Cicatörténetek


ELŐSZÓ HELYETT
avagy
GONDOLATOK A CICÁKRÓL


Sokan azt vallják, hogy nincs hűségesebb állat a kutyánál, aki akár kész meghalni is a gazdájáért...
A cicák, – bár kiismerhetetlenek, akár a nők, mégis oly kedvesek, hízelkedők, belopják magukat a szívedbe, sok kedves pillanatot szerezve. Igen...Hízelkedők, ragaszkodóak és sok minden elraktároznak emlékezetükben, akár az ember...
Tudják, hogy ki volt mellettük, amikor megszülték kiscicáikat. Tudják azt is, hogy ki az, aki segíti küzdelmes életüket: eteti, szállást ad nekik. Ők  pedig, mint örök bolyongó – az öntörvényűségük mellett – élik a maguk által kiválasztott életüket...
Sok cicát láttam életem során: falun a gyermekkoromban, és Bicskén, a Galagonyás dűlőben hosszú éveken át. Sok kellemes élményt adtak számomra, és szomorúság költözött lelkembe, amikor baj érte őket.
A cica olyan, akár az ember, csak éppen beszélni nem tud, ám kifinomult lelkületével mindenre reagál, és meghálálja az emberi jóságot és szeretetet. Emlékszik, hogy jót cselekedtél vele, de azt is megjegyzi, ha gonosz mozdulattal valamiért elűzted őt egy időre magad mellöl.
A cica is emberszerető: – cicaember, aki oly boldogon sündörög körülötted, hogy legkeményebb szív is megenyhül eme kicsi lény ragaszkodása láttán. Van beleérző képessége is: pontosan tudja, hogy mikor érkezel. Ha leállítod a kiskert előtt autódat, kilépsz belőle: már ott sündörög, dorombol melletted és nyávogva üdvözöl, azaz örül, hogy ott vagy!
A bicskei Galagonyás dűlőben lévő telkemen sok cicát láttam az Ősmamitól, azaz a Cirmitől kezdve, aki 12 éven át gondozta a falkát. Láttam Kormikát, a kacskalábú fekete cicamamát, aki mindig örömmel üdvözölt bennünket szép, kormos pofájával, és hűségesen nevelte három kormos kiscicáját, akik vele együtt a kóbor kutyák miatt tragikusan hunytak el. Láttam Cirmikét, akinek gyerekeit mindig balsors üldözte, őt pedig megmérgezték. Láttam az Ősmami gyermekeit: Böbét, Kis Bel Amit, Kormikát, Kormos Bálintot, Barkát, Kisherceget, Piedónét, Vagányt, Barnust, Fényeskét, Kisvagányt, Kisvagányt II-t, Roxánát, akit Roxynak neveztünk. Aztán Roxy gyermekeit is: a Kis Roxyt, Dundikát, Foltoskát, Szerénkét.
A cicák „kis vadállatok” is, bennük él a vadászösztön, a kirekesztés, a verekedés, harc a vezér szerepért, szerelmes kóborlások. Számukra a Galagonyás dűlő ideális hely volt, mert voltak bozótok, fák, erdőségek. Nyaranta velük éltünk hosszú napokon keresztül, volt jó fekhelyük, búvóhelyük, szülőhelyük, dobozházikók és pihenőhelyek. Télen pedig a hátsó szigetelt faházban, ahol bejárati lyuk is volt, úgy éltek békésen egymás mellett, mint a kiskirályok. Ekkor hetente egyszer meglátogattuk őket és több kiló száraz cicaeledelt és friss vizet kaptak. Bőséges ellátásban részesültek. Sok egeret, mezei pockot fogtak, meg olykor madarat is. A földünkön és a füvön nem volt pocoktúrás. A teraszon pedig dobozokban szoktak szundikálni, meg a háztetőn és a terasztetőn kellemes időben...
A gondoskodás mellett zajlott a szép, olykor nehéz, harcos és küzdelmes életük. A magas drótkerítés és a zárt faház védelmet nyújtott számukra, azonban a kerítésen kívül ezernyi veszély leselkedett reájuk..
Nem minden ember egyforma! Van ki gyűlöli a macskákat, és mérgezett ételeket raktak ki! Voltak csoportos mérgezések is. Az illetőknek szóltunk, hogy ez bűntény és leálltak a gonoszsággal! Meg el is adták a telket másnak. Aztán veszély volt, hogy sok idegen, kóbor macskával, és kutyával is meg kellett küzdeniük. Nem volt ritka, hogy a sasok a kisebb cicákat, a rókák és menyétek pedig a nagyobb macskákat elrabolták...
Most egy felnőtt anyacica, a 3 és fél éves Roxy él a telken, gondoskodva az utánpótlásról. Nagy a pocakja, rövidesen szülni fog. Vele van a Szerényke életben maradt, 9 hónapos, fehér mellényű és szürke-fehér csíkos fiú cicája, a Mirkó, aki fél tőle, mert állandóan üldözi...
A telken, az udvarban most Roxy a bandagazda, az „úr a háznál”. Ő az utolsó cica, akit még az Ősmami szült. Erős, géneket örökölt. Harcos, ügyes, veszélyt kikerülő, rendfenntartó. Minden cica mindig gyógyszeres kezelésben és féregtelenítésben részesül. Egészségesek. A finom száraz eledeltől és hús-, valamint májpástétomtól szép a szőrük és örökké tiszták, ami fantasztikus teljesítmény tőlük...
Mirkó 9 hónapos, azaz cica-időszámítás szerint 14 éves kamaszfiú. Szereti Roxyt, de fél tőle, mert sokszor megkergette. Azonkívül nagyon szelíd, nem szeret verekedni, meg anyjának, Szerénkének nem is volt ideje megtanítani birkózni, hisz elhunyt testvéreivel együtt. Nagyon sokszor csak hosszas hívogatás után jön elő, és akkor is megáll az udvar ajtajánál és vár, hogy behívjuk. Roxy elöl mindig elfut, és számára biztonságosnak tűnő helyen szokott elbújni...
Húsvét után, mikor a telekre mentem, nem láttam őt. Szomorúság töltött el, mert a cicák kegyetlenek is tudnak lenni. Csak Roxy jött elő étkezni hatalmas pocakkal, ekkor tudtam, hogy hamarosan szülni fog...
Mirkó a következő héten sem jött elő. Sokat kerestem, hívogattam. Feleségem már rám szólt, hogy ne kiabáljak annyit, hiszen hiába hívom...
Szívemben nehéz fájdalommal vettem tudomásul: – egy újabb kedves cica lett a múlté...
Hazafelé készülődtünk. Bezártam a kertajtót, és egyszer csak megszólalt a feleségem:
- Odanézz!...
Mirkó jött elő, nyávogva köszöntött bennünket. Nagy melegség járta át lelkemet: hát mégsem veszett el? Él?!...
Felvettem az ölembe, megsimogattam. Mirkó dorombolva dörgölte fejét arcomhoz. Átvizsgáltam. Semmi bundatépés, semmi seb. Talán már lánycicák után csavargott, vagy talált egy kedves befogadó embert?
Kinyitottam a kertajtót és megetettem finom májpástétommal és csirkehúsos konzervvel. A cica úgy falt, mintha sohasem evett volna, és most mindent be kell pótolnia. Közben egyre többször kifele tekingetett, hogy nem leselkedik-e reája valamiféle veszély. Ott álltam mellette, és biztattam, hogy egyen nyugodtan...
Az étkezés végén hozzám jött, lábamhoz dörgölődzött és nyávogott, hogy vegyem fel. Felvettem. Boldogan dorombolt, mikor simogattam a fejét és örömteli szemekkel nézett a szemembe.
Letettem. Elkezdett komótosan mosakodni, ivott jó sok vizet a műanyag tálból, majd lefeküdt a szobaajtó előtti puha szőnyegre...
Mi pedig nyugodt szívvel és örömmel indultunk hazafelé, Budapestre...

Budapest, 2015. április 12. 24 óra.

*
TARTALOMJEGYZÉK
*

Cirmi
Macskasors
Három cica születése
Alszik a Vagány cica
Két hét boldogság
Miú elment
Alszik a kis Kormi
Cica pszichoanalízis
Csoda
Figyel a kis Kormi
Két cica - két szem
Cica Bella Maria
Kűzdelem
A kiscicák boldogsága
Beszélgetés Vagány cicával
Vagány cica babyszitter
Tigriske
Tigriske szeret
Cirmike jó anya
Vagány cica szeretetre vágyik
Egérfogócska
Névadó
Vagány cica és a szarkák
A Kis Bel Ami beszélget
Roxy cica kismama lesz
Kettős izgalom
Április, április!...Bolondos április
(részlet)

*

CIRMI

Tán négy éve történt, amikor egy őszi délutánon könyörgő-szemű kis vézna cica felénk merészkedett. Feleségem mondta, hogy kergessük el, mert ide fog szokni és aztán jönnek a többi macskák is. Én mondtam, hogy „Nézd milyen bánatos és könyörgő szemmel néz felénk! Bizonyára szomorú sorsa lehet!”…
     Feleségem megenyhült és befogadtuk a kis szürke-fehér, homlokán apró kis vörös pontot viselő cicát. El is neveztük Cirminek. Alig egy éves volt…
      Ahogy telt az idő, a cicát egyre jobban megszerettük és ő is bátrabban jött felénk. Végül már az volt a boldogság, amikor megsimogathattuk finom selymes bundáját.
      Aztán elmaradt a cica, csak olykor jött felénk egy kis ételért. Talán más helyet is talált, másutt is kapott enni. A macska ilyen, ahol enni adnak neki, ott boldogan. marad, s ha valamilyen okból távozni akar, akkor elmegy. Öntörvényű, kiismerhetetlen. Olyan, akár a női lélek.. Nem véletlen ,hogy a fáma szerint Isten a nőnek macska természetet is adott, s a kiismerhetetlenséget is…
Februárban láttuk ismét, amikor nagy izgalommal és igyekezettel keresett egy nyugodt helyet és pont a teraszon: szülni készült. Ezt mi akkor még nem tudtuk, hiszen nem volt tapasztalatunk a „macskaismeretekből”…
      Pár nap múlva az elhagyatott, szomszéd ház felől éktelen visítást, sírást és viaskodást hallottunk, majd egy hónap múlva állandóan könyörgő-síró hangot hallottunk: – a Cirmit. Kihívott bennünket a szobából, és egy kis öklömnyi vörös-fehér csíkos kiscicát láttunk a rózsabokorban összekuporodni…
Cirmi sovány volt, etettük is egész februárban, de a kis gyereke mindig elszaladt előlünk, ezért el is neveztük kis Vadócnak. Több alkalommal megtámadták őket vad, felbőszült macskák és mindig sikerült elmenekülniük. Bár már azt hittük, hogy végleg elintézték a vörös-fehér csíkos kiscicát a nagy macskák, kikről kiderült, hogy az egyikük az apja. A nagy vörös félszemű, amely úgy nézett ki , mint egy gonosz kalóz…
      A Kis Vadócot egyszer sem sikerült megsimogatni, ám többször meglestük, amint önfeledten játszott az anyjával, a Cirmivel és tanulta a birkózást és a küzdelmet is, ami egy cica szempontjából szinte életfontosságú készség. Madzagra erősített kis labdát készítettünk alufóliából és igyekeztünk magunkhoz csalogatni a Kis Vadócot. Mikor önfeledten játszott – feledve minden bajt, amit átélt – megsimogattam a testét, amely sovány volt és csontos. Többször láttuk, amint a kerti asztal melletti padra ugrott, leült és mosakodni kezdett. Örömteli látvány volt…
      Aztán láttuk, amint betegen, lesoványodva ide-oda kóborolt, de nem engedte, hogy segítsünk rajta. Elfutott. Később messziről kutyaugatást és macskasírást hallottunk. Vége…
     Cirmi szomorúan járt-kelt, sírt, depressziós volt. Állandóan rajtunk kereste kicsinyét, mert azt hitte, hogy mi rejtettük el. Alig evett, csak sírt és nyávogott bánatosan. Ölünkbe vettük, simogattuk, vigasztaltuk. Megnyugodott…
      A hím macskákat sorra elkergette magától, bús szomorúságban élt. Ám egyszer, a következő év áprilisában láttuk Cirmit, amint akár egy szerelmes bakfis, le-föl járkált, majd elfutott a hátsó kertbe. Mikor visszajött, akkor megláttuk szíve szerelmét, Bel Amit, a hatalmas, szép szemű, fehér mellényű szürke-fehér kandúrt. Nagyon szerette Cirmit és ő is őt.. A szerelemből négy kiscica lett június közepén: Vagány, a vörös-fehér csíkos fiú cica; Piedone, a hatalmas mancsú szintén fiú; Mici, a fején kis vörös folttal, sapkával, így Sapkás Mici lett és a kis Cirmi, azaz Cirmike, a kerek szemű nőstény kiscica…
      Boldog életük volt. Cirmi örömmel gondozta a négy kiscicát. Etettük, de így is csont sovány lett…
        Aztán a szomszédok elvitték Piedonét, a Sapkás Mici meg Budapestre került egy családhoz, ahol három kislány ajnározta őt. Maradt a Vagány és a Cirmike. Az anyacica is jobban ellátta a kicsinyeket és megerősödött, mert két cica azért kisebb gonddal járt, mint négy. Örömmel láttuk a kiscicák fejlődését, Cirmit nagyon megszerettük. Helyeket készítettünk nekik a teraszon, meg a hátsó faházban „egy királyi lakosztályt” a tél elleni védekezésül. A tél enyhe volt, hó sem esett. Olykor megengedtük, hogy a kályha melletti padon tanyázzanak és figyeljék a kályhában pattogó, világító tüzet.
      Boldogan néztük, amint ültek hárman egymás mellett, majd önfeledten elnyúltak. Sőt a mami, Cirmi olykor horkolt is, olyan mélyen aludt…
       Szerettük az anyát és a két kicsinyét. Olyanok voltak, mint a hálás gyerekek. A cicák egyre jobban növekedtek. Cirmike és Vagány, mint két jó testvér szerették egymást. Sokszor egymás fejét mosdatták…
      Azt vettük észre Cirmin, hogy egyre többet eszik. Tudtuk: újabb cicaáldás elé nézünk. Ez a következő év júniusában történt. A teraszon lévő tanyázó helyére heveredett, szemében kis zavarodottság volt és sokat pihent. Meglepett a nyugalma és láttuk, amint úszkáltak, mozogtak a picik a hasában. Nyugodt volt, mert tudta, hogy mi szeretjük. Szemünk láttára szülte meg három kis cicáját. Telt az idő és a kicsik növekedtek. Három hetesek lehettek, amikor kiérkeztünk a telekre, Cirmi zaklatott volt: sírt, jajgatott, amikor átugrott a kertkapun. A mindig vidám cica viselkedése megdöbbentett, balsejtelmünk volt. A teraszra siettünk és döbbenetes kép fogadott bennünket. A cicaház feldúlva, körülötte vérfoltok és kiscica maradványok, távolabb pedig a kertben a legszebb kiscica nyaka átharapva. A kerítés új és magas, kutya nem jöhetett be, csak egy gonosz macska, vagy menyét lehetett, amely elintézte a kicsiket…
         Nagyon felzaklatott bennünket az eset. Sajnáltuk Cirmit és tudtuk ,hogy mit is érezhet egy anya, amikor ilyen baj éri. Állandóan simogattuk, vigasztaltuk, de ő csak sírt, sírt és sírt. Ölünkbe vettük, magunkhoz szorítottuk és vigasztaló szavakat mondtunk hozzá, hogy megnyugodjon. Olykor csendben maradt és ekkor olyan bánatosakat sóhajtott, mint egy szomorú ember. A természet meg munkálkodott, a tejcsatornái működtek, szinte majdnem szétdurrant a feszüléstől. Simogattuk, masszíroztuk, ilyenkor szinte folyt cicijéből a tej. Ő is nyaldosta magát és a hideg kövön hasra feküdt, így próbálta tejét elapasztani…
       Féltettük, hogy valami baja eshet, de a tapasztalt szomszédok, akik már hasonló esetet átéltek, megnyugtattak. Rendbejött testileg Cirmi, de lelke még nagyon sokáig szomorú volt, ilyenkor fájdalmasan sírni kezdett elveszett gyermekei miatt. Vigasza volt Vagány, akivel összebújva aludt testvéri szeretetben. Egymást nyalogatták vigasztaló szemekkel, olykor meg úgy összeölelkeztek, alvás közben , mint egy szerelmes pár szokott az emberek körében. Feleségemmel el is mosolyodtunk, ilyet még soha nem láttunk. Cirmi átment kiscicába és játszott, kergetőzött fiával, Vagánnyal, aki szintén nagyon boldog volt, akár az anyja…
       Láttuk, hogy kis Cirmi, azaz Cirmike a leánytestvér egyre jobban elmaradozik. Élte a saját életét. Cirmi, az anyja állandóan fújt rá, üldözte, pofozta. Elkergette a háztól. Cirmike egyedül élt, éjszakánként valahol a romos házban húzódott meg, Nappal mindig jött enni. Szorgalmas volt, egyre több egeret fogott. Jött és megmutatta, majd szemünk előtt játszott vele. Vagány a fiútestvér meg tágra nyílt szemmel és szomorúan figyelte őt, száját olykor megnyalogatta. Ők ketten megértették és szerették egymást jó testvér módján. Kergetőztek, birkóztak egymással, akár kiskorukban. Már 12 hónaposak voltak, ami cica időszámítás szerint 15 évet jelent, ami serdülőkort jelentett számukra…
Cirmike terhes lett, nem Vagánytól a testvérétől, pedig ő játszás közben próbálkozott. Ilyenkor ráfujt és pofon ütötte és nem engedte magához. Vagány sokszor közeledett feléje a játék hevében, de sikertelenül. Cirmike is kereste szülőhelyét, most már ismertük ezt a macskaszokást. Rutinosak lettünk ebben a kérdésben. A dobozt és benne a ruhával kibélelt ládát a terasz egyik sarkába helyeztük egy kisszekrényre. Többször megmutattuk Cirmikének a helyet. Eleinte nehezen maradt, de többszöri körbeszimatolás után maradt. Már ott aludt, és egyszer csak, úgy éjfél tájban láttuk, hogy teste hullámzik: szülni készült. Három Cicája lett: Miú, Góliát és Kormika…
      Cirmi, amikor meglátta a Cirmikét és három gyerekét, állandóan arra fújt és Vagányt, a fiát is pofozta mancsával , közben fenyegetően morgott. Gyűlölt mindenkit…
       Cirminek megint egyre nagyobb étvágya lett, sokat evett és hatalmas zsírpárna vette körül testét. Most már megint tudtuk, hogy ismét terhes. Olyan nagy lett, akár egy megtermett kandúr. Szemében egyre gyakrabban villant gonosz fény: gyermekeit nem tűrte meg maga mellett. Pedig Vagány, a fia többször közeledett feléje, hogy puszit adjon neki , mint szokta régebben. Nem is értette, hogy most mi történt. Anyja fenyegetően morgott és mancsával feléje kapott. Vagány később megértette, hogy anyja gyűlöli öt is, ezért mindig óvatosan járkált a közelében. Cirmike is közeledni próbált hozzá, mintha azt akarná mondani: „Mami! Gyere nézd milyen szép unokáid vannak!” Ám anyja állandóan morgott és sziszegett feléje, akár egy kígyó…
      Érdekes, ha ettek, akkor a nagy tányérban lévő ételt három felé osztottam és békésen egymás mellett falatoztak. Sőt mami azt is megengedte, hogy gyerekei végigszimatolják. Mikor meglátta Cirmike kiscicáit, akkor szeme tágra nyílt, nyakát kinyújtotta és morgott, sziszegett. Hiába simogattam és mondtam: „Cirmi! A te kislányod Cirmike és azok a kiscicák a te unokáid. Te vagy nekik a nagymama!” Ilyenkor mintha egyetértően dorombolt volna, szemével felénk nézett, aztán nagy pocakjával elsomfordált. Egyedül akart lenni…
       Mi szerettük őt! Hiszen ő szerettette és ismertette meg velünk a macskák sorsát, küzdelmeit, lelkük bonyolult világának egy szeletét. Ő mutatta meg, hogy milyen hálás tud lenni egy macska, tud sírni is de gyűlölni is, akár egy ember…

Bicske, Galagonyás-dűlő, 2007. július 20, 20 óra 50 perc

*

MACSKASORS

Ország pusztító vihar után kint vagyok a természet áldott tenyerében és érzem a nyár tüzes leheletét. Nincs semmi baj, nincs semmi gond. A szőlőt nem verte el a jég, a fákat nem törte derékba a süvítő vihar. A három cica: Cirmi, Cirmike és Vagány a fenyőfa alatt aludt, amikor megérkeztem az autóval…
     Hőség van. Homlokomon izzadságcseppek gyöngyöznek. Bekapcsolom a ventillátort és a fuvallat hűs kezével végig simít. Jó így…
     A cicák felébredtek és nyávogva, sündörögve hozzám dörgölődzve köszöntöttek. Két napja voltam itt. Az idegen macskák is érezhették a kirakott macskatáp illatát, mert az öt helyre kirakott ennivalót mind felfalták. Nekik is kell élni. Az enyhe tél miatt az összes anya és gyerek egereket megették, így most kevés friss élelmet találtak. Enni kell. Jól kell lakni. Ez fontos a további életmenet szempontjából…
   A cicákat megetettem, majd kiraktam a napernyőt a terasz elé, mert a fény a kövezeten visszatükröződött és bántotta a szememet. A cicák az evés után is mosakodnak A macska nagyon higiénikus állat. Minden étkezés után módszeresen megmosakszik. Először megnyalja jobboldali mancsát és az arcát mosdatja, majd utána a füle felett. Aztán vált és a másik oldalon is elvégzi ugyanezt a műveletet. Mikor szükségletre megy, akkor mindig kapar magának egy kis gödröt, majd dolga végeztével gondosan betakarja azt. Aztán alulról is megtisztálkodik. Fő a higiénia!
    Négy év alatt alkalmam volt megismerni életüket, gondjaikat, küzdelmeiket. Most hosszan elnyújtózkodnak a ventilátor szellőjének hűvösében. Három cica, három sors, három gond…
     Az anyacica, a Cirmi lelkében lassan gyógyultak a sebek. Harmadik szülése volt, s három kiscicáját boldogan ápolta, etette, szerette. Szinte a cicák születése lett életének értelme, és az anyai gondoskodás. Számára ez az öröm, hogy az apró, gyámoltalan kis jószágokat nevelheti. Boldogan dorombol, mikor a kis türelmetlen haramiák keresik a cicit, és hangosan cuppogva szopják az anyatejet. E felhőtlen boldogság csak két hétig tartott és a harmadik héten egy kóbor macska vérfürdőt rendezett. A látvány felkavarta lelkemet és a feleségemét. Lassan megnyugodott. Ám a konyhában és a kert fái között sokáig kereste gyermekeit. Most itt pihen a teraszon, s újabb kiscicáiról álmodik…
    Cirmikét, a lányát eddig üldözte. A fájdalom és annak látványa, hogy most ő is terhes megbékítette. Már nem üldözte, pofozta. Szaglászta. Megnyalta arcát és fejét. Az üldözött gyermek boldog volt, hogy hosszabb idő után anyja ismét szerette őt. Együtt a család. A fiú testvére, a Vagány, a vörös-fehér csíkos cica egy darabig hajtotta, de egy-egy jól irányzott pofon után szent a béke. Megpuszilták egymást. Cirmike is ott hűsöl most anyja mellett…
      Vagány cica elég félénk, inkább a Mimóza név illene rá, annyira gyáva. Mikor már messziről hall egy idegen autóhangot az útról, akkor gyorsan elrohan a kamrába, hogy kipihenje a nagy ijedséget. Később kinéz a lyukon, hogy nincs e ott valami rossz, csúnya és ijesztő akármicsoda. A Cirmi három gyereke elvesztése után játszik vele. A mama olyan lett, mint egy kisgyerek, vagy azt érzékeli, hogy van két nagyobbra nőtt cicája, azok is az ő gyerekei: a Cirmike, a kislány és vagány, a fiú. A Vagánnyal sokat játszott, mintha a testvére lenne. Bánatát elfeledte. Gyermekeinek elvesztése lassan halványul emlékezetében. Most újra boldognak látszik. A karosszékben lévő szőnyegen a Vagánnyal összebújva alszik. Olykor átöleli első mancsával, mintha azt mondaná: „Fiam! Én megvédelek!”, Olykor meg szembefordulva alszanak, mint a szerelmesek, kezeiket (az első mancsaikat) összefonva boldogan, békésen, áhítattal…
     Vagány is pihen a szőnyegen. Mint szokták mondani: „Kijött belőle a rosszaság!”. A terasz és a konyha előtti tetőn csúszkált, mint a gyerekek a tó jegén. Olykor nagyokat fékezett, mint az autók, melyeknek a karambolt kellett kivédeniük. Karmai szinte szikráztak a tetőn. Olykor a csatornába esett és ott kúszott, pihent, figyelt. Ám egy óvatlan pillanatban leeshetett, mert az egyik hátsó lába bedagadt. Ráadásul olyan szerencsétlenül esett, hogy egy ingatag téglára zuhant, amely meg utána esett és a hátát, meg a lábát erősen megütötte. A fájó lába duplájára dagadt. Lassan gyógyul. A fájdalomtól már nem bánatos a szeme. Megnyugodott. Olykor félve, de a fájó lábát is használja. Ha simogatom, akkor már kettő-három simogatás után birkózni való kedve van, tehát gyógyul…
      Így élnek. Pihennek. Szemük becsukva és dorombolnak a beépített teraszon. Olykor felkelnek vizet lefetyelni, majd a másik oldalukra fordulva tovább szundítanak. A macska életének nagyobb részét átalussza. Most szeretik egymást. Már nem veszekednek. Békésen és nyugodtan élnek, akár három szerető testvér…

Bicske, Galagonyás dűlő, 2007. június 22
*
HÁROM CICA SZÜLETÉSE


     A kis Cirmi, azaz Cirmike több nap óta izgatottan élt. Beosont a szobába és a kályha mögötti sötétben meglapult, vagy az ágy mögé akarta befúrni magát. A szülés előtti napok izgatott, de megfontolt lépései ezek: helyet kell keresni, ahol majd nyugodtan szülheti meg kiscicáit. Ezt egy macska is tudja. Legfontosabb a nyugodtság és a biztonság. Vérében, génjeiben él ez a tudatosság, amelyet az ősöktől örökölt.
   Mi már ismertük ezeket a jeleneteket, hiszen a Cirmi szülésekor is észleltük e szorgos nyugtalanságot. A szokásos szülődobozt a fedett terasz egy magas zugába tettem, bele ládát helyeztem, kibélelve finom és tiszta ruhákkal. Velem volt fiam és barátnője. Vártuk a szülést…
A ládához való szoktatást többször is elgyakoroltam a Cirmikével. Eleinte mindig kiugrott a ládából, de a negyedik-ötödik eset után szimatolni kezdte a ládát, a ruhákat, hogy nem érez-e idegen macska szagot. Nem volt idegen szag. Tudta, hogy az mindig veszélyes lehet. A macska körültekintő és óvatos .Aztán láttuk, hogy kicsit riadt szemmel, de elfogadta a helyzetet. És elszenderült…
       Már napokkal előtte láttuk, hogy a kiscicák mozogtak, hullámoztak az anyja hasában, amikor leheveredett. S a jelek nem csaltak.
     Cirmike felébredt. Rám figyelt. Megnyugtattam. Aztán hasának erős hullámzását észleltem rajta, mintha egy megfontolt, gyöngéd simogató kéz segítene a cica testén, hogy a kiscicák egyre hátrébb helyezkedjenek el az anyja hasában. Erőlködött, de hangot nem adott. Mivel Cirmike 12 hónapos, ez volt az első szülése. Szülőcsatornái még feszesek, szorosak…
      Egyre sűrűbben nyalogatta magát alul, hogy segítse a kis jövevények világra jövetelét. Éjfél körül egyre erőteljesebb hullámzást végzett testével és egyre jobban tágult…
    Nem részletezem. Mellette voltam egész idő alatt. Megható pillanatok voltak. Két órai vívódó vajúdás után megszületett a kis tarka cirmos: a Miú. Azért neveztem el őt így, mert megszületése után éles hangon Miú-zott. Cirmike elharapdálta a köldökzsinort és megette a méhlepényt, majd gondos anyaként szárazra kezdte nyaldosni az elsőszülött gyermekét: Miú-t……
    Mivel fáradt voltam, a szülés további lefolyását nem vártam meg, mert anyjának, Cirminek a szülését már láttam. Az nappal volt és 4 óra hosszáig tartott. A cicák tudják, hogy mit kell tenniük. Az anyjának szülése volt első élményem, amikor ilyet láthattam, pedig falun és cicák között nőttem fel, és Cirmike szülésének fontos részét is láthattam. A kezdet nehéz volt, de utána már könnyebben szülhette többi cicáit…
     Az anyjának, Cirminek szülése már a harmadik volt, neki könnyen ment minden. Az első cica-babája is könnyen előjött. Cirmikének már nehezebb volt. Remélem, hogy ez nem lesz hatással az elsőszülöttre és nem okozott neki gondot, amelyet csak később észlelhetünk…
     Lefeküdtem. Hajnali három körül felébredtem, mert nyugtalanított, nehogy valami kóbor macska erre tévedjen – ami nem ritka eset, tapasztaltuk – és kárt tegyen a piciben és anyjában. Szóval felkeltem és láttam, hogy már két cirmos cica volt az anyja védő oltalmában. Éppen a másodikat nyaldosta szárazra…
     Reggel hatkor már három kiscica pihent anyja, Cirmike mellett. Éppen a kis fekete színű újszülöttet tisztogatta, melengette. Egy nyikkanás nélkül szülte meg gyermekeit, mindent elvégzett rendesen, pedig nem járt cica-kismama tanfolyamra. Ő csak egy cica, aki tudja, hogy mikor, mit kell tennie. Gazdag örökséget kapott őseitől…


Bicske, Galagonyás dűlő, 2007. június 24.
*

ALSZIK A VAGÁNY CICA

Alszik a Vagány cica. Pillája lecsukva. Összegömbölyödött, akár egy sündisznó. Fejét a kezére hajtotta. Pihen. Pedig pár órával még a szomszédos romos faház zugában húzta meg magát, hogy újabb sebeit kiheverje, amelyeket egy megvadult hím vésett a hátába és az oldalába…
   Vagány cica szelíd, most 12 hónapos, azaz 15 éves. A fiúk ilyenkor verekedősek, hogy megmutassák: ők már felnőttek. Ő is fiú és verekednie kéne. Ő nem verekszik. Nem akar verekedni. Békepárti. Miért is kell a hím macskáknak gyűlölni egymást? Ő még fiatal, nyúlánk, sovány. Az ellenfele 6 kilós zömök, tapasztalt és vérszomjas hím volt. Vagány nem szeret és nem akar verekedni…
     Egy hete pihent a tetőn, s üldözni kezdte az öreg hím. Lesett és az oldalát megütötte. Két nap múlva újra üldözte a hím, akkor meg túl magasról ugrott le és megrándult az első lába. Nagyon fájt, de elmenekült a távoli romos faházba. Két napig sem mert előjönni. Nem volt itt a gazdija, aki megvédhette volna. Aztán meglátta a szép Cica Belle Mariat és az első találkozás után rájött, hogy vannak barátságos idegen macskák is, különösen ha az leány. Megszerette. Aztán jött ismét a dühös öreg hím és üldözni kezdte. Egy magas fára futott bicegve is, de a hím hatalmas mancsa sebet ejtett az oldalán. Aztán egy napig gubbasztott a fán, éjjel is, mert kóbor kutyák ólálkodtak és csaholva ugatták a fa alól…
      A veszély csak akkor múlt el, amikor megjött a gazdi. Ám Vagány most már több tűzkeresztségen átesett. Ilyen egy macskafiú sorsa. De miért is kell harcolni? – törte szép kerek buksiját Vagány. A Cirmike meg leány, neki meg három cicát kellett szülnie…
   Tovább törte buksiját. Miért is bántja őt mindenki? Hiszen ő játszani szeret, meg vidáman futkározni. Békésen üldözni a lepkét, vagy a teraszon lévő szőnyegen meg a fűben hemperegni. Miért is kell veszekedni? Az emberek biztosan békében élnek. Ők nem bántják egymást. Szeretetben élnek és nem üldözik, verik, gyilkolják egymást…
Megjött a gazdi! De jó, hogy megtalált a romos ház közelében! Mennyit is hívott és aggódott értem! – vélekedett magában Vagány és nyávogással köszöntötte a megmentőjét, majd a lábához bicegett és odadörgölődzött…
      Vagány most kicsit beteg, fáj az oldala, a háta, a lába. De – boldog. Nyugodtan és boldogan pihen, mert itt a gazdi és elűzi a gonosz, vérszomjas macskákat…

Bicske. Galagonyás dűlő, 2007  július 5, 22 óra  
*
KÉT HÉT BOLDOGSÁG

A kiscicák két hét boldogságban éltek anyjuk, Cirmike szerető gondoskodásában. Az újdonsült mama pedig boldogan dorombolt, amikor kiscicái odatapadtak cicijéhez. A dorombolás persze nemcsak az örömből fakadt, hanem ezzel adott jelet a még nem látó újszülötteknek: – erre van a mami.
        A cicák küzdelme a létért, már az előkelőnek számító, később állandó bérlet- ként számon tartott ciciért kezdődik. Ki jobb cicit fog ki, táplálóbbat, tejjel teltebbet – mivel nem mindegyik termeli egyformán a tejet – annak erősebb lesz a teste, ellenállóbb a szervezete és egészségesebb is lesz. Később a sajátbejáratú cicihez tévedő testvérét fejével, kezével, lábával eltúrja onnét. Ám a dolognak van másik nézete is: a hím cica erőteljesebben szopik, mancsával kézre fogja a cicit és könyökével védi a területét. A küzdelem a létért már kicsi korban elkezdődik. A három cica pedig saját kútját kiapasztva végigjárja az összes cicit, mert neki nőnie kell, nagynak kell lennie: ezt táplálta belé a természet rendje. Ilyenkor persze a kislány cicák éhesek maradnak, ennek hangot is adnak éles nyivákolásukkal…
      Miú, az elsőszülött hím volt és a legfejlettebb, de később lemaradt a küzdelemben egy kis balesete következtében (ő volt a legélénkebb, sokat mászkált és kiesett a ládából, zuhant vagy fél métert). Utána már kevésbé volt harcias és mintha a fekete nőstény cica is megelőzte volna a növekedésben. Hogy baj lett volna a zuhanástól, azt nem lehetett látni, csak alig evett és sokat sírt. Miúzott. Már 50 méterről lehetett hallani az éles hangját, amelyben volt valami belső fájdalom. Mikor nem sírt boldog volt ő is, hárman egymáshoz bújva feküdtek nagy nyugalomban, amikor anyjuk vadászni ment. Hogy soha ne fázzon egyik sem, ezért felváltva feküdtek egymáson, sorrendet váltva, így mindenkire sor kerül, hogy vagy alul melegebb helyen, hol felül, hűvösebb helyen pihenhetett. Ha hűvös volt, akkor úgy feküdtek egymáson, mint kévék a mezőn aratáskor. Ha pedig meleg volt, akkor elnyúlva feküdtek egymás mellett.
        Az első hét után a nagyság még a következő volt: első Miú, a második egy nagyobb fejű hím cica és a harmadik pedig a kis fekete. Aztán a második héten a nagyobb fejű cica csaknem duplája volt a többieknek. Olyan volt, mint egy óriás, azért a Góliát nevet adtam neki. A fekete cica lett a testsúlyban a második, őt Kormikának kereszteltem és Miú, az elsőszülött a harmadik lett és kevésbé tudott harcolni. Talán más baja is lehet, Nem tudom. Talán semmi. Bizzunk benne…
Mikor nagyon meleg volt, akkor gyakran a hátukon feküdtek, mint a strandolók a napon és szuszogva pihentek. Aztán később Miú az oldalára feküdt, mellette pedig Góliát az első mancsait és a hátsó lábait széttárva hanyatt feküdt, mint egy rutinos kokott. Nagy teste és pocakja volt, úgy nézett ki, mint Döbrögi…
   Szóval boldogan éltek az oldalára fordított hatalmas dobozba helyezett ládában, amely kényelmesen ki volt bélelve ruhákkal. Később egy 25 cm-es faládába helyeztem őket, amely nyitott volt és jobban élvezhették a szellő lengedezését, valamint a ventilátor áldásos hűsét. Cirmike, az anyjuk mikor velük pihent, akkor ki sem látszott a ládából. Ám olykor felemelte a fejét és körülnézett és körülszimatolta a levegőt, hogy nincs-e valamiféle idegen állat a környéken.
     Éltek, mint Marci Hevesen, azaz, mint Cirmikéék a bicskei Galagonyás dűlő összkomfortos faládájában a terasz védelme alatt, s a gazdi féltő gondoskodásától övezve.


Bicske, Galagonyás dűlő, 2007. július 7.
*

MIÚ ELMENT

Születéskor csak ő sírt fel élesen. A többiek csak halk nyüszítést adtak, de ők is felsírtak. És ez a sírás mintha végigkísérte volna röpke életét. Sőt, ha elment a mami, a Cirmike, mintha azt kiáltozta volna: „Mami, hol vagy? Ne menj el, mert én félek! Olyan bűnös ez a világ! Mikor a hasadban pihentem minden olyan nyugodt volt és áldott. Nem féltem. Most félek! Ne hagyj egyedül!”
      Sírt, ha éhes volt: „Mami, nekem nem jutott cici, akárhova mászok, a másik két cica eltaszít! Alig tudok enni!” Éppen ezért, mikor a két testvére már jóllakott és elaludt, akkor ő cuppogott egy kicsit, de ilyenkor alig tudott szopni, mert a Cirminek pont ilyenkor akadt valami dolga és elment…
      Sírt, ha fájt a lelke, – talán a teste is, mivel kiesett a ládából és vagy fél métert zuhant. Első lábait nem úgy mozgatta, mint a többiek és a nyaka sem erősödött. Sokat sírt és a sírás elvette az erejét. Elvette erejét, így aztán szopni is nehezen tudott. Pár cuppogás után elaludt, majd utána megint sírt. Segítettem, hogy egyen, mert ha ezt nem teszi, akkor nagy baj lehet. Csak keveset szopott Később már a fejét sem tudta tartani a nyaka. Olyan gyenge volt. Hanyatt dőlt a gyengeségtől. Megtapogattam vékony kis nyakát, amely fele olyan vastag volt, mint a testvéreié. Fogtam a fejét és kis száját Cirmike legteltebb cicijéhez igazítottam, kicsit szopott, de szopás közben is elszunnyadt. Ilyenkor ébresztgettem és akkor valamicskét evett.
      Egyre gyengébb lett. Anyja, Cirmike tágra nyílt, ijedt szemmel nézte és nyalogatta fejét, szemeit, mert már látni kezdett Miú. Két hetes múlott. Az anyjuk a cicákat hátulról is nyalogatta, hogy meginduljon az anyagcsere…
    Minden hiába. Miú csak aludt hátra hullott fejjel, melyet átforduláskor és mozgáskor már alig tudott felemelni. Felköltöttem és ösztökéltem, hogy bújjon anyjához. Fejét megemeltem. Nem evett. A cici mellett is aludt…
     Csak aludt. Csak aludt. Talán már valahol másutt volt. Talán azt álmodta, hogy sütkérezik a napon, aztán meg boldog cicaként futkos a testvéreivel. Nem sírt, hanem boldogan aludt. Kis sovány teste egyenletesen pihegett…
    Este megsimogattam, mintha derű futott volna át arcán. Aludt békésen. Nem sírt, mert őt szeretik, simogatják. Érezte. Meg aztán gondoskodnak is róla. Meg milyen nagyot játszott az előbb testvéreivel…
    Reggel hat órakor teljesen kipihenten, fejét is egyenesen tartva örökre elaludt. Kint eső csepergett, mintha sírtak volna az angyalok. Miú teste még langyos volt, mozdulatlan. Örökre elaludt. Miú elment. – – –
      Pihen a mandulafa áldott hűvösében…

Bicske, galagonyás-dűlő, 2007. július 10.
*
ALSZIK A KIS KORMI

Alszik a kis Kormi… Egyedül. Testvére, a Góliát eltűnt. Azon gondolkodom, hogy mi is történhetett vele? Sejtéseim vannak, de azt nem írom le, hiszen túlságosan riasztó lenne. Cirmi gyermekeinek tragédiája eléggé megviselt…
      Alszik a kis Kormi… Egy nagy papírdobozban levő ládában, puha ruhákon pihegve alszik. Meleg van. A nagy hőségben az anyja a kis Cirmi, azaz Cirmike nem nagyon akarja szoptatni, elvonult a hűs bokorba.
    A kis Kormi felébredt. Éhes. Nyávogni kezdett. Egyik szemét nem tudta kinyitni. Beragadt. Megtörölgettem, nehezen tűrte. Elfutott, aztán visszanézett rám aranyos kis kormos pofácskájával, majd visszasomfordált hozzám…
    Cirmike visszajött, leftyelt egy kis vizet a cicaedényből, majd megmosakodott. Körülnézett, beugrott a dobozba Kormikához. Megnyalogatta. Később kiugrott a cicaházból és elnyúlt az árnyas teraszon lévő puha szőnyegen. Kivettem Kormikát a ládából és az anyja mellé tettem. Mohón kereste a cicit, majd édesen cuppogott, miközben anyja jólesően dorombolt. Nagyon sokat szopott. Most már nyugodt volt a kis fekete cica. Oldalra fekve elnyúlt anyja mellett…
      Cirmike felállt, hátát begörbítette, majd nyújtózkodott egyet és kifutott az udvarban lévő bokor aljába hűsölni. Kormikát felemeltem a szőnyegről, és a házába tettem. Nem ébredt fel. A puha ruhán kinyújtózva alszik. Oldala egyenletesen emelkedik, látszik hogy telt a pocakja…
Alszik a kis Kormi… Egyedül van. Édesen alszik. Talán testvéréről álmodik…

Bicske. Galagonyás dűlő, 2007.július 17, 1 óra 20 perc.
*
CICA PSZIHOANALIZIS

Milyen is lehet a cica lelke? Mit gondol? Miként cselekszik Ösztönszerű vagy tudatos? – Motoszkál agyamban a macska lélektan tanulmányozásának a gondolata…
       Milyen anya a kis Cirmi? Mikor leesett a dobozból Miú, csak nézte, leugrott, megszagolta és – kész.
       Milyen anya lehet a kis Cirmi, azaz Cirmike, hiszen már csak egy kölyke van, a Kormika, a kis fekete ördögfióka. Bocsánat! A kis aranyos, fekete cica. Milyen anya?…
     Bár olykor nyávog fájdalmában és rám néz. Ez mit is jelenthet? Néha berohan a szobába és minden zugot körbekutat. Talán még most is Miút keresi? Meg az eltűnt Góliátot? Azt hiszi Cirmike, mint anya, hogy csemetéit nem vesztette el, csak én rejtettem el őket?…
       Mit gondolhat Cirmike? Hiszen fiútestvérével a vörös-fehér csíkos Vagánnyal vígan játszik, mint mikor kiscicák voltak. Ismét gyermekké lettek. Játszanak önfeledten, pedig nincs Miú és eltűnt Góliát…
      Milyen anya lehet ez a Cirmike? Hiszen eltűnt egy gyermeke. Miért nem keresi? Miért? Talán közömbös és már nem érdekli gyermekeinek sorsa?…
       A kis Kormika sir. Egyedül maradt. Kidugja fejét a ládából, az anyja felé tekint, aki nyávog egyet keservesen, aztán beugrik a ládába, megnyalogatja, megnyugtatja és kiugrik…
   Kiveszem Kormikát a ládából, egyik beragadt szemét nedves ruhával megtörlöm és megsimogatom. Megsimogatom Cirmikét is. Elnyúlik a teraszon levő puha szőnyegen és dorombol. Odahelyezem mellé Kormikát, szopni kezd. Szent a béke. Talán itt lent kényelmesebb, mert már szűk a hely és meleg van a dobozban lévő, ruhával bélelt ládában?
     Boldogan elnyúlva, szemét lehunyva dorombol Cirmike és oldalán csüngve, cicijét mohón, cuppogva szívja Kormika…
         Cirmike mégiscsak jó anya!


Bicske. Galagonyás dűlő, 2007. július 18,  11 óra

*
A CSODA

Este tíz órakor a telekre érkeztem. Fojtó meleg nyári este volt, pedig itt csupa zöld veszi körül az embert. Budapesten fuldokolnak a hőségtől, kivéve, akinek légkondicionálója van. Aki kimegy az utcára, azt úgy fejbe kólintja a hőség, hogy szédeleg a kábulattól – még este is. Az aszfalt és a betonházak okádják magukból a forróságot…
       Mikor a kertajtót nyitogattam előkerült a Vagány és Cirmike. A teraszra érve megállapíthattam, hogy minden rendben van, semmi nyoma idegen macskák randalírozásának. A cicák dobozához érve szíven ütött, hogy csak Kormikát láttam a láda sarkában, egyedül kucorogva…
        Mi is történhetett? Dulakodás nyomát, mint az öreg Cirmi kiscicáinak elvesztésekor, nem láttam. Talán Góliát kimászott a Dobozból és elkódorgott?…
        Az autó reflektorfényénél a teraszra vittem a csomagokat ( másnap nem is akart indulni az autó, lemerült az akkumulátor.), majd a kerti és a hátsó villanyt bekapcsoltam. Kerestem Góliátot. Hívogattam és füleltem. Mintha kiscica nyávogást hallottam volna, de csak a csalfa képzelet játszott velem…
      Az udvar minden zugát átkutattam és utána még egyszer a teraszt is. A láda mögé, alá is benéztem, de semmi…
     Hajnali kettőig fenn voltam és sok gondolat motoszkált a fejemben. A ventilátor nehezen szorította ki a meleget a szobából. Elviselhetetlen, fullasztó hőség uralt mindent, még a teraszt is. Ám két óra után a szobába mentem és még sokáig gondoltam a kiscicára, azaz Góliátra. –
      Hát ő is elment. Ez a cicasors. Mit lehet tenni? Én segítettem őket, kényelmet biztosítottam számunkra. Mást nem tehetek…
     Nehezen aludtam el. Miú halála után Cirmike másik cicájának is vége! Csak egy maradt, Kormika. Ugyanaz a sorsa Cirmikének, mint az anyjának Cirminek, akinek szintén első szülésekor csak egy cicája maradt, a kis Vadóc, akit végül is megmérgeztek? A párhuzam és a gondolat felzaklatott. Aztán mégiscsak elaludtam…
       Reggel nyolc órakor a mobiltelefon hangja ébresztett fel. Bíró Endre hívott. Megkapta az este küldött e-mailemet, a „Hittem, amit tettem” könyvem kéziratát. A sok számítógépes javítást elvégezte és talán a jövő héten a képeket is beszerkesztjük…
         Felkeltem. Megöntöztem a virágokat a hordóban lévő langyos vízzel. A Nap már melegen sütött, szinte égetett. Elvégre hőségriadó van. Állandóan 30 fok felett volt, ami ritka eset nálunk. Itt kint a zöldben talán csak élve maradok? Hogy ez így is legyen, a hűtött söröket fogyasztottam. Enni nem volt kedvem…
        A cicák is megjelentek és enni kértek. Mikor ettek, akkor Cirmike hirtelen kifutott a teraszról az udvarra, ugrás az ajtóra, és eltűnt. Már megint csavargott, ahelyett, hogy a Kormikát szoptatná!…
   A kerti búvárszivattyúhoz mentem és kinyitottam a kutat, majd a szobába mentem a villanyvezetékért. Gondoltam, hogy megöntözöm az udvart, így aztán elviselhetőbb lesz majd a hőség, meg a fű is zöld marad legalább ezen a kis helyen, ha másutt barnára is sül minden. A villanyvezeték kihozatala után a kúthoz mentem, hogy a betonházból kiszedjem a slagot, amikor megtörtént: – A CSODA!…
      Cirmike cammogva küszködött felém, szájában hozta a kövér, nehéz Góliátot, az eltűnt kiscicáját. Alig tudott lépni, de hozta a nyakánál lévő bundájánál fogva. Istenem! Megvan Góliát! –
Leírhatatlan volt a pillanat…
       Megsimogattam Cirmikét és kértem, hogy adja oda a kiscicát, majd én viszem. Nem adta. Szorosan fogta szájával a bundáját, és küszködve, küszködve, de vitte a teraszra testvéréhez, Kormikához az előkerült Góliátot…
     Különleges boldogság bizsegett egész testemben. Hát megvan Góliát, aki szinte másolata volt anyjának, Cirmikének! Milyen jó anya ez a kis Cirmike! Talán ő vitte el a hőség miatt a bozótba, ahol még kislány korában szokott hűsölni? Más nem vihette oda? Vagy talán a bátor és ügyes kiscica anyja után ment, amikor Kormika aludt? Vagy megriasztották, amikor Őt akarta a bozótba vinnie? Sok kóbor kutya jár errefelé…
     Nem találgatom tovább. Az a lényeg, hogy előkerült a már véglegesen eltűntnek hitt kiscica. Végigvizsgáltam Góliátot: semmi baja. Bordája ép. Egészséges testben és lélekben is, mert vidám volt. Nagyon boldog voltam. Egy kis lény él! Nem pusztult el, mint azt lelki szemeim előtt ezernyi variációban láttam…
    Megsimogattam Cirmikét és megdicsértem: „Ügyes cica vagy! Gondoskodó anya! Nagyon szeretlek, hogy ilyen vagy!”. Mintha értette volna amit mondok. Rám nézett szép kerek szemével, a lábamhoz dörgölődzött és hátát begörbítve, boldogan dorombolt simogató kezem alatt…
      Végül oldalra feküdt a szőnyegen Cirmike. A dobozból kivettem Kormikát és Góliáttal együtt a mamihoz tettem. Odabújtak anyjukhoz, vidáman cuppogtak a cicihez tapadva, azt gyömöszölve. Cirmike boldogan dorombolt, majd két szép cicáját nyalogatta fejét előre hátra bólogatva.

Bicske, galagonyás-dűlő, 207. július 18, 16 óra 30 perc

*
FIGYEL A KIS KORMI

Figyel a kis Kormi apró kis szemeivel: mi is történik körülötte a világban. Egyik szemét tágra nyitja, a másikat meg csupán csak félig, melyet majd meg kell tisztítani.
    Figyel a kis Kormi, mellette a testvérével, Góliáttal a kuckójában pihen, hiszen a mamitól megkapta a friss tejecskét.
      Figyel a kis Kormi és az első, erősebb lábait felemelve szimatol. Valamilyen illatokat érez? A hátsó lábait, mivel lusta kinyújtja, és alig használva szétrakja. Ki kell támasztani és segíteni kell a használatában. Már sokat fejlődött, de lusta. A megszokás nagy úr. Olykor a teste mellé kell szorítani a hátsó lábát, amikor jár. A lustaság miatt kicsit fejletlenek. Tanul. Most már maga alá húzza kis lábait, mikor a maminál édes tejet iszik. Így erősödik a lába, hiszen ez fontos lesz majd az élete során. Segítem őt, tanítom őt, óvom őt. Aranyos kis kormos pofijával kérőn tekint felém…
       Figyel a kis Kormi. Hiszen majd akkor lesz igazán vidám az élete, amikor Góliáttal, a testvérével hancúroznak, kergetőznek, birkóznak, hogy később életben maradhassanak.

Bicske. Galagonyás dűlő, 2007. július 20, 18 óra


*
KÉT CICA – KÉT SZEM

Az asztal alatt hűsöl a Cirmike és vele két kis porontya: a Kormika és a Góliát. A kis fekete cica anyja hátsó lábára hajtva fejét és úgy pihen. Góliát pedig – mint mindig – a Mami feje körül érzi jól magát, az anyja nyakán szundikál. Cirmike pedig oldalt fekve, fejét oldalra hajtva, első két első lábát (azaz kezeit) a feje mellé rakva, akár az emberek – alszik…
      Aztán fél óra múlva szomjas lett az anyacica és felkelt, ivott egy kis hideg tejet, amit tőlem kapott az imént. A tejivás után mosakodás következett, egy nagy ásítás és kitekintett a teraszról a kerítés felé: valamit láthatott. Felkelt és gyorsan elrohant a jelzett irányba…
    A két kiscica felébredt. Először a kis Kormi pillantott felém, a jobb szemével, mivel a másik beragadt – és figyelt. Lehajoltam hozzá, megsimogattam kis buksiját, aztán a nyakát és a pocakját. Örült neki. Mikor a kis kövér hasikáját simogattam, a mancsaival kalimpált, kapkodott felém, amint a nagy cicák szoktak játszani. Felébredt Góliát is. Bizonytalan, de eltökélt járásával elindult a fal melletti tejesedényhez. Megsimogattam és visszafelé jött. Ránéztem. Ő pedig rám a jobb szemével, mivel neki is beragadt a másik. Hiába tisztogattam pár órával ezelőtt…
     Góliát a Kormikához ment és elkezdett vele incselkedni. Birkózni akart. A kis Kormi meg nem akart. Végül egyedül hagyta. A fekete cica ekkor vizsgálgatni kezdete mancsait, nyaldosta és kis ügyetlen mosakodó mozdulatot tett: a beragadt szemét akarta tisztogatni.
    Még egy darabig téblábolt a két kiscica, aztán összebújtak. Mikor feléjük hajoltam, akkor két jobboldali szem figyelt rám: a Kormikáé és a Góliáté. Két cica – két szem nézett felém tágra nyílt, csodálkozó tekintettel.


Bicske. Galagonyás dűlő, 2007, július 21, 20 óra 30 perc

*
CICA BELLA MARIA

Egyik reggel gyönyörű cicát pillantottam meg a kertajtónál. Szürke-fehér csíkos volt, fehér mellénnyel és arcán is voltak fehér foltok. Szeme pedig olyan volt, mint egy csábos manökennek. Szólok hozzá. Ő erre a pincetetőre futott és ott nyüszített, vinnyogott, extázisban volt. Szerelmeskedni volt kedve. Élénken figyelte Vagányt, a vörös fehér csíkos egyéves szép kandúrt, amely mellettem ült.
     Vagány megszeppenve, tágra nyílt szemekkel, nyújtott nyakkal és felálló fülekkel figyelte: Hát ez meg mi? A cicát látta, hogy szép, de hogy azt szerelem láza égeti, arról mit sem tudott.
– Menj a cicához! Vár téged! - szólt a feleségem, aki szintén figyelte a reggeli intermezzót. Vagány cica meg félszegen figyelte a számára még idegen cicát…
    Teltek a napok és az egyik este Vagány elment egyet kóborolni, s csak két nap után jött haza sántítva, háta és oldala sebtől ékesítve. Mi is lehetett?- gondoltuk, talán a cica után ment és más hímeknek is tetszett a szép Cica Bella Maria, ahogy elneveztem őt…
       Egy hétbe tellett, mire Vagány felépült és már kutya baja, akarom mondani macska baja sem volt. Végül aztán nagyon érdeklődött a másik nem iránt. Sűrűn szimatolta testvérét, Cirmikét és anyját, Cirmit. Azok morgásokkal és pofonokkal elvették a kedvét az intim helyek szimatolásától…
     Aztán Vagány cica megint eltűnt és három napig nem láttuk. Már azt hittem, hogy valami baja történt. A szomszédok megnyugtattak, hogy ne aggódjak. Volt olyan macskájuk, amelyik csak két hét után jött haza fáradtan, csapzottan, és soványan, – de egészségesen…
Megnyugodtam – és másnap egyszer csak előkerült Vagány egészségesen, soványan, de boldogan. No,– gondoltam, biztosan a szép Cica Bella Maria lehet a dologban…
    Esténként mindig elment Vagány és reggelre pedig mindig hazajött. Az egyik este megjött a körútjáról, jó étvággyal evett és sok tejet ivott, majd az ölembe ugrott. Ám egyszer csak a sötétből egy fehér mellényű cica tűnt elő, jött a terasz ajtaja felé. Mivel a villany nem égett, azt gondoltam, hogy a Bel Ami, a szép kandúr, a Vagány és Cirmike apja, ezért elkergettem…
    Később aztán Vagány ismét állandóan kifelé tekingetett, fülét hegyezve, s végül kiugrott az ölemből és eltűnt a sötétben, mert várta őt a rózsabokrok között a kerti asztalnál imádott szerelme: Cica Bella Maria.

Bicske. Galagonyás-dűlő, 2007 július 21, 23 óra
*


KÜZDELEM

A Cirmike szundikált, Kormika pedig az egyik cicijénél, keresztben aludt el. Az anya feje mellett pedig a pufók, erős, húsos, szép szőrzetű szürke-fehér csíkos Góliát szunyókált, majd felébred. Mivel Kormika keresztben feküdt az anyja hasa előtt, egyik cicihez sem tud odajutni. Pedig szomjas volt, meg éhes is. Elkezdődött a tülekedés, a nagy küzdelem:
       – Kormika, menj arrébb, mert ez az én cicim! Kormika! Menj már arrébb! –
mondta Góliát és fejével taszított egyet Kormikán.
Az meg így felelt:
     – Ne tolakodjál tesókám! Hiszen ez az én cicim! Mindig is itt szopikáltam! – és fejével meg lábával taszigálta Góliátot, aki az anyja fejéhez ment és a két lába között befurakodott Kormika elé, eltaszítva a cicitől.
       – Na, végre! Enyém lett a legjobb cici! Még hogy ez az ő cicije. Mindig is az enyém volt. Most is érzem a szám illatát ezen a cicikén!
Erre Kormika egyre csak araszol hátrafelé.
    – Nocsak! Hiszen itt már vége az anyucinak! Ez már a segge! Ott nincs már cici! – morgott magában és most ő akarta elrugdosni hátsó lábaival Góliátot, majd a fejével eltolta a cicitől…
      Ez így ment vagy öt percig, amikor az anyjuk, Cirmike megelégelte a küzdelmet. Két első mancsa közé fogta Kormikát és fejbólogatva elkezdte nyelvével mosdatni a kis kormos pofácskáját…

Bicske. Galagonyás-dűlő, 2007. augusztus 4, 17 óra
*

A KISCICÁK BOLDOGSÁGA

A kiscicák boldogok, akár a gyermekek, mert nem emészti őket a világ keserve. Játszanak, futkároznak, kergetőznek, mert az élet ezt a csodát adta számukra ajándékul…
     A kiscicák boldogok, mikor egymással dögönyözve, küzdve és a kis mancsaikkal hadonászva játsszák a majdani küzdelmeket. Játsszák, hogy egymást megharapják. Játsszák, hogy egymás torkának esnek, harapják egymás farkát, húzzák-vonják, cibálják. S ha a kis karmocska erősebben érződik a testben, vagy a tűfogak keményebben vésődnek a lábba, akkor kis vinnyogás, jajdulás a vége. A társ pedig játszik tovább, mintha mi sem történt volna. Ez nem harc, hanem boldog, vidám ügyességi játék. Az ösztön munkálkodik. Ők nem tudják, hogy ez az önfeledt játék – az életre való felkészülés. A harcra való felkészülés, mikor majd a helyért, az élelemért, a társért sziszegve, morogva, kieresztett éles karmokkal hadonászva és harapva ejtenek sebet a gyengébben, a félénkebben, az ügyetlenebben…
       A kiscicák boldogsága, a gyerekek boldogsága. Egymás fülét rágják, ismerkednek saját testükkel és ügyességükkel. Az életük csupa játék: az anyjukkal, a testvéreikkel, a lehulló falevelekkel, a földön fekvő ágakkal, az illatozó virágszirommal, a repdeső lepkékkel, az anyjuk által hozott, még élő, síró kisegérrel…
      A kiscicák boldogsága a te örömöd is, mert amiként látod tomboló jókedvüket, akkor a szívedben is szétárad a boldogság. Eszedbe jutnak a gyermekkorodnak az önfeledt játszásai. Emlékszel: a szüleid csak nézték játékodat, tudatalatti készülődésedet a felnőtt életre. Ha túlzásba vitted, vagy eldurvult a játék, akkor megálljt parancsoltak…
    A kiscicák boldogsága, az ember boldogsága is, mert egy pillanatra lelket nyomorító gondok továbbszállnak, és belefeledkezel a játék vidám hangulatába. 
      Látod, hogy a kiscicák önfeledten, boldogan kergetőznek…

Bicske, Galagonyás-dűlő, 2007. augusztus 5, 12 óra 40 perc

*

BESZÉLGETÉS VAGÁNY CICÁVAL

Hát, Vagány jól megnőttél! Emlékszel, mikor a faházban lévő kis luxus lakosztályotok védő deszkája mögül kilestél kis félénk pofácskáddal?…
      De régen volt? Tizennégy hónapja! Vagy ahogy mondják, a cica időszámítás szerint: 16 éve! Nagy idő…
      Vagánynak neveztünk, pedig olyan kis mimóza voltál. Féltél és állandóan hozzánk bújtál. Minden zajra összerezzentél…
    Aztán nőni kezdtél és egyre szebb és nagyobb lettél. Mamival játszottál, meg testvéreiddel. Birkóztál, hemperegtél, fára másztál. Mindig is Cirmike, a kerekszemű testvéred volt a legjobb játszópajtásod. Látod, ő most anyuka lett. Két kiscicája van. A harmadik meghalt, mert vakmerő volt…
      Emlékszel a szépszemű Cica Bella Mariára? Hogy ámult, remegett, szenvedett a szerelemtől, mert látta, hogy egy szép fiú volt a kerítés túloldalán? Te meg félszegen, nyújtott nyakkal figyelted. Hát istenem! Te olyan későn érő voltál…
       Most már boldogan szereted. Igaz, hogy több csatát kellett vívnod az öreg kandúrokkal, sok sebet is szereztél. Ám megérte, mert mégiscsak a tiéd lett Cica
Bella Maria…
     A környék többi cicái is odavannak érted, mert most már igazi Vagány vagy. Fiatalember, aki tudja, hogy miként is kell szeretni a vágyakozó cica leányokat és macskaasszonyokat…

Bicske. Galagonyás dűlő, 2007. augusztus 5, 23 óra

*
VAGÁNY CICA BABYSZITTER
Vagány eleinte bizalmatlanul figyelte Cirmike két gyerekét: Kormikát és Góliátot. Mikor evett, meg tejet ivott, olykor a hancúrozó kiscicákra tekintett és fújni kezdett. Ha elment mellettük, akkor egyet fújt, esetenként pedig pofont adott a kicsiknek. Többször is mondottam neki: „Vagány! Ne bántsd őket, szeresd a két kiscicát! Nézd milyen aranyosak! Te a nagybátyjuk vagy!”. Ilyenkor kicsit meghunyászkodott, rám nézett, majd kiment a teraszról…
    Aztán később, mikor kint játszottak a kiscicák az udvaron, akkor odament hozzájuk. Megszimatolta őket. Olykor pedig egy-egy vadabb mozdulatot tett, birkózni akart velük, azt gondolta, hogy lehet. Rászóltam. A kiscicák vidáman futkároztak a terasz melletti virágoskertben. Vagány a kerti asztal melletti rózsabokrok közül figyelte őket. Talán érlelődött benne a barátság?
Mikor enni adtam a Vagánynak finom ételt, a kiscicák is odamentek. Az ételt szétválasztottam a tányéron három részre. Békésen falatoztak egymás mellett.
         A kiscicák a sok játéktól és a bőséges ételtől elfáradtak. Először egymásra borulva pihentek, aztán csak odamerészkedtek, sőt odamentek Vagány mellé szundikálni, mintha ez természetes lenne. Végül már a Vagány tette a fejét Góliátra és így aludt. A legnagyobb meglepetés az volt, amikor Kormika, a Vagányre hajtotta a fejét, pedig ott volt az anyja Cirmike. Vagány cica baby szitter lett!

A békés egymás mellett élés már akkora volt, hogy amikor Vagány a fejét Góliátra tette, Kormi is a Góliáthoz kuporodott, majd Cirmike a fejét a Kormikára tette. Aludtak mind a négyen, mint a bunda.

Bicske, Galagonyás-dűlő, 2007. augusztus 10.
*
TIGRISKE

Talán először is megmagyarázom, hogy miért Tigriskéről írok és nem Góliátról. A Góliát fiú név. A kis szürke-fehér cirmos cica nagy volt és azt hittem, hogy hím, ezért kapta ezt a nevet. Később aztán kiderült, hogy ő is, akárcsak Kormika, kislány. Közben el is tűnt két alkalommal és nem a nemét vizsgálgattuk állandóan, hanem örültünk, hogy előkerült. A cica nagy volt és sokat birkózott, mint egy tigris. Mikor két hónapos volt észrevettük, hogy kislány, akkor az elevensége alapján kapta a Tigriske nevet (Megjegyzem, hogy egy éves korára meg a Gömbike nevet kapta, mert kis kerekfejű gömbölyű kismama lett!).
     Tigriske, a fürge kiscica, nagyon gyakran a kiskert kapujánál tanyázott és át akart az l méteres kerítésen mászni. Ilyenkor anyja, Cirmike valamit vartyogott feléje macskanyelven. Nagyon féltette, hiszen már kétszer eltűnt. Az egyik alkalommal 4 nap után találtam csak meg, Az állandóan el-elrohanó anyját figyeltem, és láttam, hogy amikor visszajött, akkor a cicije tejes volt. Tehát a távolban elrejtőzött, elbitangolt kiscicáját etette. Mikor egyik alkalommal gyorsan el akart rohanni Cirmike, követtem. A tőlünk 60 méterre levő bozótban egy vastagrózsafa ágai között találtam a gubbasztó kiscicát. Hívásra sem nyávogott, ezért volt nehéz megtalálni…
       Kormikával, a testvérével nagyon sokat gyötörték egymást. Birkóztak, kergetőztek, fára másztak. Most csodálkoztak rá a világra és érezték, hogy milyen jó játszani. Számukra a birkózás, a játék munka is, az életre való felkészülés. A felnőtt korukban majd hadakozni, birkózni, verekedni kell más macskákkal az életért, a pihenőhelyért, az élelemért. Vagány, az egyéves hím cica is játszik velük, mintha testvérük lenne.
   Tigriske legkedveltebb szokása, hogy amikor leültem a székre, akkor a lábamhoz jött és karmolászta, harapdálta a papucsomat. Levettem az egyiket. Erre ő belebujt és oldalra dőlt. Előszeretettel mászott a földön heverő cipőmbe is. Aztán gondolt egyet, gyorsan felfutott az ölembe és onnét nézte az anyját és testvérét. Kis pihenést követően visszaugrott közibük egy jót birkózni.
Vagány figyelte őket. Tigriske otthagyta Kormikát és elkezdte a felnőtt cica fejét kapdosni. Erre ő hatalmas mancsával eltolta magától a kiscicát, majd két karjával ölelve hempergett vele. A játék eltartott egy kis ideig. Tigriske a felülő Vagány fülét harapdálta, majd két lábra állva megpróbálta ledönteni…
      Egyre lassult a tempó. Egyszer csak megállt, fejét a két lábára hajtva elszunnyadt. Este tíz óra van. A tücskök zenélnek.
       Látom, hogy Kormika a polc alatti szőnyegen alszik. Felvettem a két kiscicát és a hálódobozukba raktam őket. Meg se moccantak. Úgy aludtak, mint a tej

Bicske. Galagonyás-dűlő, 2007. augusztus 15, 22 óra.
*
TIGRISKE SZERET

Tigriske vidám kiscica. Állandóan játszik, futkos. Birkózik Kormikával, a testvérével, Cirmikével, az anyjával és Vagánnyal, a nagybátyjával. Szóval egy életrevaló kiscica. Az anyja, Cirmike is ilyen volt. Mindent tudni akart és mindent kipróbálni.
      Tigriske, alias Góliát mindig körülöttem sündörgött, szinte vigyázni kellett, nehogy rálépjek. Bár így is akadt, amikor éles visítással ugrott el mellőlem, mert a lábára vagy a farkára léptem. Sajnos az egyik szeme vírusfertőzést kapott és későn kezeltük. Kis áttetsző hályogszerű valami van a bal szemén, de így is nagyon aranyos. Ez mit sem zavarja az életében. Állandóan a muskotályos szőlő lugasára mászik, meg fel a kiszáradt sárgabarack fára, amit a macskák kedvéért hagytunk meg, mert mindegyik cica szeret felmászni rá és onnét a terasz tetőre ugranak. Aztán Tigriske szeret felmászni a teraszbejárat műanyag hálójára, akár egy pókember. Ilyen volt Sapkás Mici is, nagyanyja egyik cicája, amelyet Soroksárra adtuk egy családnak…
     Szeretem a kis puhaszőrű kiscicát, ő is szeret. Ha leülök, akkor a nadrágom rángatja, majd az ölembe ugrik és figyel engem. Most már elővigyázatos vagyok és hosszú szárú nadrágot veszek fel, mert a nagy szeretetét sokszor úgy fejezte ki, hogy körmét élesítette a bőrömön miközben dorombolt. Olykor a vér is kiserkent a hegyes körmeinek áldásos masszírozása, dagasztása nyomán…
     Máskor meg a cipőmben alszik, meg a papucsomban., vagy a melegítőmre fekszik. Szóval, ha felfedez valamiféle ruhadarabomat, akkor azonnal birtokba veszi. Tigriske szeret engem, én is szeretem. Most is, még írok, az ölembe ugrott és várta, simogassam a hátát, feje búbját, meg a nyakát. Ezt szereti a nagyanyja Cirmi és Vagány, a vörös-fehér csíkos fiú cica is. Tigriske szereti a simogatást, akár az ember, ezért hálából szem lehunyva hangosan dorombol.
     Kormika a testvére, abbahagyta a futkosást, megállt előttem és rám nézett. Felvettem. A két testvér most egymás mellett pihen az ölemben.

Bicske. Galagonyás dűlő, 2007. augusztus 17, 21 óra 50 perc
*
CIRMIKE JÓ ANYA

A macskák szeretnek kiscicát szülni, mert életük fontos értelme a gondoskodás. Ám az is, hogy az utódoknak átadják a vadászszenvedélyt. Ezt teszik amikor egeret fognak a cicagyerekeknek, amellyel egy darabig játszadoznak. Végül élénk morgással befalatozzák őket.
      A macskák nagy vadászok, de szeretnek lustálkodni is. Istenem! Egész éjjel mennyit kell figyelni, lesni a lyuknál, hogy mikor bújik elő az egér vagy a pocok. Nagyon türelmesek. Mozdulatlanul várnak és amikor kijött az áldozat gyorsan megkaparintják…
      Hűvös augusztus végi este van. A szoba ajtaja és ablaka zárva. Kintről fáradt tücskök bús zenéje hallik. Zenélnek, akár a fáradt cigányok a lakodalom végén, a hajnali órákban. Már a vonó is össze-vissza csámpázik a húrokon, miként a részeg ember tántorog az utcán, vagy miként a fáradt ló viszi haza bakon ülő pityókás, bóbiskoló gazdáját, kinek feje ide-oda dülöngél…
       Cirmike alszik a pléden a szobában és két gyermeke, Kormika és Tigriske cuppogva isszák a tejet a mami cicijéből. Ma nem sokat játszottak, mert hűvös volt az idő. A mami ezért csak egy egeret fogott. Nyávogva bekéredzkedett a szobába és letette az egeret, amelyet Vagány, a testvére gyorsan felkapott. Így aztán maradt az anyuci finom tejecskéje. A két kiscica szem lehunyva cuppog, olykor el-elszundítanak…
      Más, napsütéses napokon, amikor sikertelen volt a vadászat, akkor a kertbe érve nyávogva hívta gyermekeit, mert nem szeretné, hogy elvesszenek. Ők életének értelme. A cicák kerek szemmel bámulták anyjukat, aki dorombolni kezdett és megnyalta fejüket. Mikor Bel Ami, a Cirmike apja erre járt, felborzolt szőrrel morgott, teste csaknem kétszer olyan nagynak látszott. Morgott, mert féltette kicsinyeit. Most már nem a dobozban aludt, hanem a teraszon lévő pad alá helyezett szőnyegen figyelt, őrt állt, mert szerette gyermekeit. Cirmike jó anya…
       Őrzi őket, mert velük együtt tartalmas számára az élet. Az a pár év: 5-8 vagy tán kevesebb, amit leél itt a kertben. Nem házi cica. Házias, de kint él a szabadban, élvezi a szabadság élményeit és veszélyeit. Segítjük őt: étellel és fedéllel, ahol meghúzhatja magát. Ám a mindennapi küzdelmet neki kell megvívnia…
     Cirmike pihen a pléden és boldogan dorombol, mert két aranyos kis gyermeke: Kormika és Tigriske szeretetre méltóak. Kormika kis fekete szemével kíváncsian tekinget a világba, mindent megszagol, mert tudni akarja mi az. Tigriske kikéredzkedik a teraszra és egy légtornász fürgeségével mászik fel az ajtófélfán egészen a tetőig.
       Olykor a tető alatti gerendán aludt olyan mélyen, hogy hosszas szólítgatás után sem mozdult. Kis időbe tellett, mire felfedeztem Tigriskének ezt a pihenőhelyét. Azt gondoltam, hogy elveszett, mert szeret csavarogni…
      Lassan befejeződött a cicavacsora. Kormika és Tigriske elaludtak anyjuk oldalára hajtva fejüket. Cirmike abbahagyta a dorombolást és mindhárman úgy aludtak, mint az angyalok.

Bicske. Galagonyás dűlő, 2008. augusztus 31. 22 óra
*
VAGÁNY CICA SZERETETRE VÁGYIK

Vagány cica komoly, délceg fiatalember lett. Apja, Bel Ami haragszik rá, mert sokat van együtt a családjával és testvérével Cirmikével és annak két leányával, Tigriskével és Kormikával…
    Vagány szereti, ha simogatják. Ölembe ugrik és fejét hátrahajtva, szemét becsukva szinte kéri, hogy simogassam a nyakát. Mikor ezt teszem, akkor hangos dorombolással jelzi – „Ez aztán fenséges!”.
     Olykor kinyitja aranysárga szemeit, nyújtózkodik egyet, s mintha meg akarna ölelni, felém nyújtja karmos mancsait. Boldog. Boldog, pedig sebei vannak. Apja, Bel Ami a múlt éjjel, mikor nem voltam itt, verekedett vele. El akarta kergetni a teraszról, mert ő akar lenni itt az úr. Illetve el is kergette, hiszen ő az úr a környéken, így a teraszon is. Ennek nyomatékot is adott harapásaival és karmolásával.
    Vagány nem értette, hogy miért is bántja az apja? Hiszen ő a fia, aki békés cica, és kívánja a szeretetet. Szorgalmasan és gondosan őrzi testvére, Cirmike gyermekeit, mikor az vadászni megy. Olykor még neki is hoz egeret. Kormika és Tigriske, a két unokahúg békésen pihennek Vagány mellett, olykor fejüket annak oldalára hajtják…
     Mint mondottam, Vagány cica szeretetre vágyik és simogatásra, akár a szerelmes férfi. Ölemben jóízűen dorombol. Amikor pedig abbahagyom a simogatást, akkor felnéz, hozzám búvik és megköszöni mancsaival a szeretetet, amely olyan csodálatos dolog.

Bicske. Galagonyás dűlő, 2007. augusztus 31, 22 óra 10 perc.

*
EGÉRFOGÓCSKA


Cirmike kitartó vadász. Szemerkélő esőben, holdvilágban és szélfúvásban nyugtalanul ül, közben egyet-egyet nyikkan. Valami után. És megy is vadászni. Van mikor zuhogó esőben cammogva hozza az egeret. Van mikor 5-6 perc után szerencse éri és van mikor pár órai szorgos, éber figyelem jutalmaként hozza a kisebb-nagyobb mezei pockot vagy egeret. A kettő között a különbség, hogy a mezei pocoknak barna a bundája, míg az egéré szürke. A pocoknak keserűbb, az egérnek pedig édesebb a vére…
    Mikor megjön Cirmike, többszöri nyávogással, morgással jelzi: zsákmányt hozott. Van amikor csak azt érzékeli az ember a zsákmányról, hogy hol ide, hol oda dobálja az egeret, amely sír, remeg, menekül. Végül megeszi. Ám , ha nagyon éhes a vadászatkor, akkor megeszi az első elfogott egeret és jóllakottan hozza a következőt a gyerekeknek…
     Ha egérzsákmány érkezik a házhoz, akkor rohan feléje a kíváncsi macskasereg. Van mikor, főként a kis egereket, vagy a Kormika vagy a Tigriske kapja el. A fekete kiscica ügyesebb. A zajra előkerül Vagány cica, vagy az Ősmami: a Cirmi…
    Szóval Cirmike lerakta az egeret a fűre és körülnézett. Most éppen Kormika volt a közelben. Odaugrott és elkapta a még élő kisegeret. A szájában olyan büszkén és elszántan vitte, mint katonák a zászlót a háborúban és azt gondolván: „Nézzetek meg! Én vagyok a legbátrabb és a legügyesebb!”. Farkát pedig úgy tartotta, mint huszárkapitány a kardját a bősz roham esetén. A többiek csak ültek és figyeltek. Odament hozzá testvére, Tigriske. Erre Kormika egyik első mancsával feléje kapott és morgott. Kissé távolabb ment és elkezdett a még élő egérrel játszani. Elengedte, aztán mancsával rátenyerelt, majd szájába vette, megrázta, feldobta, elkapta. Két lábra állt, mint a kenguruk és az egeret a mancsai között tartotta, majd félredobta, aztán odaugrott és kicsit megropogtatta.
    Az egér eleinte el-elszaladt, de Kormika megfogta. Végül belehalt a macskajátékba. Egy kis szuszanásnyi időre letette az egeret…
      No, ez az a pillanat, amikor Tigriske odaugrott. Máris az övé lett a zsákmány és ő folytatta az egér dobálását ide-oda. Vagány, a hím cica figyelte és nyalogatta száját: „De jó lenne egy kis egérpecsenye!”. Kormika meg izgatottan futkározva mindenfelé szimatolta a füvet, amerre járt előtte az egérrel és közben azon mérgelődött: „Hova a fenébe is kerülhetett!? Az előbb még a karmaim között volt!”…
      Aztán Tigriske, mikor hajigálta az egeret, egy pillanatra nem figyelt – és máris Vagányhoz került. Nagy morgásokkal oldalra ment és elkezdett ő is játszani. Olykor körbenézett, hogy nincs-e közelében az éber Mami, mert ő biztosan megkaparintaná az egeret…
      Mikor már eleget játszott az egérrel Vagány, nekikezdett az egér elfogyasztásához. Először a fejét ropogtatta, majd szép komótosan eltűnt szájában a megszerzett zsákmány. Elégedetten kezdte el a mosakodást.


Bicske. Galagonyás dűlő, 2007. szeptember 15, 13 óra.

*
NÉVADÓ

Cirmi július 27-én öt cicát szült. Amelyből kettő nem bírta a hőséget, mivel kicsit fejletlenek voltak. Három cicája pedig nőtt szinte szemlátomásra. Mindegyik cica majd kicsattant az egészségtől, sőt fejlődésben lehagyták Cirmike két, náluk másfél hónappal idősebb cicáját, Kormikát és Tigriskét.
     A három cica olyan egyforma volt, mint három tojás. Csak hosszas szemlélődés után lehetett megkülönböztetni őket. Aztán a két hím cica a növekedésben lehagyta leánytestvérét, ám ők megint teljesen egyformák voltak. Sokáig nem is kaptak nevet, mert azt sem tudtam, hogy melyik melyik…
       Aztán lassan elérkezett a névadó ideje, mert már két hónaposak voltak a cicák. A megfigyeléseim alapján a két hím cica között is különbséget lehetett tenni. A leány cica meg egyre jobban hasonlított anyjára, Cirmire. Neki is volt elnyúlt vörös folt a hátán és kis vörös pont a homlokán, csak neki lejjebb, közelebb az orrához…
    Szóval elérkezett a névadó. Az egyik hím cica fején egy kis szürke-fehér korona mintázata tarkállott, ezért kézenfekvő volt, hogy Kisherceg lett a neve. A másik cica is hasonlóan nézett ki, ám neki az orra kicsit nyúlánkabb volt és hatalmasak voltak a toppancsai. Szinte akkor, mint egy felnőtt macskának. Olyan nagy mancsokkal áldotta meg az ég, mint a múlt évben, elhunyt egykori testvérének Piedonének volt. Így aztán Piedone II. nevet kapta és később csak Piedonének hívtuk. A nőstény cica meg olyan aranyos volt, hogy Böbe baba nevet kapta, de csak Böbének szólítottuk…
     Megtörtént a névadó. A cicák pedig hallgattak nevükre. Boldogan ugrándoztak, hancúroztak, birkóztak, fára másztak, mintha tudták volna: ők már nem névtelen kiscicák…


Bicske. Galagonyás dűlő, 2007. szeptember 20. 15 óra 15 perc

*
VAGÁNY CICA ÉS A SZARKÁK


A szarkák éles cserregéssel rikoltoztak a fákon. Hangos rikácsolásukat figyelték őket a kiscicák. Mivel kíváncsisággal áldotta meg őket az ég, hát kíváncsiak is voltak, hogy mi lehet az? A hang irányába, előrenyújtott nyakkal igyekeztek előre cserkészni magukat. A kiscicákat elkergettem, mert a jól megtermett, éles csőrű szarkák úgy felkapnák őket éles karmaikkal, mint mikor pocokra, kisnyúlra vagy csirkére vadásznak. Láttam már ilyen eseteket…
       A legkíváncsibb Vagány cica volt, aki már 15 hónapos. Macska időszámítás szerint 17 éves, tehát kamasz fiú. Először tágra nyílt szemmel, mozdulatlanul figyelt a hang irányába, majd lassan araszolt előre. Végül a kertajtó oszlopra ugrott és ott fülelt egy kicsit…
      A szarkák hol a szőlősorok közötti földön ugráltak, hol a szőlő közti körtefán és őszibarackfán ücsörögtek és élesen cserregtek, rikácsoltak. Most a földre repültek. Vagány már a szőlő közé cserkészte magát. Megnyúlva, mint a harmonika, lassú léptekkel és nyújtott nyakkal osont előre. A négy szarka meg nyugodtan cserreget, egymás hangját túllicitálva. Aztán elcsendesedtek és figyeltek. Szellő sem rezdült. Így nem észlelték a felkorbácsolt vadászösztönnel reájuk leselkedő macskát…
       Az csak osont, osont puha talpával és figyelt. A szarkák ismét cserregni kezdtek. Vagány már alig két méterre volt tőlük. Lelapult és ugrásra készült. Koncentrált. Kicsit előbbre osont – és zsupsz, ugrott a közelében lévő szarka felé. Mancsával csak a farktollát kapta el. A szarka gyors suhanással felrepült. A másik három is riadt szárnycsapásokkal menekült a közeli bozótos felé. Vagány cica csak nézte a földön heverő tollat. Megszagolta. Megnyalta szája szélét, mintha evett volna a madár húsából, és kényelmes léptekkel indult vissza az udvarba.

Bicske, Galagonyás-dűlő, 2007. szeptember 30, 13 óra 20 perc

*
A KIS BEL AMI BESZÉLGET

Az öreg szürke-fehér Bel Ami, a Szép Fiú a környék sok cicájának az apja. Ő a nemzője Vagánynak és a szerelmének a Cica Bella Mariának, de őtőle származik a Cirmike meg Kormika és Böbe. Mind szépek és kerek szeműek. Reménykedtünk, hogy egyszer egy vörös-fehér tarka cicánk is lesz, amelyben Cirminek, az Ősmaminak a helyenkénti vörös foltossága és Bel Ami génjében lévő tarkaság keveredik…
     Cimi terhes lett. Hatalmas hasával úgy járt-kelt, mint a tehenek, amikor jóllakottan, teli hassal ringatózva jönnek haza a csordával, vagy miként azt a filmekben az afrikai szavannán látható nagy hasú orrszarvúak teszik.
      Május 5-én nagyon nyugtalan volt az Ősmami, szülni készült. Ment a hátsó faházba, de a teraszon levő dobozba is beugrott, meg kiugrott több alkalommal. Amikor a dobozban volt megsimogattam és szóltam hozzá. Megnyugodott. Az előző napokban már látni lehetett, hogy a kiscicák úszkáltak a hasában, amikor lefeküdt Cirmi. Már tapasztalatból tudtam, hogy rövidesen szülés lesz…
    Cirmike a dobozban feküdt és rám nézett mintegy könyörgőn, hogy védjem meg, ha valami bántaná. Elkezdődött a szülése. Nagyon sírt, jajgatott és egy hatalmas, a szokásosnál kétszer nagyobb vörös-fehér cica bébinek adott életet. Utána egy kis vörös cica következett, majd egy fehér-szürke cirmos. Őket egy nyikkanás nélkül szülte meg. Dorombolva nyalogatta őket és szeme boldogan csillogott…
     A kis fehér-szürke elpusztult, a kis vörös és a fehér vörös tarka cica vígan nőtt, növekedett. Két hét múlva már szép fejlettek voltak és a két hím cica közül a vörös-fehér tarka csaknem háromszor olyan nagy volt, mint a vörös testvére. Nagyon megszerettük őket…
Egyik nap hazajöttünk Budapestre és este utaztunk vissza. Kerestük a két cicát, a lakódoboz belső falán vérfoltok voltak. Elszomorodtunk, mert tudtuk hogy ez mit jelent. Reménykedve hívogattuk a kiscicákat. Kis idő múlva a láda mögül pedig előbújt a fehér-vörös kiscica. Csak ő maradt életben. A másikat valami elpusztította. Már volt ilyen eset egy éve, amikor Cirmike mindhárom cicáját megölte egy macska…
     Az Ősmami kereste egy darabig a másik kicsijét és nagy gonddal óvta a fehér mellényű, hófehér lábú szép fiú cicáját, amelyet elneveztünk Kis Bel Aminak. A kiscicán látszott, hogy szomorú. Bánatos szemmel tekintett ránk. Hiányzott a kistestvére. Állandóan az anyja cicijén lógott és nagyon sokat evett.
     Mivel Kormikának és Tigriskének is volt egy-egy kis cicája (az ő születésük egy külön történet), megbarátkozott velük és állandóan hozzájuk ment a konyhával szemben lévő polc melletti fekvőhelyükhöz.
     A Kis Bel Ami, mivel egyedül volt, nagyon megszerette a másik két kiscicát és velük játszott, testvérekre talált. Mindig velük volt. Cirmi, az anyja már kénytelen volt hozzájuk feküdni, vagy a közelükben lenni, mivel a cicája már nem akart visszamenni a dobozba. A másik két kiscica anyja, Kormika és Tigriske is állandóan velük volt. Így öten szorongtak a kis helyen. Az Ősmami meg mellettük , a polc alatti szőnyegen őrködött egy darabig, aztán mikor kis cicája másfél hónapos volt és úgy nézett ki, mint egy négy hónapos, megunta a helyzetet és nem engedte szopni a Kis Bel Amit. Otthagyta. Az is zavarhatta, hogy a kicsijén másik kiscicák szagát is érezhette és megkeveredhetett, bizonytalanná vált a gyermekét illetően…
     A Kis Bel Ami szomorú lett, anyja nem fogadta, mindig morgott rá és pofozta is. Az anyátlan kiscica jött hozzánk és nyávogott. Eleinte azt hittük, hogy éhes. Mivel láttuk, hogy nagyon fürge az etetéskor és úgy jóllakott, hogy majdnem szétdurrant a pocakja, akkor jöttünk rá, hogy szeretetre vágyik…
    Ránk emelte kis aranysárga kerek szemeit és nyávogott, aztán ugrásra készült és az ölünkbe heveredett. Ott illeget, billeget és nyávogott egyet- egyet. Azt akarta, hogy simogassunk a fejét, nyakát pocakját és közben jóízűen dorombolt és nyikkant egyet. Mintha azt mondta volna.. „De jó!”. Ott körözött, dörgölődzött az ölünkben és fejét a kezünkhöz nyomta és közben nyávogta: „De jó!”. A vállunkra mászott és kérte, hogy simogassuk. Ha elfáradtam a játékban, akkor feleségemhez ugrott és ott hízelgett, közben a buksiját a fejünkhöz nyomta. Mintha azt kérte volna, hogy buci-bucizzunk. Nagyon megszerettük a Kis Bel Amit. Mikor odajött elénk, akkor már azt mondta: „Nyáu!”, ami az ő nyelvén azt jelentette, hogy simogassuk. Amikor meg azt mondta: „Nyáu-nyáu!”, akkor tudtuk, hogy bucizni akar. Feleségem és én is nevettünk és magunkhoz öleltük a kiscicát, aki az első számú kedvencünk lett. Persze látta ezt a Vagány és ő is az ölünkbe ugrott, meg az Ősmami is. Miért? „Őket is szeretjük-e még?” – gondolták, illetve meg akartak győződni róla, hogy tényleg így van.

     Mindketten megtanultuk a Kis Bel Ami macskanyelvét. Amikor ősszel a szobába mentünk, ő a hátunk mögé jött és fejét a fejünkhöz nyomta. Ha elment távolabbra, akkor szóltunk neki: „Buci-buci”. És ő azonnal hozzánk ugrott, fejét a fejünkhöz nyomta, mint ahogy szokta a New Yorkban élő Julianna és Adrianna kisunokánk.

Bicske, Galagonyás-dűlő, 2008. szeptember 10.

 *
ROXY CICA KISMAMA LESZ

Roxy két gyermeke már felnőtté vált, mégis olyan védtelenek és anyátlanok!..
     Szerénke, a leánya nem csatangolt a kerítésen kívül nagyon messzire a háztól,mert félelmetes kóborló kutyák és még ezernyi veszély leselkedik reája.Inkább a tetőn napozik,meg az asztal alatti széken,a terítő leple alatt pihen.
       Olykor az udvari asztalon s a padon nyújtózkodik.Testvére, a nagyra nőtt Foltoska, a szép, fehér mellényű hím cica él vele együtt, amióta anyjuk, Roxy elhagyta őket nyolc hónapos koruktól. Immár három hónapja tán...
    Foltoska már próbálná megkörnyékezni Szerénkét, de ő fújva, karmolva válaszol. Így hát a Foltoska, a nagyfiú,– mint a csavargó fiú cicák – óvatosan a környéken kóborol lánycicát keresve!
Roxy, a teknőc-tarka kismama elbitangolt, – talán egy környékbeli idős asszony telki otthonába, hogy kis örömet vigyen neki, mert hízelgő és szép cica, és cserébe tán kis eledelt is kap a hála jeléül...
   Ha kint vagyunk a telken: sűrűn jön hozzánk, nyávogva beköszön, és várja a finom májpástétomot...
       Csak hétvégén látjuk Roxánát és nagyra nőtt gyermekeit, ám bőséges száraz cicafalatok vannak a hátsó faházikóban, meg a zárt veranda néhány szegletében, hova mindig visszajár a mami is...
     Roxy cica kismama pocakja már eléggé kövér, benne kiscicák pihennek, meg olykor úszkálnak, mocorognak. Roxy még frissen felugrik az udvar kerítésoszlopára, aztán himbálódzó hassal csámpázik felénk finom falatokat követelve...
      Sokat eszik, és többször is...
Olykor idegesen fúj a gyermekeire, akik szintén egy tálból ennének vele: az egykori, szeretett mamával...
    Most bizalmatlan, morog és mancsával fenyegetőn csapdos, mikor gyermekei félve, óvatosan közelednek feléje...
    Ő lesz majd az ősanya, aki hasában hordozza picinyeit, fürkészve kutat helyet a nyugalmas szülésre. Hozzám sündörög, körbedörgölődzik és nyávog: üljek le – és vegyen ölembe, ahol boldogan dorombol, fejét fejemhez dörzsöli, mancsát nyakam köré nyújtogatja...
       Boldog és dorombol: Érzi, hogy szeretem, szeretjük őt!
Mozgása még friss, de lassul, teste és lelke teli izgalommal: helyét kutatja, hol boldogan, kínban és biztonságban szülheti meg majd apró kiscicáit!

        Bicske, Galagonyás dűlő, 2014. március 30.

*
KETTŐS IZGALOM

A meteorológia hűvös hajnalokat és viharos erejű szelet jelzett. És így is lett. Sőt hajnalra 0 C okra, vagy közelébe hűlt le a levegő. Ez számomra aggasztó volt...
       Roxy cicánk is előkerült vasárnap – és még egyben volt, hatalmas pocakjával. Így váltunk el tőle, de már nagyon kereste a helyet a szülésre, a pocakja nagyon hátul volt, – és a cicák hullámoztak hasában. Reménykedtem, hogy a szokott helyén szül – és nem egy idegen helyen, ahol esetleg védtelen és kiszolgáltatott lehet...
     Tehát a fentiekből adódóan két dolog miatt is izgulhattam. A paradicsompalánták és a Roxy cicánk miatt...
Ugyanis elpalántáztuk a sárga koktélparadicsomunknak meg a kedvenc paprika paradicsomunknak az egy részét is. Ez utóbbi zamatával és édességével már több éve a kedvencünk volt: EZ AZ IGAZI PARADICSOM!...
Az autóval Bicskére robogtam, a telkünkre, és kíváncsian vártam az eredményt...
Mikor megérkeztem, örömmel láthattam, hogy a paradicsompalánták büszkén álltak, illetve lengette őket a hűvös szél. Nem dúlta szét a vihar, nem fagytak el. Csak kicsit pörkölte meg a hideg a sárga koktélparadicsomok levelét, amelyek szélárnyékban voltak. Nem olyan vészes...
Izgatottam menten a zárt teraszra, ahol láttam. hogy a papír ládákban és dobozokban Roxy cica minden ruhát felforgatott, mikor szülésre alkalmas helyét kereste. Ezek szerint tudta: – itt hideg van, ezért nem is itt szült, mert a picik megfagytak volna...
A ház mögötti kis szigetelt faházhoz mentem, szólongattam az anyacicát, majd kinyitottam az ajtót. Kellemes hőmérséklet fogadott és a doboz, valamint a polcról lecsüngő szőnyeg mögött Roxy cica tekintett felém...
Féltő anyai gondoskodással karolta magához az apró kis jövevényeket: megszült kiscicáit...

           Bicske, Galagonyás-dűlő, 2014. április 15.



ÁPRILIS, ÁPRILIS!..BOLONDOS ÁPRILIS!
(részlet)


Elállt az eső, a goromba felhők Sóskút irányába vonultak...A bal oldali halastó mellett hajladoztak a nádak, a másik oldalon töltés emelkedett a halastónál és minkét oldalon kerítés védte a hívatlan látogatóktól. Enyhe emelkedő kanyarral kombinálva, aztán lejtő, lassítás, indexelés jobbra, aztán rátértem a Bicske, Galagonyás dűlő III megviselt útjára, ahol az eső utat vájt, a tócsákat meg elég sűrűen kellett kerülgetni. Az út két oldalán vetések zöldelltek... Útközben azon meditáltam, hogy az éjszakai eső remélhetőleg nem áztatta agyon a telkünk földjét, füvét, és talán az erős szél is szárítgatta. Így aztán eljuthatunk a telki úton a kis házunkig.
Szerencsénk volt. A telkünkre való kanyarodás után szépen, egyenletesen ment fel az autó az enyhe emelkedőn. A talaj elég száraz volt, mert a baloldali telken végzett „mohó és felelőtlen tarvágás” következtében úgy süvített a vad szél, mint a tengerár, akadálytalanul száguldott végig a földön és vadul rázta a gyümölcsfák ágait...
Fölértünk a kertajtóig, és a pince mellett megálltunk...Az udvarban a két hatalmas fenyő részegen dülöngélt a szélben, amikor kiszálltunk az autóból, hallottuk a tűlevelek monoton suhogását. A két fenyőfa úgy hajlongott, mintha ki akarna dölni, de szerencsére 35 év alatt nagy mélységbe merültek már a gyökerek. Attól sem kellett félnünk, hogy derékbatörnek a fák, mert nagyon szívósak, rugalmasak a törzseik...
A kiskaput lassan megszabadítottam a láncoktól és támasztókaróktól, majd igyekeztem a kis házunk felé. Közben hívtam a kiscicánkat:
- Mirkó!...Mirkó!...
Pár pillanat múlva a házunk tetején, a keresztgerendák találkozása között lévő lyukon kilesett a cica, és igyekeztt lefele jönni a háztetőn.A terrasz tetejére érkezett, onnét a muskotályos szőlő karvastagságú ágain lekúszott és futott felénk...
Nagyon örült. Nyávogva üdvözölt bennünket, állandóan a lábunk szárához dörgölődzött és figyelte az arcunkat. Aztán nagy S kanyarokat tett a lábunk között, hogy alig tudtunk lépkedni. Felvetten és a kezemben dorombolt, a fejét hozzám dörgölte, s közben egyszer-egyszer nyávogva köszöntött. Feleségem is szólt hozzá:
- Meg vagy Mirkó kiscicám!? Szép egészséges vagy, nem bántott senki!...
A cica ismét nyávogva köszöntött bennünket, mintha azt mondotta volna:
- De jó, hogy itt vagytok. Olyan egyedül voltam...
Közben láttam, hogy a nagy kék, 300 literes műanyag hordó és a kis sárga vödör szinultig esővizzel, az üres zöld és piros hordókat pedig feldöntötte, és messzire gurította a vad szél...
Kinyitottam a szobaajtót és bekapcsoltam a fűtőventillátort. Rövid időn belül kellemes meleg áradt szét a szobában. Mirci közben körülöttünk sündörgött és olykor nyávogott egyet: jelezte, hogy enne a kedvenc májpástétomos cicakajából. Megkapta. A nagy cicatálba kitettük a darabolt kenyret, majd baromfihúsos konzervet tettünk rá.
A fenséges illat hatására előkerült Roxy is, a 4 éves tarkateknőc bundájú cicamama. Egymás mellett, látszólag békésen falatoztak. Roxana olykor-olykor morgott egyet. Gyorsan befalták az ételt, mivel az egyhete kirakott száraz macskaeledel mind elfogyott, és nagyon megéheztek...
Mindkét cica úgy kigömbölyödött a sok ételtől, akár a tengeri sün. Roxana, azaz Roxy cica hasa nemcsak a sok ételtöl nőtt nagyobbra, hanem attól is, hogy 3-4 hetes kiscicák pihentek pocakjában. Május hónapban cicaáldás várható!...
Az étkezés után mosakodni kezdtek, majd a száraz barackfán felmászva a konyhatetőre mentek sütkérezni.. Mirkó oldalazva ment Roxy mellett, figyelve őt, hiszen a mama cica a terhesség miatt sokszor megkergette és megpofozta a már 9 hónapos fiú cicát.

Budapest, 2015. április 4. 18 óra 50 perc










Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)

Összes oldalmegjelenítés