Külföldi utazásaimról fotók


Mivel olyan helyeken dolgoztam, ahol alkalmam volt a szakmai feladatok mellett hazánk tájainak szépségeit is megismerni, mindez örömmel tölt el. Sokszor  elgondoltam: bárcsak mindenkinek lehetősége nyílna barangolni kicsi, de változatosan szép Magyarországon, akkor talán még jobban lelkébe ivódna a haza szeretete és boldogabb is lenne...
       Aztán egyéni, szakmai, jutalom  vagy vetélkedőn kiérdemelt, kiharcolt utazásaim során alkalmam volt a világ több országában is megfordulnom, egyes országokban többször is. Mindez nagyon nagy lehetőség volt arra is, hogy a francia, orosz és eszperantó nyelvtudásomat hasznosítsam.
            Azon szerencsések közé tartozom, hogy 3 Világifjúsági Találkozán (VIT-en) is részt vehettem. 1973-ban Berlinben (NDK), 1985-ben Moszkvában (Szovjetunió) és 1989-ben Phenjanban (KNDK)..
          Sohasem gondoltam, hogy eljutok az Amerikai Egyesült Államokba (USÁ.-ba), ahol leányom szerencsét próbált, családot alapított, mint annyi honfitársunk másutt nagyon sok országban. Ebből adódóan a rokonság kapcsán eljuthattam Horvátország szép tájaira is.
            Ha összegzem azokat országokat, ahová akár egyszer is elutaztam, átutaztam és egy vagy pár napot, akár  három hetet is töltöttem, akkor széles a paletta.
        Európában  a következő országokban voltam: Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehszlovákia, Franciaország, Horvátország, Lengyelország, Monaco, NDK, Olaszország, Románia,  Svájc, Szlovákia, Szlovénia, Szovjetunió.
       Európán kívüli országok: Amerikai Egyesült Államok (USA), Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK).
           Nem voltam mindig nagy fotózó. főként a prospektusokat és képeslapokat gyűjtöttem. Később rájöttem a fotózás szépségeire. Ekkor a saját szemszögemből fotózhattam le azt, ahogy láttam és amit csak akartam vagy tudtam.
      Amikor utazásaimról egy szűk válogatást adok át megtekintésre, akkor olykor a prospektusokat, képeslapokat és más érdekességeket is segítségül hívok az emlékek felidézéséhez.

Király Lajos
A fotógaléria megtekinthető ITT

*




Összes oldalmegjelenítés