Irodalmi oratóriumok

Király Lajos

GONDOLATOK A LÉLEKRŐL

ÉS A VILÁGRÓL

*

© Király Lajos

GONDOLATOK A LÉLEKRŐL

ÉS A VILÁGRÓL

Válogatott oratóriumok

és versek

ISBN   978-615-5102-35-6

*

Kiadja:

A Bíró family Nyomda és Könyvkiadó Kft.

Felelős vezető: Biró Krisztián

TARTALOMJEGYZÉK

ELŐSZÓ

*

ORATÓRIUMOK

*

Mese a boldogságról és a szenvedésről

Mese a lélek és a szerelem tündérvilágáról

Tanúságtevők

Az Ember

Fekete Párducok

Michel Cahour: Tizenkét vers Laoszból

Űrutazás

*

TÖBB HANGRA ÍRÓDOTT VÁLOGATOTT VERSEK

*

Trója és Odüsszeusz históriája

Aranytollú Reménymadár

Piros Táltos

Egy szerelmes lány és az anya küzdelme

a magány ellen

Ballada

World Trade Center

A Harmadik

Meditáció

Kérdések a Világról

*

ELŐSZÓ

     Több mint fél évszázada, hogy az első verset megírtam, majd később a nagykanizsai kollégiumi újságban, a "FÓRUM"-ban 1964 őszén mégis egy elbeszélés, az „Ecserin” volt életem első, nyomtatásban megjelent alkotása. A következő számban megjelent a „Hópelyhek éneke” című versem. 1965-ben, a középiskolai érettségi előtt megtudtam, hogy ezzel a verssel aranyérmet nyertem a diákköltők keszthelyi Helikon Ünnepségén.

Budapesten, amikor a főiskolába jártam egyre megfontoltabban készültek alkotásaim. A főiskola elvégzése után pedig Kiskomáromba kerültem a helyi ÁFÉSZ-hez, (később Zalakomár lett a település neve), folytattam költői munkásságomat is...

Itt irodalmi színpadot szerveztem, ifjúsági klubot vezettem, így alkalmam volt a fiatalokkal találkozni. Sokat olvastam és sokat írtam. Nagy örömömre, a kultúrház kérésére munkahelyem, az ÁFÉSZ jóvoltából Bázakerettyén egy hónapos irodalmi színpadi továbbképzésen vettem részt, amelyet a Népművelési Intézet szervezett.

Itt egy kis ízelítőt kaptam a színészi mesterség titkaiból, a szereplésekre való felkészülésből, a művek átélésének folyamatából, a próbák hangulatából, a versmondás művészetének lényegéből, a dramaturgiai munkából, a beszédtechnikából és a díszletkészítés alapjaiból. A beszédtechnikát és a szerepgyakorlatokat mindvégig Montágh Imre vezette. A „vizsgaelőadásunk” Raffai Sarolta: Egyszál magam című művének egy részlete volt, amelyben a főszereplőt alakítottam...

Megszerettem a színpadot, ezen keresztül az irodalmi színpadot (felolvasó színpadot), és azt az általa nyújtott nagyszerű lehetőséget, hogy irodalmi műveket, irodalmi oratóriumokat színre vihettünk...

Ez a lehetőség, mint költőt, arra sarkallt, hogy irodalmi oratóriumokat írjak, azokat előadjuk az ifjúsági klubokban Zalakomárban és környékén, a Nagykanizsa Járás Kulturális Seregszemléjén és a megyei irodalmi színpadok versenyén. Az előzőeken kívül a helyi ünnepségekre készítettem műsorokat, irodalmi összeállításokat, sőt létrehoztam és vezettem Humoristák Klubját a zalakomári fiatalok szereplésével, sokszor az ő írásaik bemutatásával is.

Az irodalmi színpadot úgy fogtam fel, mint egy kis színházat, amelynek segítségével meg lehet ismertetni, és meg lehet szerettetni a falusi, városi lakossággal (idősekkel és fiatalokkal egyaránt) a művészetet, az irodalmat, a verseket, a humort. Az előadásokhoz különféle hangeffektusokat, zenei adaptációkat használtunk fel...

Az oratóriumokon kívül írtam két vagy három hangra adaptált műveket is. Az előadásoknak, a műveknek nagy sikere volt. E tevékenységemet folytattam a kétévnyi katonaságom ideje alatt Körmenden és Budapesten is, sőt utána ismét Zalakomárban.

Az így szerzett széleskörű tapasztalataimat később felhasználtam Budapesten a Művészetbarátok Egyesületében, valamint a Krúdy Gyula Irodalmi Kör műsorainak összeállításában és a szereplések során.

1968 óta 12 irodalmi oratóriumot írtam, van közöttük Zala megyei pályázatot (Fekete Párducok) és országosat nyert (Az Ember) mű is. Két és három hangra készített verseket is alkottam, közülük a legsikeresebbek: Trója és Odüsszeusz históriája; Aranytollú Reménymadár; Piros Táltos; Egy szerelmes lány és az anya küzdelme a magány ellen; Ballada; World Trade Center, Harmadik; Meditáció; Kérdések a Világról.

A válogatásommal a velem egykorúaknak szeretném egy kicsit visszahozni az 1960-as, 1970-es évek hangulatát, az irodalmi színpadok fénykorát és szépségét. A fiatalabb generációnak pedig bemutatni a művekben rejlő jelenkori lehetőségeket.

Fogadják könyvemet szeretettel!

Király Lajos

*

ORATÓRIUMOK

*

           MESE A BOLDOGSÁGRÓL

                  ÉS A SZENVEDÉSRŐL

                          

                                            *

                    I. A SZARVASGIDA MAGÁNYA

                                    Narrátor:

Amikor dörrenéstől megroppant az ég,

vakító fény-erektől izzott szerteszét!

Amikor ezüstös eső zuhant alá,

és jajongva táncolt sok didergő levél!

Amikor fájdalmasan zokogtak a fák,

s megalázva földig hasaltak a rétek!

Amikor megvadultak lombok és ágak,

és ijesztővé vált az egykor gyönyörű!

Amikor ragacsos sártenger lett a föld,

és minden mindentől és mindenkitől félt!

Amikor fészkén pihegett sok-sok madár,

és védelmet és csöndes nyugalmat remélt! -

Akkor indult el szerelmét megkeresni,

bús magányba szakadt árva szarvasgida

remény és félelem hatalmas terhével!

                                    Szarvasgida:

Félelem dárdái fúródnak szívembe!

Magánynak nyilai hullanak szívembe!

Bánatnak ostora harapott szívembe!

Félelem, magány és bánat a szívembe

Rettentő sebet mart elárvult szívembe!

                                      Narrátor:

Kacagva táncoltak vad vihar-legények!

Széttörtek sudár fát, tapostak kis fészket! -

                   szerelmét keresni akkor ment, akkor ment

csillag-magányba szakadt szép szarvasgida

remény és félelem hatalmas terhével!

                                    Szarvasgida:

Lelkemben zeng az égiháború!

Lelkemben imádkozik a remény!

Testemben zeng az égiháború!

Testemben imádkozik a remény!

                                      Narrátor:

Kereste szerelmét ázott-csatakosan

csillag-magányba szakadt szép szarvasgida!

Félelem és remény rettentő terhével -

Csillag-magányba szakadt szép szarvasgida!

                                    Szarvasgida:

Félek tőletek, félek, bokrok és árnyak!

Félek tőletek, félek, lombok és ágak!

Félek a füvektől, félek a virágtól!

Félek mindentől! - A megvadult világtól!

Táncol most az erdő lidérc-fényt lövellve!

Félelem dárdái zuhannak szívembe!

Magánynak nyilai hullanak szívembe!

Rettentő sebet mart elárvult szívembe!

Ó, megtalálom-e szerelmes szarvasom?

Ó, megtalálom-e bolyongó utamon? -

Nagy az én félelmem! Nagy az én bánatom!

Magány sebe éget! Szaggat a fájdalom!

                           Kórus (fák, füvek, virágok):

Ne félj tőlünk! Ne félj

csillag-magányba szakadt szép szarvasgida!

Szemünkkel kísérünk -

csillag-magányba szakadt szép szarvasgida!

Ijesztő a villám?! -

Csillag-magányba szakadt szép szarvasgida?

Ijesztő a világ?! -

Csillag-magányba szakadt szép szarvasgida?

Ne félj tőlünk! Ne félj

csillag-magányba szakadt szép szarvasgida!

Szemünkkel kísérünk -

csillag-magányba szakadt szép szarvasgida!

                                      Szarvasgida:

Anyám nincs! - És nincsen apám!

Szarvasfiú vigyázott rám! -

Viharban eltűnt! - Kutamon! -

Ó, hol? Ó, hol találhatom?!

                             Kórus (fák, füvek, virágok):

Ne félj tőlünk! - Ne félj

csillag-magányba szakadt szép szarvasgida!

Szemünkkel kísérünk -

csillag-magányba szakadt szép szarvasgida!

                                      Szarvasgida:

Köszönöm a jóság szent szikráit,

mely szívetekben él fönségesen!

Köszönöm a szemek áldott fényét,

melyek óvnak féltő-szerelmesen!

Picinnyé roskadt majd a félelem,

s bátorság nő vacogó szívemben!

Köszönöm a jóság szent szikráit,

melyek óvnak féltő-szerelmesen! -

Most már tudom azt: - Vagytok érettem!

És azt is tudom, hogy én meg értetek! -

Köszönöm fák, füvek és virágok!

Köszönöm e segítő világot!

                                             *

                 II. A SZERELMES SZARVASFIÚ MAGÁNYA.

           BOLDOG TALÁLKOZÁS

                                       Narrátor:

Amikor fényes ezüstben fürdött az ég,

ezüstös fák ragyogtak és ezüstös rét!

Amikor a csönd óvó szárnyai alatt

az elfáradt lombok békésen nyugodtak!

Amikor füvek virágról álmodoztak,

és kövér békák mocorogtak a földön!

Amikor ezüstös hegedűjén játszott

sok-sok ezernyi szerelmes tücsök zenész! -

Akkor indult a szarvasfiú keresni

a bús magányba szakadt szép szarvasgidát,

mert meglátta egyszer – azóta keresi!

Sem éjjel, sem nappal nem tudja feledni!

                             Kórus (fák, füvek, virágok):

Kit keresel szarvas, kutató szemekkel?

Hova rohansz, hová szerelmes szíveddel?

                                     Szarvasfiú:

Keresem, keresem a szép szarvasgidát!

Sem éjjel, sem nappal nem tudom feledni!

Szívemből remélem azt, hogy megtalálom:

Ő az, kit holtomig fogok majd szeretni!

                            Kórus (fák, füvek, virágok):

Szedjél koszorúba harmatos virágot,

född be a fekhelyed szirmok illatával!

Éjfélkor menjél a bársonyos tisztásra:

s megtalálod végre igaz szerelmedet!

                                      Narrátor:

Koszorúba szedett harmatos virágot,

befödte fekhelyét szirmok illatával!

Éjfélkor elment a bársonyos tisztásra,

és várta szerelmesen a szarvasgidát!

                             Kórus (fák, füvek, virágok):

Szedtél koszorúba harmatos virágot,

befödted fekhelyed szirmok illatával.

Látjuk várakozol bársonyos tisztáson: -

meglátod eljő szerelmes szarvasgidád!

                                     Narrátor:

A dús lombok közül félénken jött elő

csillag-magányba szakadt szép szarvasgida.

Friss füvet legelt és forrásvizet ivott,

bársonyos bundája holdfényben csillogott.

Szemében reménység tiszta fénye fénylett,

szívében a bánat vérző sebe égett.

                                  Szarvasgida:

Én árva életem: nincs senki énvelem,

szerelem szent lángja szunnyad a szívemen!

Nehéz a nappalom, nehéz az éjszakám:

Hol van a szerelmem? Ó, hol vár énreám?

                            Kórus (fák, füvek, virágok):

Eljön majd az óra, eljön majd a perc,

mikor magányod feloldoztatik. -

És éget láz, és éget vágy:

sorsod más sorssal találkozik!

                                    Narrátor:

Eljött a várt óra, s perc, - amit úgy remélt,

a délceg szarvasfiú a tisztásra ért!

Meglátta a gidát: - lélegzet elakadt,

üdvözlésre alig talált csak szavakat!

                                   Szarvasfiú:

Ó, áldott légy Te szépséges szarvasgida!

Áldott legyen a perc, amelyben születtél!

Áldott legyen a szemed csillámló tükre!

És áldott légy, amiért nekem születtél!

                                  Szarvasgida:

Ó, áldott légy erős szarvasfiú!

Áldott a perc, amelyben születtél!

Áldott legyen a megőrző erdő -

És áldott légy, mert nekem születtél!

És áldott legyen az ezüstös Hold,

mely fényét hinti a boldog tájra!

És áldott legyen a szemünk fénye,

mert általa találtunk egymásra!

Áldott legyen e bűvös pillanat,

mert foldotta lelkem bánatát!

És áldott legyen a szerelem is,

melyben a két élet most eggyé vált! -

                                   Narrátor:

Találkoztak sokszor - tiszta szívvel!

És szerették egymást – igaz szívvel!

Féltették egymást – remegő szívvel!

És szerettek – igaz szerelemmel!

                                  Szarvasfiú:

Életem, gyönyörűm! Annyira szeretlek!

Kéz el nem téphet, és sors el nem szakíthat!

Egymásért létezünk: két erős lánckapocs,

mit sem Isten, sem Ember meg nem lazíthat!

                                  Szarvasgida:

Szeretlek! - Szeretlek, mert tiszta vagy,

mint világító, fénylő csillagok!

Szeretlek! - Szeretlek, mert tiszta vagy,

mint simulékony kristálypatakok!

Szeretlek! - Szeretlek, mert fontos vagy,

mint a levegő, amelytől élek!

Szeretlek! - Szeretlek, mert úgy szeretsz,

ahogy kívánhat egy szerelmes lélek!

                                   Szarvasfiú:

Szeretlek! - Szeretlek, mert tiszta vagy,

mint világító, fénylő csillagok!

Szeretlek! - Szeretlek, mert tiszta vagy,

mint simulékony kristálypatakok!

Szeretlek! - Szeretlek, mert fontos vagy,

mint a levegő, amelytől élek!

Szeretlek! - Szeretlek, mert úgy szeretsz,

ahogy kívánhat egy szerelmes lélek!

                           Szarvasgida és szarvasfiú:

Szeretlek! - Szeretlek, mert fontos vagy,

mint a levegő, amelytől élek!

Szeretlek! - Szeretlek, mert úgy szeretsz,

ahogy kívánhat egy szerelmes lélek!

                                            *

                    III. A SZARVASFIÚ HALÁLA.

                    A MAGÁNY KÉSEI KÖZÖTT

                                      Narrátor:

Eljött, eljött közéjük az Ember:

arca vérszomjas, töltve a fegyver!

Eljött a Gonosz! - Eljött az „Ember”! -

Figyelt a szem – és dörrent a fegyver! -

És földre roskadt a szarvasfiú

kegyetlen, vérző, halálos sebbel! -

Kedvese nevét sírta utolszor: -

aztán meghalt könnyező szemekkel! - -

És kereste őt a szarvasgida!

Kereste nappal, kereste éjjel! -

Nem lelte sehol – bárhol is jajdult! -

Bármerre sírt kedves nevével!

                    Szarvasgida:

Hol vagy én szerelmem?!

Hol vagy én kedvesem?!

Hol vagy én két szemem?!

Hol vagy én életem?!

Hol vagy én teremtőm?!

Hol vagy én nappalom?!

Hol vagy én levegő,!

Hol vagy én csillagom?!

Narrátor:

Megtalálta vérét az öreg tölgy mellett!

Megtalálta nyomát az öreg tölgy mellett! -

És jajgatott és sírt az öreg tölgy mellett!

Jajgatott, jajgatott, jajgatott! – És szenvedt!

                       Szarvasgida:

Elhagytál szerelmem!

Elhagytál kedvesem!

Elhagytál két szemem!

Elhagytál életem!

Elhagytál teremtőm!

Elhagytál nappalom!

Elhagytál levegőm!

Elhagytál csillagom!

Narrátor:

Eljött az ősz! - A levelek lassú tánccal

hullottak a sok, haldokló társak után! -

És hideg, tejszínű köd hullott a tájra,

halkan vacogtak sötét, szomorú ágak!

Árva szarvadgida szüntelen zokogott,

bánattól, éhségtől a teste csak fogyott!

Verte az eső, és tépdeste hideg szél, -

de ő csak siratta, siratta kedvesét!

                  Szarvasgida:

Hol vagy én szerelmem?!

Hol vagy én kedvesem?!

Hol vagy én nappalom?!

Hol vagy én csillagom?!

Ki bántott - szerelmem?!

Ki bántott - kedvesem?!

Ki bántott - nappalom?

Ki bántott- csillagom?!

Narrátor:

Tó befagyott, zúzmara csillogott,

szél rohant végig zörgő avaron!

Meghasadt az égbolt: hullott a hó,

varjak gubbasztottak az ágakon!

Öreg tölgy mellett dermedten feküdt

árva szarvasgida, - és zokogott!

Bundája megfakult, párát lehelt: -

és már nem is érezte a fagyot!

Szarvasgida:

Én árva életem:

nincs senki énvelem!

Bánatnak sebei

égnek a szívemen!

Nehéz az éjszakám!

Nehéz a nappalom!

Jöttödet, léptedet

hiába hallgatom!

Szeretlek! - Szeretlek

bánatos szívemmel!

Kedvesem! - Kedvesem

mért hagytál el engem?! - -

      Narrátor:

Jajdult éjjel-nappal: - a könnye kiapadt!

Méretlen kínjában a hangja elakadt, -

és élettelen testtel a hóra esett! -

Istenem! Istenem!- Ó mennyit szenvedett?! -

Betakarta a hó, - mint jóságos anya!

Megsiratták fénylő, vibráló csillagok! -

Siratták a fák, és siratta hideg szél! -

Siratták a rideg, keményszívű fagyok! - -

                                                *

                                                           Kiskomárom, 1968. július 19/

                                            Budapest, 1987.március 29/

                                           Budapest, 2012. november 5.

                    *

Megjegyzés: 
- Az oratórium eredeti változata Kiskomáromban készült el, amelyet 1968-ban és 1970-ben is több alkalommal bemutatott az általam vezetett irodalmi színpad.

Legelső alkalommal, kis változtatással (20 év múlva) 1988-ban a „MESE A CSODA-KÚTRÓL” című verseskötetem 121-130. oldalán jelent meg. A mostani kiadás (26 év után) a második, amelynek során 2012-ben az előző változatot elláttam írásjelekkel, valamint verstanilag, dramaturgiailag és történetileg is stilizáltam, pontosítottam. Egy generáció nőtt fel azóta!

Az oratóriummal kedveskedni kívánok a régi és új tisztelőimnek és olvasóimnak egyaránt.

A mű utoljára 42 éve került mutatásra.

- Szerencsére a művet   2013. március 12-én  a "Gondolatok a lélekről és a világról" című könyvem bemutatóján, a csepeli "Tamási Lajos" Olvasó Munkásklub közönsége láthatta, hallhatta Irodalmi Színpadi felolvasásban. 
A Szarvasfiút Király Lajos, a Szarvasgidát Hoffmann Katalin , a Narrátor szerepét Lengyel Géza alakította, a Kórust ( a Fák, virágokat) pedig hárman adták elő. 

*

MESE A LÉLEK ÉS A SZERELEM

TÜNDÉRVILÁGÁRÓL

Narrátor:

Sokszínű múltunkkal élünk,

a lélek zord csatáival,

mit naponta vív az ember

megváltó szent akarattal.

Tündércsodáknak szépsége

robbanó szívünkben feszül,

a percek villámszárnyain

az idő, jaj, gyorsan repül. - - -

Örvénylő tengerként harsog,

kavarog bennünk az emlék,

a lélek csónakján az ár

átcsap. Úgy elmenekülnénk! –

És jönnek gyilkos hullámok:

fuldokol bennünk a világ.

Várunk szép, gyönyörű szóra,

ám gonosz hang szívünkbe vág.

Gonosz hang:

Légy örökké titokzatos,

mint néma szobor istenek!

Zárd magadba fájdalmadat

és hazudd azt, hogy nincsenek!

Egyedül éljél és harcolj:

magadnak nyerjél sok csatát!

Kacagj arra, ki hirdeti:

elhagy majd téged a világ!

Fiú:

Nem leszek magányos harcos!

Lobogj fel szép tündéremlék!

Szenvedtem érte oly sokat,

s érte örökig szenvednék. –

Narrátor:

Lélek-tenger elcsendesült,

egy sziget csillant a Napba.

Szerelem-Tündér megjelent,

zöld fű változott aranyba.

És rubingyümölcsök zengtek,

gyémántalma füzér fénylett,

gyöngy-virágok bólogattak,

bársony-harangvirág kéklett.

És siklottak üvegtestű

halak sebes, hűs patakban,

a pikkely csillogott rajtuk

ezüstpikkelyes szalagban.

Smaragd-gyíkok játszadoztak

szikrázó gyémánt-köveken.

A szigeten hárfa zengett, -

dalolt tündöklő Szerelem.

Dalolt a Szerelem-Tündér,

szeméből varázslat áradt.

Égetett, mint izzó parázs:

fellobbantotta a vágyat.

Fiú:

Ki vagy te szépséges Tündér?

Elakad a zengő hangom,

testem és lelkem megremeg,

tüzes lett álmodó arcom.

Szerelem:

A Szerelem-Tündér vagyok:

Megnyugvás és a Gyötrelem,

Megváltás, Valóság, Álom.

Olyan nehéz az életem:

létemért csatákat vívnak,

bántanak és megaláznak,

álnok Érzelem-Judások

gonosz árulókká válnak.

Tengerbe dobnak, megölnek:

gyöngye vagyok az Életnek.

Igaz halászok keresnek

és szívükben felnevelnek.

Kórus:

Szép vagy Tündér, örök szép vagy!

Lelkek Tüze, örök szép vagy!

Szent Szerelem, Tündérlányka

vigyed tüzed a világba!

Fiú:

Érints meg szívem, Szerelem!

Légy gyöngye az életemnek!

Érezni nem tud az, aki

nem rabja a Szerelemnek!

Narrátor:

Megérintette a Tündér

és csillagok porrá égtek,

fák gerince széjjelszakadt,

villámok zúgtak a szélben.

Háborgott, zúgott a tenger,

száguldott, zuhant a hullám.

Szorították egymás kezét

És nőtt, nőtt, zuhant a hullám.

Fiú:

Kettőnkért vívok nagy csatát!

Álnok Érzelem-Judások

hiába jönnek ellenünk! –

A Szerelmünk legyen áldott!

Narrátor:

Szerelem-Tündér könyörgött,

sírt és félt rettentő ártól:

a rabló hullámkezektől,

gonosz és féltékeny vágytól.

Szerelem:

Édes Ifjú! Szép megmentőm!

Szeretsz? Vagy elveszítelek?

Örökig egy lesz a sorsunk?

Elrabolnak gonosz kezek?

Narrátor:

Arcukon csattant a hullám,

Vívták a szerelmük harcát.

Sírt és zokogott a Tündér,

s a Fiú csókolta arcát.

Fiú:

Szép Szerelem! Ölelj! Szeress!

Villám sistereg köröttünk!

Érzem – most egy lett a sorsunk,

gyönyörű egyekké lettünk!

Szerelem:

Édes Ifjú! Ölelj! Szeress!

Védjél meg rettentő ártól:

a rabló hullámkezektől,

gonosz és féltékeny vágytól!

Kórus:

Szép vagy, szép vagy szép Szerelem!

Szépségedet fölemelem!

Légy emberséges, megváltó!

Tüzed a vérben villámló.

Szép vagy, szép vagy szép Szerelem!

Szépségedet fölemelem!

Világok zengnek szívedben,

lesznek teremtő kezedben!

Fiú:

Szép Szerelem! Ölelj! Szeress!

Villám sistereg köröttünk!

Érzem – most egy lett a sorsunk,

gyönyörű egyekké lettünk!

Szerelem:

Ó, jaj! Ó, jaj! Ölelj! Szeress!

Védjél meg rettentő ártól:

a rabló hullámkezektől,

gonosz és féltékeny vágytól!

Narrátor:

Hullám dörrent – elragadták,

mint vad polipok csápjai,

a Szerelmet – és csattantak

a fájdalom korbácsai.

Fiú:

Ó, jaj! Ó, jaj! Hova tűntél

áldott-átkos szép Szerelem?

Mi lesz velem? Mi lesz velünk?

Mivé lesz árva életem? –

- - - - - - - - - - - - - - - - -

Narrátor:

A tenger lecsendesült – a

fiú fájdalmas reményből

tutajt ácsolt, s ment előre.

Lelke jajdult mély sebétől.

Fiú:

Előre! Mindig előre

áldott szerelemben égve!

Szép tündérvilágot kaptam,

szenvedek örökig érte!

Keresem bús szenvedéssel –

ő volt az Egyetlen-Igaz.

S ha nem találom Szerelmem –

nem lesz a számomra vigasz.

Narrátor:

Feledd el! – Zúg az értelem. –

Feledni nem lehet, nem, nem,

mert leghatalmasabb erő

a lelkedben – a Szerelem!

Fiú:

Sokszínű múltammal élek,

a lélek zord csatáival,

mit naponta vív az ember

megváltó szent akarattal.-

Mégis mondom: - így érdemes!

Az ember csak így lesz egész! –

Együtt küzd vágyaival, mint –

                                      a tengerrel – a tengerész!

                                                                          *

                       Budapest, 2005. december 25-28

                                                      *

Megjegyzés: Az oratórium először a KLÁRIS folyóirat 2006/3. számának 26-27. oldalán jelent meg. Kötetben a 2010-ben „SZERESS POKOL S MENNY TÜZÉVEL” című könyvem 89-96. oldalán olvasható. Jelen közlés annak a változata. Bemutatója még nem volt.

*

TANÚSÁGTEVŐK

Narrátor:

A történet igaz, s hogy

kié a végső igazság? -

Önökre bízom!

Két ember egymásra talált.

A múlt nem számít:

feledtesse az egymásért

vállalt harc,

és az egymásra találás

megszenvedett öröme.

Fiú:

Mikor nyugtalanság acélkései hasogatnak,

és a szerelem áramai rendülnek;

mikor megváltó-örömök indulnak

félve-reménykedve legszebb emberi jóban:

pokol és mennyország tüze éget!

Anya:

Mindig hű gyermekem nem arra szültelek,

hogy élted összefond bűnös nőszeméllyel!

Becsüld meg magadat, engem és atyádat:

hagyd el őt örökre! Törődj ős-erénnyel,

mely törvény volt nálunk, íratlan és igaz:

csak szeplőtlen leányból lesz jó asszonyod,

s falu népe pedig csak úgy fogad be téged,

ha házunkba a szent tisztaságot hozod!

Fiú:

A véremmé vált tűz-mindensége,

fénylő csodái szívembe hulltak:

lelkünkben létező szép világok

igazzá, kristállyá finomultak!

Kinyíltak titkok ősi kapui,

és ragyognak rég várt tündércsodák!

Pokolba az ősi megvetéssel:

legyen tündöklő – a Piros Virág!

Apa:

Fiam, a szerelem észbontó varázslat!

Tudom azt, hogy egy nőnek értéket mi ad!

Hagyd őt, kérlek! Örökre! Sokak rongya volt!

Szívem soha semmitől sem riad:

ha Ő kell néked – a szívemből szakadsz ki!

Nem ismerlek többé törvényes véremnek,

mert egy ilyen nő házamban nem lakozhat:

nem lehet rossz híre a tiszta nevemnek!

Fiú:

Ragyognak a rég várt tündércsodák,

most már a kettőnkért küzdök, vagyok!

Ölök, ha kell, - forró csókjaiért:

az Ő szerelme nélkül meghalok!

Anya:

Megbomlott eszed nem tudja mit cselekszel:

Szüleid űzöd ki megbolydult szívedből!

Becsület igazát eladod csókokért: -

a józanság tőled olyan messze került!

Anyai átkom kísér, ha őt kívánod,

és kitéplek régi, szép emlékeimből!

Átkozom a napot, mikor megfogantál,

és útnak indultál anyai méhemből!

Fiú:

Anyám! Bármily nehéz, - én elmegyek!

Ha reám is dől a csillagos ég,

és porrá éget kénköves harag:

soha nem hagyom kedvesem kezét!

Válaszom megfontolt! Férfi vagyok!

Vállalom a világ minden nyűgét!

A faluval meg mit sem törődök:

kiállom fürkésző szemek tüzét!

Anya és Apa:

Átkozott légy hálátlan gyermek!

És átkozott legyen az a nő!

Átkozott legyen fekhelyetek!

Döntse rommá iszonyú erő

házatok és csúf szerelmetek!

Dermedjen jéggé az ölelés!

Hervadjanak el csókjaitok,

és kísérjen az istenverés:

ne foganhasson gyermeketek,

mert az a nő csak kígyót szülne!-

Romlás, bűn tenyészik ölében!...

Legyetek átkozottak! - Mindörökre!

Narrátor:

Átkok tüskéi sebezték a fiút!

Megvetés törvényei

hahotáztak!

Dörrent az ég:

kiűzetés villámai sisteregtek!

Csak az egymásban bízó

tisztaság, alázat és remény

adott hitet

és nyugodalmat!

Fiú:

Kiűzetve állok!

Reménység derűjét

Te adtad számomra!

Kedves! -

Anyám és apám

nem vall övének többé!

Így élek!

Így élünk:

átkozott szerelemben!

Jóságra vágyunk,

mely bennünk lakozik!

Adjuk meg egymásnak! -

Otthonom vagy!

Hűséges házam!

Otthonod vagyok!

Karjaid: -

megváltó kereszt!

Összetart,

hogy összetartozzunk!

Leány:

Játékos-bolondos férfi!

Sebbé égető tüzes kohó!

Szétégek hús-csont-acél

karjaidban!

Életem

és álmom vagy!

Te jó

szerető és bátor!

Szembenéztél

sunyi megvetéssel,

mit ellenünk indított

a rókaszívű élet!

Ölelj és csókolj!

Szeress halálig!

Szakíts ketté!

Égess hamuvá!

Szép megsemmisülés

édes nyilait

testemben érzem! -

S ha szemem

felnyitódik

fény szűrődik

csillogó kráteren át: -

az újjászületés!

Fiú:

Szeretlek, gyönyörű szerelmem!

Lelkemet égető szép parázs!

Szeretlek! Élet ajándéka:

Te csókos és fullasztó varázs!

Ölelj, csókolj! Szeress halálig!

És égjek a véred hevétől!

Semmisüljek meg öledben:

megszületek csókod tüzétől!

Leány:

Most csak magunk vagyunk: ketten.

Felesel a szív és tudat!

Nagy átok feszül ellenünk,

választottuk ezt az utat!

Elhagytad a szüleidet,

aztán mindenki elhagyott!

Elárvult ketten harcolunk -

és remélünk szebb holnapot!

Most már a kedvesed vagyok,

nélküled már nem élhetek!

Adjuk meg egymásnak a szép

és tisztességes életet!

Mondták rólam: utcarongya!

Kegyetlenül megvetettek! -

Égjen porrá átkos múltam!

Feledjük! Téged szeretlek!

Fiú:

A szó ne idézze a múltad!

Szenvedés töviskoronája

piros vért ütött homlokodon!

A sok Mea culpa-tól zöld Hold

bujdokol szép melleid között!

Emelkedj hát méltó emberré,

Te, az asszonynak teremtetett!

Hűségednek tiszta csillagát

adjad cserébe, hadd röpítsem

gúnyos, megvető szemek közé!

Leány:

Köszönöm, Te bátor férfi!

Hálám legyen a szeretet!

Megcsókolom arcod, kezed!

A szerelmünk: - megszenvedett!

Szemek kígyója fojtogat,

de szétzúzza forró szíved!

Mit sem ér a gúny, megvetés!

Hirdessük a reményt, hitet!

Fiú:

Szeretlek téged, szép kedvesem!

Arcodról letörlöm a könnyet!

Adjad meg sors a boldogságot,

Adjad meg a megígért földet!

A homlokodat megcsókolom:

most hozzám láncolt a szeretet!

Hűséges eggyé leszünk ketten:

hálásan szorítom kezedet!

Narrátor:

Szerették egymást

tiszta hűséggel!

Szenvedés fekete rózsái

égő pirosba fordultak!

Békesség tiszta szárnyai

magasba röpítették őket,

ámuló emberek fölé: -

hirdetni érzelmük igazát!

Fiú:

Ítélj meg minket érző ember!

Homlokunkon megtisztulás

hamujával büszkén nézünk

jövőnk elébe - és bátran

kiáltjuk igazak hangjával: -

Legyen bolond, ki másra hallgat!

Érzelmét másért megtagadja!

Értsétek meg emberek:

két embert örökig összetartja

a legszentebb, tiszta szeretet!

Ne a múltat kutassátok! -

Alkossatok új világot: - a jövőt,

és a mindent-megváltó jelent!

Fiú és Leány:

legyen bolond, ki másra hallgat!

Érzelmét másért megtagadja!

Értsétek meg emberek:

két embert örökig összetartja

a legszentebb, tiszta szeretet!

Ne a múltat kutassátok! -

Alkossatok új világot: - a jövőt,

és a mindent-megváltó jelent!

*

Budapest, 1970. március 27/

Budapest, 1989./

Budapest, 2012. november 13.

*

Megjegyzés: Az oratóriumot Budapesten a katonaságom ideje alatt írtam 1970. március 27-én. A művet bemutattuk Budapesten, majd a leszerelés után Zalakomárban is. Az alkotás első ízben kis finomítással 1990-ben a „KINÉL VAN A LÁMPÁS” című verseskötetem 65-79.oldalán jelent meg. Az oratóriumon 2012-ben néhány stilisztikai és verstani pontosítást végeztem.

A mű utoljára 40 éve került bemutatásra.

*

AZ EMBER

Narrátor:

50 millió: 50 millió emberi szív, 50 millió szabad ember, 50 millió száj, ki arra teremtetett, hogy szóljon a szépről és szerelemről, szabadságról és jogról, mindenről mi embertől ered, mit ember alkotott a szellem magasságával…

Most pihen az emlékezet és a Föld hatalmas űrgyomrában…

I. hang:

Hány ember sújtott ezernyi csapás: csonka test és gyötrő egyedüllét? 
Hány ember lett világtalanná és hány ember lett iszonyú ronccsá,
 mert a gyötrelmek lélekbe maródtak, mint rettentő sebfolt, amely 
örökké kísért ébren vagy álomban…

Narrátor:

Az emberről szólok, aki több, mint az ember, mert maga az Emberiség. 
Az Emberről, kiben világok csapnak össze, érzékeny galaktikák, 
amelyek oly érzékenyen regisztrálják bármi történik a világban, 
vagy ott belül az erekben a vérben, a legkisebb sejtben, 
melyet úgy mondanak, hogy – lélek…

Kórus:

Oly kimérten lépked, mintha szemében tükröződne a világ. 
Kezében fehér bot, a szemén szemüveg: Fekete Virág.
 Fölemeli fejét, mintha szólna a Tündöklő Naphoz. 
S a Nap visszaszól az Emberhez, a Világtalanhoz.

Nap:

Dicsérlek Ember!

Hős vagy világtalanul is, ujjaidban feszít ezernyi ideg,
 érzelmet visz agyadba, hogy elviseld örök éjszakádat!

Ember:

Köszönöm Nap, hogy sorsom benned ég!

Tudom a fényed szívek milliója,

és időtlenül száll hozzánk – az Emberekhez.

I. hang:

Fekete filmtekercs a világod,

A kockák sötéten ásítanak.

Néha megvillan egy-egy fakult kép,

szemeid nem tágulnak, nyílanak.

Ezüsthal-emlék villan agyadban,

érzed ifjúkor tündércsodáit.

Érzed a leánycsókoknak ízét,

S bársony bőrt: fehéren világít…

Ember:

Szivárványtestű fény gyúlt az emlékezés

édes patakjából, hogy átfogja lényedet,

szemed észbontó sugarát, ájult szerelem

szapora szívverését, mindenség néma

csillagait, mely belőled pattant az égre

örökig csillogni a vágyat, feszültséget,

roppant ölelést, egymásért élő józan logikát. –

II. hang:

         Mondd Ember képes vagy szeretni?

Képes vagy szeretni fajtáidat?

Kik ellopták szemedből a lángot?

Kik megölték testvéreidet?

Narrátor:

És az Ember visszazuhant az emlékek világába. Átélt újból mindent megfeszített szenvedéseivel…

Felfakadtak a ködből elvesztett apák, gyermekükért megtébolyult anyák és megalázottak, 
szétégett húsú embertorzók, kínok közt vajúdók és meg nem szült rózsás csecsemők.

I. hang:

              Nem hűvös az éj?

              Takaród hóbunda.

              Dermedt ágakon

              játszik a szél!

II. hang:

          Anyád és szerelmed oly távol él,

          Kenyeret, békét, szerelmet remél.

          Ki védi meg őket?

Kórus:

           Védi őket az ország gondviselése!

III. hang:

Harcolunk véres csatákban

és győzni fogunk!

Az Isten is mellénk állt!

Kórus:

           Hűvös a szél,

           Jajgat a szél.

           Kattog a fegyver,

           Ömlik a vér.

IV. hang:

                   Nincs ennivalónk,

                   Ellopjuk egymás

                   piszkait is…

Ember:

            Nehéz a fegyver,

            Ha viselni kell –

            és menni erőtlenül is!

Narrátor:

                    Gránátok sziszegnek füstös,

                    Vérszagú levegőbe!

                                      Ember:

            Istenem, Istenem! Jaj! –

            Vér csordul a fejemből!

Kórus:

                         Mentsük meg őt! Mentsük meg őt!

                         Hű pajtásunk fekszik a földön,

                         Piros vér csordul a fejéből! – –

I. hang:

            Hűvös a szél! 
            Jajgat a szél!

            Emberhús szagot
            hordoz a szél!

                                      Kórus:

                   Sorba kell állni, hogy meghalhassál!

                   Fertőtlenítés, hogy megtisztuljál!

Narrátor:

            Ömlik a gáz, sziszeg,

            fáradt tüdőkbe száll

            mardosni szemet,

            könnyet csalni,

            hogy megtisztulva menj

            fekete kéményen át

            kormos egekbe!

I. hang:

                     Így halt meg anyám!…

II. hang:

             Így halt meg apám!…

III. hang

                     Így halt meg öcsém!…

IV. hang

              Így halt meg húgocskám!…

Narrátor:

                      Hallom a belső

                      tiszta imákat!

                      Úgy zokog, mint

                      bús orgonaszó!

Kórus:

              Ments meg a földi gonosztól!

                     Ments meg a háborútól!

              Ments meg a dögvésztől!

                     Ments meg az éhínségtől!

              Ments meg a gázkamráktól!

                     Ments meg a földi pokoltól!

I. hang:

                       Nézd, felvágták combjaimat!…

II. hang:

               Nézd, megölték gyermekemet!…

III. hang:

             Nézd, kiütötték sok fogamat!…

Kórus:

               Ments meg a földi gonosztól!

               Ments meg a háborútól!

               Ments meg a dögvésztől!

               Ments meg az éhínségtől!

               Ments meg a gázkamráktól!

               Ments meg a földi pokoltól!

               Ments meg Emberiség!

               Mert széthasogatják

               sorba a szánkat,

               kitépik nyelvünket

               és szemünk kiszúrják,

               hogy ne szóljunk,

               ne lássuk a tájat!

I. hang:

         Az ember egyszerű tiszavirág-lét volt,

         a test csodát művelt és átváltozott

         szénfekete szirmú szörnyű virággá.

         Csizmák tapostak tűzragyogású szerelmeket.

         Az érzelem szöges drótok mögött lapult

         És szívekben több ezer voltos iszonyat.

Narrátor:

Mondd, Ember? Képes vagy szeretni?

Képes vagy szeretni fajtáidat? –

Ki ellopta szemedből a fényt?!

Ki megölte testvéreidet?!

Ember:

                                Szeretem őket!

                                Az Emberiséget!

    Szemek világa drága kincs! –

                       De kisebb, mint az Ember

    tüskés bánata,

    mely lelkekre fonódott,

    hogy vérét hullajtsa

    józan gondolatnak!

Narrátor:

                       Szeretlek ember,

                       mert optimizmusod

                       repít fájdalmakon

                       és romokon át!

              Hiszel a tettek megváltó erejében!

              Hiszed a múlt csak álom volt!

              Rossz éjszakád!

                       De nézd a világot! –

                       Ember-ember ellen!

                       A múlt nem volt tanulság: –

                       nem tud békében élni!

                       Boldog jelenben!

II. hang:

              Mikor percek mögött borzas félelem,

hogy csattogó foggal ránk törjön,

húsunkba tépjen, hogy jajgassunk,

sírjunk mint egykor – nem is régen.

Kitépnék szívünkből a béke-lángot,

Letépnék rólunk szelídségünket. –

Hogy aztán legyünk mi is farkasok

És üvöltve szaggassuk szét egymást…

Kórus:

                       Hallottad mindennap a hírt:

                       ennyi meg ennyi halott,

                       My Lai, Ha Thak

                       a béke mellett vallott.

                       Szabad Államok katonái

                       megmagyarázták mi a béke:

                       nem győzték eléggé sajnállani,

                       hogy nem érti Vietnam népe.

I. hang:

És feltámadtak Halál Angyalai;

kéjencek, ripők, balgák, gazemberek,

feltámadtak hazugság felkent bajnokai;

ostoba ifjak, vért kívánó vének,

tűz-vérvirág szemű levitézlett héják,

elvetélt revánsok élharcosai.

III. hang:

                        Feltámadtak romlás és rombolás

                        habzó-szájú hús-zsír-kolosszusai,

                        feltámadtak pénzimádó antikrisztusok

                        százezernyi embert küldeni halálba,

                        mit se számít saját vagy ellenfél halottja:

                        Éljen a pénz! A PÉNZ! A Gőgös Isten!

Kórus:

              Feltámadtak a szív mérges kígyói,

              ráfonódtak országok békés álmaira,

              hogy kiűzzenek testből és lélekből

              reményt, érzelmet, lángot és eszmét…

              Repülőket indítottak döbbent városokra

              kőkorszakba bombázni az Embert…

II. hang:

                       Ki mondja meg

                       átkok mikor fogannak?

                       Szaggatott föld mikor sóhajt

                       fehér színű tiszta virágot?

                       Erdőkké mikor szökkennek

                       Megfeszített, csonk-kezű ágak?

                       Ki mondja meg,

                       mikor fénylik a ház békében

                       és nem zúzza porrá

                       dinamit-szívű bomba?

                       Mikor álmodik az Ember

                       Szép szerelemről? –

Narrátor:

             Mondd Ember,

             képes vagy szeretni?

             Hiszed, hogy eljön

             a beteljesülés?

Ember:

                             Hiszem, az elvadult emberség

                             egykor lecsillapul!

                             Gátat vetni a dolgunk,

                             hogy ne ejtsen rabul,

                             ne gyilkoljon a szürkeség,

                             mint hatásos méreg!

                             Ne rágja szét az álmokat

                             Alantas, ostoba féreg!

I. hang:

             Legyen egy a célunk

             és egy az akarat,

             küzdjünk érte, ha a

             szívünk meg is szakad!

                                                                            Kórus:

                       Lázad mindent-alkotó kezünk,

                       melyből örök kenyér fakad.

                       Erő kell igaz harcainkhoz

                       A sugaras kék ég alatt.

Narrátor:

Átszenvedett percek sós és keserű ízét,

Szívekre roskadt világ sok-sok bűnét

Oly jó lenne megváltani a béke derűjével!

Oly jó lenne! Oly jó lenne! Oly jó lenne,

hinni, hogy csak öröm csillan a szemek

Álmodó fénybolyhain – és kitárt szívű

Melleinkben hűs csillagok feszítenek,

Agyunkból dübörgő rakéták indulnak

Meghódítani a végtelen eget.

Kórus:

                       Ember vigyáz, hogy sorsod

                       Bűnös sors ne legyen!

                       Alkosson az Ész boldog jövőt!

                       Ne rabságnak érezzük,

                       Hanem áldásnak – az Időt!

*

Budapest, 1970 /

Budapest, 2008

*

Megjegyzés: Ez az alkotás 1970-ben országos irodalmi pályázatot nyert. Az 1970-ben megírt oratóriumban 2008 során néhány szó, mondat pontosításra került. Nyomtatásban a mű először (40 év múlva) a csepeli Tamási Lajos Olvasó Munkásklub TŰZEDZŐK 2010 antológiájának 96-104. oldalán jelent meg.

Az oratórium ősbemutatója Budapesten, 1970. április 29-én, a díjátadáskor a BM Központi Klubban történt magas rangú tábornokok jelenlétében.

Ezt követően két év múlva, zenei adaptációval az általam vezetett zalakomári irodalmi színpad mutatta be 1972. február 27-én a Balatonmagyaródon megtartott kulturális seregszemlén 300 fős közönség előtt, amelyről a megyei napilap, a Zalai Hírlap is beszámolt tudósításában. Utána 1972. március 26-án Zalakomárban mutattuk be sikerrel a körzeti faluvetélkedő döntőjén, majd 1972. április 30-án a Nagykanizsa Járás Kulturális Seregszemléjén.

Verseskötetemben most szerepel először.

A mű utoljára 40 éve került bemutatásra.

*

FEKETE PÁRDUCOK

I

A MÚLT ÉS JELEN

Narrátor:

„A San Raffael-i börtön sötét zárkájában várja Angela Davis, hogy ismét bírái elé vezessék, s ügyvédjeinek segítségével védhesse magát a vádhatóságok bizonyítékok nélkül előterjesztett állításaival szemben.

Ügyvédjeivel együtt a 27 esztendős néger lány is tudja, hogy a Marin megyei bíróságon nem csupán az ő életéről van szó, hanem az Egyesült Államok haladó néger mozgalmáról, az amerikai polgárok alkotmányos jogairól is. Nemcsak Angela Davis ellen gyártanak összeesküvési bizonyítékot, hanem katolikusok és papok, mint a Berrington-fivérek ellen is, akik tiltakoztak a vietnami agresszió ellen.

A történelem tanúsítja, hogy a titkos szolgálat által előregyártott politikai pereket mindannyiszor a boszorkányüldözés, a sztrájkoló munkások elleni hajsza fokozódása, a kommunistaellenesség erősödése, a mccarthyzmus követte.”

(Magyar Ifjúság, 1971. február)

*

„Feketének Amerikában élni - gyötrelem”

(James Baldwin amerikai néger író)

Kórus:
A bőrünk fekete: bársonyos éj.

                                   Reszkess a fehértől, jót ne remélj! -

                                   Sorban megölik a gyermekedet,

                                   a gőgös fehér mind agyonveret!

Hang I:

                                   Zuhant a bot bús őseimen,

                                   csattant a korbács! Ő vert, igen!

Kórus:

   Ő volt a gonosz Északon, Délen:

                                            véred szívta gyárban, ültetvényen,

                                            elhurcolt, meglincselt, véresre vert.

                                            A bankszámláján sok dollár hevert,

                                            élvezte nőit: szőkét és barnát,

                                            téged meg hajtott, mint ősbarmot, marhát!

Hang II:

         Azt értsed meg testvér, elvtárs, barát:

                                            nem a verés fáj, nem félünk halált!

                                            Az lehet büszke, ki halni is mer,

                                            ki másokért küzd, sors bárhogy is ver,

                                            nem remél semmit, csak megbecsülést -

                                            és szenved, szenved a legszebb ügyért!

Angela Davis:

Beléptem a Fekete Párducok közé,

mert hiszem és tudom, hogy az a cél, 
melyet magunk elé tűztünk, 
a 22 millió amerikai néger célja: -

a felemelkedés és a szabadság!

Hiszem, hogy a gyarlóság oszlopai

porba hullanak!

Hiszem, hogy egyenlő lesz: -

fehér és néger!

Kórus:
Legyél a sorsunk, vérünk és társunk!

                                        Vállald a harcot, célt, amit vágyunk!

                                        Rút hatalom nem tarthat örökig:

                                        rabolja erőnk, szívünkbe tövist

                                        nevetve szúrja: „Ugass, te néger!

                                        Állat vagy, fekete, kulizó némber!”

Hang I:

                                    Esténként fáj a sorsom és szívem:

                                    néger vagyok és sötét a színem,

                                    szemem parázsló és vérem szelíd.

                                    Elnyomást tűrtünk évszázadokig!

Hang II:

Az apámat egy telepes verte agyon,

mert enni lopott,

hiszen éhes volt, nagyon!

Hang III:

                                    Anyámat egy jenki megerőszakolta,

                                    egzotikum kellett: megkaparintotta!

Hang IV:

Kidobtak egy étteremből! -

Néger vagyok!

Hang V:

Leprásnak néznek! -

Néger vagyok!

Hang II:

Külön iskolát –

a sötét négernek!

Hang I:

Külön imát –

a néger lelkeknek!

Hang III:

Külön szerelmet,

külön kenyért!

Hang IV:

Külön nyomort,

és külön verést!

Kórus:

Adjál a négernek külön világot!

Adjál a négernek fekete virágot!

Adjál a négernek külön imákat!

Adjál a négernek külön hibákat!

Adjál a négernek külön okot,

hogy utáld, nyomorgasd, vérrel torold!

Angela Davis:

Értem, - testvéreim, hogy milyen világ az,

                                     amelyért a szívetek dobban!

Tudom, - testvéreim, négernek lenni Amerikában:

egyenlő a földi pokollal!

Hiszem, - testvéreim, hogy örök lánc

kapcsol össze bennünket

és el nem szakíthat egymástól

sem önkény, sem erőszak!

Akarom, - testvéreim, hogy sorsunk beteljesüljön:

boldogan éljünk – és szabadon!

S ki ettől menekülni vágyik: -

szíve szakadjon ketté hazug robajától!

II

TANULNI, TANÍTANI, KŰZDENI

Narrátor:

Egyetemen tanult, és a legjobb hallgatók egyike volt 
Angela Yvonne Davis. Tudta, hogy a tudás - hatalom. 
Az az igazi társadalom, ahol minden ember egyenlő, 
szabad akarata szerint él és cselekszik.

Kórus:

Nincsenek csodák – és szárnyas angyalok!

Eszme és világ bennünk él, forog!

Nem várni kell a lelki üdvökért!

Ám hinni kell és tenni – mindenért!

Hang I:

Mondd el tanítónk, Angela,

mondd el!

Mit kell tennünk, hogy élhessük?

Mondd el!

Angela Davis:

Mutasd erődet, hangosan kiálts!

Remegjen meg a kőszívű világ!

Rengjen a föld, értse az Államok!

Emberek vagyunk! - És nem állatok!

Hang II:

Beszélj tanítónk, hallgatunk! Beszélj!

Mi veled vagyunk, testvérünk! Beszélj!

Angela Davis:

                                      Meg kell várni a percet,

                                      mikor a szikra lángra lobban!

                                      Meg kell várni az órát,

                                      mikor a lélekharang

                                      zúg egyre jobban!

                                      Meg kell várni a napot,

                                      mikor a jogot megadják végre,

                                      hogy egyenlő legyen

                                      néger és fehér:

                                      bátran nézzen jövője elébe!

                                          

                                          Narrátor:

Angela Yvonne Davist egyre erősebb szálak kötötték a Fekete Párducokhoz. Megszerezte diplomáját, ám nem sokáig taníthatott, mert a kommunizmus terjesztésével vádolták. Az előadásait sok fehér és néger fiatal diák hallgatta, minden szava olaj volt a tűzre...

                                         Hang III:

Add meg a jelt Angela -

és harcolni fogunk!

Égetünk, rombolunk, ölünk -

ehhez is van jogunk!

Kórus:

Amerika, Amerika!

Jogok hazája!

Néger adta az életed,

s lesz a halála!

Rengjen a néma föld!

Rengjenek hatalmas házak!

Harsogjanak, zúgjanak

a fekete vágyak!

Narrátor:

Amerika forrong! Zúg a lelkiismeret harangja, mert nemcsak a négerek ellen indítanak harcot a hazugság apostolai. A héják karma beletép Vietnam szívébe, szaggatja Laosz és Kambodzsa testét...

Szerte a világon, ahol háborút lehet indítani: tüzet okádnak a gonoszság sárkányai, mert a tűzből, vérből és halottakból pénz lesz, profit. A háború - pénz, és az újjáépítés ismét pénz! Ez a gonosz, örök körforgás!

Hang IV:

Húgom, nagyon vigyázz! Túl népszerű lettél!

Szeret néger, fehér: túl nagy dolgot tettél!

Figyelik hangod, arcod és mozdulatod!

Nemcsak a néger, hanem kopó is van ott,

ahol hirdeted a négerek igazát,

szavadból fölsejlik szebb holnap, jobb világ!

Angela Davis:

Tudom, hogy nagy tett, amit végzek, de bátran teszem. Az Emberért, aki számomra a legnagyobb érték! Az Emberért: a Sötét bőrű Emberért, akit állatnak csúfolnak és naponta aláznak meg egy olyan országban, ahol az egyenlőséget, a jólétet és a szabadságot hirdetik.

Szégyenlem, hogy olyan hazában feszül magasba a Szabadság szobra, kezében tartva az eszme diadalát, a világosságot jelképező fáklyát, ahol mindez hazugság!

Szégyenlem, mert az egész világ tudja: kegyetlen háborúkat vív Amerika kis országok népei ellen!

Hang I:

Húgom! Féltelek, hogy elrabolnak!

Hang II:

Húgom! Féltelek, hogy elveszítünk!

Hang III:

Húgom! Féltelek, hogy bebörtönöznek!

Hang IV:

Húgom! Féltelek, hogy meggyötörnek!

Hang V:

Húgom! Féltelek, hogy megölnek!

III

HINNI AZ EMBERISÉGBEN

Narrátor:

Amitől féltek a Fekete Párducosok, bekövetkezett...

Angela Yvonne Davist felfüggesztették állásából és koholt vádak alapján bebörtönözték, sötét zárkába helyezték, azonban akaratát nem tudták megtörni...

Azon mesterkedtek, hogy gázkamrába juttassák a néger filozófia tanárnőt, mert túl veszélyes volt a személye és a négerek egyenjogúságáért folyó küzdelme...

Angela Davis:

                                         A sötétzárkámban nem tudom mi a fény!

                                         Nem tudom, az ember miért nem szabad lény?!

                                         Nem tudom, hogy milyen az erdei madárdal?!

                                         Fülemben csak oly ritkán hallik régi zaj!

                                         Nem tudom, hogy milyen a hullámzó tenger!

                                         Miként lehet élni boldog szerelemben?!

                                         Nem tudom, hogy milyen is a zöldellő fű!

                                         Nem tudom, hogy milyen az arcon a derű!

                                         Nem láthatok semmit: fekete a virág! -

                                         Szívember érik a fény: szabadabb világ!

Hang I:

Én, a fekete bőrű mondom,

                                       hogy cudar ez a világ!

                                       Halál leselkedik

                                       izzó percek mögül!

Hang II:

Én, a fekete bőrű mondom,

                                       megmozdul erő és kín:

                                       szétszaggatni a kígyót

                                       szikrázó gyűlölettel!

Kórus:

                                      Mi, a fekete bőrűek mondjuk,

                                       hogy eljön az idő,

                                       mikor egyenlőek leszünk,

                                       te gőgös jenki fehér!

Hang III:

                                       Én, a fekete bőrű mondom,

                                        hogy szabad leszel!

                                        Győzni fog az értelem,

                                        s az emberség tisztasága!

Kórus:

                                      Mi, a fekete bőrűek mondjuk

                                       és hisszük, hogy bőröd még

                                       érezni fogja a tenger sóit,

                                       füled még hallani fogja

                                       a madarak halk szárnysuhogását,

                                       s a boldog emberi szót!

                                Angela Davis:

                                    Bízom abban, hogy ismét szabad leszek,

                                     mert hiszek az igazságban és az

                                     emberi humanizmusban!

                                    Tudom, hogy szenvednem kell! -

                                      Szenvedek, mikor sötétzárkám 
                                      falába ütközöm nap nap után! -

                                    Nehéz elviselni, ha a lélek rabságban él!

                                    Nehéz elviselni a magányt,

                                      mert az ember társas lény!

                                    Nehéz elviselni a rabságot,

                                      mert az ember szabadnak teremtetett!

                                    Bízom abban, hogy az örök, egyetemes

                                     emberi igazság győzni fog!

                                     Tudom, hogy eljön szabadságom órája,

                                     mert velem van - az emberiség!

Kórus:

                                      Bőröd még érezni fogja

                                       a tenger sóit!

                                      Füled még hallani fogja

                                       madarak halk szárnysuhogását,

                                       s a boldog emberi szót!

                                         Narrátor:

                               Angela Yvonne Davis sötétzárkájában él és reménykedik, hogy szabad lesz. 
                               Nemcsak a négerek, de az egész világzúg és követeli, hogy adják vissza számára
                                a szabad életet...

                      Angela Yvon Davis megmentésére megmozdultak a világ haladó gondolkodású milliói!
                             Tiltakozó levelek, részvéttáviratok, nagygyűlések, tüntetések mind azt bizonyítják, 
                               hogy nincs egyedül harcában! -

                               Nincs egyedül harcában – és hisszük:

ANGELA YVONNE DAVIS ÉLNI FOG!

*

Zalakomár, 1971. március 3.

Budapest, 2012, november 11.

*

Megjegyzés: Az eredeti oratórium több mint 41 éve íródott, és 1971 áprilisában Zala megyei „Angela Davis” pályázatot nyertem vele. A díjat a „Gyarmati Ifjúság Napja” nagygyűlés keretében 1971. április 23-n adták át Nagykanizsán a Károlyi kertben.

Külön élmény volt számomra, hogy 1973-ban a „10x10 a X. VIT-re” címmel lebonyolított, többfordulós országos rádiós és TV-s VIT vetélkedőn sikeresen szereplő Zala megyei csapat tagjaként részt vehettem a Berlinben 1973. június 28 - augusztus 5. között megrendezett X. Világifjúsági Találkozón (VIT-en). A szolidaritási nagygyűlés díszvendége a nemzetközi tiltakozási hullám alapján felmentett és szabadon engedett ANGELA DAVIS volt, akit láthattam.

A 69 éves filozófusnő jelenleg a Kaliforniai Egyetem Santa Cruz-i részlegében tanít, a társadalmi tudat és közgondolkodás történetének a professzora. Őt napjainkban csak az egykori bozontos, jellegzetes Angela Davis frizurájáról ismerik szerte a világon...

Milyen érdekes a világ? - 13 éve él lányom New Yorkban két leányunokámmal és férjével. Jómagam is többször meglátogattam.

Mi minden változott 40 év alatt az USA-ban?

A néger egyenjogúság megteremtődött, soknemzetiségű ország lett, több nemzet bevándorlói és azok gyermekei békésen élnek együtt. 2012. november 6-án, immár második alkalommal választottak színes bőrű elnököt Amerikában, Barack Obama személyében.

Az oratóriumot 2012-ben (41 év múltán) stilizáltam, pontosítottam és nyomtatásban most jelenik meg először. Ma is büszke vagyok rá és olvasóimat megajándékozom az akkori, forrongó, vietnami háborúval is terhes világ hangulatával.

A mű  még nem került bemutatásra.

*

MICHEL CAHOUR

TIZENKÉT VERS LAOSZBÓL

Douze poèmes du Laos

(1966.február 6 – 1967. november)

*

          I

ÚGY JÖN EL…

Il arrive que...

Úgy jön el, mint füvecske tengeren keresztül,

mint repdeső madár a pihenő hajókhoz,

mint éneklő gyermek zajos műhelyekhez,

hol vas traverszek szorítják a szunnyadó tetőt.

Úgy jön el, mint kemény föld bukik iszapba

és oly szép, mint a víz, mikor táncot jár a fénnyel.

Úgy jön el, mint hűs parkokba napfény,

mikor az ég szép kékbe feslik némán

és sugarak csevegnek szürke szobrok vállain.

Úgy jön el, mint könnycsepp ifjú lány szemébe

egy nyári este, ha sóhajt és ölelni vágyik.

         
          Paksé, 1966. február 6

 II

EGY REGGEL ELMEGYEK…

Je partirai un matin...

Egy reggel elmegyek – mikor vonatom megáll, lassan

leszállok, hol gyors patak suhan és bűzlik nagy mocsár.

Elsietek zajos állomástól a temető felé, dolgos mezőkre,

majd a folyóparton találkozom sok szép evezőssel és

a gyönyörű lányok közül felemelem a győztest,

mint karcsú, kék esernyőt.

Vientiane, 1967. január

III

OLYKOR EGY GYERMEK…

Parfois, un enfant...

Olykor egy gyermek megáll a kertnek közepén,

mikor az eső a várost ostorozza.

Olykor egy ifjú lány, éjfélkor, a tengerre tekint,

szerelmesét várja: mikor jön kis hajóval?

Olykor egy kordély pihen a sűrű ösvény mentén

és madarak rikoltoznak hűs bozótban.

Olykor egy ember sétál sziklafal peremén

és leszakít egy gyönyörű kék virágot.

Olykor egy kutya vakkant, messze, udvar mélyén,

aztán a csend dörömböl.

Paksé, 1967. január 6

IV

EGY REGGEL…

Un matin...

Egy reggel, mikor minden kék lesz,

rétek és madárkák harmattól tündökölnek;

összegyűjtöm mezők ezernyi színét, illatát.

Mikor majd hó lesz, széthintek sok virágot,

hogy illatban pompázzon a környék

és leányok hajába vörös rózsát teszek.

                   Vientiane, 1967. január

V

HÁROM ÓRA KÖRÜL…

Vers trois heures...

Három óra körül andalogva elhagyom a várost,

hogy megkeressek sok elveszett madárkát. Találok

majd egy asszonyt is közel a folyóhoz, holtan

és döglött kígyókat, melyeket bomba égetett. Mikor

visszatérek a piacra, takarodót fújnak a Napnak trombitái.

Vientiane, 1967. január

VI

ÉN ÁLMODTAM A CSÖNDET…

J'ai rêvé de silences...

Én álmodtam a csöndet és a világ zaját,

színes madarakat, magok ellenségeit.

Én álmodtam suhanó szél gyönyörű dalát,

az alkalmi rózsacsokrok könnyű színeit,

a tengerbe bukó partok vad harsogását,

a meg nem hódított dolgok rejtett titkait.

Felém tárulnak madarak örök útjai.

Csodálatos hajók és évszakok zenéje

a zajos múltamat, s az időt feledteti.

Egy asszony tán ajándékot ad: régi szeretőket,

bár a nyugtalanság és a szél vissza nem tér soha.

Megkérem a zúgó tengert – hogy hozza vissza őket.

      Paksé, 1967. június

VII

VALAHOL, A CSÖNDES DÉLUTÁNI ÓRÁKBAN…

Il y a aux heures creuses de l'après midi...

    Valahol, a csöndes délutáni órákban tömeg tolong

a partokon, mikor a nap megcsókolja a tengert

és megszületnek a tél első virágai; hullanak

hajókra, kék hajóhidakra és csend szikrázik a havon.

    Valahol nagy zsibongás hallik, mikor az emberek

leszállnak az állomáson, s mint a versenylovak

törtetnek előre, a nők vörös hajfonattal suhannak

az utcán és úszik utánuk parfümök illata.

     Valahol, egy külföldi asszony minden este megsétáltatja

a kertben állatait, s az ékszerét. Aztán a teraszon
mindent helyére rak, zsalut húz az ablakokra
a tenger felől, és alszik zárt ablakok mögött.

      Valahol, a tenger közepén, egy szigeten, édes illatok
suhannak, tavasz simogat tündérkezével, hol
leányok táncolnak a partokon, míg meg nem
érkezik egy hajó: a Nagy Veszély, s a néma
ajkuk homokba fúródik.

Paksé, 1967. június

VIII

VOLT…

Il y avait...

Volt tengerek és országok fölött suhanó madársereg.

Volt csatorna, mely a város széléig kúszott,

és volt szakadék és vályú állatoknak.

Volt fa és alatta hűsölő kocák, és vakító napfény

forró sziklafalakon.

Volt eső és friss, hűvös levegő és száguldó lovak.

Volt hajó a kikötőben, és ólomruhába zárt katonák

hatalmas folyók alatt.

Volt hely az erdők ellenségeinek, ahol a csend dalolt.

Volt kedves asszony és terhes nő a cselédek között,

és alvó gyermekek a templom belsejében.

Volt földműves és színek csokrai a távoli vidéken.

Volt hótenger és köztük földutak és dörömbölő,

bezárt csillagok.

Volt út, színes gyárak, üzemek és barátságos tenger, -

hol szél pihent egy fedezékben, és bús magány

a zenés helyeken.

Paksé, 1967. június

IX

CSODÁLTAM AZ EGET...

J'ai retiré du ciel...

Csodáltam az eget és a bolond vad tivornyát,

simogattam az éjszakát hosszú tengeri úton,

csókot adtam egy kedves nőnek egyszer,

lerajzoltam a csillagokat egy édes kisgyereknek,

leírtam a csöndet színes lapokra,

és tavaszt hoztam, - bár a halál kísértett.

Paksé, 1967. július

X

NEMSOKÁRA...

Bientôt...

Nemsokára parfüm árasztja el a városokat és

széthintett csillagok zenélnek.

Nemsokára tenger füröszti a kerteket, a fákat

és gyermekek nevetnek.

Nemsokára feltámadnak az ágak és madarak

csevegnek.

Nemsokára virágok jönnek énekelni és gyermekek

csodálják, hogy mégis zöld a fű.

Nemsokára folyók rohannak városok felé, hol

nagylányok fürödnek kékülő ajakkal és levetik magukról

ruháikat, mikor szeretnek.

Nemsokára megnyílnak a nagy lakások 
és ének zúg a templomokban, akár a tenger.

Paksé, 1967. augusztus

XI

ENGEM ELBŰVÖL…

J'ai m'éblourai...

Engem elbűvöl a felszín és a sudár templomok.

Engem elvakít a trapéz és a félelmes mutatvány.

Én bámulom az ügyes madárkákat,

mikor a nap felé röpülnek.

Én csodálom a csillogó havat,

s a zöldet bogas ágakon.

Engem elbűvöl a meredek sziklafal,

s a szép meztelenség elhagyott öbölben.

Vientiane, 1967 szeptember 27

XII

HA MADÁR LENNÉK...

Si j'êtais un oiseau...

Ha madár lennék, összegyűjteném a kéklő eget

csőrömben, s a majomnak adnám, hogy játsszon vele

lusta elefántok fölött az ágon.

Ha madár lennék, szétszaggatnám a villámokat

és röpülnék a Nap felé nyílsebesen és alattam

eltörpülnének a hatalmas hegyek.

Ha madár lennék, nagy fátyolt húznék magam után

az égen és keringnék az erdők fölött,

hogy bosszantsam az ágakat.

Ha madár lennék, nagy vörös kört rajzolnék

a szél köré, az éjszakát, mikor eső dobol

a háztetőn.

Ha madár lennék, a tenger fölé röpülnék

és virágokat hintenék a vízbe és szigetekre,

s a bálnákat elkerülném.

Ha madár lennék, szétrobbannék a havon

és színeket szórnék szerteszét, hogy megbámuljanak

a gyerekek és az óriási felhők a kék égen.

Vientiane, 1967. november

*

Fordítás: Nagyatád, 1970. július-augusztus

*

Megjegyzés: 

 - Katona koromban Körmenden és Budapesten irodalmi színpadot vezettem, ez sok oratórium megírására inspirált. 1970 nyarán Budapesten, a Louis Aragon főszerkesztősége alatt kiadott francia irodalmi újságot, a Les Lettres Françaisest is megvásároltam, és abban találtam rá Michel Cahour francia költő 12 versére. A Douze poèmes du Laos (Tizenkét vers Laoszból) hangulata és egzotikussága fogott meg, pedig nemcsak a tájról szólt. Mindet lefordítottam. A VIII. és a X. verset 2007-ben a „HITTEM, AMIT TETTEM” címmel megjelent könyvem 89-90. oldalán közöltem. Az oratórikus hangulatú versciklust teljes terjedelemben a műfordítás után 39 évvel a KLÁRIS irodalmi folyóirat 2009/5. száma a 25-27. oldalán közölte. A mű szerzőjével a fordítás után 40 évvel (70. születésnapján), 2010. júliusában találkoztam. A vendégem és a Krúdy Kör vendége volt. Barátom lett, kb.120 versét lefordítottam, 60 megjelentetését menedzseltem. Válogatott kötetét tervezem megjelentetni.

- 2017-ben már több mint 200 versét lefordítottam és 2015-ben megjelent a Sons de l'áme  (A lélek hangjai) című, francia - magyar nyelvű válogatott verseit tartalmazó kötete!  

*

ŰRUTAZÁS

 I
Rakétánk indítóálláson
várta tüzek robbanását,
mikor narancsvörös lángok
rúgnak a betonteknő
többtonnás húsába…

Visszaszámlálás hangzott,
majd számítógépünk
START vezényszót
brummogott fülünkbe…

Röpke csend…

És érctorkú fúvókák
dübörgő zenéje.
Lángok harsogtak:
INDULT A NAGY MŰ.
Megrándult a szív
és erek tágultak:
feljajdult a test,
mint mikor csecsemő
kiáltja magát
didergő világra. –

RAKÉTÁNK TÜZET OKÁDVA
KISZAKADT A FÖLD
ŐRZŐ KARJAIBÓL.
– – – – – – – –

II

Szállunk, szállunk

a felhők közé;

eltörpülnek házak

és utak.

Szállunk, szállunk

a felhők közé;

eltörpülnek erdők,

folyók és rétek.

Szállunk, szállunk

a felhők közé: –

eltörpült már

a földi világ.

Kövér felhők

közt suhanunk:

eltűnt már

a földi világ.

Suhanunk, szállunk:

alattunk a felhők

hófehér óceánja,

felettünk a napfény

aranylón sugárzik,

tisztán tündököl

a türkizkék világ.

III

És egyre szállunk;

rakétánk ablakából

reánk tekint

az eddig ismeretlen.

És zeng, zeng a szívünk:

kis földi zene,

az éterbe röppennek

látatlan jelek.

Zeng, zenél a szívünk

reményről, boldogságról,

mert új világ felé

hajózunk a Földről:

kis ember-parányok.

És zeng, zeng a szívünk:
apró bió-orgona-zene,
kis rubin-harang-bongás,
hogy lelkünk sikong bele,
mint szerelmes nő
az édes nász alatt.

Dalol, dalol a szívünk,
mert lásd az emberi
csodát:
fémszerkezet suhan
a Világmindenségben,
gigászi teret s időt
fog át. – – – – – –

IV

Szállunk, szállunk

a kozmikus csöndben,

szférák zenéjét

véljük hallani:

Nyugtalan Űr-Odüsszeuszok,

vándorló halandók. – – –

V

Szállunk, szállunk,

s egy pillanatra

szomorúság szorítja

szívünk húsát:

a roppant messzeségből
a Kék bolygó árván tekint;
a Földi Bölcsőnk,
Édes Föld-Anyánk…
Visszajövünk hozzád
Édes Föld-anyánk,
visszajövünk:
kívánjuk érezni
őrző meleged.

Visszajövünk, – most
szállani kell,
de visszatérünk majdan,
feltárva titkokat. – – –

VI

Szállunk, szállunk

a Mindenségben,

csillagok suhannak,

törpülnek galaxisok.

Szállunk, szállunk

az Űr-Tenger szívében:

kis apró virágok,

kis lüktető vércseppek.

Szállunk, a Tejút

selymes fátyla libeg,

rajta csillámló

csillag virágok

Szállunk, szállunk

előre, a Végtelenbe.

Vagy merre is? –

Azt nem tudom,

hiszen itt nincs már

Tér és Idő.

Itt a semmi és Minden

Örök Birodalma! – – –

VII

Szállunk, szállunk!

Hol vagy áldott Föld?

A vágy röptet

a Mindenségben:

Hold, Mars, Jupiter

már mind mögöttünk,

gyűrűt pörgetve vár

az öreg Szaturnusz. –

VIII

Ó, nyugtalan lélek!

Szívjad magadba

e mérhetetlen csöndet,

szívjad magadba

az eltörpült távolságokat!

Szívjad magadba

csillagok hangtalan

robbanását,

por és gázködök színét,

miként lelked hordozza

a kedves párizsi,

nyári éjszakát! – – –

IX

Emlékszel, kedves

a párizsi éjszakára? –

Vihar volt,

dörrent az ég

és messziről zsongott

kedves harmonika szó,

szállodaszobánkban

egymást öleltük,

testünkben földi

boldogság

tüzei áramoltak. –

Emlékszel, kedves

a párizsi éjszakára?

Vihar volt,

dörrent az ég

és messziről zsongott

kedves harmonika szó.
– – – – – – – – – –

X

És szállunk, szállunk

a végtelenben:

nyugtalan vándorok.

Lelkünkben földi

és kozmikus vágyak.

Szállunk, suhanunk

a Mindenségben: –

a képzelet röpít

villámló szárnyain.

Budapest, 1988. január- március

*

Megjegyzés: 

- A mű Jean-Michel Jarre fantasztikus zenéjének hallgatása közben készült. Első ízben 1988-ban a PIROS TÁLTOS című verseskötetem 81-87.oldalán jelent meg. A kötetet 1989-ben Csillag Tibor költő, műfordító, az egyik lektorom mutatta be a csepeli Tamási Lajos Olvasó Munkásklubban, ahol Sellei Zoltán előadóművésszel közösen adtuk elő e hosszabb lélegzetű alkotást. Magnófelvétel is készült róla. Az ŰRUTAZÁS második alkalommal, 21 év múlva, a KLÁRIS irodalmi folyóirat 2009/3. számának 22-23. oldalán jelent meg.

A mostani közlés a mű eredeti változata. A mű 23 éve nem került bemutatásra.

- A mű a 2015-ben megjelent "Változatok a csöndre" című jubileumi válogatásban, és elhangzott a könyv 2015.március l9-i Zila Kávéházi Esték bemutatóján. 

Záró versként szerepel a 2016. augusztusában kiadott "Áldott légy szavak hatalma!" című, 31 verset tartalmazó, Németh Nyiba Sábdor által szerkesztett és elmondott versösszeállításban, zenei aláfestéssel.

 *

VÁLOGATOTT VERSEK

(Hosszabb vagy több hangra íródott versek)

 *

TRÓJA ÉS ODÜSSZEUSZ HISTÓRIÁJA

Hős Meneláosz, Spárta királya,

szép felesége vagyon Helené:

Zeusz és Léda vére, leánya,

akit Párisz, a trójai ifjú

királyfi rabolt el, s vitte haza.

A vendég jogát így szegte meg ő,

amit Meneláosz néki adott. –

Sötét madárként röppent a hír, s vad

bosszúért kiáltott eme szégyen!

*

Gyors tett követte a gondolatot…

Görög-trójai háború így lőn,

s halt hősi halált Hektor, Priamosz

fia Akhileusz keze által:

megtorolva Patroklosz halálát –

Odüsszeusz furfangos csele volt

a faló, gyomrában seregével,

melyről a trójaiak úgy hitték:

áldott ajándék isteneiktől.

*

Szinon a főpap a térre kiállt,

eképp szólott hős trójai néphez:

„Döngő érckaput nyissunk előtte!

Szent a faló! Nagy, isteni áldás!” –

S főtérre vitték a végzetüket…

Éjjel az elbújt harcosok jöttek

elő a falóból: tűzzel s karddal

ölték Trója lakóit, s a város

falait csaknem földig alázták…

*

Gyilkos a harc és békés az otthon! –

Görögök fénylő, nagy diadallal

tengerre szálltak, várta már őket

otthonuk óvó szép nyugodalma. –

Odüsszeusz serege így indult

Ithakába a fürge hajókkal. –

Ámde hiába, isteneiknek

átka kísérte még éveken át,

s Odüsszeusz ily búsan kesergett:

*

„Poszeidónnak átka mirajtunk!

Bosszúja korbácsolja a tengert,

mert Polüphémoszt megvakítattam.

Szenvedünk mostan a bűneimért:

hánykódunk zúgó, vad tenger ölén,

tíz éve távol szép Ithakától.

Tróját legyőztük – ez is a bűnünk!

Legyilkoltak vére égbe kiált!

Elhagytak minket az isteneink!” –

*

Poszeidónnak haragja miatt

bolyogtak: így Kirké varázslata

képpen disznóvá is alakultak,

jártak Alvilág borzalmai közt,

majd Kalüpszó nimfa vendégei

és foglyai voltak Ógügié

szigetén, – s végül őket az égi

parancsra a sors szép Nauszika

királylány szigetére vetette. –

*

Fáradt harcosok így keseregtek:

„Mondd meg a napját bátor vezérünk,

mikor érünk el szép Ithakába?

Asszonyok várnak és gyermekeink!

Várnak a házak, hegyek és völgyek,

várnak a ringó búzakalászok,

várnak az enyhe, szép hűs ligetek!

Vár az olajfa dús koronája,

vár a tüzes bor, s asszonyok ágya!”

*

Választ nem tudott adni vezérük…

Bolyongtak még sok-sok hónapon át:

testüket korbácsolta a tenger,

a lelküket korbácsolta a vágy,

és kiket öltek trójai éjben:

visszahozta az éjjeli álom. –

S végre meglátták a szép Ithakát! –

A család várta már őket. – S várta

Odüsszeuszt is hű Pénelopé!

*

Budapest, 2010. április 27.

*

ARANYTOLLÚ

REMÉNYMADÁR

Aranytollú Reménymadár

Aranyszárnnyal csapongva száll

Remény-magot remélve vár

Aranyerdő oly messze már

Szárnya lankad száll egyre száll

Nem tudja él vagy holt-e már

Nem tudja él vagy holt-e már

A Mindenségben egyre száll

*

A Mindenségben egyre száll

Aranycsőrével magra vár

Aranycsőrével magra vár

Aranymezők fölébe száll

Sötét Vadász puskája vár

Vigyázz madár Aranymadár

Reménymadár Varázsmadár

Sötét vadász puskája vár

S Aranytolla mezőre száll

Sötét Vadász ámulva áll

Aranytollat felvette már

Örök-Sötétség bűne már

A fény szeméből messze száll

Aranymadár mezőre száll

Reménymagot csipeget már

Reménymaggal jóllakva már

                       Reménymadár jóllakva már

Szárny suhogva az égbe száll

Reménymagvakkal telve már

Megújult hittel egyre száll

Megújult hittel egyre száll

Aranyerdőbe visszaszáll

 Boldog énekét zengi már

Boldog énekét zengi már

Budapest, 1987. május 10 /

2008. december 15/

2010. november 3

*

PIROS TÁLTOS

                        I

Zala Somogy vére bennem

Kettő hitéből vétettem

Mindkettő vér összefolyva

Szívem ütemét zubogja

Ereimnek alagútján

Piros Táltos harsogva száll

                       II

Piros Táltos nagy reményem

Által visz a hideg télen

Által visz Örvény-tengeren

Által visz a Gond-hegyeken

Által visz a csöndes Zalán

Által visz Dráván és Murán

                       III

Elszállok az éjszakába

Csillagfényes Mennyországba

Kiszállok a Végtelenbe

Ott vigadok énekelve

Meteorit hozzám robban

Virág nyílik a húsomban

Sebeimben virág fészkel

Vénusz gyógyít csillagfénnyel

                       IV

Lézerfényű ostort fontam

Közibük csillagot raktam

Csillag-ostort a kezembe

Csördítek a Végtelenbe

Meghallja zalai juhász

Meghallja somogyi kanász

                       V

Világmindenség oly magos

Táltos lovam prüszköl habos

Jég rakódott sörényére

Jégtüskétől hullik vére

Lábait csillag béklyózza

Vére hullik csillagokra

                       VI

Sír az Édes Föld-Anyácska

Jöjj vissza Te küzdő-Árva

Ne szálljál a csillagokig

Ember nem égben lakozik

Jöjj virágillatú rétre

Vigadni tücsökzenére

                       VII

Táltos lovam Földre szállott

Kereste parazsas jászolt

Felfrissült izzó parázstól

Aranyszőre fényt világol

                       VIII

Friss kútvízben mosakodtam

A csillagport lesúroltam

Hűséges asszonyom rám várt

Bezártuk a kiskaput zárt

Földi létben földi vágyban

Gyöngyöztünk szerelmes nászban

Megcsókoltam arcát szemét
Vállamra hajtotta fejét

                        Csillogó szemünk bezártuk
Álomországba elszálltunk

               
Budapest,1987. november 29/
Budapest, 2008.december 9.




             EGY SZERELMES LÁNY

ÉS AZ ANYA KÜZDELME

A MAGÁNY ELLEN

Anyám anyám édesanyám

jóságos megértő édes szülőm

Ifjú szívemben a vér másképp lüktet

másképp lobban a tűz éjszínű szemeimben

Ajkamon másképp csendül a dal

a munka mást ad dolgos kezeimnek

Anyám anyám édesanyám

titkot őrzök a lelkem szentélyében

Bőröm alatt szent zsibongás

ezernyi hangya tű és pillanat

Agyamban ezernyi ámulat kép és virág

ezernyi sóhajtól hangos a világ

Anyám anyám édesanyám szeretlek nagyon

úgy ég az arcon s hagyom hogy szél kísérjen

s az emberek fürkész tekintete

mert szerelem szerelem szerelem lángja

testemet emészti és háborgó lelkemet

Mit tegyek anyám ó mondjad mit tegyek

        Kedvesem leányom gyönyörű virágom

        húsból-sarjadt szépséges álmom

        szép szerelmem láng-temploma

        ájtatos fénye tűz-balzsama

        íze és sója életemnek

        szereted szereted édes szép szerelmed

Szeretem szeretem szeretem nagyon

mert nekem forrásom levegőm és Napom

vérem tüzem kezem lábam és szemem

nélküle menni moccanni sem tudok

vele élek ó jaj és vele meghalok

                               Kedvesem leányom fénylő templomom

                               szemem szerelmem örök ifjúságom

                               gyönyörűm kincsem árva életem

                               apádtól itt maradt egyetlen emlék

                               élő képem hús-virág magzatom

                               Te vagy az éjszakám te vagy a nappalom

                               munkám dicsősége értelme és színe

                               Holdam kék egem fénylő csillagom

                               örök nyugalmam pihenőm fekhelyem

                               örömöm bánatom itt hagynál ó jaj engem

Szeretem szeretem szeretem nagyon

vérem tüzem kezem lábam és szemem

nélküle menni moccanni sem tudok

vele élek ó jaj és vele meghalok

vérem tüzem kezem lábam és szemem

Itt hagynál engem ó édes leányom

nélküled menni moccanni sem tudok

bennem élsz s ha elhagysz lassan elsorvadok

Anyám édesanyám ó szeretlek nagyon

a véred forr zengő szívemben

sóhajod zokog szűzi mellemben

Anyám édesanyám szeretlek nagyon

de szeretem őt jobban még jobban szeretem

megőrjít a magány csóktalan életem

álmatlan éjszakák szenvedő nappalok

engedj el anyám engedj mert meghalok

                             Itt hagynál engem ó édes leányom

                             itt hagynád selymes gyolcsba takarva

                             itt hagynád arany-ködbe takarva

                             itt hagynád koldus darócba csavarva

                             gyermekkori házad édes emlékeit

Édesanyám kínok-közt-vajúdó szülőm

ágyam-fölött-síró örök-ébrenlét

lélekrezdülést-figyelő hűséges őröm

mindig-megértő jóságos anyám

engedj el bocsáss meg nagyon szeretem

                             Kedvesem leányom nem tudod mit érzek

                             mit meg nem tennék szépséges teérted

                             Hányszor sírtam halkan befelé fordulva

                             hányszor ébredtem fel testedet kutatva

                             mert féltem hogy nem vagy álmomban létezel

                             édesem leányom elhagynál kedvesem

Anyám édesanyám ősz hajú anyám

elhervad arcomról a piros ifjúság

elhull a szépségem ezerszín virága

elhalkul szívemnek szép nyugtalansága

                             Hányszor sírtam halkan befelé fordulva

                             hányszor ébredtem fel testedet kutatva

                             mert féltem hogy nem vagy álmomban létezel

                             elhagynál leányom elhagynál kedvesem

Anyám édesanyám ősz hajú anyám

elhervad arcomról a piros ifjúság

elhull a szépségem ezerszín virága

elhalkul szívemnek szép nyugtalansága

Elszárad a bőr bársony kezemen

nem rezdül a mellem ha fáradtan lépkedem

íztelen számnak majd nem ízlik a csók

fáradtnak betegnek tűnik majd a bók

Szenvedés-abroncs szorítja szívemet

szenvedés-abroncs szorítja fejemet

szenvedés-abroncs szorítja ölemet

szenvedés-abroncs szorítja méhemet

Véremben agyamban gyermeket kívánok

szép szemű angyalt édes kis virágot

Ó hogy vártam-vártam a tűnő éveket

hogy adhassak én is egy újabb életet

       Szenvedés-abroncs szorítja szívemet

       szenvedés-abroncs szorítja fejemet

       szenvedés-abroncs szorítja ölemet

       szenvedés-abroncs szorítja méhemet

Anyám édesanyám ősz hajú anyám

elhervad arcomról a piros ifjúság

elhull a szépségem ezerszin virága

elhalkul szívemnek szép nyugtalansága

       Itt hagynál engem ó édes leányom

       nélküled menni moccanni sem tudok

       nélküled élni nélküled hogy tudok

Anyám megértő jóságos anyám

vágyódom őérte szeretem nagyon

szeretem szeretem őt el nem hagyhatom

       Hát menj csak édes lányom

       mert múló az ifjúság

       Így hagytam el én is őt

       anyát a jóságos édes nagyanyád

       Ez az anyák sorsa ez hát mindörökre

Köszönöm ó anyám jóságos szép szülőm

én kedves áldott igazi megértőm

nem hagylak örökre sokszor visszatérek

mert szívemből szeretlek s úgy csodállak téged

Kiskomárom, 1968. április

*

BALLADA

I

„Hej édes lányka

jer vélem táncba

jer vélem táncba

jöjj a világba

jöjj a világba

mint a madárka

mint a madárka

röppenő szárnya”

II

„Nem megyek táncba

nem a világba

ifjú a szívem

gyönge a táncra

gyönge a táncra

ifjú a vágyra

ifjú a vágyra

gyönge madárka”

III

„Hej édes lányka

jer vélem táncba

jer bátran táncba

jöjj a világba

jöjj a karomba

viszlek a táncba

jöjj gyönge lányka
szép tüzes táncba”

IV

„Nem megyek táncba

szép tüzes táncba

nem megyek táncba

éget a lángja

éget a lángja

két karnak lángja

két karnak lángja

szemek varázsa

szemek varázsa

tüzek varázsa

gyönge szívemet

megbabonázza”

V

„Hej édes lányka

jer vélem táncba

jer vélem táncba

szép a varázsa

szép a varázsa

pezsdít a lángja

pezsdít a lángja

jer édes lányka”

VI

„Elmegyek táncba

szép tüzes táncba

két szeme párja

szívem vigyázza

szívem vigyázza

lelkem vigyázza

gyönge vagyok én

gyönge leányka”

VII

„Jer édes lányka

jer tüzes táncba

szívem a szíved

mindig vigyázza

mindig vigyázza

jer édes lányka –

Szép ez a ritmus

szép ugye lányka

pördülj csak pördülj

pördülj a táncba”

VIII

Pördül a lányka

röppen a szoknya

röppenő szoknya

pördülő rokka

pördül a rokka

Nap jön a Holdra

Nap jön a Holdra

pördül a szoknya

pördül a szoknya

pördül az óra

pördül az óra

pördül a kocka

pördül a kocka

pördül a lányka

pördül a lányka

pördül a vágyba

pördül a vágyba

pördül a vágyba

pördül a szíve

pördül a lányka

pördül a lányka

szép tüzes táncba

IX

„Szép ez a tánc

jaj szép ez a tánc

szép a szívemnek

szép ez a tánc

szép a lelkemnek

szép ez a tánc

szép ez a boldog

szép tüzes tánc

X

„Szép ez a tánc

ugye szép ez a tánc

táncolj a vágyban

szép ez a tánc

nem gyönge a szíved

nem gyönge a táncra

nem gyönge a lelked

nem gyönge a vágyra”

XI

Pördül a szoknya

pördül az óra

pördül az óra

Nap jön a Holdra

Nap jön a Holdra

Hold jön a Napra –

Hónapok szállnak

nehéz halomba

évek pördülnek

fájó halomba

fájdalmak nőnek

vérző halomba

fájdalmak nőnek

vérző halomba – –

Táncol a lányka

lassul a lába

lassul a lába

sajdul a lába

sajdul a szíve

sajdul a lányka

sajdul a szíve

jajdul a lányka

jajdul a lányka

elhagyta párja

elhagyta hitszegő

csábító párja

XII

„Hol vagy te édes

hol vagy te drága

hol vagy te csábító

hol vagy te drága

hol vagy ki tanított

szép tüzes táncra

hol vagy ki ifjan

elvitt a táncba

hol vagy te átkozott

hol vagy te gyáva

hol vagy ó hol vagy

ó hol vagy te drága –

Gyönge vagyok már

gyönge a táncra

jer vissza párom

bús szívem árva

bús szívem árva

melegre várva

hol vagy ó hol vagy

ó hol vagy te drága”

XIII

Jajdult az árva

bús éjszakába

bús éjszakába

napfényes tájba

napfényes tájba

minden hiába

minden hiába

nincsen a párja –

Nincsen a párja

nincs ifjúsága

nincs ifjúsága

csak bús magánya

csak bús magánya

két keze árva

két keze árva

szíve is árva

szíve is árva

lelke is árva

lelke is árva

beteg madárka

beteg madárka

lankad a szárnya

lankad a szárnya

sötét halálba

sötét halálba

hullik az árva –

Sötét halálba

hullik az árva

Budapest, 1987/2009

     * 

WORLD TRADE CENTER

I

Mikor az iker torony egyikén állsz

Istenhez közel

S a látvány szíved mélyén zsong

Magasba emel

Mikor látod a várost s a közeli

S távoli építményeket

Melyeket szorgos ember hittel

És izzadva emelt

Mikor a széles Hudson és a keskeny

East River között

Felhőkarcolók százai integetnek

S békés táj fölött

Sok száz emberrel suhan repülő léghajó

És helikopter

Akkor érzed mily csodás a világ

Szabad az Ember

II

Mikor a World Trade Center öléből a

Tornyokat kémleled

Melyek oly hatalmasak hogy szinte

Fárad tekinteted

Mikor a beton-üveg-acél ívek fénylenek

Suhannak szabadon

Akkor érzed mi a nyugalom béke

Erő és hatalom

Akkor érzed mindenek közül legnagyobb a

Parányi Ember

Ki csodákra képes ha elméje fegyelmezett

S alkotó kedvvel

Álmodik tervez jövő századoknak

Örök emlékeket

És dicsőíti a haladást összefogást

Egyesült népeket - - - - - - - - -

III.

És látod a döbbenet filmszerű

Ám valós képeit

Toronyba fúródni az American Airlines

Hatalmas gépeit

Lángolni összeomolni a modern világ

Csodás és ékes tornyait

Repülő acél-üveg szilánkok közt menekülő

Emberek sikoltásait - - -

Legszörnyűbb Rambó-filmmé lett a világ

Háború van? Béke?

Kérdi iszonyattól megrémült sok millió ember

Itt a világ vége? - - -

Kegyetlen ajándék a harmadik évezredtől

Az egész Emberiségnek - - -

Ez a világ már nem lesz a nyugodt régi a gyertyák

Némán könnyeznek égnek

Budapest, 2001. szeptember 13.

*

A HARMADIK

I

Sziklapadon ült és sírdogált

egy fáradt öregember

aztán vette zsákját

és megindult a rettentő teherrel,

míg vitte a terhet

magában mormolt keserű imát

II

Miért adtam Holdat

Napot és csillagot

Miért adtam tüzet

vizet és halat

Miért adtam

növényt és virágot

Miért adtam erdőt

ligetet bokrokat

Miért adtam hegyet

völgyet és dombokat

Miért adtam asszonyt

szerelmet vágyakat

Miért lett a Mindenségből

bűn és kárhozat - - -

III

Az erdők lángoltak sírtak

fáklyaként sisteregtek

a Föld belei kifordultak

láva-kígyók tekeregtek

hegy és völgy egybeomoltak

lángolt a víz izzott az ég

emberek és állatok olvadtak

szörnyű fekete porrá - - - - -

Az öregember zsákjában Nap

Hold és csillagok dübörögtek

szólt néhány szót elmúlt a zaj

a bolygók álomba szenderültek

és ismét mondott imát

bánatosabbat keserűbbet

V.

Betelt a pohár

állj meg Föld

Mindenség

szűnj meg forogni

öreg fáradt vagyok már

kit Istenné akartam tenni

megölte önmagát

Pusztulj Világ

Pusztuljatok Nap Hold

és vibráló csillagok

bevégzem én is

fáradt vagyok gyönge –

Fogadj be Mindenség - - -

Fogadj be Mindörökre!

Budapest, 2004. december 30

*

MEDITÁCIÓ

I

Álnok Heródesek parancsa vágtat

falvak és városok között

megöletni a megváltó kisdedeket

rémült anyák szorítják szívükre

ártatlanok seregét az új angyalokat

kikből már elszállt a parányi lélek

Ám hiába marad ismét életben

az igaz megváltónak született

bűntelen gyermek

sorsa már megíródott

üvegpalotákban kreált okok

titkos parancsok e-mailek

és SMS-ek sziszegő kígyói között

                                          II

Fájdalmas hírek fröccsennek felénk

a világ sebektől vérző testéből

gondok éles szablyái szétmetszik

az álmokat és reményeket

kenyér kell

s csak röhejes cirkusz adatott

a megalázottak millióinak

alattomos latrok megmenekülnek

a kereszten való szenvedéstől

s a megváltó csontjait

bészbolütővel törik szilánkosra

modern martalócok –

                                          III

Hát miért is élünk e világon? –

Mikor lesz a tisztesség és szeretet

fényes glóriánk legszebb erényünk

mikor lesz az ember embernek barátja

s az ellenfél is barát mert hát ő is

ember ki mást hisz és másként cselekszik

Mikor lesz boldog a didergő lélek

s nem rettenti lépfene-kór vagy álhír

bombázások rémülete nem lebeg

népek és nemzetek feje felett

Demoklész kardjaként

Mikor reméljük hogy gyűlölet rakétái

nem szabdalják a békés eget

s repülők nem döntenek halomba

házakat tornyokat ikertornyokat

s nem fuldokolnak lángban és

füstben az erdők –

                                            IV

Kiáltunk jajdulunk könyörgünk

lássátok mivé lesz a világ

ha barbár indulatok törnek elő

és számító kufárok mérgezik

az erdőket vizeket s levegőket

Legyen végre nyugodt évszázadunk !

Gyermekeinknek és jövendő

generációknak ne kelljen rettegni

modern Júdásoktól

kik milliárdszor harminc ezüstért

megfeszítenék az Emberiséget –

Hisz minden az emberért van az ember által

ki oly gyakran a leggyengébb leggyönyörűbb

és legcsodálatosabb teremtménye a világnak !

*

Budapest, 2004. szeptember 11

              *

          KÉRDÉSEK A VILÁGRÓL

                                          I

Levelek sóhajtása a szél

vagy bánatos sóhajok

mozgatnak

milliárd levélkét?

                            A Nap sugarai éltetik

szívünk melegét,

vagy szívünk melegsége

látatlanul összeállt

fénylő Napkoronggá?

A világ alkot minket,

vagy mi a világot?

Az örök kapcsolat

meddig tart s miért?

                                         II

Mi a Lét?

Álom vagy Valóság?

Álmodjuk azt, hogy élünk,

vagy átéljük azt,

hogy álmodunk?

Érezzük-e,

                            hogy szívünk dobog,

                            vagy álmodjuk

                            minden dobbanását?

Öröm és fájdalom,

                            gazdagság, szegénység :

                            Létezés? -

                            Szép vagy gonosz

                            Álom? - - -

                            S majd egyszer

                            végleg felriadunk

                            a Semmiben vagy Valahol

                            ahol a Nincs meg a Van

                            lényegtelen.

                            A Tér és Idő

                            minden irányban

                            felfoghatatlan

                            és Végtelen.

                                     Budapest, 2004. december 30.

*