Műfordítások

VÁLOGATÁS VERSFORDÍTÁSAIMBÓL

A versfordításaimból való válogatás két és fél évezredet ölel át. Kis csokrot kívánok átadni kedves olvasóimnak a költők születésének kronológiai sorrendjében, tőlük 1-3 verset közölve. 55 költő 73 versét mutatom be.

      A tanulmányok fejezetben olvasható a "Hold és Szél" kínai szerelmes és erotikus versfordításom teljes anyaga, valamint a "NÉGY E" - Emily Dickinson, Elisabeth Barrett Browning, Ernest Hemingway és Eduardas Miezelaitis verseinek fordítása és a róluk szóló tanulmány. Itt található Jules Gabriel Verne, azaz a Verne Gyula - a költő című tanulmány és több versének a fordítása.
      Szintén a Tanulmányok fejezetben olvasható az általam fordított Michel Cahour versek válogatása francia és magyar nyelven "Sons de l'Âme" - "A lélek hangjai" címmel, Yannick Resch, valamint Henri Drouget francia költők életének bemutatása és több versének a fordításomban közölt közkinccsé tétele is.

KIRÁLY LAJOS

ISMERETLEN kínai költő (Kr. e . VI. század)

             FEHÉR FELKELŐ HOLD

Fehér felkelő Hold

a te fénylő szépséged!

Elvarázsol engem,

szívemig ér, megsemmisít.

Könnyedén szárnyaló Hold

tündökléséhez hasonló vagy,

ki megköt fénylő láncaival,

szívemig ér, megsemmisít

Fehér glóriás Hold

a te páratlan gyönyörűséged,

mely gyöngéden megsebez,

szívemig ér, megsemmisít.

Fordítás: Budapest, 2008. szeptember 8 

Megjegyzés: a verset Lator László 

 "Ragyogó Hold fényesen süt" címmel lefordította

DIOSZKORIDESZ görög költő (Kr. e. III-II. sz.)

                  ELVESZTEM ÉN

Elvesztem én szádnak illatos kapujában

a rózsaszín tiszta ajkak édes ízlelésekor,

hol feloldódik a lélek...Sötétbarna szemek dárdái

a mélybe hatolnak és csapdában a szív.

Engem elbűvöl a tejfehér mellek csodás alakja,

s az iker rózsabimbók túltesznek minden virágon...

Felsorolni mindent – a valóság gyönyörű másolása?

A költő tolla titok – miként Midász nyilai?

Fordítás: New York, 2006, március 15

CAIUS VALERIUS CATULLUS latin költő 

(Kr. e. 84- 54)

CÉLIÁNAK

Gyere én Céliám! Hadd bizonyítsam,

ameddig lehet szerelmi tudásom,

nem lesz a miénk örökig az Idő:

mert ami jó tőlünk azt ellopdossa!

Szép ajándékait ne pazaroljuk,

elszunnyadhat egykor a férfierőnk:

ám ha egyszer elveszítjük a fényt is,

örök éjszaka lesz a mi sorsunk.

Miért késleltetjük hát örömünket?

Hisz a jó hírnév s a pletyka egy játék.

Szemeket nem lehet félrevezetni,

melyek kémlelik szegény háztartásunk?

A csábítást könnyebb-e meghallgatni,

vagy azt, hogy a csábítás mire megy ki?

Nem bűnös: szerelem gyümölcseit aki lopja,
      ha felfedi bűnét mindenki előtt. –

Láthatod majdan útnak a végén:

bizony bűnhődni kell a bűneidért!

Fordítás: Budapest, 2011. november 5

PUBLIUS OVIDIUS NASO latin költő (Kr. e. 43-18)  

NYÁRI DÉLBEN

Nyári délben a Napnak tüzétől elnehezültem,

Vágytam pihenni szobámban hűs kerevetnek ölén.

Ablakomon a zsalu, s függöny félig leeresztve:

Szinte erdei lomboknak szűrt fénye derengett,

Vagy miként árnyas szürkület jő napnyugta után,

Vagy oszlik az éj, s csöndes fény surran be a szobába.

Oly áldott ez az árny, ha szemérmes a látogatód:

      Hiszen merni tanítja a félénk lelkű leánykát! –

S jő Corina libegő fehér kis tunikában,

Ívelt nyakát a hajfonatának árnya takarja.

Semiramis is egykor így sietett nyoszolyába,

Így Lais is gazdag szeretői felé…

Elkaptam a lányka ritka szövésű szép tunikáját,

Széthasítottam, ő védekezett, ámbár nem akarta,

Mégis védekezett: próbálta takarni a testét!…

      S végül feltüzesedve a vágytól – megadta magát! –

Ott fénylett alabástrom teste a két szemnek sugarában:

Dombjait, völgyeit, s erdejét oly ámulva csodáltam,

Dús karját, vállát, szelíd arcát megsimogattam,

Mellei duzzadtak kezeimben, számban rubin kupolák.

Bársonyos bőrét, majd a hasát vad csókjaimmal rohamoztam,

S dús, buja combjait tárta felém könyörögve…

Átkaroltam, s ő szorítva ölelt!…A pillanat legyen áldott!

Éreztem, hogy a teste magába fogad, – s a                                  Mennybe röpültünk! Fáradtan visszataláltunk! …

Pihentünk egymás karjaiban!...

Jahve! Még sok ily délutánt adjál nékem e Földön!

Fordítás: Budapest, 2010. december 30.

            (Nyersfordítás: New York, 2006. március 16.)

PETRONIUS TITUS ARBITER latin költő (Kb. 27-66)

Ó, ISTENEM! MILYEN ÉJSZAKA VOLT EZ

Ó, Istenem! Milyen egy éjszaka volt ez!

Hogy gyűrtük egymást a jó puha ágyban,

testünk lángolt, s gyöngyözött sima bőrünk,

a vágy elszabadult, nem volt akadálya:

vad lihegés tombolt a szobában. –

Ha meg kell halni – csak így haljak meg,

s boldogan elhagyom üzleti élet kínjait is!

Fordítás: Budapest, 2011. november 7.

CSANG HENG (78-139)

TUNG-SENG-KO-BÓL

Már én is voltam szép női szálláshelyeden,

szívem úgy sóvárgott, hogy összeforrjunk.

Mégis féltem: miként is érintsem forró öled,

hisz nem volt semmi tapasztalásom, - ám lassan,

pontosan, vigyázva tettem szerelmes dolgomat,

és helytálltam az ősi, szép viaskodásban. -

Gondoltam, ha hozzám jössz, ágyam kicseréljük,

tágas, szögletes kanapét veszünk magunknak,

melyet új selyemtakaró borítana, lenne baldachin,

amely megvédne bennünket a hidegtől, huzattól.

Dupla ajtóval zárnánk házunkat, a zár aranyból

lenne és új lámpánktól ragyogna szép szobánk.

Ruháimat megtisztítanám sok régi portól, szagtól.

A párnánk fölé, a falra bizarr képet helyeznénk,

„A tiszta leány”-t*, amely ösztökélne minket,

hogy sűrűn gyakoroljunk sok-sok cifra pozitúrát,

miket rendes férjek talán még soha sem láttak,

melyeket Tien-lao tanított a Sárga Császárnak. -

Nem volt egyenlő öröm az első éjszaka gyönyöre,

ám nem szabad feledni: az később csodává lészen!

Megjegyzés: „A tiszta leány” elnevezés egy istennőt jelent

a Sárga Császár uralkodásától kezdve. „A tiszta leány”

illusztrációja rendszeresen szerepelt korabeli 

szexuális kézikönyvekben és ennek segítségével kellett

magyarázni a szexuális közösülés művészetét a nagy és

bölcs ősi Kínában. Ez volt az ő Káma-Szutrájuk.

CE JE kínai költőnő (ZI JE, III-IV. Század)

               TAVASZI SZÉL

A 20 tavaszi dalból

Tavaszi erdő virágai oly csodásak.

Tavaszi madarak eldalolják szívünk bánatát.

Tavaszi szelek buja szerelemmel

fellebbentik selyemszoknyák szegélyét.

            Fordítás: Budapest, 2009. március 14

                           
             SZERELMESEK

                            A 18 őszi dalból

Ablakot nyitott, s nézte az őszi Holdat.

Kombinéja zizzent, mosolyogva indult

a férfihez, aki az ágyon várta őt. –

Testük orchideaillatban hullámzott!

            Fordítás:Budapest, 2011. november 3. 

  LÓTUSZVIRÁG LÁNY

       A 20 tavaszi dalból

Zöld lótuszlevelek borítják az olíva zöld vizet,

és a víz élénkvörös lótuszvirágoktól illatos.

Egy férfi rólam álmodott, és kívánta gondozni virágomat,

a szívem pedig gondozni kívánta a lótuszmagokat.

SZERETKEZÉS UTÁN

A 20 nyári dalból

Mezítlenül pihentem bambuszszőnyegen,

ritka szövésű paraván alig takart...

Bölcs dolog most hagyni fáradt szeretőmet! -

Várom, hogy a vágy ismét büszkén felemelje fejét!

LIU SIAO-VEJ (V. század)

FELESÉGEMNEK

Egy bájos leány, telve bánatos szerelemmel.

Testén fénylő selyem hullámzik,

sóhajtása őszi hangok zenéje. -

Karkötőjén jáde kövek rezegnek,

szoros övén gyöngyök csilingelése hallatszik,

szinte féltem, hogy beleakad valamibe a kedves.

Nehéz gondoktól övezve föl s alá sétál...

Érett borszőlő édes illata száll,

s egy mandarinkacsa felbukkan a tóban.

Hegyek oldalán, a felhők alatt egy sétaút vezet

a házhoz, melynek selyem ablakai nyitva állnak.

Ablakokat rácsok fedik. Szemöldökceruza zizegését hallani, 
majd fénylő selyemben megjelenik Ő.

Mosolygó szemei szégyenlősen lesütve

vékony selyemernyő oltalma alatt.

Oly tisztán csillog e gyönyörű pipere-virág:

jáde kövekkel díszített szerelmes lótuszvirág,

ékszerrel kirakott szerelem-virágcsokor.

Vörös köntöse fekete selyemövvel átkötve,

fejének ékes, szép dús hajkoronája

arany gombostűkkel ferdén átszúrva,

hajába fonva zöld selyemszalag ékeskedik

és fehér igazgyöngyök csillognak.

Sárga aranypánt gyöngéden átöleli

Lulu mellének halmait.

Köntöse gazdag ércfonalakkal átszőve,

illatos szájfény ragyog cseresznyeajkain...

A város gazdag urai kívánták közelségét,

ötlovas hintók taposták a földet előtte...

Ő végül is az enyém lett,

az én hálószobám ékes virága. -

Hűséges. - Bár múlik a szerelem lángja,

szomorú álmaiban keservesen sír,

szép selyempaplanját könnyei áztatják.

Egyedül alszik már. Oly szigorú hozzám.

Dupla selyempaplanom oly hideg...

A végtelennél is nagyobb szerelemmel kívánom

alabástrombőrének édes illatát

és áldott melegét.

  VU LIANG KÍNAI CSÁSZÁR (456-549)

          A REGGELI NAPSUGÁR

A reggeli napsugár

átszűrődött a míves ablakrácsokon.

A fényben fürdő

könnyű gézruháját egy szél fellibbentette.

Ravasz mosoly bujkált ajkain.

Szempilláinak huncut pillangói remegtek,

és kinyíltak szemeinek csodás kapui.

       Fordítás: Budapest, 2008. december 1.

CSIEN VEN LIANG KINAI CSÁSZÁR (503-551)

               EGY GYÖNYÖRŰ NŐ

Oly szenvedélyes ez a szép leány,

jól tudjuk azt is milyen romantikus,

körötte a szép selyem kárpitok a Holdat idézik,

aranyló ruhája fénylik, miként a csillagok.

Ruhája oly könnyed, akár a kabócák szárnyai,

gondtalan minden mozdulata, akár az arca,

elbűvölő a hangja, ha lágy dallamokat dalol. –

Mikor arcára pírt fest a bor heve, mosolyogva

rejtőzködik velem illatos függönyök mögé.

        Fordítás: Budapest, 2011, december 13.

HOU CSU CSEN CSÁSZÁR (553-604)

A HÁTSÓ KERTBEN

JÁDE FA VIRÁGZIK

Díszes épületekkel szemben, erdők illatában 

magas pavilonok pihennek,

a női szépség új értelmet ad a városfalakon belül.

Egy ajtó fényben fürdik, mögötte a nő pár pillanatig

habozva csinosítja magát,

aztán kiles a függönyök mögül és érzékien,

mosolyogva üdvözöl.

Elbűvölő szépségű arca olyan,

mint egy harmattal-teli virág. -

A hátsó kertben a Jáde fa csillogó fénye tündököl!

BHÁRTŖHÁRI hindu költő (VII. század)

             HA HAJÁNAK ERDEJE

Ha hajának erdeje szólít,

Hogy felfedezd vidékét,

És mellei, a gyönyörű hegyek

Csábítanak, hogy érezzék kezed –

Pihenj meg! Oly későre jár! –

Szeress! – Ne menj tovább!

Fordítás: New York, 2006. március 15

ÁMÁRU hindu költő (VII. század)

MIKOR AJKA AJKAMHOZ KÖZELÍTETT

Mikor ajka ajkamhoz közelített, elfordultam

és dacos tekintettel néztem a földet;

Fülemet befogtam hízelgő szavainál,

melyek úgy bizsergettek; kezembe rejtettem

pírban égő, izzadt arcomat. Olvadtam, akár a zsír.

De, oh! – mit tehettem már, mikor észrevettem,

hogy kitárta blúzomat, melyet ő adott nekem?

Fordítás: Budapest, 2009. március 25.

LI BAJ kínai költő (LI TAJ-PO, 701-762)

        ARANYCSÉSZÉBŐL ITTAM

Aranycsészéből ittam a bort:

tizenöt éves leány kínált.

Szemöldöke éj-fekete volt,

Papucsa vörös selyembrokát.

Ha társalgása unalmas volt,

Éneke mily szépséget ígér? –

Kettesben vacsoráztunk és ittunk,

Hozzám simult: tudtam mit ér!

Csipke fedte lótuszvirágát:

Éreztem, kíváncsiság megöl!

Lehet e menekülni ilyen

Érzéki, szép csábítás elöl?

BAJ JU YI kínai költő (PO CSÜ JI, 772-846)

AZ ÖRÖK BÁNAT DALÁBÓL

                                      (részlet)

A császár régóta vágyott egy szépségre, kiért birodalmakat érdemes ledöntenie. Országában évek óta kereste és egyet sem sikerült fellelnie.

Volt egy leány a híres Jang családban, - most nagykorú lett. Születése óta rejtegették egy titkos szobában.

Az egyik reggel a császár elé került, hogy aztán felajánlja néki szolgálatát. Elbűvölő volt a tekintete és mosolyának varázslata felülmúlta a Hat Palota összes szépségeit. Pártfogóra talált.

A hűvös tavaszban kiváltságban részesült: a Császári Gyógyfürdőben lágy bőrét illatos olajokkal és meleg forrásvízzel fürösztötték. Először szemérmes volt, mikor segítségére siettek a serény szolgálók, hogy testét kényeztessék.

Aztán a császár azon melegében magas pártfogásába vette: felhőszerű hajzuhatagját, virágszirom arcát, gyengéden ringó, kecses járását. - Ágyasává tette.

Most már együtt ringott a testük a Lótuszvirág Ágyban. Rövidültek a tavaszi éjszakák, a Nap hamar az égen tündökölt. A császár reggelig fuldokolt a vágyban. Az ország ügyeiről alig tanácskozott, rá hiába vártak. A szép ágyasával éjjel és nappal kettesben lakomáztak s örvendtek a násznak...

Tavasztól tavaszig múltak az évek és nőttek a császári igények: sok-sok lakomák és sok-sok vadászatok. Minden este áldoztak az italnak és kéjnek.

Bár a palotában több mint 3000 szépség a császár óhaját leste, ám ő egyedül csak őt akarta, egyedül csak őt kívánta – és őt szerette.

Mikor Yang Kuj-fej az Arany Szobában elkészítette sminkjét, a császárt pompás szépsége várta. A nagy lakomák után a Jáde Toronyban mindig egyesült az ital, a szerelem - és mámor: a test és lélek lakomája.

*

Megjegyzések:

- Tang Hszüan-cung császár a szépséges Jang Kuj-fejt (Yang Guifei) ágyasává tette. Az apjának és a miniszterelnök bátyjának nem tetszett a császár kicsapongó, részeges életmódja, aki az uralkodást is elhanyagolta. 755-ben részt vettek a császár ellen történő összeesküvésben, amelyet lelepleztek. A lány bátyjait a testőrök kivégezték, őt pedig később megfojtották.

- A verset Weöres Sándor „Ének az örök bánatról” címmel teljes egészében lefordította

        DAL A LÓTUSZMAG GYŰJTÉSRŐL

Zöld hullámzó vízen sok lótuszlevél,

szellő lótuszvirágokat ringatott.

Bent, mélyen a lótuszvirágok között

két kis csónak siklott - és találkozott.

A leányra a fiú rámosolygott,

bájos leány zavarban volt, s elpirult.

A szemek rabja lett, nem volt menekvés:

gyémánt-jáde hajtűje a vízbe hullt

Fordítás: Budapest, 2011. december 15.

PAJ HSZING CSIAN (778-826)

A  NÁSZÉJSZAKA 

Egy zöldellő tavaszi éjszakán a férfi

piros gyertya fényénél levette kalapját,

melyen szalagok díszelegtek és mutatták életkorát.

Ma egy virágnak rügyeit kell kibontania...

A pár figyelmes és néma volt,

nem fecsegtek, mint a papagájok,

lágy szenvedéllyel gondoltak a szeretkezésre.

Megfigyelték: a hím és nőstény papagájmadár is

most kívánták meg egymást.

A férfi elővette karmazsinvörös fejű madarát

és felhajtotta a nő rubinvörös alsószoknyáját,

ki aztán lassan széttárta hófehér combjait.

A férfi megsimogatta kedvese pázsitos ölét,

a nő pedig kezébe vette a férfi hímtagját,

szinte érezte szívének vad lüktetését,

nyelvével lágyan körbesimogatta, ajkával ráfonódott: 

érezte, hogy az extázis elragadta! -

A férfi nyálával nedvesítette a prémes karmazsin

kagylót, s nyelvével csiklandozta azt.

A nő élvezte e kényeztetést, gerince bizsergett.

A férfi aztán az áldott rést birtokolni kezdte:

teljes erővel benyomta falloszát.

A nő tűrte e kegyes erőszakot, bár fájt, s vérzett öle.

A férfi egyre gyorsabban rohant a Gyönyörök Útján,

mint ahogy alatta a női test egyre gyorsabban zihált.

Villámok, vad rángás: horkanva, nyögve élvezett...

S a sperma, mint a háborgó víz lüktetve kilövellt! -

Édes csend, simogatás! - Pihegett izzadt testük. - -

Immár mindörökre férj és feleség lettek:

boldogan egyesült a JIN és JANG!

Mostantól kezdve a Gyönyör Édes Kapuja

már soha nem lesz bezárva előttük!

HSZÜE FENG (kb. 806-876)

             A PALOTA

Reggeltől estig a Tizenkét torony mindig készen áll,

a herceg a Halhatatlanság Tornyában áll és figyel.

Kapuk kilincsei faragott állatfejek: hidegek, némák.

Sárkányalakú vízórából elfogy a víz, vége a napnak.

A tükör előtt fésűk sorakoznak, kiválasztottra várva,

illatos selyemruhák jáde-testű titkokról álmodoznak.

Látom a kitárt ablakokon át, a díszes hálóteremben

csinos szolgálók készítik a császár ágyát - a nászra.

Megjegyzés: Faludy György „Reggel a császári palotában”

címmel lefordította.

LI SANG-JIN kínai költő (813-858)

             A BELSŐ SZOBA TITKA

Vörös virágom harmatos és mézet őriz – édeset:

körötte lila lepkék, sárga darazsak keringenek.

Nyitott tavaszi ablaknál alszom és vágyról álmodom.

Férjem nem tudja meg: bújj mellém! Oly meleg a paplanom!

Fordítás: Budapest, 2011. december 24.

LI JÜ DÉLKÍNAI CSÁSZÁR (936-978)

EGY IGAZI KINCS

Reggel már majdnem kész a sminkje -

még egy kevés szájfényt tesz ajkaira.

Nyelve hegyével elégedetten végigsimítja.

Mikor aztán halkan dudorászik,

olyan szépek, édesek a cseresznyeajkai.

Bájos, amint bíbor köntösében átviharzik a szobán,

és jáde-kupából édes borral nedvesíti ajkait.

Oly törékeny, csábító: végig fekszik a hímzett ágyon,

huncut mosollyal rágja hajpántja vörös szalagját,

férjét nézi. - Aztán mohó tigrisként kúszik feléje.

*

Megjegyzés: a verset Faludy György is lefordította

A BUDDHISTA BARBÁR I.

Fénylő virágok. Aztán a Hold a ködbe búvik puhán.

Találkozni a legjobb idő titkos szerelmeseknek.

Új harisnyámban lépkedtem a párás, illatos mohán,

és a két kezemben arannyal átszőtt cipőim lengtek.

A Festmények Terme oldalán fogunk találkozni -.

Izgalomtól remegve vártam őt: karomba rejtsem. -

Forrón suttogtam a lánynak: „Nehéz volt kilopózni!

Úgy szeressél engem, hogy minden bajom feledjem!

Megjegyzés: a verset Illyés Gyula „Titkos szerelem” címmel fordította 
„Az utolsó Tang császár” név alatt.

OU JANG HSZIU kínai költő ((1007-1072)

TAVASZ ELEJÉN

Déli kertekben, tavasz elején
dús virágokat táncoltat a szél,
messze viszi természet hangjait:
a kék ég alatt vidám ló nyerít. –
Zöld szilva oly nagy akár a borsó. –
Oly hosszú már a fűzfa levele,
görbül, akár a lány szemöldöke;
a repdeső pillangók oly szépek,
örülnek áldott aranyló fénynek.
Virágok ködpárnákon alusznak –
este, s füvek hűs harmatot isznak.
Lányok selymes, áttetsző ruhákban
függőágyban teli buja vággyal. –
Fecskék párosával a fészkükbe mennek:
egymásnak örök szerelmet csicseregnek!

Fordítás:2012, január 11.

GUIDO CAVALCANTI: ( 1255 – 1300) 

A FÉRFI ÖSSZEHASONLÍTOTT
MINDEN DOLGOT ÚRNŐJÉVEL
ÉS HIÁNYT NEM VÉLT FELFEDEZNI

Női szépség: – isteni teremtmény;

Lovagi lélek próbatétele;

Szerelmi válasz; madarak éneke;

Hajók ereje tengerek vizén;

Derűs lég, hol megszületik a fény;

Fehér hó-hullás csendes éneke;

Mezei virág; víz eredete;

Ezüst, arany az ékszerek díszén. –

Megmérve e csodás értékeket,

Miket drága Ladym őrizgetett

Szívében. Látom hogy mily hatalmas.

Értékesebb, szebb ez bármely kincsnél,

A tiszta mennybolt nagyobb a Földnél,

Hogy mindent önmagáért csodálhass.

GUILLAUME DE MACHAUT (1300 – 1377)

RONDÓ

Rondeau

Tőrdöfést egyetlent adj szívembe:

Jutalmam, édes hölgy, legyen halál!

Gyönyörűség elhagyott hitemben:

Tőrdöfést egyetlent adj szívembe!

Veszni jobb, mint sorvadni hitetlen,

Öröm nélkül, ha gyógyulás se vár! –

Tőrdöfést egyetlent adj szívembe:

Jutalmam, édes hölgy, legyen halál!

Budapest, 2008. március 24-én

VIDYÃPATI THAKUR hindu költő (1352-1448)

                 KÉT DOMB

Haja sűrű fekete a sötétségtől,

arca fénytől gazdag, mint a telihold:

hihetetlen kontraszt

a szerelem páholyában.

Szemei vetélkednek a lótuszvirágokkal.

Megláttam e lányt ma,

mohó szívem megkívánta őt.

Ártatlanság és szépség

bőrének tisztasága.

Arany nyaklánca

fényesen villogott

két domb között:

melleinek édes illatában…

Fordítás: New York, 2006. március 14

PIERRE DE RONSARD francia költő (1524-1585)

          GYÖNYÖRÖK KÚTJA

Gyönyörök kútja, imádlak gondolatban,

A két szemem kíván fürdetni fényivel,

Csókolni vágyom pihés krátered, kivel

Úgy csatáznék égő-remegő ajakkal.

Szerelem-nyílás, Ámor tündér-csillaga,

Kitárulkozó szép Adrogyne bilincse,

Gőgös Szaturnusznak szűzi gerjedelme,

Sóvár emlékeimnek gyönyörű tava.

Nem az arc szépsége, a homlok és szemek,

Nem rugalmas emlők, melyért szívem remeg:

Nem azok enyhítik a sajgó kínomat.

Bánat alatt megroppan, jajdul hódolód,

Epedve, vágyva a kín-örvény továbbhord,

Ha áldott, szép mélységed nyugalmat nem ad.

Fordítás: Budapest,1966, 2008

WILLIAM SHAKESPEARE angol költő, drámaíró 

(1564-1616)

            TAVASZ

Mikor az illatos ibolya,

     S kakukkvirág a trónra lép,

Oly gyönyörű a színpompa,

     Virágokat ringatja a rét,

A fákon kakukkok dala szól,

     És minden nős embert kigúnyol:

          Kakukk, kakukk! Házas! – És e szó

          Nős férfinek – oly iszonytató!

Mikor pásztor tilinkón zenél,

     S paraszt pacsirta dalnak örül,

Teknőc, varjú, csóka cicerél,

     És szüzek fehér blúza feszül,

A fákon kakukkok dala szól,

     És minden nős embert kigúnyol:

          Kakukk, kakukk! Házas! – És e szó

          Nős férfinek – oly iszonytató!

Fordítás: Budapest, 2010. május 30

        XXVII. SZONETT

             Sonnet No 27

Robot után gyorsan ágyba fekszem,

Pihenés oly édes tagjaimnak.

Kezdődik a nap az én fejemben,

Testem pihen s dolog jut agyamnak.

Fáradtan Hozzád zarándokoltam.

Tiltakoznék ám tűröm e kényszert,

Mert bágyadt szemeim nyitva hagytam,

S láttam sötétben valami fénylett. –

Lelkemben megőriztem e látványt:

Egy kísértet állt a szörnyű éjben,

Kezében világított egy gyémánt, –

És arca megifjodott a fényben…

Agyam éjjel gyötröm, testem nappal: –

Nem lelek nyugalmat önmagamban!

                          *

Bicske, Galagonyás dűlő, 2007.szeptember 22, 17 óra 42 perc

( Nyersfordítás: New York, 2006. március 08 )

METTHEW PRIOR (1664-1721)

EGY IGAZ LEÁNYZÓ

        A true maid

         /Variációk/

                I

Nem, nem, a szüzességemet

Nem hagyom el, mert meghalok!

Szilfáknál, éjjel! – súgta Dick.

Rose! – Ez nem halálos dolog!

                 II

No, no! A szüzességemet

Nem adom én, mert meghalok!

Szilfáknál, éjjel! – súgta Dick.

Rose! – Ez nem halálos dolog!

                 III

Nem, nem! A szüzességemet

Nem adom: meg fogok halni!

Szilfáknál, éjjel! – súgta Dick.

Rose! – Nem fogsz Te belehalni!

WILLIAM BLAKE ( 1757-1828 )

AZ ELVESZETT KISFIÚ

            The Little boy lost

Apám, apám mondd merre jársz most?

Oly gyorsan, ó , ne menj!

Szólj, apám szólj, a kisfiadhoz!

Különben elveszek…

A sötét éjben sírt a gyermek;

Apja nem volt sehol.

A párától csuromvizes lett.

S az úton köd gomolygott.

BETEG RÓZSA

(Variációk)

           I.

Ó, rózsa, beteg vagy!

Láthatatlan féreg

Éjjel hozzád repült,

Fogy lassan az élet.

Ágyadnál virrasztó

Pirosló örömöt:

Szerelmet kioltó

Sötétség sírba dönt.

             II.

Beteg rózsa vagyok.

Láthatatlan féreg

Éjjel hozzám repült,

Olyan nagyon félek.

Testem féreg-ágy lett,

Pirosló szívemben

Sötétség Hatalma

Csendben megöl engem.

              III.

Beteg rózsa vagyok.

Láthatatlan féreg

éjjel hozzám repült,

szirmomra szállt – félek!

Testem féreg-ágy lett:

pirosló szívemben

Sötétség Hatalma

Rág és megöl engem!

ANDRÉ CHÉNIER (1762-1794)

EGY PÖTTÖM KISLEGÉNY

Ő nagylány volt és szép, én pöttöm kislegény!

Mosolyogva hívott, és dajkált lágy ölén.

Gyámoltalan kezem babrált önfeledten

térdei közt, haján, s a melleire leltem...

Néha feddőn megpaskolt gyöngéd lágy keze,

mintha haragudna rám mosolygó szeme.

Ha szeretői bámulták, a büszke leány

akkor simogatott, ölelt csak igazán!

Hányszor csókolt arcomra édes cuppanást!

(Ó, be kár! A gyermek nem érez semmi mást.)

Pásztorok, ha ezt látták, úgy irigyeltek:
„Ó, minő pazarlás! De boldog e gyermek!”

ALEKSZANDR SZERGEJEVICS PUSKIN (1799-1837)

VOLT EGYTISZTES BARÁTNŐM
                 (Variációk)

                        I
Volt egy tisztes barátnőm hajdan,
szolgáltam őt, mint ahogy illik.
El nem csavartam kecses fejét:
magasra törni nem akartam.

                          II 
Volt egy tisztes barátnőm, s a kegyét
keresve illendőn szolgáltam őt.
Ám el nem csavartam kecses fejét,
nem akartam célt - magasra törőt.

                          III
Volt egy tisztes barátnőm, s a kegyét
keresve illendőn szolgálhattam.
Ám el nem csavartam kecses fejét:
ily magasra törni nem akartam.

Budapest, 206. január 21

        VICTOR HUGO francia költő, író (1802-1885)

       CHANSON

        (VI. variáció)

Érdemes erdőben hajnali

Madarak énekét hallani?

Hisz hangodban az édes madár

Szebben és gyengédebben danál!

Isten mutatja vagy takarja

Menny sok csillagát, ha akarja!

Ám tisztább és szebb csillag ennél,

Amely a szemeidben zenél!

Ha kertet megújít április:

Telve illatos virággal is.

Ám mégis a legszebb virág az,

Melyet a gyöngéd szíved fakaszt!

Mily szép e tündöklő -madárka,

Világ legfényesebb gyémántja,

Szép szűzi virág a lelkedben!

Úgy nevezik, hogy: – a szerelem!

*

Fordítás: Budapest, 2014. november 28.

ELISABETH BARRETH BROWNING angol költőnő 
(1806-1861)

DAL

Sírj, mikor nevetni kéne!

Nevess, könny jön majd utána!

Feleség: szépség és bánat.

Gondolj áldott új csodákra!

Ne szomorkodj, szívébe zár.

Kényelmet ád az oldalán:

Nap szép tengerágyon alhat,

Rád csillagoknak fénye vár. –

Remélj, s ne örülj! A rózsa

Nyílik s hervad nemsokára.

Olasz napok alkonyat nélkül

Fordulnak éjszakába…

Örülj, a sorsod változik!

Legyél vidám megtudva azt

Gond elszáll szivárvány szárnyain,

Ha őrzöd igaz önmagad!

                    Fordítás: Bicske, Galagonyás dűlő, 2007. szeptember 21

(Nyersfordítás: New York, 2006. február 27)

THEOFIL GAUTIER (1811 – 1872)

KARÁCSONY

Éj van. Szűz hó pihen a földön.

– Harangok bongjatok vidáman! –

Megszületett Jézus! – Örömtől

Sír Anyja, nézi szent csodával.

Nincs díszes függöny az ablakon

Hidegtől óvni a kisdedet,

Csupán koszos pókháló vagyon,

Mely korhadt tetőről lóg, lebeg.

Jászolban didereg friss szalmán

A csöppnyi kisded, Jézus-gyermek

És melegíti ökör, szamár

Gőzölgő, párás lehelettel. –

Hó-csipkék díszítik az almot.

A tető nyitott. – Csodavárón

Pásztorok hallgatják angyalok

Énekét: „Karácsony! Karácsony!”

EMILY BRONTÉ (1818-1848)

OLY SÖTÉT AZ ÉJ KÖRÖTTEM

Oly sötét az éj köröttem,

Tombolnak vad szelek.

Gaz varázslattól bűvölten

Állok, – megdermedek.

A fák hajlonganak,

Mezítlen ágakon a hó. –

Viharok elcsitultanak

Tán – és maradni jó?! –

Ám felhők gyűlnek felettem:

Úgy érzem pusztában vagyok.

Szomorúság kong lelkemben: –

Élni sem akarok!

Budapest, 2010. január 13.

LEVÉL HULL, HULL

"Fall, leaves, fall"

        (Variációk)

I

Levél hull, hull: virág halott;

Nő az éj: – rövidül napod;

Sok levél szomorú-fájón

Búcsúzik az őszi fáktól. –

Vágyom mikor a szép napok

Jönnek, s rózsa virulni fog;

Dalolok, ha éj hanyatlik, –

Bús napokra fény aranylik.

II

Levél hull, hull: virág halott;

Hízik az éj, s kurtább napod;

Levelek búsan és fájón

Búcsúznak az őszi fáktól. –

Vágyom tavasz fehér virágát,

Fák és rózsák virulását;

Dallal köszönt rövidebb éj: –

Bús napokra köszönt a fény.

Budapest, 2008. november 30

CHARLES BAUDELAIRE (1821-1867)

EXOTIKUS ILLAT

(PARFUM EXOTIQUE)

Langy őszi este, ha szemeim bezárom,

és érzem melleidnek párás illatát,

a képzelet egy hosszú, csodás partot tárt

elém, hol nap szikrázott ezernyi ágon.

Ismeretlen szigetet láttam, s a fákon

ismeretlen gyümölcsöknek a garmadát,

és erős és sudár férfiak alakját,

szép szemű nőket, a testeket csodálón. –

Lágy illatodat követve és szagolva

kikötőt láttam, hol sok hajó s vitorla

sós tenger vizén fáradtan ringatódzott.

Zöld tamariszkligetnek buja illata

áradt, tágra nyílt orrcimpámba fogódzott –

És lelkemben zengett a matrózok dala.

EMILY DICKINSON amerikai költőnő (1830 – 1886)

               A NÉMA VULKÁN KÉSZEN ÁLL

                   A néma vulkán készen áll
                       kitörni, – sohasem pihen!

Biztos abban, hogy robaja

félelmet kelt mindenkiben!

A természet nem mondja el –

az Isten hangja szól;

ha az ember nem éli túl,

akkor ki válaszol?!

Isten üzen, ha nem is szól,

s minket fecsegni hagy:

a halhatatlanság titka –

mindig övé marad!

                  LÁGY DÉLI SZÉLLEL

Lágy déli széllel

dongók jönnek,

vizet isznak, – és

tovarepülnek.

Nagy Kasmíron át

pillangók szállnak,

gitárzenémre

táncot járnak!

Fordítás: Budapest, 2013. december 1.




JULES VERNE francia író, költő (1828-1905)

KÉTSÉGEK KÖZÖTT
       Hésitation

Egy ifjú leány csodás alakjáért és nagy fekete szemeiért

Ő az, kit szeretek barna pillái alatt

csillogó két szeméért.

Ő az, kit szeretek a kéklő mennybolt alatt:

a legszebbeknek szépét!

Ő az, ki napjaimat dúsan aranyozza!

Ó! mennyire szeretem!

Én drága istenem tán közelembe hozza:

mert én csak – őt szeretem!

Ő az, kit szeretek, és olyan csodás látni,

s hangját hallani vágyom!

Ő az, ki reményt ad nekem, érdemes várni:

megértését megtalálom.

Ő az, kinek szerelme számomra ajándék,

s csak enyém e szerelem?

Ha szeretem érzi, nemes bennem a szándék:

mert én csak – őt szeretem! – – –

Aztán közelében, sajnos, úgy találtam –

milyen csalfa ez az érzés?

Hiányzott belőle a vonzalom irántam,

s taszított néhány kérdés:

szíve mélyén számomra izzik egy kis parázs?

Él benne is szerelem?

Ha rám nézett, csalárdság volt tekintetében! –

Ő az, akit szeretek?!

Ő az, akit szeretek! Ó, sajnos, sajnos! Ő!

Tán maga köré csavart?

Mit mondhattam neki, mely szemében tán sértő,

s lelkében vihart kavart? –

Hát ő volt számomra az, aki úgy tündökölt!

Boldogság volt, szeretet!

Talán máshol is talált lángoló örömöt:

ő, akit én szeretek?

Ha szerelmét álnokul csak azért mutatta,

mert látta naiv vagyok,

Szépségét is drágakő keretbe rakta:

széttört lelkemmel hagyott! –

Ilyen gonosz szívvel áldotta meg őt az ég?

Ó! Nem! Ez istenkáromlás lenne!

Egy nagy istenkáromlás!… Ő nem láthatta még:

ő volt szívem szerelme!

Nem és nem! – szerelem, szerelem volt a miénk!

A nőt arra teremtette

Isten! – letérdepelve mondok imát ezért!

gyújtson reményt lelkembe! –

Uram! adjál új erőt minden lépésemben,

mert tiéd a kegyelem! –

Lehet, hogy nem szeretett, nem szeret ő engem: –

én akkor is – szeretem!

Megjegyzés: ez a költemény Verne Gyula első verse, amelyet 1847-ben, 19 éves korában írt.

A TEMPLOMI CSÖND

            Le silence dans une eglise

Templomhajó mélyén hűs pihenőre lelt,

s az éjbe zuhant az est szomorú árnya,

nem űzte már vadászként a fény zsarátja.

A boltozat sötét oszlopokon pihent.

A néma árkádok hallgattak a csöndben,

sötéten ásítottak íves ablakok,

a felszentelt oltár éji ruhát kapott,

az orgona is pihent áldott örömben! –

A kőlapon egy lépés koppant hirtelen!

Minden felébredt, s a zaj terjedt szüntelen:

az oltár felrezzent, orgona felnyögött,

oszlopok visszhangozták lépések zaját,

a boltívek alatt zengett a hang tovább…

Aztán a templomi csönd – mindent befödött!

1847 áprilisa

Fordítás: Budapest, 2010. augusztus 11.

                 A KORÁN

                   Le Koran

                              Bismillabi rapmani’ rrabim

                            „Au nom de Dieu clément et miséricordieux!”

       „Kegyes és könyörületes Isten nevében!”
                                                 (A Koránból)

                             
                                 *
Ó, Ti istenfélők! Mit Mohamed hirdet,
szabályozza hogyan éljen a muzulmán.
Az akaratával, s nevében mond mindent, –
          s az igaz hitet jutalmazván –
                                     Allah!

Ki hű ahhoz, amit a Nagy Korán tanít

a jóról minden helyzetben, mindenkinek,

az bátran vallja, hogy belső félelmeit

        nem Isten adja, hanem –

Allah!

Aki elkerül minden trágár beszédet,

és tisztesség vezérli társalgás során;

aki alamizsnát ad minden szegénynek, –

        azt megérti, s vigasztalván –

Allah!

Aki úgy csillapítja buja vágyait,

hogy gyönyört csak feleségeinél talál,

és önként vállalja édes rabságait:

        mindezért dúsan honorál –

                                Allah!

Ki ciszternákhoz közel, a sivatagban,

vagy pálmafák alatt Kelet felé tekint,

vagy Szent Kába-kő körül forog Mekkában, –

        tudja: imával erősít –

                                 Allah!

Kik szerint nőben testesül meg a Gonosz,

s különös világban élnek az Angyalok:

hitük erős, nem tapadhat rájuk mocsok.

        S nekik nem enged inni bort –

                                 Allah!

A gazságok mindig Gyehennába visznek,

hol kitépik testedből a gonoszságot!

Ám kik, mint megváltóban, az Úrban hisznek,

        nekik ad másabb világot –

                                 Allah!

Félelem nélkül jön el a végső óra,

megértitek: ez a száműzetés vége!

Vár benneteket égi találkozóra

        Gábriel, Mihály, Ismael,

                                 Allah!

Az Úrnak örvendtek magasságos égben,

halált nem félve, a mennyboltozatát

csodálva: sem felhő, sem fátyol a légben. –

          Ott ül szivárvány trónusán –

                                  Allah!

Két kertben is megleled az Élet-vizét!

Két díszes liget levelei zenélnek,

tapasztalod az Úr örök vendégeként:

        két ízt ad minden gyümölcsnek –

                                    Allah!

Kétszeres ott fenn minden, az örömöknek

duplán örülnek, a jót kétszer kapod.

Egy gyümölcs átadta illatát a földnek,

        Ad más égboltot, illatot! –

                                    Allah!

Földi szenvedéstől való szabadulás

kegyes ünnep: énekelve körbejártok

dicsérve az Urat! A pillanat csodás!

        Életvízzel tölti kupátok –

                                     Allah!

S a harmatos szüzek keble, akár a hó!

A szemük csodálkozón, feketén fénylik,

szentségtörés nélküli gyönyörre csábítók –

        az örök-szűz hurik! –

                                     Allah!

Szépségükön túltesz bársonyos barlangjuk! –

Szelíd tekintetükben különös varázs,

s vakító fehér gyöngy a foguk, az arcuk

        alabástrom, testük csodás! –

                                     Allah!

Megbízhatóság? – A mennyben csak badarság!

Naponta, ó, többször is szeretkezhetünk!

És megbocsátható e torkos mohóság! –

       Így lőn szerelmi életünk! –

                                     Allah!

Éneklő hurik között, selyem szőnyegen,

a parfümök és balzsamok illatában,

örök gyönyörben fürdünk, kényelmesen

        süppedve díszes párnákban! –

                                     Allah! –

Bizony úgy élünk, akár egy ifjú házas!

A napokat finom aranyszálból szövik:

állandóan ölelünk, gyönyörben zihálva

        csókoljuk szüzek ajkait! –

                                      Allah!

Köröttünk szép szüzek áttetsző ruhában!

Nem félnek ők – szerelmünk mindegyik akarja:

mert szüzességüket a szerelmi csatában,

        a gyönyörben visszaadja –

                                      Allah!

1847 decembere

                   *

Fordítás:Budapest, 2011. március 7-8.

Megjelent:
              - FÖVENY
              - Tűzedzők antológia 

KONSZTANTINOSZ KAVAFISZ (1863-1933)

EGY ÉJSZAKA

A szoba szegényes volt és mocskos,

rejtve egy kétes hírű kocsma fölött.

Az ablak, melyen keresztül kileskelődtél,

piszkos volt és szűk. Lentről hallatszott

néhány munkásember hangja,

kik kártyáztak és italoztak.

És ott, az agyonhasznált, besüppedt ágyon

megkaptam szerető testedet, s az ajkakat,

az elragadóan búja és rózsás ajkakat –

a rózsás ajkak olyan gyönyörét, melyet

most is érzek oly sok év után! –

Társtalan házamban emléked megkísértett.

New York, 2006.március 16.

TÉRJ VISSZA

Térj vissza gyakran és vigyél magaddal

szerető szíveddel! Térj vissza, szoríts magadhoz! –

Ébredezik a test emléke,

a régi vágy ismét véremben forrong;

mikor az ajkak és a bőr visszaemlékezik,

s a kezek érzékelnek: – mintha újra érintenélek!

Térj vissza gyakran és szoríts magadhoz éjjel, –

mikor ajkam és bőröm emlékezik!…

New York, 2006 március 17

REINER MARIA RILKE (1875-1926)

MENYASSZONY

Szólíts szerelmem, hívjál hangosan!

Ne hagyd várni a szép menyasszonyod!

A liget fáinak árnya közt

Sietve jő az est, itt lesz nemsokára:

S minden elcsendesül.

Ha nem jössz, zárva tartasz hamis szavakkal
E kietlen éji házban,

Akkor kiszabadítom önmagam,

És elmegyek az árnyas

Ligetbe.

GUILLAUME APOLLINAIRE (1880-1918)

                         A MIRABEAU-HÍD

A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna

Szerelmeink

Emlékét betakarja

Az öröm jön mindig bánatos jajra

Jöjj el éj az óra üssön

Múló idő el ne tűnjön

Kéz a kézben egymással szemben álltunk

Míg alulra

Karunk közt vízre láttunk

A hullámok hallgatták némaságunk

Jöjj el éj az óra üssön

Múló idő el ne tűnjön

A szerelem olyan mint ez a folyó

A szerelem

Mint az élet lassuló

S akár a Remény szilajon harcoló

Jöjj el éj az óra üssön

Múló idő el ne tűnjön

Szállnak napok és hetek suhanva

Nincs mi időt

S szerelmet visszaadna

A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna

Jöjj el éj az óra üssön

Múló idő el ne tűnjön

*

Fordítás: Budapest, 2007. január 17.

A MARGIT-HÍD

(Guillaume Apollinaire A Mirabeau-híd

című versfordításomnak parafrázisa)

A Margit-híd alatt fut Duna habja

Szerelmesek

Titkait nem akarja

Hogy megtudja bárki hát betakarja

Jöjj el éj az óra üssön

Múló idő el ne tűnjön

Egymással szemben vágyakozva álltunk

Míg alattunk

A Duna némaságunk

Hallgatta és a vad szívdobbanásunk

Jöjj el éj az óra üssön

Múló idő el ne tűnjön

Áldott szerelem te ifjan oly bohó

Szerelem te

Vagy az örök változó

Reménykedsz és küzdesz akár e folyó

Jöjj el éj az óra üssön

Múló idő el ne tűnjön

Napok hetek évek szállnak suhanva

Nincs mi időt

S szerelmet visszaadna

A Margit-híd alatt fut Duna habja

Jöjj el éj az óra üssön

Múló idő el ne tűnjön

*

Budapest, 2014. augusztus 11.

WILLIAM CARLOS WILLIAMS (1883-1963)

A LELKEK HÁZASSÁGA

Ez izzás!

Ez hatalmas izzás!

Ez ridegség!

Ez hatalmas ridegség!

Egyedülálló!

A lángnak csúcsától

Egyedülálló!

A kristálytiszta csillogásban

Oly állhatatos

Szomszédok!

Szeretetre méltóak

A hatalmas elkülönülésben.

Szeretetre méltóak

A hatalmas bizalomban,

Amely nem olvad el –

És el nem olvasztható!

*

VÖRÖS TALICSKA

KERÉK

Olyan érdekes

a kép

vörös talicska

kerék

mellett fénylő tócsák

remegnek

s fehér csirkék magot

szemeznek

*

DANCE RUSSE

Ha feleségem pihen:

a baby és Kathleen is

alszanak,

a Nap egy láng-fehér korong,

selyem ködben bolyong

néma fák fölött, -

ha északi szobámban

a tükör előtt

mezítlen táncolok

(ez oly groteszk)

fejem körül ingem lobog,

s magamnak egy dalt dúdolok:

„Én olyan magányos vagyok!

Magányosnak születtem,

legjobb, ha az is maradok!” -

Ha arcomat csodálom, karjaim,

s végigpillantok derekamon, vállamon, -

ki kéne tán azt mondanom:

hogy én boldogtalan zseniként – itt lakom?

PAUL ÉLUARD ( 1895 – 1952 ) 

                  LIBERTÉ

SZABADSÁG

( Részlet )

Iskolai füzeteimre,

A padokra és a fákra,

Homokba és hóra

Felírom nevedet.

Az összes olvasott oldalakra,

Minden fehér lapra,

Véres kőre, papírra vagy hamuba

Felírom nevedet.

Aranyozott képekre,

Harcosok fegyvereire,

Királyok koronájára

Felírom nevedet.

És egy szó hatalmával

Újra kezdeném az életem.

Megismerésedre születtem,

Hogy megnevezzelek:

Szabadság!

Nagykanizsa, 1964 május 9

 SZERETŐ

Szerető – titokzatosság mosolyod mögött

Szavai a meztelen szerelemnek

Felfedezése szép melleidnek és nyakadnak

Formás csípődnek és szemeidnek

Felfedezése minden gondoskodásnak

Olyan ez mint a csókok melyek szemeidben

Teljesen feltárják tisztaságodat.

New York, 2006. március 14

LOUIS ARAGON ( 1897 – 1982 )

PÁRTOM VISSZADTA

(DU POÉTE Á SON PARTI

Pártom visszaadta szemem s eszmélkedésem

Én annyit tudtam csak amennyit tud egy gyermek

Hogy vörös a vér s örül francia szívemnek

Tudtam azt is bús éj terül ránk feketében

Pártom visszaadta szemem s eszmélkedésem

Pártom visszaadta eposzok üzenését

Johanna indul Roland kürtje szól harsogón

A hős korok újjászületnek a Vercors-on

S hallom kardok zaja helyett szavak zenéjét

Pártom visszaadta eposzok üzenését

Pártom visszaadta a színeket Hazámnak

Pártom pártom köszönöm fontos leckéidet

Melytől fogva dalok fogannak bennem miket

Táplál harag és szeretet öröm és bánat

Pártom visszaadta a színeket Hazámnak

*

Fordítás: Budapest, 2006. január 12

FREDERICO GARCÍA LORCA 

spanyol költő és drámaíró (1898-1936)

                        SZERENÁD

                     (III. variáció)

Hullámzó folyó partjai

áznak a bús, magányos éjben.

Lolita melléhez érve

ágak halnak meg vágy tüzében.

Ágak halnak meg vágy tüzében.

Márciusi hidak fölött

dúdolgat a meztelen éjjel.

Sós és balzsamos fürdő készül

játszani Lolita testével.

Ágak halnak meg vágy tüzében.

Az éjben ánizs-illat száll,

házak, s a folyó ezüst fényben.

Víznek s tükröknek fénye ring,

combok illatoznak fehéren.

Ágak halnak meg vágy tüzében.

*

Budapest, 2014. november 29

(Nyersfordítás. New York, 2006. március 15)

ERNEST HEMINGWAY Nobel-díjas író, költő (1899-1961

[JÖTT PUHA ÁLMOS SZÁRNYÚ ÉJ…]

[Night comes with soft and drowsky plumes ]

Jött puha álmos szárnyú éj

A napkorongra ült

Arany-tükör sötétté vált

Világ elszenderült

Nem kétséges hogy mindenki

Győztessé üdvözült

Chicago, 1920-1921

[ÉJJEL FEKÜDTEM VELED…]

[At night I lay with you]

Éjjel feküdtem veled

És virrasztottam

A város forgott és pörgött körülöttünk

Chicago, 1920-1921

                      ÉJI MADÁR

                      Bird of night

Szemeimet betakarta hatalmas szárnyaival

a sötét éji madár

Kiterjesztett fekete szárnyakkal büszkén lépdelt

akár egy pulyka és dürrögött akár egy fajdkakas

Hasamra repült pikkelyes karmaival ott állt

és megsimogatott bársony tollazatával

Csőrét ajkam közé merítette

és szemeimet szárnyaival betakarta

OCVTAVIO PAZ LOZANO Nobel-díjas mexikói költő 
(1914-1998)

ELLENTÉTEK

Testemben keresed a hegyeket,

hol erdőkben temetkezik a Nap.

Testedben keresem a hajót,

hol éj közepén ringatódzom.

JACQUES ROUBAUD francia költő (1932-)

SÍREMLÉK

Ágyő! – Vár rám undok halál,

ujjongva lopja testemet.

Szennyes, sötét odúja vár:

ez lett a szép, Mesés Kelet.

Az égi fáklya fénye hull

egy néma dombra, mely befed.

Lombok közt száz csillag gyúl

Gyászolni friss emlékeket.

Nedves a föld, emészt a mélye,

ráfonódik halk szívemre. –

Féreg rág szent álmokon.

Elszáll az éj s a nappalok,

gyertyákban élek, meghalok

majd értem égő lángokon

*

Fordítás: Nagykanizsa, 1964 decembere

EDUARDAS MIEŽELAITIS (1919-1997)

TESTEM – A FÖLD TESTE

Föld teste –

a kő, a márga –

A Földnek csontjai – kemény palából valók;

a csermelyek – a vér,

az agyag – a hús!

A Földnek teste és Én – egyek vagyunk…

A Testem –

magból és levegőből,

konok szélből, felhőcskéből,

a folyó hideg cseppjeiből,

Napnak sugarából és szellőkből való…

A Neris folyó homokszemcséiből,

a parlagon termő vörös eperszemekből,

a szürke talajból vétettem,

hol napsugár csókjaitól

növeszti áldott csíráit a rozs…

A rozsból való vagyok – apró kenyérszemekből –

a kézben tartott kenyérszeletből,

árpamagból vagyok és farkasból,

kinek vére vadságtól izzik, s ő maga hízelgő…

Egy korty tejből, tengeri sóból,

a lagúnákban fickándó halból,

meleget adó tűzifából vagyok –

és aranyló almából – amely maga a Nap…

A testem –

vér, hús, szív –

Ám visszatérek a földbe:

leszek az ősanyag,

melyből vétettem! –

És megszületek ismét egy gyönyörű virágban! –

Az Én testem és a Föld – egyek vagyunk!…

Fordítás: Budapest, 2006. február 7

PAUL CELAN( 1920-1970 ) 

LE BLANC, LE LÉGER

FEHÉR, KÖNNYED

Homokdűnék sarlói vakítanak…

Rettentő szélben árnyékok kergetőznek: ott szállsz,

porráégett tested és kezed –

és nőnek-növekednek az árnyak, hogy ismét

eggyé legyenek az elveszettek.

Fények, tüzek, fénysugarak…

Leheletüktől zuhanunk halomra, hogy bőrünk égjen

és hordozzuk a fájdalmakat, akár

az elveszítettek neveit…

Fehér minden,

mint mi és pördül

súlytalanul,

ez a mi átváltozásunk: a porrá semmisülés,

fehér és könnyed…

Hagyd őket szállni-bolyongani!

Ó, távlatok, messzeségek ! –

És e porszemek

szirteket építenek

a végső vándorlásig,

építenek,

messzi társaikkal:

a tajtékzó fénnyel, hullámpermettel,

építenek,

ahol a fáradt örökre megpihen –

és a szirtek ölükbe fogadják

a bolyongó nyugtalanságot…

Harcok,

kihívások,

küzdelmek,

melyeket naponta vívunk

makacs akarattal.

Igen.

Harcok…

És egyszer mi is velük megyünk

az örök körforgásba, bevégeztetve

a Mindenség megváltó küzdelmeit…

Alszol? –

Aludj…

Csak a nyugtalan tenger zúg, mint megvadult malom

és csatakos hullámparipák zihálnak

szemeim szomorú fókuszában.

*

SANS TITRE

CÍM NÉLKÜL

Szívből csorduló ének,

beszédek, zöld óceán,

zsibongás kis öbölben,

vibráló nevetések; mint robbanó gránát –

szétpattannak ezernyi szilánkra.

Ugráló delfinek: emlékeim,

senkitől sem őrizve-védve éltek, itt,

az eszmélet óriás templomában,

hol harangok zúgnak-bongnak: –

hogyan tovább?

Mondd?!

Hogyan tovább?!

Ki négyszögletes falak árnyékában

meghúzod magad, sistergő villámok alatt élsz,

hogy sistergő villámokba olvadj

mindörökre…

ANNE STEVENSON (1933-)

KÁIN

Cain

Uram, ments meg a dühödtektől!

Kinek fájdalma van, vigyáz másra is,

amint az angyalok is magukra.

A dühödteknek lánya és anyja nincs,

vad testvéreknek vadság a jussa! -

Úr hallgatta Ábel mint mormolt imát,

látta hogy oltára füstje égbe szállt,

s miként tisztogatta ekéje vasát. -

A nap perzselte a tiszta levegőt!

Bot zuhant! Dühös Káin megölte őt!

MICHEL CAHOUR (1940-)

BUDAPEST

A lusta folyó, hol úsztak a karcsú uszályok,

Édes közönnyel siklott a két part ölelő karjai közt.

Ott fönn, a hegynek a tetején magas női szobor állt

Kőtalapzatra helyezve, széttárt kezében tartva a pálmát,

Hallgatta a sokszínű zajt, mely a túlpartról jött,

És elvegyült az idegen nyelvek különös forgatagában.

Egy kerékpár lassan gördült a sétány fái alatt,

Megálltak az emberek olykor, ittak egy kortyot az esti

Homályból, és nézték az illatozó sok tarka virágot…

A Nap lopakodva kúszott a platánok lombja közé,

Egy asszony mezítlen lábát pihentette a barna padon,

Távolabb egy fiatal pár ült, szomjazva a csöndre. –

Az Idő szinte megállt! Oly szép ez az alkonyi város!

Budapest, 2010. július 6.

ROMOK ALATT

(Décombres)

Haiti áldozatainak emlékére

           *

Sokan sírtak,

Üvöltöttek a mélyben,

Hiába hívtak másokat,

Kik távol voltak tőlük,

Túl messze voltak tőlük,

Nem tudva azt,

Hogy a földet kaparva

Lábaikkal,

Kezeikkel,

Vérző ököllel

Az égboltot keresték, –

Amely nem volt sehol: –

Csak romok, a föld

És a beton! –

          *

Betemetve egyedül

Vagy másokkal:

Élőkkel, holtakkal,

S nem tudtak többé

Egy csöppnyit se

Megmozdulni

Haláluk előtt. –

Köröttük nem volt más:

Csak romok, a föld

És a beton!

          *

Éjszaka van

Vagy reggel? –

Sem étel,

Sem ital,

Sem szavak! –

Mit mondhattak volna

Az élők a holtaknak? –

Semmit sem szóltak

A sötét magányban,

Csak vártak még

És imádkoztak,

Hogy elfelejtsék

A szomjúságot, éhséget,

A kétségbeesést,

S az összezúzott ölnek

A fájdalmát. –

Köröttük nem volt más:

Csak romok, a föld

És a beton! –

          *

Hol is voltak egykoron?

Mit is csináltak Ők

A rettenet előtt? –

Még aludtak

Egymással szemben

Békésen szuszogva, Remélve azt, hogy

Szép napokra virradnak,

Együtt étkeznek majd

A konyhában,

Hol rizs fő

Öreg fazéknak mélyén. –

Honnét tudhattak

Szegények bármit is? –

Aztán köröttük nem volt

más: csak romok, a föld

És a beton! –

          *

Szétszakadt testek: –

Ott egy lépésnyire

Egy magányos kéz,

Egy mozdulatlan láb, –

És senki sem tudta

A fej hol is lehet? –

Egy lezuhanó kő alól

Kilátszott egy eltört kar

S rajta tetoválva:

„Köszönöm, Istenem!” –

Gazdája érezte halálnak

szagát, a test rothadását.

Hogyan lehet élni

Saját karjának bűzével?

És együtt élni

Förtelmes szagokkal? –

Köröttük nem volt más

Csak romok, a föld

És a beton! –

Órák múltak,

Aztán napok. –

Nem tudtak többé semmit,

Nem számoltak semmit!

Nem jött senki sem

És senkit sem vártak! –

Elapadtak a sírások!

Megszűntek a jajgatások!

Kiáltások abbamaradtak!

Remények szétfoszlottak!

Sok meggyötört szív

Megszűnt dobogni! –

Köröttük nem volt más:

Csak romok, a föld

És a beton!

          

YANNICK RESCH (1942-)

MILYEN NYUGODT ERŐ

Quelle force tranquille

Milyen nyugodt erő

adta az ajkaimnak

a késztetést, a vágyat:

egy bolondos szó?

És a feloldódást

a titokzatos szárnyalásra?

Bizonyára egy arc,

amely hajlandó volt meghallgatni.

Egy kinyújtott kéz,

melynek mozdulatát vártam.

Egy fölemelő pillanat,

amely a csöndből fakadt,

s a szavaknak áradása,

amely valósággá tette

a varázslatot.

Emlékszem, –

mindez egy bárban történt,

egy decemberi estén,

és a városban egyre jobban

elpihentek az éjszakai élet zajongásai..

DÖNTÉS

Répit

Beszélhetünk sokat, sokáig,

vagy ne szólj semmit –

Így szép ez az est,

amely reank köszöntött

e nyugalmas teraszon.

Ez így jó! –

mondottad,

s én némán

hallgattalak...

az áldott csendben

vallottad: – „Szeretlek!”.

Az éjszaka reánkterült,

vállamat hűs levegő simagatta,

s te javasoltad: menjünk a szobába,

hol kandallóban

tűz duruzsolt...

Hallgattalak: –

minden oly egyszerű lett,

a szavak oly bölcsen

hangzottak a szádból,

s a hangod

az arcomat

lágyan simogatta...

Tudom, hogy

értelmetlen a szó,

mikor izzik a vágy!

Csendben maradtam: –

őriztem a pillanatot.

Most már így fogunk élni!