül meggyőztek, bevállaltam a dolgot... 
    Megbíztak a vendéglátás irányításával, alapegység vezető lettem. A KISZ-ben megtanultam az emberekkel való bánásmódot, ami fontos volt a vendéglátásban is. Ott nagyban ment a tét, ott az élet nagy játék volt! A közösségi és szakmai dolgok ismertté tettek a megyében, és hívtak többfelé. Így jutottam el például Zalaegerszegre, a Zala megye MESZÖV -höz (Fogyasztási szövetkezetek Zala megyei Szövetsége). Így jutottam el Budapestre a KISZ KB -ba, mert nem szégyellem, hogy hívtak. Azelőtt a KISZ KB mezőgazdasági és falusi fiatalok tanácsának tagja voltam, ahol az ÁFÉSZ -ek (Általános Fogyasztási Szövetkezeteknek) helyi, megyei és országos ifjúságpolitikai dolgait elemeztem, segítettem. Látták, hogy ismerem, ezért hívtak az apparátusba. Ott is ez volt a fő feladatom - többek között - meg a falusi, mezőgazdasági fiatalok sport, kulturális, ifjúsági érdekvédelmi tevékenységének a területe. Voltak külön osztályok is erre, de ennek a rétegmunkának a segítése speciális feladatot jelentett. Azért mertem elvállalni, mert volt tapasztalatom benne. És itt megint csak sokat tanultam: azt, hogy rövid idő alatt miként lehet jól, és nem hosszú idő alatt - rosszul  elvégezni a munkát...
    Így kerültem Budapestre, bár sohasem volt célom, és az irodalom egyre jobban megfertőzött. Ekkor eljutottam először a Csepeli Tamási Lajos Olvasó Munkás Klubba és később a Művészetbarátok Egyesületébe, amelynek később egyik titkára is lettem, az irodalmi-titkár. Sőt a Művészet és Barátai Alapítványnak az elindítója, és 20 évig a titkára, "főkönyvelője" idézőjelben. Társadalmi munkában, "szerelemből" végeztem e  fontos, és hozzáértést igénylő munkát. Budapesten ismerkedtem meg Jáky Ferenc professzorral, aki az eszperantó tanárom is lett később, és általa jutottam el a Művészetbarátok Egyesületébe... 
     Itt 1987-ben Kanizsa József titkár vezetésével mutatták be a Krúdy Kör egyik antológiáját, az Elkísérnek a csillagok-at, a második antológiáját, a Költészet Napja alkalmából. Kanizsa Jóska zalai, zajki. Ezen kívül az ottani pénztáros, Lukács Ottó pedig nagykanizsai volt. Akkor a csepeli munkás klubnak is tagja voltam, fölajánlottam nekik a segítségemet. Egyre többet politizáltak az irodalom helyett, és úgy gondoltam, hogy inkább a Krúdy Körnek adom át azt a tudást, amit összegyűjtöttem, ha igénylik, és szeretettel veszik. Így jutottam el a Krúdy Körbe, fél éven belül bemutatkoztam a tagfelvétel miatt. Akkor ott Bíró András alapító taggal is megismerkedtem.... Emlékszem, hogy el kellett mondani 3-4 verset. A Kőoroszlán-t, meg még mást is elmondtam. És akkor volt, aki "hát tudod-e mi a költészet?” magas lóról próbálta ott az okosat osztani, de Bíró András megvédett. Ő az Írószövetség tagja is volt, meg nagyon híres alkotó. Érden élt, illetve még most is él, 91 éves. Nemrég kitüntettük Krúdy aranyérem elismeréssel... Aztán Krúdy Kör tagként segítettem a szervezést, és láttam, hogy sokszor - elnézést a kifejezésért - olyan volt az irodalmi összejövetel, mint egy rossz KISZ-, párt-, vagy szakszervezeti taggyűlés. Nem az irodalommal, hanem mindennel foglalkoztak. Ekkor a rendszerváltás forrongó időszaka volt. Amikor jobban megismertek, akkor megbíztak azzal, hogy segítsem a vezetőségválasztást. Segítettem. Ugyanis ekkor már a SZÖVOSZ -ba kerültem (Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa), és az önkormányzatokkal foglalkoztam: az ÁFÉSZ -ekkel, a takarékszövetkezetekkel, a lakásszövetkezetekkel országos szinten, meg az iskolaszövetkezéssel. Tudtam, hogy mit jelent az, hogy  testületi ülés, a testületek működése, mozgósítás. Na és egy év múlva, a következő választásokon megválasztottak versszakosztály vezetőnek, ’91-ben pedig elnöknek. Így lettem a Krúdy Kör elnöke... 
         Mivel foglalkozik a Krúdy Kör? A Krúdy Körnek 120 tagja van. 120 tag közül 50, aki -úgymond - alkotó tag, 13 tiszteletbeli tag van. A tiszteletbeli tagok között sok érdekes és híres név is van, pl.: Csukás István, Lator László, Keres Emil Kossuth-díjasok, de ilyen Hegedűs Valér zongoraművész; Rajki László szobrászművész, aki a Krúdy emlékérmet készítette; Józsa Judit keramikus, szobrászművész, aki az emlékplakettet készítette; Michel Cahour francia író, költő, filozófus barátom; Tálas Ernő a Svéd Királyi Opera tenorja, vagy Varga József Szlovéniában élő költő, nyelvészprofesszor... 
      El kell mondani, nagyon nagy érdekesség, hogy 12 írószövetségi tag van a Krúdy Körben. Vannak a pártoló tagok is. A pártoló tagok, bár többnyire alkotók, de vidéken vannak, meg idősebbek. Nálunk nem úgy van, hogy most mindjárt tag leszek, hanem, ha jól érzi magát, akkor majd később felvesszük. Tehát a tagság az egy érdem, meg kötelezettség a Krúdy Kör iránt. Nem úgy van, hogy csak belépünk és aztán kész. Utánam a vízözön - ahogy mondják. Örömmel mondom, hogy még 17 Magyar Kultúra Lovagja is van a Krúdy Körben. Nem semmi! Összesen körülbelül 500-at adtak ki 16 év alatt, ebből 17 nálunk van. Tudnám sorolni a neveket, de hát ez időt venne igénybe....
A munkánkat 7 tagú vezetőség irányítja. Igyekeztem megmutatni nekik, hogy mi a vezetés, mi a demokrácia. A demokrácia, szokták mondani, kicsit nyűgös, kellemetlen, de hasznos, ha jól csinálják. És ennek alapján mindenkinek megvolt és megvan a maga feladata, ki mit csináljon. Nagyon lényeges, hogy akit valamire megválasztottak, az azt a feladatot végezze. Például az antológiáknál a vers- és próza szakosztály vezetőknek van sok feladata a művek előválogatása során...
      Sokat köszönhettünk Cecei Horváth Tibor alelnökünknek, aki sajnos meghalt, sokat segített, a Khéli vendéglő vezetője volt. Most a fia, Cecei Horváth Gergő az alelnökünk; a titkár Kanizsa József immár 29. éve; a versszakosztály vezető Tárkányi Imre; prózai szakosztály vezető Szénási Sándor István; rendezvényszervező titkár Fenyves Mária Annunziáta, Körmendy Jánosné Marika a pénztárosi tevékenységet látja el... 
Tevékenységünket éves program szerint végezzük. A programokat évenként közgyűlésen hagyjuk jóvá, mert minden évben van közgyűlés, s minden második évben vezetőségválasztás. Régebben minden évben volt vezetőségválasztás, marhaság, nincs értelme. Amikor a vezetéssel közösen átreformáltunk sok dolgot, azt mondtam: ha a programunk megvan, és a rendezvényeinknek megvan a felelőse, akkor jobban tudunk ténykedni, mert nem érünk rá állandóan értekezni. Általában négy vezetőségi ülésünk van évente, ahol a programokat, annak állását, a közgyűlések előkészítését, a pénzügyi helyzetet, nagyobb akcióinkat, kiadványainkat, tagfelvételeket, a kitüntetéseket beszéljük meg.
      A programokat hogyan állítottuk össze? Egyrészt a fő törzshelyünk a Kéhli Vendéglő. Minden hónapban az első csütörtökünk rendezvénye az Eötvös Könyvtárban volt tíz éven keresztül, vezetője ugyanaz, aki most a másik könyvtárnak, a Sashalmi Könyvtár-nak a vezetője, ahol most második éve vagyunk. Tehát itt minden hó első csütörtökén 4 órakor kezdődik a program. A második csütörtökön a rendezvényünk a Kéhli Vendéglő-ben, a fő törzshelyünkön van. Ide neves vendégeket is meghívunk, főként ősszel, de más egyesületeket, és más köröket is. Itt zajlik a más körökkel való kapcsolatunk. Ők főként itt szerepelnek: a hódmezővásárhelyi Kárász József Irodalmi Kör; a Csepeli Irodalmi Kör; az Élhető Világ Kör köré csoportosult emberek, alkotók; a nagykanizsai Takács László Irodalmi Kör; a Góg János vezette Faludy György Irodalmi Műhely, és így tovább. Még meghívunk más-más írókat, alkotókat is. A harmadik csütörtökön pedig, itt, a Zila Kávéház-ban vannak a rendezvényeink. Mindenki tudja, nem téveszti el: első, második, harmadik csütörtök. Hol van és mi van?
         A programot pedig úgy állítjuk össze, hogy akinek jubileuma van, jellegzetes dátuma, kötete van, az bemutatkozik, vagy aki régen mutatkozott be. Tehát ez a vezérlő elv, ami nagyon fontos a program kialakításakor, amit megtárgyalunk. Odaadjuk minden tagnak, vezetőségi tagnak és mindenki csinálja a maga dolgait. Ha van kis variáció, akkor segítjük a problémákat megoldani. Na, most ezen kívül a bizonyos évenkénti elfogadott programba belevesszük azt is, hogy melyek az egyéb, havonta szervezett budapesti, vidéki és külföldi rendezvényeink, ahol tagjaink szerepelnek. Minden évben például állandó rendezvényünk a szlovákiai Szécsénykovácsiban, Krúdy őseinek a földjén a Krúdy Napok. Az idén lesz 12. éve, hogy elmegyünk oda. Ott egy nagy rendezvény van. Előfordul, amikor több napos a rendezvény, ahol nagykürtösi járási, meg az országos CSEMADOK is segít. Szóval ott velünk közösen nagyon komoly rendezvényeket szoktak szervezni. 
        A bemutatkozásoknál egy érdekes fokozatossági sorrendet követünk. A Sashalmi Könyvtár kis családias hangulatú. Ott először inkább azokat mutatjuk be, akikről meglátjuk, hogy mit tud, meg a kerületiek is bemutatkoznak. Utána következik, ami már nagyobb létszámú: a Kéhli vendéglő, ahol a nagy rendezvényeinkből évenként kettő van. Krúdy Gyula halálának az évfordulója kapcsán májusban, ahol kitüntetéseket adunk át, koszorúzásokat végzünk, illetve októberben a születésnapja alkalmából október 21-e, illetve akörül, akkor a nagyobb, jelentősebb kitüntetéseket szoktuk kiosztani. Viccesen szoktam megjegyezni, nem hagyom ki a poént most sem. Ugye világos, egy Krúdy Kör elnökének a leánya mikor született(?), akkor - napra pontosan, mint Krúdy Gyula! Október 21-én..., ő Krisztina lányom.
          Évenként 80-100 rendezvényt hozunk össze. Van olyan is, - ezt nem számítottam bele, - hogy elmegyünk és csak egy-két verset mondunk el. Fölsoroltam ezeket a köröket, de vannak más alkalmak is...
     A Zila Kávéház pedig azért is jó, mert oda meg a nagyon nagy rendezvényeket szervezzük. Ide akár 100-120 fő is elfér. Már ilyen teltházas rendezvényeink is voltak. Náluk gyönyörű kiállításokat is lehet szervezni, szóval ez fontos. El kell mondanom, hogy a művészek és neves alkotók ingyen és bérmentve szerepelnek nálunk. Hadd köszönjem meg ezúttal is Keres Emil Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, Érdemes művésznek az önzetlen szerepléseit.  Dicséretes és csodálatos dolog a mai pénzéhes és pénzhiányos világban. Aztán elismerés illeti Tálas Ernőt, aki a Svéd Királyi Opera tenorja. Úgyszintén sokat szerepel Németh Nyiba Sándor költő, zeneszerző, olimpikon. És hát a többi színészek is... Ebben a kávéházban mutatkozott be például Csongrádi Kata, mint költő, és Írószövetségi tag is, akinek a középiskolai tanára Jókai Anna volt. Ő fedezte föl a nagyszerű tudását. Szóval tudnék még több órán keresztül ilyen anekdotákról, meg érdekességről beszélni...
Nagy örömünkre a Kör tagjai és a vendégeink, meghívottaink rájöttek arra, hogy milyen színvonalas irodalmi-művészeti tevékenység van nálunk... 

- Nagyon köszönöm a választ! Az egyéb vonatkozásokat is, a más irodalmi köröket, más művészeti köröket illető választ, és hát természetesen nagyon izgalmas volt a Krúdy Gyula Irodalmi Körről mondott rész. Nagyon tanulságos volt! Azt gondoltam, hogy most már térjünk rá Király Lajosra, az íróra, a költőre, műfordítóra. Azt szeretném kérdezni, hogy voltaképpen hány műfajban írsz? Hány nyelvből fordítasz? Ezekről tételesebben szeretnénk hallani. Nagyon örülnénk, ha mód lenne arra, hogy a sok-sok megjelent köteted címét elsorolnád nekünk és adnál minden kötethez egy-egy rövid tömörítvényt is.

- Igen!... Köszönöm ezt a lehetőséget! Sok interjút adtam már, de ilyen még nem volt, hogy minden könyvem megírásának a lényegéről is szóljak. S úgy gondoltam, -  szokták mondani -hogy ha valakinek nincs sok ideje, akkor hosszan beszél, meg hosszan ír, röviden az nagy erény, de nehezebb dolog is. Az ismertetőket leírtam, ezzel tudom rövidíteni az időt és precízen megfogalmazni a dolgokat. Verset, gyermekverset, mesét, elbeszélést, recenziót, kritikát írok, meg fordítok angolból, franciából, eszperantóból, de főként verseket. Köteteim száma '87 óta 29. A  legfrissebb: Változatok a csöndre. Íme. Erről szóltam az 50. évforduló kapcsán a Kéhli Vendéglőben tavaly novemberben... Akkor már háromnegyed része kész volt, és mertem megemlíteni... 

- Talán ezt érdemes lenne még egyszer a kamerának megmutatni.

- Jó, mutassuk meg! Büszke vagyok rá. Az utóbbi időben a címlap szerkesztést is elvállalom, az is egy külön művészet, de Te ezt jól tudod. Szabados István nagyon gyönyörűen megalkotta a Kozmosz című festményét, ami a címlapon van. Mint mondottam, ezzel együtt 1987 óta 29 kötetem van...

Műfaj szerint: közülük 3 önálló versfordítás; 4 kötet, amelyben versfordítás, versek szerepelnek; 1 gyermekverses kötet: "Száll a pitypang mint a szellő" címmel. Önéletrajzi ihletésű 3 kötet: Bélavárról, Nagykanizsáról, Tüskés Tiborról; 1 tanmese kötet; 11 verses kötet, benne egy válogatott irodalmi oratóriumokkal; 4 kötet, amelyben versek, prózai írások, vallomások, tárcák szerepelnek. Ez a 29 könyvnek a tömör összegzése....
Most zanzásítva  írtam le a kötetekről az ismertetést. Akkor mondom: 

- Aranytollú Remény-Madár (versek, 1987). Első verseskötetem a nyomtatásban megjelent verseimből egy válogatás, benne sok népies motivációk is. Baranyi Ferenc és Barcs János lektorálta. Érdekessége, hogy az első munkahelyem: a Zalakomár és Vidéke ÁFÉSZ adta ki Zala megyei szövetkezeti összefogással. Az általam említett Bíró Andrásnak is például ÁFÉSZ adott ki verseskötetet, úgyhogy ez nem egyedülálló.

- Mese a Csoda-Kútról (versek, 1988). A nyomtatásban megjelent és az új versekből válogatás a gyermekkorról, szerelemről, meseszerű versek és egy meseoratórium. Lator Lászlónak, az egyik lektoromnak ajánlottam. 5000 példányban készült.

- Piros Táltos (versek, 1988). Versek a hazáról, a hazai tájakról, a szerelemről, az élet szomorú dolgairól és versek Jean Michel Jarre zenéje ihlette témákról, benne egy képzeletbeli űrutazásról is, amely oratórium szerű. Csillag Tibor és Kopré József, „Móricz mindenese” lektorálta.
 
- Fény és Árnyék (versek, és vallomások, 1989), versek az élet fényes és árnyoldalairól, a rendszerváltás előszeleiről, valamint lírai vallomások különféle témákról. Czine Mihály lektorálta, aki a Szövetkezeti Könyvhetek országos megnyitójának Gálaestjét vezette Mezőtúron, ahol Jókai Anna, Sánta Ferenc, Fodor András, Köteles Pál társaságában én is szerepelhettem. Erre nagyon büszke vagyok!
A nyitó verset, ami faximilében is megvan, lehet hasznosítani, hadd mondjam el:

FÉNY ÉS ÁRNYÉK

Ha fényben jársz,

az árnyék is 

veled van,

s ha árnyékban vagy

a fényről álmodol.

Árnyék és fény:

bánat és öröm

társad minden úton,

mint a tűz és víz,

füst és levegő.

Fény és árnyék:

jóság és gonoszság

egymást ölelve, ölve

örök harcban,

örök szövetségben.

- Vox Humana (válogatott versek Eszperantó nyelven, 1990). Papp Tibor híres debreceni eszperantista költő, versfordító ültette át verseimet, amelynek nagy része a Debreceni Bultenóban már megjelent. E könyvemet a varsói Eszperantó Világkongresszuson átadtam számos ország küldötteinek (Anglia, Japán, Lengyelország, Bulgária, Svédország, Franciaország, Svájc.) Mivel eszperantóul felsőfokú nyelvvizsgát tettem, eszperantó világkongresszuson is részt vettem.
 
- Kinél van a lámpás? (versek, 1990). A kötet a rendszerváltás forrongó, megváltást remélő időszakáról szól, amikor új reményekkel indultunk, jobbat vártunk. Ám látszik néhány disszonáns jelenség is. A pártok érdekes vetélkedője a hatalomért! Hiszen ez a rendszerváltás lényege, a fenséges nép - ahogy szokták mondani - mindig vár és remél, hogy az új vezetők jobbá teszik az életüket.

Címadó vers: 

KINÉL VAN A LÁMPÁS?

Utak, tévutak,

szólamok,

remények...

Kinél van

a lámpás?

Honnét 

világolnak

a fények? –

A szavakat

mikor váltják

föl: – mikor? –

országépítő

cselekvések?!

Talán akár ma is írhattam volna, különféle aspektusból tekintve. 

- Gyöngyök a sárban (versek, 1991). Ez egy nagyon kis vékony kötet, de annál értékesebb. A rendszerváltásról, az emberek bizonytalanságérzetéről, félelmeiről, kétségeiről, a gyárak bezárásáról és köpönyegfordítás jövedelmezőségéről szól. Meg arról, hogy az "áldott nép nevében" pont a nép kezd kimaradni a meggazdagodásból!

- Szó-Kép (versek Deák István asszociációs grafikáihoz, 1991). Érdekes feladat volt, grafikákhoz verset írni úgy, hogy a versek önállóan is megállják helyüket és "láttatják" a grafikai alkotást. A csizmadiáról is írtam, itt is mondtad, hogy rokonságban volt ilyen mesterember. 

- Száll a pitypang, mint a szellő (gyermekversek, 1991), 3000 példányban jelent meg, többi olyan 1000 körüli példányban. Weöres Sándor emlékére készült a gyermekverses kötet. A gyermekvers lényege: egyszerűség, meseszerűség, szépség, dallamosság. Eredetileg magyar-francia szakos tanár szerettem volna lenni, de kerista, majd közgazdász lettem. (Eredetileg kerit végzett pl.: Juhász Ferenc, Szabó Lőrinc, Jókai Anna, Radnóti Miklós, Somlyó Zoltán is, aztán képezték magukat.) 

- Gyermekkor Tündércsodái (versek, elbeszélések, tárcák, 1992), Gyermekkorom szegény, de szép emlékeit adó Somogy megyei falucskának, Bélavárnak állítok emléket versekben és lírai vallomásokban. A kötetet Fodor András lektorálta, aki Somogyban született, és írt hozzá előszót, amelyből egy számomra becses részletet hadd idézek:
"…varázslatosan elevenül meg a fölidézett szánkózás, a templomtorony és a temető. Megkapó, hogy akár Apollinaire vagy Juhász Ferenc költeményeiben, az egykori bélavári gyermek képzeletében is suhannak a halottak, 'szállnak, mint az angyalok, mint a lélek, megfoghatatlanul és sejtelmesen'…Gárdonyi 'Az én falum'-jának emberközelsége, Fekete István természetlátásának árnyalatos meghittsége jut eszünkbe e lapok olvastán. Mondják, saját életéről bárki írhat érdekes könyvet. Ám a megélt emlékek érvénye, visszahívásának művészi ereje nem egyformán válik irodalommá. Király Lajos szerencsés. Kivételesen szép gyermekkora volt s évtizedek távolából is foghatóvá, jelenkorivá képes váltani egykori élményeit.”  
Ezeknek a soroknak nagyon örülök.... 

- Rekviem (versek, 1994), A történelem régi eseményeit, valamint a bibliai történeteket napjainkra aktualizált kiáltásait; az embert gyötrő bánatok és bajok, szenvedések gyötrelmes jajdulásait; a szerb-horvát háború borzalmait és az embertelenséget mutatja be a kötet. Eljutottunk oda, hogy magyar területről felszállva egykori magyar területeken élőket bombáznak főként az amerikai bombázók. Ugye, érdekes, és szomorú?… Nagyon világháborús szituáció volt ott, a magyar embereket is nagyon megérintette a háború szele. Érdekességként: Bélaváron voltam akkor, lementem szüleimhez. Hallottam, amint a Dráva fölerősítette, amikor a Dinári hegyek között mentek a tankok: csörömpöltek a láncok. Vagy rezegtek az ablakok és a redőnyök, amikor 100 km-re tőlünk bombázták Zágrábot, Ljubljanát, meg egyéb városokat.
 
- A bölcsességek titkaiból (aforizmák, 1995). 100 verses aforizmát tartalmaz a kötet tematizálva. Ebből 3 rövid hangozzék el! 

A DEMOKRÁCIA DIMENZIÓI

A demokrácia

a gazdagok kiváltsága 

 és a szegények délibábja

A SZEREPCSERE 

Az ördögök is

angyalok voltak

egykoron,

csak rájöttek,

hogy kifizetődőbb

ördögnek lenni.

IGAZSÁG-GAZSÁG 

Igazság, gazság

különbség csak

"i" betű csupán.

Igazságból gazság,

gazságból igazság lesz,

attól függően,

hogy ki, ki ellen -

és mikor ítélkezik.

Hát erre voltak és vannak példák napjainkban is. 

- Profán imádság (versek, 2005). A kötetben a költészet hatalmáról, költőkről; a szeretetről; a természet szépségeiről; az illúziókról és csalódásokról; az életünk fájdalmas jajdulásairól és a világban zajló pusztító háborúkról és a pénz hatalmáról szólok. Hadd mondjam el ennek a kötetnek címadó versét, mert nagyon tanulságos,  akár most is írhattam volna....

PROFÁN IMÁDSÁG

                                                         Mi Atyánk!
                                                         Ki vagy a béke szigetén: a Mennyekben,
                                                         s Mi vagyunk itt e zaklatott Földön.
                                                         Mikor jön el a Mi országunk?
                                                         Mikor jön el a te bölcs akaratod: -
                                                         békességben, csöndes megnyugvásban
                                                         éljünk itt, az öreg sárgolyónkon
                                                         és indulatoktól feszülő kicsi hazánkban?
                                                         Védj meg minket a kísértéstől,
                                                         hogy hibáinkat mindig másokénak hazudjuk!
                                                         Szabadíts meg a gonosztól:
                                                         mások alattomos üldöztetéseitől,
                                                         miként atyáink tették, gondolván azt,
                                                         hogy igazságosan cselekedtek!
                                                         Add meg a mindennapi kenyerünket!
                                                         Ne kelljen emberi mivoltunkban megalázva
                                                         munka és segély után esengeni!
                                                         Add, hogy ne kelljen utolsó menedékként
                                                         - gyermekeink és feleségünk elöl  -
                                                         szánalmas elesettként halálba menekülni!

- Zsengék (1962-1965 válogatott versei, 2005). Nagykanizsai középiskolás koromban írt alkotásaimból egy válogatás.

- Képek és versek kis Juliannáról (versek fényképekhez, 2006). New Yorkban élő 3 éves kis unokámhoz készültünk. Erre az alkalomra készült az anyag emlékként csak 16 példányban, közülük egy színes összeállítás. Kevés ember kapta meg tőlem!

- Hittem, amit tettem (önéletrajzi vallomások, válogatott írások, fordítások, reflexiók és fényképek a szerző életének 60 évéből, 2007). A cím és az alcímek önmagukért beszélnek. 60. születésnapomra, nyugdíjba vonulásom alkalmából megleptem „magam magam” és ismerőseimet, olvasóimat!

- Három történet és tíz vers & Tíz történet és három vers (versek, vallomások, 2008). A cím Hemingway „Három történet és 10 vers” című első könyvének az apropójára készült. Sok bicskei-galagonyás dűlői történettel, a természetről és a cicák életéről.

- Galagonyás dűlő (elbeszélések, vallomások, esszék, 2009). A könyv az előző kötet folytatása, mivel nem volt pénz az egyben való kiadására. Ekkorra jött össze a mecenatúra! Benne elképzelt beszélgetés van Hemingway-jel és Krúdy Gyulával is!

- Szeress pokol s menny tüzével (válogatott szerelmes versek és versfordítások, 2010). Az alcíme jelzi a tartalmát is. Egy csokorra való szerelmes versfordításomat is közre adtam, ismert és ismeretlen költőktől, amely másfél évezredet ölelt át! 

- Tüskés Tiborra emlékezem (emlékek, levelek, vallomások, versek, 2010). A Krúdy Kört is segítő, Nagykanizsán (szülővárosomban) diákoskodó, a pécsi Jelenkor és később a Somogy főszerkesztőjéről írtam egy rövid életrajzi áttekintést. Benne bőven idézve írásaiból, valamint kettőnk levelezéseit is közzé tettem! Sajnos már csak a halála után jelent meg. A kötet rá való emlékezés. A könyvet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata adta ki, amely városnak Tüskés Tibor díszpolgára volt! 

- Még sok dolgom van a világban (válogatott versek, 2011). A kötetben az Élet szép pillanatairól; a vallásról; a híres, valamint hozzám közelálló emberekről, művészekről; a szavakkal való érdekes játékosságról, továbbá az emberi és költői küzdelmek céljairól és szükségességéről szóló verseimet válogattam össze. Többjüket énekelni lehet, és irodalmi esteken többször énekeltem is!

- Kanizsai emlékképek (emlékek, vallomások, versek, 2011). A Nagykanizsához fűződő kerista és kollégista emlékeimet, főként az ottani négy középiskolai évet, a költővé válás csiráinak kialakulását és erősödét; kezdeti irodalmi sikereimet; szerelmes lelkem vívódásait; tanáraim és diáktársaim visszaemlékezéseit örökítettem meg írásban és bőségesen ellátott képekkel. Nagykanizsán és Nagykanizsáról írott verseimet is csokorba szedtem.

- Hold és Szél (válogatott kínai szerelmes és erotikus versfordítások, 2012). Angol nyelvből fordítottam. Megjegyzem, hogy kínai verseket németből, franciából, angolból vagy eredetiből szoktak fordítani. Olyan összeállítást tettem közzé, amilyen jellegű Magyarországon még soha nem jelent meg. Másfél évezred kevésbé ismert és jobban ismert kínai költőinek, köztük több császárnak a versét fordítottam és válogattam egybe! 

- Gondolatok a lélekről és a világról (válogatott oratóriumok és versek, 2013). Mint az alcímből is látszik az általam megírt 12 irodalmi oratóriumból a közlésre méltókat, valamint a több hangra íródott verseimet válogattam egybe. Közte van a zalai díjnyertes „Fekete Párducok”, és az országos díjnyertes „Az Ember” című oratóriumom is, amely eddig még soha nem jelent meg, bár többször is bemutatásra került. Ebben a kötetben jelent meg először 33 év után. 

- Az énekes madár (tanmesék, 2013). Napjaink fonákságait írtam meg tanmesékben „nem csak felnőtteknek”. Bár az írások zöme 1993-ban íródott, és antológiákban megjelent. Kötetbe most kerültek, és (sajnos) akár ma is írhattam volna őket.
 
- A költő lelke (új versek és versfordítások, 2013). Pár év új verseit és Michel Cahour francia költő barátom verseinek a fordításait tettem közzé. 

- Négy "E" (Válogatott versfordítások Elisabeth Barrett Browning, Emily Dickinson, Ernest Hemingway, és Eduardas Mieželaitis verseiből, 2014). A kötet a költői és versfordítói munkám 50. évfordulója alkalmából készült, amelynek bemutatója a Kéhli vendéglőben volt 2014. november 13-án, amely látható a Youtube-on is. 

- Hangok és hangulatok (Versek és vallomások, 2014). 2013 decemberétől 2014 júniusáig versekben és vallomásokban írtam le, ami körülöttem zajlott, megérintett és kikívánkozott belőlem.
 
- Változatok a csöndre (válogatott és új versek, versfordítások, 2015). Legújabb, pár napja megjelent kötetem, ami szintén az irodalmi munkásságom 50. évfordulója alkalmából jelent meg
.

- Nagyon köszönöm! Ez egy életműnek is beillik, de hát reméljük, hogy a Jóisten még ad hosszú életet, és még sok-sok kötettel fogsz tudni megjelenni. Kívánom, hogy ez így legyen, magam és az olvasók nevében is, nagyon köszönöm még egyszer.

- Reménykedjünk!

- Minden művésznek van egy-egy kedvenc műfaja, talán van egy szívéhez különösen is hozzánőtt alkotása. Valószínűleg így vagy te is. Hadd kérdezzem meg, mi a kedvenc műfajod, és ha most azt mondanám neked, hogy az alkotásaid, műveid közül, egyet emelj ki, hát melyikről beszélnél legszívesebben?

- Hát ezzel megleptél, de Tanár Úr készültem, szokták mondani, meg mondja a rossz diák, közben nem tud semmit. Tehát én készültem...

A műfajok: több műfajban is alkotok, legyen az vers, gyermekvers, elbeszélés, regény. Kisregényt is írtam, 10 olyan könyvem különféle műfajban van, ami kiadásra vár. Érdekességként elmondom, hogy 18 éves koromban kezdtem el kisregényt, és 20 éves koromban fejeztem be. Aztán eltűnt, és 20 év után találtam meg véletlenül, pedig rengeteget kerestem, és költözködtem az életben. Amikor újra elolvastam, gratuláltam magamnak, kicsit kell simítani rajta és érdekes az akkori élet, az akkori kor, amelyről írtam...
Azért is foglalkozom több műfajjal, mert egy-egy gondolatot más és más műfajban lehet kifejezni, akár a zenében, festészetben... Ezt nem mondom tovább, hiszen ez ismerős előtted meg a kedves nézők, vagy hallgatók körében is... 
        Akkor bővebben a műfordításról, mert a többiről már nagyon sokat beszéltünk. Már említettem, hogy franciából, angolból és eszperantóból fordítottam és fordítok... 
       Mi is a műfordítás lényege, miért szeretem? A műfordítást azért is szeretem, mert nálam nincs műfordítási kényszer, mint a nagy költőknél. Sem időben, sem témában (ezt azonnal, ezt a könyvet ilyen meg olyan évfordulóra, határidőre, stb.). Egy-egy fordításkötetben olykor ez meg is látszik. Például csodálatosak Shakespeare szonettjei, vagy akár Elizabeth Barrett Browning szonettjei, de egy idő után monotonná válik.  Nem a szonett zsongása miatt, hanem a fordítási kényszer miatt is... 
Én azt fordítom le, ami lelkileg közel áll hozzám. A fordításoknál 2 elvem van: az egyik, teljesen új dolgokat fordítani, amit még más nem fordított le; a másik, hogy lefordítok olyan verset is, amit már más is megtett, bizonyítandó, hogy íme ez az ember tényleg tud fordítani! Hát ez egy érdekes játék... A fordítás egy szenzációs dolog. Olyan, mint amikor a színész belebújik a szereplőnek a bőrébe és akkor annak az örömeit és a kudarcait, küzdelmeit, sikereit próbálja átélni.  Baranyi Ferenctől, meg Lator Lászlótól tanultam meg a műfordítás szépségeit.
        A Krúdy Körben készítettem is velük e témában irodalmi estet is. Szokták mondani, a műfordítás az olyan, mint a feleség: ha szép, akkor nem hű, ha meg hű, akkor nem szép. Meg kell találni az egyensúlyt! A kettő között van az igazság. Van, amikor hű fordításban, magyarul nagy marhaság jön ki. A versfordítás akkor igazán jó, ha magyarul is jól hangzik, mintha magyarul írták volna a verset! Persze meg kell lenni legalább 75-80%-ban a hűségnek, a rímeknél pedig a rímeket meg kell csinálni. Ám ha már nagyobb az eltérés (mondta Baranyi Ferenc, meg mások is), akkor átiratról, beszélünk. Mint ahogy versfordításként mondják, de Faludy Györgynek a híres Villon fordítása is tulajdonképpen egy átirat, mégis tökéletesebb, mint az eredeti, és így ismertük meg, elfogadjuk, mert szép!...
         A fordításnál nem más nyersfordításaiból dolgozom. Bocsánat, a más által végzett nyersfordítás az olyan, mintha valaki más "megfűti" neked a szerelmed imádott hölgyét és felszolgálja: na, most... akkor tessék! A műfordításnak az az érdekessége, hogy megismerem a vers hangulatát, beleélem magamat, érzem, átérzem, szinte magaménak érzem a verset. Ez az egésznek a lényege! És amikor ez megvan, akkor szépen lefordítom. A nyersfordítást is én végzem el.  Érdekességként: eszperantóból felsőfokú nyelvvizsgám van, franciából meg oroszból alapfokú, angolból nincs, de kétszer két évet tanultam, meg németet is két évet nyelvtanárnál. De mondjuk franciából, amiből alapfokú nyelvvizsgám van, mert a keriben és a főiskolán is tanultam, tízszer annyit tudok, mint eszperantóból. Többet gyakoroltam. A szótárt is igénybe veszem a mélyebb értelmezés miatt, de van a híres számítógépes fordító is, na amiben sokszor nagy marhaságok vannak, de egy-egy dolognak az értelmezésében, meg egy szó vagy kifejezés kibontásában sokat segít. Meg már ott van a rutin, és az ember beleérző képessége, a művészi intuíció! Gyakorlat teszi a mestert. Azok a nagy költök, akik nyelvtanárok voltak, meg fordítók,  azoknak persze sok dolog könnyebben ment. De mélyen beleásom magam egy-egy témába, és van amikor több verset is lefordítok „egy szuszra”. Van, amikor nehezebben megy, többet kell érlelni, átdolgozni az anyagot... 
        Kiket fordítok? Arra törekszem, hogy mindig legyen egy különlegesség, egy csemege az olvasók számára. 
      Hadd legyek büszke Jules Gabriel Verne -re, azaz Verne Gyulára.Vernéről nem is tudják, vagy páran tudják, hogy verset is írt. Verne Gyulának különben más is néhány versét lefordította, de olyan versét is fordítottam, amit más nem fordított. 1989-ben kerültek elő a versek, szülővárosában Nantes-ban. Bizonyára egy buzgó kutató, vagy doktori disszertációt író mondta, hogy hozzanak fel a raktárból Vernétől egy olyan anyagot, amit még nem nézett át senki. Így gondolom én a "nagy felfedezést". Felhoztak egy poros köteget, leporolták szépen, és abban a paksamétában Deux Carnets,  azaz Két Füzet,  két szép kötésű emlékkönyvecske volt, amelyekben gyönyörű kézírással voltak Verne Gyula versei, amit nem mondott el soha senkinek, akkor tudták meg. Halála után jó 80 évvel! És így tudta meg a világ a nagy titkot a kiadó, Cristian Robin jóvoltából. Én meg úgy jöttem rá, hogy amikor  Michel Cahour, kétnyelvű, francia-magyar nyelvű estjére készültem, gondoltam meghívok valakit a magyar Francia Intézettől is. Megígérték, de nem jönnek el. A könyvesboltjukat meg akartam nézni, mert szerettem volna egy-két francia nyelvű könyvet venni. Elmondották, hogy a VII. kerületben, a Wesselényi utcában van, nem messze, ahol a Művészetbarátok Egyesülete tartja a rendezvényeit. Ekkor bementem a boltba, és néztem könyveket. Nézem, ott van egy könyv, szép nagy, és pont Verne Gyula fotója volt rajta, fölötte a Hold. A könyv címe Jules Verne Poésises Inedittes (Verne Gyula Kiadatlan Költemények)! Hát majdnem hanyatt estem a meglepetéstől. Azonnal megvettem és ebből fordítottam és fogok még fordítani. Nagyon boldog vagyok. 
       A másik csemege: Hemingway. Nem akarok most nagy neveket mondani, idézőjelben  "megszégyeníteni". Sokan nem tudták, hogy Hemingway verset írt, költőként kezdte a pályafutását. 1923-ban jelent meg az első kötete, a Three Stories and Ten Poems (Három történet és tíz vers). Magyarországon Hemingway verseit csak én fordítottam. A Négy E címmel kötetemben az ő verseit az életéről szóló irodalmi tanulmányomban jelentettem meg, hogy, bár tagja vagyok az amerikai Hemingway Societynek is, nehogy megbíráljanak. Így aztán jogilag se bántják az embert, ezt így megtanultam...
        Kiket fordítottam? Azért, hogy pontosan idézzem, szeretném fölolvasni...
70 külföldi szerző 500 versét fordítottam, ebből körülbelül 150, ami Michel Cahour francia költő barátom verse, aki meghívott többször is már Franciaországba. 5 éve, hogy itt volt nálunk, és azt hiszem, hogy talán most sikerült az idén szeptemberben ellátogatni hozzá. Egy nagy irodalmi estet is szeretne, mert Aix-en Provance-tól nem messze lakik,Venelles  városkában, és nagyon sok kapcsolata van, mivel irodalom szervező és ifjúkora óta színészettel is foglalkozik. Lehet, hogy Aix-en-Provance-ban Vasarely Alapítvány vendégeként, vagy ottani költőknek a bemutatóján két nyelvű estet csinálunk...
    Az 500 fordításból 350 meg is jelent különféle megyei lapokban, antológiákban, könyveimben.Hadd említsem meg a nevesebb költőket ebből a csokorból: Amaru, André Chénier, Bárthrhári, Catullus, Charles Baudelaire, Dioskorides, Ce-Je, Edward Mieželaitis, Elizabeth Barrett Browning, Emily Brontë, Emily Dickinson, Ernest Hemingway, Federico García Lorca, Guido Cavalcanti, Guillaume Apollinaire, Guillaume de Machaut, Hafiz, Henri Drouget, Jacques Roubaud, Jules Verne, Kavafisz, Louis Aragon, Li Taj-Po, Metthew Prior, Michel Cahour, Milton, Octavio Paz Lozano, Ovidius, Paul Éluard, Paul Celan, Petronius, Pierre de Ronsard, Puskin, Rilke, Victor Hugo, Vidyãpathi Thakur, William Blake, William Shakespeare... 
      Említettem, hogy Michel Cahourtól sok verset fordítottam. A Változatok a csöndre című kötetemben is van verse. Sőt azt is kérdezted elején - nem felejtettem el - , hogy melyik a legkedvesebb versem. Hát minden alkotásom kedves, mint ahogy egy szülőnek minden gyermeke kedves, és nincs olyan hogy melyik a legkedvesebb. Azért ezt a kérdést megpróbálom mégis megválaszolni... 
        Az előbb említett legutolsó kötetből is, az általam kedvelt műfordításokból is van egy gyönyörű vers, ami az ötletet adta az új kötetem címadásához. Ezt el is mondottam az 50. jubileumi estemen a Kéhli vendéglőben., hogy a Michel Cahour "Csönd hangjai" című versfordításom adta az ötletet, hogy „Változatok a csöndre” legyen a legújabb könyvem címe. Azt is elmondom, hogy mennyire fontos a műfordítás címe. Eredetileg úgy hangzik a Csönd hangjai franciául, hogy Poèmes du silance, azaz a Csönd versei vagy Versek a csöndről. Ez, így nem annyira költői. A költői, versfordítói szabadság megengedi a helyes címválasztást. Ugye mennyire szebb A csönd hangjai? 

         A CSÖND HANGJAI
              Poèmes du silence


                         1
Mikor az éjszaka nyújtózkodik a hegyek fölött,
csönd csobban köröttem, akár egy kő a tóban,
a sziklák most már nem beszélnek,
a szavak távoli csillagokon pihennek
némán és észrevétlenül,
miként a falevelek hallgatnak
az őszi utakon pihenve.

                          2
Miként egy Mozart áriát:  -
a csöndet hallgatom,
melyben egy bűvös fuvola-hang
mintha lelkem mélyéből szólna.
Távol a zajongó beszédektől 
hallgatom a hullámok locsogását,
a szellő sások levelein dalolását,
és, - bár messze vagy tőlem, -
hallom szíved szerelmes dobbanását!

                           3
A csöndet hallgatom szívemben: -
olyan akár egy bús madárdal,
egy szerelem fájdalmas kiáltása,
egy bánatos felhő suhanása
a szomorkás égen,
egy hulló falevélnek
halk zizzenése, -
és az élet panaszos suttogása.

                            4
Elmenekültem fecsegések és pletykák elöl,
fájdalmas veszekedések elől, melyek bántanak.
Kisétáltam a zajongó világból!
Hozzád menekültem: -
csak tested ad mélységes nyugalmat!

                              5
Amikor a szavak elnémulnak
és nem halljuk a hullámok moraját,
amikor nem zengnek hegedűk húrjai
reggelente a dombokon,
amikor egyedül maradok lelkem csöndjével,  -
bennem zokog a világ!  -
Amikor többé már senki sem kopog ajtómon,
s a hullámok holtan fekszenek a parti fövenyen,
akkor csendben - csak Rád gondolok!

                               6
Csókolj meg az áldott csöndben!  -
És írjad le nekem a szavakat:
a csönddel teli, csöndről suttogó szavakat,
az ölelkező rímektől áradó
gyönyörű költeményt,
a tündöklő napfényről szóló szavakat,
amelyek oly csodálatosak,
mint eső után - a szivárvány!
                                 *
Fordítás: Budapest, 2014. december 1.

- Köszönöm. Ez tényleg nagyon megható vers, nagyon szép vers a csöndről. Kész himnusz. Lajos, nagyon kedves voltál, hogy ezt felolvastad, még egyszer köszönöm!...
Na, most hadd utaljak arra, hogy a Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnökével beszélgetek végeredményben, és az jutott az eszembe, hogy a Körben - mint ahogy mondtad is -sok kortársad van. Ezek az írók, költők szeretnének megjelenni valamilyen kiadványban, lehetőség szerint önálló kötetben. Ez természetes írói ambíció. Úgy gondolom, hogy sok minden vonatkozásban segíted őket. Segíted a könyvek megjelenésében, sokszor ez talán arra késztet téged, hogy szerkesztői munkát is végezz, előkészítsd a sajtó felé, előkészítsd a megjelenést. Azután számos saját alkotásod is különböző antológiákban, kiadványokban lelhető fel. Beszélj ezekről a dolgokról nekünk egy kicsit!

-Igen... Azt szoktam mondani, világos, hogy minden művész a sikerekre vágyik. A költők és írók a könyvekre, és ha valakinek még nincs kötete, - a Krúdy Kör tagjai zömének sok kötete van, - az antológia azért fontos, mert egy összetartó erő. Ha nem jut a kötetre pénze, meg nincs annyi verse, akkor az antológia segít a műveinek a megismerésében. Aztán van olyan alkotó is, aki nem mer kimerészkedni a saját kis barlangjából, nem mer bemutatkozni. Ám nagyon fontos, hogy "Aki dudás akar lenni, pokolra kő annak menni!" A költőnek bátran kell vállalnia a kitárulkozást. És az antológiában apró sikereket, babérleveleket kapnak a "a leendő koszorús költők".  Tehát ez nagyon fontos összetartó erő. A Krúdy Körben 120 kötetet adtunk ki, amelyben 11 antológia van, mert kiadói tevékenységet is folytatunk.1991 óta vagyok a Kör elnöke és mindjárt az elején belecsöppentem abba a nagy "lehetőségbe", hogy antológiát készíthessek. A Nemzedékek címmel az első antológia volt, amit Barcs Jánossal közösen szerkesztettünk. Megismerhettem az antológiakészítés örömeit és keserveit. Az előző szerkesztő félig készen otthagyta az antológiát. Lehet, hogy figyelmetlenségből, lehet, hogy szándékosan botrányt okozhatott volna. Miért? Ugyanis a híres parlamenti "hordószónoklási botrány" után nem engedtem olyan verset betenni az antológiába, amely miatt elverték volna rajtunk a port... Csak azt az egy verset, és annak néhány kellemetlen, félreérthetetlenül irritáló sorát idézték volna mindenütt. Ilyen küzdelem volt az első általam szerkesztett antológiánál. Akik leköszöntek azt sem emésztették meg, hogy nem ők lehettek a vezetők. Küzdelem volt sokáig, hogy ki legyen az elnök. Engem megválasztottak, de az antológiával botrányt akartak... Hozzáteszem, hogy körülbelül 80% -os többséggel választottak meg, és akkor, amikor az antológia is kész lett, fél év után elkezdtek ismét „fúrni”. Sok olyan emberben is csalódtam, akinek segítettem, és nagyra becsültem...
        Nem mondok neveket, mert most utólag óriási meglepetés lenne egyeseknek. Ez most nem tartozik ide szorosan, de elmondom. Erre azt mondtam: Kedves uraim, hölgyeim! Bolond ember az, aki drága szabadidejét föláldozza másokért, s ennek fejébe meg bántást és gonoszságot kap. Engem megválasztottak, tudom mi a demokrácia, ezzel foglalkozom magas szinten, de ha nem kapok legalább 90%-os megerősítést, lemondok és vállalja az, aki föláldozza a drága idejét. Egy két eltéréssel megválasztottak ott azonnal. A kétkedők, könyöklők, furkálók eltűntek a Körből és azóta szépen végezzük a magunk dolgát. Ezt is el kellett mondani. Ezek után sokáig nem szerkesztettem Krúdy körös antológiát. Más köteteknél és más antológiáknál besegítettem, a Krúdy Kör antológiáknál is. A Három évtized antológiáját 2012-ben, tehát több mint 20 év után megszerkesztettem. A Krúdytól-Krúdyról, valamint az Utak, arcok, művészetek antológiát is. Ezeket már te is ismered. Tudniillik rájöttem, hogy mivel számítógép a mai világban fontos, és az antológiák szerkesztésével tapasztalatokat szerzek e területen is, így aztán a saját köteteim, meg mások köteteinek, antológiáinak a szerkesztésében is sokat segíthetek.                A Montázsmagazinnak a Lelkünk ünnepnapjai -t 2014-ben szerkesztettem, és tegnap fejeztem be, nemsokára megy a Biró family nyomdájába az Életutak antológiájuk. Hatalmas munka és felelősség a szerkesztés, aki ezt még nem csinálta, az nem tudja, hogy más egy kötetet, saját magáét szerkeszteni, más hogy az én kötetemet szerkesztik. Egészen más, ha egy verses antológiát csinálok és más hogyha egy életútriport antológiát a meglévő anyagból, tiszteletben tartva és figyelve az életút riportot, mert azokban az az érték. A képeket meg az alkotásokat úgy beilleszteni, és a terjedelmet úgy lefaragni, ahogy azt szükséges...
Más költők és írók verseit segítettem, megszerkesztettem... 
Hadd soroljam fel abc sorrendben: Baktai Faragó József, Cecei-Horváth Tibor,  D.Bencze Erzsébet, Dénes Géza, Honvári Erzsébet, Kanizsa József, Keres Emil, Körtvélyessy Magda, Lukács Ottó, Mészáros Ferenc, Riersch Zoltán, Szénási Sándor István, Vántsa Zoltán. Elmondom, hogy nekem 110 könyvben, zömmel antológiákban és néhány egyéb könyvekben is megjelentek írásaim... 

- Gratulálok! A következő témám éppen az lenne, hogy ilyen széles körű társadalmi, és kulturális irodalmi tevékenységért mint, ahogy tudom és hallottuk is, számos elismerést kaptál. Nem beszéltünk egy nagyon fontos dologról, egy nagyon nagy kitüntetésről, és szívesen hallgatnánk erről is néhány gondolatot. A Magyar Kultúra Lovagja vagy. Hogyan és mi módon került ennek a címnek az elnyerésére a sor? Kérlek, beszélj erről!
- Igen, értem. Leírtam, hogy milyen elismeréseket kaptam, fölolvasom, egyszerűbb. Szerencsére van elég szépen. Diákkoromban a Keszthelyi Helikon Ünnepség Aranyérme (1965); Árvízvédelemért Érem (1970). Katonaként részt vettem szabolcsi árvíz utáni újjáépítésében; A falusi, zalakomári kulturális tevékenységemért Kulturális Miniszteri Dicséret (1974); A szövetkezeti mozgalomban dolgoztam, önkormányzat, iskolaszövetkezés, ifjúsági tevékenység, Kiváló Szövetkezeti Munkáért országos kitüntetés, (1975, 1982); ifjúsági tevékenységet végeztem, amikor a SZÖVOSZ-ba elcsábítottak akkor Kiváló Ifjúsági Vezető kitüntetést kaptam (1978); Krúdy Bronzérem (1993) 5 évi munkám után; Krúdy Ezüstérem (2002) 10 évi elnöki munkám után; KLÁRIS Különdíj (2003); Magyar Kultúra Lovagja (2005); Krúdy Emlékplakett (2007); KLÁRIS Nívódíj (2007); Művészetbarátok Egyesülete Emlékplakettje (2007) ez a 60. születésnapomra; Az Újjászületés folyóirat „Irodalmi Munkásságért” Kitüntetése (2009); KLÁRIS „Irodalmi-Művészeti” díj (2013); Kárász József Irodalmi Kör Díszoklevele „a két irodalmi szervezet közötti együttműködés elmélyítéséért és a kortárs irodalom fejlesztéséért”(2013); Óbudai Krúdy-díj a Krúdy évben végzett munkáért.
    A MAGYAR KULTÚRA LOVAGJA kitüntetést 2005-ben-kaptam. Háromszor terjesztettek föl, mire megkaptam. 500 embernek adtak, és a Krúdy Körben is 12 Magyar Kultúra Lovagja van, köztük Kanizsa József és Tárkányi Imre is a vezetőségből. Hogy miért kaptam? Hát egyszerűen azért a tevékenységért, meg azért a kulturális munkáért, amit az elmondottak során végeztem. 


- Csak gratulálni lehet ehhez! Lassan búcsúzkodunk, de mielőtt elválunk egymástól, még szeretném, ha néhány mondatot mondanál a családodról, gyermekeidről, feleségedről, szüleidről. Néhány gondolatot pedig osszál meg velünk a jövőbeni terveidről is. 

- Szokták mondani, hogy nincs sikeres művész vagy alkotó, ha nincs mellette egy sikeres, áldozatokat vállaló, támogató feleség. Ez a költői, fordítói, szerkesztői, irodalomszervezői, közösségi munka hatalmas energiát, rengeteg odafigyelést igényel. Rengeteg a vidékre járás, meg sok adminisztrációs és írásos munka is van, amit idegileg is bírni kell. Ha nincs hátország, akkor az elképzelések dugába dőlnek, hogy finoman fogalmazzak. Feleségem, Erzsike, ővele 1966-ban, főiskolás koromban ismerkedtem meg, aztán volt egy kis szakítás, de az ember visszatér az első szerelméhez: Revenir à notre premier amour, (Visszatérni az első szerelemhez), mert az a legszebb és legérdekesebb. 1971-ben megnősültem, illetve feleségül jött hozzám Erzsike, mert ezt mindig a nő dönti el. Mi azt hisszük, hogy mi döntjük el, de mindig a nők döntenek. Azóta boldogan élünk. A képzettsége körzeti nővér. Szereti az embereket, emberekkel való foglalkozás egy nemes dolog. Az emberek támogatása, segítése, - különösen az elesetteké. Két gyermekünk született, először a Krisztina lányom,            1975-ben, mint mondottam napra pontosan, mint Krúdy Gyula, azaz október 21-én. Ő is próbálkozott itthon sokféle munkával, ő is volt biztosítós, mint én. 12 évig voltam biztosítós, ami tulajdonképpen a nehézsége miatt öttel szorozva legalább 60 évet jelent, és te is voltál, mint mondottad. Ez nagyon nehéz munka, fordított életmód: ugyanis mikor más pihen, otthon van, akkor kell neked dolgozni, velük, náluk, értük! Ám sokféle típusú, sokféle mentalitású, vérmérsékletű, tudású, és anyagi helyzetű emberrel ismerkedhetsz meg. Nagyon érdekes, szerteágazó munka. A lányom a biztosítás után elment szerencsét próbálni az Óperenciás tengeren túlra, és New York mellé került először, mint baby sitter, majd  New Yorkba. Ott megismerkedett egy fiúval, és 1999-ben polgári esküvő volt, 2000-ben pedig nagy, gyönyörű templomi esküvő. Én is részt vettem feleségemmel és Balázs fiammal. Életemben először, voltan New Yorkban. Nem gondoltam volna, hogy életemben eljutok a "mesék világába", és a hatalmas felhőkarcolók között is leszek, mint Ábel a rengetegben. Meg ahogy írta az író: Ábel Amerikában. Nagy élmény volt. Két unokám van, az egyik már 11 éves, a másik 7 éves. Érdekességként tudok mutatni olyan könyvet is, amit csak 16 példányban készítettem Julianna unokámról 3 éves korában.  A fotókhoz verset írtam. Balázs fiam asztalos. Jó dolog, szoktam mondani, Szent József is asztalos és ácsmester volt, úgyhogy erre a munkára mindig szükség van a bölcsőtől a koporsóig. Most náluk nemrég született Fanni Olívia kis unokám. Így 3 kislány unokám van. A  Változatok a csöndre kötetben a születésének emlékére egy szonett szerepel Háromszoros nagypapa címmel... 
      Jövőbéli terveim? ...Legalább 10 olyan könyv van, amit meg szeretnék jelentetni, többek között, amit megtaláltam, a kisregényt. Van egy másik kisregény is, amit a bicskei Galagonyás dűlőről írtam, a természet változásairól, az ottani életről és arról, hogy találkoztunk az ős-cicával, Cirmivel, az ősmamival, amelyik cica kint élt 12 évig. Fantasztikus, hogy gardírozta, védte a gyerekeit és az otthonát. Általában azt mondják, hogy a szabadon élő cicák csak 2-3 évig élnek. Mi mindig elláttuk kajával, nagyon szép helyük volt, kaptak olyan kis faházat, ahol egy hajléktalan is ellakhatott volna kényelmesen. Amikor hétvégeken meglátogattuk a telken, boldog volt nagyon. Gyönyörű cicái voltak, megismertük a cicák életét, küzdelmeit... Aztán írtam elbeszéléseket is. Gondoltam, hogy az általam előszavakból, recenziókból, meg az én könyveimről írt recenziókból is lehetne egy érdekes válogatás. Tervezem az utazással kapcsolatos élményemet megjelentetni, de New Yorkban írt és New Yorkról, meg akkori impressziókból, versekből, versfordításokból is lehet egy könyv. A  versfordítással nagy szünet után 2006-ban kezdtem ismét foglalkozni, amikor másodszor voltam New Yorkban, akkor is pont ilyen télies idő volt. És akkor ismertem meg például Elizabeth Barret Browningnak is a kötetét, meg életét, munkásságát.  Szeretnék Michel Cahour által írt verseinek fordításaiból egy kétnyelvű válogatást készíteni. Természetesen, mivel mint mondottam, Puskin meg az Anyegin összefüggéséből: pénzkérdés minden. Addig nem jelentetem meg a könyveimet, amíg össze nem jön a mecenatúra. Nagyon sok könyvet elajándékozok a kortársaknak, ismerősöknek. Megtehetem, de a nagy költők ezt nem tehetik meg, mert nekik meg kell vásárolni az ajándékozásra szánt könyveket.  A tiszteletdíj nem érdekel, ha mecenatúra megvan, ezt a gyakorlatot bátran tehetem. A bibliográfiámat, az 50 év bibliográfiáját is (1964-2014) az idén szeretném kiadni. A szerkesztés készen áll, a kiadást őszre tervezem. Ezek a terveim, meg közben írok és fordítok is...

- Mi mást mondhatnék búcsúzásképpen, minthogy jó egészséget kívánjak neked, hogy ezeket a grandiózus terveket meg is tudd valósítani. Jó egészséget és köszönöm a beszélgetést!  
- Nagyon szépen köszönöm!

Az oldalt összeállította és szerkesztette: Szabó László
Az oldalt lektorálta: Király Lajos .................................................

*

A Montázs Magazin interjúja 70 éves születésnapom alkalmából 

(kattintson alábbi képre):

FEHÉR JÓZSEF

Beszélgetés Király Lajossal költővel, műfordítóval,

a Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnökével

A költővé válásról, a költészet szeretetéről, a műfordítás szépségeiről, az irodalmi közösségi élet szervezésének jelentőségéről beszélgettünk Király Lajos Krúdy-érmes költővel, a Magyar Kultúra Lovagjával, az Óbudai Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnökével.

*

- Milyen gyermekkorod volt, és hozzájárult-e költővé válásodhoz?

- Nagykanizsán születtem 1947. március 13-ám. Itt éltem 2 évig a Magyar utca 10-ben, aztán 1949-ben Bélavárra költöztünk a nagyszüleimhez. Egy régi, ősi házban éltük. Édesapám, bár eredetileg cipész volt a szakmája, a vasúton dolgozott, mint pályamunkás. Krampácsolt. Édesanyám idős szüleinek, az erdészetnél és a TSZ-ben dolgozott.

Bélavár egy csodálatos, 500 lelkes község Somogy megyében, a Dráva partján. A falut akác, tölgy és fenyőerdő öleli, és itt éltem 15 éves koromig, ahol a természet szépsége örökre a lelkembe ivódott. Szegény, de élményekkel annál gazdagabb gyermekkorom volt, amelyeket magamba zártam, hogy felnőttként kitárjam titkait.

Erről a időszakról 1992-ben Gyermekkor Tündércsodái címmel jelentettem meg egy kötetet, amelyben prózai írásokkal, lírai vallomásokkal és versekkel örökítettem meg emlékeimet. Ám a 2019-ben megjelent Anekdoták kötetben is írtam a gyermekkori emlékeimről.

- Már 18 évesen, diákköltőként aranyérmet nyertél a Keszthelyi Helikonon. Ez a szép siker mennyiben erősített meg abban, hogy a költészet művelésének útján maradj?

- Nagykanizsára, szülővárosomba kerültem, ahol a Zrínyi Miklós fiúkollégium otthont adott, a „Thury György” Közgazdasági technikumban tanultam és ott is érettségiztem. 15 éves koromban találkoztam egy író-olvasó találkozón Weöres Sándorral, és ez örök élmény maradt számomra. Ekkor határoztam el, hogy költő szeretnék lenni.

Sok verset és prózát írtam 1962-től kezdődően. Mint minden diák én is írogattam az osztály, majd az iskola faliújságjára. Közülük a „Zrínyi Miklós” Fiúkollégium és a „Hámán Kató” Leánykollégium „Fórum” című lapjában az Ecserin címmel jelent meg első írásom, egy elbeszélés volt. Negyedikes koromban a Keszthelyi Helikon Versenyre benevezték két versemet, amelyek közül a „Hópelyhek éneke” című aranyérmet nyert.

A 15-18 éves korom, azaz 1965-1968 között írt verseimből 2005-ben Zsengék címmel jelentettem meg egy válogatást. Ez volt a 14. kötetem.

- A tanáraid közül volt-e aki segítette, egyengette irodalmi tevékenységedet?

- Licskay József osztályfőnököm, magyar és francia tanárom, valamint Mészáros Ferenc kollégiumi nevelő figyelte szárnybontogatásomat. Negyedikes koromban Nagykanizsám a Művelődési Házban a Művészetkevelők Körébe jártam, ahol megismerhettem Morvay Gyula írót és Pék Pál költőt. Ők is elláttak jó tanácsokkal. Ekkor jöttem rá, hogy mennyit kell még tanulnom, fejlődnöm, ha igazi költő szeretnék lenni.

- Miután Nagykanizsán elvégezted a közgazdasági technikumot, Budapesten, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán folytattad a tanulmányaidat. Úgy gondolom, a fővárosi élet jó lehetőséget teremtett a számodra, hogy népszerű írókkal, költőkkel találkozz. Kik voltak rád a legnagyobb hatással? Hol jelentek meg első verseid?

- Budapesten sokat olvastam, fordítottam, meg mint fiatalt, a szerelem sem került el. Természetesen sokat kellett tanulni is, ami rengeted energiát emésztett fel. A főiskolai újságban is megjelent egy szerelmes versem, majd a Zalai Hírlapban és a Somogyi Néplapban.

Ekkor még ismert írókkal, költőkkel nem nagyon találkoztam.

- 2 -

- A főiskola után Zalakomárba kerültél. katona lettél, majd visszakerültél a Zalakomár és Vidéke ÁFÉSZ-hez. Mit jelentett számodra ez az időszak?

- Életem legszebb időszaka volt ez. Irodalmi színpadot és ifjúsági klubot vezettem. Sok verset és irodalmi oratóriumot írtam és adtunk elő faluvetélkedőkön. Ekkor nyertem két megyei irodalmi pályázatot is, több versem megjelent a Zalai Hírlapban.

1968 novemberében bevonultam katonának. Körmenden, Budapesten, Bélaváron, Nagyatádon

és ismét Budapesten voltam katona. Sok verset, irodalmi oratóriumot írtam és verseket fordítottam francia nyelvből. Körmenden útólért a katonaszerelem is. Itt felmenő rendszerű országos szavalóversenyen vettem részt és eljutottam a területi döntőre Szombathelyre, ahol József Atilla verset és egy saját költeményemet mondottam el. Budapesten országos versenyt nyertem az Ember című oratóriumommal, amelynek a bemutatója a Központi Tiszti klubban volt. Az általam vezetett irodalmi színpaddal adtuk elő a díjnyertes művet tisztek és tábornokok előtt. Részt vettem a 1970-es tiszai árvíz utáni újjáépítésben, a telephelyünk Mátészalkán a futballpályán volt. A katonaság után ismét Zalakomárba kerültem, ahol Irodalmi Színpadot és Kiváló Ifjúsági Klubot vezettem.

–1987-ben, 40 évesen jelent meg az első versesköteted Aranytollú Remény-Madár címmel. Azóta nemcsak verseket, de gyermekverseket, elbeszéléseket és vallomásokat is írtál. Az idén pedig már a 38. kötetedet olvashattuk. Ezek között szép számmal találunk versfordításokat is; ami nem csoda, hisz’ 17 évesen már franciából fordítottál. Hány külföldi szerzőtől fordítottál verset a mi szép magyar nyelvünkre, hogy az irodalomkedvelő közönség megismerje költészetüket?

- Nehezen indult a kötettel való megjelenés. Ám amikor Budapestre kerültem, akkor sokat jártam a Művészetkedvelők Körébe, ahol később az irodalmi titkárnak választottak és segítettem 20 éven át a Művészetbarátok alapítvány működését. Jártam Csepelre a Tamási Lajos Munkásklubba és később a Krúdy Gyula Irodalmi Körbe. Itt ismerkedtem Lukács Ottó nagykanizsai szúletésű költővel és Kanizsa Józseffel, aki szintén zalai volt, és egykor a keribe járt. A SZÖVOSZ-ba kerültem, ahol Baranyi Ferenccel és Balogh Joli segítségével Lator Lászlóval is találkozhattam aki Joli egykori körmendi gimnáziumi tanára volt. Megismerkedtem Barcs Jánossal és Madár Jánossal is. A Krúdy Körben és különféle rendezvényeken sok költővel és íróval találkoztam, többük irodalmi estjét vezettem. Itt megtanultam azt, hogy mit érdemes tenni vagy elfeledni az írások készítése során.

Mivel francia nyelvet tanultam, a nyelvkönyvben több irodalmi alkotás is volt. Lefordítottam a Marsailles-t is, a franciák nemzeti himnuszát, de nem őriztem meg. Ám megmaradt Victor Hugo Chanson (Dal) című versének a fordítása. amelyet 1962. február 2-án készítettem el. Megvásároltam a Louis Aragon által szerkesztett Les lettres française című irodalmi újságot, amelyből 1964 végén Jacques Roubaud Tombeau (Síremlék) című versét fordítottam le.

Eddig 70 külföldi szerző 450 versét fordítottam le, amelyből 270 jelent meg újságokban, irodalmi lapokban, verseskötetekben és antológiákban. A nevesebb költők e csokorból: Amaru, André Chénier, Bárthrhári, Catullus, Charles Baudelaire, Dioskorides, Ce-Je, Edward Mieželaitis, Elzabeth Barreth Browning, Emily Brontë, Emily Dickinson, Ernest Hemingway, Federico García Lorca, Guido Cavalcanti, Guillaume Apollinaire, Guillaume de Machaut, Hafiz, Henri Drouget, Jacques Roubaud, Jules Verne, Kavafisz, Louis Aragon, Li Taj-Po, Metthew Prior, Michel Cahour, Milton, Octavio Paz Lozano, Ovidius, Paul Éluard, Paul Celan, Petronius, Pierre de Ronsard, Puskin, Rilke, Victor Hugo, Vidyãpathi Thakur, William Blake, William Shakespeare.

Arra nagyon büszke vagyok, hogy Hemingway és Michel Cahour verseit csak én fordítottam Magyarországon. Nagyon örülök Jules Verne, azaz Verne Gyula verseinek a fordításáért is

- 3 -

- Figyelemmel kísérve életutadat, fontosnak tartod az irodalmi élet szervezését. Több irodalmi szervezetbe bekapcsolódtál, így az Óbudai Krúdy Körbe is, melynek közel három évtizede már az elnöke vagy. Nagy szeretettel szervezed a kör sokoldalú tevékenységét, irodalmi-művészeti életét, elősegítve a tagjainak sokoldalú kibontakozását.

- Mindig is szerettem az irodalmat, a közösségeket, akik között mindig megtaláltam a hozzám hasonló gondolkodású és az irodalmat kedvelő szerzőket, szereplőket és a közönséget. Számomra örömet jelent, ha másoknak is örömet szerzek, azért is hálás a közösség.

Sok embernek segítettem az első kötete megjelentetését, több antológiát szerkesztettem. Ám az a legnagyobb örömöm, hogy Keres Emil Kossuth-díjas költő első kötetét én szerkeszthettem, és az általam vezetett Krúdy Gyula Irodalmi Kör adta ki.

Mindezek mellett olyan neves írókkal, költőkkel, festőművészekkel, zenészekkel és színészekkel is találkoztam, akik örömmel jöttek ingyen fellépni rendezvényeinkre.

–Irányításoddal nemcsak országossá, de nemzetközivé is fejlődött az irodalmi kör. Évről évre például Szlovákiában is megemlékeztek Krúdy Gyuláról. Beszélnél erről magazinunk olvasóinak?

- Ez elsősorban Kanizsa József érdeme, aki 33 évig volt titkár és Z. Urbán Aladáré, aki felkutatta Krúdy Gyula őseinek eredetét, valamint Szénási Sándor István érdeme is. Szerencsénkre Filip József Szécsénykovácsi polgármestere felkarolta a kezdeményezést, jómagam pedig támogatom a több mint 15 éves tartalmas kapcsolatot.

- Fiatalon sokan írnak kedvesükhöz rímelő sorokat, de nem mindenki válik költővé. Mi kell ahhoz, hogy valaki költő legyen?
- Minden szerelmes tud szép, sőt kiemelkedő szerelmes verset is írni. Azonban mások érzéseit, gondolatait, örömeit és bánatait, az élet fonákságait és gonoszságait csak nagy tapasztalattal, lírai lelkülettel, nagy beleérző képességgel, nagy szorgalommal, tudással, önkritikával és költőhöz illő, kiemelkedő magatartással és példamutatással válhat valaki igazi íróvá vagy költővé.
– Az utóbbi években eléggé megromlott az egészséged. Súlyos műtéteken estél át. Felépülésed példamutató, és erőt, hitet adó minden ember számára, hogy soha nem szabad feladni a reményt. „Türelem” címmel megjelent versesköteteddel erről igyekszel meggyőzni embertársaidat.

- A költővé válás, sőt az egyszerű, de tisztességes és példamutató emberré válás is nagy energiát, kitartást, küzdelmet követel. A nagy célok eléréséhez ez kell. Úgy tűnik, hogy kicsit túlhajtottam magamat. Ám, ha az embert élete során megpróbáltatás éri, akkor még több türelem és kitartás szükséges. Csak ez vezethet a gyógyuláshoz és túléléshez...

70 éves koromig alig voltam beteg, aztán 2018 és 2019 életem nagy szenvedését zúdította rám. Apró betegségek után a bal tüdőmet kivették, és sztrókot is kaptam, Újból meg kellett tanulnom enni, inni, beszélni és a jobb kezemmel fogni.

–Mi foglalkoztat, min dolgozol most?
- 17-18 éves koromban elkezdtem egy kisregényt írni. Sokáig azt hittem, hogy elveszett. Nemrég megtaláltam. Átgondolva, finomítva szeretném majd közzé tenni. Talán Utak és tévutak lesz a címe. Tervezek egy elbeszélés kötetet, egy összeállítást a rólam és általam írt recenziókről, valamint négy francia költőről: Verne Gyuláról, Henri Drougetről, Michel Cahourról és Yannick Reschről is egy könyvet. Természetersen közben fordítok is.

*

– Köszönöm a beszélgetést, jó egészséget, nagy erőt, alkotókedvet és további szép sikereket kívánok neked!

AZ ÁGYBAN FEKVE

Az ágyban fekve nézed mi vesz körül,

mi minden van körötted tornyosulva.

Minden tárgyban, képben ezernyi emlék

ragaszkodik hozzád szelíden bújva.

Több évtizednyi emlék némán pihen,

ám ha nézed, akkor felelevenül: -

emlékek hatalmas tárházából

egy szempillantásra előkerül!

TÜRELEM

Türelem a lelkemben hatalmas érdem,

enélkül nincs gyógyulás és egészség: -

sok fájdalmat, bajt és szenvedést elviseltem,

csak olykor billent meg lelkemben a kétség.

Leperegtek hosszú napok és éjszakák,

a fájdalmas valóságot elviseltem: -

csak abban hittem, hogy élni kell tovább is,

és nem a jelen bajain keseregnem!

A BÖLCS EMBER SOK-SOK...

A bölcs ember sok-sok jót cselekszik,
így sokszorozza szép emlékeit,
mindennapját jótettek vezérlik, –

és nem számolja veszteségeit!

Sebesen robog az Időkerék,
pörgeti a gyorsuló perceket!

A bölcs ember gondosan használja
a megkapott lehetőségeket! –
Ki másokért és éli életét,

nagy távlatokban teszi dolgait: 
–mert ezt rendelte számára a Sors,
és megvívja a vállalt harcait!

ÁLDOTT LEGYÉL!...

Áldott legyél az asszonyok között!

A neved legyen áldott, –

mert megtaláltál,

és megtaláltalak!

Áldott legyél az asszonyok között!

A neved legyen áldott, –

mert szeretsz,

és szeretlek!

Áldott legyél az asszonyok között!

A neved legyen áldott, –

mert velem vagy,

és ápolsz!

Áldott legyél az asszonyok között!

A neved legyen áldott, –

mert türelmes vagy,

és én védtelen vagyok!

Áldott legyél az asszonyok között!

A neved legyen áldott, –

mert erős vagy,

és én gyenge vagyok!

Áldott legyél az asszonyok között!

A neved legyen áldott, –

Erzsikém! Hűséges feleségem! –

Áldott légy mindörökre!

Budapest, 2019. július 22,

6 óra 25 perc