Versek

A VERSVÁLOGATÁSRÓL

Több mint 1200 verset, gyermekverset, irodalmi oratóriumot, verses aforizmát, verses "csacskaságokat",  azaz humoros és a magyar nyelv érdekességét bemutató verset írtam. A versek, gyermekversek közül 31 alkotás zenei aláfestéssel CD-n is hallható, és  szerepel a Honlapomon is.

      A versfordításaimból és a különféle műfajokban íródott prózai írásaimból készített válogatásomat szintén közzétettem.

      Külön olvashatók Honlapomon a gyermekversek, az Irodalmi oratóriumok és a két hangra íródott verseim, a Csacskaságok, valamint a 100 verses Aforizmáim is.

      A mostani versválogatásomban a fenti fejezetekben nem közöltekből egy bőséges, több mint 300 darabból álló tematikus összeállítást  nyújtok át a Kedves Olvasónak, hogy megismerhessék költészetem lényegét, eszmeiségét, a különféle stílusokat, amelyekben a világ elé tártam gondolataimat, meditációimat. A versek szerkesztésénél főként a hangulati tényező motivált és nem a művek keletkezési ideje.

      Célszerűségi és  hangulati okokból itt is közlök néhány verset a többi rovatokból is!

Király Lajos

*

KIRÁLY LAJOS VÁLOGATOTT VERSEI

MÉG SOK DOLGOM VAN
A VILÁGBAN

Még sok dolgom van a világban

Még írni szeretnék oly sokat

Szépséget lelni a világban

Megvalósítani álmokat

Még sok dolgom van a világban

Még írni szeretnék oly sokat

Még írni szeretnék oly sokat

Egy költő író erre vágyik

Megörökíteni társakat

Kik velem küzdöttek oly sokáig

Még írni szeretnék oly sokat

Egy költő író erre vágyik

Még írni szeretnék oly sokat

Mert sok dolgom van a világban

Biztatni kívánok másokat

Hisz sok dolguk van a világban

Még írni szeretnék oly sokat

Mert sok dolgom van a világban
Budapest, 2010. január 8.

*

A versválogatások a következő rendszerezésben olvashatók:

TERMÉSZET, ÉVSZAKOK

BÉLAVÁR

TÁJAK

HUMANIZMUS, VALLOMÁSOK

LÉLEKRŐL, HALÁLRÓL

SZERELEM

SZERETET

SZÜLEIMRŐL, SZERETTEIMRŐL

TÖRTÉNELEM, KÜZDELMEK, HAZASZERETET

A VALLÁSRÓL

A VILÁGRÓL

MESEVILÁG, MESESZERŰ VERSEK

CICÁKRÓL

ARCKÉPCSARNOK

RENDSZERVÁLTÁS

*

TERMÉSZET, ÉVSZAKOK

*

HÓPELYHEK ÉNEKE

Magasból jöttünk,

pilleszárnyakon libbenünk tova.

Magasból jöttünk,

hova nem térünk vissza soha.

Felettünk a bolygók

fénylő világa vibrál,

rakéták robaja

zúg s villanva tovaszáll.

Magasból jöttünk,

a földre szállunk,

elgyengült

csillogó szárnyunk.

Házra, gyárra, fára, földre

rátelepszünk megpihenve.

Magasból jöttünk,

és a holtunk

rengő tócsák jelzik:–

Voltunk.

Nagykanizsa, 1964. december 20.

*

 A szerző diák költőként ezzel a versével nyert Aranyérmet a keszthelyi 
Helikon pályázaton 1965 májusában. A Somogyi Néplap közölte 1966-ban.

TÉL

Rengő légbuborékok megmerevedtek

a jégben néma erő él

alszik a hínár alszik a cseppnyi

csigácska a tó fenekén

Jégcsipkét tűzött partra a szél

fehér hosszú sorokban

hallgat az ág nem reccsen

a béna derék

Nem mozdul a világ

csönd tartja kezében a Mindenséget

vár a Nagy Jelre a napfény

tűző csókjaira

Budaliget, 1967 telén

A NAPFÉNY

A napfény varázslatos

pillangóként röppent át

az ablaküvegen

megcsókolta szememet

és lelkembe csordult

a fák a téren

csupaszon dideregtek

mert tél volt

és január elseje

ám egy pillanatra

szívembe

tavasz költözött

tündöklő sugarával

Budapest, 1993. január 1.


TÉLI ERDŐ ÉNEKE SZÉLBEN

Dideregnek dermedt ágaink
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
Az ég ólomszürke köpenyét
süvöltő szél szaggatja
felhők jajdulnak szállnak
gyászos cafatokban – – –

Táncol a szél
rázza sovány testünket
reccsen a béna derék
táncol a szél
fehér fátyolként
rebben a hó – – –

Fázunk jaj fázunk
fekete ének suhog
ágaink didergő erdejében
fázunk jaj fázunk
lehunyt szemmel álmodunk: –
várunk

Várunk míg hozzánk röppen
szerelmes tavaszi szél
megcsókolja szívünket
nedvek szökkennek
bizsergő ölünk mélyébe
Sejtek munkálkodnak
sók vegyületek járnak
bennünk megalkotni
piciny rügy-gyermekeket
hogy aztán zöld koronánk
sóhajtson illatos levegőbe
mikor meleg fény
csobban a tóban

Budapest,1988. január

MICSODA FÉNY...

Micsoda fény hinti be a fákat?

Aranyló sugarak röppennek az égből

a dermedt világra s szívünk zárkáiba!

Megpezsdül a vér s a kedv is,

zsongó dallamok keringenek

a lélek szunnyadó mélyén!

Tán megváltó tavasz közeleg?

Vagy csak a természet csalfa játéka

ez az isteni ajándék?! –

Micsoda fény hinti be a fákat? –

Új év új tavasza közeleg! –

Adj hálát az égnek – minden pillanatért!

Budapest, 2014. február 3


VALENTIN NAPJÁN

Pilláim rácsain
átszivárog a fény
reggeli hangok
szűrődnek felém
kint lapátok sercegve
vágnak utat a hóban
kinézek az ablakon
a fák még alszanak
és az autók is
vékonyka hótakaróban
ünnepel a világ
a Nap szikrázva köszönti
Valentin napján
a boldog szerelmeseket

Budapest, 2004. február 14.

SZÁLLNAK A PELYHEK

Szállnak a pelyhek szállnak

messzi mennyekből szállnak

fehér selyemben születtek

testükkel mindent befednek

Szállnak a pelyhek szállnak

csendet nyugalmat várnak

fehér selyemben születtek

fekete földet befednek

Mondd ó mondd mire várnak

röpte a létük szállnak

kis halottai a sárnak

és hókásás pocsolyáknak
Budapest, 1993. február 18.

VÁRAKOZÁS

Felhők úsznak önfeledten,

a Nap szétszórja sugarát.

Február van, – tavaszias

idő megmutatta magát!

Ó, jöjjön már csak, jöjjön már

a fény, meleg, illat, virág!

Ne fázzon már test, sem lélek,

ne dideregjen a Világ!

Bicske, 2016. február 20, 14 óra

JÁTSZIK VELÜNK

Játszik velünk a február,

akár egy szeszélyes leány.

Egyik nap olyan szomorú,

mint a bánatos koszorú.

Majd boldogan kacag másnap: –

örül sugaras világnak!

Az ember azt gondolja már. –

április van, nem február!

Budapest, 2016. február 22. 13 óra

A NAP RAGYOG

A Nap ragyog és enyhe szél

pörgőt forgat a balkonon.

Érzem a fény selymes kezét

végigsimítja arcomon.

Budapest, 2016. február 22, 14 óra

TEGNAP MÉG

Tegnap még Nap aranylott

Ma felhők rongya leng

Tegnap még tán tavasz volt

Ma eső zene zeng

Sűrű zápor hóra vált

És fehér pille száll

Sok platánfa arra vár

Hogy hófehérben áll

És a hó csak hull csak hull

Csendes zenét szitál

Természetnek harca dúl

A tavasz mesze jár

New York, 2006. március 2.

TAVASZ

Tűzgömb csillog az ég

szemében

aranyló könny sóhajtó kékben foltos mezőkre

zuhan

fürge szél suhan cirógat embert csókot hint

piciny virágot

A fény befonja tündérujjaival a zendülő világot

s kivetkezik féltett ruhájából a magány rezdülő

mellén bíbor-kupolák magasodnak

s a bordák közt jajdulva sóhajt

a szerelem

Gondűző szelek kergetőznek

fehér-gyapjas felhők suhannak a házak vakító

fényben dalolnak ezüstport permeteznek az ágak

s a szelek csak kergetőznek

borzolnak füvet hajat

kacérkodnak a lánnyal

vízhártyán táncolnak csend-léptű fodros

menyasszonyi tánccal

*

Bélavár, 1969 tavaszán,

az öreg ház előtt sütkérezve,

s a felhőket figyelve.

BARKAÁG, BARKAÁG

Barkaág, barkaág,

Ringatja bimbaját.

Barkaág, barkaág,

Szellők közt ring a nád.

Barkaág, barkaág,

Bokrok közt hóvirág.

Barkaág, barkaág,

Felébredt a világ.

Barkaág, barkaág,

Ringatja bimbaját

New York, 2006. március 17.

AZ IDŐ JÓL BECSAPOTT

Az idő jól becsapott: –

Tombol a hőség!

Rettenetesen gyötör,

Kínoz a kétség:

Tapasztalat hiába,

Mindennek vége!

Izzadhatsz, fuldokolhatsz,

Vágyhatsz a télre,

Mikor hideg tenyerével

Érint a világ,

S te boldogan kiáltasz:

Éljen a hideg tél!

Háromszoros Vivát!

Bicske. Galagonyás dűlő, 2007. július 20, 18 óra 30 perc

ZSENDÜL A TÁJ

Napsugaraktól úgy zsendül a táj

áldott hatalmát bőrödön érzed

a szilvafavirágok illata száll

körötte szorgos zümmögő méhek

Kis puha szárnyaiknak dala zsong

mikor röppennek kis csapatokban

olykor egy-egy poszméh is odadong

dúskálni virágpor falatokban

Lássad a fényben fürdő világot

csodás varázsa szívekbe szökken

csodálj ezernyi tavasz-virágot

mártózzál meg apró örömökben

Bicske, Galagonyás dűlő,

2014. március 31

HANGULAT

Csönd feszítő magánya
dübörög szívemben
szememben csillagok
káprázata bolyong
fák árnyai zuhannak a földre
égen repülők lámpái villognak
tompa hangmoraj úszik utánuk

Elillan a káprázat
a csönd a magány
újszülött falevelek
rezdülnek az ágon
távoli kutyaugatást röpít
felém a suhogó szél

Budapest, 2014. április 7. 01 óra 30 perc

HAJNALI HANGOK

Hajnali szél játszott a redőnyön

elűzte álmomat kopogása

kinéztem az erkélyablakon át

láttam az utcán suhogó fákat

lombok táncoltak vad dance macabre-ot

felhők suhantak nagy csapatokban

eső ömlött a földszagú éjben

füvek serege csuromvizesen

boldogan táncolt hajnali táncot

Áldott tavasz ez s áldott az eső

az égi áldást már várta a föld

várták a portól fuldokló járdák

és várták koszos utcák seregei

lámpák fényinél kavargó cseppek

aranypermetként szálltak a szélben

szép volt ez a kép szép volt ez a tánc

csurranva hangzott hajnali dallam

a karcsú csatornák torkaiból – – –

Halkult a szél és ébredt a város

női csizmák koppantak a járdán

sárga-szemű busz suhant az úton

hajnali szél játszott a redőnyön

Budapest, 2014. április 9., 5 óra

ÁPRILISI SZÉLFÖRGETEG

A TV már jó előre szólt:

szélförgeteg közelít felénk,

a megyék többsége besárgult:

a zivatarral jöhet a jég!...

Nem kellett várni már sokáig:

az utcán tombolt a szélvihar,

a fák jajgattak, sírtak, nyögtek, –

az erkélyen hideg volt, cudar!...

A paradicsompalántákra

gondoltam, sok rosszat sejtve már:

frissen ültetett palántákra

talán szomorú elmúlás vár!

Egy éve még a föld fagyos volt, –

és reménykedett minden ember,

hogy hóval bőséges tél után

enyhe tavasz jön, szeretettel!...

A mondás: „bolondos április”,

úgy látszik, hogy örökké igaz! –

Aztán hónapokig hőségtől

szenvedünk: – kell e nagyobb vigasz?!

Budapest, 2014. április 14.

MEGGYVIRÁG

Oly szép a fehér meggyvirág:
öt selyem szirma mind kitárt,
akár a gyermek bársony ujja.
mutat megújulva,

hogy bordó meggyhús megterem:
a génekben a végtelen
fogantatás beprogramozva,
s évenként gyümölcs lesz újra.

Budapest, 1991. április 20. 13 óra

TAVASZI ÉNEK

Színes árvácskák balkonon csevegnek

Künn a téren zöld füvek kiáltanak

Köztük pitypangok vakítanak sárgán

Eget dicséri a sok sok kicsi Nap

Az ébredő világ tavaszi lázban

A tél már messze és messze a bánat

Nem alszanak a fák fekete gyászban

Új életnek himnusza köszönt reád

Budapest, 2005. május 9.

MÁJUSI AZ ESŐ

Zuhog az eső

Föld inni kér

Májusi eső

Aranyat ér

Májusi eső

Magra talál

Zuhog az eső

Zöldül a táj

Zuhog az eső

Csillog a fény

Lombos az erdő

Dús a levél

Zuhog az eső

Cseppje zenél

Májusi eső

Aranyat ér

Budapest, 2005. május 19.

NAPFÉNY SZIKRÁZOTT A TÓBAN

Napfény szikrázott a tóban. –

Ájultan pihegtek halak,

Bús virágok fuldokoltak

Moccanatlan kék ég alatt.

Utak kígyóztak feketén,

Fehéren izzott a homok,

Égnek feszültek a sudár fák,

Mint elszánt gladiátorok. – –

A széltől kormos lett az ég.

Dörrenés – reszkettek a fák,

Villámfény izzott szerteszét:

Őrült lett a szelíd világ! –

Sajgó-sebű fák – és jajok! –

Büntettek gonosz viharok!

Kiskomárom, 1968 / Budapest, 2008

EGY KIS SZIGET

Egy kis sziget

hol csend az úr

szíved zajtól

sosem vadul

Csend a fák közt

válladra hull

a nap lassan

bealkonyul

Árny lopódzik

földre lapul

az éj puhán

reád borul

Szíved zenél

És nem csitul

Éj s a csend hull

Csak hull csak hull

Bicske. Galagonyás dűlő,

2007. június 26, 22 óra 22 perc

NYUGODT AZ ÉJ

Nyugodt az éj

nem fú a szél

fűszálak köz

tücsök zenél

Elszállt a nap

elszállt a gond

felhő között

pihen a Hold

Bicske.-Galagonyás dűlő,

2007. június 26, 22 óra 45 perc


A PILLANAT HATALMA

Tücskök zenéje zeng az éjben,
vibrálnak messzi csillagok.
Szívem telve tücsökzenével,
s bennem dalolnak friss dalok.

Agyam és lelkem nem gyilkolja
mindennapi robot-kényszer,
a röpke pillanat hatalma
gazdag, csodálatos ékszer.

Minden: a ház, a fák s a rét is
olyan áldott, olyan fehér,
akár az ezüst Hold nyugalma,
amely benső mélységig ér. –

Tücskök zenéi zengjetek hát! –
Bár sok a gond – ám e világ
szép pillanatok hatalmával
ad éltünknek harmóniát
.
Bicske. Galagonyás dűlő, 2007.július 12.

NYÁRESTI KÉPEK

I
A tó vízén a szellő
hullámtáncot jár
a hullámokon meg
táncot jár a fény

II
A tóban haldokló
Nap átdöfve
mint Jézus szíve
csorog a vér
s a vízen szétterül

III
Vadrécék tollászkodnak
Part menti nádasok közt
a víz locsog locsog
egyre csendesebben

IV
Csillagok csobbannak
és beborít mindent
hűs szárnyaival
az éj

Bélavár, 1993. augusztus 3.

AUGUSZTUSI ÉJ

Reánk hullik az éj:
gyász-fekete fátyol.
Csillagok indulnak
az égi karámból.

Tejúton csatakos
paripák robognak,
augusztusi éjben
virágok zokognak.
Virágok zokognak
és sok hulló csillag.
Elszállt az éj. Elszállt
Már lassacskán virrad.
Budapest, 1989 augusztusa

MEZEI PIPACSOK

Zöld mezőben lángoltak

a piros pipacsok.

Selymes szirmuk kitárva,

azt hittem – álmodok:

a vöröslő virágok

ezernyi serege

ringott, játszott a szélben,

akár szerelmese

karján táncol a leány,

s arca ég a vágytól,

amit a zene és a vér

lelkében korbácsol. –

Volt pipacs, amely fejét

szép csöndben lehajtva

arra várt, hogy kinyíljon –

s táncoljon tücsök dalra.

Bicske, Galagonyás dűlő, 2007, augusztus 7.

NAPRAFORGÓ VIRÁGOK

Napraforgó virágok!

A Nap fénylő aranyát

szobámba elhoztátok!

A vázában pihentek

az asztalnak szegletén,

egy társatoknak üzentek,

kinek a bánat fejét

lesújtotta örökre:

most temette kedvesét! –

Ezért búsan félreállt,

csokorban nem vigadhat: –

Választott szomj-halált! – –

Hány festőt megihlettek

szép aranyló arcotok? –

A legszebbek születtek

Van Gogh aranyecsetjén!

Dalolt sok napraforgó –

a nagy csodát hirdetvén!

Bicske. Galagonyás dűlő, 2007, augusztus 6, 20 óra 15 perc

  NYÁRVÉGI HANGULAT

Még szállnak a felhők

Még várnak a fények

Még apró levélkék

Lengnek mert élnek

Még zsongnak a méhek

Még zengnek a tücskök

Még híznak az indán

Aranyló fürtök

Még égnek szívedben

Még élnek az álmok

Még barna a bőröd

Egy része lehámlott

Még érzed az erőt

Még testedben árad

Még meleg a nappal

Ám éj hűse támad

Még messze a tél

Még messze a bánat

Szív melege még

Fűti a vágyad

AZ ŐSZ HÍRNÖKEI

Az ősz hírnökei a kertek alatt járnak,

fázósan húzzák össze magukat a levelek,

s a szél lassan lassan táncoltatja

a fák ágait…

Az ősz hírnökei a kertek alatt járnak,

seregély csapatok suhognak az égen,

remélve, hogy jókat zabálnak az érett

szőlők fürtjeiből…

Az ősz hírnökei a kertek alatt járnak,

a hajnali levegő friss, miként az esti,

látod leheletedet a levegőben,

amint tovaillan…

Az ősz hírnökei a kertek alatt járnak,

már ügyelned kell arra, hogy körültekintően

öltözz, mert aztán torkod és veséd

bánja hibáidat…

Az ősz hírnökei a kertek alatt járnak,

forró volt a nyár, és sörözni való idő,

mindez már emlék csupán az évek

száguldó viharában…

Bicske. Galagonyás dűlő,

2007. szeptember 30, 23 óra 15 perc

ŐSZI TÉL

Szobámban ülve hallgatom

miként fütyül a szél.

Októbernek közepe van: –

kísért a hideg tél!

Pár napja még szinte nyár volt,

csodáltuk a Napot,

s köszöntük a sorstól kapott

áldott pillanatot.

Ilyen lett e bolond világ?

Nem az van, ami kell?! –

Hűséges szívem a régi: –

dobog – és énekel!

Budapest, 2010. októbere

ZUHOG ZUHOG

Zuhog zuhog
a hideg eső
szívembe hull
és lelkem fázik
levelek
könnyeznek
és füvek
ágak közt
vad szél
citerázik

Budapest, 2003 őszén

VADLIBÁK SZÁLLNAK

Károg a vén varjú-idő,

gyolcsköd didereg a tájon.

Nap tüze hervad, s levelek

már haldokolnak az ágon. –

Mint tűnő álom, elszállt a

zengő, énekes pacsirta. –

Dalával és röptével a

kéklő eget teleírta!

A Napba szállt, akár a nyíl! –

És suhogott fényes tolla! – – –

Szívemben csönd! – És vadlibák

szállnak búsan, rikoltozva!

Bicske. Galagonyás-dűlő, 2008. november 5.

TROMBITAVIRÁGOK

Trombitavirágok ringnak a szélben

sárgán, fehéren dacolva a ténnyel:

ringnak a szélben, ringnak az éjben,

ringnak novemberi esőben, fényben.

Ringnak boldogan, dacolnak kevélyen:

novemberi szél süvít az erkélyen,

ringanak ők most trombitás reményben,

dús illatot trombitálva a szélben.

Budapest, 2009. november 11.

ÓARANYLÓ FÉNYBEN TÜNDÖKÖLTEK

Óaranyló fényben tündököltek

a levelek a fáknak ágain,

annyi levél volt fent, mint mennyi lent, –

nem tűnődtek életük álmain!...

Szél nem rezdült, – olykor egy autó

suhant holt leveleknek halmazán:

aztán árnyas-fényes csönd terült

szét e holt-csöndes Hazán!...

A szobámba fénysugár szűrődött,

jót bóbiskolt a fali képeken.

Látta a sokszínű festményeket,

fotókat, ismerősöket – velem!

Számítógép aludt, nem villogott,

táncot járt a Router-nek a fénye:

fotelemben hallgattam a csöndet,

nyugalom telepedett estémre! – –

Pihentem! – Mégis dolgozott az agy:

figyeltem egy katicabogárkát,

bejött, mikor nyitva volt az erkély

s röpdösött, – mert nem találta párját! –

Óaranyló fényben tündököltek

a levelek a fáknak ágain! –

És kevesebb levél lett fent, mint lent, –

nem tűnődtek életük álmain!...

Budapest, 2014. november 8, 19 óra

SZOMORÚ, FÁZÓS NOVEMBER

M5-ös felől autókerekek

gyors surrogása hallatszott az éjben,

a parkolóban álmosan pihentek

az autók november hidegében.

Talán mindenki már aludni vágyott,

a Hold küszködött sötét fellegekkel,

a küzdelemnek lassan vége is lett:

sűrű sötétség lett úrrá a csendben.

Oly szomorú, hogy hideg lett az úr,

a hűvös lassan mindent betakart,

az elmúlásnak bús szomorúsága

s halotti csend ölelte a holt avart!

Budapest, 2016. november 10, 23 óra 40 perc

 ŐSZI VARIÁCIÓK

Kint ring a fény és fú a szél

Táncol pörög sok holt levél

Kint ring a fény sok holt levél

Táncol pörög és fú a szél

Kint fú a szél és ring a fény

Táncol pörög sok holt levél

Kint fú a szél sok holt levél

Táncol pörög és ring a fény

Budapest, 2003 november 12

GYÁSZBAN A FELHŐK

Gyászban a felhők, sírnak:

könnyezik sok virág.

Fákról levelek hullnak,

haldoklik a világ.

Fákról levelek hullnak,

Haldoklik a világ.

Bágyadt a Nap, tócsákban

fázósan didereg.

Pára hull a füvekre,

hideg éj közeleg.

Pára hull a füvekre,

Hideg éj közeleg.

Budapest, 2010 november 22

SZÍVEMBE FÉNY KÖLTÖZÖTT

A szürke köd mögül

kitört a fénynek serege.

Aranyban fürdette Óbudát.

A Duna parton, Pesten és Budán

autók kígyózó sora ámulta

e röpke kis csodát.

Egy pillanat volt –

decemberi kora délután…

Egy pillanat volt –

Elröppentek gondok, bánatok –

s a szívembe fény költözött…

Budapest, 2009. december 13.


FEHÉR

Fehér az ég
Fehér a föld
Fehér az ág
Fehér a zöld
Fehér ének
Fehér madár
Fehér szárnnyal
Fehérre száll
Fehér a vágy
Fehér a fény
Fehér világ
Fehér remény
Fehér zene
Fehér zengő
Fehér jégcsap
Fehér csengő
Fehér zene
Fehér zengő
Fehér világ
Fehér remény
Fehér a vágy
Fehér a fény
Fehér ének
Fehér madár
Fehér szárnnyal
Fehérre száll
Fehér az ág
Fehér a zöld
Fehér az ég
Fehér föld

2004. decembere

ZÚZMARA, HÓDARA

Zúzmara, hódara

jégdara, köd.

Zúzmara, jégdara

mindent beföd.

Zúzmara, hódara

alszik az ágon.

Zúzmara, hódara

szép mese, álom.

Zúzmara, hódara,

rezdül az ág.

Zúzmara, hódara

mozgó világ.

Zúzmara, hódara

porzik a szélben.

Zúzmara, hódara

didergő éjben.

Zúzmara, hódara

ágon és földön.

Zúzmara, hódara –

verssel köszöntöm.


HÓPIHÉK HULLNAK AZ ÉGBŐL

Hópihék hullnak az égből,
békés, csöndes messzeségből.

Táncolnak, libbennek, szállnak:
lelkemben zsong e varázslat!

Oly szép e hóhullás csöndje:
angyalok fehérlő könnye!

Kiűzi lelkednek gondját,
bármi is fáj, – nézd e pompát!

Hópihék hullnak az égből,
békés, csöndes messzeségből.

Budapest, 2016. január 23, 22 óra 17 perc

BÉLAVÁR

*

   LA NUIT D’HIVER

( Téli éjszaka)

Mormolnak a szelek a fagyos éjszakában,

kísérteties süvítésük borzalmat kelt.

Csupaszok mostan a fák, a nagy és bús

magányban fázósan szunnyadnak.

A szelek vérfagyasztó kacagással

ördögi zenét adnak,

majd művészi tudással

megropogtatják a fák gerinceit.

Olykor az éjszakai hangverseny

résztvevői pihennek,

ekkor a távoli síneken nyugvó

vonat visít vészterhesen.

A bagoly is előveszi tudását,

félelmetes huhogása megrémít. –

Folytatja a szél az előadását

és a hangverseny újabb

akkordjai „felcsendülnek.” –

Hallgatom a szobából e zenét,

mert nagyon szeretem.

E művészi tudás ámulatba ejt,

hogy milyen nagy zseni a természet.

Bélavár, 1963 február 19

AZ IDŐ ELSZÁLL

Egy, szép holdfényes éjszakán

Sétáltam a társaimmal.

Az ajkunkon víg nóta szállt,

Majd beszélgettünk egymással.

Éreztük, hogy megváltoztunk,

A hangunk egyre mélyebb lett.

Kissé megférfiasodtunk,

A bajszunk is már kiserkent.

Másképp nézzük a világot,

Nem a naiv gyerekszemmel.

Látjuk ezt a szép világot

Örömével, szépségével.

Felhagytunk a gyerekséggel,

Komolyan vesszük a dolgot,

Megtudjuk, hogy mi a az élet,

Mely eddig vak gomolyag volt.

Sok titokra most rájöttünk,

Melyet gyermek nem tudhatott.

Titok nyitját most megértjük,

Tudjuk a titok miért volt.

Szívünk is most másért dobog,

Életünk egyre másabb lesz.

Szerelem sok újat hozott,

Mely számunkra nagy öröm lesz.

Megértjük, hogy most számunkra

Mit jelenthet a gyengébb nem.

Hajlunk most az ő szavukra,

Titkot leplez a szerelem.

Hej, a gyerekidő eljár,

Egyszer csak felnőttek leszünk.

Éveink, mint vándormadár,

Úgy elsuhan mifelettünk.

Bélavár, 1963 május 5

FUTÓ ÉVEK
(18 éves lettem)

Egy márciusi délutánon
a kórház csendjét
gyermeksírás hangja tépte fel. –
Egy márciusi délutánon
egy lucskos csecsemőt
két erős kar felfelé emel. –

Egy régi háznak udvarában
tipegtem félve, remegőn.
Bámultam eget, földet
a régi háznak udvarában.
Ha elestem, arcomon szutykossá
mázoltam a könnyet. –

Anyámmal sétáltam,
kavargott előttem ezernyi szín,
hallgattam a város dübörgő zaját.
De később megváltam
e várostól, erdőt
csodáltam s fürge madarak dalát.

Tudás útvesztői vártak,
küzdöttem, mint apám
élő holtak között. –
Hideg szuronyok nem vártak. –
Harcolni kellett s uralkodni
a csüggedés fölött.

Hallgattam akácok suttogását,
az édes dalt,
melyből szívem szava szólt.
Rettegtem viharok tombolását,
néztem a Dráva csillogó vizét,
hol ringva fürdött a Hold. –

A sors szeszélye mostoha,
minden lépés szenvedés
és küzdés. Az élet útja
bolyongás és golgota,
de fároszom városba hívott,
vissza szülővárosomba. –

Négy éve élek itt,
diák vagyok, agyamban
ezernyi gondolat jár.
Négy éve élek itt,
előttem a világ,
s az élet sűrű erdeje vár. –

Egy márciusi délutánon
a kórház csendjét
gyermeksírás hangja tépte fel. –
Egy márciusi délutánon
egy lucskos csecsemőt
két erős kar felfelé emel. –

Tizennyolc éve volt. –
Csecsemőből immár
Tüzes ifjú lett.
Tizennyolc éve volt. –
Az idő malmán őrlik a
Futó éveket.

Nagykanizsa, 1965. március 13.


A HÁZ

Gyermekkorom őrzik

sárga ősi falak: -

megroggyant a tető

évek súlya alatt

kiszáradt zsindely-bőr

aszott léc-bordákon

tetőn ferde kémény

korom zöld mohákon

Tűzfényű emlékek

hideg téglák között

ébredő szerelem

amely beköltözött

az ifjú test naiv

félénk világába

Igen – akkor néztem

fénylő sugarába

roppant tündöklésnek

és akkor hazudtam: –

szégyelltem szerelmem

mert váltig tagadtam

az érzések tiszta

tündöklő virágát

mely szívemben nyílott:

az első leánykát –

Pihen most az emlék

nyirkos falak között

tollfosztás disznótor

örömei között –

Deszkaplafont nézve

mennyit álmodoztam

másabb jobb világért

mennyit vágyakoztam

Ez a hely volt igen

és ez az az idő

mikor kis csíráját

táplálta a jövő

igen ez a hely volt

mikor a szegénység

penészes éveit

befödte reménység: –

Konok nehéz harcot

vívtam önmagammal

küzdöttem a verssé

születő szavakkal.

Bélavár, 1967


A SZOBA

Sötétbarna deszkák
és gerendák alatt
szunnyadt a szúrágta
mestergerenda. - - - 
Árnyak táncoltak 
este a falakon, 
melyhez zenét és fényt
a pattogó tűz adott.

Nagyapám és nagyanyám -
nagy ovális fényképen,
ifjan tekintett reánk
ágy mögötti ősi falakról.
Közöttük intő kézzel,
vérző sebeit mutatva
tőrrel-átdöfött-szívű
Szűzanya könnyezett.

Budapest,1988. január 8.

A KERT

Trombita-torkú tyúk káricál

emlékek dőlt kerítései közt.

Tollából fény szikrázik a Napba…

Fák hajladoznak, levelek tenyerében

szél hintál. A sejtek gyümölcsről

álmodoznak és kiválasztódnak a színek.

Örök szabály szerint áramolnak

a nedvek édes gyökerekből, hordozni

születés szép örömét. Sók, vegyületek

munkálkodnak csöndes anyagban, átfogni

szorgos kezeikkel teret és időt.

E teremtő nyugtalanság önmagától indult,

hogy mindig változva alakuljon.

Színek lüktetnek tarka zenével.

Széthasadt szívvirág kiáltozik,

kiömlött benső fájdalma villan

és labdarózsa bólint, mert érzi

eljön az óra, mikor fekete

bánattá fonnyad az élet. Bolond

pünkösdirózsa kacag, nem hisz

semmiben: álom az egész,

egymásba vágó lét-nemlét.

Így szép a világ! – kiáltozza

erős illatú jázmin és

szétroppantja éles csőrével

az érzéketlen zivatar.

Budapest, 1970. április 18
  

AZ UDVAR

I.
Poros, zöld gyeppel
és kamillával tarkított,
tyúkkáricálástól,
kakaskukorékolástól,
galambbúgástól,
kacsahápogástól,
gerlesírástól,
verébcsiripeléstől,
libasziszegéstől,
kutyaugatástól,
disznóröfögéstől,
tehénbőgéstől
hangos udvari koncert
bennem él tarka zenével.

Bennem él az illat
és szívemben virágzik
bódító orgonavirág,
erős illatú jázmin,
orrsárgító tulipán,
bágyadt leander,
tűzpiros rózsa,
szelíd kék ibolya,
rózsaszín babarózsa,
illatos jácint,
feslett szívvirág,
lila pünkösdirózsa,
harmatos gyöngyvirág,
ringó labdarózsa,
bánatos krizantém.
Bennem kavarognak a színek.
Pihen mélyen szívem húsában
az élő és halott szirom.

II
Gyümölcsfák testének
simasága és göcsörtjei,
fák húsába mélyedő sebek,
gyöngyöző nyalkák és nedvek,
kitárulkozó gyümölcsfavirágokon
zümmögő méhek,
ébredő, puha levelek tánca a szélben,
éretlen gyümölcsök íze,
érett gyümölcsök illata,
ringlószilva lila üdesége,
édes alma sárgán virító arca,
pogácsaalma savanyú zamata,
kék szőlőbogyók édessége: –
az udvart hozzák felém.
Az udvart és öreg kutat,
mely nyikorogva vonszolta
a horpadt bádogvödröt,
a betonhordót, melybe kishalakat raktam,
mikor kiöntött a Dráva,
a düledező kukoricagórét,
melyben tanárosdit játszottunk,
a pincetetőt, melynek betonján
elvásott sok nadrág feneke,
az istállót, a pajtát,
hol ejtőernyőst játszottunk
és nagyot huppantunk a szénán,
hol nagyapám káromkodva
csavarta kipirult fülkagylómat. –

Kis emlék-hadseregem
elvonul tisztelegve,
az udvart idézik: –
a gyermekkor tündércsodáit

Bélavár, 1967. március 22; Budapest,
2014. november 17.

TANULMÁNY

A GYERMEKKORRÓL

I
Fátyol hullt rám
a múlt csendet
derűt idézett
s mint egy igézet
fogvatartott
halk voltam
szelíd barát
nem öltem állatot
nem bántottam
hangyát
mégis kergetett
bűnös gondolat
hogy felgyújtsam
más szalmakazlát

II.
Nagyapám szeretett
a mérges bajszos ember
ebédet vittem néki szőlőbe
kicsinyke cekkerben
együtt mentünk sokszor
nyír és tölgyerdőkbe
hadd lássam az avar
mit rejtett ölébe
hol lapul a sün és
hol fészkel a vércse
melyik gomba mérges
melyikben kell bízni
nyírfát hogyan kell
csapolni s édes vízét
inni

III
Szerettem volna a világból
többet sokat látni
felmásztam ezért a
nagy cseresznyefánkra
onnét néztem nagy szemekkel
Jugoszláviába

IV.
Kiöntött a Dráva vize
vasútpartig ért s örültünk
lubickoltunk meztelenül
testünket híg sárral kentük
jött a vonat ugrándoztunk
kis fekete kannibálok
fenekünket mutogattuk
s ökleikkel fenyegettek
a vonatablakoknál állók

V.
Síkos volt a pincetető
rajta jól csúszkáltam
széjjelszakadt nadrágokért
sok verést kiálltam
Budaliget, 1967

  

       NAGYAPÁM

Hűséges halász, ki naponta indultál

rejtett helyekre, s a csendnek ölén lested,

mikor rándul a zsineg, mint fürge idegszál,

vártál, akár megkövült pompeji-ember,

hogy örömök tisztasága horogra akadjon,

hogy szűz várakozást siker koronázza,

vártál és szemedben nyugalom pihegett,

Nap és Hold indult távoli útra.

Vártál és körötted változott minden:

dér hullt, csípős szél süvített, vártál,

mert az idő szenvedély mérgeit lopta

szívedbe és esténként tiszta szemek

mosolyogtak: ponty ugrált sima deszkán,

megválni nem akart ezüst pénzeitől,

macskák lesték, mikor hullik a földre

sikamlós pici hal, – és rajta morogtak.

Szívemben vagy, oly közel hozzám;

s érzem a hétköznapok makacs vívódásait,

beteg test kínlódását az idővel,

mert kezedben úgy suhant a kasza,

akár ifjúkorodban, csak az idő

igen, az volt marcona ellenséged,

meggörbítette a hátadat, elszívta erődet...

És eső verte átizzadt testedet egyszer

suhogó, ezüst vesszőivel, s te az ágyban

kínlódtál égető lázzal és Istent

hívtad, pedig ő sohasem volt

pártolód, nem, s a fejed lassan

félrezuhant puha párnán, s a szív

nem mozdult soha többé...

NAGYANYÁM

Ezüstkontyot rakott a tél

megfáradt arca köré.

Szemek hályog-holdjai

Tapogattak az éjszakában.

Születések és halálok:

rettentő elviharzott évek

az anyaszív húsát

hét tőrrel sebezték.

Napjait kötényébe morzsolgatta,

miként az aranyló kukoricát. –

Esténként halk imákat mondott

az áldott mindennapért.

Bélavár, 1970

A DRÁVA PARTON

Tavaszi madárdal,

csillogó fényözön,

drávai levegő

  rád köszön, üdvözöl.

Hallod a sás neszét,

érzed a víz szagát,

köszönt a régi táj,

köszönt a hű barát.

Városba elmentél,

benned a szép zene:

a sás, a víz, a fák

hívó üzenete.

Bélavár, 1993. március 14.

TÁJAK

*

SZÖKŐKÚT

Magasba igyekvő ifjú vágyak

Ficánkoló pajkos vízsugarak

Szökkenő hűs víznyalábok teste

Millió fénylő ágakra szakadt

Szivárvány-permet szállt fűre fára

Suhogva röppent ezer virágra

Levelek hamván ezernyi vízcsepp

Táncolva kacagott a világra

Budapest, 1968; 1987

ALPOK

Meghasadt sziklák, – s a szirtfokon

derengő fények az Alpokon

szaggatják, űzik a bús homályt: –

bíborban fürdetik a határt.

Hegyeknek megfagyott könnyei:

a gleccserek – titkokkal teli.

Megannyi szikrázó briliáns:

mesevilág és tündérvarázs. –

Béke csöndje ég és föld között:

nyugalom szívedbe költözött.

Porhót szitálgat a kósza szél,

hűvös csillagja arcodhoz ér.

Mindez valóság-e vagy álom? –

kérded magadban csodavárón.

Azt hiszed a Lét csupa jóság,

nem mocskolja be rút gonoszság,

mert lelked tiszta, akár a hó:

rajta szennyfolt nem található.

Szíved a sóhajtó ég alatt

issza a fényt, s új álmokat

álmodik a kéklő messzeség.

UTAZÁS TAVASZBAN

Hatalmas gép-szív a szorgos motor,

fürge méterek szaladnak, s a fák.

Kis falvak várnak, majd integetnek: –

Nyújtózkodik az ébredő világ.

Erdők, mezők, rétek és vetések,

új városok és új falvak jönnek.

Az utak mentén és buszra várva

emberek bagóznak és köhögnek,

anyák alvó gyermeküket viszik,

gyaloglók, kerekezők sietnek,

a rakodók kék tejes-ládákat

és vérükben féldecit cipelnek...

A motor duruzsol egyre jobban:

Dunaföldvár, Paks, szekszárdi dombok.

A nap serényen süt, szinte éget.

Cseresznye-virág, zöldelő lombok

domboldalon tarkállanak. Kertben,

réten barackfák, meggyfák, almafák.

Bonyhád integet tarka kendővel:

zsibong e dolgos tavaszi világ!

Fehér csík szalad felém, s mögöttem,

a gumikerék sebesen pördül:

emelkedők, kanyarok, autók

fürge serege semmivé törpül

a tükörben, melyből arcom tekint.

Csupa zöld-kiáltások a hegyek:

tavaszi ének, újjászületés,

zöld legyezővé serkenő rügyek.

Felserdült lombok összefonódva

táncolnak édes tavaszi táncot,

virág-bokréták a lombhajakban

villognak. – S végre látom a várost

hova három órája igyekszem.

Szemem fáradt, lábam, s agyam zsibong. –

Pécsett vagyok megint, mint annyiszor: –

A dóm harangja ünnepelve kong!

Budapest, 1987. május 3.

RÉGI ŐRHÁZAK ÁRVA KERTJEI

Vasút mentén gyászban
búsan sírdogálnak
régi őrházak árva kertjei
gyümölcsfák átokban
jajban fuldokolva
még teremnek férges almát
szilvát és téli körtét

Vonatok robognak
modern fénysorompók
jól vagy rosszul
de végzik dolgukat
nem kell a bakter
ki mindenre vigyázna
az őrház szétbontva
és elátkozott kertek
lassan haldokolnak
teremnek jó csalánt
bürköt kórót vadkendert
amely mindent betakar
tervszerűen dúsan
kegyetlen gazdagon

Bélavár, 1987. nyara

BALATON

Gyors űrhajóból szürke pont csupán,

repülőből kis csillámló szépség:

mint a könnycsepp szűzleány szemében,

mikor megtörtént az édes vétség- -

Nyáron körülötte tarka tömeg

átfogja, mint színes gyöngykaláris.

Szörfök, vitorlások vízen suhannak;

oly szép e vidám nyári majális.

Barátság szövődik, szép szerelem,

vacogtat a vágy, lázong a lélek:

csábít a fény, az árnyék és sötét,

séták, csókok, boldog ölelések. -

Ősszel rozsdás levelek a vízben,

hideg szél játszik fakó habokon.

Suhognak a fák, bús sirály sikolt.

Didereg és fázik a Balaton. -

Jégtükör fénylik vöröslő Napba,

dermesztő hideget lehel a tél:

ám jégroppantó tavasz a szívedben

új élményt és új emléket remél.

Bélavár,1987. nyarán

MIKOR A SUPRAŚL FOLYÓ
HÍDJÁN ÁLLTAM

Mikor a Supraśl folyó hídján álltam
és szívemben a csönd dobolt
néztem a vizet apró örvények pörögtek
gondolatok hínárjai kígyóztak
sárga tavirózsák ringatództak
mint boldog szerelmesek

Az idő megállt – pihent a lélek
part menti sás zászlói lengedeztek
egy ágon bús fecske bámulta a vizet
vajon párja most mit csinál – – –

Az idő megállt – ős-nyugalom vibrált
bozontos fák álltak feszes vigyázzban
akár kimerevített mozgóképen
a megzabolázott rohanás
távolabb kövér zsombékok hevertek
hosszú csapatokban és a dús erdők
ízlelték a csöndet – – –

Az idő megállt – fenyvesek tömény
illata kószált sóhajtó-hullámzó
tüdőlebenyek nyálkás szövetében

Hirtelen gumikerekek jajdulása
hasogatta a csöndet
nyugalom-erdejében hangok dörrentek
és ismét pördült az idő
itt – a Supraśl folyó hídján –
ahol álltam

Lengyelország. Supraśl, 1987 július 25.

ÓARANYBA ÖLTÖZÖTT A NYÍRFA

Óaranyba öltözött a nyírfa

és dús fonatban csüngött sok levél.

Menyasszonyként törzse szűz-fehérben,

vőlegénye jött már: - a hideg tél.

Kíváncsian félrehúzta fátylát,

büszke ágak lassan megremegtek.

Csapatostul táncoltak a varjak

a szélben, rekedten énekeltek.

Álmos földeken a jonatánfák

nem figyeltek lakodalmas nászra:

reménykedtek a vasfogú fejsze

nem küldi majd őket a halálba.

Budapest, 1987.november 29

HANGOK

A hangok a világ jeladásai…

Az éjszakai levegő tele hűs párával,

a hangok felerősödnek a teraszon.

A sztrádán kerekek surrogása,

motorok zúgása hallik.

Reccsen a tető, a hőmérséklet változását jelzi. 
Hűvösödik.

A szomszéd telekről

érdes férfihang ad leckét párjának,

aztán tücsök cirpelése zenél az éjben…

Vonat robogása hallatszik.

Mintha a küszöböd előtt robogna, és arra várna,

hogy felszállj és élvezd a robogást,

pedig tőled vagy 6 km-re van…

Ellenvonat robogása hallatszik.

Reccsen ismét a tető.

A kézmosó csapjának végén nő-nő a víz csepp,

aztán éles csettenéssel hullik a mosdótál vizébe.

A Vagány cica öledben dorombol.

Szeme becsukva.

Szinte csak vonalak látszanak,

mintha nem is lenne szeme.

Dorombol.

Egy kóbor és merész szúnyog

éles hangot adva repdes füled közelében.

Legyintés.

Csatt!...

S a szúnyog a mobiltelefon előtt levő

papíron kinyúlva...

Ismét tücsök cirpelés.

A konyhában komótosan ketyeg az óra,

lassítva az idő múlását…

A sztrádán dalolnak az autók kerekei.

Az alig egy napos elsőszülött kiscica felsír

a kartondobozba helyezett,

ruhával bélelt láda-bölcsőből.

Talán azt álmodja,

hogy most küzdötte ki magát

a meleg anyaméhből –

a didergő világba…

Bicske. Galagonyás dűlő,

2007. június 26, 0 óra 01 perc

BICSKE

I

Vadrózsa

Vadrózsa

Vadrózsa

Virága

Nem hervadt

Nem hervadt

Nem hervadt

Hiába

Bogyója

Bicske lesz

Bicske lesz

Belőle

Szárítod

Bogyóját

Gondolsz a

Jövődre

Teád lesz

Teád lesz

Didergő

Telekre

II

Csipke bogyó

Bicske bogyó

Télre finom

Teát hozó

III

Csipke bogyó

Bicske bogyó

Meg hecsedli

Mindhárom jó

Az is való

Az is igaz

Mindhárom

Ugyanaz

Bicske. Galagonyás dűlő,

2007.július 20, 15 óra 30 perc

UTCAI ZENÉSZ

New Yorkban jártam,

az egyik sarkon

utcai zenészt találtam.

Barna kabátban

ült egy szegleten.

Hűvös volt az ősz. Csodáltam,

mikor bús hangon

gordonkán zenélt,

zengte fájdalmát, s az alkony

épp átszűrődött

felhőkarcolók

sűrű erdeje között.

Oly búsan zengett

A gordonka hangja! –

Hallgattam – s néztem az embert,

Ki szem lehunyva

húzta a vonót,

húrokon táncolt az ujja.

Úgy hazavágytam!

A szívem sajgott! –

E dalban haza találtam!

Bicske. Galagonyás dűlő,

2007. augusztus 4.

A LÁNCHÍD TÉLEN

Simon M. Veronika festménye nyomán

A Lánchíd télen

hideg kék fényben

vacog.

Házak és tornyok

havas sapkában

fáznak.

*

A város fénye

Duna vizébe

zuhant.

*

Távolból köszönt

a Parlamentnek

sziluettje.

Télen is igaz:

„Budapest, Budapest,

de csodás!”

*

A Lánchíd Pestet,

Budát egymáshoz

öleli,

várja tündöklő

tavasz aranyló

sugarát.

Bicske. Galagonyás dűlő,

2007. augusztus 12.

MIKOR A 76-OS
ORSZÁGÚTON MENTEM

Mikor a 76-os

Országúton mentem

Eszembe jutottak

Kanizsai diákéveim

Mikor a 76-os

Országúton mentem

Eszembe jutott

A félszeg kisdiák

Mikor a 76-os

Országúton mentem

Eszembe jutott

Szép szülővárosom

Mikor a 76-os

Országúton mentem

Eszembe jutott

Az öreg kollégium

Mikor a 75-ös

Országútra tértem

Eszembe jutott

Mészáros tanár úr

Mikor a 75-ös

Országúton mentem

Eszembe jutott

Egy küzdő kisdiák

Mikor a 75-ös

Országúton mentem

Eszembe jutott

A kis költőpalánta

Mikor a 75-ös

Országúton mentem

Eszembe jutott szavak

Daloltak a papíron

Mikor a 75-ös

Országúton mentem

A Sorsnak megköszöntem

A Tanár Úrral Pacsán

Találkozhatom

*

A vers 2007. november 29-én

készült memorizálva, a 76-os

országúton utazva és a 75-ösre

kanyarodva. Rögzítése ezután

történt 12 óra 18 perckor.

EMLÉKEK ÉS IMPRESSZIÓK

Füred a „kis magyar tengerke” gyöngyszeme,

áldott varázsa mindig vissza-visszahív,

árnyas platánsorok alatt a séta jó,

hallod azt miként suhognak és mesélnek

a lombok, s part mentén mohás kövek között

miként sóhajt, táncol, remeg a loccsanó víz

Sok ember sétál, andalog: gyógyul a szív,

gyógyul, erősödik a fáradt lélek is. –

Közel immár három évszázada lészen,

hogy Bél Mátyás a fürdőhelyről hírt adott, –

majd Új Fürdőház épült, s Horváth fogadó,

és első magyar kőszínház Dunántúlon. –

Hány híres ember csodálta már e tájat,

mert gyógyulni vágyott vagy csak megpihenni?

Itt járt Kazinczy, Kossuth, Széchenyi, Deák,

Kisfaludy Sándor, Jókai , – s a költő

Rabindranath Tagore gyógyírt itt kapott

szívére, és hálából hársfát ültetett. –

Balatonfüred! Ó, mennyi-mennyi emlék

pihen a házak, terek és fák között?! –

A tó vizén most éket hajók hasítanak,

fürge vitorlások tarka lobogói

az embereknek a partra integetnek . –

Távolból figyelnek Tihanynak tornyai.

Budapest, 2010.  július 27.

*

Emlékeim és találkozásaim Balatonfüreddel:

Az első találkozás még középiskolás koromban volt, amikor Balaton-felvidéki osztálykiránduláson meglátogattuk Balatonfüredet is. Nagyon megkapott a város hangulata. A Tagore sétány a szép platánjaival csodálatos színfoltja a városnak. Róla mindig Hévíz jut eszembe, ahol szintén többször voltam. A sétány menti szobrok, a móló, a kikötő, az elmaradhatatlan hattyúkkal és vadkacsákkal kellemes emlékeket ébresztenek bennem. Láttam a Jókai Múzeumot, a híres szívkórházat, ittam az előtte lévő Kossuth forrás vízéből.

Aztán feleségemnek szívinfarktusa lett és utókezelésre a Szívkórházba utalták be. Azóta több mint 10 éve mindig elmegyünk egy röpke látogatásra Balatonfüredre, s körbenézünk a városban, megismerkedünk a kitűnő ételekkel és híres rétesével. Szállóvendégként laktam az Annabella Szállóban és Blaha Lujza egykori patinás üdülőjében.

NAGYKANIZSA

A gondolatok oly csapongva szállnak:

nincsen gátja a végtelen világnak!

Bármerre járnak, mindig visszatérnek

a szülőföld adta legszebb emlékek!

Nagykanizsa! – Agyamban hányszor fénylik!

Szülővárosomat hányszor idézik

a visszaröppenő édes emlékek? –

melyeket a múló idő szét nem téphet!

Kórház, születés – és a Magyar utca 10 –

gondolatom oda hányszor visszavisz!

Csak szülőanyám meséiből tudom,

itt miként zajlott kétévnyi sorom. – – –

Ám az élet megáldott nagy csodával,

visszatérhettem oda, hova vágytam:

keristaként a Zrínyi utat jártam,

s kollégiumban otthonra találtam!

Lelkemben bong a templom nagy harangja:

négyévnyi zenéjét örökül hagyta!

A város adott tudást, szerelmet, hitet: –

Soha ne add fel a küzdelmeidet!

Budapest, 2012. augusztus 24

A NORMAFÁNÁL

Normafához fölfelé igyekszik

szorgos autónk – két utasával.

Velünk pördül a táj, alig tudunk

betelni a különös csodával!...

A felhőtlen égen kéken dalol

húsvéthétfői tiszta áhítat:

távolban a Hármashatár-hegyet

látni, s fényben fehérlő házakat! –

A Normafánál tarka zsibongás:

tavasznak örül sok boldog ember!

Hóvihar, eső, zord hideg után

lelkünk megtelik – friss szeretettel!

PESTERZSÉBETI

KOSSUTH TÉREN

Pesterzsébeti Kossuth téren,

délceg Kossuth szoborral szemben

szökőkút vize lágyan táncol,

telve áradó szerelemmel.

Padon ülünk tavaszi fényben,

körülöttünk boldog galambok:

ki-ki a párjának turbékol –

csendben figyelnek a harangok!*

*

A Városház falán sok kis harang áll,

amely óránként zenél!

HUMANIZMUS, VALLOMÁSOK

*
NEGYVEN ÉV

Negyven év az éltem fele.
Vagy talán több lehetne-e?

Nem tudom, de reménykedem,
Lesz még ennyi nyaram-telem.

Gyalogoltam hóban, sárban.
Kapáltam, csalánt is vágtam.

Fürödtem az Óceánban
És sós-ízű izzadságban.

Sunyi módon sosem éltem;
Igazamat sosem féltem.

Halkan szépen, lágy-csendesen
Az igazért szót emeltem.

Harcoltam arcpirító hittel: –
S bőröm is piacra vittem.

Öcsi, bácsi, sógor, koma
Nem segített soha, soha!

Saját szívvel, erős hittel
Álmomat a jobbért vittem.

Társaimért. Ilyen vagyok;
Optimistán vetek magot

Penész-szagú mélyről jöttem.
Nagy fény nyílott körülöttem.

Szegénységem jóra nevelt,
Jótettért jót várok: s bevert

Fejjel is azt énekelem: –
Mindenkié az életem!

Budapest, 1987. nyara

KÖNYÖRGÉS AZ IDŐHÖZ

Véges és végtelen Idő!
Érintsd meg szívemet
zöld olajággal!

Kétségek perzselnek,
csontjaim izzanak: –
túl sokat kívántam
tenni mások álmaiért,

ám csak parányi
alamizsnát adtam ezidáig
díszítetlen, szomorú
asztalokra! – – –

Véges és végtelen Idő!
Érintsd meg szívemet
zöld olajággal!

Gondok erdejében
bolyong a szó:
rám virradnak
tétova hajnalok!

Gondok erdejében
bolyong a tett:
bekormozódnak
tiszta nappalok! – – –

Véges és végtelen Idő!
Érintsd meg szívemet
zöld olajággal

Budapest, 1990. február 23.

  KÖLTÉSZET NAPJÁN

Fú és fú és fú

a szél

a kövér eső

ablakod veri

az ég dörren

villan a fény

mely

kékes-vakító

s oly messzi

Ma április van

a Költészet Napja

miért e bódult

megvadult idő

talán az ég

siratja

szomorú költőit

kiket őriz a ma

és feled a jövő

A természet bolond

akár a szív

összevissza verdes

mert így akarja

a szavak zenéje

lelkünkbe temetve

boldogan feszül

vagy

bánatban szétszakadva

OLYKOR KELL EGY KIS CSÖND

Olykor kell egy kis csönd,
mikor csak szíved
dobbanását hallgatod,
s nem érdekel a világ,
száguldasz az erek
sikamlós alagútjaiban,
leszállva önmagad
rejtett mélységeibe.

Olykor kell egy kis csönd,
hogy megismerjed lényed
kiismerhetetlen mozgatórugóit
és a titkot:
miért vagy az, aki vagy
s nem másmilyen? –
Ám a válasz csak a csönd…

Olykor kell egy kis csönd,
hogy átérezd emberi nagyságodat
és a társas magány esendőségét.
Igen, kell egy kis csönd,
a csönd magánya, a magány csöndje,
mikor nem zúzzák agyadat
a mindennapi gondok –
csak a szíved dobbanását hallgatod.

Budapest, 1995. január 20.


VALÓSÁG ÉS ILLÚZIÓ

Megyünk előre araszolva
a látatlan hegy csúcsa felé
sziklába véssük körmeinket
s a szikla húsunkba tép
Megyünk előre araszolva
van hitünk van akaratunk
és van reményünk feljutunk
egyszer a hegy csúcsára
vérzőn fáradtan tüdőnkben
friss levegő illatával
Megyünk előre araszolva
a látatlan hegy csúcsa felé
mikor elértük akkor látjuk
a mélybe tekintve hogy
milyen szép a lenti világ
melytől oly távolra jutottunk

Szívünkben jajdul a fény
szívünkben vibrál a kétely
a szenvedés megérte hogy
elhagyjuk érte a lenti
létező világot vagy
betelve a csodával
visszatérünk a völgybe
művelni kertjeinket
nevelni virágainkat

Budapest, 1997. november 4

 HARAG ÉS GYŰLÖLET

Harag és gyűlölet

nem lesz bölcs tanítód

lelkedet befonja

acél-hínárokkal

ereid megtölti

vadság mérgeivel

és szívedbe pumpál

keserű epét

Harag és gyűlölet

nem lesz bölcs tanítód

agyadba valóság

és tiszta szó helyett

férgeket küld

és álnok dzsinneket

millió bűnné rothasztani

megfontolt világod

HA MÚLIK AZ IDŐ

Ha múlik az idő
nehéz már mindent
újrakezdeni

Az ember átkos
és áldott terhek
súlyát nyögheti

Budapest, 2004, október 5.

SZÍVÜNKBEN ZSONG A RÉGI DAL

*

( A nagykanizsai „Thúry György” Közgazdasági

Technikum 1965-ben érettségizett IV/a osztálya

találkozójának emlékére )

*

Szívünkben zsong a régi dal:

a „Ballag már a vén diák…”

Már negyven évünk elrepült,

úgy megváltozott a világ!

A negyven év úgy elrepült,

akár a nyári zivatar!

Akár egy hosszú sóhajtás: -

jutott öröm, bánat, diadal!

A negyven év úgy elrepült! –

A padban szorongva ültünk,

ha jött egy dolgozat írás,

s ha sikerült – úgy örültünk! –

Ó, negyven év! – Hány dolgozat,

siker vagy kudarc kísértett? –

Ám győzni kellett és bírni,

mert komoly vizsga: - az Élet! –

A negyven év úgy elrepült –

és öregebb lett a világ,

de mi megmaradtunk: „Nemes,

küzdő, szabadlelkű diák.”

 *

Szeretettel tanáraimnak és osztálytársaimnak 

*

Nagykanizsa, 2005 október  22

HITTEM, AMIT TETTEM

Az életem mi volt? –Valóság vagy álom?

Hat évtizedemet mostan végig járom:

tele volt küzdéssel, bánattal és jóval,

volt ki áldott s volt ki átkozott a szóval!

Bármily nehéz s jó volt, soha nem feledtem

honnét, miért jöttem megváltó tervekkel?

Kivel s kikkel tettem megáldott szent harcom?

Álarc nem takarta soha sem az arcom!

Remények suhogó szép zászlaját vittem,

tiszta emberséggel tettem, amit hittem.

Hittem, amit tettem házamért, Hazámért: -

Megátkozott s áldott, szép Magyarországért!

Hittem, amit tettem házamért, Hazámért:

Megátkozott s áldott, szép Magyarországért!

 EGY KIS LELTÁR

Ötvennyolc évet megéltem

Van lakásom autóm telkem

Van családom gyermekeim

Egy éve nagypapa lettem

Ötvennyolc évet megéltem

Egészségem elfogadható

Van munkám is ez nagy szó

Kényszervállalkozó lettem

Ötvennyolc évet megéltem

Gazdagságom szép emlékeim

Tucatnyi megírt könyvem

Másoknak jót sokszor tettem

Ötvennyolc évet megéltem

Hogy rosszul avagy jól

Sáfárkodtam életemmel

Ítélje meg jelen a tettem

HOGY ÖNMAGAD LEGYÉL

Hogy önmagad legyél
olyannak megmaradj
ó mennyi küzdelem
hogy jó úton haladj

Harcod hogyha vívod
másokkal s önmagad
a biztos védelem
is csak te vagy magad
hátad ha feszítik
kemény rideg falak
bátorság kell hozzá
türelem alázat
így leszel csak győztes
szolgálva hazádat
megrettenthet kényszer
s céltól eltántorít
ha nincs benned tartás
emberség lélek hit

Hogy önmagad legyél
olyannak megmaradj
ó mennyi küzdelem
hogy jó úton haladj

Budapest, 2007. november 8

GAZDAG ÖRÖKSÉG

Hiába élek nagyvárosban

rideg aszfalt s beton között

a szívemben él

és el nem száll

ami oda beköltözött

Hiába fojt füst és fáj a lét

bennem rózsák virítanak

az illatokat

most is érzem

és csivitelnek a madarak

Hiába álság és hazugság

s a város harsog vad zenét

gazdag örökség

amit kaptam

erdők suhogó énekét

FÚ A SZÉL

Fú a szél…

Megtáncoltatja a fák ágait,

levelek rezegnek, sírnak, dalolnak,

zenélnek a szélben.

Fú a szél…

Körülöttem fenyőfák, gyümölcsfák

zöld koronái suhognak,

rózsák táncolnak, szirmok kavarognak.

Vadszilvafák ágairól

apró aranysárga és ibolyakék

gömböcskék: érett szilvák

hullnak a földre.

Fú a szél…

Gondolataimat fölkapta

és elröpítette a múltba, a télbe, a gyerekkorba,

mikor a tájat fehér

hó-bunda takarta.

Porhó fátyol hullott az ágakról,

s a szél ezüstszín villanyvezetékhúrokon

zenélt hideg ujjaival…

Fú a szél…

Az emlékek kiröppentek

hűséges agy és szív

őrző zugaiból:

a kerista fiú hazajött Bélavárra.

A kis ház előtti fenyőfa

fenséges suhogása

szívében zenélt,

mintha lelke lenne a fának,

s boldog-szomorú énekével

köszöntené az ifjú költőpalántát…

Fú a szél…

És a képzelet ismét a múltba repített:

egy katona toporgott dideregve

a februári süvöltő szélben

a rádóckölkedi határon,

bár védte a posztóköpeny a testét

s a botos csizma a lábát,

hátán géppisztoly didergett.

Az ifjú összekocogtatta a csizmát,

hogy el ne aludjon.

Lélegzete ráfagyott szemöldökére s bajuszára,

mint a télapó, úgy nézett ki,

mikor éppen ajándékot visz a szánon

a jó gyerekeknek…

Őrködik ő most. Védi hazáját!..

Fú a szél…

A teraszon ülök én,

ki már megette javát kenyerének.

Fú a szél…

Az udvaron két fenyőfa egymás mellett,

akár a néhai Ikertornyok New Yorkban,

és égre nyúló csúcsaik táncolnak a szélben…

Fú a szél…

Elfútta az egyre távolodó

múltról a hamut. –

Az emlékek vöröslő parazsai –

felizzottak!

*

Bicske. Galagonyás dűlő,

2007. július 5, 21 óra 43 perc

MIKOR ESŐ ZUHOG

Mikor eső zuhog

vagy hull a hó

mikor az ember

menedéket keres

eszembe jut sokévi

küzdelem

Mikor eső zuhog

vagy hull a hó

mikor a szobából nézem

az üres utcát

eszembe jut sokévi

küzdelem

Mikor az aszfalt feketén

csillog és süpped lábam alatt

akár a föveny

és kábultan fuldokolnak a házak

eszembe jut sokévi

küzdelem

Mikor süvít a szél

és havat kerget

kihalt utcákon szilaj

vad erővel

eszembe jut sokévi

küzdelem

Mikor álmos sötétség

borul a tájra téli délutánon

s az emberek

morgós kedvűek

eszembe jut sokévi

küzdelem

Eszembe jut az ügynök

úgymond üzletkötő tanácsadó

kinek mennie kellett

s az utcán csak Ő volt

meg a szorgos kurvák
és kóbor kutyák

VERSEKBEN

SZÉPSÉG ÉS FÁJDALOM

Versekben szépség és fájdalom

egymással küzd, s együtt zenél! –

Mindezt – más is érzi, ha átadom,

s nem titkolom – mi bennem él! –

Titokzatos az ember lelke:

hatalmas Világegyetem! –

Harcol igazáért perelve –

reméli győzhet mindenen!

KÜZDELMES ÉLET

Felhők mögött mindig kék az ég! –

Ha olykor kínoz a szomorúság: –

lelked mélyén megváltás lángja ég!

Felhők mögött mindig kék az ég! –

Ha megérted másoknak bánatát: –

megérted pacsirták énekét!

Felhők mögött mindig kék az ég! –

Ha mennydörgések vad robaja zúg: –

reményt vajúdik – a messzeség!

Budapest, 2013. július 26

A CSÖND NYUGALMA

A csönd nyugalma rám terül
szívemben béke hegedül
csodás e tiszta csönd zene
mintha sok csillag zengene
a puha bársony éjszaka
szerelmes csönd szimfónia

Milyen tud lenni a világ
mikor nem jajdul s nem kiállt

Szerelmes csönd szimfónia
a puha bársony éjszaka
mintha sok csillag zengene
csodás e tiszta csönd zene
szívemben béke hegedül
a csönd nyugalma rám terül

Budapest, 2014. június 23

MIKOR KÖRÜLÖLEL

A NYUGALMAS CSEND

Mikor körülölel a nyugalmas csend,

az emlékek színes országútján barangolok: –

képek, tájak, arcok, ízek és illatok

köszönnek felém! – Hűséges társaim...

Mikor körülölel a nyugalmas csend,

akkor döbbenek rá, hogy már oly sokat

éltem, átéltem, küzdöttem, szerettem, –

és még ezernyi feladat vár reám!...

Mikor körülölel a nyugalmas csend, -

eszembe jutnak költők és sorsok: küzdelmek

és csalódások, társak és társtalanságok. –

És hálát adok a sorsnak a sok próbatételért!

Mikor körülölel a nyugalmas csend, –

megsokszorozódnak bennem erők és kételyek:

mit tettem jól? Kiknek és miért adtam bizalmamat? –

Ekkor a lelkem – talán kicsit megnyugodhat!...

Budapest, 2014. október 20, 22 óra

AZ ÉDENKERT ELVESZTÉSE

I
Húsz éven át a zöld lombok,
bokrok és virágok vártak.
Városból kiszabadulva
a percek már nem ziháltak.

A szomszéd telki zöld s a csönd
gyógyír volt sok fájdalomra:
a szív pezsdült, lélek derült
köszönő virágra, lombra!

Mikor házunkhoz zöld füvön
érkeztünk, telve álmokkal, –
vadszilvafák üdvözöltek
fehér, illatos fátyollal!...

Madarak oly vígan éltek
a lombok áldott rejtekén,
az Édenkertnek örültünk,
s éltünk – nyugalom tengerén!

Árnyat adott a sok-sok fa,
kíváncsiaktól eltakart,
termést is hozott kevéskét,
hívatlan vendég nem zavart!...

II
Balga örököst a szépség
oly nagyon nem érdekelte,
„kertépítőt” sok mázsányi
tüzelőfa ösztökélte...

Fűrész zúgott: fák jajdultak,
dőltek, hulltak nagy halomba:
hullott a férges és erős,
földön haldokolt a lombja!

Sírt a sudár cseresznyefa,
meggyfa, körte, barackfa sor:
mohóság hajtott mindenkit, –
egy fának sem volt irgalom! – –

III
Édenkert volt a szomszédság:
múltból itt maradt emlék!– –
Amazonaszi tarvágás
lett – és bánatos kietlenség!

Bicske. Galagonyás dűlő, 2014. november 3.

SZÜLETÉSNAPOM ELŐTT

Holnap leszek 69!

Ujjé, milyen szép az Élet! –

Sok öröm ért, bánat, siker: –

úgy elröpültek az évek!

Boldog vagyok, mert oly sokat

tettem magamért, másokért,

volt hála, volt gáncs is elég: –

küzdeni kellett mindenért!

Nem kell megbánnom semmit sem:–

minden tettem szívből eredt,

mindig azt tettem igazul,

mit mindig vállalni lehet! – –

Holnap leszek már 69! –

A Sorsnak most oly hálás vagyok: –

apámat 1 évvel túléltem,

anyámig még 6 évet kapok?!

Budapest, március 12, 15 óra 45 perc

A VERSFORDÍTÁSRÓL

Mikor előtted pihennek

a fehér papírlapokon

a szemnek idegen,

de a léleknek és az agynak

ismerősen zsongó szavak,

akkor megérint a varázs: –

megfejteni a szavak alkotta

mondatok mögött

rejlő érzelmeket,

átélni a gondolatokat,

melyeket a más nyelven

gondolkodó, író és beszélő

költő a papírra vetett...

Átélni, átérezni gondolatainak

minden rezdülését, –

belebújva lelkébe,

miként a színész teszi azt,

amikor egy-egy szereplőt

megtestesít a színpadon. – –

S végül elkészül a mű, a fordítás,

amely már magyar szavakkal

zengi egy idegen ország fiának,

de megkedvelt lelki-barátnak

míves gondolatait.

Budapest, 2016. április 19, 13 óra 15 perc

LÉLEKRŐL, HALÁLRÓL

*

 A LÉLEK

A lélek hatalmas

arany-labirintus

melyet a jóság és öröm

gyémánttal díszít

a gonoszság

és bánat pedig

sárral és mocsokkal
fröccsenti teli

A KÖLTŐ LELKE

I

Az ember egy olyan furcsa jószág: –

lelkében él jóság és gonoszság!

Ám, hogy a győztes melyik lesz, – hiszem:

a géntől és küzdelmektől ilyen!

Hittel vallom azt, – hálás lehetek:

bennem sok jóság él és szeretet!

Mivel pénzt, vagyont nem örököltem:

csak szeretetet osztok köröttem! –

Nagy kincs ez a mai zord világban,

mikor a pénz olyan zabolátlan!

Kiszolgáltatott, aki nem gazdag,

s boldog lehet, mert ember maradhat! –

Költő lelke a legfurcsább lélek,

mert a szavak hatalmával éltet,

megerősíti benned a hitet: –

szeretettől lesz emberibb szíved!

                                      II

A költő lelke érző, énekes madár! –

Ő énekel, ha boldog, vagy valami fáj,

énekel napsütésben, vagy ha hull a hó,

énekel, mert tudja – éneke nyugtató! –

Énekel, ha a fákról hullong a levél, –

s a bús szívekben fészket rak – a Remény!

Budapest, 2013. február 3/ 2013. szeptember 5

A NAP ÉNEKE

Szememtől fénylik a kéklő ég

Szememtől csillog a tiszta tó

Szívemtől izzik a forró nyár

Párnámból hullik a porka hó

Hazugnak adok és igaznak

Éltető fényt bársony meleget

Látom a könnyet háborúkat

Látom a látatlan sebeket

Mi lesz ha szívem összeszorul

Ökölbe szorítom kezemet

Mi lesz ha vad ökölcsapással

Porrá töröm Földet és Eget

Budaliget, 1967

LÁZASAN BETEGEN

Percek rohantak fuldokló tüdővel

Hajszolták felbolydult emlékeimet

Láztól vöröslő-égő szemekkel

Látni akartam a nyárvégi napot

Szívemben régi szerelem haldokolt

Nevével szenvedtem lét és nemlét között

Csókolni vágytam azt hittem utószor

És még élni akartam nagyon nagyon

Akkor úgy éreztem hogy indulni kell

De azt is reméltem mégis maradok

Mert sorsom másképp rendeltetett

Hűséges világom nem hagyhat el

Én voltam hűtlen bocsáss meg élet

Azt hittem minden a tobzódó vágy

Most tehetetlenül fekszem betegen

Bűneimre remélek feloldozást

Bélavár, 1967 augusztus

AZ IDŐ

Puha sötétben az óra
lassan tikk-takkol
rézfogak édes harapása
könnyű kis ingában dalol

fogakban éhes mohóság
elszökken egy pillanat
elszökkennek az évek
s holtan találod magad

Zalakomár, 1970 őszén

ECCE HOMO

Az Ember csodás

és az Ember gyarló –

A világmindenség bolyong

szívében és lelke labirintusában

tér és idő vágy és akarat

egymással küzdve hadakozva

eldönti mikor mi robban elő

vagy mi születik csendben

egyszerű tisztasággal –

Szeretet szerelem

öröm és jóság

világmegváltó terveket

szül az emberiség

nagy ámulatára –

Ám a keserű bánat

harag és gyűlölet

porba dönti amit a jóság

kínlódva alkotott

rombolás pusztítás

nyálkás hínárjai

mélybe húzzák mindazt

mi szép és emberi –

az ördöggel cimborálva

hideg gyűlölettel

ezt is az ember

az EMBER cselekszi –

Az Ember csodás

és az Ember gyarló

szeretni mindezért

mindkettőt lehet

mert az örök küzdés

örök ellentmondás

megváltja a Földet
megváltja az Eget

MIKOR AZ EMBER

Mikor az ember

géppé válik:

a szív és vér,

a csont és hús,

minden zsigered

száguld, előz, forr,

sistereg, mállik…

Mikor az ember

géppé válik

nincs tér, idő,

nyugalom, csend,

csak őrült rohanás

a mindennapi létért,

a tegnaptól a máig…

Mikor az ember

géppé válik

nincs barát,

szeretet, könny,

csak gyűlölet,

fém, műanyag, benzin

és minden rideggé válik…

Mikor az ember

géppé válik

nincs közösség, érzelem,

csak az Enyém,

csak az Én, csak az Én,

csak az Én és ismét Én –

mikor az ember
géppé válik!

KAVARGOTT- FORGOTT

(Helyzetkép 2005, .július 20 reggeléről)

Kavargott-forgott az egész világ,

mikor fáradt szemem kinyitottam,

mikor becsuktam akkor is kavargott

minden és ágyamat szorítottam.

Erőm elhagyott, hideg verejték

gyöngyözött hideg homlokomon,

mintha a Halál pörgetett volna:

félelem dobolt halántékomon.

Küzdöttem, mint fuldokló az árban:

biztonságot akartam a parton.

„No, most megvagy!” – kacagta a Halál

és nézte gyötört, izzadó arcom.

Mint dülöngő részeg tántorogtam,

a WC kagylóba vizet hánytam,

a Halál ott is kacagott rajtam:

„Nem szabadulsz! Végre Rád találtam!”

Kavargott-forgott az egész világ:

féltem, féltem – már majdnem feladtam! –

Gyötört arc köszöntött a tükörből

zihálva, könnyesen – : Megmaradtam!

Budapest, 2005. július 20

MIT GONDOLNAK A FÁK ?

Mit gondolnak a fák, mikor megfosztva levél ruháiktól 

dideregnek őszi ködökben, süvítő szelekben és téli hidegben?

Mit gondolnak a fák, mikor dermedt ágkarjaikat, kérges törzsüket összehúzva,

gyökér-lábaikat meleg föld mélyében melengetve élnek, alszanak, álmodnak?

Mit gondolnak a fák, mikor az ég áldott hó bundát terít rájuk, 

hogy ne fázzanak, reménykedve várjanak – szebb idő jövend el?

Mit gondolnak a fák, mikor tűző Nap csókjaitól szent bizsergés indul szívükben,

 s méhükben áldott nedvek munkálkodnak,

 hogy ezernyi rügy-gyermek induljon a világba új élet reményében?

Mit gondolnak a fák, mikor szerelmes napfény simogatásától szétpattannak 

a duzzadó rügyek és apró zöld levélkék kíváncsian kikukucskálnak a világra? 

Mit gondolnak, mikor a virágszirmok kitárják illatos kelyheiket?

Mit gondolnak a fák, mikor zümmögő méhecskék százai csókolgatják,

 bizsergetik virágaikat a ringó ágakon és nektárt kutatnak sárga illatos ölükben?

Mit gondolnak a fák, mikor gyermekeik – apró kis gyümölcsök 

csodálkozva tekintenek a kéklő égre?

Mit gondolnak a fák, mikor nőnek-növekednek gyümölcs-gyermekeik 

és fürdeti őket a Nap fénye, lubickolnak a Hold ezüstös sugarában,

 fürdenek záporban, esőben vagy levelek őrző tenyerében sírnak a viharban, jégverésben?

Mit gondolnak a fák, mikor férgek rágják

 sok gyümölcs-gyermekeik szívét, akik végül is meghalnak?

Mit gondolnak a fák, mikor permet gyógyszer-méreg hullik törzsükre, 

ágkarjaikra, leveleikre és gyümölcs-gyermekeikre?

Mit gondolnak a fák, mikor felnőtté válnak gyermekeik 

és elrabolja őket az Ember? Hisz így rendelte a Sors!

Mit gondolnak a fák, mikor szállnak az évek és megöregedve, megfonnyadva,

megkorhadva, megbetegedve állnak a szomorú, szigorú télben 

és fényes-fogú, ugató fűrész-kutyák marnak a testükbe?

Mit gondolnak a fák, mikor már utolsót döng a szívük és rázuhannak a földre?

Mit gondolnak a fák? –

KEMÉNY HITTEL

A fontos cél világítson előtted,

mint magas fároszoknak a fénye,

dúlhat a háborgó tenger körötted:

győzedelmednek így lesz esélye!

Hiába hívnak csábító szirének,

nem térítnek el nehéz utadról,

hiszen tudod milyen hamis az ének:

ármány hangja hallik át – a dalból!

Bár vad hullámok sokszor arcul csapnak,

a bátor hős mindig szívére hallgat: –

a tengerész tudja, hogy merre tart!

Diadalt is kemény hittel szerezhet! –

Aztán végül majd nyugodtan pihenhet: –

jutalma lesz a fényes, tiszta part!

Budapest, 2013. február 20.

ÁLMOMBAN ZONGORÁZTAM

Éjjel én álmomban zongoráztam. –

A billentyűkön táncolt tíz ujjam,

és azt hittem, hogy nem is álmodok,

s valóságban zongorázni tudtam.

Billentyűkön táncoltak ujjaim,

zengtek a csodás fürge dallamok,

könnyedén játszottam és hallottam

a zenét, és hittem – nem álmodok!

Sőt láttam, és tudtam, és éreztem

mikor melyik billentyű jő sorba,

mert agyamban zengett a szép zene,

s elvezérelt helyes akkordokra.

Elámultam a Nagy Zongoristán:

ritmus, zene olyan szépen zengett.

Lágyan jöttek elő a dallamok, –

mint kit Isten zenésznek teremtett!

A zenét sem hallottam még soha,

most szülte a szent inspiráció!

Tehát én Zeneszerző is vagyok!

Ezt nem is tudtam! – Gratuláció! – –

Aztán azt sem tudom, hogy miként is

ért véget e furcsa valóság-álom? –

Tán egy másik életemben voltam

zongorista-zenész? – Így konstatálom!

Budapest, 2013. december 3, 23 óra 28 perc

A TEST ERŐS, HA...

Ha nem táplálod a tested:

elhagy a lélek!

Ha nem táplálod a lelked:

elhagy az élet!

A test erős, ha erős a lélek! –

Egymással ők örök szövetséget

kötnek!

A test erős, ha erős a lélek! –

Lényegtelen a korod, az évek

súlya!

A test erős, ha erős a lélek! –

Gazdag leszel, kincseid – az Élet

csodái!

A test erős, ha erős a lélek! –

Őrzik egymást hű ikertestvérek

szerint! – –

A test beteg, – ha beteg a lélek! –

Az öregkort bizony meg nem éred –

soha!

Budapest, 2014. február 21

MEDITÁCIÓ – ÉJFÉL UTÁN

Bár még nem érzékeled lelkedben, –

elsuhant feletted is az Idő;

bár nem gondolod azt,

hogy tán megöregedtél;

bár csak olykor jut eszedbe – az Odaát,

ha meglátsz egy nyomorult embert,

ki csak vonszolja magát,

akár a lábon lőtt sebesült

a didergő télben – és testéből,

lelkéből szivárog a vér...

Nem!...Nem érzed azt,

hogy elindult már a 68. madár –

csőrében álmaidat,

sorsodat tovaröpítve...

Ám, – ha olykor a tükörbe nézel,

már kissé más arc tekint reád! –

Nem fáradt még, és nem is riadt: –

de az Idő már kissé átszabta

ábrázatodat!...

S ha nézed kézfejeden

az egyre vékonyodó,

már szinte pergamenszínű

és vékonyságú bőrt: –

a rugalmasság tovaillant,

s az erek: – mint lüktető huzalok

egyre jobban előtolulnak a mélyből! –

Igen!...

Száll az Idő, és szállnak az évek!

Ám szívedben még pezsdül az ének! –

S hiszed: – van még mit tenned –

e forrongó Világban!

Budapest, 2014. március 21, 0 óra 45 perc

SZÉPSÉG ÉS IFJÚSÁG

Szépség és Ifjúság! –

Mily áldott ajándék,

és drága kincs,

melyet az Élet ad,

hogy ápold és becsüld –

az értéke szerint!

Szépség és Ifjúság! –

Mily áldott ajándék,

ám súlyos teher is,

ha nem érzékeled:

mivé válthatnak

értékes kincseid!

Szépség és Ifjúság! –

A testnek édes bűvölete,

robbanó érzelmek forrása,

álmatlan éjszakák szenvedése,

gyönyörű éjszakák

csillagok közt száguldása! –

Szépség és Ifjúság!

Gyönyörű hangok, énekek

zengése a lélek mélységeiből!

Visszalopakodás az Édenbe: –

a halhatatlanság végtelen

érzése – és reménye!

Budapest, 2014. március 26. 0 óra 15 perc

EGY PESSZIMISTA LELTÁR

VEGYES OPTIMIZMUSSAL

Nagyapámnak végbélrákja volt,

nagyanyámnak meg méhrákja,

Gyula nagybátyám agytumorban halt meg,

apámat meg nyirokrák vitte el.

Manci nagynénémnek végbélrákja,

Aranka unokatestvéremnek méhrákja volt.

mégis infarktusban halt meg a

békásmegyeri HÉV megállóban,

mikor Bélavárra, gyermek- és serdülőkori

nyaralása emlékeinek a színhelyére

igyekezett...

Irénke nagynéném 95 évet élt,

apám 68-at, anyám meg 75-öt...

Mit örököltem?!...

És – most mit remélhetek?!...

Budapest, 2014. április 12. 0 óra 40 perc.

HANGULAT

A jól végzett munka
öröme szétáradt testemben

lelkemben a nyugalom
csöndje zenélt

Nem robogtak agyamban
vad gondolat-paripák

Néztem a néma fák
szótlan magányát

Oly jó ez az ős-nyugalom
oly jó a pillanat varázsa

Budapest,2016. március 3. 21 óra 15 perc

NEM ÁPRILISI TRÉFA VOLT

Bicskére mentünk autóval,

az időjós meleget mondott,

bár eget felhő borította, –

délután volt, mire feloszlott...

Mirkó cicánk lassan előjött,

elsőként az öt cica közül,

nyávogva üdvözölt bennünket,

majd Roxána is előkerült.

Ették a finom cicakaját,

szagra előkerültek a tarkák,

négyen álltak az edény mellett,

az ételt csámcsogva falták...

Telken van mindig tennivaló:

metszettem, feleségem kapált

virágokat, oly szép idő volt,

a meleg déli szél fújdogált.

Porhanyós talaj várt magokra:

borsót vetettünk, sárgarépát,

kevéske petrezselymet is,

majd földbe raktuk a dughagymát. – –

Aztán egyre viharosabb szél

támadt reánk, mely északi volt:

éreztük minden porcikánkat,

ruhánk szinte reánk fagyott.

Előkerült kedvenc cicánk is:

vörös, fehérmellényű Reddy.

Kapott ő is májpástétomot, –

s a vad szél csak nem akart szűnni!

Éreztem, hogy hátam átfagyott,

hasamat meg görcs gyötörte:

és émelygő hányingert éreztem,

majd epémet görcs feszítette.

A fejem is szédülni kezdett,

s hánynom kellett: –ez nem tréfa volt!

Azt hittem, itt a vég: szenvedtem,

s hideg voltam, akár a holt...

Átfagyva haza igyekeztünk,

csak egy kis darabig vezettem,

a fájdalom egyre feszített,

epémen többször könnyítettem...

Ólomlábakon járt az Idő,

a fájdalom úgy szorongatott...

Csak haza! Haza, – minél előbb!

Az agyamban csak ez zakatolt!

Jajgattam, folyt a sűrű könnyem,

mikor hazaértünk kiszálltam

kocsinkból, lassan botorkálva,

füvön állva csak hánytam, hánytam!

A szomszéd háznak az erkélyén

telefonáltak, s mondták: –részeg!

Rosszul vagyok! – ezt kiáltottam,

s azt hittem: – elhagy a lélek!

Lakásunkba felbotorkáltam,

és kínzott, kínzott a fájdalom,

feleségem egy injekciót

adott, hogy szűnjön az ártalom!...

Lefeküdtem, de elaludni

mégsem tudtam nagyon sokáig,

gyötört a kegyetlen fájdalom,

azt gondoltam: – ez tart a halálig.?!...

Sokáig szenvedtem ágyamban,

agyamban ezernyi kép rohant

múltról, jövőről, az életről, –

míg végre az álom rám zuhant. – –

Pár jótékony órát aludtam,

talán az injekció hatott? –

Mindez nem áprilisi tréfa! –

Halálfélelem szorongatott!

Budapest, 2016. április 2, 13 óra 33 perc

AZ ERKÉLYEN

Mintha puha kéz simogatna,

olyan lágy a meleg fuvallat!

Az erkélyen ülök, a Nap felé

fordítom meggyötört arcomat. –

Tegnap fájt a kín, az epegörcs,

számomra még ismeretlen volt, –

azt gondoltam: – itt a vég,

s halál gúnyosan belém karolt! –

Túléltem! – Csak apró lüktetés

jelzi, hogy bennem valami fáj...

Eszembe jutott : – barátunk,

Keres Emil már oly messze jár! –

Az élet rendje, hogy születünk,

küzdünk, végezzük dolgainkat,

és az apró örömök teszik

széppé, nemessé napjainkat! –

Mintha puha kéz simogatna,

olyan lágy a meleg fuvallat!

Erkélyen ülök, Nap gyógyítja

a riadt lelkemet, arcomat!

Budapest, 2016. április 4, 15 óra 15 perc

AMIKOR AZ ERKÉLYEN ÜLTEM

Amikor az erkélyen ültem,

hessegettem bajt és bánatot,

eszembe jutott sok-sok emlék,

amit a napfény előhozott...

Nagyon kedves emlékem mindig: –

kerista voltam, minden nyáron

az otthon ölén pihenhettem, –

de boldog voltam Bélaváron!

Az öreg ház lépcsőjén ültem, –

az érzelmes költői lélek,

madarak énekét hallgattam,

arcomat csókolták a fények...

Aztán nemrég voltam Venelles-ben,

hol Michel barátom fogadott,

csodáltam a Provence-i tájat,

a környék szépsége megkapott.

Avignon, Marseille, Aix-en-Porvence

emlékei is előkerültek! –

Az áldott szeptemberi napok

bennem csodává nemesültek! –

Ma egyik versem szomorkás volt,

e versem örömöket zengett! –

Az ember lelke, mint az inga: –

hol jobbra, hol meg balra lengett!

Budapest, 2016. április 4, 16 óra 02 perc.

SUHOG A HIDEG SZÉL

Suhog a hideg szél,

fenyőág táncot jár,

ha szemem becsukom:

gondolat messze száll! –

Messze száll a télbe,

havas alvó tájra,

elfáradt a világ:

sötét hullt a fákra...

Sötét hullt a fákra,

a szél lecsendesült,

fenyőág nem táncolt, –

lelkem csöndbe merült!

Suhog a hideg szél! –

Bolondos április:

fázik és didereg,

remeg – a lelkem is!

Budapest, 2016. április 14, 23 óra 28 perc.

KETYEG AZ ÓRA

Ketyeg az óra

lüktet az epe

fájdalom gyötör

hát mi a fene

bújt a testembe

megint fájdalom

diclofenacot

gyorsan bekapom

Várom a hatást

áldott enyhülést

vigye az ördög

görcsöt feszülést

Ketyeg az óra

múlik az idő

múlik a kín

érzem visszajő

fájdalommentes

kegyes állapot

párpercnyi kín volt

ami árthatott

Párpercnyi kín volt

ilyen az élet

pihen a test

pihen a lélek

Párpercnyi kín volt

ilyen az élet

fájdalom öröm

jelzi hogy – élek

Budapest, 2016. április 19, 9 óra

A VERSFORDÍTÁSRÓL

Mikor előtted pihennek

a fehér papírlapokon

a szemnek idegen,

de a léleknek és az agynak

ismerősen zsongó szavak,

akkor megérint a varázs: –

megfejteni a szavak alkotta

mondatok mögött

rejlő érzelmeket,

átélni a gondolatokat,

melyeket a más nyelven

gondolkodó, író és beszélő

költő a papírra vetett...

Átélni, átérezni gondolatainak

minden rezdülését, –

belebújva lelkébe,

miként a színész teszi azt,

amikor egy-egy szereplőt

megtestesít a színpadon. – –

S végül elkészül a mű, a fordítás,

amely már magyar szavakkal

zengi egy idegen ország fiának,

de megkedvelt lelki-barátnak

míves gondolatait.

Budapest, 2016. április 19, 13 óra 15 perc

MÉLYRŐL JÖVŐ GONDOLATOK

I.

HELYZETKÉP

Beteg vagy!? Látszik, hogy a szemgödrökbe

befészkelődött a bánatnak csöndje.

Arcodról elillant a fényes mosoly,

és úgy látszik szenvedsz, – mint ki haldokol!

Szemed nem csillog, mert megszökött a fény!

Lesz-e még megváltás? - És lesz-e remény?

Budapest, 2016. május 11, 0 óra 21 perc

II.

FOGYÁS

Köhögtél sokat,

elszállt erőd,

átélhetted most

a szenvedőt!

Fogyott a csermely:

test-patakod,

több víz folyt el már,

mint a kapott!

Csökkent a súlyod,

sápadt a lét!

Hordtad szenvedés

fakeresztjét!

Budapest, 2016. május 11, 0 óra 37 perc

III.

VERSMONDÁS

Érces hangod úgy elszállt

mint egy riadt kismadár

versmondásod nem színes

hangod rekedten danál

Pedig az agy és a szív

mindent pontosan követ

ám hang nem adja vissza

miként lüktet a szöveg

Budapest, 2016. május 11, 0 óra 50 perc

IV.

HALLOTTAM MA

Varga Tibor költőnek

Hallottam ma csodás költőt,

ki versét úgy dalolta,

hogy a lélek csodálkozott,

elámult egy pillanatra!

A versnek minden sorában

zengtek gyémántfényű szavak! –

Az tud írni ilyet, kinek

a szíve majdnem megszakadt!

Budapest, 2016. május 11, 1 óra

V.

HA SZERETETBEN ÉL...

Ha szeretetben él a lélek:

minden nap öröm lesz a létnek!

Ha szeretetben él a lélek:

szeretetet ad minden lénynek!

Budapest, 2016. május 11, 1 óra 10 perc

OLYKOR

Olykor tompa fájdalom

szúr a szívembe

mintha a vérem nehéz

követ cipelne

Vagy tán az emlékek súlya

dörömböl bennem

mit évtizedek alatt

összegyűjthettem

A sok öröm és bánat

hatalmas teher

amely a porba sújthat

vagy mennybe emel

Budapest, 2016. június 16, 13 óra

SZERELEM

*

  FOHÁSZ

Tavasz, tavasz, ravasz tavasz,

rád vár sok lány, pelyhes kamasz.

Ámor, mámor istene,

tegzed csínnal van tele,

húzz ki egy vesszőt, s lőj szíven,

hadd legyen boldog életem!

Lőj szíven minden lányt, ifjút,

szépet, csúnyát, kevélyt, hiút!

Pengjen vessződ, zengjen húrod! –

Ámor, tedd meg, mert te tudod

Csak e szép mesterséget!

Bélavár, 1963 június 27

 Á MON AMOUR

( Szerelmemnek)

            Mily szép, rejtélyes az élet?                               Quelle belle, mystérieuse est la vie?

Tartogat számunkra szépet.                                Il faisait pour nous un miracle.

Életkoszorúnak gyöngyét,                                  Le perle de couronne de la vie,

Fájó szívem szép zenitjét.                                  Zénith de mon coeur douloureux.

Szívem sokszor lángra lobbant,                         Mon coeur souvent faisait la feu,

Szerelmesen nagyot dobbant.                            Il bat grandement en amoureux.

Szép viszonzásra nem talált.                              Il ne se trouve pas de retrour,

Szép ábrándom semmivé vált.                           Mon réve beau n’en sera rien.

Szívem megint lángra lobbant,                          Mon coeur maintenat fait la feu,

Szép dallamokat dúdolgat.                                 Il fait une tres belle musique.

Csak azt dobogja szüntelen,                               Il ne bat que sans arrét,

Hogy Tiéd vagyok, Kedvesem!                          Avec toi est magnifique!

Ó, édes, kedves kisleány,                                   Ó, chére, gentille, belle fille,

A szemed rabja vagyok már!                             Je suis esclave de tes yeux!

Csak arra kérlek Tégedet,                                  Je ne demande que de toi,

Ne zárd el tőlem Szívedet!                                 Tu garde en coeur á moi!

Ne gondold, hogy másé szívem,                        Mon coeur n’est que de toi,

„Csak Tégedet óhajt lelkem”!                            Je n’aime que toi, ma chére!

Ó, jer csak hozzám és ne félj,                            Viens n’a pas peur de moi,

S boldog leszek – érzem én!                              Je serais heureux avec toi!

Bélavár, 1963 június 21                                               Nagykanizsa, 1963 december 10

                                    LÉGY VELEM

Légy velem, ha öl a bú,
légy velem, ha örülök,
légy velem kis gyöngyszemem!
Édes lányka légy velem!

Légy velem, ha hideg a tél,
légy velem zengő tavaszban,
légy velem és bátoríts!
Légy velem a harcaimban!

Légy velem, ha beteg vagyok,
légy velem, ha jön az est,
légy velem, ha csüggedek!
Légy velem, mert könnyezek!

Légy velem, zárkózz szívembe,
légy velem te drága lény,
légy velem, mert meghalok,
ha nem leszel enyém!

Nagykanizsa, 1964. május 2.

SZÖSZKE LEÁNYKA

Szöszke leánynak édes a csókja,

Szöszke leánynak kedves a hangja

És gyenge karja csak azt akarja:

Engem öleljen és senki mást.

Szöszke leánynak tüzes a vére,

Szöszke leánynak kék szeme csalfa,

Lágy keze selymes, mint a zöld pázsit,

Huncutul néz rám és egyre csábít.

Szöszke leányka megbabonáztál,

Édes börtönnek mélyére zártál,

Vergődök mostan gyötrődés szárnyán.

Szöszke leányka őrzöm emléked,

Nem feledem el kis csalfa képed,

Ki május este jól megigézett.

Nagykanizsa, 1964 május 21

KÖSZÖNTLEK

Köszöntlek leányka,
mint a felkelő nap bíbora
a tágas mező ezernyi ritmusát,
mint vígan fickándó hal
a hűs patak vizének
lágy simulását!

Köszöntlek leányka!
Szavadra némuljon el
a patak csobogása,
a terméketlen kő teremjen
ezernyi virágot!
A dalos madárka
vígan trillázza:
Te vagy a szívemnek
Legnemesb virága!

          Bélavár, 1964. december 22.

HOZZÁ

Te szőkés-hajú látomás,

Te vérpezsdítő láng-varázs! –

Hozzád röppen énekem,

mert betörtél szívembe,

mely csapongva lobog,

mint rőzseláng, melyet szél ölelget.

Te szőkés-hajú látomás,

Te eleven tűz! –

Tested forró kráter,

melyben halkan zubog a vér,

s ha hozzám ér

érzem testedben a nyugtalan tüzet.

Te szőkés-hajú látomás,

vágyak izzó forrása! –

Ereimben vadul rohant a vér,

lángoló karomban dobolt,

mikor arcod égett arcomon,

s ajkam táncolt ajkadon.

Te szőkés-hajú látomás ! –

tekints reám

szemed azúrkék tavával,

melyben rejtély csillog,

s vágyról zenél,

mely testedben feszít!

Nagykanizsa, 1965, február 14

BOGARAK PATTANTAK A NAPBÓL

Bogarak pattantak a Napból

Széthordani tündér-meleget

Virágba oltani édes terheket

Mit cukorból fontak és aranyból

Sétáltunk fényzuhatagban

Suhogott tiszta ruhád

Csodáltam bíbor puha szád

Éreztem áldott tavasz van

Éreztem vert arany a perc

Nehéz évek olvadtak eggyé

Kettőnkből csattant a láng

Tündöklő szerelemmé

Budaliget, 1967 tavaszán

KÉRDÉS

Mikor tisztul a tűz

Mikor nyughatok végre

Mikor hajtom bolondos fejemet

megváltó asszonyom ölébe

Bélavár, 1967 júliusa

UTOLSÓ VALLOMÁS

Elváltam tőled mint

a folyó megszokott

ősi medréből

rohantam hűs tenger

örvénylő mélyébe

süllyedni sírni elpihenni

Percek peregnek

hullnak messze távolból

eldalolják léted gyönyörét

visszasírják forró szád

bársony kezed s öled

megsemmisítő hevét

Hogy mit hoz a jövő

Nem tudhatom

talán esengek csókod

zizzenő szikráiért

melledre vágyom hajtani

bolondos fejem

Hogy mit hoz a jövő

Nem tudhatom de őrzöm

lényed összes cseppjét

mint tenger a folyót

és bennem zúg zokog

nyugtalan emléked

Budaliget, 1967 őszén

SZERETNI ÉS SZENVEDNI

Hányszor éreztem régi szerelmek

Vesztett és nyert csaták gyötrelmeit

Hányszor éreztem tündér ékességét

Gyémánt csillogását és hamis kincseit

Hányszor éreztem hogy vágyom

Legforróbb asszonyi karra

Hányszor éreztem hogy vágyom

Fullasztó csókos viadalra

Hányszor éreztem szerelmed

Gyönyörű csillagrendszerét

Mely hozzád vonz és taszít

Szeretni szenvedni megtanít

Budaliget, 1968 januárja

ÁLOM ÉS EMLÉKEZÉS

Érintettem derengő arcod

Szétporladt simító kezemben

Elvitt a perc mint a fürge szél

Széthintett az álom-hegyekben

A szívedből virágok nőttek

Szemedből szép csillogó tavak

Torkodból madarak röppentek

Testedből pedig fürge vadak –

Szálltam álom-erdőn keresztül

Csengő-bongó fácskák daloltak

Sebes patak rohant a völgybe

Hol gyémánt virágok ragyogtak –

És reggel kipergette a Nap

Az örök mindennapi áldást –

Én este ismét elindulok

Keresni arcod tisztaságát

Kiskomárom, 1968 tavaszán

D A L

Jajongott a bús rigó

felém hozta a szél dalát

elzokogta üveghangon

fájó szívnek ritmusát

mert megölték kedvesét

hadd tudja a világ

eldalolta mindenkinek

mérhetetlen bánatát

Kiskomárom, 1968 április

LASSAN TŰNŐDVE

Szisszennek bennem a vágyak

Csontig metszi a lét

Dörömböl lelkemben a harc

Mit vívok emlékedért

Gyűlnek a gondok a versek

Lehajtott-fejű nappalok

Forgolódnak az éjszakák

Álmatlan sóhajok

Tudom hogy sorsod az életem

Tiszta kristályba fordul

Várok megváltó pillanatra

Fogam se csikordul

Kiskomárom, 1968 tavasza

TALÁLKOZÁS

Csend fény csend tűz

Fény szem tűz csillag

Csend csillag csend tűz

Hold tűz fény szem

Csend fény tűz csillag

Könny csók csend tűz

Kéz szem tűz csók

Csend tűz lomb láng

Tűz kéz szem csend

Kéz szem tűz csillag

Tűz kéz szem csók

Kéz tűz szem csillag

Csók láng tűz szem

Tűz csend fény csend

Kiskomárom, 1968 tavaszán

  EGYSZERŰ DAL A SZERELEMRŐL

Amikor meglátta egyszerűségét

Amikor meglátta gyönyörűségét

Amikor meglátta csillagmagányát

Amikor meglátta díszítetlen házát

Amikor meglátta őszinteségét

Amikor meglátta koldus szegénységét

Amikor meglátta gyötrő szenvedését

Amikor érezte szép közeledését

Akkor tudta ő lesz ő lesz az asszonya

Szerelmes szívének szépséges angyala

Kiskomárom, 1968 tavasza

SZERETLEK

Szeretlek, mert tiszta vagy,

Mint világító, fénylő csillagok.

Szeretlek, mert szeretsz,

Mint simulékony kristálypatakok.

Szeretlek, mert igaz vagy,

Mint, ahogy magam élek.

Szeretlek, mint ahogy szerethet

Hűséges, szerelmes lélek.

Körmend, 1969 március

ZÖLD CSILLAGOK

Szemed sugarai égtek szememben

és szemem sugarai égtek szemedben:

kutatták lelkünk csodás Atlantiszát,

elsüllyedt bűnös emlékek sóhaját,

mely felszakadt a kék csöndből,

hogy tisztán érjen az életadóhoz.

Ezernyi zöld csillagból állt össze

szemed moccanatlan csillámló tükre,

úgy égetett a zöldes derű,

úgy égetett a szótlanság,

úgy fájt a szótlanság és oly édes volt.

Hullámok csattantak és zúgtak,

ábrándok és képek szakadtak agyamból,

felbolydult világ, fellángolt vér

szikrázott megfeszített önmagamban,

mert szemed sugarai égtek szememben

és szemem sugarai égtek szemedben.

Úgy égetett ez a tisztaság

és oly édes volt.

Jelek szikráztak fénylő szemedből,

jelek, tüzek, lángoló jelek:

Égess! Szeress! Égess! Szeress!

A NYÁR

Ez a fojtó meleg szívekbe hull,
Magányosok éje gyászba borul.
Gyémántkönny cseppen az égből,
Csillag szikrázik messzeségből.
Villog a Hold: aranykaszás,
Lélegzik a virág:tündér-varázs.
Ezüst lámpa: szentjánosbogár,
Rikoltoz az éji madár.
A vérben elektronok rezegnek,
A bőrön vízgyöngyök remegnek.
Egymásba hullik a haj,
A comb, a száj, a kar…
Ez a fojtó meleg szívekbe hull,
Szerelmesek éje lángba borul.
Gyémántkönny cseppen az égből,
Csillag szikrázik messzeségből.

Nagyatád, 1970 július

FEHÉREN IZZIK

Fehéren izzik a csont

A csókban villámok sisteregnek

Didergésünk hideg Hold

Az ajkak közt gyöngy-fogak remegnek

A testünk hús-csont bilincs

Kráter lüktet a szemekben

Gyémánttá égünk és édes

Sebbé e rettentő szerelemben

Budapest, 1970

NOCTURNO

Tűz-ölű

tűz szívű

éj

sóhajt

lombcsipkés

nyoszolyán

bársonyos

égen

csillagok

fénye

zenél

Zalakomár, 1970

TŰNŐDŐ

Őszi levél zörög a fákon. –

Bús dal zokog rettentőn, fájón!

Könnycseppben remeg Napnak fénye! –

Egyedül vagy – és társad kéne!

Hosszú a bú: – magányos nyárfa! –

Egekig szökken sudár ága!

Hova nem tér egy árva madár. –

Hol határtalan lett a határ. –

Szívedben zöldül piciny levél. – –

Hogy társra találj: – kell a remény!

Zalakomár, 1970 őszén

HARCBAN EGYMÁSÉRT

Harcban egymásért: búsan, boldogan.

E felnőtt játékban, érzem megfogan

a jövő, mely hozzám kényszerít,

Hozzád a remény, a vágy, a hit.

Bennünk ezernyi lelki rezdülés,

lázadni vágyó testi zendülés. –

És bízni kell,

mert hinni kell,

hogy annyi küzdelmes év után

kettőnk embersége a próbát kiállta:

ez a létünk sója, teremtő világa.

Őszinteség, Hűség, Szeretet! –

Ezt vállaltuk ketten: – komoly szerepet.

Bár a közönség is mi vagyunk,

ha sikerül nem rivallunk.

Egyszerűen, mint a föld és az ég:

egymásért létezünk, egymás kezét

szorítjuk féltő szerelmesen.

Zalakomár, 1970 decembere

ÉRINTÉS

Oly szép a kívánt pillanat varázsa
még kételyek közt vergődik a lélek
ám bűvölet ruhái földre hullanak
vad csókok várnak roppant ölelések

Budapest, 1986

FÁKAT BORZOLT AZ ESTI SZÉL

Fákat borzolt az esti szél

Szobánk falán táncolt a fény

Szemed csókoltam arcodat

Ívelt vállad és szép hajad

Az öv derekadról lehullt

A vágy a csóktól lángra gyúlt

Ruhánk a földre hullt remegve

Mezítlen szállottunk tengerre

Gyönyör-Hajónk szerelmesen

Hánykódott Gyönyör-Tengeren

Fáradt-csapzottan partra értünk

Halkan zihált a boldog létünk

Fákat borzolt az esti szél

Szobánk falán táncolt a fény

Budapest, 1986 nyarán

TÜNDÉRHARANGOK KEBLEID

Tündérharangok kebleid

Melynek ringása mámorít

Rubin Holdak és Éj Szeme

Alkotta Vágyak istene

Bármely ruhában rab madár

Vergődik áldott csókra vár

Boldogan reng remeg megint

ha ajkam rá száz csókot hint

Budapest, 1987. június 13

SZTIRPTÍZ

Habkönnyű fehér áttetsző ruha

körbeölelte az ifjú leányt

reflektor fénye perzselte falta

kísérte minden mozdulatát

Sóvárgó szempárok csókolták a bőrét

élő eleven fehér reflektorok

zsongott a zene forgott a lány

kiszáradt nagyot nyelt sok férfi torok

Forgott a lány és lebbent a fátyol

kivillant a mell és formás csípő

bódító zenére ringott a test

táncolt két kicsi ezüstös cipő

Forgott a lány és zuhant a fátyol

feltárult a testnek völgye és erdeje

sugárzott a fényben a szép meztelenség
és rikoltott rikoltott rikoltott a zene

Varsó, 1987. július 31, 23 óra 50 perc

REJTS HÁT MAGADBA

ÁLDOTT LEGYEN A PILLANAT

mikor szemed sugara

úgy hullott rám mint izzó parázs

és torkom kiszáradt

ÁLDOTT LEGYEN A PILLANAT

mikor hajad illatos selyme között

boldogan rugdalódzott

bolond szívem

ÁLDOTT LEGYEN A PILLANAT

mikor ajkad bíborában

megszületett és lüktetett

a megkívánt csók

ÁLDOTT LEGYEN A PILLANAT

melyben tested ritmusa

és melleid rezzenése

egy-egy édes áramütés volt

kitakart mezítelen bőrömre

ÁLDOTT LEGYEN A PILLANAT

mikor eggyé lettünk

s lettél a levegőm:

REJTS HÁT MAGADBA

MINDÖRÖKRE!

Budapest, 1987, december 18

ALVÓ ASSZONY

Sok olvasás után –egy téli éjjel,

zsibongó aggyal megpihenni vágytam.

S a lámpafényben asszonyomnak arcát:–

az alvót, boldognak s álmodni láttam.

Elszállt a gond, táncolt a csönd a csönddel.

Mily szép az alvó– nappal dolgos asszony

A fény a bársony pillák közt bezárva:

Nem kell, hogy a szem vörösen virrasszon!

A haj a párnán szunnyadó selyem volt...

Mily szép tud lenni e földi pillanat? -

És gondolatban csókokban fürödtünk,

mint tóban fürdik aranyló tiszta Nap.

Budapest, 1988. április 1.

MEGFÁRADT FEJEMET

Megfáradt fejemet

Melleidre hajtom

Vörös vágy dörömböl

Dübörgését hallom

Budapest, 1989

MULANDÓSÁG SEBEI

Ha áldott szemek

fényében bujdokolsz

lelkedet szerelem

tisztítólángja perzseli

ha ajkadon édes

csókok íze leng

s a véred izzással

vággyal van teli

gondolsz-e bánatra

gondolsz-e halálra

Gondolsz-e másra mint

a szépség ifjúság

mulandóság sebei

sajognak-e már

és röpdös-e már

fekete-szárnyú félelem

lelked templomában

Gondolsz-e arra

hogy értékes gyöngyeid

szertegurulnak

és egyszer elalszol

akár ringó ágakon

pihenő csöndes virág

Budapest,1992. február 3.

  A TOLVAJ IDŐ

A Tolvaj Idő

ellopta arcodról

ifjúságodat

fölfalta

bőröd pírjait

meglopta

szemed csillogását

ám szívedben még

a régi szerelem

lobog

és csókjaidban

ifjú tüzek

égnek

EZERNYI TÜCSÖK

Ezernyi tücsök

boldog zenéje

augusztusi

nászban

tücsök-zene

szimfónia

száll bársonyos

éjszakában

Zengnek zenélnek

mert szerelemben

oly szép a

világ

illatoznak rózsák

mályvák violák

és sok mezei

virág

Béke derűje

a csillagokig

édes illatot

szitál

ezernyi tücsök

boldog zenéje

csitult szívemben

muzsikál

Bicske. Galagonyás-dűlő,

2005.augusztus 6, 21 óra 15 perc

CSILLAGPALOTA

Csillagpalota

Fénylő ablaka

Reszket a szélben

Csillagpalota

Gyémánt ajtaja

Bársonyos égen

Csillagpalota

Vágyak temploma

Szerelmes éjben

Csillagpalota

Kedvesem sóhaja

Fürdik a fényben

Budapest, 2006. január 19.

L’AMOUR ÉTERNEL

( Örök szerelem )

Tes yeux sont étoiles argents                                               Szemed ezüstös csillag

qui est arrivée en ciel                                                           az égből jött

pour aimer un homme                                                          hogy embert

qui t’aime bien                                                                     szeressen

Quand tes yeux pas seront brillants                                     Mikor elhervad szemed

la lumier sera mort                                                               csillogó fénye

un homme t’aimra toujours                                                  egy ember szeret

l’humanité jamais sera mort                                                 örök szerelemmel

un homme                                                                             egy ember

t’aimra toujours                                                                    szeret mert nem

avec amour                                                                           hunyhat ki

éternel                                                                                   embersége

Budapest,1966

L’AMOUR ÉTERNEL 

( Örök szerelem )

- Variációk -

I

                                                     Szemed ezüstös csillag

                                                     az égből jött

                                                     hogy embert 

                                                     szeressen

                                                     Ha majd elhervad
                                                     szemed  csillogó fénye
                                                     egy ember téged
                                                     örökig szeret
                                                     mert nem hunyhat ki
                                                     embersége

II                                     III

                             Szemed ezüstös csillag               Szemed ezüstös csillag

                             az égből jött                                az égből érkezett

                             hogy embert                                hogy egy embert szeressen

                             szeressen                                     ki szeret tégedet

                             Mikor elhervad szemed              Mikor majd nem csillog szemed

                             csillogó fénye                             és halott lesz a fény

                             egy ember mindig szeretni fog   egy ember akkor is szeret

                             sohasem hal ki embersége          nem hal meg a remény

                             egy ember téged szeretni fog      egy ember téged szeretni fog                 

                            örökig szerelemmel                     mindig örök  szerelemmel

                                                   

  

SŰRŰ ÉJBEN

Sűrű éjben szép tested világít,

Ízlelgetem a bőröd bársonyát,

  Nyelvem csikland két bíbor-kupolát,

Édes villám csókokban cikázik.

Mindkettőnket tüzes vágy irányít,

Mohón isszuk szerelem mákonyát.

Édeset, sósat érzek, áfonyát:

Tested bűvös étket ad; királyit.

Összeforrva, összegabalyodva

Öled magába vonz és eltaszít,

Testzenénknek ritmusa dalolja

Emberlétünk csodáit, titkait:

Ketten ég és föld között lebegve,

Itt a Földön találtunk a Mennyre!

BARKABIMBÓ

Barkabimbó pihen
az ágon.
Jöjj el hozzám, jöjj
kicsi párom!

Barkabimbó hullik
a földre.
Jöjj ide párom, jöjj
az ölembe!

Barkabimbó ágon,
s a földön.
Édes párom csókban
fürösztöm!

Barkabimbó pihen
az ágon.
Nincs nálam boldogabb
e világon!

   New York, 2006. március 17.  


FÁZOM
Simon M. Veronika festménye nyomán

Fázom, didergek!

Pedig nem hideg

most ez a tenger.

Jöjj ide hozzám

Édes! Úgy várok

rád szerelemmel!

Ó, jöjj vigyél el

magaddal s melegíts

meg két kezeddel!

Vigyél magaddal

és szabadíts meg

csöppnyi ruhámtól!

Gyere, Kedves! Jöjj,

mert úgy didergek

szerelmes vágytól!

Bicske. Galagonyás dűlő,

2007. július 18, 19 óra

SZERESS! ÖLELJ!

Simon M.Veronika festménye nyomán

Szeress! Ölelj!

Tépjél ezer

darabra!

Tiéd vagyok,

s a gyönyörnek

a rabja!

Csókold szívem! –

És mellemnek

csúcsait!

Mohó szád és

nyelved húsa

megvadít!

S ha azt érzed,

az ágyba hív

a vágyad:

vadállatként

szaggasd szét

ruhámat!

Bicske. Galagonyás dűlő, 2007. augusztus 2, 18 óra

A NŐI TEST HIMNUSZA

Mily szép a női test,

akár egy bűvös hangszer,

ha magadhoz szorítod,

a vágyad égig csap fel!

Nézd sejtelmes fényben

a formák szép tökélyét:

az Isten megalkotta

a saját szeme fényét!

Míves, szép teremtményén 

ő is elcsodálkozik:

női testben mennyi báj,

titok, hegy s völgy lakozik!

Formás váll, ívelt derék,

húsos csípő és tompor!

Ha érinted, szabadulsz

nyűgödtől, bajodtól!

Női test legyen áldott!

S legyen áldott hatalma!

Bánatban hozzá búvunk,

S találunk szép vigaszra!

Bicske. Galagonyás-dűlő, 2007. augusztus 3.

AKARSZ LENNI SZERELMEM?
Simon M. Veronika „Krúdy szerelme” című festményéhez

Mit látsz a két szememben?
Hány bús férfit öleltem? –
Vad csókokkal szerettem,
s elszállt a búja menten?!

Szépnek találsz te engem?
Hisz formás, dús a keblem!
A vágy csillog szememben! –
Akarsz lenni szerelmem?

Ó, mondd akarsz! A testem
csókban fürdesd, kezeddel
úgy simogass: – ne rejtsem
tüzem kitárt ölemben!

Bicske. Galagonyás dűlő, 2007, augusztus 3. 

SZERELMES ÉNEK

A mélyben zsong lelked harang-bongása,
benned zenél a vérnek lángolása,
éget a szemek varázslatos fénye,
menekvés nincs: – magához vonz örvénye!...

Zizzen, dalol ruháknak suhanása,
kitárul a test mezítlen varázsa: –
ég és föld egymást ölelve,
zihálva, boldogan száll – a mennybe!

Budapest, 2014. március 26.


SZERETET
*
KITÁRT SZÍVEMBEN

Tiszta egyszerűséggel mondom el:
Kitárt szívemben koldus alázat,
Fénylő páncélom az őszinteség,
Nem kenyerem a gyilkos gyalázat.

Álmodó ember vagyok és gyarló,
Mégsem megváltó istenem a pénz.
Hatalmam van: az emberi tudás,  –
És ez a hatalmam – nem is kevés.

Házakat építek bölcs szavakból,
Teremtek jövőt, kertet. virágot.
Szépségnek himnusza zeng a számon:
Így nyerem meg az egész világot! –

Ilyen vagyok! – Ez is szent adomány!
Ez naiv ember! – kacagva mondják.
Kergetik a pénzt, a hazugságot –
És alkotnak gyűlölet-bombát!

Körmend, 1969. január

MIKOR CSÜGGEDÉS

FEKETE VIRÁGAI

Mikor csüggedés fekete virágai

Sóhajtottak fájdalmas-szomorúan

Mert a víz halálra roppantotta a házad

Mikor az égbolt volt takaród

És keserű útitársad a bánat

Mikor reménytelenség csillagai könnyeztek

És rajtad pihent minden vagyonod

Akkor mozdult egy nemzet

Segíteni a szabolcsi embert

Hogy a szétroppant házak romjaiból

És az udvarok kertek utcák mezők

Iszaptól bűzlő nyomorúságából

Útnak induljon a Győzedelmes Élet

Mátészalka, 1970 június 14

  SZERETETÉRT PÖRÖLVE

Rugdal szívem rubin-burka

Ezernyi gond sarkantyúzza

Ezernyi gond sarkantyúzza

Kérdem vádlón és jajdulva

Mivé lett és lesz a világ

Bosszú bosszút meddig kiált

Lesz-e békességes jövő

Nem vad golyózápor-eső

Mikor lesz Ember az ember

Hittel s áldott szeretettel

Álmokat nem dönt romokba

Mert Jóság kell sok Gonoszra

Kínlódva és könyörögve

A szeretetért pörölve

SZERETET

Áldott légy szépséges szeretet !

Nyújts felénk ölelő kezeket !

Áldott légy szépséges szeretet !

Áldd meg a hűséges kezeket !

Áldott légy szépséges szeretet:

Mentsvárunk, bánatra felelet !

Áldott légy szépséges szeretet:

Létünket átszövő erezet !

Áldott légy szépséges szeretet:

Illatos-virágú lehellet !

Áldott légy szépséges szeretet:

Életet adó, s óvsz életet !

Áldott légy szépséges szeretet !
Áldd meg az ölelő kezeket !

LELKEDBEN BÉKESSÉG NYUGALMA

Felébred mély álmából a fény

aranyport szitál a világra

madárfütty ölelgeti a csöndet

szellő ül hintázni az ágra

Áldott szeretet hozzád búvik

szívedre szorítod boldogan

lelkedben békesség nyugalma

csak a perc csak a perc – úgy rohan

 RÓZSÁK HULLTAK

Magához ölelte a kedves hegedűt,
mint anya gyermekét.
Hajlongott, húzta a vonót, derűt
Lopott a szívekbe. Szerelmét

zengték a húrok, tiszta szemében
gyémánt ragyogott, selymes bogár.
Vállára hullott haja tengerében

zizzent, dalolt a madár.
Rózsák hulltak a dalból,
tarkák, csengők, harmatosak,
szép koszorúba fonva.

Elhalkultak az akkordok. Taps.
A lányka boldogan hajlongott,
szétszórta szemének lángsugarát.

Budapest,  2006 február 7

SZÉP VIRÁGOT VEGYENEK!

Tessék! Tessék! Szép virágot vegyenek!

Olcsón adom, hogy boldogok legyenek!

Tessék! Tessék! Szép virágot vegyenek!

Szépen kérem a nagyságos kegyetek!

Tessék! Tessék! Szép virágot vegyenek!

El ne rontsák a derűs jó kedvemet!

Ha virágot kap a nagyság vagy a lány,

Azt hiszi, hogy terem még férfi a fán!

Tessék! Tessék! Szép virágot vegyenek!

Olcsón adom, hogy boldogok legyenek!

*

Bicske. Galagonyás dűlő,

2007. augusztus 4, 19 óra 30 perc

FÁRADHATATLAN DRÁGA ASSZONYOK

Fáradhatatlan drága asszonyok

világot őriz féltő arcotok

szívetekben csobog az óceán

melyet szomorú könny gyűjtött s vidám

Csillagfényes és sötét éjszakák

küzdő évek emléke fogja át

az életet mely bennetek fogan

és világra jön kínban s boldogan

Gyermekként ifjan mindig elkísér

gondoskodástok legyen nyár vagy tél

és ősz mikor levél és eső hull

vagy tavasz lázong olthatatlanul

Mikor felnőtt-gond-felhők suhannak

enyhülést asszonyi csókok adnak

és átölelnek gyönge szép karok
csak így leszünk a földön boldogok

  MIKOR SZÁMŰZZÜK?

Honnét és mikor

indul a gyűlölet?

Miért és miként

fogan,pusztít

szívekben,agyakban?

Ki vagy mi vezérli

e kegyetlen erőt,

mely könnyeket

és bánatot fakaszt

embermillióknak?

Mikor száműzzük világgá

létünk sokfejű szörnyetegét?

Mikor kergetjük vissza

elátkozott palackjába

a gonoszság elpusztíthatatlan,

förtelmes szellemét?

EGY KIS FILOZÓFIA

Mottó:

„Minden élőlény elvesztését sajnálom.

Sajnálom a virágok hervadását, a fák

kiszáradását, és sajnálom minden állat

elmúlását.”

( Györgypál Katalin: „Idő – Alkotás – Lét”

című könyvéből.)

*

Ki sajnálja minden elő lény pusztulását,

annak szíve van és lelke –

az sajnálja és szereti az embert.

Ki sajnálja bármely alkotásnak

vagy létnek elmúlását, az a világot sajnálja,

mert így szegényebb lesz, ám tiszteli a rendet.

Ki sajnálja bármely hiány miatti szenvedőket,

az csodálja erejüket, méltóságukat,

harcaikat, emberségüket, s a fegyelmet.

Ki sajnálja minden élőlény pusztulását,

az csodálja az eget a csillagokkal,

a Napot, felhőket a suhanó hűs szelekkel,

csodálja a hegyeket, völgyeket, s a rónát,

a forrásokat, patakokat, kanyargó folyókat,

s a hullámzó, háborgó tengert,

csodálja virágok nyílását és csukódását, növését

és szívében hordja hársfák illatát,

szívében hordja a világot: – mert Ember! – – –

S kiben nincs irgalom, mert önző és

nem sajnál semmit és senkit: pusztuljon

Minden! – mert csak az ő léte a fontos…

Sajnálja őt is – szomorú szeretettel!

Bicske. Galagonyás dűlő, 

2007, július 27 13 óra 30 perc

VIRÁGÁRUS LÁNY

A sok-sok szép virág között

szép ifjú virágárus lány!

Mindegyik oly illatos és

oly üde – és oly nagy talány:

melyik a szebb? Melyik üdébb?

Virágok? – vagy a lány?

Mindegyik gyönyörű, csodás

teremtménye a világnak,

bolydult lelkem sajdul belé

mikor kérdem? A virágnak

örülnék jobban, ha kapnám,

vagy a szép fiatal lánynak? –

Oly balga, bolond kérdés?

Ezt magad is eldöntheted! –

A lány s virág maradjon,

mert kell, hogy más is vigadjon,

örüljön illatnak, lánynak! –

Szükség van mindkettőjükre

e megbolydult, zord világnak!

ÁLDOTT LÉGY,

SZAVAK HATALMA!

Ezüst zengése van a szónak,

mikor költő lelkéből szólhat!

Mélységből fénylik a világba,

felszínre tör zúgva, zihálva,

mint vakítón robajló láva!

Csak a szép szó képes csodákra!

Igaz szó: világok világa!

Csak tiszta szavaknak virága

nyit utat a lélek-világba:

küzd – jobbat remélve, kívánva!

Áldott légy szavaknak hatalma!

Költészet – békesség reménye: –

háború sohase gyötörjön,

hogy az ember emberül éljen

és szeretetben – ezen a Földön!

Budapest, 2013. október 1

SZÜLEIMRŐL, SZERETTEIMRŐL

*
KÉT AKARAT DÖRÖMBÖL BENNEM

Apám szerette a zenét, a dalt,

ha szomorú volt, fél liter borral

az élettől kis örömöt kicsikart.

Anyám nagyon sokat beszélt,

örök panaszos volt,

az élettől többet remélt.

Két akarat dörömböl bennem:

ritmussal, zenével, szóval, örömmel,

bánattal csordultig a lelkem.

Budapest, 2005. április 11

AMIKOR A GYERTYÁK ÉGNEK

I
Amikor a gyertyák égnek,
sercegnek halkan
fátyolkönnyű szélben;
amikor a némaság, a csönd,
a fájdalom szentháromsága
lelket bénító örök mementó;
amikor húsodba vág
látatlan üvegszilánk,
amely, ha mozdulsz,
égető sebet ejt,
s ha csendben maradsz,
beléd ágyazódik;
amikor szívedbe ömlik könny,
képek villannak kozmikus
robajjal:
a mama jön feléd, a kisgyerekhez,
majd csókjával indít útra…
iskolába…kollégiumba…
és pillanatok alatt öregszik,
aztán villan ismét ifjú arca...
II
Amikor a gyertyák égnek
benned zokog a sok miért…
Miért most? És miért éppen ő?
Érzed, s még nem tudod:
meghalt édesanyád!
Lelkedben hiába él tovább…
III
És mert ember vagy,
veled is megtörtént:
kit anya szült,
annak anyja egyszer
elhagyja fiát!

   METAMORFÓZIS

Édesanyám halálának emlékére

I

Aranyban fürdött

a kerek labdarózsa.

A szélben hintázó

akácvirágok

és aranykoronás

bodzabokrok körül

méhecskék döngicséltek.

A föld tenyerén

illatozott a május.

II

Zörgő levelek közt

bujdokol a szél.

Nyakoncsördít

hideg korbácsával

a tél.

Tetszhalott

bodzabokrok

fázósan dideregnek.

Szívemben gyászol

a fekete rózsa.

Budapest, 1995 őszén

ANYAI SZERETET HATALMA

Hányszor jutott eszembe jó anyám?! -

Talán el sem mondható,

mert az anyai szeretet hatalma

egész életünkben elkísér! -

Az emlékezés olyan fájó,

és olyan megható! - -

Akit anya szült,

az egyszer elhagyja fiát,

hogy a földön túl kipihenje

az önként vállalt minden fáradalmát! -

Hányszor jutott eszembe jó anyám,

mikor kézen fogva vezetett az általános iskolába?!

Mennyire védett sok balgaság ellen,

mert a gyermek még nem tudja,

hogy mi a rossz és mi a jó?! -

Aztán hányszor gondoltam arra,

mikor érezte s kérdezte: -

„Szerelmes vagy, fiam?” - - -

Ó, mennyire sírt, mikor Nagykanizsára kísért, szülővárosomba,

majd később féltett Budapest alattomos csapdáitól!... - -

És milyen büszke volt fiára,

mikor Somogyban megjelentek első költeményeim,

melyeket örömmel mutatott Bélavár lakóinak!

S aztán könyvemmel házalt a faluban,

hogy sokan olvassák a

Gyermekkor tündércsodáit! -

Ó, hányszor óvott féltő szeretettel

engem, aztán az unokákat,

mikor otthon nyaraltak, s fára másztak?! -

Hányszor jutott eszembe jó anyám: -

mikor küldte a sok-sok csomagot

hazai finomságokkal annyi éven át?!

S benne szomorú leveleit, melyek most becses kincseim! -

Sokszor eszembe jut az arca és minden mozdulata, -

melyeket szívemben őrzök

mindhalálig!

Budapest, 2013. április

APÁM

Akkor születtél, abban a korban,

Amikor porig aláztak, s jobban

Az élt, ki semmit sem remélt.

Édesanyád kisdedként elhagyott,

Gyermekágyi láz miatt lett halott,

Atyád más nőhöz menekült.

Eladhattad az árva szívedet,

A pénz Isten volt, kő a szeretet,

S áldott szépség ismeretlen.

Indultál papnak, alázatosnak;

Fejet hajtottál szűzi pallosnak,

Sokszor mormoltál szent imát.

Megismerted az ősi Bibliát,

Szeretted Isten megváltó Fiát

Naivan és önzetlenül. –

És megundorodtál, szent életed

Elhagytad, mert láttad mint vétkezett

Isten felszentelt szolgája. –

Háború, harc, fogság: – a semmiért!

Hazát védtél! – Ki ellen? – És miért?

Mindenért jól meglakoltál!

Mi lett belőled? – Idegroncs ember! –

Házasodtál, de nem szerelemben. –

Vágytál egy asszonyi társra!

Negyvenhét tavaszán megszülettem,

Szép suszterlegény öröme lettem;

Vesztett álmaid virága.

Majd vasutas lettél, s úgy neveltél:

Szeressek mindenkit! – S szerettél. –

Szegénység áldott kincse ez!

Nagyon beteg lettél, súlyos beteg:

A tüdőd gyilkolt és az ideged!

Átkos háború kísértett. –

Berúgtál sokszor – és énekeltél,

Sírtál, amíg magadhoz öleltél!

Csókoltál könnyesen.

Felrémlett sok nappalod, éjszakád: –

És hadra kelt véled a múlt-világ! –

Nem tudtál megmenekülni! – –

Így élek gyötrő emlékeiddel:

Felvértezve a küzdelmeiddel

Bordám alatt vergődsz! – Mindörökre!

Zalakomár, 1970/ Budapest, 2008.

APÁM KÖNYÖRGÉSE

Tűnj el patás angyal

Tűnj el táncod alatt

roppan a csontom

húsomba mély sebet

mély sebet rúgott éles patád

rettenetes gócok

nőnek növekednek

rágják testemet

iszák véremet

torkomat szorítják

látatlan kezekkel

fuldoklom jaj fuldoklom

ördöngős Kór

burjánzik bennem

Már szívemet kérik

már véremet kérik

húsomat zabálják

szívemet lopjál

patás angyalok

viharzanak testem

megsebzett alagútján

véremben fürdenek

dorbézolnak koponyámban

Tűnj el patás angyal

Tűnj el táncod alatt

megroppan sovány testem

nőnek rajtam a púpok

átkozott gócok

már csontom is porlad

tüdőm szétmállik

vérem elalvad

Nem a gránát

szaggatta cafatokra

testemet akkor

ifjúkoromban öldöklő

őrjítő háborúban

csak a Kór

csak a Kór

ez a Lassú-Halál

rágja ki testemből

apránként életemet

mint almából falja

az édes húst s vele

együtt a nedvet

falánk pici féreg

Tűnj el patás angyal

Tűnj el táncos alatt

roppan a csontom

sorsom immár bevégeztetett

Sorsom immár bevégeztetett

Budapest, 1990. február 8.

APÁM JUTOTT AZ ESZEMBE

Apám jutott az eszembe:

az ügyes, furfangos zenész,

mikor New Orleanst idéztem

s Louis Armstrongot, a zenészt.

A versem előtt és közben

Armstrongot is imitáltam,

tölcsért csináltam kezemből

és Armstrongként trombitáltam.

A hallgatóság csak ámult

és döbbenten, csendben figyelt,

mikor a Katrináról szóltam

és hogy a városból mi lett. –

Apám jutott az eszembe:

az ügyes, furfangos zenész,

kinek az akáclevélen

zenélnie nem volt nehéz.

A szájához illesztette

a zöldes levélke-hártyát

és úgy fútta a levegőt,

ahogy szél zenget hárfát.

Zenélt orgonalevélen

a konyhában és a gangon,

és hawai-gitározott

az orrával búgó hangon. –

Apám jutott eszembe:

az ügyes, furfangos zenész,

kinek az akáclevélen

zenélnie nem volt nehéz.

Budapest, 2005. október 18.

MIKOR A TÜKÖRBE NÉZTEM

Mikor a tükörbe néztem,

apám sovány arcát láttam,

eszembe jutott a sorsa: -

s oly sok szenvedést találtam.

Anyja gyermekágyi lázban

halt meg, - egy hetes volt csak ő -

így aztán apja testvére

nevelte, árva csecsemő

hiába sírt anyja után,

és sokáig nem is tudta,

hogy anyja helyett más „anyát”

szánt neki szomorú sorsa.

Apjának új felesége

őt nevelni nem kívánta: -

élte gyermek s ifjú korát,

mint egy megtagadott árva! -

Felnőtt fejjel tudta csak meg: -

anyja helyett más nevelte,

„Erzsi mama” ifjú lányként

őt, mint gyermekét szerette. -

Aztán a háborútól is

ifjan komoly leckét kapott: -

harcolt, majd hadifogolyként

Arhangelszkben raboskodott!

Cipész, később vasutas lett,

házasodott, s nőtt a család. -

Mindig szeretetre nevelt: -

azt kap, ki szeretetet ád! - - -

Mikor a tükörbe néztem,

apám sovány arcát láttam!

Öregkorára lefogyott: -

meghalt nyirokrákban! -

68 évesen halt meg: -

felőrölte a szenvedés!

70 leszek! - Az életünk

örök küzdés – reménykedés!

Budapest, 2016. augusztus 12. 15 óra 40 perc

NEW YORKBAN ÍROK

- Nagynéném, Irénke emlékére -

New Yorkban írok verset,

hazámtól messze, távol,

így búcsúzom nénémtől,

ki elment e világból.

Kilencvenöt évet élt

és oly sok mindent tudott

világról, háborúról,

melyeken mind túljutott.

Gyermeke nem volt soha,

mégis felnevelt sokat:

Arankát, engem, Zsuzsit,

az egyetlen húgomat.

Aztán annak fiait:

a Norbit és Lacikát.

Serény volt állandóan

és köszönetet se várt.

Majd jöttek gyermekeim,

kiket nyaranta látott,

Krisztikét és Balázskát

Ő anyaként imádott.

Itt vagyok, távol tőle

és csak így búcsúzhatom.

E vers állít emléket,

legyen ez hű oltalom

neki az anyaföldben. –

Isten is hálás azért,

amit miérettünk tett,

nem kímélve napot, éjt.

Tán a sors akarta így?!…

A szívem sajog némán.

Isten áldjon Irénke! –

Ott fönn emlékezz én rám!

New York, 2006. március 17.

„SZIA MAMA! SZIA PAPA!”

Elnézed sokszor, ha egy kismama

kislányával kézen fogva sétál.

Eszedbe jut Julianna unokád,

ki a messzi-messzi Queens-ben épp vár,

hogy édesanyja hintázni vigye,

vagy a szomszédba jót pancsikázni…

New Yorkban délután van, itt este: -

így szoktak hazatelefonálni.

„Szia papa! Szia mama!” – cseveg

kis cérna hangon a telefonba,

„Mit csinált Julika?” – kérdi lányod,

„Festettél.” – mondja mosolyogva.

„És mit festettél?” – szól ismét a kérdés,

jön gyorsan a válaszadás: „Kéket”…

Aztán később interneten látjuk

arcán és haján a kék festéket.

Boldogan látjuk vagy meghallgatjuk

a messziről jött képet és hangot.

Feleségem olykor szomorú lesz,

mert puszilni szeretné az arcot.

Nagymamás és nagypapás örömből

évenként két-három hétre telik,

Magyarország, New York, Horvátország:

együtt – együttlét hiányán enyhít.

Elnézed sokszor, ha egy kismama

kislányával kézen fogva sétál.

Eszedbe jut Julianna unokád,

ki a messzi-messzi Queens-ben épp vár.

Budapest, 2005 június 16. 16,30

 SONG FOR MY GRANDCHILD JULIANNA

(Ének Julianna kis unokámhoz a "Hull a pelyhes fehér hó" dallamára)

                                     Julianna is a little girl,                 Julianna kicsi lány,

                                     Very nice little pearl.                   Aranyos kis gyöngy Ő ám.

                                     Loves Her her Mother,                 Szereti őt anyuci,

                                     Loves Her her Father.                   Szereti őt apuci.

                                     This world is beautiful,                 Ez a világ csodaszép,

                                     It’s sunny and is not cool.             Nincs hűvös, izzik az ég.

                                     Julianna is a little girl,                   Julianna kicsi lány,

                                     Very nice little pearl.                     Aranyos kis gyöngy Ő ám.

Budapest, 2005. november 13

EGY, KETTŐ, HÁROM…

Julianna unokámnak

Egy, kettő, három: - szállnak az évek!

A little baby little girl-lé lett!

Mennyi víz lefolyt a kéklő Dunán?

Hányszor süllyedt és nőtt az Óceán?

Hány nappal telt el és mennyi éjjel,

Mikor anyukád őrzött szemével?

Köszönt a világ: - szép piros alma,

Köszöntünk Téged kis Julianna!

Napjaid áldott öröm takarja!

Öleljen át szeretet hatalma!

Legyen a sorsod nyugalmas béke!

A Nap vidáman szökjön az égre!

Egy, kettő, három: - szálljon az ének!

A little baby little girl-lé lett!

Budapest, 2005. november 26

HÁROMSZOROS NAGYPAPA

Megszülett Fanni Olivia unokám köszöntése

Immár háromszoros nagypapa lettem,

mint oly sokan e széles nagyvilágban!

Nemcsak fiam, a család – én is vártam

a kisleányt: – megláttam s megszerettem!

A születés előtt megtudtunk oly sokat

a pontos műszer s az ultrahang nyomán,

ám akkor is akadt ezernyi talány,

amely lelkünk mélyén kavart gondokat! –

Megszületett kis Fanni Olivia.

Egészséges, szép kerek arcú lányka: –

lehet mindenkinek megnyugodnia!

Ám most jön az életnek iskolája

gondos szülőknek és a kisbabának: –

reájuk örömök s küzdelmek várnak!

Budapest, 2014. november 12-én 19 óra

AZ UNOKÁK

Itt volt nálunk a kicsi unokánk:

a mosolygós Fanni Olívia.

fiam hozta autóskosárban,

szemei csodálón tágra nyílva!

Szobába érkezett, s a jó meleg

arcára piros rózsákat festett,

amikor üdvözöltük, mosolygott:

„Ó, mama , papa!”– megismert minket!

Még nem beszél, de jelzi mosolya,

hogy tudja: neki mi kik is vagyunk?

Feleségem magához ölelte! –

Óbuda közelebb van, mint New York!

Igen! A két nagy leány unokánk

hangulatos Queensben él, New Yorkban,

honnét csak a skypon látjuk egymást,

s kétévenként itt, vagy messzi honban! –

Itt van a párhónapos unokánk,

Balázs fiunk hozta el mihozzánk.

Örül Ő, meg mi is a csöppségnek:

életünk unokák aranyozzák!...

Budapest, 2015. január 30, 23 óra

TÖRTÉNELEM, KÜZDELMEK, HAZASZERETET

*

IKAROSZ ÉNEKE

Rabságodban

szabadságra

várni

Életednek

értelmet ta-

lálni

Napba nézve

Mindenségbe

vágyni

Fényes tollú

szárnyakkal el-

szállni

Földhözragadt

gondoktól meg-

válni

Szállni szállni

egyre feljebb

szállni

Szárny suhogva

mind messzebbre

látni

Nem gondolni

megtörténhet

bármi

Szállni szállni

Szállni szállni
szállni

ODÜSSZEUSZ

Izmoknak idegeknek roppant harca a perc

várnak a sziklák harsogó kacagással

jajdul a tenger várnak a sziklák

várnak falánk vízi szörnyek

vad vihar korbácsolja a tengert

hullám csattan az arcodon is

füledbe zuhan sós cseppmilliárdja

füledbe ömlik az ének

észbontó szirének várnak a sziklán

testedre fonnák karjaikat

fáradt vagy ne figyelj démoni dalra

jaj fáradt vagy kimerít ez a hajsza

Nem félsz ember

tombol a tenger

várnak a sziklák

várnak falánk

vízi szörnyek

megbénít ez

a démoni ének

várnak a sziklán

észbontó szirének

Nem félek a karomban erő ha szétszakadok

sem félek harcot harcra vívok és megteszek

mindent tisztességgel érzem a várakozás

mind megszüli azt amit vágyok a tenger

ölén és megkapom csöndes szép Ithakában

SPARTAKUS UTOLSÓ VALLOMÁSA

Fejem lehajtva kellett mindig járnom,

gazdám önkénye életem, halálom

ura volt…Te két lábon járó barom! –

Hallottam sokszor és két izmos karom

hányszor rándult meg, de várt csontos öklöm,

bár ütni vágyott. – Egyedül a börtön

is siralmas, ha megrohadni visznek;

Ügyetlen kis gyilkos! – mondják s nem hisznek

megváltó terveidben. – Ha nincs társad

a sírt nem uradnak, magadnak ástad!

Nemcsak a nyers erő, az ész is fontos!

Tervem így érett, így lett tiszta pontos.

Társaimnak dühe nőtt óriásra,

sok meggyalázás várt megtorló csatára.

Erősek voltunk: hős gladiátorok,

láttunk vért, mit habzott átmetszett torok,

tudtunk ügyesen forgatni a fegyvert,

sírva nem remegtünk, ha ölni kellett.

Kenyér és cirkusz kell! – mondták röhögve

az urak s belefúltak a gyönyörbe. – – –

Mi szabadságra vágytunk, új hazára,

hol ember embernek barátja…

Nőtt a seregünk; tengernyi rabszolga

megszökött urától s jött csatasorba…

Dühös légiók indultak ellenünk,

Pokolba kívánták fürge fegyverünk. – – –

Elbukott a harcunk, s nem volt hiába!

Hírünk szétröppent az egész világba:

Kereszten halunk meg! Sok ezer rabszolga.

Ám félni kezd a Birodalom – s Róma!

   ROBINSON CRUSOE

Mosdass meg só ízű tenger-anya

vesd ki öledből a bolond lázadót

magány korall-szigetére

csend aranykürtjei hadd rikoltsák

az egyedüllét keserű zenéjét

Szerszámaim tízholdú ujjak

gépeim ránduló izmok idegek

parancsoljatok éles köveknek

legyenek hű pajtások

Parancsoljatok a földnek teremjen

édes magvakat és reményt

mert száműzetésben megkésett

álmaim széttöredeznek

Fekete-szívű ágak üssetek arcul

kövek csillagok vizek

adjátok vissza a hitet

vágyom az emberek közé

érezni keserű törvényeiket

Feketeszárnyú félelem röpdös

jajdulnak gond sújtotta percek

s én ROBINSON CRUSOE sírok

mert nagyon egyedül vagyok

 H A Z Á M

„…édes hazám, fogadj szívedbe,

hadd legyek hűséges fiad!”

                            ( József Attila: Hazám )

Szülőhazám, szeretlek én!

Sem csillogás, sem fény nem hívhat el.

Tiéd vagyok, te az enyém

Egyek vagyunk: testedből nőttem fel.

Anyám vagy és a fiad én,

Sóhajod lesem és parancsodat,

fáradt tested kezembe venném,

simogatnám öreg, hős arcodat.

Álmodat őrzöm, megvédelek,

s ha lennék a Nagy Mindenható,

fegyvercsörömpölést soha nem hallanál.

Békében élne sok gyermeked. -

Szülőhazám, szeretlek! – Te jó
anya, ki megőriz ha elnyel a halál

Budaliget, 1966.

SUR LA MER ÉTERNELLE

( Örökkévalóság tengerén )

                                  Sur la mer éternelle                                   Örökkévalóság tengerén

                                  Vole vole mon bateau                                Repül repül hajóm

                            est plein avec chanson des fleurs               tele virágok énekével

                                        et ma foi est dans mon coeur                     szívem tele hittel zenével

                                  Sur la mer éternelle                                   Örökkévalóság tengerén

                                  Vole vole mon bateau                                Repül repül hajóm

                                  Mille oiseaux m’ont démandés                  Ezernyi madár tőlem kérdi

                                  Veuillez vous parler parler                         Akarok e arról beszélni

                                  Quel est le monde                                      Milyen a világ

                                  Et les fleurs sont belles                              A kis virágok hogyan élnek

                                  Il n’y a pas de la guerre                              Háborútól nem zord a lélek

                                  Une réponse courte mes copains                Barátaim rövid a válasz

                                  Le monde est bon et mauvais                     A jó és rossz egymásra támad

                                  Sur la mer éternelle                                    Örökkévalóság tengerén

                                  Vole vole mon bateau                                 Repül repül hajóm

                                        est plein avec chanson des fleurs                tele virágok énekével

                                  et ma foi est dans mon coeur                            szívem tele hittel zenével

                                  Sur la mer éternelle                                    Örökkévalóság tengerén

                                  Vole vole mon bateau                                 Repül repül hajóm

                                  Dans mon corps est monde heureux           Bennem boldog világgal élek

                                  Mes sort sont bons et dangeureux             Sorsom örömök s veszélyek

                                  Je lutte contre les orages                            És küzdök vad viharok ellen

                                  Mes yeux luttent contre les mers               Szemem küzd zord tengerekkel

                                  Je cherche ou se trouve                              Keresem a békés földet hol az ember 

                                  La terre                                                       Kiköthet

                                              Budapest, 1966                                                   Budapest, 2005 június 26

A NÉVTELENEKÉRT

Lettek-e volna

eszmék hazák

birodalmak

ha a névtelenek

a senkik mást

vagy semmit

sem akarnak

Lettek-e volna

árulók hősök

gyávák bátrak

ha a névtelenek

senkik mannára

csodára vagy

másra várnak

Lettek-e volna

templomok piramisok

és paloták

ha a névtelenek

milliói nem halnak

értelmetlen

szörnyű halált

Lettek-e volna

annyi bánatok bűnök

és hatalmak

ha a névtelenek

előbb és többen

kívánják

a hatalmat

KOSSUTH APÁNK!

Kossuth apánk!

Kossuth apánk!

Szétszéledt a

regimented.

Mennyi baj és

mennyi nyűg van!

Ki tesz nekünk

mostan rendet?

Verekedünk

mi egymással:

nem kell török,

nem kell tatár!

Nem kell labanc,

német, muszka! –

Magyar magyarral –

hadban áll!

Bicske. Galagonyás-dűlő,

2007. augusztus 3.

   A N É P

(Korok és kórságok)

A nép az úr!

A nép a csőcselék!

Mikor és ki szól róla

hálával vagy

gúnyos megvetéssel.

A nép az úr!

Mondja az egyik

a hatalomra vágyva

és mondja ugyanaz

hatalom birtokában:

A nép a csőcselék!

Vagy bölcsen gondolja

csak azt és a népet

az áldott nép nevében

megtanítja kesztyűben

dudálni.

A nép: A NÉP!

Érdeke más

és mindig változó.

Ha jó a sorsa:

békés és tapsoló.

Ha sorsa rosszra fordul

s haragra szítják

vagy megsúgják neki:

ami van – az rossz

és ami lesz – az a jó,

akkor lázong, gyűlöl…

Kívánva más jövőt –

a megváltóra szórja

átkait – s kiáltja:

„Feszítsd meg őt!”

Budapest, 1991, június 9.

WORLD TRADE CENTER

I

Mikor az iker torony egyikén állsz

Istenhez közel

S a látvány szíved mélyén zsong

Magasba emel

Mikor látod a várost s a közeli

S távoli építményeket

Melyeket szorgos ember hittel

És izzadva emelt

Mikor a széles Hudson és a keskeny

East River között

Felhőkarcolók százai integetnek

S békés táj fölött

Sok száz emberrel suhan repülő léghajó

És helikopter

Akkor érzed mily csodás a világ

Szabad az Ember

 II

Mikor a World Trade Center öléből a

Tornyokat kémleled

Melyek oly hatalmasak hogy szinte

Fárad tekinteted

Mikor a beton-üveg-acél ívek fénylenek

Suhannak szabadon

Akkor érzed mi a nyugalom béke

Erő és hatalom

Akkor érzed mindenek közül legnagyobb a

Parányi Ember

Ki csodákra képes ha elméje fegyelmezett

S alkotó kedvvel

Álmodik tervez jövő századoknak

Örök emlékeket

És dicsőíti a haladást összefogást

Egyesült népeket - - - - - - - - -

III

És látod a döbbenet filmszerű

Ám valós képeit

Toronyba fúródni az American Airlines

Hatalmas gépeit

Lángolni összeomolni a modern világ

Csodás és ékes tornyait

Repülő acél-üveg szilánkok közt menekülő

Emberek sikoltásait - - -

Legszörnyűbb Rambó-filmmé lett a világ

Háború van?Béke?

Kérdi iszonyattól megrémült sok millió ember

Itt a világ vége? - - -

Kegyetlen ajándék a harmadik évezredtől

Az egész Emberiségnek - - -

Ez a világ már nem lesz a nyugodt régi a gyertyák

Némán könnyeznek égnek

Budapest, 2001. szeptember 13.

MEDITÁCIÓ

I

Álnok Heródesek parancsa vágtat

falvak és városok között

megöletni a megváltó kisdedeket

rémült anyák szorítják szívükre

ártatlanok seregét az új angyalokat

kikből már elszállt a parányi

lélek

Ám hiába marad ismét életben

az igaz megváltónak született

bűntelen gyermek

sorsa már megíródott

üvegpalotákban kreált okok

titkos parancsok e-mailek

és SMS-ek sziszegő kígyói

között

II

Fájdalmas hírek fröccsennek felénk

a világ sebektől vérző testéből

gondok éles szablyái szétmetszik

az álmokat és reményeket

kenyér kell

s csak röhejes cirkusz adatott

a megalázottak millióinak

alattomos latrok megmenekülnek

a kereszten való szenvedéstől

s a megváltó csontjait

bészbolütővel törik szilánkosra

modern martalócok –

III

Hát miért is élünk e világon? –

Mikor lesz a tisztesség és szeretet

fényes glóriánk legszebb erényünk

mikor lesz az ember embernek barátja

s az ellenfél is barát mert hát ő is

ember ki mást hisz és másként

cselekszik

Mikor lesz boldog a didergő lélek

s nem rettenti lépfene-kór vagy álhír

bombázások rémülete nem lebeg

népek és nemzetek feje felett

Demoklész kardjaként

Mikor reméljük hogy gyűlölet rakétái

nem szabdalják a békés eget

s repülők nem döntenek halomba

házakat tornyokat ikertornyokat

s nem fuldokolnak lángban és

füstben az erdők –

IV

Kiáltunk jajdulunk könyörgünk

lássátok mivé lesz a világ

ha barbár indulatok törnek elő

és számító kufárok mérgezik

az erdőket vizeket s levegőket

Legyen végre nyugodt évszázadunk !

Gyermekeinknek és jövendő

generációknak ne kelljen rettegni

modern judásoktól

kik milliárdszor harminc ezüstért

megfeszítenék az Emberiséget –

Hisz minden az emberért van az ember által

ki oly gyakran a leggyengébb leggyönyörűbb

és legcsodálatosabb teremtménye a világnak !

Budapest, 2004 szeptember 11.

Ó, HOL VAN MÁR AZ ŐSI DAC

Ó, hol van már az ősi dac,

vasökölben feszülő harc,

nagy vágyak és nagy remények,

ábrándok és örökségek? –

Szétfoszlott hitek, kétségek! –

Száz fényévnyi messzeségek:

Voksok és ígérgetések! –

Ne várd a mannát – s ne kérjed!

Tettekkel szolgáld a néped!

Álmodj megértő szíveddel,

teremts alkotó hiteddel:

az Élet lángok, remények,

ősöktől kapott ígéret,

hatalmuk örökig éltet!

S ha vívod keserves csatád,

jutalmaz érte a Hazád:

így lesz a hited szent s igaz,

nem talmi parányi vigasz,

olvadó sistergő viasz. –

Így lesz tiéd a szeretet:

létünket átszövő erezet!

Budapest, 2010 július 26

MÁRCIUS-ÉJI GONDOLATOK

Akár a nyári éj –

a teli Hold vakító fénye

a Bicske-Galagonyás dűlőre hullt, –

miként a hó szitált egy éve tán! – – –

Fönn hunyorgó, csöndes csillagok

zenéltek egy andalító dalt, –

s a szívemben zsongott tovább!

A távolban – az M1-esen

sárga és vörös autó-bogarak

surrogtak vad iramban...

Messzebb: –Tatabánya fölé

egy fényharang borult,

kis házunktól jobbra a Nagy Göncöl

feszült a nyári hangulatú égre!

A ház fölött

a Kis Göncölt csodáltam,

melynek rúdja a Föld felé bökött...

Fehér a teli Hold!

Az alvó gyümölcsfákat

szinte nappali fény ölelte,

miként a boldog anya

reményteli, alvó gyermekét! – –

Oly különös az éj!...

Hogy forrongott akkor a Világ –

Párizsban, Bécsben, Pozsonyban,

Pesten és Budán?!...

Márciusi gondolatok izzanak

lelkem katlanában: –

hősök zászlai röppennek,

remények suhannak, –

aztán harcok, győzelmek

fényei lobognak,

keservek zokognak,

hősök és áldozatok vére

fröccsen tavaszi s nyári mezőkre,

melyet nem feledhetnek az ősök! –

Nem feledtethet a kegyetlen,

száguldó Idő sem!

Bicske, Galagonyás dűlő, 2014. március 14. 22 óra.

MOST ELŐSZÖR

*

Gondolatok a Krúdy Gyula Irodalmi Kör

Pécskán megtartott estje után

*

Most először léptem át

a magyar-román határt

Sokszor gondoltam arra

átok ült a magyarra

hazánkat szétdarabolták

hatalmak s meggyalázták

Most először léptem át

a magyar-román határt

és láttam a küzdelmet

mit az itt élők tettek

hogy legyen még magyarság

a szó tett hazafiság

itt élők menedéke

Árpádnak büszke népe

Budapest, 2016. május 28 , 22 óra

ELGONDOLTAM

Elgondoltam

mily rejtélyes az Élet

ad hideget meleget

jót rosszat csúnyát szépet

Elgondoltam

hányszor néztem

a csillagragyogású éjszakába

hányszor vártam arra

hogy jobb legyen a Holnap

annál ami volt máma

Elgondoltam

az Ember parányi csoda

mégis oly hatalmas

mert ha mindent eltervez

ahova akar – eljut oda

Elgondoltam

mily sokan vagyunk

és sokféle a jelenünk

múltunk és szenvedésünk

Elgondoltam

ha szelídebbek lennénk

Mi – az Emberek

mennyivel szebb jobb

és emberibb lenne – létünk

Budapest, 2016. június 11.,23 óra

A VALLÁSRÓL

*

TEMPLOM

Dombon áll intő jelként

Hatalmas fémkereszttel

Hogy szenvedjen a Naptól

Dacoljon fellegekkel

Dombon áll intő jelként

Gyarló a test de a lélek

Magasodjon az égig

Mint szent templomi ének

Dombon áll intő jelként

Bár rohannak az évek

A vallás él és örök

Itt nyugszik meg a lélek

Bélavár, 1969

HALOTTAK NAPJA

Illatos krizantémok,
művirágok, koszorúk,
fejfák, márványcsodák.
Közöttük emberek
ájtatos csendben:
állnak meg térdepelnek.
– – – – – – – – – –
Gyertyák sisteregnek.

Kormos viaszkönnyek,
akár a cseppkövek:
megmerevedtek.
Csípős novemberi szél
búsan táncoltatja
a sápadt gyertyalángokat...
Budapest, 1987

MADONNA

Madonna!
Büszke vagy a népre,
aki Fiadat
balgán megtagadta?

Madonna!
Fájnak a korbácsütések,
melyek Fiadat
rútul meggyalázták

Madonna!
Fájnak a kalapácsütések,
melyek Fiadat
keresztre szögezték,

Madonna!
Szülnél-e újabb jámbor Jézust –
megváltani
e bűnös világot?!
Budapest, 1991. augusztus 18.

MÁRIA KÉP A FALON

Mária kép a falon: – áhítat

és a boldog szegénység világa.

A gyermekkor és a szépség világa, 

a sejtések és a vágyakozások világa.

Mária kép a falon: – a falusi

békés esték lámpapislákoló világa,

a mészillatú fehér falon táncoló árnyak

és fények világa, a pattogó tűz világa.

A horganyzott fazékban duruzsoló,

muzsikáló forró víz világa.

Mária kép a falon: – a titkok,

a sublótfiókok porcelánfogantyúinak

varázslatos világa, fehér csipkés terítők

és félrehúzott horgolt függönyök világa.

az ablakon kívül halkan zizzenő,

csendes karácsonyi hóesés világa.

Mária kép a falon: – az örök anya,

a szenvedő anya, a megbocsátó

és a könyörületes anya világa

anyám szorgosan varrogató, kötögető

ujjainak és görnyedő derekának világa.

Mária kép a falon:– a hit, az első áldozás

szívet dobogtató, átszellemült világa.

Az Isten testének, a szűz

fehér ostyának

reménnyel és áhítattal váró csodája.

A bűntelenség, romlatlanság és a boldog

naivság soha vissza nem térő világa.

Mária kép a falon:– a mindig megnyugvás

világa! Az esti imák és áhítatok,

a gyermekkor világa:– a világok világa!

Nagy terveim születésének világa!

Kicsi, földpadlós szobánknak, a boldogság

érintetlen szigetének világa! – – – – – –

Mária kép a falon:– a reménység világa!

Áldott legyen mindörökre!

Budapest, 1990. december 21.

ISTEN ÉS EMBER

Isten és Ember egy:

a tökéletesség kívánata.

Mikor Istenhez könyörgünk,

akkor a bensőnkben szunnyadó

békességhez, jósághoz

és tiszta harmóniához

könyörgünk.

Ez így jó lelkünknek,

így jó önmagunknak!

Hiszen így sohasem

csalatkozunk,

mert önmagunkban

az Embert és az Istent is

köszöntjük.

Budapest, 1991. szeptember 1.

KÖNYÖRGÉS

Uram és Istenem!

Ments meg minket

minden földi nyavalyától!

Mentsd meg barátainkat

és ellenségeinket attól,

hogy alattomos köveket

cipeljenek nyomorú testükben!

Uram és Teremtőm!

Halandók vagyunk

és oly szánalmasak!

Légy hozzánk ezért

kegyes és irgalmas!

Budapest, 1991. június 1.

ADVENT

Bűnös ez a világ,

és mi bűnösök vagyunk!

Sok szenvedő kiált

megváltásért, agyunk

nehezen fogja fel,

s lelkünket kísérti

a gond! – Ám nem felel

rá senki! Ki érti:

mért jutott a mába

e kérdés, és szent vért

mért ontott hiába

Jézus bűneinkért? –

Advent! Várakozás!

Éltet örök remény:

eljő a Messiás,

a Legfényesebb Fény,

mely lelkünkben fogan

békés szeretettel: –

egymást okosabban

tisztelje az ember! –

Advent! Várakozás!

Remények reménye:

a mi mennyországunk

igaz földi léte

egyszer tán eljő majd! –

S a szeretet fénye

örök fészket rakhat

mindnyájunk szívébe!

Budapest, 2010. november 10

BETLEHEMI CSILLAG

Gáspár, Menyhért és Boldizsár

indult fénylő csillag után

kincseikkel megrakódva,

állatokkal bandukolva.

Szívükben a békességgel,

lelkükben földi reménnyel.

Betlehemi csillag megállt:

hívott három fáradt királyt

rozzant kis istálló felé,

kisded Jézuskájuk elé.

Kiről mondták: Isten Fia,

anyja Szeplőtlen Mária,

szült gyönge ember-virágot –

megváltani a világot.

Budaliget, 1987. december 16.

MEGSZÜLETETT

Simon M. Veronika festménye nyomán

Édes kicsi Jézus!

Megszülettél, szentem?

Vigyázlak majd téged

féltő szeretettel!

Megóvlak sok bajtól,

Minden gonoszságtól,

amely elvárható

egy édesanyától! – –

Azt álmodtam éjjel,

jött és szólt egy angyal:

„Megváltó lesz fiad!

Küldetéstudattal

fog élni a Földön!

Ez lesz dicső sorsa!” –

Örömöm s bánatom

mostan ez okozza…

Ám az életutad

magadnak kell járnod,

ha úgy rendeltetett: –

világot megváltod!

HÁROM STÁCIÓ EGY KÉPEN

( Simon, Mária, Veronika )

Hát eljött az, mi elrendeltetett!

Jézus a világ bűnei miatt

keresztet hordott, elítéltetett,

hogy megváltsa a rút gonoszokat

s hogy hozzon igazaknak is reményt:

kaphatnak a tiszták is jutalmat,

az ég is áldja az igaz erényt,

s átokkal sújt sok gonosz hatalmat.

Vinni kell a súlyos fakeresztet!

Bámész, szánó, s megvadult tömegből

SIMON Jézusnak terhén enyhített,

s volt ki záport zúdított kövekből!

Sokan sírtak: sajnálták az Embert,

ki Megváltónak mondotta magát,

és vállára vett világnyi terhet! –

És sajnálták a jajduló anyát!

Igen! – Ott volt az anyja: MÁRIA,

látta fáradt testén a darócot,

s miként vérzett korbácstól szent fia,

mit suhintottak rá martalócok.

Látta fején a töviskoronát,

s egy gyolcskendőt, mivel VERONIKA

törölte Jézus arcát, homlokát,

mit őriz még a kendő: – Lőn csoda!

*

Bicske. Galagonyás dűlő,

2007. augusztus 2, 22 óra 50 perc

PIÉTA

Ó, édes drága gyermekem!

Szelíd, jóságos Jézusom!

Gonoszok mit tettek veled?!

Bűnükre nincsen irgalom!

A világ ezerévekig

reméli, hiszi és tudja:

nem hiába haltál halált!

Ez lesz szent hitük kútja,

melyből meríteni lehet,

inni áldott, hűs vizéből!

Istennek báránya voltál,

szenvedtél a világ bűnétől!

Eltemetünk – és feltámadsz,

mert nem halhat meg az Ember!

Aki kiválasztott volt azt

Isten őrzi: – szeretettel!

Bicske. Galagonyás-dűlő,
2007. augusztus 2.

ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET

Jó atyád II. András volt,

anyád meg Gertrúd, a meráni.

Már négy éves korodban kellett

egy másik, új hazát szolgálni.

Ifjú, törékeny kisleányként

lettél Lajosnak menyasszonya,

és Wartburg várába vittek el

ahol nem szeretett Zsófia.

A leendő anyósod miatt

szenvedtél és sírtál oly sokat,

mert szeretted a társaidat,

és furcsállta sok imáidat. –

Ám amikor felnőtté váltál

és Lajosnak hű felesége:

szeretted őt és az Istent is

buzgón fogadtad a szívedbe.

Szerelmes szíved lett Istennek

hűséges igaz szolgája.

A szegényt mindig segítetted,

ha nem volt étke, ruhája.

Férjedet és Istent imádtad:

Mindkettőt tiszta áhítattal! –

Lajos meghalt, – az oltalmazód:

küzdened kellett a gonosszal!

Ispotály lett a vagyonodból,

és oly sok beteget gondoztál

szerzetes daróc ruhában: –

Isten országába jutottál!

Bicske. Galagonyás dűlő, 2007. augusztusa

BOLDOG APOR VILMOS

Erdélyből indult a nagyvilágba:

a sok tudományt magába szívta,

majd pappá szentelték Nagyváradon,

hogy Isten hitét lelkekbe oltsa. –

Az első, modern világégésben

katonaként szolgált több hónapot,

Gyulán román katonáktól kérte:

szabadulhassanak magyar túszok.

Arisztokrata származású volt,

és mégis alázatos és szerény.

Az elesetteket segítette,

hálás volt ezért nagyon sok szegény.

Az ajtaja előttük nyitva állt,

nagyságát egy festmény is mutatja,

amint cipőjét kifűzte, aztán

egy szegény rászorulónak adta. –

Kórház és börtönmissziót vállalt,

és nevelte a fiatalokat,

aztán Gyulán püspökké szentelték,

hogy később Győrben a polgárokat

gyámolítsa szeretetre, hitre,

s hű pásztorként Istenhez vezesse.

Szent kötelességnek gondolta azt,

hogy az üldözött zsidókat mentse.

Bírálta ő a fennálló rendet,

és nyilassal, némettel szembeszállt. –

S mikor asszonyok kerestek nála

menedéket, nagypénteken halált

egy orosz puskagolyótól kapott. –

Az Istennek hálás volt e szép napért.

búcsúzásul mondta: „A jó pásztor

életét adja a juhaiért!”

Budapest, 2007. december 7.


CSILLAGOK KÖNNYEZTEK
- II. János Pál pápa emlékére -

Csillagok könnyeztek fekete égen…

Hideg csönd kiáltott a messzeségben…

Egy Ember imára kulcsolta kezét.

Hang nem zengett ajkán emberi zenét,

befelé szállt végső, megváltó ima:

„Hozzátok szólok, Atyám és Isten Fia!

Megtettem mit kellett tennem a Földön:

az emberért küzdöttem, bánattól, örömtől

zokogott és zengett hatalmas lelkem.

Ember vagyok, esendő, elfáradt testem…

Uram!

Ha méltó vagyok, hívjál hajlékodba!

Legyek melletted, ültessél jobbodra!

Szép, égi trónusod köszöntse a fény!

Éltesse az embert isteni remény,

hogy bármit gondolunk, bármit cselekszünk:

csak Teveled teljes zaklatott életünk!

Uram! A Te akaratod legyen meg!

Áldott legyen a Te hatalmas kegyelmed!

Életem és sorsom bevégeztetett:

Istenhez vágyik, kit Isten teremtett…” –

Csillagok könnyeztek fekete égen…

Hideg csönd kiáltott a messzeségben…

Budapest, 2005. április 11.

Ó, ÁLDOTT ÉGI FÉNY!

Simon M. Veronika festménye nyomán

Ó, áldott égi fény

Kék tájra hullsz alá!

Tán Isten szeme vagy: –

a Nap? Vagy Hold talán?

Tán mennyei világ

fénye, mely permetez

hitet, nyugalmat a

földi küzdelmeinkhez?

Két fa áll egy másik

ágkarjai között

s alatta üres pad,

dús fénybe öltözött.

Ki ülhetett azon? –

Egy idős házaspár?

Anya gyermekével?

Szerelmespár talán?

Üres a fénylő pad!

Várja vendégeit,

hogy a test, s a lélek

majd megpihenjen itt!

Bicske. Galagonyás-dűlő,

2007. augusztus 3.

Ó, ÉDES ISTENKÉM!

*

Simon M. Veronika „ÁHITAT” című

festményéhez
*

Ó, édes Istenkém!

Nem kérek mást Tőled:

Védd meg szüleimet

és minden szülőket,

kik gyermekeiket

nevelik úgy féltve!

Őket oltalmazva

legyen örök béke!

Adjál szeretetet

mindenki szívébe!

Legyen ajándékod

szívünk ékessége!

Budapest, 2005. december 18.

NAPJAINK

Térj vissza Mindenség Erdejéből,

mert oly bűnös lett Szodoma!

Felhőkarcolók hűvösében

modern Pilátusok és új Golgota.

Térj vissza Mindenség Erdejéből –

és elkapnak izmos martalócok!

Arcul ütnek és leköpdösnek:

Üdvözlégy!…- csattannak a bókok!

Térj vissza Mindenség Erdejéből!

Hagyd el atyádat, az Ácsot! –

Kész már számodra a kereszt:

megváltani újra a világot!

Budaliget, 1988. szeptember 8.

SOK SOK NYOMORÚSÁG

Sok sok nyomorúság

fénylő sugárnyalábként

égeti testem

csontig hatol és

fájdalmasan jajdul

a lélek

mert nem arra teremtődött

az Ember a homo sapiens

a homo ludens

hogy a mindennapi lét

átkos mocskaiban

fuldokoljon

Kit képmására gyúrt

az Isten az az Ő

gyermeke

kinek szent hivatása

megvalósítani az Atyja

álmait

Bűn-e örök időkig hogy

a gyermek többet kíván

tudni őseinél

és Istenné akar lenni

azzá mint ami
az Atyja

PROFÁN IMÁDSÁG

Mi Atyánk!

Ki vagy a béke szigetén: a Mennyekben,

s Mi vagyunk itt e zaklatott Földön.

Mikor jön el a Mi országunk?

Mikor jön el a Te bölcs akaratod: -

békességben, csöndes megnyugvásban

éljünk itt, az öreg sárgolyónkon

és indulatoktól feszülő kicsi hazánkban?

Védj meg minket a kísértéstől,

hogy hibáinkat mindig másokénak hazudjuk!

Szabadíts meg a gonosztól:

mások alattomos üldöztetéseitől,

miként atyáink tették, gondolván azt,

hogy igazságosan cselekedtek!

Add meg a mindennapi kenyerünket!

Ne kelljen emberi mivoltunkban megalázva

munka és segély után esengeni!

Add, hogy ne kelljen utolsó menedékként

- gyermekeink és feleségünk elől –

szánalmas elesettként halálba menekülni!

Budapest, 1992. február 22.

DIDERGŐ CSILLAGOK

Didergő csillagok hűvös égen...

a hideg szél úgy süvít, mint régen!– –

Tízéves gyermek törtet a hóban,

a szűz-fehérben, a kavargóban,

lelkében édes ábrándok, vágyak,

várják-e fénylőablakú házak?

„Szabad énekelni?!” – kérdi félve,

izgalomtól toporogva, égve,

a házaknak sötétlő pitvarába'

várva a háziak válaszára,

s Jézus születését dicsőítve,

„Krisztus Jézus született...” dalt zengve

gyermeki cérna-hangon, – kántálja:

Jézuska a világot megváltja!... –

Csak addig nőnie kell s tanulni,

a megváltást érteni és tudni,

nem fillérekért küszködve élni: –

szebb, boldogabb világot remélni!

Didergő csillagok hűvös égen... –

Azóta ellobbant 56 évem,

hogy ábrándjaimat dédelgettem,

és kis Jézuskáról énekeltem,

háztól-házig küszködtem a hóval,

kaptam pénz és biztattak jó szóval. –

Zengett, zengett a gyermeki ének:

boldogan hallgatták ifjak, s vének!

„A kegyes kis Jézuska,

minekünk meghozta,

születvén – a váltságot!”–

Ó, mondd érző és értő Ember!

A kegyes kis Jézuska,

minekünk meghozta?

Születvén – a váltságot?!

Budapest, 2013. december 11

ISTEN UJJÁNAK INTŐ CSÖNDJE

Isten ujjának intő csöndje

uralkodik a Mindenség felett! –

Ám a Természet és az Ember is

sokszor lázadozik ellene,

ezért Isten sokszor próbára tesz

bennünket! – Kíváncsi arra,

hogy miként viseljük el

a Sorsnak csapásait: –

Emberek tudunk-e maradni?! –

És hisszük-e azt: –

Isten ujjának intő csöndje

vigyázza – a Mindenséget!

Budapest, 2014. december 3.

A VILÁGRÓL

*

A BÉKESSÉG BENNETEK ÉL

Fülledt párás őserdők csendje

lombok mély-tenger világa szunnyad

az ősi békesség öröktől fogva

benneteket él

s a rengő fény

hol annyiszor fürdött a remény

a teremtés buja fullasztó karjaiban

Ágak

ölelő lombkoronái

szökkenjetek az égig fogjátok át

kezetekkel a békétlen

világot

Kiskomárom, 1968

 „A LÉLEK LÁTATLAN BELSŐ

MENTŐÖVÉBE KAPASZKODVA”

Soós Magdának

A lélek látatlan belső

mentőövébe kapaszkodva

bárhova zuhantam

össze nem törtem

és el nem fulladtam

mert velem volt

a végső bizonyosság

az életösztön:

élni élni élni tovább

hisz jobb lesz talán

mert ennél rosszabb

már soha sem lehet

ezen a világon

  LEHETŐSÉG

A gyöngy

a tenger mélyén

kagylóban pihen

észrevétlen

a Tűz

a parázsban szunnyad

bíborvörös mesével

a Csók

a szív zárkáiban

dobol s a szájak

szegletében

a Tett

az izmokban feszül

alkotni s rombolni

készen

a Repülés

szárnytollakban

alszik csontokban s a

légben

az Élet

a Halállal együtt

sétál s hogy melyik győz

az nem mindegy

mert

az Élet győzelméhez

remény kell

A SIVATAG

HOMOK HOMOK HOMOK:
forró homokdűnék között
bolyong a lélek
dombok vakító bordái
csöndben lélegzenek
s egy szélvihar felröpítheti
mindezt a perzselő Nap felé

Nézd – alatta néma gyászban
eltűnt századok és évezredek:
mállott falak döbbenten merednek
az égre mert élet volt
itt is egykoron
ám a békétlen ember
és a változékony természet
elpusztította szorgalmasan

AZ EMBER HA BÖLCS:
TERVEZ ÉPÍT ALKOT
S HA SZÁNDÉKA SANDA: –
MINDENT PORBAVESZEJT!

Budapest, 1987. június 7.

ELSÜLLYEDT ATLANTISZ
MERRE VAGY?

Elsüllyedt Atlantisz
merre vagy?
Talán korallok, csigák,
vízinövények
őrzik a múltat és a legendát?
Talán hatalmas meteorit
robbant a Földre szétszakítva
Európát és Amerikát?

Talán Afrikát és Európát
szelte külön lélegző-szenvedő
kontinensé, vagy talán
a Csendes Óceánban
foszlik a földed? – – –

A múlt már oly messze,
a legenda oly halovány...
Hol virágzott földed
csodás Atlantiszom?
Most mélységben pihensz
és tenger vagy óceán
harsog fölötted:
nem is sejtve – ősi titkaid.

Hajdúszoboszló, 1987 december

A TENGER

Megbolydult örvények
forognak sisteregnek
tarajos hullámok
süllyednek és szállnak

Mélyben csend világa
a halak cikáznak
tűzpiros korallok
néma tengerében
tengeri liliom
táncolgat szerényen
kagylók csigák rákok
polipok medúzák
jó szomszédként élnek
egymást is vigyázzák
kis tengeri csikók
úsznak rugdalódznak
elektromos ráják
lebegnek suhannak

Csend van csend a mélyben
homok kincsek múltak
elsüllyedt gályák mit
emberek szétdúltak
hajókat aranyat
mélységekbe küldtek
pusztító kezektől
meg nem menekültek

Nyugszanak most csendben
néma méltóságban
iszapban homokban
megkövesült gyászban

Csend van csend a mélyben
fönt háborgó tenger
szelídség és vadság
örök küzdelemben

Hajdúszoboszló, 1989. december 31.


AZ EMBER PARÁNYI LÉTBŐL INDUL

I
Lásd az emberi test tökéletességét
és pontosan szerkesztett hibáit is:
mi többletté lett az egyik nemnél,
az a másiknál sóvárgó hiány!

Lásd a hajak selyemzuhatagját,
sima arcoknak bársony üdeséget,
vagy torzonborz szakállas marconákat:
MÉGIS MINDEGYIKNEK EMBER A NEVE!

Lásd! Van kinek a bőrszíne sárga,
vörös, fekete vagy éppen fehér: –
EMBER MINDEGYIK! Érző, gondolkodó:
ki épít és rombol, szeret, öl, ölel!

II
AZ EMBER PARÁNYI LÉTBŐL INDUL:
sejtek alkotják, szerves anyagok.
Irányítják gének, kromoszómák
és ringatja áldott, meleg anyaméh.

Mint piciny halacska: őstengerben úszkál.
Nedvekkel életet áramoltat a vér.
Buborék-koponya lassacskán növekszik
és kagylóként meszesednek csontok, csigolyák.

Sarjadnak kezeknek és lábaknak ujjai,
körmök félholdjai gyümölcsként érnek.
Haj, szemek, fülek, parányi agyacska:
az anyával élik közös életüket...

Apránként az erő kis izmocskákba szökken,
rúgkapál az öntudatlan ember-palánta:
fényre vágyik, földi levegőre.
Szeretné élni saját életét. – – –

Midőn a tengervíz elapad mellőle:
élni vágyik! Élni! Földi életet!
Vérlucskosan eljut a fénynek kapujához –
és felsír boldog-fájdalmasan!

Budapest, 1988. április 10;1990, szeptember 17;
2014.november 17.

IDŐTLENSÉG
BOLDOG HIMNUSZÁVAL

Száguldunk felszabadultan
méretlen űrkoponyában
évmilliárdok kozmikus csendjében
új ismeretek tárulnak
galaxisok törpülnek
űrsirályok sikoltanak
Űr-csendes-Óceán fölött
gyémántcsőrükben rángatódznak
szikrázó csillaghalacskák
szállunk időalagúton át
jelenből múltba
múltból jövőbe szívünkben
az időtlenség boldog himnuszával

Budapest, 1988. márciusa

ÉNEK NEW ORLEANSRŐL,
LOUIS ARMSTRONG VÁROSÁRÓL

Boldogan sétálsz és szól a zene:
a jazz, a lélek szép üzenete.
Ó, wonderful life!

Csendes a világ, oly andalító:
New Orleans a béke: itt élni jó!
Katrina már a távolban tombol,
Jajgat a tenger teli torokból!
Ó, wonderful life!?

Menekülj ember addig, míg lehet!
Ments meg családod, s életedet!
Harsog és forog az őrült világ,
Menekül ki tud és ki merre lát!
Ó, wonderful life!?

Zokog a lélek: ó, Uram miért?
Miért büntetsz mások bűneiért? –
Vízben a város, a lélek halott!
Mikor zeng a zene boldogságot?
Ó, wonderful life? –
Ó, wonderful life!

Budapest, 2005. szeptember 2.

KRISTÁLYVILÁG

Kristályok a világ csodái!
Színük, formájuk gazdag,
akár egy kristály-Krőzus!
Hirdetik az anyag
kifogyhatatlan kombinációját,
a természet alakító és
formáló végtelenségét.

Kristályvilág – kúpok és piramisok
egymásba zuhanása, szökkenése az
ég felé és dőlése,
akár Jerikó falai,
vagy a World Trade Center
egeket bökdöső felhőkarcolói.

Kristályvilág – a természet
mindenható csodája,
mely alkotja önmagát,
s általa a titokzatos
és végtelen világot.
*
Bicske, Galagonyás dűlő, 2007. augusztus 12, 23 óra

NEMZEDÉKEK

Apáink megsarcolt élete
vezérek játéka volt csupán
vagy cirkuszi mutatvány
kifeszített imbolygó kötélen

És mi barátaim mondjátok
mi végre tettük és tesszük
harcainkat és álmainkat
ki mocskolta be sárral
ki csorbította ki hitünket
ki vette el a reményt

Ki adja vissza a hitet
Ki adja vissza a reményt

Akkor már késő mikor
könnyeink elapadnak
szemeinkből elillan a fény
meggyötört húsunkból zabáló
férgek szanaszét tekeregnek
a Földön és szétszórt
csontjainkon átfú
a könyörtelen szél

AZ EMBERLÉT
DIMENZIÓI

Olyan sok ember
nem látja fától
az árnyas erdőt: –
a pénzért lohol
s nem érzékeli
azt a világot,
mely átöleli
egy életen át
szép csodáival.

Olyan sok ember
nem látja fától
az árnyas erdőt:
a szívük köré
fonódik sok-sok
rideg évgyűrű. –
Emberlétüket
gyorsan felfalja
a mohó Idő!

Budapest, 2010 július 21

VÁLTOZATOK A CSÖNDRE

I.

A Csönd a kezdet és a végzet.

Az Élet előtti magány:

a Világmindenséget átszövő

küzdelem előtti csönd, – mikor

ádáz harc dúlt az elemek között: –

miből és miként is lesz az Élet!...

A Csönd a hangok között feszülő, éltető,

szenvedő tüzek, hitek és katarzisok csöndje!

II

A Csönd a szeretet csöndje,

a reménykedés csöndje és az áhítaté,

a megbocsájtás csöndje és a megértésé;

a Csönd a tudatlanság csöndje,

a tudni-akarás csöndje

és a bölcs tudás csöndje;

a Csönd a boldogság csöndje és reménye,

az ölelésé és annak elmúlása,

a lélek magányba roskadása;

a bátorság erős-akaratú csöndje

és a reménytelen meghunyászkodásé;

a kimondhatatlan és kimondatlan

félelmek csöndje!...

III

A Csönd a vihar előtti csend

és a vihar utáni remény szivárványfényű csöndje;

a Csönd az érzelmek küzdelmének csöndje:

a bosszú csöndje, a fenyegetés csöndje,

a remény csöndje, a megbocsájtás csöndje,

a közömbösség markából való

kiszabadulás csöndje;

a bánat csöndje, a gyertyák fényének csöndje,

a megalkuvás csöndje,

az öngyilkosság előtti őrült-józanság

lélekfelszabadító csöndje!...

IV

A Csönd az öröm csöndje, a szeretet csöndje,

a szerelem csöndje:

az ölelkezésé és a simogatásé,

a könnyű szélben libbenő

illatos hajzuhatag csöndje,

a sötétben világító fehér bőr

tüzes, reszkető ajakkal való ízlelésének csöndje;

a csóké, a simogatásé, a kitárulkozásé;

a gyönyör csöndje,

az Ég és Föld felett lebegés csöndje;

a kielégülés utáni elernyedés édes csöndje,

az egymás-mellett fekvő szótlanság csöndje!…

V

A Csönd a hatalom csöndje:

az elnyomatás és a megfélemlítés csöndje,

a megalázásé és megöletésé,

az irgalmat-nem-ismerés csöndje és a vadságé.

A Gonoszság Csöndje:

a Sátán hatalmának csöndje;

a béke, a békesség és a megértés

feletti győzelem csöndje,

az elnyomottak nyomorúságának,

szenvedésének és reménytelenségének csöndje;

a gőgös gazdagság gúnyos megvető csöndje,

az „I' am vinner!”

bűnösen értelmezett szlogenjének,

és a „Jaj a legyőzötteknek!”

rideg felismerésének csöndje! –

Az embertelenségnek és az emberbőrbe bújt

vadállatok szemeinek

félelmetes csöndje: –

a pénz hatalmának a gyilkolásra

és háborúkra biztató bűzös csöndje! –

VI

Isten ujjának felemelő csöndje –

Jézus anyjának, a Hét-Tőrrel-Átdöfött-Szívű 

Szűzanya könnyének és fájdalmának

bánatos csöndje;

a hosszan elnyúló templomi énekek

és az orgonazúgás mennyei

hangja utáni nyugalom csöndje,

a misék utáni hazasietők lépteinek

a köveken koppanása utáni csöndje,

a templomok festett angyalainak kezében

a végítéletet és a feltámadást

hirdető aranyló trombiták csöndje!...

VII

A Csönd a nyugalmas tenger csöndje,

a napfény édes melegének simogató csöndje,

az erdők árnyas lombjai alatt pihenés csöndje,

az erdei állatok tisztásokon való

boldog találkozásának csöndje,

a lepkék libbenő-szökkenő táncának csöndje;

a tarka mezei virágok illatának csöndje,

a fény és az árnyék ringatódzó csöndje!...

VIII

A Csönd az emberi lét

reményteli küzdelmeinek csöndje:

a születés fényre jajdulás utáni csöndje,

az anyai melegség szívmelengető csöndje,

az apró titkok kíváncsi felfedezésének

gyermeki csöndje,

a könyvek világ-körüli útra indító

varázslatos csöndje,

a gyermekből felnőtté válás küzdelmeinek

embert próbáló csöndje;

a tanulás okosító, a -munka teremtő,

a családi boldogság harmóniát kereső csöndje;

a megpróbáltatások kálváriának

és az új reményekben való erős hit csöndje,

a „miért is vagyunk-e világon?”

meditáció csöndje. –

Az Idő hatalmas száguldásának,

porszemnyi létünk

megértésének döbbenetes csöndje;

az elhalkulások és az emlékeink

lelkünkben tornyosuló csendje,

a végső útra indulás csöndje! – –

A túlsó parton való pihenés csöndje – !

Ámen.

Budapest, 2014. november 8-10.

A PARADICSOM MAGOK

A paradicsom magok
az ablakpárkányon
a földben szunnyadoztak
mocorogtak

és a ládákban éledeztek
életre keltek a Napnak
áldott hevétől és indultak
képzeletbeli

hosszú messzi útra
melyet a sors
nekik rendeltetett
ez évben is

Először nyakukat
feszítették a földdarabkáknak
majd szépen mint a nádszál
kiegyenesedtek

és itták itták a fényt
teli tüdővel
hogy lombos palántákká
magasztosuljanak

Budapest, 2016. március 13. 17 óra

MESEVILÁG, MESESZERŰ VERSEK

*

 EST

Fekete palástot terített az est

A szunnyadó világra.

Gyémánt lámpácskáit kiaggatta

Az ég fekete bársonyára.

Játékosan vibrálnak a fénylő

Kis égi lámpák.

Királynőjüket, az ezüst Holdat

Szívrepesve várják.

Megjelent az éj-királynő,

Fénylő arca felragyog,

Kalapot lenget a Saturnus,

Az öreg Mars is meghajol.

Minden csillag, minden bolygó

Őt köszönti lelkesen,

Éji sétát együtt tesznek,

Mint a holtak – csendesen.

Az éj-királynő lassan lépked

Az ég fekete bársonyán,

Szolgái a gyémánt csillagok

Utat mutatnak sétányán. –

Kör alakú égi pályát

Körül járta, lepihent.

Elaludtak a csillagok,

S elsuhant a mesés est.

Bélavár, 1964 március 31

ÁLOM ÉS VALÓSÁG

Csendesen tértem kedvesemhez
Elraboltam tüzes szekérrel
Jajgatott az ég merre robogtunk
Harmat hullott lassú zenével

Úrnőmnek tettem és angyalomnak
Szeméből hála könnye pergett
Parányi gyöngyökké váltak a könnyek
Mikor tengerhez értek az belezengett

Budaliget, 1967

VERSEK A NAPRÓL ÉS A HOLDRÓL

I

MESE AZ ARANYARCÚRÓL

Az Aranyarcú suhant a Mindenségben,

hogy őstörvény örök szabályait cselekedje,

mit mindennap végez

néma galaxisok szívében.

Szeméből fények, erők és energiák szálltak

széles csapatokban a Földre.

Az áldott fényt égre nyúló lombokkal

várta az erdő, a rét,

várta a föld, a jó anyaföld,

hogy méhében szunnyadó magvakból

új élet induljon reménykedve, –

másabb világ felé.

Budaliget, 1967

II

ARANYSZARVAS SZALADT EL

Aranyszarvas szaladt elő

felhőhegyek mélyéből,

mint patak iramlott

álmodó kövek között.

Csobbant az ég, pördült,

s a szél kacagott.

A Tündöklő Szarvast

felhőhullámok kísérték.

A Sötét Vadász

szitkozódva állt

az égi partokon...

És az Aranyszarvas

feszült inakkal úszott

csillagkorallos tengeren –

a Végtelenbe.

Budaliget, 1967, Budapest, 2014.április 25

MESE A HALHATATLANSÁGRÓL

Először ujjait tördelték ki,

mégis tudott fogni, simogatni,

aztán kezét, lábát kiszakították,

mégis tudott ölelni, járni,

majd szemét kiszúrták, fülébe

forró viaszt öntöttek kegyetlenül,

mégis látott és hallott mindent,

később nyelvét kivágták, orrát betörték,

mégis zengte a dalt, érezte a

csodálatos ízek és illatok harmóniáját,

s végül maradék testét elégették,

de szíve a tűzben is fénylett és dobogott,

mert elpusztíthatatlan: HALHATATLAN !

MESE A HALDOKLÓ VIRÁGOKRÓL

Tündérkertben élt egy rózsa,

Illatos és selymes-szirmú,

Megcsodálta sok-sok ember,

Mert szép volt és ezer titkú.

Hajdan lány volt, ifjú, üde,

Szép szemű, csodás alakú.

Megátkozták, rózsává vált

És lelkében jajdult a bú.

Éjszakánként csendes ének

Búsan szállt a csillagokig.

Könnyet hullajtott a rózsa

És dalolt, dalolt hajnalig…

Arra jött egy tündérfiú,

Letépni akarta rózsát,

Sírt a rózsa, sírt: ”Ne bántsál!

Őrizz három éjszakán át!

Ne érints meg, mert meghalok,

Erre ítélt gonosz átok!

Őrizz három éjszakán át!

Erős legyél: s lánnyá válok!”

Várt a fiú két éjszakát,

Mardosta szívét a vágy,

S megérintette a rózsát: -

Ő is tüskés rózsává vált.

Hervadni kezdtek mindketten

Sírtak, sírtak, mindhiába:

Nincs többé már semmi varázs,

Amely őket most megváltja.

Haldokoltak, elszáradtak,

Búsan fútta őket a szél.

Azt dúdolta, azt dúdolta:

„Szerelmetek örökké él

Körmend, 1969. tavasza / 2005. május

KŐOROSZLÁN

Itt élsz kőtalapzat átkozott fogságában,

rád villan neon, szemedbe kacagnak a lámpák:

imbolygó szentjánosbogarak, rád szusszannak

tömzsi buszok, mikor éppen kanyarognak a hídra.

Itt élsz kőmagányba takarva és szemedből

kő-ámulat röppen szét a világba, ha

fáj is valami, ha rád hullik a hó és

bömbölni kéne, a torkod hang nem hagyja el

sohasem. Kő-bénaság szorítja az izmod,

a karmok kőbe maródnak, szétszaggatni. –

De nem, mégsem mozdulnak a mancsok, csak

a látatlan fog villan, mintha ölni akarna,

pedig nem mardossa a vágy, nem ugrik

kő-sűrűbe gyenge kő-vad után…

Itt élsz és lent, alattad a rakpart bús

köveit csapdossa a hullám, némán nyújtózik

a pillér összekötni Pestet és Budát.

Budapest, 1970

MESEVARIÁCIÓK


I

ÁLOM ÉS VARÁZSLAT

Zuhansz a semmibe, álom-sziklák közé,

Zaj nélkül, mint könnyű tollpehely.

Szemed lezárva, élő halott vagy,

Tested tehetetlen porhüvely.

Fölszállsz fénylő tengerek fölé,

Te vagy az ezüst sirály,

Átszeled a zendülő világot…

Álom-tornádó dobál:

Döbbent városok fölé kerülsz,

Hol csend van, füst és fájdalom,

Szétdúlt házak, kertek és utak,

Nincs emberség, nincs irgalom…

És új álom és új világ,

Tündérkertek, várak és paloták

Szép tündérek és szárnyas csikók,

Áldott nyugalom, béke és virág. -

S látod szerelmedet, elátkozott várban

Sárkány őrzi, s te lekaszabolod.

Lepattan a hetedik lakat is,

Kiszabadítod szép menyasszonyod…

Napsugár zárt pilláid közt feszül,

Széthullik álom és varázslat:

Esendő és fáradt ember leszel,

S megkezded köznapi munkádat.

II

ZUHANSZ A SEMMIBE

ÁLOM-SZIKLÁK KÖZÉ

Zuhansz a semmibe álom-sziklák közé

Zaj nélkül mint könnyű tollpehely

Szemed lezárva élő-halott vagy

Tested tehetetlen porhüvely

Fölszállsz fénylő tengerek fölé

A Nagy-Varázsló vagy a Sas-király

Átszeled a zendülő világot

Szédítő álom-tornádó dobál

Döbbent városok fölé kerülsz

Hol csend van füst és fájdalom

Hol nincs nevetés és gyerek-kacaj

Nincs emberség nincs irgalom

És új képek és új látomások

Tündérkertek elátkozott paloták

Varázsszőnyegen repülsz a csillagok között

Üldöznek vérszomjas Sárkánykatonák

Hátratekintesz Homlokodba nyíl repül

Széthullik Álom és Varázslat

Felriadsz verdeső szívvel látod a fényt

Hallod a szép békés madár-dalt

Budapest, 1970

MESE A MESÉKRŐL ÉS MÍTOSZOKRÓL

Juhász Ferencnek

Ősi mítoszok és mesék világa pördül, jajdul, örvénylik. Aranytollú Remény zengi bűvös megváltó dalát Arany-Palotában: szent énekét visszhangozza a boldog létezés fénylő arany-ezüst-gyémánt erdeje a Mindenség előtt, a Mosoly-Arcú-Ember, a Szenvedő-Arcú-Ember előtt. És boldog, boldog az Aranytollú Remény-Madár, gyöngykönnyek hullanak tiszta szeméből, körülötte csillagok ezüst csapatai suhannak. Szelíd virágok zúgnak mámoros zenét vörös, kék, sárga, fehér, lila bársonytrombitákon. És békesség árad és szeretett: fákba, lombokba, gyökerekbe, sejtekbe ívódik………...

És megjelennek tüzet okádó, vad Sárkányparipák, dübörögnek az égen, félelmetes szárnyuk villog-harsog a levegőben, hogy leszálljanak a Földre és fölfalják az Életet: Világosságot, Csöndet, Békét, Szerelmet, Boldogságot, Szépséget és Jóságot; hogy a Mindenség tűzben és vérben jajduljon, kígyók lepjék el a Földet, a virágokat férgek zabálják, az állatok beleit kiszaggassák, emberek millióit vérző húscafatokká alázzák és rothasszák bűzös dögökké. Úsznak az égen, hogy fölfalják a két legidősebb testvért, akik szerencsét próbálnak a három közül, hogy legyőzzék, levágják a gőgös csúf fejeket. Süvöltenek az égen átkozott Sárkányparipák, hogy Pusztulást, és Gyűlöletet hintsenek az Anyagba és az Emberi Létbe……………..

És eljön, eljön a Legkisebbik Fiú, a Mindenkit-Szerető, eljön és a Jóságos-Csúf-Banya kígyóvérben mosdatja, sárkánytejjel itatja, kezébe adja a Tündérkardot. S a Legkisebb Fiú megöli a gőgös-csúf Halál-Sárkányparipákat, kiszabadítja börtönéből a Holdat, a Napot és a Csillagokat. És Csönd lesz és Fény. Együtt táncol a Nap és a Hold, a Föld és az Ég. Együtt táncolnak az Emberek és Tündérek. A Legkisebb Fiú kézenfogja a legszebbet: – a Tündérek Királynőjét és virághajókon úsznak a Mindenségben, a Remények Óceánján, hogy a Megváltó Reményt megkoronázzák az Arany Palotában és Csillag Trónusra emeljék, hogy Örök-Szépség és Jóság, Boldog-Emberi-Lét ragyogjon szivárványszínű tündöklő sugarával. Hogy ne kelljen szenvedni, sírni, sírni, szenvedni, sírni, sírni és szenvedni: Mindenütt és Mindenkor virágozzék és áldassék a Teremtő Élet.

Budapest, 1970 / 2008

MESE AZ ÉJSZAKÁRÓL

Apró lámpa-bogárkák röpdöstek,

Sóhajtott, aludni tért az erdő.

Gyémántcseppek szikráztak az égen,

aranykráterbe zuhant a felhő.

Fekete kígyó tekerget: – az út.

Bóbiskoltak az útjelző kövek.

Füvet ringatott az illatos szél, –

És virágot ringattak a füvek.

Egy bozontos fán bagoly kuvikolt,

szúnyogok s békák rendeztek vitát,

távoli vonat hosszan füttyentett –

és mély álomba zuhant a világ. –

Kis szomorú csillagok könnyeztek

az égen, s kerültek egyre messzebb,

üzentek a hűs kozmikus csendből

milliónyi pihenő embernek. –

Pördült lassan a Nagy Göncölszekér! –

Csodás e nyári nyugalmas béke! –

Alvó rétre ködselymek terültek, –

békák táncoltak tücsökzenére!…

Zalakomár, 1970 / Budapest, 2008 november

ARANYTOLLÚ REMÉNYMADÁR

Aranytollú Reménymadár
Aranyszárnnyal csapongva száll

Aranyszárnnyal csapongva száll
Remény-magot remélve vár

Remény-magot remélve vár
Aranyerdő oly messze már

Aranyerdő oly messze már
Szárnya lankad száll egyre száll

Szárnya lankad száll egyre száll
Nem tudja él vagy holt-e már

Nem tudja él vagy holt-e már
A Mindenségben egyre száll

A Mindenségben egyre száll
Aranycsőrével magra vár

Aranycsőrével magra vár
Aranymezők fölébe száll

Aranymezők fölébe száll
Sötét Vadász puskája vár

Sötét Vadász puskája vár
Vigyázz madár Aranymadár

Reménymadár Varázsmadár
Aranytolla mezőre száll

Aranytolla mezőre száll
Sötét Vadász ámulva áll

Sötét Vadász ámulva áll
Aranytollat felvette már

Aranytollat felvette már
Örök-Sötétség bűne már

Örök-Sötétség bűne már
A fény szeméből messze száll

A fény szeméből messze száll
Aranymadár mezőre száll

Aranymadár mezőre száll
Reménymagot csipeget már

Reménymagot csipeget már
Reménymadár jóllakva már

Reménymadár jóllakva már
Szárnysuhogva az égbe száll

Szárnysuhogva az égbe száll
Reménymagvakkal telve már

Reménymagvakkal telve már
Megújult hittel egyre száll

Megújult hittel egyre száll
Aranyerdőbe visszaszáll

Aranyerdőbe visszaszáll
Boldog énekét zengve már

Budapest, 1987. május 10. /2008. december 15.

BABONÁK

I
Boszorkák lidércek
a korom sötétben
lópatás angyalok
suhannak az éjben

Szenteltvizet vigyél
éjjel az utadon
nem fog rajtad akkor
ördögi hatalom

II
Békává változott
a csúf vén boszorka
jámbor tehenednek
tejét mind megitta

Kergesd a seprűvel
Vasvillával döfd át
meglásd a tehened
finom friss tejet ád

Meghalt Mári néni
ő volt a boszorka
nem vért ad tehened
jó tejet naponta

III
Boszorkák lidércek
a korom sötétben
lópatás angyalok
suhannak az éjben

Halálmadár huhog
a reszkető szélben
házadra szállt hess hess
ki hal meg ma éjjel

Budapest, 1990. február 7

SZERELEM HÁLÓJÁBAN

I.
Indulj halász! – Te szertelen!
Titok vár rád a tengeren:

úszva, suhanva nesztelen,
mélységben lent. S a rejtelem

csodát és titkot zár magába! –
Indulj bűvös Szerelem Várba!

II.
Leszállt a mélybe titkot várva! –
És háló hullt a szép halászra:

aranyló, fénylő, bűvös háló!
Befogta őt! S szerelmet váró

Szép Tündérlány ím megjelent!
A lénye szabadulást jelent? – –

III.
Az Élet volt az édes csókja,
a halász itta fuldokolva!

A lány ölelte forrón, vágyban,
őrjítő, vad szerelmes nászban! –

Remegtek, sírtak, fuldokoltak: –
szerelem hálójában ringtak!…

A HARMADIK
I
Sziklapadon ült és sírdogált
egy fáradt öregember
aztán vette zsákját
s megindult a rettentő teherrel
míg vitte a terhet
magában mormolt keserű imát

II
Miért adtam Holdat
Napot és csillagot
Miért adtam tüzet
vizet és halat
Miért adtam állatot
növényt és virágot
Miért adtam erdőt
ligetet bokrokat
Miért adtam hegyet
völgyet és dombokat
Miért adtam asszonyt
szerelmet vágyakat
Miért lett a Mindenségből
bűn és kárhozat – – –

III
Az erdők lángoltak sírtak
fáklyaként sisteregtek
a Föld belei kifordultak
láva-kígyók tekeregtek
hegy és völgy egybeomoltak
lángolt a víz izzott az ég
emberek és állatok hamvadtak
szörnyű fekete porrá – – – –

IV
Az öregember zsákjában Nap
Hold és csillagok dübörögtek
szólt néhány szót elmúlt a zaj
a bolygók álomba szenderültek
és ismét mondott imát
bánatosabbat keserűbbet

V
Betelt a pohár
állj meg Föld
Mindenség
szűnj meg forogni
öreg vagyok időtlen
kit Istenné akartam
megölte önmagát
Pusztulj Világ
Pusztuljatok Nap Hold
és vibráló csillagok
bevégzem én is
fáradt vagyok gyönge –
Fogadj be Mindenség – – –
Fogadj be - Mindörökre

ÁTVÁLTOZÁSOK

Fáj a szívem fáj a karom

fáj az élet nagyon-nagyon

Szeretnék lenni sas madár

kire békés messzeség vár

Szeretnék repülni Napba

vissza hullnék nagy kalapra

Lennék rajta szép bokréta

szűz menyasszony kézbe fogna

Örömében megcsókolna

lágy szellőre felhajítna

Színes pillangóvá válnék

boldogan csapongva szállnék

Szállnék mint a gyors képzelet

várnának rám tündér-hegyek

Ottan hűs patakká lennék

szomjat oltó vízzé válnék

Belőlem kortyolna sok ember

s megszületne új lélekkel

Budapest, 2005. április 12;

2014. november 17.

FELHŐCSAPAT A FÖLD FELETT

Felhőcsapat a föld felett

suhanva száll s a képzelet

társul szegődve elrepül

bolond szíved lecsendesül

Gondolatod sebesen száll

erdő mező oly messze már

hófödte csúcsra felkerülsz

tündöklő fényben megmerülsz

Továbbrepülsz mint gyors madár

az óceán kéksége vár

és zöld sziget hol megpihenni
lehet és nem bánt senki semmi

MESE

Jégtűkristály-tenger fölött

Megdermedt ezernyi sirály

S a jégtornyos palotában

Trónján moccanatlan király

Kezében csillogó jégjogar

Szemében megfagyott a fény

Udvarában nem csendül dal

Hallgat a jégbe-zárt remény

Eljött eljött a tűzleány

Szemében a tűz csillogott

Szétroppant a kemény átok

És jaja messze harsogott

Jégkirályból lett tűzkirály

Rózsák lángoltak mindenütt

Szívébe lopta a leány

A világmegváltó derűt

PÁRÁS HAJNAL

A vízi világból felröppenő Madár

csőréből zöld füvet szórt a partra

s a füvek közé illatos virágokat

szárnysuhogásától fodrozni kezdett

a víz és kergették egymást a partig

locsogó hullám-tündérek
aztán a kéklő vízre szállt lubickolt
a Madár selymes gyolcs-ködbe
törölközött és tiszta szeméből
messzire sugárzott a vöröslő
hajnali fény

CICÁKRÓL

*

OLYAN HÁLÁSAK A CICÁK

Olyan hálásak a cicák -

bár nem tudnak ők beszélni!

Szeretetet, gondoskodást

az érző állat megérzi!

Sürgölődnek körülötted,

lábaidnál hemperegnek,

rád néznek és dorombolnak:

szó nélkül érzed – szeretnek!

ROXY CICA KISMAMA LESZ

Roxy két gyermeke már felnőtté vált,

mégis olyan védtelenek és anyátlanok!...

Szerénke, a leánya nem csatangol

a kerítésen kívül

nagyon messzire a háztól,

mert félelmetes kóborló kutyák

és még ezernyi veszély

leselkedik reája.

Inkább a tetőn napozik,

meg az asztal alatti széken,

a terítő leple alatt pihen.

Olykor az udvari asztalon

s a padon nyújtózkodik.

Testvére, a nagyra nőtt

Foltoska, a szép, fehér mellényű

hím cica él vele együtt,

mióta anyjuk, Roxy elhagyta őket

nyolc hónapos koruktól.

Immár három hónapja tán...

Foltoska már próbálná

megkörnyékezni Szerénkét,

de ő fújva, karmolva válaszol.

Így hát a Foltoska, a nagyfiú,

– mint a csavargó fiú cicák –

óvatosan a környéken kóborol

lánycicát keresve!

Roxy, a teknőc-tarka kismama

elbitangolt, – talán egy környékbeli

idős asszony telki otthonába,

hogy kis örömet vigyen neki,

mert hízelgő és szép cica,

és cserébe tán kis eledelt is kap

a hála jeléül...

Ha kint vagyunk a telken:

sűrűn jön hozzánk,

nyávogva beköszön,

és várja a finom májpástétomot...

Csak hétvégén látjuk Roxánát

és nagyra nőtt gyermekeit,

ám bőséges száraz cicafalatok

vannak a hátsó faházikóban,

meg a zárt veranda néhány szegletében,

hova mindig visszajár a mami is...

Roxy cica kismama pocakja

már eléggé kövér,

benne kiscicák pihennek,

meg olykor úszkálnak, mocorognak.

Roxy még frissen felugrik

az udvar kerítésoszlopára,

aztán himbálódzó hassal

csámpázik felénk

finom falatokat követelve...

Sokat eszik, és többször is...

Olykor idegesen fúj a gyermekeire,

akik szintén egy tálból

ennének vele:

az egykori, szeretett mamával...

Most bizalmatlan, morog

és mancsával fenyegetőn csapdos,

mikor gyermekei félve,

óvatosan közelednek feléje...

Ő lesz majd az ősanya,

ki hasában hordozza picinyeit,

fürkészve kutat helyet

a nyugalmas szülésre.

Hozzám sündörög,

körbedörgölődzik és nyávog:

üljek le – és vegyen ölembe,

hol boldogan dorombol,

fejét fejemhez dörzsöli,

mancsát nyakam köré nyújtogatja...

Boldog és dorombol:

Érzi, hogy szeretem, szeretjük őt!

Mozgása még friss, de lassul,

teste és lelke teli izgalommal:

helyét kutatja,

hol boldogan, kínban

és biztonságban szülheti meg

majd apró kiscicáit!

Bicske, Galagonyás dűlő, 2014. március 30.

SZOMBATI TALÁLKOZÁS

Már azt hittem, hogy Roxy cicánk

másutt szülte meg kiscicáit.

Találgattam: ki segíthette,

hiszen könyörületre számít.

Mikor éppen így meditáltam,

köszönő nyávogást hallottam:

Roxy jött felém nagy hasával,

a fürgeségét megcsodáltam.

Jött himbálódzó nagy hasával,

s úgy csámpázott, mint egy manöken,

szemeit le nem vette rólam,

tudtam: dupla májpástétom kell!

Körbe sündörögte a lábam,

a farkát hetykén felemelve,

reám nézett: a finomságot

magának bőszen követelve...

Befalta a májpástétomot,

utána puha szőnyegre ült:

mancsával mosakodni kezdett, –

és a jó gazdijának örült.

Budapest, 2014. április 12.

MACSKASORSOK

Vigyázz te ifjú kis cica,

életed nem csupa játék:

reád les a kóbor kandúr,

ezernyi veszély a tájék!

Kerítésen belük csak szép

játék minden civakodás

testvéreddel Roxykával –

kint a tét: – a megmaradás! –

Eljött a vég: – nem tudta azt –

küzdelmes lesz kint az Élet! –

Hiába várta testvére: –

Roxyka vissza nem térhet!...

Ment megkeresni Dundika

sűrű bozótban Roxykát! – –

S reá támadt a vad kandúr,

megmarta combjait s hasát!...

Vártuk, vártuk kint a telken,

s anyja sírva hívogatta!...

Este lett, hogy előkerült

s teste szörnyen összemarva! –

Anyja, Roxána kísérte

beteg, megmart kisfiát: –

járni alig tudott s feküdt

egy napot és egy éjszakát! –

Betakartuk, simogattuk:

dorombolt szemét kinyitva...

Dobozban feküdt és pihent: –

nem aludhatott több napja!. – –

Pont egy hete még vidáman

hízelgett s ölembe ugrott,

majd feleségemet ölelte

mancsával s úgy dorombolt...

Most beteg, bár erősködik:

sután felmászik a fára! –

Reménykedünk, hogy sokáig

büszkék leszünk – szép cicánkra!- –

                                                    Budapest, 2014. október 6. 19 óra

NÉGY CICA

Négy cica, négy cica fut már: –

megláttak a telken!

Négy cica, négy cica fut már: –

a házhoz igyekszem!

Négy cica, négy cica fut már: –

lesz majd jó lakoma!

Négy cica, négy cica fut már: –

gazditól adoma!

Négy cica, négy cica nyávog: –

lábnál kanyarognak!

Négy cica, négy cica nyávog:–

várják mit is hoztak!

Négy cica, négy cica boldog:–

fal pástétomokból!

Négy cica, négy cica boldog: –

mosakszik, dorombol!

Bicske, 2016. február 20,13 óra

TAVASZI PILLANATOK

A GALAGONYÁS DŰLŐBEN

A Nap a felhők között bujdokolt,

s a hűvös szél egyre erősebben

borotválta arcomat.

A szőlődrótokon a tavalyi tépázott

jelzőszalagok zizegtek a szélben.

A szőlősorok között álltam,

kezemben szorgos metszőolló csattogott,

vizsla szemekkel figyeltem a szőlővesszőket,

és szomorúan vágtam ki a széthasadt,

fagykár okozta szétfagyott vastag vesszőágakat.

A metszés gondos figyelmet követel,

hiszen a termés elsősorban ettől függ,

majd utána a rügyekből kihajtott új hajtások

válogatásától, aztán a permetezéstől...

Közben mindig is az időjárás a legnagyobb úr:

akár sok az eső, vagy nagy szárazság gyötri

a növényeket, miként az embereket is. – –

Figyelt és köröttem téblábol Reddyt,

a fehér-mellényű és arcú, vörösszínű hím cicám.

Nyávogott: – vegyem már fel és simogassam őt,

mert a simogatás és a szeretet

nemcsak az embernek kedves,

hanem az ártatlan, hűséges állatoknak is.

Budapest, 2016. március 12, 0 óra 25 perc.

ROXY KISCICÁI

Roxy cicánk több napja már

nagy pocakját himbálva járt,

várta ő és mi is vártuk,

mikor szül majd pár kiscicát.

Figyeltük, oly nyugtalanul

járt kelt a telki udvaron,

reméltük: – a faházban szül,

ott biztonság van s nyugalom.

Vasárnap volt, Roxy sehol: –

másutt szülte a sok cicát? –

Ez járt fejünkben, s ültettük

a paradicsompalántát.

Az epret is kigazoltuk,

s raktam közibük táptalajt,

éppen, amint szorgoskodtam, –

hallottam valami furcsa zajt!

A faházból macskamorgás

és kis jajdulást hallatszott, –

azt gondoltam, hogy két macska

bent egymással viaskodott!

Odarohantam, s megláttam

Roxy cicánk riadt fejét,

amint fájdalmasan szülte

sok kis tarka kisgyermekét...

Bicske, 2016. április 24.

MIRKÓ HALOTT

A telki teraszra értem, -
és láttam
Mirkó cicát a dobozban, -
és vártam.

Úgy feküdt, mintha aludna,
ám nem élt: -
talán már két napja halott!
A szegényt

egy hete még simogattuk,
s dorombolt.
Ma azt hittem hogy csak pihen: -
pedig holt!

Mirkó cica kedvencünk volt, -
és szerény.
Miért is pusztult el? Miért?
A szegény!

Élt két és fél évet Mirkó -
szeretetben!
Magára mindig vigyázott
s megkedveltem!

Szomorú és fájó szívvel
eltemettem!
Mirkót a kedves, jó cicát -
elvesztettem!

Budapest, 2016. december 4, 1 óra 17 perc

TÉLI HELYZETKÉP CICÁKKAL

Oly hideg a tél, nagyon hideg,

az ember teste, lelke fázik,

nincs kedve a szabadba menni,

inkább a meleg szobába vágyik.

Ám mégis menni kell Bicskére,

ahol várnak kis és nagy cicák:

az étkük biztosan fogyóban,

a friss, langyos vizet is innák.

Hidegben vizük jéggé fagyott,

étkezés után azt nyaldosták:

mindig egy lyuk lesz a jégben,

mert a vizet nagyon kívánják.

Bicskére viszünk meleg vizet,

jó főt krumplit a sós levével,

dobozban meleg húspástétom: - ­

finom lesz majd apró kenyérrel!

Síkos úton telekre érünk,

várjuk a kis cica-bagázst: –

mikor megállunk Reddy biceg

hozzánk s várja a simogatást.

Körülsündörög s hóra fekszik,

így fejezik ki nagy örömét,

nyávogva vár meleg kajára,

figyelmesen nézi Erzsikét,

amint a sok meleg finomság

gondosan keverve összeáll,

az illatra a kis Roxy is

előkerül, – három hét után!

Csámcsogva esznek, inkább falnak:

meleg ételt egy hete ettek,

a száraz kaja fogytán volt már.

S a gondoskodó szeretetnek

úgy örülnek s isznak friss vizet!

Az életritmust megszokták már,

előre tudják: mikor jövünk,

sejtik ekkor Kánaán vár! –

Előkerül a Cirmi II,

az Ősmamira úgy hasonlít,

fuldokolva falja a kaját, – ­­

csak az öreg Roxy hiányzik ! – –

Nehéz a tél embereknek is,

s általunk lesz könnyebb a lét,

ha összefogunk és szétosztjuk –

az érző szívnek szeretetét!

Budapest, 2017. január 28, 19 óra

ARCKÉPCSARNOK

*
 MICHELANGELO

Mosolytalan-napok madarát etetted
gond és keserűség magvaival
áradó-öröm torkodból nem röppent
bántottad jaj szenvedő önmagadat
mégsem volt kenyered derékhajlító
könyörgés fájdalmas büszkeség vérző
rózsái kezedben égtek húsodból nőtt
és szívedben gyökeredzett a bánat
Próféta érintésedre élőt szültek a
kövek: tisztán jött világra szép testű
Dávid megszületett önmagad-képe
Bölcstekintetű Mózes s ha esténként
lepihentél sírtak alaktalan kősziklák
jöjj megszabadítani őket lebontani
jaj rideg kő-burkaikat

SZENT KORONA, SZENT KIRÁLYUNK!

Szent korona, szent királyunk!

Ezernyi gond közt találunk!

Miként fogad Európa? –

Gond volt akkor gond lett újra!

Ezeréves megmaradás:

szövetség, harc, cserbenhagyás…

Szent korona, szent ereklye:

állam-létünk győzedelme! –

Hit, reménység és szeretet

Átsegített lángok felett! –

Kell ez most is, mert a lélek

Hitehagyott emberré lett

Tétovázva keres, kutat:

Megtalálni az új utat,

melyen boldog lesz az ember

itt a Földön. – Nem a Mennyben! –

Szent korona, Szent királyunk!

Üdvözlégy hős Szent Istvánunk!

  A.B.F.R.A

*

Kölcsey Ferenc sírjánál

a szatmárcsekei temetőben

I

Csónakos fejfák

fekete könnyben

sámán arcok

büszke némasága

fekete gyászban

fekete csöndben

akár Húsvét-szigetek

rejtélyes szobrai

II

Csónakos fejfák

sötét erdejében

márványoszlopok

fehér karéja

alatta mélyen

háborog a költő

hiába sarjadt

szívéből az ének

mit őseink zengtek

mi pedig dúdolgatunk

harsogó gépzenére

- - - - - - - - - - - - -

III

Bármely gond nyomasztja

szívünket s agyunkat

hisszük hogy egyszer

szétroppan az átok

Dolgos nép vagyunk

„Balsors akit régen tép…”

s ha nem marjuk egymást

lehet akkor másabb

emberibb jövőnk s a

fejfákon szunnyadó

titokzatos rejtjel

mának szóló üzenet:

A.B.F.R.A.

!

A

Boldog

Feltámadás

Reményében

Amen

ERKEL FERENC

Erkel Ferenc! Te hazafi!

Neved az Isten áldja!

Zenédre zeng a Himnuszunk: –

magyarok szent imája…

„Hazám! Hazám! Te mindenem!…”

Zengi érctorokkal Bánk,

és átérezzük milyen szép

sorstól üldözött Hazánk.

Igen! – Megáldott s átkozott

Egy évezred kísért el! –

Add Uram, ne kelljen többé

áztatni testét vérrel!

Bicske. Galagonyás dűlő, 2007. augusztus 7.

ZENE

*

Bartók Béla emlékére

*

Ritmus beszéd te édes zene

Lélek Atlantisz szép üzenete

Szemek tüzének titkos éneke

Ezernyi idegszál zengő élete

Rendezett hangok gyönyörű rózsái

Szívünknek boldog zenélő órái

Rezdülő lelkünk hangodtól árad

Szunnyadó testünkben élesztesz vágyat

Ritmus beszéd te édes zene

Lélek Atlantisz szép üzenete

Zengj hát örökig zengj te édes zene

Reményünk vigaszunk – zene zene zene

Budapest, 2007, augusztus 12, 13 óra 30 perc

GONDOLATOK

VINCENT VAN GOGHRÓL

Huszonhét éven át

sok mindent csinált,

mert azt sem tudta,

hogy mihez ért…

És rajzolni kezdett,

meg festeni –

ekkor a szikra, az isteni

kipattant fejéből

és festett sok szép

napraforgót,

melyeket azóta csodál

az egész világ,

mert hozzá hasonlót

senki sem alkotott,

csak kísérletet tett

a szép varázsra. –

*

Aztán rajzolt és festett

és iskolába járt,

professzorától

biztatást alig kapott,

csak megvetést:

„tehetségtelen!” –

volt a súlyos,

felelőtlen vád.

Párizsba ment –

és megfestette

a sok csodás

francia tájat,

s hiába volt zseni,

koldus maradt

és rettentő fáradt. –

*

Hiába ment Arles-ba,

nem volt kegyelem:

a szegénység

és az őrjítő betegség

kacagva üldözte

halálba.

Budapest, 1993. január 13.

MAGÁNYOS CÉDRUS

Gondolatok

CSONTVÁRY KOSZTKA TIVADAR

emlékére készített,

az MTV 1 által sugárzott

dokumentumfilm kapcsán

*

A tengerparton áll a cédrus –

magányosan…

Vihar tépázza ősi ágát,

mormol a tenger,

harsog a szél,

ágak végén hajlongnak,

suhognak, sírnak –

zöld-lombú legyezők!

Egy elszáradt cédruság –

hosszú, fehérnyakú

karcsú madárként kémleli

a tengerpart homokdűnéit.

Háta mögött a fatörzs

kúszik az ég felé, –

s mintha egy tőr döfte

volna át testét.

A fölfelé igyekvő törzsből

sovány karok nyúlnak szét,

hogy aztán szétterüljenek

sok, apró kis ágacskákra,

melyeknek végén leng, táncol a zöld.

Legfölül: a fa tetején

fénylő selyemként lobog a lomb! –

A messzi távolban,

a haragos-kék tenger fölött

szétterül hatalmas zöld folt,

még távolabb – a horizontnál

gyolcsfehér szalagon átvérzik egy felhő. – – –

És hol van a Mester?!

Ó, hol van a Mester?

A Mester – ki őrült szenvedéllyel

alkotta a színek káprázatát?! – –

Ó, hol van a Mester?!

Kinek lázasan munkálkodó

ecsetje nyomán feltárult

Kelet meséje, Baalbek,

Thaormina és Athén Akropolisza,

a mosztári híd,

Erdély sziklás hegye, s völgye,

ősi romok szépségének döbbenete: –

melytől harsog a lélek

és pezsdül a szív! – –

Ó, hol van a Mester?! –

Hol nyugszik a csontokká fogyó test?! –

És nyugszik-e egyáltalán?! – –

Ó, Mester! – Nyugszol-e egyáltalán?!

Hisz negyvenévnyi pihenő után

a hálátlan kor, s a temető

hálátlan, balga vezetője –

több mint fél évszázada –

közös, jeltelen sírba temetette,

megalázta fénylő csontjaidat! –

Mert nem akadt ember,

ki megváltotta volna sírhelyedet

újabb évtizedekre! – –

Ó, Mester! – Nyughatsz-e békében?

Te békétlen, lázadó zseni-ember?!

Nyughatsz-e az óbudai köztemetőben –

Vagy valahol? –

Mindörökre!? – – –

Budapest, 2010. február 15.

 VERS AZ ÉRZELMEK 

ÉS GYÖTRŐDÉSEK ATYJÁHOZ

- Ady Endre emlékére -

Szeretlek dicső hős

Bonyolult érzelmek atyja gyönyör és kín

mélységes kútja

kit annyiszor gyaláztak mert teljes volt emberséged

Ezergondú Ember

Szétmetszetted szívedet fénylő darabkákra hogy küzdelem

égő oltáraira tedd feltárt tiszta világod

Párizs konok szerelmese Léda ölének gyötrődő rabja

Csókok és könnyek hűséges bajnoka belőled vétettem

Érzem gyötrődő éjszakáidat halálfélelem csont-karjaiba zár

és Párizs utcáin járok Veled vacogva és szent gyötrődésben

Veled

ki ámulat gyönyörű nőit ölelted félve és alázatosan

Hatalmas félisten szavak és értelmek igaz tudója szeretlek

Halott tanítóm tudom vért izzadtál

mint Krisztus mikor kerested a szavak legmélyebb értelmét

Szeretlek

a Szépség igaz hódolója az Élet hűséges-hűtlen szerelmese

AZ IFJÚ KRÚDY GYULA

Az ifjú Krúdy Gyula

Nyírségből indult messzire,

és Szindbádként utazott

a Nagyvilágnak végire…

Gyermekkorában hallgatta

nagyanyja szép meséit,

és íróként ez kísérte

az utolsó igéig.

A valóság és álom

írásaiban szövődött,

szóképek, hasonlatok,

jelzők csodája özönlött,

s a történetek mívesek,

bármiről szólt a szerzemény

– ételről, tájról, nőkről –

maga a tiszta költemény. –

Köszönöm Krúdy Gyula!

Tudom szenvedtél oly sokat,

legyőzted, aki bántott: –

irigyeket, gonoszokat!

Bicske. Galagonyás dűlő, 2007. augusztus 7.

     JÓZSEF ATTILA EMLÉKÉRE

Békétlen kor mindig vért kíván,

Széttördel tiszta éjszakákat.

Csattogó kerék szétzúz agyat,

Csontot, velőt és csigolyákat.-

Nem lettünk Hozzád hálátlanok,

Mint a Kor, mely űzött halálig:

Igazat szól minden szavad,

Levegőnkké, vérünkké válik.

Szisszennek sebzett köznapjaink,

Szorítanak fájó bajaink,

Mint bordák a szívet, de hitet

Adsz igaz Értelmet. Szép szavad

Tiszta érzelmet is szül, milyet

Embernek szenvedő ember ad.

IDŐUTAZÁS

In memoriam Pék Pál

Puha kézzel arcomat simítja

az éj, s a szél altatót dúdolgat.

Hallgatom a szívem dobbanását.

Kinti és belső hangok varázsa

a múltba ringat.

Elröppenek szülővárosomba,

ifjúságom szent küzdő terére. –

Pironkodva hallgatom a költőt,

amint okít a versírásnak

művészetére,

miként kell szavaknak erejével

sorokba fűzni sorsot, életet,

érzelmek viharát csitítani,

fegyelmezni és szabaddá tenni

ritmust, rímeket…

Boldog kín ifjan hinni, küzdeni,

remélni, tenni, szeretni, adni,

világot megváltani, s végül

évtizedek múltán felnőtt fejjel –

tisztán maradni.

Budapest, 2008. szeptember 16.

KÉPEK VILLANNAK

- Lator Lászlónak -

Képek villannak a sűrű múltból. –

Szülőföld integet: –Tiszasásvár. –

Háború, láger, vagon, menekülés,

elhagyott otthon. – S hazataláltál!

Makón a pléhtányéros szegénység

fogadott, s az ismét meglelt család.

Nagymama bölcs, féltő tekintete

kísérte verseidet – s új hazád.

Eötvös Kollégium, új barátok:

Fodor, Domokos. – Ám a konok lét

köréd fonta nyálkás hínárjait: –

S te hittel küzdöttél verseidért.

Megszülted az Őserdőt, ám soha

meg nem jelenhetett míves könyved.

Megbízhatatlan! – Kegyetlen a vád! –

Kifelé, befelé folyt a könnyed.

Tanár lettél és Körmend fogadott

áldott, szép emberi melegével.

Hálás diákok itták szavaid –

és érett asszony várt szerelmével. –

Eljöttek végre az áldott évek,

melyeket kegyes Budapest adott.

Világ költőinek sok éneke

őrző oltalmaddal szárnyra kapott.

Irodalom és költők papjaként,

hang és kép hatalmával a versek

titkaiba avattál bennünket. –

Lyukasóra – felelni sem kellett.

Létünk az egyetlen lehetőség! –

Régóta tudtad már a bölcs igét. –

Ki szeret, szenved, küzd, dalol, remél –

az leli meg emberségét, hitét.

Budapest, 2008. november 13.

SÍRNAK AZ ANGYALOK

Sellei Zoltán síremlékének avatásakor

   Sírnak az angyalok

 hideg téli szélben

       szomorú sós könnyük
    megfagyott az égbe

                           Hullj az égből hullj csak

                 hófehér csillagom

                  csillapítsd a kínom

                  balzsamos irgalom

    Hófehér csillagok

fekete esernyőn

      zizegnek kopognak

     fájdalmas esengőn

                   Hulljatok az égből

                       angyalok hó-könnye

                     velünk él az Ember

                        velünk – Mindörökre

Dunakeszi, 2008. november 29.

AZ ÍRÁSTUDÓ HATALMA

*

Fodor András születésének

80. évfordulója emlékére

*

Akit Isten áldott vagy vert,

mert írásra adta fejét,

annak lelkében dörömböl

és zokog a világ ezért.

Kiröpteti csillagait: –

szavak alkotta szép zenét,

és mondatok hatalmával

szétosztja a szeretetét. –

Ki önzetlenül, mindig ad,

– és semmit se vár mindezért –

sokat ad, mert arra buzdít:

Ne add fel soha a reményt! –

Akit Isten áldott vagy vert.

mert írásra adta fejét,

annak lelkében dörömböl

és zokog a világ ezért.

Budapest, 2008. decembere

SZÍVÉBEN LÜKTETETT

A PANNON-TÁJ

- In memoriam Tüskés Tibor -

Születési hely: „Balatonszántód”. –

Írták az ősi papirosba,

pedig e hely sohasem létezett:

Szántódpusztán hozta sikongva

a világra a törékeny anyja

egy őrházban, hol kattogó sínek

hallgatták a csecsemő sírását

és zöld nád között pihenő vizek…

Növekvő gyermeket vasparipa

pöfögve vitte Nagykanizsára,

hol állomás mellett élt a család,

s Vécsey úton volt iskolája.

Járdán ingó, sok vöröslő tégla

hányszor szörcsögött eső vizétől,

mikor Tibike sietett haza,

s nadrágján sár lett fröccsenő létől?

Ó, hányszor érezte a Pörzse pék

friss kenyerének áldott illatát? –

És ahogy nőtt a gyermek – kitárta

előtte a világ sok ajtaját! –

Gimnázium, majd Pesten egyetem.

Vágya: Pannon tájon legyen tanár! –

Sok, figyelő diákszem várta őt

és várta ismeretlen Dombóvár…

Majd az öttornyú város ölelte

keblére az újonnan jött fiát,

hol sok szenvedés, öröm és kudarc

acélossá tette akaratát.

Szerkesztőt lélekölő harc várta:

gáncsolták fent és lent – kezdetétől…

JELENKOR országos hírű lappá

lett a szorgos igyekezetétől!

Miként Baranya, Somogy és Zala –

Szívében lüktetett a Pannon táj:

feltárta a szépségét, regéit,

s tudta – Kanizsa mindig haza vár…

Hittük – a dolgos nyolc évtizedét

együtt ünnepelhetjük jövőre! –

Ám a sorsa másképp rendeltetett: –

Öleli Pécs és Kanizsa földje!

Budapest, 2009. november 13.

AKIK IGAZGYÖNGYÖT SÍRNAK

- Csordás János költő, tanár, népművelő emlékére-

*

„…És ők azok, akik egy életen át másokért dolgoznak,

akik két végén égő gyertyaként emésztik el erejüket,

akik igazgyöngyöt sírnak fájdalmukban.”

(Tüskés Tibor: Csordás János emlékére)

*

Budán megszülettél, szívedben reménnyel,

zalai szülőktől kapott szép erénnyel. –

S visszavágyott a vér oda, honnét indult,

oda, hol szegények bús lelke feljajdult,

oda, hol a Kerka vize úgy csillogott,

mintha ő fürdetné Napot, sok csillagot.

Lelkedbe szűrődött gyermekkor szépsége:

erdők, lombok, rétek ringató zenéje,

rekettyések, füzek ősi szép meséje,

manók, boszorkányok, babonák lidérce. –

Az embernek lelke mind messzebbre vágyik:

megismerni világ titkait, csodáit!

Ősi regék, mesék szívben nem csitulnak,

őrzik, majd kitárják a sokszínű múltat:

versek, cikkek, drámák sorra megszülettek,

a regös énekek kinccsé üdvözültek. –

Tanár, költő, apa: nehéz szentháromság,

hordozni terheit, s védeni a bástyát!…

Merenye, Magyaród, szép zalai falvak:

kutattad kincseit, s mindezt mind megírtad!

Gyönyörű szerelem emelt tenyerébe,

három szép virágot adott örökségbe. –

Ám az örömöket bánat csorbította:

Apát, mamát, asszonyt Isten szólította! –

A „Gyász és szerelem” kísért életedben:

sokszor imádkoztál szomorú csöndedben,

sokszor elhallgattál, s megszólaltál újra,

fölzengett lelkednek bánatos-mély húrja. –

Őrizzük emléked! – Kik bánatban írnak: –

lelküknek mélyéből igazgyöngyöt sírnak!

Budapest, 2010. október 25.

KÖLTÉSZET HATALMA

                                                          - Juhász Ferenc köszöntése -

                                                           Sárból, csöndből elindultál

                                                               csillag-korállos egekig

                                                            Költészet bűvös páncélja

                                                                       hű kísérőd

                                                             küzdelmes csataterekig

.

                                                          Fagytól, tűztől, gyarlóságtól,

álnoktól sohase féltél.

Aranykard fénylett kezedben:

a tiszta szó.

Örök hatalmat reméltél.

Megváltó szavak erejében

bíztál, mely tisztán csillogott.

Tűzben-jégben-fürdött szíved

gonosz miatt

ó, hányszor, hányszor zokogott.

Jajdultál Krisztus-emberként,

űztek éjszaka képei:

atomhalál víziója

közt vergődtél,

téptek modern-kor rémei.

Galaktikákba repültél

és parányi atomokba.

Teremtettél szép szavakat,

s büszke voltál a

méretlen nagy hatalomra.

Mitosszá üdvözült anyácskád

emléke minden sorodban:

Ő volt a Megváltó Remény,

mikor éltél

búsan Hallgatás Toronyban. –

És a költészet varázsa

újra fölrepített az égig.

Csodatáltossal suhantál

és száguldasz

az idők végezetéig.

Budapest, 1988. január 5.

HAT ÉVTIZED EMLÉKE

Barcs János köszöntése

Gyermekkor boldog s kesernyés évei

ifjúkor riadt szerelme háború csörtetése

rikoltó vadlibák feleselése rekettyések

békazenéje Dráva-parti nád és fűzfatenger

suhogása Barcs menti ősborókás gyantás

illata somogyi tölgyesek hűs világa

akácosok virágfüzérei riadt szarvasok

iramlása roggyant ősi falak könyörgése

ifjan teremtett téglafalak vöröslő erdei

magyar horvát szerb énekek és szavak

litániái szikla akarat villámlásai

őszinte emberség ragyogása elégedetlenség

pattogó ostora megnyugvás csöndje

a béke reménye és az igazság reménye

ellenségek kancsal vicsorgásai lelket sebző

kipallérozott firkászok fennkölt fecsegése

városban vergődő falvak csöndjébe menekvő

FALAK OLTÁRÁN áldozó nyugtalan ember

kinek ujjbegyébe belémart sokezer tégla

és mégis építkezett mert így rendeltetett: –

mind eljött köszönteni a költőt – – – – –

Dúdolgat és kólózik hat évtized emléke: –

s a Dráva felől hallik szép tamburaszó

Budapest, 1987. július 11.

TÁNCOL VÍGAN A TÁNCOSPÁR

Érchegyi Ildikónak és Zséli Mihálynak,

Az Állami Népi Együttes egykori szólótáncosainak

Táncol vígan a

táncospár

csizma koppan a

padlón már

Ugrik szökken

mint a madár

röppen a szoknya

pördül a lány

Pördül a lány

és röppen a dal

szép piros ajkán

huj huj ihaj

És a legény is

dalra fakad

pörgeti párját

majd megszakad

Táncol vígan a

táncospár

csizma koppan a
padlón már

EGYSZERŰSÉG, SZÉPSÉG, TISZTASÁG

*

Antalfy István költőnek, lelki rokonomnak, bátyámnak

„Átível fölöttem az élet” címmel megjelent kötetének

köszöntésére

*

Egyszerűség, szépség, tisztaság:

manapság oly fájó ritkaság

ebben a kusza, zagyva világban.

Oly kevés az ember, ki virágban

látja a derűt, a tiszta csendet.

Nem a káoszt imádja – a rendet,

nem harsogást kíván, hanem csendet.

Egyszerűség, szépség, tisztaság:

manapság oly fájó ritkaság,

s ha találsz barátot – és embert,

ki meglátja cseppben a tengert,

szíved megbirkózik a jajjal.

Köszöntsed őt ölelő karral,

Köszöntsed ölelő szavakkal.

Budapest, 2005. június 16.

IDŐROSTA
*
Mészáros Ferenc tanár úrnak,

fogadott bátyámnak ajánlva

*

Ha az ember egy éves lesz,

a szülők sóhajtanak: –

Ezt is megérte!

Ám ha már tíz év a summa,

amely nyomja válladat: –

boldogak érte.

Ha húsz évedet ünnepled,

szerelmed is veled van: –

A szemed fénye!

Harminc évesen azt látod,

az élet oly küzdelmes: –

harcoltál érte.

Negyven évesen már fontos

A mindennapi kenyér,

s a családod léte.

Ötven évesen a család

bővül, vejed van, menyed

és bele véve

az unokákat: – hatvannal

megy az országúton a

nyugdíjak éve.

Hetvenévesen az ember

emlékeit megszűri: –

csak a jót látja!

Hetventől vigye az ördög

a múlt rossz emlékeit: –

a fene bánja!

Bicske. Galagonyás dűlő, 2007. július 15.

A SZAVAK HATALMÁVAL

- A 85 éves Antalfy István költő köszöntése -

A nyolc és fél évtized

úgy elszállt, mint egy sóhaj!

Volt benne öröm, bánat,

megért siker és óhaj. –

Istent szolgálni indult

egy ember, fénylő hittel,

kit a világháború

orosz rabságba vitt el.

Szenvedés volt a láger! –

Ám az írás és a hit –

táplálta hazatérés

áldott, szép reményeit! –

És a romokból kellett

építeni új hazát.! –

Most is hű felesége

segítette – s a család! –

Gyűltek a versek, a mesék.

Jöttek küzdelmes évek,

Isten próbája volt: –

megbocsát-e a lélek?!

Bűnbocsánat vezette

e szelíd, igaz embert, –

de sohasem feledte

a háborút, a fegyvert!

A szavak hatalmával

hirdette a tiszta igét:

boldog az, ki szereti

az embert, Istent, hitét!

Ladánybene, 2009. szeptember 18.

ELMÉLKEDÉSEK

GYÖRGYPÁL KATALIN

SZÜLETÉSNAPJA KAPCSÁN

Miként régen a mesterlegények,

ifjúként bátran gondolt egy nagyot: –

kis vitorlázó repülőre szállt,

hogy felhők fölött nézze a Napot.

Tinédzser volt még és azon ámult,

miként kering a szép felhők fölött.

Lentről bégető birkák bámulták:

„Mi a fene száll ég és föld között?”

Nem is tudták a balga állatok,

milyen veszélyt jelent a gép s a föld;

recsegve landolt közöttük a gép

és néhány bégető bámészt megölt. –

Évek szálltak, hősünk elmélkedett:

tudni akarta a gépek titkát.

Kievbe ment, hogy majd megfejthesse

a mozgató automatikát…

Gépészmérnökként meg izgatta a

világot átszövő politika,

mely uralja az embert s a gépet. –

Így lett a politika doktora…

Ám mit számít a sok-sok tudomány,

ha sínylődik az emberi lélek! –

Őseinek génje vezérelte:

s így íróvá és szerkesztővé lett…

A KLÁRIS sok léleknek ad gyógyírt:

ki írja vagy olvassa sorait,

esély kap ki csak ízlelgeti még

a lírát vagy már issza a borait. –

A hősünk most már boldogan szálldos

lovagként fehér Pegazus hátán:

hátizsákjában 60 kő lapul! –

Nem baj! – Kacag a Napot csodálván!

Budapest, 2009 februárja

AZ IGAZI MŰVÉSZ

Keres Emil Kossuth-díjas színművésznek

A lelkében már zsongnak a bűvös szavak,

megfontoltan, lassan lép a pódiumra,

kissé görnyedve jár, megáll és megfordul:

teljesen készen áll a nagy varázslatra! –

Cantata profána feltárul előttünk,

a szavak és a hangok képekké állnak:

a nagy művész láttat, könyörög és vádol,

krónikása mondánk kilenc szarvasának! –

Az igazi művész minden rezdülését

érzi s átadja az ősmagyar mondának,

tiszta példája a lélek küzdelmének:

szavak hatalmával alkothat – csodákat!

Budapest, 2014. április 1.

A FOTÓMŰVÉSZET VARÁZSA

Kiss András kecskeméti fotóművésznek

Tűnő pillanatot láttat az egészből,

aki fotós szemmel nézi a világot.

A szeme, akár a gépnek objektíve:

közel hoz távoli mezei virágot...

Soktitkú emberi arcban meglátja azt,

amint örül, nyugodt, küzd, szenved a lélek. –

Az igazi fotós mindig visszaadja: –

miről beszélnek ezek a rezdülések!

Amikor a fotóművész megmutatja

az emberi testnek mezítelenségét,

tudja mi az, ami csodás vagy esendő: –

képekben láttatja a sokszínűségét!...

Ember, természet, sport vagy a szép szülőföld:

bármilyen téma kerülhet lencsevégre,

a fotózás akkor lesz művészi, mikor

nagy ámulattal tekinthetünk a képre! –

Sok minden van az Emberért – és általa,

mikor bármit meglát mindig azt reméli,

hogy megőrzi a szent pillanat varázsát: –

aki a világot fotós szemmel nézi!

Budapest, 2014. április 24.

A ZENE HATALMA

*

Banyák Gyulának, a fiatal, tehetséges

kunszentmiklósi jazz-zongorístának ajánlom

*

Lélekből indult üzenetre

táncoltak a fürge ujjak,

zongorából áradó hangok

fogadó szívekbe hulltak.

A dallamok mívesen zengtek,

és egymáshoz idomultak: –

fájdalmakat és örömöket

pontosan idézni tudtak.

A zongorazene varázslat: –

elmondja mit nem tud a szó,

képzelet bűvös szárnyalása,

és hatalmával gyógyító! – –

A zene titkos mélységeit

keressük: – értékes kincset!

S ha szép akkordokat találunk, –

megleljük bensőnkben Istent!

Budapest, 2016. május 16, 1 óra 20 perc

RENDSZERVÁLTÁS

*

  IDŐJÁRÁS JELENTÉS

Süt még a nap, tornyosul már a felhő,

Az ember abban bízik – meg nem ázik,

Hisz van nála esernyő.

Dörren az ég, süvít sokféle szél,

Hogy honnét fú? – Még nem tudni, mindenki

Összevissza beszél.

Egy hirtelen szél esernyőd kifordítja,

Fázol és vizes leszel, meg sáros .Mehetsz

Utadon sárral rondítva!

Tócsákban a hullámok fodrozódnak,

Erdők fái nyögnek a változékony

Szélben ,meg hajladoznak.

Ezer tócsa szabad ország lettünk!

Pocsolyákból búsan visszatekint

A világ. – Jól befürödtünk!

KI A MAGYAR ?

(Variációk egy

meddő vitára)

Az a magyar

magyar magyar

aki magyar

magyar magyar

mert aki nem

magyar magyar

az nem magyar

magyar magyar

s ki nem magyar

magyar magyar

az nem igazi magyar

magyar magyar

ELADÓ AZ EGÉSZ VILÁG

Októberi csendes napsütésben

elmélázom – : virít sok őszi virág.

Feldübörög alkalmi árus hangja:

„Burgonyát tessék, hagymát:

makóit, télállót, lilát!” –

Eladó az egész világ!

Eladó az egész világ:

eladnak üzemet, gazdaságot,

eladó az áram, a víz,

eladó minden mindegy mennyiért,

aranytojást tojó tyúkokat

eladnak pár forintért fillérekért.

„Burgonyát tessék, hagymát:

makóit, télállót, lilát!” –

Eladó az egész világ!

Ami miénk volt, az nem jó,

úgy jó, ha a miénk másé,

az államiban találnak hibát.

Az elavult a vevőnek nem kell.

a menő, a modern: az oké.

A haszon legyen a szent magántulajdoné,

a csőd, a deficit a honé!

Eladó az egész világ! - - -

„Burgonyát tessék, hagymát:

makóit, télállót, lilát!” - - -

Eladó az egész világ?!

MODERN MESE (?)

A régi mesék hősének

viszonylag könnyű dolga volt.

A sárkányok ellen küzdve

tudta hány fejet kaszabolt. –

Modern korunknak sárkánya

veszélyes, mert láthatatlan

és ezernyi testet ölt fel:

a feje levághatatlan.

Gyakran báránybőrbe bújik,

felfalni az egész nyájat –

vagy Tőke-hínárként mélybe

húzza megszeppent Hazánkat!

Budapest, 2009. szeptember 16.

JELSZAVAK

Éljen a pluralizmus!

Éljen a szociális piacgazdaság!

Éljen a privát

szociál-kapitalizmus!

Éljen a szabad, demokratikus

parlamenti és önkormányzati választás!

Le a neo - és posztsztálinista

politikusokkal, gyárigazgatókkal,

szövetkezeti és tanácselnökökkel!

Le a múltból itt maradt mindenkivel!

Le a konjuktúra lovagokkal és

köpönyegforgatókkal!

Éljen a józan ész!

Éljen a szaktudás és a pártatlan

népszeretet, amely boldog világot

ad édes hazánknak!

Éljen a szabad, független, boldog

magyar nép!

Éljen a szabad, demokratikus adófizetők

boldog sokasága!

Éljen az első szabad éljen!

Éljen, hogy korgó gyomorral várhatjuk

reményteljes, szebb jövőt!

Éljen, hogy eljött a mi mennyországunk!

Éljen, hogy az elvtársból urak lettünk!

Éljen, hogy nincs munkahelyünk!

Éljen a szabad, demokratikus

munkanélküliség!

Éljen a demokratikusan veszekedő

parlamentünk!

Éljen a parlamenti ülésekre el nem járó

képviselők sokasága!

Éljen! Éljen! Éljen szabad nép –

ha tud miből!

Budapest, 1992, július hó

GYEREKSZÁJ 2002-2006

Mi megint megnyerjük a választásokat. – Beeeeee!

Nem is Ti nyeritek meg a választásokat, hanem mi. – Beeeeee!

Ti csalással nyertétek a választásokat, ezért megóvjuk. – Beeeeee!

Hiába ugráltatok, Mi nyertük meg a választásokat

és betemetjük az árkokat. – Beeeeee!

Mi meg kiássuk az árkokat. – Beeeeee!

Mi létrehozzuk az üvegzsebeket. – Beeeeee!

Mi meg összetörjük az üvegzsebeket. – Beeeeee!

Mi több sztrádát építettünk, mint Ti. – Beeeeee!

Tinálatok több kátyú van, mint Nálunk volt. – Beeeeee!

Mi nem emeljük a gázárakat. – Beeeeee!

Mi meg csökkentjük a gázárakat. – Beeeeee!

Mi csökkentjük a munkanélküliséget. – Beeeeee!

Mi meg megszüntetjük a munkanélküliséget. – Beeeeee!

Nálunk száguld a gazdaság. – Beeeeee!

Nem is igaz! Az ország csőd szélén áll. – Beeeeee!

Mi a 100 lépéssel megoldjuk a problémákat. – Beeeeee!

Az nem is 100 lépés, hanem 100 tyúklépés, tyúkésszel. – Beeeeee!

Mi nem beszélünk, hanem cselekszünk. – Beeeeee!

Nem is igaz! Ti csak Dumakormány vagytok. – Beeeeee!

Mi megmondunk a Bush bácsinak,

hogy csúnyák vagytok. – Beeeee!

Mi meg megmondunk az Barosso bácsinak,

hogy csaltatok a költségvetésben. – Beeeeee!

Mi sok pénz hoztunk az Európa Uniótól. – Beeeeee!

Mert Mi mondtuk, hogy adjanak sok pénzt- Beeeeee!

Ti olcsón privatizáltátok az állami gazdaságokat. – Beeeeee!

Mi nem engedtük privatizálni a kórházakat. – Beeeeee!

Mi meg sikeresen privatizáltuk

a Budapest Airport-ot. – Beeeeee!

Ti megfigyeltetek bennünket, csúnyák vagytok. – Beeeeee!

Ti meg ránk küldtétek a Magyar Vizslát. – Beeeeee!

Nem is igaz! Nincs is ilyen kutyánk, ez rágalom. – Beeeeee!

Lelepleztünk benneteket! A Ti kölyketek volt

a Magyar Vizsla. – Beeeeee!

Na és! Hajrá Magyar Vizsla! – Beeeeee!

Mi nyerjük meg ismét a választásokat. – Beeeeee!

Nem is Ti nyertek a választásokon, hanem Mi. – Beeeeee!

Budapest, 2006 január 15.

PILLANATKÉPEK

Villan az égbolt

Verdes a zápor

Ázott levélkék

Hullnak a fáról

Táncol a porban

Pördül kacagva

Műanyag flakon

Korunk kacatja

Zacskó-madárrajt

Kerget a vad szél

Ó szép világ mondd

Mondd mivé lettél

MEDITÁCIÓ BAJOKRÓL,

BÁNATOKRÓL

Milyen az, mikor a láva

rázúdul a békés tájra?

Milyen az, mikor a szálfa

döngve dől az éjszakába?

Milyen az, mikor a házra

rátelepszik szívek gyásza?

Milyen az, mikor az árva

rádöbben az árvaságra?

Milyen az, mikor a gyáva

menekül az árulásba?

Milyen az, mikor a hála

hálátlan hálátlansága?

Milyen az, mikor a lányka

sír és reszket meggyalázva? –

Milyen az?! – Mondd, Okos Ember, –

ha isteni szeretettel

híján vagy, – s mint Sors csapása: –

úgy zuhan lelked halálba?!...

Budapest, 2013. július 25.

MILYEN IDŐKET ÉLÜNK?!...

Milyen időket élünk?!...

A tolvaj kiállt rendőrért,

s közben markában jókat röhög,

mert tudja jól:

azt mondják tolvajnak,

kinek kabátját éppen Ő lopta el!

Milyen időket élünk?!...

„Az önzés és harácsolás acélszögeivel

keresztre feszítik a tisztességet!” –

össznépi játék

honatyáink körében,

„s ki száz meg százezreket rabol,

bírája lészen annak,

akit a szükség

garast rabolni kényszerített!”...

Milyen időket élünk?!...

Mikor az igazság az: amit mi mondunk,

mondják a „tévedhetetlenek!”...

Csak mi vagyunk angyalok!...

Az ellenfél gonosztevő,

aki mindent elrabol édes Hazánktól! –

Milyen időket élünk?!...

Mikor az ember

ezerszer is átgondolja azt,

hogy mit is mond kollégája előtt,

mert hátha egy „hithű pártbesúgót”

avatott be őszinte gondolatába,

s a munkahelye bánja azt?!...

Milyen időket élünk?!...

Mikor a „malac nem ellett annyit”,

mint amit a statisztika világgá kiáltott.

A levél-, és szemét sepregető,

a gazgyomláló és a fűnyíró meg örüljön,

hogy éppen van mit csinálnia! –

„Oly korban éltem én e földön,

mikor az ember úgy lealjasult...”,

hogy barátját, családját, és egykori társait

a szégyenpadra küldi.

Milyen időket élünk?!...

Mivé lettek az egykori barátok?!– – –

Milyen időket élünk?!...

Ó, milyet?– Istenem,

hogy a sok hazugságtól

nem roggyan reánk az ég

az összes csillagával együtt?! – –

Uram!...

Ments meg minket

az önjelölt messiásoktól

és a hitbuzgó jótevőinktől,

mert Tőlük sokat szenvedünk! –

„A mindennapi kenyerünket

add meg nekünk ma!” – –

Ámen!

Budapest, 2014. március 26.

REALITY SHOW

Gagyi lett a tisztesség mint érték

mert most reality show-kban mérték

adagolták agyadba a fertőt

ezeken butul ifjú és felnőtt

ital szex káromkodás a menő

a durvaság oly lélekemelő

deviáns korhely most a TV sztár

aki a pénzért mindent megcsinál

szerződés rögzít trágár dolgokat

a képernyőn keféljen nagyokat

legyen strici vagy riszálja farát

vedeljen ingyen márkás piát

agy-halottan nagyokat röhögjön

és fröcsögjön a lila ködökön

át a nihilről éltesse a mát

éltesse a szexet stekszet piát

Budapest, 2014. április 8 . 15 óra

HEJ TILLÁROM TILLÁROM

Net hír: Kunszentmártonban elítéltek több fiatalt, akik egy házibulin

 részegen meg akartak erőszakolni egy 17 éves lányt

Hej tillárom tillárom

begerjedtünk piásan

Hej tillárom tillárom

játszunk szűzzel az ágyon

Hej tillárom tillárom

szorítsuk le barátom

Hej tillárom tillárom

mit visítasz virágom

Hej tillárom tillárom

megsubázunk mindnyájan

Hej tillárom tillárom

nem menekülsz virágom

Hej tillárom tillárom

karmolj sírjál imádom

Hej tillárom tillárom

ne csináljad pajtásom

Hej tillárom tillárom

ne pofázzál barátom

Hej tillárom tillárom

a balhét nem imádom

Hej tillárom tillárom

hagyd a kis csajt barátom

Hej tillárom tillárom

nagy balhé lesz már látom

Hej tillárom tillárom

nagy balhé lett barátom

Hej tillárom tillárom

6-8 év lesz belátom

Hej tillárom tillárom

jól ráfáztunk barátom

Hej tillárom tillárom

köcsög leszel celládban

Hej tillárom tillárom

nem menekülsz barátom

Budapest, 2014. április 8.

AKI GAZDAG...

„Aki szegény, az a legszegényebb,

fázósságát odaadja a télnek,

melegét meg odaadja a nyárnak,

üres kedvét a puszta határnak.”

        József Attila: Aki szegény, 
                                    az a legszegényebb

*

Aki gazdag, gazdag akar lenni,

gazdagságért mindent meg fog tenni:

mindenkitől mindent elvesz gyorsan,

perlekedik örökké a sorssal!

Aki gazdag, gazdag akar lenni,

lelkiismeret már néki semmi:

könyörület nem a fő erénye,

csak a pénzre gondol, – csak a pénzre!

Aki gazdag, gazdag akar lenni,

gazdagságát titkolja és rejti:

sok adót ő nem akar fizetni,

legjobb mindent offshore cégbe tenni!

Aki gazdag, gazdag akar lenni,

mindenkit földönfutóvá tenni! –

S nem gondolja, hogy egyszer az Isten

megtanítja mit jelent – a Nincsen!

Budapest, 2014.április 20. Húsvét napján

2016. MÁRCIUS 15

Az eső esik, mint egykoron,

mikor a márciusi ifjak

egy bátor vállalkozásba fogtak

1848. március 15-dikén...

Szabadság, demokrácia, önállóság,

önrendelkezés, sajtószabadság,

szólásszabadság, független nemzeti bank,

meg hogy külfödön ne szolgáljon

egyetlen magyar katona sem...

Ismerős az összes 12 pont,

amit a Landerer nyomda ablakából

szórtak az újjongó tömeg közé, –

meg a Nemzeti dalt....

Az eső esik, mint egykoron,

és most küzdelem a Európai Unió ellen,

migránsok megújuló áradata,

szólásszabadság van: elmondhatsz mindent,

melyen a hatalmon lévők jókat röhögnek!

A köztévé pedig ontja a dicshimnuszokat,

védve a „szorgos” újgazdag milliárdosokat,

mit sem törődve többmillió nyomorulttal!...

Önálló a Magyar Nemzeti Bank:

százmilliárdokat keresve a hitelkárosultakon,

hogy szép festményeket, épületeket vásároljon,

és önálló alapítványt működtessen,

melyhez a köznek semmi köze,

hiszen a köztől már elsíbolták a milliárdokat! – –

Az eső esik, mint egykoron...

Budapest, 2016. március 15, 15 óra

VAJON FELTÁMADUNK-E?

Vajon feltámadunk-e?

Feltámad-e a lélek?

Hiszen siker és kudarc

egymást váltva: – az Élet!

Vajon feltámadunk e?

Győzünk önmagunk felett?

Legyőzi-e a gőgöt

a legszentebb szeretet?

Vajon feltámadunk-e?

Legyőzi-e a világ –

Európát kísértő

káoszt és anarchiát?!– –

Budapest, 2016. március 28.

Húsvét hétfő, 14 óra 10 perc