Tanulmányok

AZ ÉLET NAGY AJÁNDÉKA

- Gondolatok Biró Endre estje kapcsán -

Zuhogó eső verte az autó ablaküvegét. A törlőlapátok szorgos igyekezettel tisztították a szélvédőt. A lámpák fényét elnyelte a sötét, vizes út, csak a szakadó eső ezüstvesszei világítottak a fények csapdájában. Az utat figyeltem, ám még most is az Újpestet bemutató könyvpremier csodálatos estje zsongott fejemben…

      Biró Endre, a nyomdatulajdonos, író, szerkesztő és többek között több képzőművész barátja, könyveink bábája mutatta be Újpestről szóló könyvét. A könyv, illetve könyvek, mivel egy fénykép összeállítást is készített, kitűnő nyomdatechnikával, szép színekkel és gondossággal készültek. A könyv lényegét tömören és szuggesztíven adta elő a szerző. Az estet könyvrészletek, irodalmi érdekességek és – akár Bucsán – , itt is Géczi Erika, a Kormorán együttes csinos és szép hangú énekesnőjének remek dalai fűszerezték…

       Ám a csoda akkor történt, mikor Biró Endre a történetei során elmondta gimnáziumi éveinek egy érdekes ráckevei epizódját. Nevezetesen a kötelező iskolai egyensapkáját a hóna alatt vitte és találkozott tanárával, igazgatójával, aki azt rótta ki büntetésül (?!), hogy írjon bármiről egy értekezést. Kellemes büntetésből meglepetés lett, mivel ő egy 4 oldalas értekezést írt a Savoyaiakról.  

A csoda pedig az volt, hogy az akkori igazgató jelen volt az esten, aki nem más mint Losonci Miklós, a neves egyetemi tanár, irodalom és művészettörténész. Ekkor tudtam meg, sok év után, hogy ő volt Endre irodalomtanára. Az élet nagy ajándéka, hogy olyan irodalmár nevelte, irányította az ifjú alkotót, költőt ( a gimnáziumi évkönyvben olvastam remek, harcos kiállású verseit ), mint a nagy tudású, humanista ember – Losonci Miklós…

      Ekkor jutott eszembe, hogy milyen nagy szerencsém volt, amikor Mészáros Ferenc tanár úr és Licskay József osztály főnököm, irodalom és francia tanárom áldásos segítségét kaphattam a sorstól. Valóban az élet nagy ajándéka, amikor a tanár látja tanítványa sikeres pályafutását és a diák pedig láthatja azt az embert sikereinek csúcsán, akinek sokat köszönhet…

      Losonci Miklós mikor szót kapott és Biró Endre könyvét elemezte, elmondta, hogy a szerző ezzel a szép kiállítású könyvével remekművet hozott létre és ezzel magát a nagy nyomdászelődök, Knerr és Tevan közé emelte. Endre sokat kapott Újpesttől és most adott Újpestnek, a patinás városnak egy csodálatos könyvet. Adni mindig szép és nemes és felemelő…

     Bíró Endréről elmondható, hogy nagyon sok irodalmi körnek, így a Krúdy Gyula Irodalmi Körnek is sokat segített, de költők és képzőművészek sokaságát támogatta színvonalas kiadványaival, illetve azok remek kivitelezésével. A „Nemzedékek” Alapítvány létrehozásával pedig egykori iskolájának és annak diákjainak segít…

     A gondolataim szárnyaltak, de figyeltem az utat is. A szakadó esőben, a reflektorok fényét követve felkapaszkodtam a süppedő füvön Bicskén, a Galagonyás dűlőn lévő telkemen sötétben megbúvó kis hétvégi házikómhoz…

      Az eső zuhogott, ám az esten elhangzott vallomások és gondolatok melege feledtette azt, hogy milyen is az idő. Csak az számított, hogy egy szép emlékkel és egy sikeres, egykori diák- tanár kapcsolat ismeretével gazdagodtam…

      Én tudom, hogy milyen fontos, ha az ember megkapja az élet nagy ajándékát és szülein kívül olyan embernek örülhet, aki azon volt, hogy a kis csemetéből lomboktól duzzadó, másoknak enyhet adó és vastag törzsű faóriás legyen.

Bicske, galagonyás dűlő, 2007. augusztus 31.  

Megjelent: KLÁRIS 2007/6. szám 47. oldal

*

IRODALOMTÖRTÉNET

GONDOLATOK TÜSKÉS TIBOR „KÉZFOGÁSOK”  CÍMŰ ÍRÁSA KAPCSÁN

      Sokat hallottam vagy olvastam az irodalomban az egymást segítők „kézfogásairól”. E szép és századokon átívelő nemes gesztusokról többen is írtak.
              Tüskés Tibor a Dombóvári kalendárium 1987/1988. évi számának 95-97. oldalán, – amelyet Czine Mihály szerkesztett az 1983-ban meghalt Illyés Gyula születésének 85.évfordulójára szervezett dombóvári ünnepség alkalmából – a Kézfogások írásában szólt arról, hogy 1844 telén egy sovány fiatalember, Petőfi Sándor verskéziratával kopogtatott Vörösmarty Mihály ajtaján, aki segítette a megjelentetést. Pár év múlva Petőfi Sándor a Kisfaludy Társaság irodalmi pályázatán fedezi fel a nagyszalontai jegyzőt, a Toldi íróját, jövendőbeli barátját, Arany Jánost, aki később a Magyar Tudományos Akadémia titkára lesz. Hozzá jön 1861-ben egy ismeretlen költő, Madách Imre, aki az Ember tragédiáját mutatja meg neki. Arany segíti a kinyomtatást. Továbbiakban Juhász Gyula és József Attila, valamint Illyés Gyula kézfogásáról ír a szerző… Fontos említést tenni arról, hogy a magyar irodalom története során Rimai János és Balassi Bálint, Berzsenyi Dániel és Kazinczy Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály és Kazinczy Ferenc, Csokonai és Fazekas Mihály, Kazinczy Ferenc és Kölcsey Ferenc, Pálóczi Horváth Ádám és Csokonai, Petőfi Sándor és Jókai Mór, Tompa Mihály és Petőfi Sándor, Ignotus Pál és József Attila, Juhász Gyula és Móra Ferenc, Pósa Lajos és Móra Ferenc, Móricz Zsigmond és Ady Endre, Tersánszky Józsi Jenő és Osváth Ernő, Móricz Zsigmond és Szabó Pál, Kosztolányi Dezső és Ady Endre , Babits Mihály és Szabó Lőrinc, Tóth Árpád és Szabó Lőrinc, Sík Sándor és Radnóti Miklós, Takáts Gyula és Fodor András, Fodor András és Bertók László közötti segítő, baráti, munkatársi, vagy tanár-diák kapcsolatok milyen nagy hatással voltak a kezdő alkotók életére és művészeti pályájuk további alakulására. Őrzik egymás és az elődök kéz melegét.       A sort tovább lehetne bővíteni. Ám néhány dolgot megjegyzek magam életéből is. A kollégiumi tanárom, Mészáros Ferenc és az osztályfőnököm, valamint magyar és francia tanárom, Licskay József az érzékeny, a világot a lelkében átszűrt, a küzdő, a természetet szerető és az igazságtalanságot elítélő serdülő emberkében meglátták a potenciális költőt. Kellett az indításhoz a szív és kéz melegük. Fontos volt Nagykanizsán a diák-költő verseiről Pék Pál szikár és szigorú véleménye, vagy a balatonmagyaródi Csordás Jánosnak a verseimet baráti, de szigorú boncolgatása. Ám kellett a Zalai Hírlapban Buni Géza, majd Magyar Hajnalka rovatvezető segítsége is a nagyobb kitárulkozáshoz; Balogh Jolán támogatása az országos ismertséghez. A továbblépést Baranyi Ferenc, Barcs János és Madár János lektori, szerkesztői munkája adta az első kötet, az Aranytollú Remény-Madár megjelenéséhez. A második kötethez, amely 1988-ban Mese a Csoda-Kútról címmel jelent meg, többek között Lator László lektori „védőszárnya” is bátorítást adott. Ezért is neki ajánlottam az egész kötetet, amikor a következőket írtam könyvemben: 
    
           "Kötetemet Lator Lászlónak ajánlom, aki napjaink zaklatott, rohanó és egymás bajaira kevésbé odafigyelő világában szakít időt arra is, hogy a kezdőket, a szárnybontogatókat lelkiismeretes, őszinte segítségével útnak indítsa. Meglátta költészetem sajátos ízét, zamatát. Széles körű irodalmi tapasztalataira alapozva, meggyőződésből adta névjegyét ahhoz, hogy egy ember kiléphessen az ismeretlenségből. 

               ” Boldog vagyok, hogy Lator László a lektori véleményében többek között a következőket írta: 

          "Mese a Csoda-Kútról című versgyűjtemény szerzője szinte kamaszkorától fogva eltökélten ír. Cikket, oratóriumot, kisebb verseket. A siker is hozzá-hozzászegődött: pályázatokat nyert, nagyobb lélegzetű műveit előadták, kisebb versei megjelentek lapokban, folyóiratokban. Könnyen, kedvvel s nemegyszer meggyőző tehetséggel ír. Versei anyagát a gyerekkor, a szerelem és az úgynevezett közélet adja. Két mestert érzek mögötte, Ady Endrét és Juhász Ferencet…

…   Amit erényeiről mondhatok. Van először is tehetsége a többnyire népköltészet közeli dalhoz. Az ismétlődő, módosuló, jólesően zenei motívumokból való versépítéshez. Ilyen például az igazán szép Maradj velem. De említhetném azt a hosszabb kompozíciót is, amelyben a szerelmes lány és az anya balladaian megformált párbeszédét olvashatjuk. Van érzéke a dinamikus mondatépítéshez, a kicsit megemelt, de szép hangon mondott dikcióhoz. A mondatok jó egyensúllyal épülnek, át-átbuknak a sorvégen, s végig tudják tartani a feszültséget. Ilyen verse a Tavasz vagy az egyébként is sűrű anyagú, a közhelyes fogalmazást szerencsésen kerülő Némán menetelnek a holtak. Hasonlóképpen jól sikerült A kert, amely nemcsak nyelvi megformálásában, hanem anyagszerűségében, érzékletes, pontos képeiben is jó vers. Ugyanilyen erényei vannak a Michelangelo-nak… 

               Kacérkodtam a gondolattal, hogy levélben felkeresem kedvenc költőmet, Juhász Ferencet és őt is kérem majd lektorálásra, vagy az Új Írásban való közlésre, melynek ekkor ő volt a főszerkesztője. Ám elbátortalanodtam. A levél kézzel írott változatát őrzöm és egyszer talán közkinccsé teszem. Mivel Juhász Ferenc költészetét szerettem, költői hitvallását tiszteltem, ezért a fentebb említett második kötetemben neki ajánlottam a könyv 83. oldalán szereplő Mese a mesékről és mítoszokról című versemet . Továbbá a könyvem mottójául tettem egy, a Népszabadságban megjelent lírai vallomásából a következőket: 
     "Tudom: a szó nem tudja megváltoztatni a világot, tudom: a költészet nem tudja tüzes árnyékával elfödni a rettenetet, tudom: a költészet: törékeny mindenség, tudom a költészet gyötrő boldog esztelenség. Tudom. És mégis hiszek a költészetben és a szóban, hiszek a szó megváltó erejében, mert hiszek önmagunkban, hiszek a lét üzenetében. 

                Baráti kézfogásnak tekintettem további köteteim megjelenésénél bábáskodó Czine Mihály, Kopré József, Csillag Tibor, Fodor András, Kanizsa József, Tárkányi Imre lektorokat, Péter János, Keserű József, Geröly Tibor kiadókat, Papp Tibor kitűnő eszperantó műfordítót, valamint Bíró Endrét, a Biró family nyomdatulajdonosát.

…              Az elődök példáját követve, segítő kezet nyújtottam, amikor az időrendi sorrendben a következő költők első kötetét szerkesztettem: Honvári Erzsébet, Vántsa Zoltán, Lukács Ottó, Körtvélyessy Magda, Baktai Faragó József, Rédai Gábor, Keres Emil.

…           Hiszem és tudom: – nincs annál szebb költői-emberi magatartás, amikor az arra érdemesek felé nyújtjuk szívünk és kezünk melegét, amely segítséget és bátorítást ad a hosszú és küzdelmes útra indulóknak abban, hogy megmutathassák magukat a világnak.

                Megjelent: KLÁRIS 2008/3. számának 43-44 oldalán

*
TALÁLKOZÁS LATOR LÁSZLÓ  
KOSSUTH - DÍJAS KÖLTŐVEL

A sors ritkán ajándékoz meg bennünket olyan nagy találkozásokkal, amikor a mai magyar irodalom jeles képviselőit fogadhatjuk. A Krúdy Gyula Irodalmi Kör hosszas előkészítés után – 2008. november 13-dikán este Óbudán, a Kéhli vendéglőben működő Krúdy Szalonban – találkozott a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnökével, a közismert „Tanár úrral”, Lator László Kossuth - díjas költővel, és volt szerencsénk vele eltölteni kellemes és hasznos 80 percet. Az est apropója a költő, műfordító és szerkesztő Az egyetlen lehetőség címmel 2007-ben megjelent, a Rotary Klub díjával kitüntetett sikeres, válogatott verseit tartalmazó könyvének a bemutatása volt. A versekből összeállított irodalmi est kapcsán lehetőség adódott arra is, hogy a szerző és kitűnő tanárember életútjának egy-egy fontos mozzanatát is megismerjük.

     Mielőtt rátérnék a hangulatos és színvonalas zene keretei közé foglalt, a színészek és jómagam tolmácsolásában a meleg hangú és felejthetetlen irodalmi estre, rövid összegzésben közkinccsé teszek néhány fontos tudnivalót Lator Lászlóról, munkásságáról, költészetéről.

*

Lator László 1927. november 19-én született Tiszasáváron (akkor Csehszlovákia, ma Ukrajna), az egykori Ugocsa vármegyében. Itt töltötte gyermekkorát és a gimnáziumot Beregszászon kezdte el. Gimnazistaként került a breszt-litovszki fogolytáborba, ahonnét 1945-ben csodával határos módon megmenekült és átszökött Magyarországra. Ezeket az emlékeket fájdalmas szépséggel elevenítette fel a Szabad vers című költeményében.

     Sikerült megtalálni Makón szüleit és itt is érettségizett. 1947-ben felvették a budapesti Eötvös Kollégiumba, ahol életre szóló barátságot kötött Fodor Andrással és Domokos Mátyással (Ennek az időszaknak élményeit Fodor András: A Kollégium című könyvében naplószerűen örökítette meg.). 1948-ban az Antiqua nyomda az Őserdő kötetét már kinyomta, de bezúzatták, ám sikerült 10 példányt megmentenie. 1949-ben, mint megbízhatatlant kizárták a Kollégiumból, ám a Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar-német tanári diplomát szerzett. 1951-1955 között a körmendi Kölcsey Ferenc gimnáziumban tanított, majd 1955-1989 között az Európa Könyvkiadó latin csoportjának szerkesztője, majd főszerkesztője lett, ahol védőszárnyai alól kibocsátott könyvek százain keresztül ismerhették meg az olvasók a világirodalom remek íróit, költőit. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen költők és műfordítók nemzedékének tanította a fordítói szakma fortélyait, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen pedig színészeket és rendezőket nevelt a vers és az irodalom szakszerű tolmácsolására. A rádióban és a televízióban szinte az egész országot oktatja az irodalom szeretetére. 1992 óta egyik alapítója és ügyvezető elnöke a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.

     Munkásságát több kitüntetéssel ismerték el, melyek közül kiemelem a József Attila-díjat (1972), a Radnóti-díjat (1982), Kortárs-díjat (1990), a Soros Alapítvány Életműdíját (1993), a Kossuth-díjat (1995), a Rotary Klub-díjat (2008).

        Megjelent kötetei: Kalandok, szenvedélyek (válogatott műfordítások, Európa, 1963), Sárangyal (versek, Szépirodalmi, 1969), Az egyetlen lehetőség (Versek, Békéscsabai Megyei Könyvtár, bibliofil kiadás, 1976), Fellobban, elhomályosul (Versek, Szépirodalmi, 1986), Az elhagyott színtér (Versek 1947-1987, Szépirodalmi, 1992), Szigettenger. Költők, versek, barátaim (Esszék, Európa, 1993), Sötéten, fényben (Kiadatlan versek 1946-1950, Magyar Írószövetség-Belvárosi, 1994), Lator László összes versei 1946-1996 (Európa, 1997), Versek és versfordítások (Unikornis, 1997), Kakasfej vagy filozófia. Mire való a vers? (Európa, 2000), A tér, a tárgyak (Versek, 2006), Az egyetlen lehetőség (Válogatott versek, Európa, 2007).

       Lator László költészetének lényegét kitűnően fogalmazta meg Ferencz Győző költő, műfordító, a mester legkedvesebb tanítványa Az egyetlen lehetőség utószavában. A kötet fülszövegében pedig többek között a következő olvasható:„Lator László kevés versű költő. Sűrű anyagú verseit szigorú fegyelemmel formálja meg: lírája a létezés érzéki gazdagságát és a gazdaságától megfosztott létezés sivárságát egyaránt teljes intenzitással képes sugározni. De nemcsak egyes verseit, hanem egész életművét is szoros egységbe fogja: verseit újra és újra átrendezi, köteteit folyamatosan bővíti-szűkíti. Ennek a szüntelenül átalakuló, de egyetlen lényegét változatlanul őrző költészetnek szinte kizárólagos tárgya a teremtés: a fogantatás és születés, a létezés gyönyöre és vágya önmaga újrateremtésére, röviden tehát a szerelem. Az a felajzott állapot, amelyben az ember a személyesnél nagyobb létezés teljességét érzékeli, és amelynek vonzásában az elmúlás, az elnémulás fenyegetése is feloldódik. Lator lírájának középpontjában nem a költő énje áll. Felfogása szerint a vers amúgy is megfigyelések, tapasztalatok, érzések, tudatállapotok egymásra rakódott rétegeiből keletkezik. Így aztán jó ideig szinte minden életrajzi vonatkozást lehántott költészetéről. Újabb verseiben azonban hangja korábban ismeretlen, bensőséges személyességre váltott.”

*

Miként is zajlott az irodalmi est, és milyen is volt a hangulata?

        Lator László éppen a Lyukasóra aktuális felvételéről jött, amikor nagy örömmel üdvözölhettük a Krúdy Szalonban, ahol már vendégünk volt Baranyi Ferenc, Csukás István, Fodor András, Jókai Anna, Kalász Márton, Mezei Katalin és Oláh János, Nagy Gáspár, Pomogáts Béla, Tüskés Tibor, Zalán Tibor.

      Az estet a költő Szabad vers című költeményének elmondásával kezdtem, majd Hegedűs Szabolcs zongoraművész kitűnő, szomorkás-édeskés hangulatú zongora kíséretével Szirtes Balázs, Juhász Kata és Katona Ildi énekelt a kis faluról, a templomtoronyról, a vágyódásról, az emlékekről: mintegy felidézve a múltat, talán Tiszasásvárt is, ahonnét Lator László, mint a mesebeli szegény fiú a háború zivatarából, a határon át, elindult Magyarországra szerencsét próbálni. Megtalálni szüleit, testvérét és a vele sokat törődő kedves nagymamát.

    A költő rövid nacionáléjának és irodalmi munkásságának bemutatását követően az Eötvös Kollégiumról és körmendi évekről kérdeztem Lator Lászlót, aki a következőkben szólt arról, hogy az Eötvös Kollégium egyfajta elitképző volt, melyet Eötvös Lóránd minisztersége idején apja, báró Eötvös József emlékére alapított a francia École Normale Supérieur mintájára. Jeles igazgatói voltak többek között Gombocz Zoltán nagy nyelvészprofesszor, vagy Keresztury Dezső. Oda bekerülni nagyon nehéz volt. Egy hétig kellett felvételizni, és a 100-120 jelentkezőből csak 12 főt vettek fel.„Ritka előnye volt, hogy az ember lakást kapott és enni kapott. Ingyen, ha elég szegény volt hozzá. Én ingyen kaptam” – mondotta többek között Lator László. Az elhelyezés családias jellegű volt. Együtt lakott az azonos szakon tanuló negyedéves, harmadéves, másodéves és az elsőéves, a „szargólya”, ahogy nevezték őket. Nagyon szabad szellem uralkodott a kollégiumban, még a tanárokat is ki lehetett csúfolni. Csak az volt a fontos, hogy annak fedezete legyen. A kollégistáknak egyetlen feladatuk volt, hogy reggeltől éjfélig tanuljanak a könyvtárban. Nem kellett menni az egyetemre, a tanárok jöttek be vizsgáztatni! A költő tanárai voltak többek között Paizs Dezső, Keresztury Dezső, Gyergyai Albert.

       Ebből a szabad szellemből lett később a baj, és a helyzet 1949-től tűrhetetlenné vált. Elkezdték az Eötvös Kollégiumot szétverni. Fodor András: A Kollégium című könyvében (Napló, 1947-1950, Magvető, 1991) erről és Lator László akkori életéről bővebben olvasható. Kizárták a kollégiumból viharos körülmények között, de szerencsére, az egyetemen folytathatta tanulmányait. A szintén kizárt Fodor Andrással és Domokos Mátyással a Szilágyi Dezső tér melletti Székely utcába költözködtek. Az egyetemi évek alatt fordításokkal szerezték a zsebpénzt. Lator László eleinte Kormos István és Fodor András néven, később saját nevén fordíthatott.

     A tanári diploma megszerzése után a minisztériumból Vas megyébe irányították, azzal a kikötéssel, hogy csak általános iskolában taníthat. A Vas megyei Oktatási Bizottság jóvoltából azonban a körmendi Kölcsey Ferenc gimnáziumban taníthatott 1951-1955 között. „A pesti zaklatott évek után Körmend volt maga a Paradicsom. Ott vettem észre, hogy szeretek tanítani.” – vallotta Lator László…

         Vas megyéhez oly kedves emlékek fűzték, hogy Őriszentpéter mellett egy kis faluban Ispánkán tölt minden évben több hónapot unokáival, családjával. A táj, a vidék, az emberek mélyen szívébe férkőztek…

        A beszélgetés után Az egyetlen lehetőség kötetből a Szél, Hajnali vázlat, A kert, Hallgasd hajnali szélben a hangot, Ragyog a föld, Átlátszó víz, Vízililiom című versek hangzottak el Mendel György és Székely Mendel Melinda New Yorkból hazatelepült színművészek, valamint saját tolmácsolásomban.

       Az első versblokk után Lator László az Európa Könyvkiadóbéli munkájáról szólt. Elmondta, hogy Körmendről már 1953-ban hívták, de csak 1955-ben valósulhatott meg a dolog. A kiadó korábban Új Magyar Könyvkiadó néven működött és elsősorban főként orosz és szovjet műveket jelentetett meg. Akkor került oda, amikor egyesült a Szépirodalmi világirodalmi részlegével. Az Európa könyvkiadó nevet Vas István javasolta. Abban a szerencsés helyzetben volt, azon dolgozhatott, hogy a világirodalomból olyan könyvek jelenjenek meg, amelyekből tájékozódni lehetett a világról. A Rákosi korszakban a klasszikus nyugati világirodalomból nem lehetett műveket megjelentetni, ez csak később sikerült. Lator először orosz, majd olasz és később a latin nyelvcsoport szerkesztője, főszerkesztője lett. Sok kitűnő könyv került ki tevékenysége alatt. Ő pedig kedvére valóan azt fordított, amit akart és amit szeretett.

      Nagyon nevezetes volt a szobája, oda járt be a fél magyar irodalom. Erről nagyon sok író és költő is írt. A szerdánkénti kaszinó jellegű találkozókon olyan jeles egyéniségek voltak az állandó vendégek, akiket kamaszkorában „távoli isteneknek” tekintett, mint például Weöres Sándor, Rónay György, Kálnoky László, Vas István, Illyés Gyula és sokan mások.

„Elmondhatom a kiadói munkámról, hogy úgy mondjam, nagy örömöm tellett benne” – emlitette vendégünk…

      Kormos István, Lator László barátja kitalálta, aki a Móra Könyvkiadónál volt, hogy adjanak ki különféle tematikus sorozatokat, mintegy „irodalmi népjóléti vállalkozásként”, amely lehetőséget adott a költőknek és a költő egyetemi hallgatóknak, hogy kedvükre fordíthassanak verseket és így pénzt szerezhessenek. Ilyen volt a Vallomás a szerelemről, amely 2 év alatt vagy 6 kiadást ért meg. Aztán kiadták a „Szerelmes Kalendárium”-ot, amely rövid idő alatt elfogyott. A nagy siker után megjelentették a „Szerelmes Ezüst Kalendárium”-ot, a „Szerelmes Arany Kalendárium”-ot és a „Szerelmes Gyémánt Kalendárium”-ot. Ezt úgy tudták megoldani, hogy szóltak a költő egyetemi hallgatóknak, hogy fordítsanak minél több szerelmes verset.

       Lator László szerette Lermontov költészetét. Egy kötetre valót fordított tőle. Nagyon nehéz volt az újrafordítás, mert előtte sokan fordították, például Szabó Lőrinc, Weöres Sándor is. Az újrafordításnál az illem úgy diktálja, hogy nem illik ugyanazokat a rímeket használni. Kérésemre a költő elmondta legkedvesebb fordítását, Lermontov „Este eső után” című költeményét.

       A beszélgetés után a második versblokk következett, amelynek során a Ki egyre fényesebb vagy, Álomban utak, Zord idő, Ágban, erekben, levelekben, Ijesztő fennsíkon, Most minden más lehet című költemények hangzottak el…

       A versek után a Lyukasóráról, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiáról és jövőben terveiről faggattam vendégünket.

     Lator László elmondta, hogy a Lyukasóra nem az első vállalkozása volt a magyar televízióban. Korábban a barkochba jellegű „Kicsoda-Micsoda?” műsorban élhette ki komédiás hajlamát, mint tanárember, akinek fontos az emberekkel való kapcsolatteremtés. „Ott kezdtem magam is szórakozni és másokat is szórakoztatni, miközben a vetélkedő kapcsán az ország megismerhette a Nyugat első nemzedékét” – vallotta. A Lyukasórát Mészöly Dezső találta ki 15 éve. Úgy képzelte el 3-4 műsornyi adás lesz. Olyannak kell lennie – miközben úgy látszik, hogy társasjátékot játszanak és vetélkednek egymással – , ahol nem az a lényeg, hogy megfejtik-e a másik feladatát, hanem közben nagyon fontos információkat mondjanak el a témával kapcsolatban. Ezek teljesen megtervezetlen órák, ahol nem tudni, hogy Mészöly Miklós vagy Mácsay Pál mit ad fel rejtvényként. Ez nem is fontos, hanem az, hogy mit mondanak közben a közönségnek, a nézőknek az irodalom kapcsán.

    A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiáról /SZIMA/ elmondta: Kosáry Domokos – a rendszerváltás utáni két cikluson keresztül a Magyar Tudományos Akadémia elnöke – javasolta, hogy az MTA testvérszervezeteként jöjjön létre, mivel a Rákosi időben az írókat, festőket, művészeket kizárták az Akadémiából.

    A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának ugyanúgy 48 tagja van, mint a Magyar Tudományos Akadémiának, és vannak tiszteletbeli tagjai. A 70 éven felüliek továbbra is tagok maradnak, de nem számítanak bele a keretbe. Lator László a SZIMA alapító tagja és az alapítástól, 1992-től annak elnöke. Sok rendezvényük, kiállításuk volt az elmúlt időszakban, hiszen festőművész tagjaik is vannak. A színészek közül például tagjuk volt Gábor Miklós is. Az elnöki funkció sok feladattal jár, régóta végzi. Szeretné a jövőben a funkciót egy nála fiatalabbnak átadni.

       A jövőbeni tervekről elmondta, hogy szeret írni mindig ezt meg azt, amihez kedve van. Most két könyve van előkészületben. Az egyik az önéletrajz, amelyből a Mozgó Világ 2008. novemberi száma is közölt részleteket. Nem úgy kívánja írni a könyvet, mint az szokás ilyenkor, hogy születet ekkor, akkor, amikor és így tovább, hanem változik az idő és változik a helyszín. Ide-oda járkál az életében átélt eseményekben, mintegy képzettársításos módszerrel mond el történeteket. A másik egy esszé kötet. Itt sem a szokásos módon szerkeszti a könyvét, hogy a megjelent írásokat kötetbe foglalja, hanem a megjelent írásokból megnézi, hogyan lehetne egy egységes keretbe foglalni valamit (Megjegyzem, hogy a szerkesztés nagyon erős és megfontolt tulajdonsága Lator Lászlónak. Köztudomású, hogy van olyan verse, amelyet évekig nem adott ki kezéből). Arról is szólt szerényen, hogy verset is ír majd, ha tud.

       A beszélgetést követően a harmadik versblokk hangzott el. A költő Áhítat, Ha tudnám, ha úgy tehetném, Kagylóba, héjba, Úgy látszik, bűnbe estem, Kezek és az Igazítsd egyenesre című verseit hallhatta a közönség.

       Az összeállítást Hegedűs Szabolcs fájdalmas-szomorú és a reményt felvillantó zongorajátékával zártuk.

      A továbbiakban a jelenlévők kérdezhettek és véleményüket mondhatták el, melynek során Zászlós Levente költő, műfordító a gyermekkori élményekről, a költő fegyelmezett költői szerkesztéséről, az időtényező költészetben való fontosságáról szólt és kérdezett. Madár János költő az est és Lator László költészetének szépségéről, a költő közelgő születésnapi köszöntéséről szólt és azt kívánta, hogy még sokáig tanítson bennünket a költői mesterségre. Rédey Tamás költő, műfordító az idegnyelvű könyvtár versfordítói versenyéről szólt és kérdezett. Mindezekre reagált Lator László és megköszönte a kérdéseket és jókívánságokat.

    Az est záróakkordjaként elmondottam, hogy nagy öröm volt találkozni Lator Lászlóval, aki a második kötetemnek egyik lektora volt, amely 1988-ban, éppen 20 éve jelent meg „Mese a Csoda-Kútról” címmel. Azóta nem ostromoltam zaklattam kéréseimmel, kérdéseimmel. Nagy hiba volt. Mennyi mindent tanulhattam volna tőle. Most sem késő, mert a versfordításaimhoz bizonyára sok hasznos tanácsot tud majd adni. Megköszöntöttem közelgő születésnapja alkalmából a hozzá írt „Képek villannak” című versemmel, amelyet a vers elhangzása után dedikálva átadtam. Íme a vers:                                                                                                                

     KÉPEK VILLANNAK

  - Lator Lászlónak -

                                     Képek villannak a múltból, - 

                                     Szülőföld integet: –Tiszasásvár. –

                                     Háború, láger, vagon, menekülés,

                                     elhagyott otthon. – S hazataláltál!

                                     Makón a pléhtányéros szegénység

                                     fogadott, s az ismét meglelt család.

                                     Nagymama bölcs, féltő tekintete

                                     kísérte verseidet – s új hazád.

                                     Eötvös Kollégium, új barátok:

                                     Fodor, Domokos. – Ám a konok lét

                                     köréd fonta nyálkás hínárjait: –

                                     S te hittel küzdöttél verseidért.

                                     Megszülted az Őserdőt, ám soha

                                     meg nem jelenhetett míves könyved.

                                     Megbízhatatlan! – Kegyetlen a vád! –

                                     Kifelé, befelé folyt a könnyed.

                                     Tanár lettél és Körmend fogadott

                                     áldott, szép emberi melegével.

                                     Hálás diákok itták szavaid –

                                     és érett asszony várt szerelmével. –

                                     Eljöttek végre az áldott évek,

                                     melyeket kegyes Budapest adott.

                                     Világ költőinek sok éneke

                                     őrző oltalmaddal szárnyra kapott.

                                     Irodalom és költők papjaként,

                                     hang és kép hatalmával a versek

                                     titkaiba avattál bennünket. –

                                     Lyukasóra – felelni sem kellett.

                                     Létünk az egyetlen lehetőség! –

                                     Régóta tudtad már a bölcs igét. –

                                     Ki szeret, szenved, küzd, dalol, remél –

                                     az leli meg emberségét, hitét.

                                     Budapest, 2008. november 13. 

                                                          *

Ezt követően a jelenlévők dedikáltatták Lator Lászlóval a költő, műfordító köteteit. Utána beszélgetés következett, majd egy Krúdys vacsorára invitáltuk kedves vendégünket. Vacsora közben Kanizsa Józseffel, a Krúdy Kör titkárával elmondtuk, hogy eddigi neves vendégeink közül Csukás István Kossuth-díjas költő már tiszteletbeli tagunk. Megkérdeztük vendégünket, Lator László Kossuth-díjas költőt, műfordítót, hogy elfogadja-e a Krúdy Gyula Irodalmi Kör tiszteletbeli tagságát? Köszönettel vette és igent mondott. Erről tájékoztatjuk a tagságunkat.

      Élményekben, érzelmekben és információkban gazdag irodalmi est tanúi lehettünk, ahol egy olyan hatalmas ismeretanyaggal rendelkező kortárs költőt fogadhattunk, aki az idősebb költőnemzedék azon kevesek egyike, akinek még örülhetünk, hogy velünk van. Az jutott eszembe, hogy talán ilyen érzések kavaroghattak annak idején József Attila lelkében is, amikor Thomas Mannt láthatta és üdvözölhette.

Király Lajos

Megjelent: 

 - A vers kivételével a teljes anyag a KLÁRIS 2009/1. számának 54-59. oldalán.

- A "Képek villannak" című verset az alábbi lapok közölték:

        -  Zalai Hírlap 2008 november 22-i száma,

        -  Művészet és Barátai XVIII. évfolyam 5. szám, (2008 november -december) 15. oldal,

        -  FÖVENY  X. évfolyam 1. szám (2009. január ) 10. oldal.

      

*

VALLOMÁS

AMIKOR ELBÁTORTALANODIK A KÖLTŐ

A KLÁRIS folyóirat 2008. évi 3. száma 43-44.oldalának VALLOMÁS rovatában, a Gondolatok Tüskés Tibor „Kézfogások” című írása kapcsán címmel megjelent cikkemben szóltam arról, hogy milyen fontos a költők elindításakor a nagynevű alkotók segítsége, kézfogásuk melegsége, atyai gondoskodásuk.
    1987 tavaszának tájékán rendezgettem verseimet, foglalkoztatott az első kötetem megjelentetésének a gondolata. Abban az időben sokat olvastam Juhász Ferenc költeményeit, vaskos eposzait. Szerettem írásait, mert lenyűgözött a szavak fantasztikus űrbéli szárnyalása és a mikró világ mikroszkópszerű ábrázolása.

         Ekkor éreztem rá mélyebben arra is, hogy milyen csodálatos a magyar nyelv, a szavak szépsége. Milyen fantasztikus dolog, ha a szavakat bátor összetételben egymás mellé helyezve új gondolatok, impressziók kavarognak az ember agyában. A költészetnek fontos szerepe: közlés, láttatás, gondolatok és érzelmek ébresztése. Hiszen a szavakat már régóta ismerik az írók és költők, csak nem mindegy, hogy miként rakjuk azokat egymás mellé. Ennek több milliárd variációja van, ezért lehet mindig szépet és újat alkotni.

              Bátor elhatározásra szántam el magamat: levélben felkeresem Juhász Ferencet és véleményét kérem verseimről, illetve, ha megnyerik tetszését alkotásaim a akkor a leendő kötetem előszavának megírására kérem. Sőt mivel az Új Írás főszerkesztője volt, ott is szerettem volna bebocsátást nyerni.

A levelet hetekig fogalmaztam, átírtam, átdolgoztam sok-sok változatban. Sokat foglalkoztatott az is, hogy milyen stílusba írjam. Legyen egyszerű, köznapi? Vagy legyen irodalmi, szinte művészi alkotás – és éppen Juhász Ferenc stílusában? Erre mit gondol? Hogy merem utánozni?! Hisz nem utánoztam, csak a magam érzelmi-tudati viharzásomat írtam le. És persze hol van az Ő fantasztikus stílusától? Ez Én voltam. Több verset is írtam ebben a stílusban. Tetszett a szabadverselés, a mese, mítosz féktelen szárnyalása. Az érzelmek gyermekkoromtól sűrűsödtek belém és most kívántam világgá röptetni azokat. A levélhez mellékelendő verseimet is ekként válogattam össze. Reménykedtem, hogy meglátja benne a sajátos világomat.

        A végsőnek gondolt levélből is sokat kihúztam, majd visszaillesztettem a gondolatokat. A levéltervezetet megőriztem. A papírlap sárgává fakult, de a gondolatok, az érzelem viharzása most is elevenen sugárzik, lüktet. Kifejezi egy fiatal küzdő, kezdő költő jajkiáltásait, könyörgését, reményét, hitvallását, harcait. Az Életét.

          Az első sorokban idézett cikkemben szóltam arról, hogy elbátortalanodtam és nem küldtem el Juhász Ferencnek a levelemet és verseimet. Ám szóltam arról is, hogy majd valamikor közkinccsé teszem.

Úgy gondoltam elérkezett az idő, hogy a hatalmas ívelésű levelemet megismerje a világ és szólok az elbátortalanodás okairól is. Most elsőként lássuk a levelet!

*

„Kedves Juhász Ferenc!

Csatakos gondolatparipák száguldottak bennem: az egyszerűség és alázat, a segítségvárás arany-reményei, a reménytelenség szöges ostorainak vérfakasztó csattanásai közt vergődöm, mert vívódok önmagammal, vívódok önmagamért és költészetemért.

          A megfontoltság fénylő kristályai, a huszonöt évnyi alkotó-szenvedés, gyötrő-kegyetlen harc, a boldog harc, a meghalások és feltámadások, hitek és remények pirosló rózsái indítottak hosszú útra, a szép útra, a nehéz útra: a költészet útjára.

      Önhöz fordulok: Juhász Ferenchez, az általam mindig is tisztelt, meghökkentő és hatalmas szívvel és érzelmekkel bíró Emberhez, a Költőhöz, a Főszerkesztőhöz, a szavak és érzelmek legyőzhetetlen bajnokához, a gondolatokat gigantikus szóösszetétellel építő-teremtő-világra hozó mesteréhez. A különleges és alázatos Emberhez, akiben él a gyermeki egyszerűség és a bonyolult Világmindenség. Él a falu szabad csöndje, derűje, békéje és él a város kegyetlen koromfekete, infarktust az emberekre fröcskölő mérge. Önhöz fordulok, kiben lobog még a megértés lángja, a penészes mélyről indulók segítésének mesebeli-jóságos-tündér szép hivatása, aki átélte a sárból a csillagokig gyaloglás kálváriáját, örömét és szépségét.

         Önhöz fordulok: a Költőhöz, az Ön-lelkével, az Én-lelkemmel, mert amit leírok: – úgy is érzem. Nem a hízelgés és pózolás, a számítás hideg-kimért szavai azok, amiket írok. Így érzem, ezt érzem, vallom, amit Ön , a Nagy Költő, a Szeretett-Költő – egyesek szerint Különcnek-Tekintett-Költő – vall. Egy, a Népszabadságban megjelent interjúban oly csodásan és egyszerűen szólt a költészetről, a költő feladatáról és a költő míves szerszámairól – a szavakról:

„Tudom: a szó nem tudja megváltoztatni a világot, tudom: a költészet nem tudja tüzes árnyékával elfödni a rettenetet, tudom: a költészet: törékeny mindenség, tudom: a költészet gyötrő, boldog esztelenség. Tudom. És mégis hiszek a költészetben, hiszek a szó megváltó erejében, mert hiszek önmagunkban, hiszek a lét üzenetében.”

Mindent átérezve, átgondolva tudom, hogy bátor pimaszság, egyszerű emberi kiáltás, egy gyengébb kiáltása az erőshöz, egy földön bandukoló kiáltása a csillagok közt suhanóhoz: szeretném, ha verseskötet tervezetemet átnézné, átvilágítaná és mindent mérlegelve előszavával, vallomás-impressziójával beajánlaná a kezet-vállat oly szorosan-görcsösen egymásba fonódó költők körébe. Úgy érzem, hogy az egyszerű emberek szívébe már nem kell beajánlani. Eddigi eredményeim, sikereim a költészet terén és a köznapi munkám: riportjaim, ifjúsági és szakmai cikkeim, tanulmányaim, irodalmi oratóriumaim, az emberekkel való író-olvasó találkozóim már sok mindent megtettek helyettem.

          Önhöz fordulok: a legilletékesebbhez, hogy lássa és érezze: így írok, ezt és így érzem. Bennem feszül-zokog és kacag, bennem sóhajt és tivornyázik, bennem dörömböl Petőfi garabonciássága; Ady mélységes humánuma és érzelmi gazdagsága, gyötrődő szenvedése; József Attila szigorú logikája és vasfegyelme; Juhász Ferenc ódai szárnyalása. A mikró és makró világ szeretete, a mélységek és magasságok megmérettetése, a köznapi életben megfontoltan sétáló ember derűje és a Világmindenség-Roppant-Titkait, a Mese-Valóság áttünéseit ismerő, annak terheit vállán cipelő és a Mindenséget féltő Egyszerű-Bonyolult-Ember gigantikus szíve.

        Szeretném, ha ezt megérezné Ön: a Költő-Ember. Nem azt mondottam volt, hogy szeretett költőim között egyenrangú vagyok. Ez képtelenség. Én csak picinyke csillag-sugár és perlekedő ember, parányi porszem vagyok a Mindenségben, aki megpróbálja az általa szeretettek fényéből, szívéből, gyönyörű lelkükből átvenni azt, ami Egyetemes-Emberi. Én csak egy apró csikóhalacska vagyok a Hatalmas Űr-Óceánban. Egy picinyke lét.

         Szeretném, ha Ön is megismerne és érezné: Én Én vagyok és szeretem az Ön költészetét, miként a felsorolt elődökét is. Én Én vagyok, mint a Virág Virág: de azonkívül, hogy melyik virág, megvan egyben a saját maga szépsége és illata is. Ez az, amiért minden virágot másért szeret az Ember.

        Önhöz fordulok: az Erőshöz és Közismerthez, aki tudja, hogy a magyar és világirodalomban sokan voltak Önzetlen, Emberszívű szellemi mecénások, akik az ismeretlent, a kevésbé ismertet kihozták az árnyékból, félárnyékból és atyai gondoskodással segítették, hogy megmártózhassanak a Nagy Fényben, hogy aztán költőhöz méltóan küzdve, milliók szívében lakozhassanak mindörökre.

          Bízom abban, hogy nem reménytelenül döngetem bebocsátás végett az „ÚJ ÍRÁS” nehézveretű kapuit.

         Bízom az Ön mecénási, emberi, tiszta lelkiismeretű hivatásában, akinek megadatott a kapun való bebocsátás felelősségteljes hatalma.

     Reménykedve várom Válaszát abban is, hogy a leendő verseskötetemről személyesen is beszélgethetünk. S ha mindezekből az álmodozásokból csak egy beszélgetés lesz és semmi más, mert úgy érzi, hogy tisztességtelen és Önhöz nem méltó, amit kérek, akkor is boldog leszek: találkozhatom a Nagy Költővel, a Dolgos-Fáradhatatlannal, az általam tisztelt Emberrel. Találkozhatom példaképeim közül azzal, aki még közöttünk élő-lélegző, hús-vér Ember.

Költő-sorsomat, verseskötet- tervezetemet az Ön kezébe teszem!

Maradok várakozó-remélő híve és őszinte tisztelője:

Király Lajos

1204 Budapest. XX. Ritka utca 5.I.5”

*

A levélhez mellékelni tervezett művek a következők voltak:

Mese a mesékről és mítoszokról, Mese az Aranyarcúról, Vers az érzelmek és Gyötrődések Atyjához, Mese, A kert, Harc a Piros Rózsáért, Robinson Crusoe, Apám, Kikben már tenyészik az új, Ketten az esőben, Verdeső szívünk mélyén, Üzenet balgáknak irigyeknek gonoszoknak, Esténként szívedből visszatérnek, Zene, Negyven év, Egy szerelmes lány és az anya küzdelme a magány ellen / két hangra íródott vers /, Tanúságtevők / oratórium /, Mese a lélek tündérvilágáról /oratórium /.

Megjelent versekből válogatás, amelyeket a kötetbe szántam:

Mikor mítosszá érik, Vallomás, Tavasz, Fehéren izzik, Michelangelo, Kőoroszlán.

*

A fentebb említett levelemet fogalmaztam, amikor 1987 március 25-én a Szövetkezet című lapban Balogh Jolán jóvoltából sokan megismerhettek az országban. A SZÖVOSZ-ban a Személyzeti és Oktatási Főosztályon dolgozó Babika, Baranyi Ferenc felesége megmutatta verseimet férjének, az országosan ismert, általam nagyra becsült és tisztelt, akkor József Attila díjas, ma már Kossuth-díjas költőnek. Így születhetett meg az első kötetem 1987 novemberében az Aranytollú Remény-Madár, amelynek szerkesztője Barcs János, két lektora pedig Baranyi Ferenc és Madár János volt. A kötet 1000 példányban jelent meg.

     Amikor az első vékonyka kötetem már Baranyi Ferencnél volt, amelybe a Juhász Ferenchez küldendő alkotásaimból csak az oratóriumok és néhány vers maradtak ki, Balogh Joli elmondta, hogy beszélt Lator Lászlóval az Európa könyvkiadó szerkesztőjével, a körmendi Kölcsey Ferenc gimnáziumban tanító egykori tanárával, aki átnézi a verseket és lektori véleményt mond róluk. Állítsak össze egy kötetet.

        Ez hatalmas öröm volt számomra. Elkezdtem a kötet összeállítását. Törtem a fejemet, hogy most mit csináljak? Éppen szenvedek a Juhász Ferenchez írandó levelemmel. Eddig küszködnöm kellett, most meg két nagy nevű, tekintélyes költő is segít. Védőszárnyat és bátorítást ad, hogy a nagyobb nyilvánosság elé léphessek. Ilyen szerencsét ritkán ad a sors! Ezzel élni kell.

         Mivel az első kötetemnél az volt az apropó, hogy főként a megjelent versekből legyen válogatás és mutassa be szerteágazó stílusomat és adjon ízelítőt lelkivilágomból és tudásomból, ezért második kötetemben már tágabb horizontban gondolkodtam. Az első kötetem kiadójául, irodalomtörténeti érdekességként, a Zalakomár és Vidéke ÁFÉSZ-t, első munkahelyemet és a zalai közeget választottam, ahol annyi siker ért. Zala megyei ÁFÉSZ-ek mecénási segítségével jött létre a könyv kiadásának anyagi háttere is. A nyomdai munkát pedig a dr.Keserű József vezette ANTIKVA Kiadó végezte el.

     Sokat jártam az akkor még Budapesti Művészetbarátok Egyesülete néven szereplő társaság rendezvényeire (ma már a „Budapesti” szó kimaradt, hiszen országos hatáskörű az egyesület. Sőt nagyon sok külföldi tagja is van!), ahol első költő bemutatkozásomat is megtehettem 1987. április 22-én. Második könyvem kiadójául őket kértem fel és elkezdtem a mecénásokat szervezni az ország szövetkezetei között, mert első könyvem kapcsán sokan ígértek támogatást a további köteteim megjelenéséhez. Ez nagyon jól esett, amiért hálás vagyok a szövetkezei vezetőknek. A második kötetemnek a Mese a Csoda-Kútról címet adtam. A könyv 3000 példányban jelent meg és 1000 példányt átadtam a kiadó egyesületnek. A mecénási pénzeimből pedig 100 000 Ft-tal támogattam a társaságot, amely éppen akkor szabadult meg – az anyagi ellehetetlenülés szakadékának szélén táncolva – az önkormányzatiságát korlátozó, államilag kirendelt felügyelő biztos áldásos tevékenysége alól.

         A második kötetem csaknem teljes egészében tartalmazta az első kötetem írásait. Az első kötet tulajdonképpen egy válogatás volt a 25 év terméséből és ciklusra bontás nélkül, hangulati és tematikus szerkezetet követett. 66 oldalon 35 versemet tartalmazta. A második kötetem már egy bővebb válogatás volt, amely 135 oldalon 5 ciklusban 73 versemet és egy külön fejezetben a Mese a boldogságról és a szenvedésről címmel egy oratóriumomat is közölte. A kötetet Lator Lászlónak, az egyik lektoromnak ajánlottam. A másik lektorom pedig Madár János volt, a szerkesztést Barcs János végezte.

    Így aztán a Juhász Ferenchez írandó levelem oka fogyottá vált. Csupán egy érdekes irodalomtörténeti érdekesség, amellyel verseimet szerető kedves olvasóimat most kívántam megajándékozni. 

           Megjelent: KLÁRIS 2009/2 .számának 51-53. oldalán

*

Király Lajos:

A versfordítói munkáról és szépségeiről

Dr. Benyhe János közismert író, műfordító a Vásárhelyi Látóhatár indulásakor örömmel és bizakodva javasolta a magyar nyelv szépségének más népek  nyelvéhez való viszonyának népszerűsítését, melyet szeretett volna elindítani. tervét megpróbáljuk valóra váltani. Szerkesztőségünk ezúttal Király Lajost kérte föl, hogy műfordítói tevékenységével kapcsolatos élményeit ossza meg olvasóinkkal. A Budapesten élő, több kötetes irodalmárral a vásárhelyiek személyesen is találkozhattak a Németh László Városi könyvtárban. A magyar nyelv csodás sokszínűségének illusztrálására A Mirabeau-híd című verset hozza példaként.

*

Nagy élmény, ha egy idegen nyelven íródott vers hangulata megragadja az ember lelkét, aztán szárnyalni kezd a fantázia. Bármennyire is szárnyalni kíván a fantázia, azt mégis kissé kordában kell tartani, hiszen a versfordításnak örök érvényű szabályai is vannak, ám teret enged a fordítói szabadságnak is. A versfordításról legnagyobb fordítóink közül legismertebbek többek között Kosztolányi, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Faludy György vallomásai.

Nekem, mint a Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnökének, az a szerencse jutott osztályrészül, hogy vendégünk volt napjaink két közismert Kossuth-díjas költője, műfordítója is: Lator László és Baranyi Ferenc. Mindkettőjüket faggathattam a műfordítás lényegéről, annak szépségeiről is.

Közismert az a mondás, hogy a műfordítás olyan mint a feleség: „Ha szép, akkor nem hű. Ha hű, akkor meg nem szép.” Persze van benne némi túlzás, mert a legnagyobbaknak sikerül(t) a szépség is, meg a hűség is. Ha egy verset többen is lefordítanak, akkor a hűséget a hangulata is adhatja, mert sokszor a szó szerinti fordításból kell kibogozni a vers érzelmi, értelmi szépségét. Természetesen törekedve a szöveghűségre és főként abban a versszerkezetben, amelyben az eredeti mű készült.

Az a szerencsém, hogy olyan költők azon verseit fordíthatom, akiknek és amelyik verse tetszik. Nincs fordítási kényszer, mint a költők többségének, amikor sorozatban és sokat kellet fordítani egy-egy megbízás, vagy egy elkészítendő kötet alapján. Ám, hogy a tudásomat megmérettethessem, ezért közismert verseket is fordítottam közismert költőktől, amelyet már többen is megtettek. Pl.: Aragontól, Apollinaire-től, Baudelaire-től, Chéniertől, Elisabeth Barrett Browningtól, Garcia Lorcától, Paul Celantól, Paul Eluárdtól, Puskintól, Kavafisztől, William Blake-től, Shakespeare-től. Főként francia, angol és eszperantó nyelvből fordítok.

Fordítottam André Chénier, Amaru, Bártrhári, Charles Baudelaire, Dioszkoridész, Eduardas Mizsélajtisz, Emily Brontë, Emily Dickinson, Elisabeth Barrett Browning, Ernest Hemingway, Federico Garcia Lorca, Guido Cavalcati, Guillaume Apollinaire, Guillame de Machaut, Henri Drouget, Ismeretlen kínai költőktől az i. e. 6. századból, Jacques Roubaud, Jules Verne, Kin Guan, Konsztantinosz Kavafisz, Li Baj, Liu Csao Wej, Louis Aragon, Metthew Prior, Michel Cahour, Milton, Ovidiusz, Octávio Paz Lozano, Puskin, Paul Celan, Paul Éluárd, Pierre de Ronsard, Théophile Gautier, Victor Hugo, Vidyapati Thakur, William Blake, William Carlos Williams, William Shakespeare, Wu Liang császár, Zi Ye verseit. Mintegy 300 verset fordítottam, amelyből 150 meg is jelent nyomtatásban.

Arra büszke vagyok, hogy Ernest Hemingway, a Nobel-díjas amerikai író és Michel Cahour francia költő verseit csak még én fordítottam Magyarországon. Jules Verne-től (Verne Gyulától) több olyan versem van, amelyeket csak én fordítottam. Az előzőekben említett alkotóktól fordításaimat például Góg János, a FÖVENY irodalmi folyóirat főszerkesztő-laptulajdonosa is több alkalommal közölte. Két alkalommal pedig a Németh László városi könyvtárban is volt szerencsén néhányat bemutatni a tisztelt hallgatóságnak.

Az elődök gondolatait ismerve, valamint Lator László és Baranyi Ferenc véleményét is kihangsúlyozva - a legfontosabb, hogy a lefordított vers magyarul is szép vers legyen. „Mintha magyarul írták volna.” Ha a verset már más is lefordította, akkor lehetőleg ne azokat a rímeket használjuk, mert az nem ildomos. Bár néhány kivétel megengedhető, ha a szöveghűség azt megkívánja.

A versfordítást középiskolás koromban szerettem meg. 17 éves voltam, amikor Victor Hugo: Le 14 Juillet (Július 14) versét lefordítottam a francia könyvemből, amely az 1789. július 14-i nagy francia forradalomról szólt. Érdekesség, hogy Victor Hugo magyarul megjelenő válogatott versei között ez nem szerepel. Aztán rájöttem, hogy milyen nagy élmény a más nyelven írt verset átérezni, megérteni. A fordítás olyan dolog, mint a színészet. Ott a szereplő lelkébe, itt a költő lelkébe kell belebújni, hogy visszaadjam a pillanatot, a hangulatot, a verset magyarul. Szép játék, érdekes keresztrejtvény, csodálatos lélekbúvárkodás, kellemes gyötrődés és küzdelem a szavakkal, képekkel, érzelmekkel, rímekkel.

A kedves olvasóknak most Guillaume Apollinaire: Le Pont Mirabeau (A Mirabeau-híd) című versének a fordítását mutatom be. Miért választottam ezt a szép verset? Azért, mert gyönyörű pillanatot mutat be, időtlen, ritmusos, zenél és a rím játékos lehetőséget ad különféle variációkra. Azt szokták mondani, hogy versfordítóknak kötelező házi feladat e versben lévő számtalan lehetőségek bemutatása. Sokan lefordították már. A nagy költők közül például az Európa Könyvkiadó Lyra Mundi sorozatában 1991-ben kiadott Guillaume Apollinaire versei kötet 29-34. oldalán Eörsi István, Illyés Gyula, Mészöly Dezső, Rónay György, Vas István tolmácsolásában található e vers. Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő és műfordítónak a Hungarovox Kiadó által 2003-ban kiadott „A Montmorency-i szerelmesek” kétnyelvű, francia-magyar versválogatása 156-159. oldalán található az eredeti francia és a magyar versfordítás.

A versfordításban megtalálható összes variációkra nem térek ki. Az idézett könyvekben elolvashatók. Ebből is látható, hogy más és más fordítóknál mi az, ami megengedett átvétel volt, ráadásul egyugyanazon könyvben, és milyen bámulatos a sokszínűség.

Jómagam főként a vers kezdősorára és a refrének különbözőségére térek ki, majd bemutatóm a francia nyelvű eredeti verset és a saját fordításomat. Az megállapítható, hogy a vers kezdősorát, amely az utolsó versszak záró sora is egyben a befejező a rím előtt:

                               „A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna”

Eörsi István, Rónay György, Vas István és Baranyi Ferenc is használta, sőt én is ezt választottam a dallamossága miatt.

Ugyanezeket a sorokat, így fordította Illyés Gyula és Mészöly Dezső:

                                       „Fut a Mirabeau-híd alatt a Szajna”

A kedves olvasó döntse el, hogy melyik a szebb? Neki melyik tetszik?

Lássuk a refrének sokszínűségét!

              Eörsi István:                                    Illyés Gyula:

       „Óra verj az éjszakában                                           „Jövel éjjel óra kondulj

       Megy az idő én megálltam”                                          Minden elmegy Minden elmúl”

            Mészöly Dezső:                                 Rónay György:

        „Csak szállj le éj az óra üt                               „Jöjj éj verj óra lassan

          Csak szállj idő én várok itt”                                Az idő megy én maradtam”

                Vass István:                                   Baranyi Ferenc:

         „Jöjj el éj az óra verjen                                   „Szállj le éj az óra üssön

         Száll az idő itthagy engem”                                     Száll a perc de én nem űzöm"

                                             Király Lajos:

                                    „Jöjj el éj az óra üssön

                                       Múló idő el ne tűnjön”

*

Most pedig lássuk a verset francia nyelven és saját fordításomban magyarul!

LE PONT MIRABEAU                                       A MIRABEAU-HÍD

Sous le pont Mirabeau coul la Seine                   A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna

   Et nos amours                                                         S szerelmeink

     Faut-il qu'il m'en souvienne                                  Emlékét betakarja

   La joie venait toujours après la pein                  Az öröm jön mindig bánatos jajra

     Vienne la nuit sonne l'heure                                       Jöjj el éj az óra üssön

     Les jours s'en vont je demeure                                   Múló idő el ne tűnjön

Les mains dans les mains restons face à face   Kéz a kézben egymással szemben álltunk

     Tandis que sous                                                     Míg alulra

        Le pont de nos bras passe                                    Karunk közt vízre láttunk

     Des éternels regards l'onde si lasse                     A hullámok hallgatták némaságunk

       Vienne la nuit sonne l'heure                                      Jöjj el éj az óra üssön

       Les jours s'en vont je demeure                                  Múló idő el ne tűnjön

L'amour s'en va comme cette eau courante           A szerelem olyan mint ez a folyó

        L'amour s'en va                                                      A szerelem

           Comme la vie est lente                                          Mint az élet lassuló

        Et comme l'Espérance est violente                     S akár a Remény szilajon harcoló

         Vienne la nuit sonne l'heure                                     Jöjj el éj az óra üssön

         Les jours s'en vont je demeure                                 Múló idő el ne tűnjön

Passent les jours et passent les semaines              Szállnak a napok és hetek suhanva

      Ni temps passé                                                        Nincs mi időt

         Ni les amours reviennent                                        S szerelmet visszaadna

      Sous le pont Mirabeau coule la Seine                   A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna

          Vienne la nuit sonne l'heure                                   Jöjj el éj az óra üssön

           Les jours s'en vont je demeure                             Múló idő el ne tűnjön

*

           Megjelent: Vásárhelyi Látóhatár III. évfolyam  2012/1. számának 18-19. oldalán

*

KIRÁLY LAJOS
HOLD ÉS SZÉL

MÁSFÉL ÉVEZRED KÍNAI SZERELMES

ÉS EROTIKUS VERSEIBŐL

*

Válogatott versfordítások

2012

*

ISBN 978-615-5102-27-1

*

Kiadja:

A Biró family Nyomda és Könyvkiadó kft

Felelős vezető: Biró Krisztián

*

TARTALOMJEGYZÉK

ELŐSZÓ

ISMERETLEN SZERZŐK

(Dalok Könyvéből, kb. i. e. 6. század)

Fehér felkelő Hold (variációk)

A Csen és Vej folyók

Harmattól csillognak

Portré egy fiatalasszonyról

A folyóparton (variációk)

Ha hiányzom (variációk)

Tücskök és apró szöcskék

Könyörgöm, Csung-ce!

A szilvák hullanak a fáról

CSANG HENG (78-139)

Tung-Seng-Ko-ból

CE JE (III-IV. század)

Tavaszi szél

Lótuszvirág lány

Szeretkezés után

Lángoló szerelem

Dinnye és szilva

Csak egy párnával alszom

Szerelmesek

Sóvárgás régi szerető után

Találkozás az utcán

Vetkőzés

Bátortalan nő

Kibontott szoknya

Kibontott haj

Felejthetetlen éjszaka (variációk)

Két szerelmes dal

Egy szenes kályha

SEN JÜE (441-513)

        A hat visszaemlékezésből (részlet)

            Megérkezés

            Melletted

            Veled

LIU SIAO-VEJ (V. század)

Feleségemnek

VU LIANG CSÁSZÁR (464-549)

A reggeli napsugár

CSIEN VEN LIANG CSÁSZÁR (503-551)

Egy gyönyörű nő

HOU CSU CSEN CSÁSZÁR (553-604)

A hátsó kertben Jáde fa virágzik

SÜ CSIN CSIEN (6. század)

Feleségemmel újévre várva.

CSANG VEN CSENG (657-730)

Vers a régi vasalóról

Egy nő verse az íjról és az íjászról

Az íjász válasza

CSAO LÜAN LÜAN (8. század)

Hajzuhatag

Karcsú ujjak

Tejfehér mellek

HSZIE VEN (Tang Dinasztia, 8.század)

Cseng úrhölgy

VANG VEJ (701-761)

Egy fiatal hölgy tavaszi gondolatai

Messzi, távoli valakinek

LI PAJ (LI TAJ-PO 701-762)

Aranycsészéből ittam

Kései üzenet

Mezei találkozás

Őszi zöld víz mellett énekelve

SI KUNG SU (740-790?)

Összeomoltam: feleségül vették

a kurtizánomat

MENG CSIAO (751-814)

Elválás régi időkben

HAN SAN (8. század vége- 9.sz. eleje)

Gyöngyfüggöny mögött

Lopott szerelem

HSZÜE TAO (768-831)

Tavaszi hangulatok

PO CSÜ JI (772-846)

Az Örök Bánat dalából (részlet)

Dal a lótuszmag gyűjtésről

PAJ HSZIANG CSIAN (776-826)

A nászéjszaka

JÜAN CSEN (779-831)

Késő ősszel

Tavaszi hajnal (variációk)

TU MU (803-852)

Búcsúajándék

Kitárom érzéseimet

LI SANG JIN (813-858)

A belső szoba titka

Cím nélkül

A „Jáde város” sorozatból

JÜ HSZÜAN CSI (kb. 843-868)

Hervadó bazsarózsák

Őszi panaszok

LI JÜ CSÁSZÁR (936-978)

Egy igazi kincs

Buddhista barbár I

Buddhista barbár II

Buddhista barbár III

LIU JUNG (990-1050)

Mielőtt leengedi illatos függönyét

OU JANG HSZIU (1007-1072)

Nem tartasz attól, hogy

A régmúltra gondolt

Lágy szellő suhant virágok között

Tavasz elején

CSIN KUAN (1049-1100)

         Egy kurtizán emlékére

MADAM WEJ (született 1050-ben)

         Egyedül, szomorúan

CSÜ SÜ CSEN (1063-1106)

         Tavaszi vigasztaló

JEGYZETEK

*

ELŐSZÓ

A kínai verseket eredetiből, angolból, németből és franciából szokták fordítani. Mikor kezembe vettem egy angol nyelvű antológiát (Chinese erotic poems), akkor megkapott a versek hangulata meg a szemérmessége is. Láthattam e verseket természeti képekkel fűszerezve, többnyire csak az első vagy az utolsó sorban szóltak a szerelemről, az erotikáról. Akadtak meghökkentő versek is. Ám európai szemmel ezek is lágyak, csak egy-kettő igazán erotikus.

Tanulmányoztam a nagy elődök kínai fordításait: Kosztolányiét (Idegen költők, kínai fejezet), a franciából átültetett Illyés Gyuláét (Kínai szelence), Faludy György világirodalmat átfogó „Test és lélek” kötet kínai verseit. Az Európa Könyvkiadó kínai versesköteteit: pl. a Dalok Könyvét (Si King); Cuo Cse versei; Li Taj-Po, Tu Fu, Po-Csü-Ji közös válogatását; Lao-ce könyvét. Olvastam Ágner Lajos, Dsida Jenő, Franyó Zoltán, Kaffka Margit, Lackfi János, Károlyi Amy, Nagy László, Tőkei Ferenc, Weöres Sándor kínai versfordításait is a „Terebess Ázsia E-tár” -ban. Továbbá a Szépirodalmi

Könyvkiadó kínai köteteit.

Sok kínai szerelmes verset fordított Faludy György, Kosztolányi Dezső. Franyó Zoltán, Kormos István, Lator László, Weöres Sándor is, főként aDalok Könyvéből.

Kínai szerelmes és erotikus versekből válogatás még nem jelent meg, ezért vállalkoztam egy ilyen jellegű kiadványra. Jelen összeállítás csak az időszámítás előtti 6. évszázadtól, a Konfuciusz (Kung Fu-ce) által összegyűjtött Dalok Könyvétől kezdődően az időszámítás utáni 1100-as évekig tart. Másfél évezred kínai szerelmes és erotikus költészetéből ad egy szűk válogatást.

Könyvem elkészítésekor arra is törekedtem, hogy főként még nem fordított verseket közöljek. Néhányat már lefordított Faludy György, Franyó Zoltán, Illyés Gyula, Lator László, Rab Zsuzsa és Weöres Sándor. Ezeket jeleztem. Néhány merész újítást is tettem.

Nagy élmény volt számomra, amikor egy egzotikus világ tárult elém: szép kínai tájak, különleges öltözetek, építmények, szokások, amelyek úgy gondolom, hogy szintén színesítik az olvasók ez irányú, eddigi ismereteit.

A kínaiaknál a rím és a ritmus egyaránt kedvelt. Az ősi kínai verselésnél a 4-6 szótagos a jellemző. A rímes verseléseknél sokszor eddig ismert szabályokat rúgnak fel, és a sorok hosszúsága is szabadon változik. Gyönyörűek prózaverseik, ritmikus prózáik, amelyben lüktet a ritmus és dalol a kép. Ezekről és másról is Illyés Gyula bőven ír a „Kínai szelence” című könyve bevezetőjében.

Olykor egy-egy versfordítási variációt is közzétettem, hogy a kedves olvasó bepillantást nyerjen a fordítás izgalmas és szép folyamatába.

A kínaiak szeretik az allegóriákat, a szimbólumokat. E kötet verseiben is sok található belőlük. Például a lótuszvirág a női szemérmet; a Jáde favirág a házak hátsó lakrészében élő szép lányokat, nőket; az illatos virág körül repdeső lepkék és darazsak a nővel való kapcsolat igényét; az éneklő lány, a kurtizánt jelentik.

A kötet címéül választott HOLD és SZÉL pedig a szerelmi kapcsolatokat és annak küzdelmeit szimbolizálja.

A kötet végén lévő Jegyzetek azt a célt szolgálják, hogy a kedves olvasó megismerje a szerzőket, életüket és küzdelmeiket.

Fogadják szeretettel egy érdekes, egzotikus világ kitárulkozását!

Budapest, 2012. március 13.

KIRÁLY LAJOS

*

ISMERETLEN SZERZŐK

(A DALOK KÖNYVÉBŐL i. e. 6. SZÁZAD)

                          *

                                        FEHÉR FELKELŐ HOLD

                                                                (variációk)

            I                                                II

Fehér felkelő Hold                   Fehér felkelő Hold

a te fénylő szépséged!              a fénylő szépséged!

Elvarázsol engem,                    Bűvös varázslatod

szívemig ér, megsemmisít.       kínozza szívemet!

Könnyedén szárnyaló Hold      Fényes szárnyaló Hold

tündökléséhez hasonló vagy,    a Te tündöklésed!

ki megköt fénylő láncaival,      Édes, könnyű láncod

szívemig ér, megsemmisít.       megköti szívemet!

Fehér glóriás Hold                    Fehér glóriás Hold

a te páratlan gyönyörűséged,    a gyönyörűséged!

mely gyöngéden megsebez,     Sebet adsz, bánatot!

szívemig ér, megsemmisít.       Megölöd szívemet!

*

Megjegyzés: a verset Lator László „Ragyogó Hold,

fényesen kel!” címmel lefordította.

A CSEN ÉS VEJ FOLYÓK

A Csen és Vej folyók

vize kristály-tisztaság.

Férfiak és asszonyok

kezében orchideák.

Nő kérdi: Eljössz velem?

Férfi feleli: Igen!

Ott szép emlék vár reánk.
Túl a Vej folyó mellett
van egy békés, boldog világ
Férfi, nő incselkednek,
ajándékuk: peóniák.

A Csen és Vej folyók

vize kristály-tisztaság.

Férfiak és asszonyok

jönnek égtájakon át.

Nő kérdi: Eljössz velem?

Férfi feleli: Igen!

Ismét szép emlék vár reánk.

Túl a Vej folyó mellett

van egy békés, boldog világ.

Férfiak, nők incselkednek,

ajándékuk: peóniák.

*

Megjegyzés: a verset Weöres Sándor

„Csej vize, Vej vize” címmel lefordította.

HARMATTÓL CSILLOGNAK

Harmattól csillognak

füvek és gyomok a hatalmas mezőn.

Egy gyönyörű leány siet,

szemei csodásak, akár a tiszta víz.

Ha szerencsém lesz – találkozom vele. –

Ezt joggal remélem.

Harmattól csillognak

füvek és gyomok a hatalmas mezőn.

Eljött a gyönyörű leány. Csodálom.

Bájos, miként a szemeinek csillogása.

Találkoztam vele – szerencsémre. –

Magába rejtett, hol nem talál rám majd senki.

*

Megjegyzés: a verset Lator László „Folyóka fut

vad mezőkön” címmel lefordította.

PORTÉ EGY FIATALASSZONYRÓL

Ujjai szeretnek új pázsiton vadászni.

Bőre kedveli a krémes nedveket.

Nyaka imádja a selymes lüktetést.

Fogai kedvelik a lopótök magvait.

Olyan a feje, akár egy énekes kabóca.

Pillangó szempillája van és bájos mosolya.

Szemei vágyban égnek, amint reám tekint.

*

                               A FOLYÓPARTNÁL

                                                (variációk)

              I.                                           II.

Magas folyópartnál                   Magas folyópartnál

vágtam gallyat és ágakat.          vágok gallyat, ágat.

Nem láttam uramat:                  Míg nem látom uram:

éreztem éhes vágyakat.             érzek éhes vágyat.

Magas folyópartnál                   Magas folyópartnál

vágtam gallyat és ágakat.          vágok gallyat, ágat.

Megláttam uramat,                    haza jött az uram!

felkorbácsolta vágyamat!          Szívem mit kívánhat?

.

Vörösszárnyú hal fickándott:    A hal farka vörös:

a szép kamrám tűzben égett.     lángol a szép kamrám!

Szüleim közelben voltak,          Tudtam azt, nagyon ég:

szenvedtünk is mi e végett!       két szülém vigyáz rám!

*

Megjegyzés: a verset Lator László
„A Zsu partján csatangolok” címmel lefordította.

HA HIÁNYZOM

      (variációk)

                I.

Ha hiányzom,

átúszol hozzám a Csen folyón.

Ha nem hiányzom,

más szeretőt keresek én. -

Nem szabad, hogy balga legyél!

Ha hiányzom,

átúszol hozzám a Vej folyón.

Ha nem hiányzom,

más szeretőre lelek én. -

Nem szabad, hogy balga legyél!

                II.

Ha hiányzom

átgázolok hozzád a Csen folyón.

Ha nem hiányzom,

más szeretőt keresek én. -

Nem szabad, hogy balga legyél!

Ha hiányzom,

átgázolok hozzád a Vej folyón.

Ha nem hiányzom,

más szeretőre lelek én. -

Nem szabad, hogy balga legyél!

*

Megjegyzés: A verset Illyés Gyula „Szoknyaemelő”

címmel és Weöres Sándor pedig „Uram, ha

szeretsz” címmel fordította.

TÜCSKÖK ÉS

APRÓ SZÖCSKÉK

Tücskök énekeltek,

apró szöcskék ugrándoztak.

Amíg nem láttam férjemet,

szívem bolondul verdesett. -

Találkoztunk a kis szobánkban.

Mikor szeretkeztünk:

nyugtatta bolond szívemet.

Felmentem Dél Hegyére

páfrányt gyűjteni.

Amíg nem láttam férjemet,

szívem bánattól reszketett. -

Találkoztunk a kis szobánkban.

Mikor szeretkeztünk:

gyönyörben fürdette szívemet.

Felmentem Dél hegyére

páfrányt gyűjteni.

Amíg nem láttam férjemet,

szívem gondoktól szenvedett.

Találkoztunk a kis szobánkban.

Mikor szeretkeztünk:

béke lengte át szívemet.

                           *

Megjegyzés: a verset Rab Zsuzsa

„Közeledik sáskahad” címmel fordította le.

KÖNYÖRGÖM, CSUNG -CE!

Könyörgöm, Csung-ce!

Ne jöjj a környékünkre,

ne törd le a fűzfavesszőket!

Nem a füzek miatt aggódom,

szüleim miatt.

Tudom hiányzom,

de félek

szüleim szidalmaitól!

Könyörgöm, Csung-ce!

Ne mássz át a falon,

ne törd le az eperfa ágait!

Nem az eperfa miatt aggódom,

bátyáim miatt.

Tudom hiányzom,

de félek

bátyáim szavaitól!

Könyörgöm, Csung-ce!

Ne háborítsad gyümölcsösünket,

ne törd le a szantálfám ágait!

Nem a szantálfa miatt aggódom,

a pletykák miatt.

Tudom hiányzom,

de félek

az emberek pletykáitól!

                                          *

Megjegyzés: a verset Franyó Zoltán is lefordította

„A lány kérleli kedvesét” címmel.

A SZILVÁK HULLANAK

A FÁRÓL

A szilvák hullanak a fáról,

de hét a tízből a fán marad.

Egy nemes udvarolni akar:

eljön tán a szerencse napja.

A szilvák hullanak a fáról,

de hét a tízből a fán marad.

Egy ifjú udvarolni akar:

most eljön tán a szerencsés nap.

A szilvák hullanak a fáról,

berakják őket a kosárba.

Nemesember udvarolni fog:

az ékes szavakat gyakorolja!

                            *

Megjegyzés: a verset Franyó Zoltán „A türelmetlen

szűz panasza” címmel és Rab Zsuzsa „Hét szem szilvát”

címmel fordította le.

CSANG HENG (78-139)

TUNG-SENG-KO-BÓL

Már én is voltam szép női szálláshelyeden,

szívem úgy sóvárgott, hogy összeforrjunk.

Mégis féltem: miként is érintsem forró öled,

hisz nem volt semmi tapasztalásom, - ám lassan,

pontosan, vigyázva tettem szerelmes dolgomat,

és helytálltam az ősi, szép viaskodásban. -

Gondoltam, ha hozzám jössz, ágyam kicseréljük,

tágas, szögletes kanapét veszünk magunknak,

melyet új selyemtakaró borítana, lenne baldachin,

amely megvédne bennünket a hidegtől, huzattól.

Dupla ajtóval zárnánk házunkat, a zár aranyból

lenne és új lámpánktól ragyogna szép szobánk.

Ruháimat megtisztítanám sok régi portól, szagtól.

A párnánk fölé, a falra bizarr képet helyeznénk,

„A tiszta leány”-t*, amely ösztökélne minket,

hogy sűrűn gyakoroljunk sok-sok cifra pozitúrát,

miket rendes férjek talán még soha sem láttak,

melyeket Tien-lao tanított a Sárga Császárnak. -

Nem volt egyenlő öröm az első éjszaka gyönyöre,

ám nem szabad feledni: az később csodává lészen!

*

Megjegyzés: „A tiszta leány” elnevezés egy istennőt jelent

a Sárga Császár uralkodásától kezdve. „A tiszta leány”

illusztrációja rendszeresen szerepelt korabeli

szexuális kézikönyvekben és ennek segítségével kellett

magyarázni a szexuális közösülés művészetét a nagy

és bölcs ősi Kínában. Ez volt az ő Káma-Szutrá-juk.

CE JE(III.-IV. Század)

TAVASZI SZÉL

A 20 tavaszi dalból

Tavaszi erdő virágai oly csodásak.

Tavaszi madarak eldalolják szívünk bánatát.

Tavaszi szelek buja szerelemmel

fellebbentik selyemszoknyák szegélyét.

LÓTUSZVIRÁG LÁNY 

A 20 tavaszi dalból

Zöld lótuszlevelek borítják az olíva zöld vizet,

és a víz élénkvörös lótuszvirágoktól illatos.

Egy férfi rólam álmodott, és kívánta gondozni virágomat,

a szívem pedig gondozni kívánta a lótuszmagokat.

SZERETKEZÉS UTÁN
A 20 nyári dalból

Mezítlenül pihentem bambuszszőnyegen,

ritka szövésű paraván alig takart...

Bölcs dolog most hagyni fáradt szeretőmet! –

Várni kell: a vágy ismét büszkén tartja fejét! 

LÁNGOLÓ SZERELEM
A 20 nyári dalból

 

Olyan örömtelenül jött a tavasz,

az ősz és tél is mély ridegséget adott.

Lángoló nyárban mikor szeretkeztünk,

akkor éreztem kettőnkben harmóniát.

DINNYE ÉS SZILVA
 A 20 nyári dalból

Oly csendes ez a meleg nyári nap.

Sok kis felhő-madár alkony felé repül.

Sétálunk, sűrű rejteket kutatva. -

Vörös húsú dinnyébe vörös szilva merül!

CSAK EGY PÁRNÁVAL ALSZOM

 A 20 nyári dalból

Elhagytál. Csak a vágy maradt nekem,

s nyáron hatalmas sóvárgássá duzzadt.

Szúnyoghálóm mikor hajtod félre?

Mikor fogsz velem aludni, kedvesem?

SZERELMESEK
A 18 őszi dalból

Ablakot nyitott, s nézte az őszi Holdat.

Kombinéja zizzent, mosolyogva indult

a férfihez, aki az ágyon várta őt. –

Testük orchideaillatban hullámzott!

SÓVÁRGÁS NYÁRI SZERTŐ UTÁN
A 17 téli dalból

Ez az év vége hideggel köszönt reám,

hópelyhek tánca leng az északi szélben.

Hiányzik az emberem, ruhában alszom.

Emlékezem – forró nyári ölelésre.

TALÁLKOZÁS AZ UTCÁN
               A 42 dalból

Napnyugtakor ajtómon kiléptem

és láttalak elhaladni – téged;

ragyogó arcodat, igéző hajadat,

parfümöd édes illata lengte be az utcát.

VETKŐZÉS
 A 42 dalból

Egész nap cirógattam a brokát hímzést

zöld ruhámon, dupla bélésű szoknyámon.

Rég engedtem övemet szeretőmnek kibontani.

Ki szeretné levenni rólam selyem alsószoknyámat?

BÁTORTALAN NŐ

A 42 dalból

Fantáziámban éreztelek, majdnem belém hatoltál,

de túlságosan hezitáltam, megijedtem. Most itt állok

feltüzelve, lázas ajkamon erotikus dalt dúdolva,

érzéki ujjaim játszanak a puha selyemzsinórral.

KIBONTOTT SZOKNYA
                A 42 dalból

A díszes ruhámról levettem selyemövemet,

az ablak elé álltam festetlen szemöldökkel.

Selyemruhám oly könnyedén libegett a légben:

kibontotta szoknyámat a bűvös tavaszi szél.

*

Megjegyzés: a verset Illyés Gyula is lefordította
4 versből összeállított „Dalok” ciklus 2. verseként. 

KIBONTOTT HAJ
                 A 42 dalból

Már késő este volt, nem kívánta megfésülni haját.

Tollpelyhektől gubancolva fénylett és fehér vállán át

térdéig omoltak elbűvölő, fekete fürtjei.

Az ilyen csodás teremtést lehet-e nem szeretni?

FELEJTHETETLEN ÉJSZAKA
            A 42 dalból

            (Variációk)

                  I

Felejthetetlen éjszaka. Ébren vagyok.

A tiszta Hold oly rejtélyes és oly fényes!

Mintha egy hang szólított volna a mennyből

Tisztán és arra kérne: Mondj igent! – Édes!

                   II

Nekem ez éj örök. Nem alszom el.

A tiszta Hold oly fényes, oly fényes!
Mintha egy égi hang szólítana

A mennyből: Mond azt, hogy igen! – Édes!


KÉT SZERELMES DAL

Letörtünk a bokorról egy barkaágat.
Száz madár dalolt a fákon
A liget hamis ígéreteket hallgatott.
Egymáshoz bújtunk szerelmesen,
S nyelvünk egymás szájában incselkedett.

*

A levegő virágok illatától terhes.

Mit tehetünk e fülledt éjszakában?

Tán legjobb, ha ledobjuk takarónkat

és meztelenül vígan szeretkezünk?

*

Megjegyzés: a verseket Illyés Gyula is lefordította.

EGY SZENES KÁLYHA

Egy szenes kályha

őrködött az éj hűvösében –

Öleltük egymást szüntelen

a paplant összegyűrve

Egymással szemben összefonódtunk
a díszes ágyon – – –

Most egy dalt éneklek vezekelve amint

orchidea-fehér gyertyát tartok kezemben

SEN JÜE (441-513)

A HAT VISSZAEMLÉKEZÉSBŐL

     (részlet)

1. MEGÉRKEZÉS

Úgy lépdeltél a lépcsőn, mint egy fényes virág.

Folyton beszélgettünk míg el nem váltunk.

Csak ez volt mire vágytunk?

Szemeink egymást falták, ez nekünk elég?

Ha szemünk találkozik– az éhségünk eltűnik?

2. MELLETTED

A selyem szúnyogháló előtt

két-három húrt pengetve

négy-öt dalt énekeltél.

Mindez semmi mosolyodhoz képest,

ha ajkadat lebiggyeszted, akkor is gyönyörű vagy.

3. VELED

Mikor elaludtál, még nem voltál az ágyban.

Nem kérhettelek, hogy vedd le selyemruhádat.

Levettem, s párnádhoz vittelek karomban,

bátran rám bíztad magad, nem féltél,

s bűvölten csodáltalak a gyertyafényben!

LIU SIAO-VEJ (V. század)

FELESÉGEMNEK

Egy bájos leány, telve bánatos szerelemmel.

Testén fénylő selyem hullámzik,

sóhajtása őszi hangok zenéje. –

Karkötőjén jáde kövek rezegnek,

szoros övén gyöngyök csilingelése hallatszik,

szinte féltem, hogy beleakad valamibe a kedves.

Nehéz gondoktól övezve föl s alá sétál...

Érett borszőlő édes illata száll,

s egy mandarinkacsa felbukkan a tóban.

Hegyek oldalán, a felhők alatt egy sétaút vezet

a házhoz, melynek selyem ablakai nyitva állnak.

Ablakokat rácsok fedik. Szemöldökceruza zizegését hallani,
majd fénylő selyemben megjelenik Ő.

Mosolygó szemei szégyenlősen lesütve

vékony selyemernyő oltalma alatt.

Oly tisztán csillog e gyönyörű pipere-virág:

jáde kövekkel díszített szerelmes lótuszvirág,

ékszerrel kirakott szerelem-virágcsokor.

Vörös köntöse fekete selyemövvel átkötve,

fejének ékes, szép dús hajkoronája

arany gombostűkkel ferdén átszúrva,

hajába fonva zöld selyemszalag ékeskedik

és fehér igazgyöngyök csillognak.

Sárga aranypánt gyöngéden átöleli

Lulu mellének halmait.

Köntöse gazdag ércfonalakkal átszőve,

illatos szájfény ragyog cseresznyeajkain...

A város gazdag urai kívánták közelségét,

ötlovas hintók taposták a földet előtte...

Ő végül is az enyém lett,

az én hálószobám ékes virága. –

Hűséges. – Bár múlik a szerelem lángja,

szomorú álmaiban keservesen sír,

szép selyempaplanját könnyei áztatják.

Egyedül alszik már. Oly szigorú hozzám.

Dupla selyempaplanom oly hideg...

A végtelennél is nagyobb szerelemmel kívánom

alabástrombőrének édes illatát

és áldott melegét.

*

VU LIANG CSÁSZÁR (464-549)

A REGGELI NAPSUGÁR

A reggeli napsugár

átszűrődött a míves ablakrácsokon.

A fényben fürdő

könnyű gézruháját egy szél fellibbentette.

Ravasz mosoly bujkált ajkain.

Szempilláinak huncut pillangói remegtek,

és kinyíltak szemeinek csodás kapui.

*

CSIEN VEN LIANG CSÁSZÁR (503-551)

EGY GYÖNYÖRŰ NŐ

Oly szenvedélyes ez a szép leány,

jól tudjuk azt is milyen romantikus,

körötte a szép selyem kárpitok a Holdat idézik,

aranyló ruhája fénylik, miként a csillagok.

Ruhája oly könnyed, akár a kabócák szárnyai,

gondtalan minden mozdulata, akár az arca,

elbűvölő a hangja, ha lágy dallamokat dalol. –

Mikor arcára pírt fest a bor heve, mosolyogva

rejtőzködik velem illatos függönyök mögé.

*

HOU CSU CSEN CSÁSZÁR (553-604)

A HÁTSÓ KERTBEN JÁDE FA VIRÁGZIK

Díszes épületekkel szemben, erdők illatában magas 

pavilonok pihennek,

a női szépség új értelmet ad a városfalakon belül.

Egy ajtó fényben fürdik, mögötte a nő pár pillanatig

habozva csinosítja magát,

aztán kiles a függönyök mögül és érzékien,

mosolyogva üdvözöl.

Elbűvölő szépségű arca olyan,

mint egy harmattal-teli virág. –

A hátsó kertben a Jáde fa csillogó fénye tündököl!

SÜ CSÜN CSIEN (6. század eleje)

FELESÉGEMMEL ÚJÉVRE VÁRVA

Vég nélküli, izgalommal teli édes gyönyör,

fenséges boldogság – és szüntelen borozgatás! –

Közben borban pácolt gólyacomb,

kökénnyel töltött rizsgombóc...

Kitárt zsalu, szellők fuvallata lengő függönyön át,

kialudt gyertya, hamuvá roskadó izzó parázs. –

A hajtűk elnehezültek a fekete hajkoronában! –

Vártuk, hogy eljő a csodás hajnali fény!

CSANG VEN CSENG (657-730)

VERS A RÉGI RÉZ VASALÓRÓL

A belseje egykor tüzes volt és forró,

mindenkinek sok jót és örömet adott.

Most hidegen áll, nem kell senkinek:

jó lenne ha valaki életet, tüzet táplálna belé.

EGY NŐ VERSE AZ ÍJRÓL

ÉS AZ ÍJÁSZRÓL

Mindig szerettem, s tudtam kifeszíteni az íjakat,

de ha magadhoz hívsz, van még mit tanulnom!

Azt hallom, hogy az íjakat nagyon gyorsan lövöd.

Kérlek, tüzes nyilaidat lődd ki 4-5 alkalommal!

AZ ÍJÁSZ VÁLASZA

A görbe nyílvessző nem tud célba jutni,

ám melyik fejét emeli, egyre bátrabb, erősebb!

Ha a derék alatt hagyom, kellő helyen:

száz nyilat is kilövök újra, egymás után!

Megjegyzés: a költő az allegorikus versek mestere volt.

CSAO LÜAN LÜAN (8. század)

HAJZUHATAG

Mosott, kusza hajzuhatagja még nedves a víztől,

akár varjú nyaka, kabóca szárnya: síkos, fekete, [hideg.

Aranyfőnix hajtűvel oldalra csatolja...

Amint készíti a sminkjét, szerelmesen a férje felé

röpít egy bájos mosolyt.

KARCSÚ UJJAK

E jáde-kő oly vékony, mint a hámozott hagyma,

általában elrejti illatos, selymes ujjait.

Tegnap, amikor egy lant húrjain játszott,

mindegyik körme skarlátvörösen csillogott.

TEJFEHÉR MELLEK

Púderos, parfüm illatú és kerek akár a mandolin.

Tavasszal az idő próbára teszi olvadással, esővel:

kissé ellazul, olyanná lesz, akár az illatos sütemény.

Fürdés után férje megérinti, majd játszik velük –

a mellbimbók duzzadnak, akár lila szőlőgerezdek.

HSZIE VEN (Tang Dinasztia, 8. sz.)

CSENG ÚRHÖLGY

Oly fényes és csillogó, mint a Lao folyó istennője.

Tavasszal gyönggyel díszített függönyajtaja mögött

él a Zöld Torony Bordélyházban.

Vékony ujjai a hárfán játszanak, ajtaja előtt vágyódó

fiatalemberek készek meghalni érte, hogy lássák őt.

Oly üde, könnyed, friss smink az arcán, hogy szinte

Keleti Kert barackfaszirmainak szégyenkeznie kell.

A hárfán áhítattal gyakorol este és reggel,

előtte kecsesen ül az ablakban, mint egy jáde-virág.

Bájos mikor sétál és kellemes, mikor leül társalogni.

Szobájában egy hímzett matrac ékeskedik a lobogó 

kandalló előtt, friss fűszeres bor pezseg a szantálfa 

forralóban. Amikor a zenét abbahagyja akkor

leveszi az értékes jáde-kő gyűrűit karcsú ujjairól.

Lótusz ágya körül a szúnyogháló bódító pézsma és 

orchidea illatot áraszt...

Amint eloltja a gyertyát, a vendégei sóhajtozva azon 

panaszkodnak, – olyan rövid a szerelmes éjszaka!

VANG VEJ (701-761)

EGY FIATAL HÖLGY

TAVASZI GONDOLATAI

Elviselhetetlenül nehéz nézni a véget nem érő

eső selyemszálai az égen –

A tavaszi szél cibálja, szétfújja, egyesíti őket.

Halott virágok hullanak a zöld mohos földre.

Csak én tudom: senki nem jön hozzám –

                     szerelmesen!

MESSZI, TÁVOLI VALAKINEK

Egész évben egyedül vagyok szobámban

és az Elmúlás Hegyére gondolok, emlékeim között

kutatva.

Levelet nem kapok, nem sebeznek betűk karmai.

Látom az Új Holdat, olyan akár egy lepke

szemöldöke.

LI PAJ (LI TAJ-PO 701-762)

ARANYCSÉSZÉBŐL ITTAM

Aranycsészéből ittam a bort:

tizenöt éves leány kínált.

Szemöldöke éj-fekete volt,

Papucsa vörös selyembrokát.

Ha társalgása unalmas volt,

Éneke mily szépséget ígér? –

Kettesben vacsoráztunk és ittunk,

Hozzám simult: tudtam mit ér!

Csipke fedte lótuszvirágát:

Éreztem, kíváncsiság megöl!

Lehet e menekülni ilyen

Érzéki, szép csábítás elöl?

KÉSEI ÜZENET

Szobámban virágok illatoztak: itt volt kedvesem.

Most ágyamon pihen a csönd. Senki sincs velem.

Félredobva a hímzett paplanom. Kerül az álom.

Három éve már. Parfümjét azóta érzem, vágyom. –

Parfüm illatának emlékét miért nem űztem el?

Miért nem tér vissza, ó miért a bájos kedvesem? –

Izgatottam várom: künn roppan sárga őszi levél. –

Fénypermet száll a zöld mocsárra. Lelkem mit remél?

MEZEI TALÁLKOZÁS

Egy szerelmes lovas vágtatott,

a lovak patái szaggatták az út menti virágokat.

Az útnak két oldalán gabonák ringatództak.

Egy hintó száguldott a porfelhőben, s fújtató

lovaknak dús sörénye lengett, s farkuk lobogott.

A hintó díszes függönyét egy gyönyörű nő

félrehúzta és szólt a szerelmes lovashoz:

„Az az én házam” – mutatott a távolban

a fák közt ékesedő rózsaszín palotára.

ŐSZI ZÖLD VÍZ

MELLETT ÉNEKELVE

Őszi zöld víz mosdatta tisztára a Holdat.

Aranyló Holdfényben kócsagok indultak hosszú útra.

A fiatal férfi áhítattal figyelte a serény nőt,

aki hajladozva gyűjtötte a vízi gesztenyét...

Éjjelente együtt énekeltek, – aztán egymást ölelték.

SI KUNG SU (740-790?)

ÖSSZEOMOLTAM:

FELESÉGÜL VETTÉK

KURTIZÁNOMAT

Tízezer betegség gyötör: úgy fáj a szívem!

Könnyeim patakzanak: pazar lakomát ülnek.

E lányra költöttem minden aranyam:

tanuljon szépen táncolni, énekelni. –

Most egy ifjút boldogít minden gyönyörűsége!

MENG CSIAO (751-814)

ELVÁLÁS – RÉGI IDŐKBEN

Megragadtam ruhádat mikor készültél elhagyni!

Kértelek, könyörögtem: mondd hova mész?

Tán panaszom nem hiábavaló: egyszer visszatérsz!

Könyörgöm, kérlek! Csak ne a bordélyházba menj!

HAN SAN

(8. század vége és a 9. eleje)

GYÖNGYFÜGGÖNY MÖGÖTT

A szépséges Holdfényarcú Udvarhölgy

jáde termekben, gyöngyfüggöny mögött él,

arcszíne szilvafa és barackfavirág

és sokkal elbűvölőbb, mint egy tündér.

Tavaszi ködök csipdesik Keletről,

Nyugatról az őszi szél arcába vág. –

Harminc év után megnézheti majd magát:

olyan lesz, mint egy kiszáradt cukornád.

LOPOTT SZERELEM

Olyan csodálatos, üde e tavaszi nő,

amint ringva végigsétál a Déli úton. -

Végül széltől suhogó fák közé rejtőzik,

virágokat nézi aggódva: hol késik Ő? -

A lombok közül ifjú férfi tűnik elő

az aranykantárszárú, izmos fehér lován.

Oly kevés idő jut a lopott szerelemre.

Ha gyanút fog a büszke férj – akkor bosszút áll!

HSZÜE TAO (768-831)

TAVASZI HANGULATOK

Mikor a virágok virítanak olyan csodálatos.

Mikor a szirmok lehullanak olyan szomorú.

Mikor vágyom közelséged, akkor a leggyötrőbb:

akár virágok virítanak – vagy szirmok hullanak!

*

Kihúzok sok hosszú fűszálat, szívet kötök belőle,

annak adom, ki megérti zeném mélyén a lelkem.

Tavasszal oly sokszor kínoz a bánat.

A tavaszi madár is szomorú dalt dalol!

*

Szél fú,virágok virítanak, a Nap is egyre öregebb.

Senki sem tudja meddig leszünk mi együtt.

Ha nem tudom magamhoz kötni emberem szívét,

akkor minden hiába: a szív is csak tárgy marad.

*

Olyan nehéz, mikor látni a sok illatos virágot

és két ember pedig szenvedi egymás hiányát.

Tükörbe néztem, könnyem folyt: kis jáde pálcikák!

Vajon mindezt tudja a tavaszi szél?

PO CSÜ JI (772-846)

AZ ÖRÖK BÁNAT DALÁBÓL

(részlet)

A császár régóta vágyott egy szépségre, kiért birodalmakat érdemes ledöntenie. Országában évek óta kereste és egyet sem sikerült fellelnie.

Volt egy leány a híres Jang családban, -  most nagykorú lett. Születése óta rejtegették egy titkos szobában.

Az egyik reggel a császár elé került, hogy aztán felajánlja néki szolgálatát. Elbűvölő volt a tekintete és mosolyának varázslata felülmúlta a Hat Palota összes szépségeit. Pártfogóra talált.

A hűvös tavaszban kiváltságban részesült: a Császári Gyógyfürdőben lágy bőrét illatos olajokkal és meleg forrásvízzel fürösztötték. Először szemérmes volt, mikor segítségére siettek a serény szolgálók, hogy testét kényeztessék.

Aztán a császár azon melegében magas pártfogásába vette: felhőszerű hajzuhatagját, virágszirom arcát, gyengéden ringó, kecses járását. – Ágyasává tette.

Most már együtt ringott a testük a Lótuszvirág Ágyban. Rövidültek a tavaszi éjszakák, a Nap hamar az égen tündökölt. A császár reggelig fuldokolt a vágyban. Az ország ügyeiről alig tanácskozott, rá hiába vártak. A szép ágyasával éjjel és nappal kettesben lakomáztak s örvendtek a násznak...

Tavasztól tavaszig múltak az évek és nőttek a császári igények: sok-sok lakomák és sok-sok vadászatok. Minden este áldoztak az italnak és kéjnek.

Bár a palotában több mint 3000 szépség a császár óhaját leste, ám ő egyedül csak őt akarta, egyedül csak őt kívánta – és őt szerette.

Mikor Yang Kuj-fej az Arany Szobában elkészítette sminkjét, a császárt pompás szépsége várta. A nagy lakomák után a Jáde Toronyban mindig egyesült az ital, a szerelem – és mámor: a test és lélek lakomája.

*

Megjegyzések:

-Tang szüan-cungcsászár a szépséges Jang Kuj-fejt (Yang Guifei) ágyasává tette. Az apjának és a miniszterelnök bátyjának nem tetszett a császár kicsapongó, részeges életmódja, aki az uralkodást is elhanyagolta. 755-ben részt vettek a császár ellen történő összeesküvésben, amelyet lelepleztek. A lány bátyjait a testőrök kivégezték, őt pedig később megfojtották.

- A verset Weöres Sándor „Ének az örök bánatról” címmel teljes egészében lefordította.

*

DAL A LÓTUSZMAG GYŰJTÉSRŐL

Zöld hullámzó vízen sok lótuszlevél,

szellő lótuszvirágokat ringatott.

Bent, mélyen a lótuszvirágok között

két kis csónak siklott – és találkozott.

A leányra a fiú rámosolygott,

bájos leány zavarban volt, s elpirult.

A szemek rabja lett, nem volt menekvés:

gyémánt-jáde hajtűje a vízbe hullt!

*

Megjegyzés: a verset Weöres Sándor „Lótusz-szedők”

címmel lefordította.

*

PAJ HSZING CSIAN (778-826)

A NÁSZÉJSZAKA

Egy zöldellő tavaszi éjszakán a férfi

piros gyertya fényénél levette kalapját,

melyen szalagok díszelegtek és mutatták életkorát.

Ma egy virágnak rügyeit kell kibontania...

A pár figyelmes és néma volt,

nem fecsegtek, mint a papagájok,

lágy szenvedéllyel gondoltak a szeretkezésre.

Megfigyelték: a hím és nőstény papagájmadár is

most kívánták meg egymást.

A férfi elővette karmazsinvörös fejű madarát

és felhajtotta a nő rubinvörös alsószoknyáját,

ki aztán lassan széttárta hófehér combjait.

A férfi megsimogatta kedvese pázsitos ölét,

a nő pedig kezébe vette a férfi hímtagját,

szinte érezte szívének vad lüktetését,

nyelvével lágyan körbesimogatta, ajkával

ráfonódott: érezte, hogy az extázis elragadta! –

A férfi nyálával nedvesítette a prémes karmazsin

kagylót, s nyelvével csiklandozta azt.

A nő élvezte e kényeztetést, gerince bizsergett.

A férfi aztán az áldott rést birtokolni kezdte:

teljes erővel benyomta falloszát.

A nő tűrte e kegyes erőszakot, bár fájt, s vérzett öle.

A férfi egyre gyorsabban rohant a Gyönyörök Útján,

mint ahogy alatta a női test egyre gyorsabban zihált.

Villámok, vad rángás: horkanva, nyögve élvezett...

S a sperma, mint a háborgó víz lüktetve kilövellt! –

Édes csend, simogatás!– Pihegett izzadt testük. – –

Immár mindörökre férj és feleség lettek:

boldogan egyesült a JIN és JANG!

Mostantól kezdve a Gyönyör Édes Kapuja

már soha nem lesz bezárva előttük!

JÜAN CSEN (779-831)

KÉSŐ ŐSSZEL

Néztem, miként süllyedt a Nap a Nyugati fal

mögött.

A fedett sétányokon még eltévedt sugarak cikáztak.

A fákon a varjak fészkükbe bújtak, elcsendesedtek.

Kis kincsem már ágyban volt: rám várt -

szerelmesen!

 TAVASZI HAJNAL

              (variációk)

I

Már félig hajnal volt, még félig sötét

és réveteg álmomban éreztem virágok illatát,

halottam mezei pacsirta dalát... –

Egy kölyök húzta a harangkötelet, a harang 

táncolva, bongva dalolt: az emlék bennem zengett.

Húsz éve volt: a templomban láttam meg őt,

hajnalban, s éreztem a szerelmet!

II

Még félig hajnal volt, félig sötét. Réveteg álmomban

pacsirtaének szólt, s éreztem a virágok illatát. - - -

Egy ifjú húzta a kötelet: a harang bongva dalolt! -

Húsz éve volt! Ott a templomban láttam meg a lányt!

TU MU (803-852)

BÚCSÚAJÁNDÉK

A lány oly könnyed és kecses volt, alig tizenhárom,

mint a két hónapos friss szerecsendió az ágon.

Jangcsunak a tíz mérföldes körútján végigsétált a tavaszi szellő.

Volt ott sok asszony, leány: mégis te voltál a legszebb nő!

*

Semmit, de semmit sem jelent, ha túl sok az érzelem,

mert hiába mosolygok, a bort mégsem hozzák nekem.

Gyertyáknak van szívük, a lakoma szomorú nekik:

helyettem hullatják könnyüket – egészen hajnalig.

*

Megjegyzés: Tu Mu 827-ben találkozott Cseng Hao-hao-val,

aki 13 éves bájos „éneklő lány”, azaz kurtizán volt. Megfogta szépsége. 

Egy év múlva újra találkozott vele, majd azután csak 5 évvel később.

Ekkor írta számára e két négysoros verset, mint búcsúajándékot.

KITÁROM ÉRZÉSEIMET

Sokat vándoroltam folyókon, tavakon át - és ittam.

Oly sok vékony, karcsú lányt öleltem karjaimban.

Tíz évvel később Jangcsu-i álmaimból felébredtem

és a Zöld Palotában csak széttört szívekre leltem.

Megjegyzés: A Zöld Palota egy elegáns bordélyház volt.

HSZÜE FENG (kb. 806-876)

           

A PALOTA

Reggeltől estig a Tizenkét torony mindig készen áll,

a herceg a Halhatatlanság Tornyában áll és figyel.

Kapuk kilincsei faragott állatfejek: hidegek, némák.

Sárkányalakú vízórából elfogy a víz, vége a napnak.

A tükör előtt fésűk sorakoznak, kiválasztottra várva,

illatos selyemruhák jáde-testű titkokról álmodoznak.

Látom a kitárt ablakokon át, a díszes hálóteremben

csinos szolgálók készítik a császár ágyát - a nászra.

*

Megjegyzés: Faludy György „Reggel a császári palotában”

címmel lefordította.

LI SANG JIN (813-858)

A BELSŐ SZOBA TITKA

Vörös virágom harmatos és mézet őriz – édeset:

körötte lila lepkék, sárga darazsak keringenek.

Nyitott tavaszi ablaknál alszom és vágyról álmodom.

Férjem nem tudja meg: bújj mellém! Oly meleg a paplanom!

CÍM NÉLKÜL

Oly nehéz, ha nem látlak; oly nehéz, ha elmegyek.

A Keleti szél lassul, elhervad minden virág,

a selyemhernyó is meghal, nem sző már selymeket.

Egy gyertya sír, könnye hull: fehér tócsában áll.

Este verset írok, hideg holdfény arcomhoz ér.

Reggel, ha tükörbe nézek: a hajam hófehér.

A Paradicsom s Tündérek Szigete oly közel:

Kék madár! Mutasd az utat! Velem Te is jöjj el!

A „JÁDE VÁROS” SOROZATBÓL

A lombos fáknak árnyéka rám vetül,

vágyakat érzek, ha nézem Önt!

Jáde medencéjében fickándozom

sűrű lótuszlevelek között.

Ne fordítsa el fejét, hadd nézze meg

az arcát egy jóképű férfi!

Nem tudja más halandó, csak én – Önnek

gyönyörű vállait dicsérni...

Bíbor-Főnix ekkor torkos hevesen

elnyelte a Jáde ingát,

a méretes vörös hal táncolt vadul,

zengette a hárfa húrját! – –

Sok éjjel ringatott szerelmes csónak, –

szerelmem mégis elveszett! – –

Tömjénillatú selyempaplan alatt

a lány sírt – és szenvedett!

JÜ HSZÜAN CSI (kb. 843-868)

HERVADÓ BAZSARÓZSÁK

A virágszirmok hullanak,

sóhajtva táncolnak a szélben,

csábos illatuk halványul,

s bíznak tavaszi új reményben. -

Túl drága volt mindegyikük,

ezért senki nem vásárolta.

Túl édes volt mindegyikük,

lepkék hada nem ostromolta.

Ha ezek a szép virágok

a palotában nőttek volna,

boldogan virulnának most

egy szép szobában illatozva.

Ha őrizték volna őket

a szép, császári „Tiltott Kertben”:

a fejedelmek kívánnák –

ám ők most elhullanak csendben!

ŐSZI PANASZOK

Egyedül sóhajtozom. Bánatot hoz túl sok szenvedély.

Ősszel egymást kergeti a vágy, akár a Hold és a Szél.

Verik a dobot a közeli menyasszonyi szobában!

Éjszakánként ég a lámpám: őszülök - rideg magányban!

LI JÜ DÉLKÍNAI CSÁSZÁR (936-978)

EGY IGAZI KINCS

Reggel már majdnem kész a sminkje –

még egy kevés szájfényt tesz ajkaira.

Nyelve hegyével elégedetten végigsimítja.

Mikor aztán halkan dudorászik,

olyan szépek, édesek a cseresznyeajkai.

Bájos, amint bíbor köntösében átviharzik a szobán,

és jáde-kupából édes borral nedvesíti ajkait.

Oly törékeny, csábító: végig fekszik a hímzett ágyon,

huncut mosollyal rágja hajpántja vörös szalagját,

férjét nézi. – Aztán mohó tigrisként kúszik feléje.

*

Megjegyzés: a verset Faludy György is lefordította

A BUDDHISTA BARBÁR I.

Fénylő virágok. Aztán a Hold a ködbe búvik puhán.

Találkozni a legjobb idő titkos szerelmeseknek.

Új harisnyámban lépkedtem a párás, illatos mohán,

és a két kezemben arannyal átszőtt cipőim lengtek.

A Festmények Terme oldalán fogunk találkozni. –

Izgalomtól remegve vártam őt: karomba rejtsem. –

Forrón suttogtam a lánynak: „Nehéz volt kilopózni!

Úgy szeressél engem, hogy minden bajom feledjem!

*

Megjegyzés: a verset Illyés Gyula „Titkos szerelem” címmel fordította

 „Az utolsó Tang császár” név alatt.

A BUDDHISTA BARBÁR II. 

Tiantáj hegyén a lányt Penglaj kolostorba zárták.

Napközben szótlanul aludt a nagy festett teremben.

Csillogó, dús smaradt-felhő haja szunnyadt a párnán,

hímzett ruhája körül lágy, fenséges illat lengett.

Vigyázva hozzáosontam, ne rezdüljön a gyöngylakat,

mely védte őt: ezüst paraván mögött pihent szegény.

Álmodott talán: arcán földöntúli mosoly átsuhant. – –

S rám tekintett: szeméből sugárzott izzó szenvedély!

*Megjegyzés: Ez a vers Li Jü császár és sógornője Nü-jing

közti titkos szerelmi kapcsolatának állít emléket. A

„Penglaj” a kínai halhatatlan taoisták mitológiai hegyére

utal, amelyet „Penglaj Szigetének” hívtak.

A BUDDHISTA BARBÁR III.

Élesen zengett a sárgaréz, a nád és bambusz fuvola;

karcsú jáde-ujjaid alatt táncolt a bűvös dallama.

Titokban reám néztél, rabul ejtett szemed csillogása:

a vágy kettőnkből tört elő, mint fortyogó, izzó láva.-

Kis szobádban vadul szeretkeztünk, zajokra figyelve:

zavarta szenvedélyünk, vágytunk meghittebb csendre

Lakomának vége. Zajok elhaltak, üres lélekkel állok.

Szétszakadtak a lelkemben a szép tavaszi álmok!

LIU JUNG (990-1050)

MIELŐTT LEENGEDI

ILLATOS FÜGGÖNYÉT

Mielőtt leengedi illatos függönyét, folytatja

a kötögetést, ajándékot készít kedvesének,

közben azon aggódik: milyen rövid az éjszaka!...

Aztán sürgeti ifjú szeretőjét: bújjon az ágyba,

melegítse fel a mandarinkacsatollal bélelt paplanát.

Végül leteszi a befejezetlen kézimunkát,

selyemszoknyája zizzenve földre hull –

és átadja magát a féktelen szenvedélynek...

A lámpát égve hagyja a függöny előtt,

hogy láthassa szerelme arcát, mikor szeretkeznek.

OU JANG HSZIU (1007-1072)

NEM TARTASZ ATTÓL, HOGY...

Nem tartasz attól, hogy...

a szép leányok is megöregszenek,

megcsúnyulnak – és vége a tavasznak?

Amikor a szél meleg és a Hold csodás,

arannyal fizetnek bájos mosolyodért.

A gyümölcsfa kivirul, ha gondozzák. Ne várj!

Nem lehet virágot szakítani a fáról,

ha már elszáradt az ága!

A RÉGMÚLTRA GONDOLT

A kora reggeli fagy és fény

a függönyön át teste köré fonódott,

a lány kezét leheletével melengette,

aztán festeni kezdte arcát. –

A férfire gondolt, szemeivel

a távoli hegyeket kutatta.

A régmúltra gondolt, – sóhajtott:

miként a lágy szirmok lebegnek

és szemében könnyes bánat fénylett.

Énekelni akart, de mégsem tette,

mosolyogni akart, de nem tudott:

Szíve csordultig volt bánatos könnyeivel.

LÁGY SZELLŐ SUHANT

A VIRÁGOK KÖZÖTT

Lágy szellő suhant a virágok között:

a félénk és szelíd leány hozzám jött.

Hűs lótuszlevelek közt italt hozott,

s félve vigyázta csónakban a bort. -

Sok liliom ringott csónakja mögött.

A bor finom évjáratú volt s illatos.

A lány virágszirom arca meg oly csinos:

bort, szerelmet kóstolgattunk mind a ketten!

Ringó csónakunkkal hűs árnyékba mentünk:

bor után a szerelmet meg nem vetettük! -

Nem vettük észre: – homokpadon rekedtünk!

TAVASZ ELEJÉN

Déli kertekben, tavasz elején

dús virágokat táncoltat a szél,

messze viszi természet hangjait:

a kék ég alatt vidám ló nyerít. –

Zöld szilva oly nagy akár a borsó. –

Oly hosszú már a fűzfa levele,

görbül, akár a lány szemöldöke;

a repdeső pillangók oly szépek,

örülnek áldott aranyló fénynek.

Virágok ködpárnákon alusznak –

este, s füvek hűs harmatot isznak.

Lányok selymes, áttetsző ruhákban

függőágyban teli buja vággyal. –

Fecskék párosával a fészkükbe mennek:

egymásnak örök szerelmet csicseregnek!

CSIN KUAN (1049-1100)

EGY KURTIZÁN EMLÉKÉRE

Ívelt szemöldöke, csillogó szemeinek

varázslatos fényű pillantása

megbabonázta szívemet és lelkemet. –

Gyakran emlékezem arra az időre,

mikor a Nyugati part mellvédjének korlátján

könyökölve fekete hajfonatának felhője 

suhogott selyemharisnyáját súrolva.

Kinyújtotta zamatos nyelvét, végtelen csábító

puha szavakat suttogott fülembe:

„Még sohasem használtam!” –

Olyan volt a szeretkezésünk, mint mikor eső és köd

összekeveredik a Keleti szél vad rohamától. –

Most egy börtönben vagyok, mint elítélt,

      a mennyországban tán ez megbocsájtható? –

MADAM VEJ (született kb. 1050-ben)

EGYEDÜL, SZOMORÚAN

A lámpám fényesen világít, múlik az idő,

lassan csepeg a vízóra cseppje,

a szeretőm most hagyott el,

fázva bámulok az éjszakai hidegbe.

Fúj a féktelen nyugati szél

és lassan jő hozzám az álom.

Tudja-e valaki,–hogy milyen rossz nekem,

amint a vékonyka párnámon

egyedül pihen fejem? –

Selyemfüggönyökön és hímzett kendőkön

az őszi hajnal didereg,

fájdalom tör rám: ott belül

nyelem a sós, bús könnyeket...

Fényes Holdat látni még a nyugati ablakon. –

Utállak téged

és imádlak!

Mit szeretnék Tőled? – Csak én Tudom!

CSÜ SÜ CSEN (1063-1106)

TAVASZI VIGASZTALÓ

Hűvös tavaszt hozott

az eső és a huzatos szél.

Bort kortyolgatok, tűnt boldogságra emlékezem.

Künn a földön körtefaszirmok pihennek –

és sírok vigasztalanul. – –

Illatos füvek között sétáltunk

a folyó déli partján,

a búcsúzás könnyeit

elvitték a távoli hegyek.

Tegnap éjjel beteljesült az álmom:

szeretkeztünk önfeledten,

köröttünk fülledt pára lengett. – –

Aztán visszazuhantam a valóságba,

a régi fájdalom visszatért,

tehetetlenül forgolódtam a paplan alatt,

aztán félredobtam. –

Könnyebb a Mennyországba jutni,

mint téged megtalálni!

*

JEGYZETEK

ISMERETLEN SZERZŐK (i. e. 6. század)

A versek az időszámítás előtti Dalok Könyvéből (Si King) származnak, amelyet a híres kínai filozófus, Konfuciusz (Kung Fu-ce i. e. 551-479) gyűjtött össze.

CSANG HENG (ZHANG HENG, 78-139)

A rímes és a prózaversek kitűnő ismerője, híres matematikus és csillagász. A császár kinevezte a főváros fő csillagászának, majd később miniszter lett.

CE JE (ZI JE, III.-IV. Század)

A III.-IV. században élő, kiváló tehetségű és műveltségű költőnő, akinek a foglalkozása „éneklő lány”, azaz kurtizán volt. Az évszakokról szóló, vagy bátor hangvételű szerelmes és erotikus verseit maga adta elő.
 Később kolostorba vonult.

SEN JÜE (SHEN YUE, 441-513)

Állítólag törvénytelen gyerekként született. Ő alkalmazta először a kínai költészetben a ritmikus verselést. Tisztviselő volt, de később a taoista tanokkal rokonszenvezett és a hegyekbe vonult. Felvette a buddhista vallást és több értekezést is írt a buddhizmusról. Az érzéki szerelem dicsőítése miatt sok kritikát kapott. Híres összegző munkája a Dal története.

LIU SIAO-VEJ (LIU SHIAO-WEI, V. század)

V. századi költő, róla keveset tudunk, kevés verse maradt fenn.

VU LIANG CSÁSZÁR (WU LIANG, 464-549)

A Liang Dinasztia megalapítója. Uralkodása alatt békés korszak volt. Egyetemet alapított, pártolta a művészeteket. Hu Jang tábornok felkelést szított ellene, házában meggyilkolták.

CSIEN VEN LIANG CSÁSZÁR

(JIAN WEN LIANG, 503-551)

Vu Liang császár fia. Sikeresebb volt, mint apja. Hszü Li (Xu Li) költőt patronálta, aki erotikus verseiben az úgynevezett „palota költészetet” alapította meg.

HOU CSU CSEN CSÁSZÁR

(HOU ZHU CHEN, 553-604)

A Déli Csen Dinasztia utolsó császára volt 583-589 között. Züllött, részeges és nőcsábász életet élt. 
Szuj (Sui) hadserege megtámadta és kénytelen volt lemondani a trónról.

SÜ CSÜN CSIEN

(HSÜ CHÜN CH'IEN, 6. század eleje)

Nem találni róla információkat.

CSANG VEN CSENG

(ZHANG WEN CHENG, 657-730)

Ő volt a szerzője egy rövid erotikus műnek, amelynek címe: „A játékos istennők háza”. A költő a négysoros allegorikus erotikus versek kiemelkedő művelője volt.

CSAO LÜAN LÜAN

(ZHAO LUAN LUAN, 8. század)

Költőnő és közismert prostituált volt a Tang Dinasztia idején. A fővárosban Changanban (ma Hszian) élt.

HSZIE VEN (Tang Dinasztia, 8. század)

A költőnő a Tang dinasztia idején élt. Mást nem tudunk róla.

VANG VEJ (WANG WEI, 701-761)

A kínai költészet egyik legkiválóbb egyénisége, kitűnő tájképfestő és nagyszerű zenei tehetség volt. Ő alapította meg a Dél-Kína Tájképfestőinek Iskoláját. Konfliktust jelentett számára, hogy kitűnő tisztviselő és a taoizmus, valamint a Csan buddhizmus odaadó híve is volt.

LI PAJ

(LI BAI, LI PO, LI TAI BO, LI TAJ-PO 701-762)

Li Pajt (Li Bai) régi kínai nyelven Li Bo-nak, Li Po-nak és nálunk pedig LI TAJ-PO-nak (Li Tai Bo) ismertük meg.

Valószínűleg Közép-Ázsiában született, gyermekkorában a Szecsuan tartományban nevelkedett., később a taoista közösségekkel vándorolt. A híres kínai költő Tu Mu barátja volt. Viharos életét a tisztviselői munkában való részvétel és a kizárás jellemezte. Száműzték a fővárosból Changanból, mert 755-ben részt vett egy, a császár elleni összeesküvésben. Később kegyelmet kapott. A Jangce völgyében folytatta vándorlásait, hogy mecénásokat keressen műveihez. 62 éves korában halt meg.

SI KUNG SU (SI KONG SHU, 740-790?)

Életéről és költészetéről nincs információnk.

MENG CSIAO (MENG JIAO, 751-814)

Költő és az egyik legrégibb kínai írók egyike, akik a nagy prózaíró mester Han Jü (Han Yu) vezette körbe csoportosultak. Élete tragédiák és veszteségek sorozata. Három fia már ifjan meghalt, felesége pedig elhagyta. A hivatali munkája miatt elmarasztalták. Közel 500 verse maradt meg az utókor számára.

HAN SAN

(HAN SHAN, 8. század vége- 9. század eleje)

Nem kapott állást a kínai közigazgatási rendszerben és kis iskolákban tanított. Szerzetesként visszavonult a hegyekbe: nyírfakéreg kalapot viselt, facipőt hordott, de mindenesetre a világ Zen költőinek egyik legnagyobb alakja.

HSZÜE TAO (XUE TAO, 758-831)

Már életében is jó költőnek tartották. Egyike volt azoknak a sikeres kurtizánoknak, akinek már a Tang Dinasztiában is beszéd tárgy volt a kitűnő társalgása és költői művészete. Vej Kao (Wei Gao) katonai kormányzó volt az irodalmi mecénása. Úgy tudni, hogy Jüan Csen (Yuan Zhen) költővel is volt szerelmi viszonya. Élete végén visszavonultan élt és szorgalmazta a taoista templomokban a papnői hivatást is. Több mint 100 versét őrizték meg.

PÓ CSÜ JI (BAI YU JI, 772-846)

Egy régi tudós családban született Henanban. Hivatalnok volt, de állandóan kritizálta a rendszert, ezért 815-ben száműzték Changanból, a fővárosból.A buddhizmusban talált menedéket. Verseit felolvasta az idős parasztasszonyoknak és véleményeik alapján javított is rajtuk.

PAJ HSZIANG CSIAN (BAI XIANG JIAN, 776-826)

Vejnanban született, Csi Tuj (Zhi Tui) néven ismerték a Tang korban és Po Csü Ji (Bai Yu Ji) öccse volt. Jó elbeszéléseket és verseket írt.

JÜAN CSEN (YUAN ZHEN, 779-831)

A Tang Dinasztia legjobb költőinek és államférfiainak egyike. Úgy hívták, hogy „Jüan, a Géniusz”. Po Csü Ji (Baí Yuji) költővel életre szóló barátságot kötött. Sok reform elképzelése miatt többször is száműzték.

TU MU (DU MU, 803-852)

Tang Dinasztia korában élő költő, kalligráfus, festő és esszéista. Módos családból származott, ám később mindent el kellett adniuk, hogy túléljék a nehézségeket. Sikerült kisebb oktatói állást szereznie. 25 sikeres császári vizsga ellenére csak kisebb pozíciókat kapott, azt is élete utolsó hónapjaiban.

KSZÜE FENG (XUE FENG, kb.806-876)

A Palota Könyvtár szerkesztője volt. 850-ben Csij Hszüan (Cui Xuan) pártfogolta őt, főtanácsossá nevezték ki és Lüojang (Luoyang) családi szolgálatának főellenőre lett. Őszinte és szatirikus írásaival a vezetőket kigúnyolta, ezért lefokozták és Szecsuán tartomány egy határ menti településére küldték prefektusnak. Kilencven verse maradt meg az utókornak.

LI SANG JIN (LI SHANGYIN, 813-858)

Rendezetlen, jellegtelen életet élt. Kis hivatalnokként a fővárosban és vidéki katonai kormányzóságoknál dolgozott. Szimbolista versei erőteljesek. Szerelmi ügyeiről több cím nélküli verset irt. Nagy költő volt, egy eredeti hang a kínai költészetben, a későbbi generációk követték stílusát.

JÜ KSZÜAN CSI (YU XUANJI, kb. 843-868)

A Tang Dinasztia legjobb női költőinek az egyike, 50 verse maradt fenn. Ezekből is kitűnik szenvedélyessége, különleges és kreatív stílusa. A Tang főváros, Changan (ma Hszian) kifinomult kurtizánja, a költő és kormánytisztviselő Li Yi ágyasa volt, akit költészetében Csian (Zian)-nak hívott. A költő vidékre ment és később elhagyta őt. Jü Kszüan Csi visszatért a fővárosba, ahol rövid életét taoista apácaként egy kolostorban élte le. Továbbra is tartott szeretőket, ami egy európai szemével idegennek tűnik, de abban a korban ez bevett szokás volt.

LI JÜ DÉLKÍNAI CSÁSZÁR (LI YU, 936-978)

A Déli Tang Dinasztia utolsó császára volt. Költő, festő, zenész és kalligráfus. Az ő uralkodása alatt alakították ki a Dél Tang Kulturális Központot, amely csak 14 évig működhetett. 975-ben az uralmát a Song Dinasztia megdöntötte és fogságba esett.

LIU JUNG (LIU YONG, 980-1050)

Fucsian (Fujian)-ból származik. Bár nagyon tehetséges zenész és költő volt, mégsem futott be hatalmas karriert. Ifjú korában vándorló, csavargó életmódot folytatott és csak 47 éves korában tette le a sikeres császári vizsgákat. Nagy népszerűségnek örvendett az „éneklő lányok”, a kurtizánok körében, sok dalt írt számukra. Annak ellenére, hogy művei sikeresek voltak, mégis szegényen halt meg. Halála után a kurtizánok minden évben látogatást szervezek sírjához, hogy leróják hálájukat szép dalaiért.

OU JANG HSZIU (OU JANG XIU, 1007-1072)

Egy tudós, aki a nyugati ember szemével egy reneszánsz típusú ember: sikeres államférfi, történész, művészettörténész, irodalomkritikus, esszéista, a próza és a költészet mestere volt. Érzéki ember volt, akinek a „Carpe Diem” életérzésű versei közismertek. Halála előtt írta egy versében: „Mielőtt jő a fagy, a virágok/ az épületekkel szemben fényesen tündökölnek.”.

CSIN KUAN (QIN GUAN, 1049-1100)

Közismert erotikus lírai költészete. A császári vizsgáit csak 1085-ben tudta letenni. A nagy költő Sü Si (Su Shi) pártfogolta. Politikai szerepet vállalt, ezért száműzték és műveit betiltották.

MADAME VEJ (WEI WAN, született 1050-ben)

Északi Song Dinasztia idején elismert költő volt. Házasságot kötött Ceng Pu (Zeng Bu) miniszterelnökkel. Gyűjteményes kötetét „Madam Vej művei” címmel kiadták, a könyv elveszett.

CSÜ SÜ CSEN (ZHU SHUZHEN, 1063-1106)

Gazdag tudós családban Hangshou-ban született. Férjével diszharmóniában élt, ez költészetében visszatükröződik. Szülei sok versét elégették, mintegy száz megmaradt. Remek költő volt, ő inkább festőnek vallotta magát.

* * *

KÍNAI VERSEKET FORDÍTÓ KÖLTŐINK

András László, Ágner Lajos, Bernáth István, Csanádi Imre, Csongor Barnabás, Csukás István, Demény Ottó, D. Kovács Éva, Dudás Kálmán, Dsida Jenő, Ecsédy Ildikó, Fodor András, Franyó Zoltán, Galla Endre, Garai Gábor, Illyés Gyula, Jánosy István, Juhász Gyula, Kaffka Margit, Kalász Márton, Kálnoky László, Károlyi Amy, Kemenes Inez, Képes Géza, Király Lajos, Kormos István, Kosztolányi Dezső, Lackfi János, Lator László, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Orbán Ottó, Papp Tibor, Rab Zsuzsa, Rónay György, Szabó Lőrinc, Szabó Magda, Szedő Dénes, Szerdahelyi István, Tellér Gyula, Timár György, Tokaji Zsolt, Tőkei Ferenc, Weöres Sándor.

*

ELIZABETH BARRETT BROWNING

(1806. március 6.- 1861. június 29.)

Elizabeth Barrett 1806. március 6-án született Coxhoe Hall-ban. Édesapja Edward Moulton-Barrett dúsgazdag Jamaica-i ültetvények birtokosa, édesanyja pedig Mary Graham-Clarck, gazdag földbirtokos leánya.

A család 1809-től élt Hope End nevű birtokán. Elizabeth itt töltötte a gyerekkorát 2 húgával és 8 öccsével. Már gyermekkorában kitűnt testvérei közül intelligenciájával. 1818-ban írta.(12 évesen) A marathoni csata című versét, melyet édesapja 1820-ban kinyomtattatott 50 példányban.

1821-től kezdve a tuberkulózis miatt ópiumot és különböző gyógyszereket kellett szednie. Elisabeth egész élete során betegeskedett. Később leesett egy lóról, és emiatt egész életében nyomorék maradt.

1825-től kezdve jelentek meg versei különböző újságokban. 1826-ban (20 évesen) jelent meg első verseskötete, Gondolatok az értelemről és egyéb költemények címmel, név nélkül.

Édesapja az édesanyjának 1828-ban bekövetkezett halála miatt az egész családdal Simouth-ba, majd Londonba költözött. Elizabeth egészségi állapota romlani kezdett, ezért egy vidéki rokonához került Torquay-be, hogy megerősödjön. 1840-ben legkedvesebb öccse, Edward egy vitorlásbalesetben meghalt, így a költőnő újra letargiába esett.

1845-ben találkozott későbbi férjével, Róbert Browninggal, és leveleztek egymással. A szerelem pozitívan befolyásolta egészségi állapotát. Ekkoriban keletkezett Elizabeth Barrett Browning leghíresebb, világhírű, magyarul is olvasható műve: a Portugál szonettek. A 44 szonettet 1845-1846-ban írta, és 1847 elején megmutatta Robert Browningnak, aki elhitte, hogy ezek fordítások, ám később bevallotta a költőnő, hogy ő írta azokat. Kettejük olthatatlan szerelméről és a feltétel nélküli női rajongásról szóltak a szép szonettek. Elizabeth valósággal kivirágzott a szerelemtől. Zsarnok apja elöl Robert Browninggal Párizsba szöktek, ahol házasságot kötöttek, majd az ifjú pár Olaszországba költözött, és Firenzében telepedett le.

Elizabeth hosszú idő óta ismét otthon érezhette magát a Casa Guidinek keresztelt házban. Édesapja a szökését és házasságát soha nem bocsátotta meg, sőt kitagadta, s ez fájdalmat okozott neki. 1849-ben született meg kisfia, Robert Barrett-Browning, akit Penini-nek becéztek.

1850-ben Poems címmel adták ki először Elisabeth szerelmes verseit, amely tartalmazta a Portugál szonettek-et is. Ezen kívül a többi műveit eddig még nem fordították le magyar nyelvre.

1861. június 21-én halt meg Firenzében, és ott is temették el az angol kolónia temetőjében.

PORTUGÁL SZONETTEK

                                  I

          Theokritosra gondoltam, az ének

          Az édes és bús évekről szólt újra,

Amely mindig kegyes kezében hordta

Halál ajándékát ifjúnak s vénnek.

Én küzdöttem antik nyelv ütemének

Hullámain sós, dús könnyekbe fúlva,

Múlt életem édes-szomorú búja,

A lassú-léptű bús és komor évek

Árnya kísértett. Tudtam azt, hogy ott jár

Rejtélyesen egy idegen mögöttem,

Ki hajamnál fogva hátra húz s cibál:

Találd ki, ki vagyok? – s én azt feleltem

Dörgő, szörnyűséges hangra: „A Halál.”

Hang válaszolt csengőn: „Nem. A Szerelem.

                         V

Föltartom szívem ünnepélyes pózban,

Miként Elektra a halotti urnát,

Szemedbe tekintek, s a hamu halmát

Földre öntöm. Nézd benne mennyi bú van!

Nézd mennyi kín, amit magamban hordtam!

Mennyi vörös vad láng születik újra

Szürke hamu alól, s ha széttapossa

Lábad, a sok láng megfullad koromban.

Jó lenne tán… Ám ha te álmodozva

Mellettem állsz, a szürke port a vad szél

Újra felélesztheti, s akkor babér

A fejeden, Szerelmem, meg nem óvja

Hajad. Szétégetik sziszegve lángok.

Ne késlekedjél hát tovább! Vigyázz most!

                                    VI

Menj tőlem el…Így is azt érzem én

Ezután mindig árnyékod leszek,

Mert más irányítja a lelkemet,

Tanácstalan vagyok a küzdelmén.

Ha sétálok és arcom bántja fény,

A napsugár elé a kezemet

Nem egyedül teszem. Megóv kezed,

A jelenlétedet érzékelém. –

Ha végzet áll közénk, szívembe forr

S duplán dobogja szívem szívedet.

Álmot hordok, mint szőlőfürt a bort,

Amikor forrón kérem az Eget:

Hallja Neved, adjon nekem a Sors. –

A két szememben látni könnyedet.

                           VII

Érzem a világ arca változott,

Hogy hallottam lelkednek lépteid

Mellettem, mert tudom ismérveit.

Remény vár, nem a rideg sírtorok.

Szerelemnek rabjaként az Ámor,

Élet új ritmusára megtanít.

Kisgyermekként szomorúságait

Adta az Isten bú italából. –

Sors édességként most nekem adott.

Változhat ország, s mennyboltja bárhol,

Művészetnek léte itt vagy ott,

De nem…lant s zene…szerelmi mámor.

Te vagy (Tudják és zengik angyalok)

Az ki bennem él, s akire vágyom!

                           XLI

Köszönöm annak, aki szívéből

Szerelmet adott, s viszont adtam én!

Hallotta, amint szívem börtönén

Áttörve egy bús dal szállt könyörgőn.

Megállt egy pillanatra, s a mélyből

zengő dalból tudta, hogy mily szegény,

Kinek hangjából felsírt a remény, –

mint ima a templom hűvöséből.

Hozzá szólt a művészi hangszerem,

Az isteni lant, – és hullt a könnyem! –

Hogyan adjak hálát? Sorsom perelem!

Oktass! – Jóságod hogyan köszönjem? –

A sorscsapás nem győzhet ellenem, –

Ha szerelmed őrködik fölöttem!

                           XLIII

Hogyan szeretlek? – Oly sok út vezet

Hozzád el mélységben és magasban,

Mennyet s Létezést hordom magamban,

Lelkem határtalanul úgy szeret.

Szeretni a köznapokban lehet

Tégedet a fényben és bajokban.

Úgy szeretlek, mint aki harcokban

Jogaiért küzd, mely újjá teremt.

Szeretlek, mint a régi bú tüzelt –

Lángoló, vad s őrült szenvedéllyel,

S miként gyermekkoromban a hitet

Szeretlek, szomorú szentjeivel,

Mosollyal, könnyel, az életemmel –

S halál után – teremtő erővel!

                                DAL

Sírj, mikor nevetni kéne!

Nevess, – könny jön majd utána!

Feleség: szépség és bánat...

Gondolj áldott új csodákra!

Ne szomorkodj, szívébe zár!

Kényelmet ád az oldalán:

Nap szép tengerágyon alhat,

Rád csillagoknak fénye vár! –

Remélj, s ne örülj! A rózsa

Nyílik – s hervad nemsokára!

Olasz napok alkonyat nélkül

Fordulnak éjszakába…

Örülj, a sorsod változik!

Legyél vidám – megtudva azt:

Gond elszáll szivárvány szárnyain,

Ha őrzöd igaz önmagad!

                        *

Bicske, Galagonyás dűlő, 2007 09.21

(Nyersfordítás: New York, 2006. 02. 27 )

                      ÉLET ÉS SZERELEM

                                       I

Gyorsan haldokló életem

Vak volt, nyugodt, mint a halál,

Fogyott, akár a hópehely,

Mely pihegő mellekre száll.

                                       II

Szerelmesen megismertem

Mesés világnak álmait,

Szent kéz őrködött fölöttem,

Megadta szívem vágyait!

                                       III

Bús szívembe derűt kaptam,

És mint vidám fecske: – szálltam,

Szilaj csikóként rohantam –

Ezüstös párát ziháltam.

                                       IV

Felfelé ívelt életem:

Átölelt és melengetett!

Ki tudta – mi lesz énvelem?

Megtalálom – szerelmemet?

Fordítás: Budapest, 2013. november 10.

              EGY FÉRFI KÍVÁNALMAI

                                   I

Szeress teljesen, édes!

Érezz, gondolj és láss! –

Szeress legnagyobb fénnyel,

szeress! –Te édes társ!

                                   II

Szeress ifjúságoddal,

őszinte vággyal,

a puha ajkaiddal: –

érzékeny világgal!

                                   III

Szemeid olyan kékek,

szeress azúrkék tavával!

Te adhatsz színt az égnek

Mennyeknek akaratával?!

                                    IV

Szeress! –Mint összebújtunk:

ha hullt a hó s hűs eső!

Szeress! –Amint hallgattuk

szívedet: miként ver ő!

                                     V

Szeress kitárt karokkal,

mely úgy szárnyal szabadon!

Szeress a sétáiddal:

s követlek hallgatagon!

                                     VI

Szeress lágy hangjaiddal,

mely örömet zengedez!

Szeress szűz pírjaiddal,

ha azt suttogom: „Szeress”!

VII

Szeress, ha lelked mélyén –

sóhajtva azt kívánod:

a vágy ne hagyjon békén:

legyen élted s halálod!

VIII

Szeress friss levegővel,

mely körülvesz téged!

Szeress – bús esdeklően:

angyalok énekével!

IX

Tisztán, merengve szeress,

mint hegytetőn a tölgyek!

És csábosan is szeress,

mint a megnyerő hölgyek! –

X

Jelenben és jövőben

reménykedik az ember,

hogy megbízhat a nőben: –

szeret hű szerelemmel!

XI

Nő szerelme nem mese! –

Ha bizonyítod, édes: –

Tán, félévig szeretlek! –

Egy férfi – ennyire képes!

Budapest, 2013. november 7.

              LORD WALTER FELESÉGE

                       Lord Walter's wife

                                 Lady

„De miért megy el?” – kérdezte a Lady, mialatt 
         ketten ültek az árnyas tiszafa alatt, –

és tengerkék szemeivel ártatlanul pislogott

a mellette lévő férfira.

                                Maude

„Mert félek magától.” – válaszolt a férfi. „Ön, 
         Lady félelmetes, és az amit kíván... –

Félek, mert behálózná lelkemet aranyszínű,

illatos hajával.”

                                 Lady

„Ó, ez nem ok!”- mondta a Lady. „Nem ok!

Az ilyen csomó könnyen kibogozható. –

És a szépség, amit a pillanat varázsa adhat? Hisz 
         a napsugár is ezernyi fényből áll.”

                               Maude

„A búcsúzás is ilyen!” – a férfi válasza. –

A napozás pedig végzetes időnként... –

Nagyra értékelem férjét, Lord Waltert, ki most

hatalmas birtokát körbelovagolja.”

Lady

„Ó, ez... – mondta a Lady – nem ok. – Ön

megszagolja- más kerítésen illatozó rózsát?

És ha többször is akarja? – Történt e valami bűn?

Ürügy ez a megtartóztatásra?!

                                 Maude

„De én...– erősködött a férfi, – másnak ígértem

szerelmemet és szabadságomat!

Szeretni egyedül, egyedül csak azt szeretem,

aki engem választ, – és viszont szeret!”

                                  Lady

„De ez ...– így a Lady – nem ok. Szerelemnek

mindent szabad. Mondom Én! .–

Akarja ön a hetet gondokkal kezdeni? –

Megkaphatja! – Ezt akarja?!

                                Maude

„De Ön....– érvelt a férfi. .– Önnek leánya van,

fiatal kisgyermeke,

kit tisztának kell nevelnie! Én itt hagyom Önt, –

mert angyalok vigyáznak rám, s féltenek!”

                                 Lady

„Ó, ez....– válaszolt a Lady – nem ok! –

Az angyalok is letérnek az útról! –

És Dóra még gyermek, nem vesz észre semmit...

Bár önnek kéne kérlelni, vágyni engemet!

                                Maude

„Mikor a rózsát leszakítják, szúr és haragszik.

Miért most, – velem akar lenni tisztátalan?

Miért akarja végzetét?! – Ó, bár lenne csúnya,

telve gyűlölettel! – Mily elátkozott vagyok!

                                 Lady

És a Lady megvetően kacagott. –„Ez az ember,

ez az ember olyan ártatlan szegényke!...

Szép erkölcsi nevelést kaphatott a szüleitől:

a bűnt emlegeti, mely nem is az! Ajándék!”

                                Maude

A férfi lángra gyúlt arccal kiáltott:.– „És Ön?!....– 
         Maga a bűn, – amely bűzlik Ön körül!

A bűn igaz társra talált! Ön és a rossz hírnév

pimaszul együtt sétál!...

                                 Lady

„Minő okon és minő jogon ítélkezik felettem?! .–

Nem talál tisztességesnek engem?

Miért? – Sir?! Miért?! – Hiszen a nevem tiszta! – 
          És – feleség vagyok!

                                 Maude

„A Nap is tán Ön körül kering?! Fénye nem égeti,

Lady? Ecseteljem a dolgot pontosabban?! –

Ó, a csillag miként is tündököl!? – Nekem adná 
         azt, – ami csak férjét, Waltert illeti!”

                                 Narrátor

„Ha egy férfi megtalál egy nőt, és feleségül veszi,

akkor árut is vesz, miről csak

később tudja meg – milyen is valóban! Mindezért 
          köszönetet is mond: – boldogító Igen-t.”

                                   Lady

„Mégis ócsárolnak minket! – Visszaélnek
         a jóságunkkal, és ha mindent megkapnak 
azt terjesztik rólunk, hogy nem is vagyunk olyan

makulátlanok. Sőt túl gonoszak vagyunk!”

                                 Maude

„Egy pillanat, – Könyörgöm, figyeljen! –

Egy csúnya szó motoszkál fejemben,

amit ki kéne mondanom, de mivel nővel vagyok
         – inkább nem teszem!”

                                  Lady

„Ön morog, Sir? Belesápadt az izgalomba,

amikor megmutattam Önnek egy gyűrűt,

és rajongva megcsókolta, mikor leejtettem...–

Nem számít!... Hagyjuk a vitát!...”

                                 Maude

„Megtiszteltetés, hogy az Ön oldalán sétálhatok, 
         és beszélgethettünk az érzékekről, a bűnről.

Hallottam, – ebben egyetértek Önnel, hogy van

néhány férfi, aki szinte vadállat!”

                                Narrátor

„A szerelemnek erénye a bátorság! – miként a

          fehérség a magas hegyeken lévő hónak,

És a halhatatlanság, miként minden nagy léleknek 

          a küzdelem, a kitartás és a teljesség!”...

                                    Lady

„Mélységesen szeretem Waltert! – És Ön, Maude,

kiállta a próbát, bár nagy volt a kísértés!...

Nem történt semmi!...Miért is nyomja a gond? – 
         Vagy zavarta egy kis ártatlan, édes játék?...

                                Narrátor

A férfi a szerelemére gondolt, lelke nemesedett:

képes volt megálljt mondani a flörtnek,

az ellenállhatatlan bűnnek: az erény győzött, –

nem árulta el.

                                    Lady

„Eltökéltem magamban: bizonyosságot szerzek

abban, hogy illúzió vagy valóság a hűség!

Ön nemes volt, kiállta a próbát! Most még jobban

tisztelem Önt, Maude!”

                                   Maude

„Nézzem meg engem Lady, szemtől-szembe!

Szemeimnek fényei csak

olyan nőt imádnak, akit szeretek én,

és ő is viszont szeret!”...

                                      Lady

„Mily érzékeny Ön? Sebet ejtettem lelkén,

nem hagyva, hogy gyógyulhasson az?

Tegye félre sérelmeit! Elmesélem Önnek,

mint nő – milyen is vagyok valóban!”...

                                   Maude

„Tévesen ítél meg engem! Véleményem az Önről

oly tisztességes, mint Walter barátomé!...

Megígérem, hogy többé nem ítélkezem!...

Ön kezébe teszem barátságunk jövőjét!...”

                            Lady 

"Tényleg megsértettem Önt? felejtse el!

Valterom barátja az én barátom is! -

Jöjj Dóra! Kis angyalom, segíts nekem megkérni 

barátunkat, hogy velünk vacsorázzon!"

Fordítás: New York, 2006. 03.03., Budapest, 2014. 05. 02.

Megjelent: A Négy "E" kötet  7-22. oldalán

*

EMILY DICKINSON

(1830. december 10.- 1886. május 15.)

Emily Elizabeth Dickinson, a leghíresebb amerikai költőnő 1830.december 10-én született a Massachussetts állambeli Amherstben, ahol apja ügyvéd volt. Szülővárosából alig mozdult ki, szinte az egész életét ott töltötte. 1854-ben elkísérte apját Washingtonba a kongresszusra és ott megismerkedett és beleszeretett egy idős lelkészbe, akiről később kiderült, hogy nős. Ez számára óriási csalódást jelentett és utána élete végéig bezárkózottan élt a családi otthonukban.

Emily Dickinson nagy tudással és műveltséggel rendelkezett, amely megmutatkozott költészetének sokszínűségében és levelezéseiben. Kitűnően ismerte az angol és a klasszikus irodalmat, tanult retorikát, filozófiát, bibliát, történelmet, földrajzot, geológiát, botanikát, természettant, fizikát, csillagászatot, matematikát. Az angolon kívül latinul, franciául és németül beszélt. Többek között kedvence és példaképe volt Elizabeth Barrett Browning, a híres angol költőnő is. Számára a puritánság hitvallás, létforma volt. 1886. május 15-én halt meg.

1775 verset írt, költészetének a témája az Élet-Halál, a Természet, a Szerelem, az Idő és az Örökkévalóság, valamint a Magány. Központi témája a szenvedés. Verseinek többsége szinte epigramma tömörségű. Életében csak néhány verse jelent meg. Halála után testvére Lavinia 1890-ben jelentette meg első ízben verseit. Azt követően több alkalommal is kiadták. 1955-ben jelent meg T.H. Jonhson szerkesztésében a kritikai kiadás, majd utána újabbak következtek. Összes verseit 1970-ben Londonban adták ki.

Magyarországon több antológiában is szerepeltek versei, de csak 1978-ban, a Magvető kiadásában jelent meg egy szűk válogatás (167 vers az 1775-ből!) „Emily Dickinson válogatott versei - Károlyi Amy fordításai és tanulmányai” címmel, majd ezt követte az Európa Könykiadó 1989-es könyve „Emily Dickinson versei” címmel, amely 178 verset tartalmazott. Több vers több fordítói tolmácsolásban is megjelent. A kötetet Ferencz Győző válogatta és szerkesztette, a fordítók pedig Beney Zsuzsa, Ferencz Győző, Gergely Ágnes, Hárs Ernő, Károlyi Amy, Pór Judit, Székely Magda, Tábor Eszter, Tótfalusi István, Weöres Sándor voltak. A fordítás alapjául főként az 1970-es londoni kiadás szolgált.

Jómagam több Emily Dickinson verset is lefordítottam, megjelentettem, főként olyanokat, amelyeket még nem fordított le senki magyar nyelvre. A versek rendszerezését, sorszámozását a 2003-ban New Yorkban „The collected poems of Emily Dickinson”(Emily Dickinson összes versei - Barnes & Nobles Kiadás) kiadott gyűjteményes kötet alapján végeztem.

A kötet 5 fejezetbe gyűjti össze a verseket. Ezek a következők:

Élet; Természet; Szerelem; Idő és Örökkévalóság; Magányos Vadászkopó(„Kivert kutya”).

Az első három fejezetből kedvem szerint válogattam verseket, mivel majd egyszer bővebb válogatást kívánok kiadni, ha a sors engedi.


AZ „ÉLET” CIKLUSBÓL


II

JOGUNK TŰRNI AZ ÉJT

Jogunk tűrni az éjt,
jogunk a reggelt
mindent jegyez az ég
jót s bűneinket.

Most új csillag ragyog fel,
vagy vár halálra.
Köd van. Ám feldereng az
út - nemsokára!

 Budapest, 2010. december 30.

III

LÉLEK

LÉLEK, hánykódsz megint?
Az igaz túlélhet
ezernyi tévedést, 
és kínlódva győzhet!

A szorgos angyalok
lajstromoznak minket.
Az ördögök mohón
kívánják lelkeinket!

Budapest, 2010. december 30

VI

HA FÁJÓ SZÍVET

Ha fájó szívet megvédhetnék,
nem élnék hiába.
Ha bús életben is nyughatnék,
szelíd magányba',
vagy félénk vörösbegyként
szállnék egy fára. -
nem élnék hiába!

Budapest, 2010. december 30

VII.

LELKEM MÉLYÉT

Lelkem mélyét
megérintem én!
Van rá erős esélyem!…
Barangolás egy falun át,
csodás, lágy messzeségben!
Ibolyák nem gyaníthatták
a mezőkön pihenve,
a küzdelem már késő:
elmúlás jő sietve!

Budapest, 2010. december 31

 IX

A SZÍV ELŐSZÖR ÖRÖMET KÉR
  
A szív először örömet kér,
aztán mentséget fájdalomra;
majd kis fájdalomcsillapítást
a súlyos bánatokra.

 Aztán pihenni tér. –
ám ha azt akarja 
a Nagy Inkvizítor mindentől
megszabadíthatja.

Budapest, 2011. február 7.

XII

AZT KÉRDEZEM…

Azt kérdezem: nincs más dolog?
Nincs semmi eltagadva?
Teremtőm: Nagy Kereskedő,
reám néz mosolyogva.

Brazília?! – Egy gombnyomás. -
S indulok új utakon! –
„De asszonyom, van más is még! –
Kívánja? – Megmutatom!”

Budapest, 2011. február 7.

XIII

A LÉLEK VÁLASZTJA
TÁRSASÁGÁT

A lélek választja társaságát,
mint zárat az ajtó;
az isteni mindenhatóság
sosem tolakodó.

Gyors harci szekér nem állítható meg
a szűk kis kapunál;
miként a császár előtti térdhajlás
a gyékény szőnyegen.

A császár hatalmas nemzetével
mindig egyet akar;
erős akarattal szabályozni
az indulatokat.

Budapest, 2011. február 7.

XVII

HA AZ ÉJSZAKÁNAK VÉGE

Ha az éjszakának vége,
és hajnal közeleg,
megérint a sok fénysugár,
s hajunkon elmereng.

Mosolygödröcske arcodon,
bámulod e csodát:
rémítő sötét éj eltűnt,
s az éjfél messze már.

Budapest, 2011. február 7.

XX

ÉN MÉG SOHA…

Én még soha nem kortyoltam friss sört
mély, gyöngyöző sörös fakupából.
Nem kedvelem Rajna-vidéki kádakat,
melyekben alkohol erjed, szaga árad.

A levegő mindent mindent megrészegít,
züllött alakká tesz a szeszes harmat is,
mely nyárvégi napok során tovaillan,
és elpárolog a hegyi fogadók között.

Akkor kocsmárosok a részeg méheket
kiengedik a gyűszűvirágos ajtón,
a lepkék pedig feledik álmaikat,
és inni kívánnak még nagyon sok italt!

Kis angyalkák dalolnak havas kalapban,
ablakokban szentek ámulva figyelnek,
nézik az imbolygó kis iszákosokat,
kik dülöngélve a Napba hunyorognak.

Budapest, 2011. február 7.

XXI

FALJA A DRÁGA BETŰKET

Falja a drága betűket,
tudása egyre nő.
Tudja azt: még most is szegény,
ez még csak porfelhő.

Hánykódás mentőcsónakon,
kis szárnypróbálgatás,
Csak egy könyv. Ám hordozza
szabadság mámorát!

Budapest, 2011. február 13.

XXXVII

MINDEN MÁMORÍTÓ PILLANAT

Minden mámorító pillanat
ára sajgó fájdalom,
és a gyötrelemmel arányos
a mámor is.

Minden kedves óra
az évektől kicsalt alamizsna,
keserű küzdelem a fillérekért! –
Kincses ládánk tele könnyeinkkel!

Budapest, 2011. február 13.

XLI

A LÉLEK SAJÁT MAGADNAK…

A lélek saját magadnak
egy fenséges barát,
vagy egy kegyetlen kém, akit
ellenség küld reád.

Aki bízik önmagában,
az nem vár árulást.
Önmaga uralkodója,
tiszteli önmagát.

Budapest, 2011. február 13.

XLIV

A MŰSOR NEM VALÓSÁG

A műsor nem valóság,
és mégis csinálják!
Az állatkert nekem
a szomszédságomban áll.
Fair play. –
mindkettőt látni akarom!

Budapest, 2011. február 13.

LIII

AZ ISTEN CIPÓT ADOTT

Az Isten cipót adott minden madárnak,
nekem morzsa jutott;
nem ettem meg, bár éheztem –
ez szívszaggató volt.
Próbára tett az éhség,
keserű pirulát adott. –
Öröm a balszerencsémben:
lelkem bőségért sóvároghatott.

Hatalom az ínség fölött
egy kalász, amely magában
a bőség örömét rejti,
s összegyűjti egy magtárban. –
Mint egy Earl az indiai hajókat,
csodálom e gazdagságot. –
E morzsányi hatalmammal
a Mindenség fölött uralkodok!

Budapest, 2011. február 20

LVI

BIZALOM

Bizalom úriemberek
tisztes találmánya;
akár okos mikroszkópok
feltáró csodája.

Budapest, 2011. február 20.

LIX

A KEZEIMBEN ERŐ FESZÜL

A kezeimben erő feszül,
nem félek a világtól;
nem vagyok oly erős, mint Dávid,
ám kétszer olyan bátor.

Barbár voltam önmagam is,
mikor kaviccsal céloztam,
miként Dávid Góliátra.
Vagy tán nagyon gyenge voltam?

Budapest, 2011. február 20.

CVII

A NÉMA VULKÁN KÉSZEN ÁLL

A néma vulkán készen áll
kitörni, – sohasem pihen.
Biztos abban, hogy robaja
félelmet kelt mindenkiben.

A természet nem mondja el –
az Isten hangja szól;
ha az ember nem éli túl,
akkor ki válaszol?

Isten üzen, ha nem is szól,
s minket fecsegni hagy:
a halhatatlanság titka –
mindig övé marad!

CXXIX

SEGÍTSÜNK A ZORD IDŐBEN

Segítsünk a zord időben,
és adjunk sok tisztaságot;
ha nem őrizzük a Földet, –
kilyukasztják a világot

CXXXII

LEHETNE Ő KEGYESEBB

Lehetne Ő kegyesebb,
ha a Földre tekint:
álmom szigetét rabolja, –
s mindent megsemmisít!

CXXXVI

PALÁNKTÓL PALÁNKIG

Palánktól palánkig
lépkedek, óvatos vagyok;
fölöttem csillagok, lábam
tengervízben tocsog.
Nem tudom jövőmet,
lesz-e egy csöndes szigetem?–
Ez bizonytalanná teszi
nyugalmas életem.

Budapest, 2011. február 21.



A „TERMÉSZET” CIKLUSBÓL

I

MINDENSÉG, A GYÖNGÉD ANYA

Mindenség, a gyöngéd anya,
oly fenséges a türelme,
törékeny is, meg szeszélyes. –
S ha fedd is – mintha szeretne.

Az erdőben és a dombon
sétáló mindent láthat:
fürge mókusok otthona
és sok énekes madárnak. –

Milyen csodás, beszédes
egy nyári délután? –
A háznépe együtt van,
s a napnyugta után:

templomi padok között,
zsámolyon térdepelve
halk, ájtatos ima száll
suttogva, könyörögve. –

Mikor minden gyermek alszik:
indulnak mesevilágba,
az arcukon játszik a fény –
az égi lámpa zsarátja! –

A Mindenség ragaszkodással,
gondosan, mindig törődve
aranyló ujját ajkaira téve
mindenütt vigyáz – a csöndre!

Budapest, 2011. február 25.

II

TÉNYLEG REGGEL AKAR LENNI?

Tényleg reggel akar lenni?
A kelő Nap fontos dolog?
Láthatom e – hegyek fölött
miként nő a csodás korong?

Olyan, mint egy tavirózsa?
Lebeg, mint egy könnyű madár?
Olyan vidéket tár felém,
melyet szívem magába zár? –

Ó, balga tudás! Bolyongás! –
Mennyről való okoskodás! –
Mondd el vándor, honnét ered
sok reggeli hazudozás?

Budapest, 2011. február 28.

VI

A VÖRÖSBEGY ELSŐ, AKI…

A vörösbegy első, aki
a hajnali csöndben
dallal köszönt és tudósít,–
hogy eljött Március!

A vörösbegy első, aki
áradó énekével,
s angyali tisztasággal –
köszönti Áprilist!

A vörösbegy első, aki
fészkéről szótlanul
is kimondja: ez a házam,
s megszentelte – az Úr!

Budapest, 2011. február 28.

XXII

MINDENÜTT EZÜSTÖS CSILLOGÁS

Mindenütt ezüstös csillogás
figyelte a homok karéjt,
hogy aztán halálra ölelje
a föld kicsinyke szegletét.

Budapest, 2013. november 26.

XXXI

TERMÉSZET RITKÁN HASZNÁL

Természet ritkán használ sárgát,
inkább a többi színeket;
naplementét csodásra festi, –
tékozolja a kékeket.

Mint nő a pénzt, úgy pazarolja
a skarlátvörös szín-árnyakat,
a sárgát ritka becsben tartja, mint
a nő a szerelmes szavakat!
Budapest, 2013. november 27.

XXXVIII

LÁGY DÉLI SZÉLLEL

Lágy déli széllel
dongók jönnek,
vizet isznak, – és
tovarepülnek.

Nagy Kasmíron át
pillangók szállnak,
gitárzenémre
táncot járnak!

Budapest, 2013. december 1.

XLI

MINT HATALMAS
RIVALDAFÉNYBEN

Mint hatalmas rivaldafényben,
vöröslöttek a fák, –
a távoli vörös Napkorong
szétszórta sugarát.

Univerzumot köszöntöttem,
üdvözöltem e csodát,
a fenséges szép ruháikat,
melyeket Isten ád!

Budapest, 2013. december 1.

LIV

MÉHEK SZORGOS ZÜMMÖGÉSE

Méhek szorgos zümmögése –
lelkemet is megigézte.
Meghalni tán sokkal könnyebb,
mint megtudni sok miért?-et, –
és a választ.

A domb felett vöröslő ég
miért bíborló lánggal ég? –
Bárki is tudni akarja: –
mindenütt Isten hatalma! –
és kegyelme!

A hajnali fény varázsa: –
világ tündöklő csodája!
Ki a művész? – Mondd el nekem!
Ki festette neked – nekem? – –
Ki kell mondani!

Budapest, 2013. december 1.

LVI

MÉHET NEM IZGATJA

Méhet nem izgatja a méz
pedigré-mánia;
számára a lóhere is –
arisztokrácia.

Budapest, 2013. december 1.

Megjelent: A Négy "E" kötet 23-40. oldalán


A "SZERELMES VERSEK" CIKLUSBÓL


 I.

ENYÉM FEHÉR VÁLASZTÁS JOGA!

Enyém fehér választás joga!
Enyém, királyi sikk!
Enyém, a skarlát börtönöm jele: –
Rácsok sem rejthetik!

Enyém az elképzelés és vétó!
A síremlékeink,
Cím és a rang adományozása! –
S elfogynak éveink!

Budapest, 2015. július 24.

II.

RÁM HAGYTÁL, ÉDES ...

Rám hagytál, édes, két hagyatékot: -
Szerelem hatalmát.
Mennyei Atya hozzáadta tán
Áldott akaratát.

Ám hatalmas fájdalmat is hagytál: -
Tágas, mint a tenger!
Az idő örökkévalóságig
Téged őriz és Engem!

Budapest, 2015. július 24.

III.

VÁLTOZNAK A DOMBOK

Változnak a dombok?
Elámulsz fénylő Nap
szép, dicső sugarán, –
mely oly tökéletes?

Torkosság az mikor nárcisz
fal harmatot?
Önmagán segít, – Barátom! –
Rád szomjazom!

Budapest, 2015. július 24

 IV.

ELYSIUM NINCS MESSZIRE

Elysium nincs messzire, 
közeledben: – érzed!
Egy szobában barátod vár: –
boldogság vagy végzet!

Milyen erős a lélek is, 
képes elviselni
közelgő lépéseket, s azt: –
ajtó ki fog nyílni! 

Budapest, 2015. július 24.

VII

ÚGY REJTŐZTEM VIRÁGOMBA

Úgy rejtőztem virágomba,
Hogy mellén hordhatott,
Gyanútlan viselt engem is: –
Tudták az angyalok.

Úgy rejtőztem virágomba,
S vázában fakultam,
Ön érezte tán közeli
Magányom – gyanútlan!

Budapest, 2015. augusztus 3.

 VIII

HOGY MINDIG SZERETEK

Hogy mindig szeretek,
Az bizonyos.
Míg szerettem:
Nem eléggé, – sajnos.

Hogy mindig szeretlek,ű
Felkínálom
E szerelmet,
S vele – halhatatlanságot.

Ezt kétled, – Édes?
Nos hát: –
Ez látatlan
Kálváriád!

Budapest, 2015. augusztus 3.

 IX.

VAN EGY PATAK...

Van egy patak kicsiny szívedben,
Hol virágok ringnak,
Pirosló madarak leszállnak,
S rengő árnyban isznak.

Nem tudja senki, mindig folyik,
Annyi patak van ott,
Az életet viszi naponta,
S mámoros szomjat olt.

A kis patak is márciusban
Árad, mint sok folyó,
S hólé rohan magas hegyekből: –
Hidakat romboló.

És később – augusztusban, mikor
Tikkadnak a rétek,
Vigyázz! –Az Élet kis patakja
Megmaradjon Véled!

Budapest, 2015. augusztus 17.

X.

EGY SARKVIDÉKI KIS VIRÁG

Egy sarkvidéki kis virág
Élt Sarkkör szegletén,
Onnét le Délre kóborolt,
S ott zavarban levén: –
Kontinensen nyár volt,
Nap tűzött ég alól,
Más virág fénylett ott,
Madár másképp dalolt!...
Elmondom hát, – a kis virág
Édenben bolyongott! –
Mi, miért van így? –
Ön is erre gondolt!?

Budapest, 2015. augusztus 17

 XI.

FOLYÓM HOZZÁD ROHAN

Folyóm hozzád rohan:
Üdvözölsz, kék tenger?
Folyóm válaszra vár: –
Magadba zársz engem?

Neked hozok
Sok patakot, –
Kérlek, tenger: 
Ölelj engem!

Budapest, 2017. augusztus 17

XVI.

VÉGÜL, HITVES VAGYOK

Végül, hitves vagyok,
Másféle állapot:
Nő vagyok – sármosabb.
Ez biztonságot ad!

Lány-élet változás:
Lágy napfogyatkozás!
Annak csak földi jel,
Aki mennyből figyel.

Egyrészt ez kényelem,
Másrészt meg gyötrelem!
Összemérni, mi ok? –
Végül, hitves vagyok! 

Budapest, 2015. augusztus 18

XXV.

VAD ÉJSZAKA!

Vad éjszaka!
Lennék veled!
Vad éjünk lenne,
S vad élvezet! 

Bár jó széllel
A révbe jutsz:
Nem kell iránytű,
Térképen út!

Vigyél Édenbe! 
Tengerár! – –
Beléd merülnék: –
Ez éjszakán!

Budapest, 2015. augusztus 18

Megjelent: A "Meditációk" kötet  114-119. oldalán

*

BESZÉLGETÉS HEMINGWAY-JEL

*

Az írás tisztelgés Ernest Hemingway előtt, aki 110 éve, 1899. július 21-én született Chicagó elővárosában, Oak Parkban.

*

      Emlékszel Ernest, mikor édesanyád énekelte a saját szerzésű dalait, édesapáddal pedig a csodálatos tavon és folyókon horgásztál, vagy siklottatok a nyugodt vízen és közben integettek a fák?…

                   A lelked szelíd volt, egy legyet sem tudtál volna megölni, mert sajnáltad őket. Szerettél minden élőlényt, Isten minden teremtményét. Vidáman éltél Chicagó egyik elővárosában Oak park-ban. Imádtad a bészbólt és az első versedet is 12 évesen „Nyitójáték” címmel írtad meg kedvenc csapatodról, a Cubs-ról (Farkaskölykök). Aztán gondoltál egyet és következő verseidben a nagy költőket parodizáltad, vagy stílusukban írtál tanáraid nem kis meglepetésére…

             Ám felnőtt lettél, apád orvost szeretett volna belőled faragni, de te inkább újságíró lettél Chicago Stars-nál. Gyűlölted a háborút és önkéntesként, mint mentőkocsi szolgálatos Európába zarándokoltál. 18 éves voltál és Olaszországban részt vettél az I. világháború gyilkos küzdelmeiben. Az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai ellen harcoltál. Talán valamelyikünk nagyapja is ellenséged volt és küldte feléd golyózáporait? Bajtársaid közül sokan haltak meg szemed láttára. Te is megsebesültél és önzetlenül ápolt Agnes von Kurowsky, az önkéntes ápolónő. Nagyon szeretted őt és emlékét megőrizted a „Búcsú a fegyverektől” címmel írt regényedben, amelyet a Scribners Kiadó jelentetett meg 1929-ben…

                    A sebesülés után hazajöttél , egy darabig Chicagoban dolgoztál, aztán meg is nősültél 1921-ben. Ám hajtott a véred. Párizsba utaztál, hogy elindulj a hírnév felé. Utadat Gertrud Stein és Ezra Pound egyengette, mert meglátták benned a sajátos stílusú alkotót. 1923 januárjában a Poetry versmagazin 6 versedet közölte, a következő ajánlással: „Egy fiatal chicagoi költő Párizsba utazott megjelentetni első könyvét!”. Ez meg is történt 1923 augusztusában „Three Stories & Ten Poems” címmel. A verseid alapozták meg sikereidet. Aztán Spanyolországba utaztál haditudósítóként, de ökölvívónak és torreádornak sem voltál ismeretlen. Elkalandoztál Afrikába – és Te, aki azelőtt a légynek sem ártottál, gyilkoltad az állatokat. Miféle érzelmek hajszoltak idáig? Igaz, hogy apád is szenvedélyes vadász és halász volt.

       A Spanyolországi polgárháborúban az igazak oldalán áltál. Éltél a spanyol Pamponában és Kubában Finca Vigiá-ban, de tudósítóként jártál Kínában is, Németországban, Angliában. Párizs kedvenc helyed volt, az ifjúság édes bölcsője, mely dédelgette és elindította az álmodozó, bolyongani vágyó fiatalembert a nagyvilágba…

        Szerelmeid? Házasságaid? Az önkéntes ápolónőt szeretted sokáig és mégis HADLEY RICHARDSON - t vetted feleségül. Bár igaz, hogy nagy szerelmedet meghívtad esküvődre. Aztán válás és PAULIN PFEIFFER, majd ismét válás MARTHA GELLHORN következett. Végül MARY WELSH lett negyedik feleséged. Micsoda különös szerelmes verseket írtál hozzá? Csak halálod után ismerhette meg a világ. Ekkor tette közkinccsé Mary…

                      Halálod után ?! De miért tetted? Mi vezeted önkéntes halálhoz?

    Kubában boldogan éltél Finca Vigilia-i otthonodban, itt ismerted meg az öreg halászt, Santiágót is. „Az öreg halász és a tenger” világhírű hősét. És 1956-ban irodalmi Nobel-díjas lettél. Mi lehet még nagyobb öröm és dicsőség egy írónak? Hát persze! A könyvek, könyvek és egyre újabb könyvek. Az olvasók szeretete! Ez sokszor minden díjnál többet ér. Ez az igazi éltető erő. Az olvasók szeretete és tisztelete! Talán ez hiányzott? És a sok bántás őrölte idegeidet? Ezért hagytad el 1960-ban Kubát? Vagy talán a betegség és a kezeléskor agyadat érintő, lassan ölő áramütések? Mit ér egy író üres, beteg aggyal? – gondoltad... 

                   Maradhattál volna Kubában. Tiszteltek és szerettek. De Te elmentél Ketchum-ba, Idaho államba és farmer lettél. Te, akinek az irodalom volt a víz és a levegő: az élet!?…

                   Ketchum nyáron kellemes, de a tél zord. Más mint a meleg Finca Vigilia és a tenger. Hallgatag lettél. Lelkiekben egyedül maradtál, hiába is volt melletted bárki. Pedig hányszor mondogattad magadban az öreg Santiagó mondatát, melyet az „Öreg halász és a tenger” című könyvedben a szájába adtál: „Az ember nem azért született, hogy legyőzzék!”. Igen. Ez való igaz…

             És mi lett veled? Szomorú és kedélybeteg lettél. Szorongások gyötörtek és kétségek. Az írás nem ment. Könyveidet nem úgy adták ki, ahogy szeretted volna. A gazdálkodás sem volt sikeres. Ez nem a Te világod volt! A depresszió végleg hatalmába kerített. Kétszer is kórházba kerültél huzamosabb időre. Aztán, amikor másodszor kikerültél a pokolból, akkor úgy gondoltad, hogy itt a vég. The End. Micsoda lelkierő kellett, hogy díszes vadászfegyvereddel véget vessél életednek? Szétzúzzad azt, amelyben oly csodálatos gondolatok fogantak!

         Igen. A fegyver eldördült 1961. július 2-án, vasárnap reggel hétkor a fegyverszobában…

              A sok művek őrzik emlékedet, és a hű olvasóid. A lexikonok pedig Ernest Hemingway mellett neve mellett őrzik a szigorú dátumokat: született 1899. július 21-én Oak Parkban( Chicago) meghalt l961 július 2-án az Idaho állambeli Ketchumban.

                  Ernest! Ernesto! Még élhettél volna sok éven át. A világ gazdagabb lett volna újabb, páratlan történeteiddel. Szeretem írásaidat. Szeretem regényeidet, novelláidat, verseidet. Úgy tisztelegek előtted, hogy verseidet fordítom. Kis hazánk, Magyarország olvasói, tisztelőid had ismerjék meg Hemingway-t, a költőt is.

Bicske, Galagonyás-dűlő, 2007. augusztus 16

Megjelent: A "Galagonyás dűlő" kötet 77-80. oldalán

           *

HEMINGWAY FELESÉGEI

   Ernest Hemingway négy alkalommal nősült. Ez főként vándorlásainak, bolyongásainak, a világ csatamezőin haditudósítónként való részvételeinek és nem utolsó sorban forrongó vérének köszönhető. A sok távollét nagyon sokszor tette próbára Hemingwayt, házasságait. A háborúk borzalmainak látványa a lelket megviselte, a magány és a csinos haditudósító nők nagy kísértést jelentettek számára. Nagy szerelme volt 18 évesen AGNES VON KUROWSZKY, aki olaszországi sebesülésekor ápolta, s nála 6 évvel idősebb volt. Kettőjük szerelmét írta meg a „Búcsú a fegyverektől” című regényében.

      Első házassága, viszonylag fiatalon, 21 éves korában történt. Lássuk házasságait, feleségeit:

               Első felesége ELIZABETH HADLEY RICHARDSON , a Toronto Star párizsi tudósítója volt, akivel 1920. szeptember 3-án kötött házasságot egy vidéki városban Norton Bay-ben. A nászutat apjának a Nagymedve tó partján lévő házában töltötték, ahol Hemingway gyermekkorában sok szép nyarat élhetett át. A házasságból John nevű gyermekük született. Hét évig éltek együtt és egy újabb szerelem miatt 1927. január 22-én elváltak.

          A második felesége PAULIN PFEIFER, aki miatt elvált Hemingway első feleségétől. 1927. május 10-én házasodtak össze Párizsban. A nászutat egy Grau du Roi nevű kikötőváros panziójában töltötték. A házasságból születettek Patrick és Gregory nevű gyermekeik.

                A harmadik felesége MARTHA GELLHORN, a szőke bombázó haditudósító volt a spanyol polgárháborúban és természetesen Hemingway nagyon megszerette. Válása után 1940. november 21-én vette feleségül. A házasság rövid ideig tartott. Különben Hemingway nem tudott ellenállni a szép, csinos nőknek. Kubában, de másutt is voltak afférjai, ami miatt sokszor nehéz helyzetbe került.

            Angliai tartózkodása során megismerkedett Mary Welsh-sel, akihez 1944. májusában Londonban, 1944.szeptember-október hónapban Párizsban, két hatalmas lélegzetű, sajátos hangú szerelmes verset írt, amelyeket csak Hemingway halála után, 1965 augusztusában ismerhetett meg a világ.

                 Mary Welsh-be beleszeretett Hemingway és a házasságot fontolgatta. Miután elvált előző feleségétől és beszélgetett Mary-vel, elmondta neki, hogy tőle nem várhat örök hűséget. Ezt tudta róla a mennyasszony jelölt is, így aztán ebben megállapodva tűzték ki a házasságot.

        A negyedik feleségével, MARY WELSH-sel 1946. március 14-én kötött házasságot. Jó házasságban éltek. Tolerálta Hemingway kicsapongsásait. A szeretők változtak, de a feleség mellette maradt. Mary Welsh művelt, kitűnő irodalmi érzékű asszony volt, és akinek köszönhető, hogy Hemingway halála után hátrahagyott novelláit, műveit rendszerezte és a világnak közkinccsé adta. Az előzőekben említett és 1944-ben írt két szerelmes versen kívül Hemingway még a Poem to Miss Mary ( Vers Miss Marynek ) címűt írta 1949.november 26-án Párizsban, az akkor már feleségének, valamint a Travel Poem-et ( Utazó vers) szintén Párizsban 1949.december 22-én. Ez utóbbi két verset csak 1979-ben ismerhette meg a világ, amikor a Hemingway Alapítvány támogatásával Nicholas Gerogiannis szerkesztésében, kiadásában 1979-ben megjelent Hemingway összes verse 88 Poems ( 88 vers ) címmel. Ezt követően az átdolgozott kiadás Hemingway Complete Poems ( Hemingway összes versei ) címmel.

                Magyarországon még nem ismertek Hemingway versei. Azon munkálkodok, hogy hazánk verset és Hemingwayt szerető és tisztelő olvasói is megismerhessék a Nobel-díjas írót, mint költőt.

Bicske, Galagonyás-dűlő, 2007. július hó

Megjelent: A "Galagonyás dűlő" kötet 74-76. oldalán

             *

HEMINGWAY, A KÖLTŐ

(1899. július 21 - 1961.július 2.)

Magyarországon kevésbé ismert, hogy az irodalmi Nobel-díjas amerikai író, Ernest Hemingway költőként kezdte irodalmi pályáját. A költői látásmód és tömörség jellemzi novelláit és regényeit.

Hemingway egy hatgyermekes család második tagjaként 1899. július 21-én született Oak Park-ban, Chicago elővárosában. Apja, Clarence Edmonds Hemingway jómódú, sikeres orvos volt, akitől a horgászás, a vadászat és a természet szeretetének szenvedélyét örökölte. Édesanyja, Grace Hall Hemingway, templomi kórusban énekelt, akitől művészi hajlamot kapta ajándékul.

Hemingway szeretett sportolni, az amerikai futballt és a baseballt imádta, így aztán ezt örökítette meg első versében, amelyet imádott csapatáról, a Chicago Cubs-ről (Chicagói Farkaskölykök-ről) írta Oak Parkban Nyitó játék címmel 1912. április 12-én. Összesen 9 zsengét ismerünk tőle, az 1979-ben kiadott 88 vers, illetve az átdolgozott, bőséges jegyzetekkel ellátott és 1992-ben kiadott Ernest Hemingway összes versei tanúsága szerint. Mindkettőt Nicholas Gerogiannis rendezte sajtó alá. Az első és második „verse” megírása között erős négy év telt el. Humorára jellemző, hogy a második versét (Blank Verse) a Láthatatlan költemény-t úgy készítette, hogy egy angol versből eltüntette a szöveget és csak az írásjeleket hagyta meg. Ezt az Oak Parkban lévő River Forest-i középiskola Trapez című újságja közölte 1916. november 10-én. Szintén ebben a hónapban jelent meg az F:W-nek ajánlva című négysoros verse, amelyet osztálytársának Fred Wilcoxen-nek írt, aki az iskolai újság szerkesztőségének tagja volt. A vers egy Longfellow stanza paródiája. Később az iskolájuk neves irodalmi magazinja, a Tabula közölt tőle 1916 novemberében egy és 1917-ben 5 verset, ezek is többnyire paródiák vagy stílusutánzatok. Közülük A hajókazánfűtő és A kimondhatatlan már kitűnő versek.

                                 *                   
         NYÍTÓ JÁTÉK
         The Opening Game

Első játékrész

         Chance az első, Evers harmadik,
    Cubs veletek nagyot álmodik.
Schulte magasan száll a labdád,
    Ütésed oly bátor és elszánt;
Öreg labdád oly erősen üsd,
    Ellenfél mezőny-jobbját átüsd!
Chance és Evers ha játékba áll,
    Lelátón buzdító ének száll.
Zimhez röpül gyorsan a labda,
    Ő tudja ám, hogy mi a tészta.
És a labda süvölt Bean mellett
    Oly erősen – majdnem sebet ejt.
Megszerzi a csatár a labdát,ű
    Áttöri az ellenfél falát…
Álljál Te is a hosszú sorba:
    Vár Rád az első ütés joga!

Oak Park, 1912. április 12.

LÁTHATATLAN KÖLTEMÉNY

                    Blank Verse

                    " 

" 

   !           :               ,               . 

        ,             ,         ,               .

 ,              ;                       !

                ,

Oak Park, 1916

Megjelent: Trapeze , 1916. november 10.

       F. W.-NEK AJÁNLVA

A futballéletre emlékezünk:

Több ütést, rúgást nem kaptunk soha,

Mint akkor. És oly keményen kezdtünk:

Mások pofáján lábunk nyoma.

Oak Park, 1916

Megjelent: Trapeze, 1916. november 24.

                                                                       *

Megjegyzés: F. W. – Fred Wilkoxen Hemingway osztályfőnöke, aki a „Trapeze” című iskolai újság szerkesztőbizottság tagja volt, és segítette a középiskolai újságban a verseinek megjelentetését.

A bemutatott vers Longfellow „A Psalm Of Life” (Egy zsoltár az Életről) paródiája , amely fordításomban a következő:

Nagyok élete – sok sok áldozat:

Amit ők csináltak, olyan csoda.

Mikor eltávoznak, miénk marad

Az Idő homokján lábuk nyoma.

         EGY FELSŐTAGOZATOS DIÁK

 GYÖTRELMEI BALLADAÍRÁS KÖZBEN

Sosem írtam még balladát,

és nem ettem még garnélát,

       (ezer rongy volt, a márka „Lord”)

sült kis vadakat meg utáltam...

Ha szép miss Dixonnál feleltem,

(pirultam, mindent elfeledtem)

mivel a padom kicsi volt,

        kelet felé nyújtottam lábam.

Írjak stancát? – Hé! Heck haver!

Mi rímel arra, hogy „over”?

Áh, meg van! „Lucernás” – „clover”!

Oly nehéz mi mire rímel!

Nem tudom még miről írjak?

Írjak tán ifjú Lloyd Boyle-ról,

íreknek bátor fiáról?

Ha írnék is ifjú Boyle-ról,

mit írnék a sok csatáról?

Kéne erről sok-sok anyag...

Ezek agyonfárasztanak!

Ó, jöjj átkozott ihletem!

Bár tudnék írni két oldalt,

ismernék régi korokat,

       firkálhatnám a sorokat! –

Ám nem jut eszembe semmi!

Már minden percem gyötrelem,

akármi is, csak jönne már!

       Angol órán felolvasnám! –

Tudom, mit szeretnék tenni. –

Árnyas fa alatt pihenni,

a felhőkön elmerengni! –

 Fodros felhőkön repülni,

vagy bámulni a kék eget,

csak egyedül, vagy tán veled. –

Balladát írok én mostan…

Nézd, hogy csöpög legjobb tollam!

      (A fenébe, de vacak!) – – –

Jövőm bármilyen sorsot ád,

      ha hagy is időt az Élet,

Nem írok többé balladát! –

      Ennyit itt most megígérek!

Oak Park, 1916.

Megjelent: Tabula, 1916 novembere

Megjegyzés: A verset az ifjú Hemingway 17 éves korában írta. Zsengéje az Oak Park-i középiskola lapjában  jelent meg.Miss Dixon, azaz Margaret Dixon kedvenc tanára volt. Ő és Miss Fannie Biggs segítette irodalmi készségének a fejlesztését. A Tabula újság szaktanácsadói voltak.

                                       *

                     A HAJÓKAZÁNFŰTŐ

                               The worker

     Mélyen, lent a hajó tikkasztó gyomrában

     a fűtő vaslapátja oly serény,

     feszül az izmos kar, szén hull a kazánba,

     fölfele startol a gőzkazán nyomása.

     Olyan ez, mint egy pokol, ahol ember él,

     kitikkad, elfárad, – mégis remél!

     Teste vörös, izzadt, ám a gőzkazánnal

     társak: bár nagy a hő és nagy a zaj.

     Bátran harcolnak vad széllel és hullámmal:

     az ember végül megküzd minden akadállyal!

     Zajlik az élet, és olykor akad vihar! –

     Ő dolgozni, álmodni, enni akar!

    Oak Park, 1917

    Megjelent: Tabula, 1917 márciusa

*

A BIZTONSÁGI EMBER

The safety man

Egy kis alak egyedül áll a fehér vonallal határolt

mező közepén.

Mellette ketten állnak, lábaikkal dobognak

és teli pofával üvöltenek.

Egy szürke-mezes szabadon mozog a támadó

vonal mentén.

Ő rohan az ellenfél térfelére a pályán

és gyors lábakkal átrobog a fehér vonalak fölött.

A biztonsági ember ellensúly,

mikor előre dobta a labdát keményen ütközve

a földre teríti a szürke-mezes ellenfelet.

Aranyat ér Cole munkája!

A KIMONDHATATLAN

The inexpressible

Mikor júniusi bogarak köröznek

a sarokban álló lámpák fénye körül,

és nappal árnyék után vadászol az utcán;

mikor mezítláb sétálsz a sötétben

a meleg júniusi éjszakában;

mikor hűs harmatban fürdeted a lábad; -

mikor hallgatod az utcán átsuhanó

bendzsó dallamát a tornácodon,

és érzed a park orgonáinak illatát;

valami küzd és zsong a lelkedben: -

a való élet kimondhatatlan költészete!

Oak Park, 1917

Megjelentek: Tabula, 1917 márciusa

Hemingway kalandos kedvű ifjú volt, 17 éves korában megszökött a szülői házból és a Cansas City Star újságíró gyakornoka lett. A katonaságtól gyenge szemei, rossz látása miatt eltanácsolták, ezért 1918-ban az amerikai Vöröskereszt mentőautójának sofőrjeként kapcsolódott be az I. Világháborúba az olasz-osztrák fronton. 1918. július 8-án megsebesült, sok bajtársa halt meg ekkor.

*

A sebesült Hemingwayt az amerikai vöröskereszt önkéntese, Agnes von Kurowsky ápolta. Kettőjük közt szerelem szövődött. Hemingway az 1929-ben megjelent Búcsú a fegyverektől című világhírű regényében kettőjükről mintázta a főhősöket és a történetet: az amerikai katona és az ápolónő szerelmét.

Hemingway amikor visszatért Chicagóba egymás után írta verseit. A háborús élmények lelkét alaposan feldúlták. Ekkor 1918-1921. között 21 verset írt, melynek többsége a háborús emlékeit dolgozta fel. Ezek: Koppenhágai csata, Foglyok, Dicsőség mezeje, D’Annunzio, Lezárt fejezet, Meggyilkolva Piavénál 1918. július 8-án, Gépfegyver. Írt Oklahamáról, a szerelemről, a városi ridegségről, de stílusgyakorlatokat végzett antik szerzők modorában is.

Ízelítő ezekből a versekből:

*

EGY ÚJSÁGBAN…

Egy újságban

láttam egy képet a csonttörő gumibotról,

vasbütykökkel volt díszítve,

és vasfogantyú volt a végén.

Gondoltam:

Istenem! Hát ez egy nagy lengőinga!

És pörgetni kívántam,

szinte éreztem a reccsenést,

mintha egy kemény öklű HUN

zúzta volna a koponyámat. –

Úristen! Micsoda menő lenne egy ilyen! –

Darabokra törni a koponyát,

és a fröccsenő vérben fürödve gyilkolnál

a Körzeti Yard-nál?

Ha rád kiáltanának: „Hé! Haver!”

Lengő ütés! És kampec! – –

Aztán ugyanezen a délutánon

egy magas, szőke, fiatalos arcú svéd fiút láttam;

kicsit spicces volt, három rendőrrel erősködött,

akik aztán az autó motorházfedelére szorították.

Az egyik erős „bika” ütlegelni kezdte a fiú fejét,

a másik két bunkó jól hallotta a csont reccsenését,

nem is figyelték a kemény gumibot puffanását,

csak a reccsenést!…

Aztán mindhárman gumibotozták. A fiú összeesett.

Majd dögunalmas pofával a lépcső tetején belerúgtak!

A fiú vérző arccal, döcögve gurult, gurult, gurult lefelé a lépcsőkön!

Jézus Krisztus! És én még a félelmes dolgot

használni kívántam!?

A csonttörő gumibotot!

*

Kb. 1920

POLONIUS INTELMEINEK

MODERN VÁLTOZATA

Modern version of Polonius advice

Fékezd meg a te nyelvedet mások előtt,

még gondolatban is, mielőtt beszélsz:

így az emberek azt gyanítják,

hogy művelt emberrel van dolguk!

Ha hízelkedő barátok között vagy,

az erszényedet meg ne mutasd!

Vigyázz, és inkább kerüld a társaságukat!

kb. 1920

*

WILL DAVIES-NEK

To Will Davies

Volt, hogy két embert is akasztottak.

A nyakuknál fogva addig lógtak a kötélen,

míg a bíró azt nem mondta, hogy meghaltak.

A bíró fekete sapkában nézte őket...

Az egyiknek segíteni kellett, mindig összeesett

az állandóan vizes megyei börtön folyosóján,

üvöltött és a habos nyála csorgott az állán,

ott volt vele a pap, oly gyorsan beszélt,

hogy nem értette mit mond.

Örültem, amikor fekete csuklyát húztak a fejére.

A másik egy néger volt,

egyenesen, méltóságteljesen állt, mint a portás

a Blackstone Hotel előtt.

„Nem Sah – Ah, de nem is kapott hódolatot.”

Én viszont kaptam emlékezetes, rossz, pillanatot.

Úgy éreztem a gyomrom kevereg, és hányni kell.

Attól tartottam, hogy talán majd így fog lógni

Bert Williams, az énekes komikus is.

Kansas City vagy Chicago, kb. 1920

*

A KOPPENHÁGAI CSATA

The Battle of Kopenhagen

Mindig nagy rejtély marad nekem:

miért nem szól a történelem

a Koppenhágai Csatáról.

Még nem volt sohasem hasonló,

amelyről mindez elmondható:

kegyetlen a harc, csípős a szél;

nagy összeomlás és nagy remény;

sok sebesült, kötözés, sok vér;

sok gáz, fuldoklás, öklendezés.

A város bűzlő hullákkal teli:

mindez nagy pokol volt, – nemzetközi,

a Koppenhágai Csatában.

* * *

És volt akkor tízezer bátor svéd,

áttörte gaz ellenfél gyűrűjét

a Koppenhágai Csatában.

És megszámlálhatatlan olasz várt

sűrű csatasorban biztos halált

a Koppenhágai Csatában.

Aztán ott volt tíz vörös lovastörzs,

és a rohamra várt a fák mögött

a Koppenhágai Csatában.

Aztán ukránoktól támogatott

albánoknak szakasza is ott volt,

meg néhány önkéntes román harcos,

volt köztük humoros és volt sarkos

a Koppenhágai Csatában.

Volt háromezer kövér görög,

erős póréhagyma szagával,

szépen hímzett bőrnadrágjában

a Koppenhágai Csatában.

Látszott a kisszámú törökön,

harcosak: vér csorgott tőrükön

a Koppenhágai Csatában.

Hatszáz elszánt abesszin is volt,

ki kövér, kinél látszott a csont;

Aztán volt még kétszáz harsány cseh,

a csatakiáltásuk: „By Hzeck!”

a Koppenhágai Csatában.

Volt aztán ezernyolcszáz skót,

ki mind kockás szoknyában volt,

s vitte kis whiskys flaskáját

(fene a részeg fajtáját!)

a Koppenhágai Csatában.

Kétszáz ázsiai a csatában

tarkállott a sok színes ruhában. -

és egy japán csapat is ott állt,

hogy bátran forgassa a kockát! -

harcoltak ott többen mongolok,

bűnösök és imát mormolók,

Anatóliából barátok

a Koppenhágai Csatában.

* * *

A hideg északról is volt még:

itt harcolt néhány bátor norvég,

bár ezt többen is ellenezték

a Koppenhágai Csatában.

* * *

Félmillió zsidó rohant vissza,

hogy a pontos híreket megtudja

a Koppenhágai Csatáról.

* * *

Chicago, 1920-1921

* * *

Megjegyzés a vers három utolsó sorárról: Hemingway a verset megírása után sokáig elveszettnek hitte, aztán megtalálta, majd megfeledkezett róla. 1952. augusztus 2-án Charles Fenton írónak többek között azt írta levelében: „...Ez nem antiszemitizmus. Csak annak a leírása hogy akkor milyen módon is lehetett néhány információt megszerezni.”

*

OKLAHOMA

Mindegyik indán vagy meghalt

(A halott indián a jó indián.)

vagy már csak autón lovagol.

(Az olajvidékek, tudod, gazdagok.)

Füstfelhők marják szemeimet,

gyapjas nyárfa ágak és a bivaly trágya

szürke füstjei az indián kunyhókban –

(Vagy a trachomától látom így?)

A prérik hatalmasak,

a Hold mosolyog,

pónik

cölöpökhöz láncolva rángatódznak.

A forró nyárban barnára sül a fű –

(Vagy a szénatermés gyérül?)

Mindenütt jelzőkarók kitűzve,

ha kitöröd őket

eltűnnek a földnek sebei.

A só itt kellemes

és a kőris erdők hatalmasak.

Szétzúzza az éj a szív robaját –

(Vagy trippert hagy emlékül)

*

Chicago, 1920-1921

Megjelent: Three Stories & Ten Poems (1923)

*

FOGLYOK

Captives

Néhányan láncokban jönnek.

Fáradtan és bűnüket meg nem bánva.

Fáradtan jönnek és botladozva.

Gondokba merülve és várva a véget.

Gondokba merülve és küzdve a véget.

Távolodó léptekkel és remélve a véget:

Gyógyító kúrát egy hosszú hadjáraton,

Hol futószalagon gyártják a halált.

Chicago, 1920-1921

Megjelent: Three Stories & Ten Poems ( 1923)

*

D'ANNUNZIO

Félmillió halott digó,

és ez az ördögfattya

még örömét lelte benne.

Chicago, 1920-1921

Megjegyzés:

Az „ördögfattya” (Son of Bitch) Mussolini volt.

*

ISTEN NYÁRON SZABADSÁGRA MEGY

God is away for the Summer

*

Társadalmi rovat:”- John Thimothy Stone tiszteletes, 
a Negyedik Presbiteriánus Egyház lelkipásztora 
a Colorado hegyekben tölti a nyarat.”

                                      *

Isten nyáron szabadságra megy,

a város közben majd nélküle verejtékezik.

A forró éjszakában síró gyerekek miatt

nem tudnak aludni a férfiak,

pedig reggel munkába kell menniük...

A sztriptízbárok is bezártak, a forróság

a csinos nőknek és a férfiaknak sem kedvez,

pedig ők gyakran jártak a Star and Garter bárba. -

John Thimothy Stone tiszteletes

a hegyekbe vonult,

ám majd ősszel visszatér,

hogy elhozza Isten országát a hegyekből. -

Isten soha sem hagyja hosszú időre magára a várost!

Chicago, 1920-1921

HŰVÖS AZ ÉJ A VÁROS HÁZTETŐIN

Hűvös az éj a város háztetőin.

A város hideg verejtéktől

csöpög és merev akár a hulla.

A városban férges élet

csúszik-mászik izzó magányban.

A szerelem megdermed,

megsavanyodik az úttestek forró suttogásában.

A szerelem megöregszik,

megőszül, kortalan járdákon totyogva. –

Hűvös az éj a város háztetőin.

Chicago, 1921

[JÖTT PUHA ÁLMOS SZÁRNYÚ ÉJ…]

[Night comes with soft and drowsky plumes ]

Jött puha álmos szárnyú éj

A napkorongra ült

Arany-tükör sötétté vált

Világ elszenderült

Nem kétséges hogy mindenki

Győztessé üdvözült

Chicago, 1920-1921

[ÉJJEL FEKÜDTEM VELED…]

At night I lay with you

Éjjel feküdtem veled

És virrasztottam

A város forgott és pörgött körülöttünk

Chicago, 1920-1921

SOROK EGY FIATAL HÖLGYHÖZ, 

AKI NAGYON KÖZEL ÁLLT AHHOZ 

HOGY EGY MADARAT FOGJON

        Lines to a Young Lady on Her Having

                Very Nearly Won a Vögel

A keringő forró és lüktető ritmusára

Lelkesedéssel, pogány eleganciával

Hintáznak és pörögnek.

Két álmos madár

Tollászkodik a vessző kalitkában. –

És Én

A Város Legszebb Hölgyével táncolok.

Chicagó, 1921

MEGGYILKOLVA – PIAVE, 1918. JULIUS 8

Killed Piave – July 8 –1918

Akartad ?! – –

Mindenütt tompa fájdalom lüktetett,

Testedet sebek kínozták.

Ez voltál Te:

Elveszett haldokló a komor sötétben. –

Most felém jössz, kísértesz mosolytalanul

Az éjszakában, fekszel velem…

Egy buta, rideg szurony

Forgolódik láztól gyötrődő lelkemben.

Chicago, 1921

ÉJI MADÁR

Bird of night

Szemeimet betakarta hatalmas szárnyaival

a sötét éji madár

Kiterjesztett fekete szárnyakkal büszkén lépdelt

akár egy pulyka és dürrögött akár egy fajdkakas

Hasamra repült pikkelyes karmaival ott állt

és megsimogatott bársony tollazatával

Csőrét ajkam közé merítette

és szemeimet szárnyaival betakarta

Chicago, 1921

VÉGÜL

ULTIMATELY

Megpróbálta kiköpni az igazságot.

Kezdetben száraz szájjal, végül

ostobán nyálazva és fecsegve:

állán csorgott az igazság!

*

kb.. 1921

Megjelent: Double-Dealer 1922 júniusa

                                  *

Megjegyzés: Ez Hemingway első felnőtt verse, amely

megjelent a New Orleans-béli Double-Dealer magazinban.

Ezen az oldalon interjút közöltek William Faulknerrel és megjelentették a „Portré” című versét is. Hemingway fenti versét antológiákban tévedésből mindig Faulkner műveként tüntették fel.

                                  *

Hemingway 1921 szeptember 3-án megnősült, feleségül vette Hadley Richardsont. Az esküvőjére meghívta egykori szerelmét Agnes von Kurowskyt is. Hemingway, mint minden művész ember Párizsba vágyott és 1921 decemberében el is jutott oda. Rövidesen találkozott egy olyan művészcsoporttal, amelynek Gertrud Stein amerikai költőnő a szajna-parti lakásában adott helyet. Ő felfedezte Hemingway-ben a rendkívüli érzékenységet és a tehetségét az irodalom iránt. Hemingway igazi irodalmi stílusának és karakterének kialakítása neki köszönhető. Olyan, többnyire fiatal művészekkel hozta össze a sors Hemingwayt a költőnő lakásán, mint Sherwood Anderson, T. S. Eliot, Picasso, Braque, Henri Rousseau. A másik mentora Ezra Pound volt.

Az 1922-es párizsi év termékeny volt Hemingway számára: 22 verset írt,. Igaz a zöme rövidebb lélegzetű. Írt a párizsi életről, de a háborús emlékei is foglalkoztatták.

*

[A SZAJHA EGY SZAJHA…]

[For the harlots has a harlots…]

A szajha egy szajha,
Szifilisz a végzete.

Disznólkodik a parázna,
Kissé piszkos a munkája,
Kutyálkodik is – a szerencsétlen.

Párizs, 1922

[„A VÉR SŰRŰBB A VÍZNÉL…”]

[„Blood is thicker than water…”]

„A vér sűrűbb a víznél”

Mondotta a fiatalember

Amint megkéselte barátját

Egy öreg banya ostoba fecsegése miatt

A ház tele volt hazugságokkal

Párizs, 1922

Megjelent: Ernest Hemingway: A Life Story (1969)

MINDEN HADSEREG UGYANAZ

All armies are the same

Minden hadsereg ugyanaz

A reklám csak hírverés

A tüzérség ugyanúgy régóta zajos

A hősiesség a fiuk tulajdonsága

Az öreg katonák szemei meggyötörtek

Minden katona régi hazugságokat hall

A holttesteket mindig legyek zabálják

Páris, kb :1922

ROHAMCSAPATOK

Shoch Trops

Az emberek boldogan akarnak meghalni.

De ők nem azok az emberek.

Éveken át

gyalogolnak

az arcvonalak mögött.

Lebegnek egy kicsit a végtelen időben -

és meghalnak!...

Örökül hagyva trágár dalokat.

Párizs, kb. 1922

*

A DERÉK HALOTT FICKÓK EMLÉKÉRE

To Good Guys Died

Sokak szerint megszívatták őket. –

A Király, az Ország,

A Mindenható Krisztus,

És a maradék:

Hazafiság,

Demokrácia,

Becsületesség. –

Szavak és frázisok,

Közülük bármelyik elronthat vagy megölhet.

Párizs, kb. 1922

[ARSIERO, ASIAGO…]

[Arsiero, Asiago…]

Arsiero, Asiago,

Részei a száznál több

Kis határszéli falvaknak.

Lakói már jóval a háború előtt felmentek

A Monte Grappa és a Monte Corno

Magas csúcsaira, hol

Békésen furulyázva töltötték az időt. –

Nem érdekelte őket a gyilkos háború.

Páris, kb. 1922

MONTPARNASSE

Ebben a negyedben elkövetett öngyilkosságokról senki sem tud.

Nem volt itt sikeres öngyilkosság! – – –

Egy kínai fiú megölte önmagát és meghalt

(mégis továbbra kapta a leveleit a Dómnál!).

Egy norvég fiú öngyilkos lett és meghalt

(senki sem tudta, hogy a norvég fiú eltűnt!).

Egy modellt egy szállodában holtan találták

az ágyában, – és már régóta halott volt!

(szinte megoldhatatlan gondot okozott a portásnak!).

Édes olaj, tojásfehérje, mustár és víz, szappanhab,

gyomormosó pumpa, életmentés: senki sem tud ezekről.

Azt viszont mindenki tudja, hogy az emberek

délutánonként a kávéházakban időznek.

Páris, 1922

AZ IFJÚSÁGGAL EGYÜTT

Along with youth

Egy tarajos sül

rossz cserzés miatt tönkrement bőrét

most kéne megjavítani,

a rosszul preparált fülesbagoly

pompás sárga szemeit is;

az el nem végzett cselekvések

rég halottak, szennyes por fedi. –

Egy csomó régi újság,

az ifjúkori levelek – fiókokban hevernek,

és a szerelmes sorok is

abbamaradtak valahol.

A tegnapi Chicago Tribun is elveszett

az ifjúsággal együtt,

darabokra tört, akár a kenu a strandon

a nagy vihar évében,

amikor a Mansion Haus szálló

porig égett Seneyben – a Michigan tónál.

Páris, 1922

Megjelent: Three Stories & Ten Poems (1923)

A LIBERÁLIS ERNEST SIRÁMAI

The Ernest Liberal’s Lament

(Variációk)

I

Tudom, éjjelente maszturbálnak a szerzetesek,

Hogy bagzanak a kedvenc macskák,

Hogy néhány lány bekapja a legyet.

Nos hát!

Mit tehetek,

Hogy a dolgok jól menjenek?

II

Szerzetesek maszturbálnak,

Bagzanak a macskák,

Néhány leányt jól meghágnak.

Nos hát!

Én még mit tehetek,

Hogy a dolgok jól menjenek?

Paris, 1922

Megjelent: Querschnitt, 1924 őszén

A KOR KÖVETELMÉNYE

The Age Demanded

A Kor követelménye – ezt szajkózzuk

És kivágott nyelvünket messzire hajítjuk.

A Kor követelménye – ezt ömlengjük

És hazugsággal tömjük tele a szánkat.

A Kor követelménye – ezt táncoljuk

És fémpántok között préselődünk.

És végül a Kor vette kezébe

Szarba került fajunkat – ez az Ő követelménye.

Párizs, 1922

Megjelent: Querschnitt (1925. február

VERS

Poem

Csak egy embert szeretek örökké

Az Isten áldja meg

Aki messzi útra ment

Meggyilkolták Picardinál

Egy tündöklő napon

Párizs, kb 1922

FEKETE-ERDŐ

Schwarzwald

Miként a fehér szőrszálak az ezüstróka bőrén,

a nyírfák úgy tarkállanak a sötét fenyvesekkel

borított hegyoldalakon.

A vonatfülkében németül társalognak.

Vonatunk most kanyargós alagútban szuszog,

pöfög…

Aztán mély, sötét völgyek, sziklákkal teli, zajos

hegyi patakok, rácsokkal védett sziklafalak,

és kemény szemöldökű házak tűnnek elő.

Zöld mezők harsognak,

komló-oszlopok erdei suhannak-pörögnek,

majd egy sereg liba totyog az úton. –

Ismertem egy cigányt a környékről, aki mondta:

reméli, hogy itt éri majd – a halál!

Párizs vagy Németország. 1922

*

A versek és az elbeszélések ismerete alapján Ezra Pound ajánlotta Hemingwayt Ford Madox Fordnak:”…jó verset ír és a világon egyedülálló a prózájának stílusa”.

A beajánlás következtében a Chicago Tribun európai mutációjánál kapott állást az ifjú szerző.

1923 januárjában megtörtént a csoda. A Poetry versmagazin Hemingway 6 versét közölte (Lezárt fejezet, Becsület mezeje, Mitraillaitrice, A tenger, Roosevelt, Riparto D’Assalto) Vándorlások főcím alatt, amely egy kivételével háborús élmény.

LEZÁRT FEJEZET

Chepter Heading

(Variációk)

I.

Hosszan megfontolt elveinkért küzdve,

És reménytelen rövid utat választva.

És táncolva ördög dallamára,

Robbanástól reszkető házban könyörögve;

Szolgáltam egy mestert éjjel,

Másikat nappal.

II.

Végtelen gondolataink szülte nagy eszmékért

Küzdve holt, szétszabdalt úton,

És táncolva ördög dallamára,

Robbanástól reszkető házban könyörögve;

Szolgáltam egy mestert éjjel,

Másikat nappal.

Chicago, 1921.

Megjelent: Poetry , 1923. január

Three Stories & Ten Poems (1923)

BECSÜLET MEZEJE

Champs d'Honneur

Katonák nem halnak szép halált;

Emlékeztetnek újra

Fakeresztek és őrzik a gyászt

Arcuk fölé beszúrva.

Katonák köhögve és fázva

Vörösen üvöltő világban;

Katonák lövészárkok mélyén

Fulladnak meg gáztámadásban.

Chicago, 1920- 1921

Megjelent: Poetry, 1923. január

Three Stories & Ten Poems ( 1923 )

MITRAILLIATRICE

Az Istenek malmai lassan őrölnek. –

De ez a malom gyors és őrült

Gépi sztaccatót ropog.

Ocsmány könnyűgyalogsága az értelemnek. –

Gyorsan halad nehéz terepen (ontva a halált),

Corona gyártmány (miként az írógépem): –

A dicső franciák büszke gépfegyvere!

Chicago, 1921

Megjelent: Poetry, 1923. január

Three Stories & Ten Poems (1923 )

A TENGER …

(SIMA HAJÓZÁS)

Oily weather

A tenger mély hajótesteket kíván –

Örvénylik és hömpölyög.

A hajócsavar zúgva habos tajtékot kavar –

Hajt, zakatol, előrevisz.

A tenger örvénylik szerelmesen,

Háborog és magához ölel,

Hullámzik alattad: hatalmas szerelmes szépség.

A tenger nagy és öreg –

A dübörgő hajók kigúnyolják őt.

Párizs, kb. 1922

Megjelent: Poetry, 1923. január

Three Stories & Ten Poems ( 1923)

ROOSEVELT

Munkásemberek úgy hitték

Ő vitte csődbe a trösztöket,

és kitették a fényképét az ablakaikba.

„Amit akar kösse meg Franciaországban!”

gondolták.

Talán ismerheti –

tudhatja a háború halottak ezreit.

Talán,

bár – tábornok ritkán hal meg az ágyban,

mert végül ő is meghal.

És minden legenda, ami az életében indul,

tovább él és virágzik

akadálytalanul a létezése által.

Páris,1922

Megjelent: Poetry, 1923. január

Three Stories & Ten Poemes (1923 )

RIPARTO D’ASSALTO

Dobognak a csizmák a teherautó platóján,

jancsiszeges csizmák csikorognak...

És kőkemény őrmesterek,

bánatos tizedesek…

hadnagyok a Mestre-i kurvákra gondolnak:

az odaadó, finom, álomba ringató kurvákra.

A barátságos és szeretetre méltó kurvákra. –

Istenverte a hideg, barátságtalan a lovaglás.

Szélfútta, havas utak, kaptatás felfelé a

Grappa-hegy csúszós oldalán…

Olasz csapatok támadnak a hideg fennsíkon.

Büszkék hazájukra, a hideg nem számít. 
Szőrösek, maszatos arcúak a helyi lakosok. –

A gyalogság menetel, az olasz tiszt lovagol.

Szürke, hideg, rideg, komor a lovaglás.

Szálkásra hasadt fenyvesek a Grappa-hegy

oldalán, Asalon-nál, hol elpusztult

a teherautónk teljes rakománya.

Páris, 1922

Megjelent: Poetry (1923. január)

Three Stories & Ten Poems (1923)

                                                   *

Harriet Monroe, a kiadó így mutatta be Hemingwayt: „ egy fiatal chicagói költő, aki most kívánja kiadni első verseskötetét Párizsban.”...

1923 augusztusában pedig a Contact Publishing Company vezetője Robert McAlmon Párizsban 300 példányban kiadta Hemingway első könyvét Three Stories & Ten Poems (Három elbeszélés és tíz költemény) címmel, amely karrierjének első sikeres állomása volt.

E könyvet fakszimile kiadásban 1978-ban a Hemingway Foundation engedélyével a Bloomfield Hills nyomda, Mich.& Columbia, S. C. Bruccoli Lark adta ki.

Ezt követően jelentek meg novelláskötetei és hosszabb lélegzetű elbeszélései, regényei 1924-1929 között, amelyek közül Hemingway az első áttörő irodalmi sikert az 1929-ben a Búcsú a fegyverektől (A Farewell to Arms) címmel megjelent könyve jelentett.

1923 után is írta verseit Hemingway, sőt közülük több meg is jelent újságokban.

KEDVELEM AZ AMERIKAIAKAT

Egy idegen szemével

I Like Americans

Kedvelem az amerikaiakat.

Ők mások mint a kanadaiak.

Nem veszik komolyan rendőreiket.

Montreálba jönnek tivornyázni.

Nem kritizálnak.

Igénylik a győztes háborút.

Ám szívükben érzik, ez nem mindig lehetséges.

E vonatkozásban nézeteik az

angolokéval hasonló.

Nem kérkednek azzal, hogy miként fürdenek.

Hanem fürdenek.

Fogaik jók.

És egész évben diaréban szenvednek.

Nem kívánom követni fennhéjázó stílusukat.

Övék a világ második legjobb hajóhada. –

De sohasem kérkednek vele.

Henry Fordot szeretnék elnöknek. –

De nem akarják megválasztani őt.

Noha nézik Bill Bryant,

Fáradtan meglógnak Billy Sundaytől.

Ezek az emberek mókás frizurát hordanak.

Alaposan csőbe húzták őket Európában.

Egyszer voltak ott.

Ők rendezték Barney Google-ot, Mutt-ot, Jeff-et

és Jiggs-et, a karakteres vetkőző komikusokat.

Hölgyeket nem akasztanak.

Ezzel inkább a kabaréban próbálkoznak.

Olvassák a Saturday Evening Post-ot

És hisznek a Mikulásban.

Mikor pénzt keresnek

csak kevés jut nekik.

Ők egy kellemes nép.

Kb. 1923, Toronto Star Weekly

(Egy újságkivágásban találva)

KEDVELEM A KANADAIAKAT

Egy idegen szemével

I Like Canadians

Kedvelem a kanadaiakat.

Ők mások, mint az amerikaiak.

Hazamennek éjjel.

Cigarettájuk nem büdös.

Kalapjuk elegáns.

Ők tényleg elhiszik, hogy megnyerik a háborút.

Nem hisznek az irodalomban.

A művészetről azt gondolják, hogy el van telve

magával, ám csodálatosak a jégkorcsolyában.

Mikor gazdagok, sokkal több lovat vásárolnak,

mint autót.

Chicágo szerint Torontó szigorú erkölcsű város,

de mindenféle boksz és lóversenyzés illegális

Chicágoban.

Senki sem dolgozik vasárnap.

Senki.

Ez nem okoz nekem elmebajt.

Ez csak olyan, mint a torontói Woodbrine-ben

a lóversenyzés.

De ez talán jobb a montreáli Bleu Bonnetsben?

Ha elgázolsz valakit Ontarióban,

köteles vagy a börtönbe menni.

Ez így illendő.

500-nál több ember lett autógázolás áldozat

Chicágoban

Ezidáig ebben az évben.

Kemény munkával szerzik meg a gazdagságot

Kanadában.-

De könnyen fialtatják pénzt.

Sokan vannak a teázókban. –

De nem járnak a kiskocsmákba.

Ha negyeddollárost adsz borravalóként

a pincérnek: „Köszönöm” – mondja.

Stram fickóknak nevezik a kidobó legényt.

Hagyják a nőket felállni a villamoskocsikban.

Este a nők egészen szemrevalóak.

Teljesen kimerülve sietnek haza vacsorát adni

és rádiót hallgatni.

Ők egy kellemes nép.

Kedvelem őket.

*

Kb. 1923, Torontó Star Weekly

                  (Egy újságkivágásban találva)

NAGY TÁNC HEGYEN-VÖLGYÖN

The Big Dance on the Hill

A megérkezés.

A hatalmas tolongó tömeg az emeleten.

A vezetővel való találkozás.

A vezető mindenkire való mosolygása.

A lelkesedés érzése.

A kapuőrök szolgálatkészsége.

A kapuőrök suttogása.

A hosszú folyosón való gyaloglás.

A bezárt ajtók.

A rezgő üvegfalak.

A kinyíló ajtók.

A vendéglátó látványa.

A vendéglátó arcának látványa.

A más vendégeket kereső férfiak látványa.

A kitűnő megjelenésű férfiak figyelő arcának tekintete.

A nemtetszés atmoszférája.

A kísérők kívánságai.

A szokásos ajándékozás rendje.

A rend csendes felbomlása.

A vendéglátó, a vezető és a kitűnő megjelenésű férfiak néma kitartása.

A kellemetlen érzés.

A kellemetlen érzés elhatalmasodása.

A visszavonulás.

A hosszú folyosón az út visszafelé.

A kapuőrök kuncogása.

A kapuőrök nyilatkozata: utasításba kapták, 
hogy csak családtagokat vagy régi barátokat engedhetnek be.

A kapuőrök megújuló kuncogása.

A „táncparkettre” való szomorú visszatérés.

Kb. 1923

Megjelent:

Torontó Star Weekly (1923. november 24.)

A KIRÁLYOK SPORTJA

The Sport of Kings

A barátok telefonhívásai.

A Pimlicoból való lovak vezetése.

A barátok szerződéskötései az irodában.

A mindennapi pénzek előteremtése.

A bejegyzések tanulmányozása.

A titokzatos eltűnések az irodából.

A barátok közötti izgalmak az irodában.

A kirándulások és extrém sportok örömei.

A kutatások eredményessége.

A szomorú visszatérések az emeletre.

A kefelevonaton a hibákat megtalálás reménye.

A barátok közötti érzés a hiteles papírokról.

A barátok allűrjei az irodában.

A bűntudat érzése.

A fizetési borítékok vékonyodása.

                                             Kb. 1923

Megjelent: Toronto Star Weekly

(1923. november 24.)

A „KINAI”- NAK, AKINEK A

KATONASÁG VOLT A HIVATÁSA

To „Chink” whose trade is soldering

Amikor felemelték a mozdulatlan testedet,

láttuk: eltűnt az arcodról a szigorúság.

A helyzet egyértelmű volt: -

meghalt! - -

Nem akartuk elhinni, hogy elmentél!...

A csizmád oly sokszor leesett,

mikor részegségig ittuk a finom sört

és figyeltük a naplementét...

Átkoztuk az esőt,

mert eltüntette a sípályán a havat,

vagy a folyót, amely kiáradt, zavaros tenger volt,

és nem lehetett rajta hajózni...

Párizs, 1924

EVERYBODY STEPS

(Mindenki lépkedjen)

Everybody steps
Everybody steps

Te is lépkedjél

Gaona

José mindig lép

Juan félre lép

Te is lépkedjél

Gaona

Magritasz is lép

Almendro is lép

Én is mindig lépek

Gaona

Csak ketten vannak

Csak veled vannak

Körbe lépkednek

Gaona

Kettő az kettő

Veled mindkettő

Körbe lépkednek

GAONA

Bikák csak bikák
Körben emberek

Körbe lépkednek

Gaona

Helyet foglalsz pálcával

Vagy bármilyen más tárggyal

Légy kísérlet embere

Gaona

Kezdődik a start

Csináljunk hepajt

Nézzük hogy lépdelsz

GAONA

Everybody steps

Everybody steps

Te is lépkedjél
Goana

           Pampona vagy Párizs, 1925

[ ÉS A SZERZŐ MINDENT TUDHAT...]

[ And everyting the author knows...]

És a szerző mindent tudhat,

megmutat és megmutathat,

még a fehérneműit is,

ez számára nem is cikis.

Elkezdett írást is mutat,

benne sok áthúzásokat,

a szerző a feleségét,

elkapott bőrkiütését,

egyesek szegénységről írnak:

csatornában mily' munkák folynak,

leírják az undormányokat. -

Más szerző meg fájdalmakat ad!

S kinek témája a gazdagság,

annak hősei mind szukák,

minden nőt kárhozatba visznek,

nincs kegyelem testvérnek, szűznek!

Van kinek témája: boldogság,

s égbe emel szerető anyát! -

Egyes szerzők arról írnak,

az emberek sokat isznak,

s e világon nincs semmi jobb,

mint a pezsgőbuborék-song! - -

Szerzők közül sokan gondolják:

kevésbé becsülik az írást!

Mindezt tudják, - és nem sírnak!

Csak azért is, - mégis írnak

                                      Páris, 1926

PORTRÉ EGY LADYRŐL

Portrait of a Lady

(részlet)

Most azt akarja mondani, hogy ez egy vers? Egy vers, amiről nem akarta, hogy jó legyen. Egy könnyed, vidám verset akart, amelyből nem lett semmi. Egy ellenszenves verset írt egy férfi. Egy verset írt egy irigy fiú. Egy verset írt valaki, aki éppen vacsorázni indult. Nem egy szép vers. A vers nem említi a Sitwells költődinasztiát. Egy vers, amely még sohasem volt Angliában. Egy kis vers, amely megbántja egyesek érzéseit. Egy vers, amelyben nincsenek varjak. Egy vers, melyben nem hal meg senki. Egy vers, amely nem szól a szerelemről. Egy verset írt valaki, aki nem tud jobbat. Egy vers, amely irigy. Egy vers, ami bóvli. Egy vers, amelyre kár volt a szavakat pazarolni. Egy vers, amit jobban is meg lehet írni. Egy versike. Egy vers, amelyet az Államokban akárki tud írni. Egy vers, amely valamit akar, de semmit sem mond az Államok Népeinek. Egy jelentéktelen vers. Ez vers, vagy talán nem is az?

Gertrud Stein soha nem volt bolond

Gertrud Stein csak nagyon lusta volt

Most, hogy mindent összegzünk, talán ön a másságra törekedett a vers írása közben, - ha egyáltalán figyelembe vett valamit vagy törődött bármivel is. 

Párizs, kb. 1926

Megjegyzés: Ez részlet Gertrud Stein amerikai költőnő egy ötoldalas publikálatlan esszéjének a paródiájából, amelyet Hemingway akkor írt Párizsban, amikor még szoros, baráti kapcsolatot tartottak, ám ez később véget ért.

CRITICAL INTELLIGENCE

Kritikus felismerés

Anyád nem az én anyám

nem

anyám

nem szép

apád nem az én apám

nem

apám

nem csodálatos

éjjel akkor mész amikor én megyek éjjel

de nem együtt megyünk

egy meg egy lett három

dolgozni szórakoztató

ha nem csökken a varázsa

az éjszakák mindig ugyanúgy érkeznek

az imák nem mindig mondhatók el

a leveleket sem mindig reggel kapod

a levelek az írógépen íródnak

szerencsére a kazán mindig ég

az este a nappalhoz hasonlóan unalmas

vagy vidám az éjszakák nem váltják egymást

egy óra is van olyan jó mint a másik 24

az Úrtól egy zárt csomagot kapsz meggátolja hogy 
kibontsad pedig a reggeli ételek is

benne vannak és az hogy mi volt mit tettünk

mit nem tettünk és hogy mit adtunk

Aztán törlik jegyeinket

nincs többé ismeretlen ország felfedezése

az ágyban fekszel este a sötétben a nappali

világosság is ugyanaz szerencsére a te családod

a te apád a te anyád húgod nem csak

a te ismerősöd ha csak nem mondom azt hogy

a te testvéred is nagyon izgató

álmodom

arról ahol már nem vagyok

sem ott sem sehol csak az ágyad mellett

talán még megtalálod a helyedet

éjszakáról éjszakára már nem lehet

annyira szerelmes az éjszakai sötét

ez nem kérdés jobban szeretlek mint te szeretsz és 
szeretlek de mit lehet ilyenkor tenni és miért kell így 
tenni és mit

ha valóban nincs különbség és az éjjel ugyanaz mint a nappal 
akkor mi volt az oka mi volt a

természetesen értem hogy amit mondasz

nagyon egyszerű és könnyű

engedd meg hogy válaszoljak nagyon egyszerűen 
mi volt az amit a

igaz nagyon egyszerű és világos a válasz

egyértelmű nincs benne semmi túlzás

sem ésszerűtlenség

nehéz kérdezni hogy tudd

mi volt az ami volt ami volt az mi

remélem hogy teljesen világos azt remélem

az ügyet lezárva minden nehézség nélkül ha a

mi volt az ami volt ami volt az mi volt az mi

Úgy gondolom befejeztük e kérdést és a jövőbeni

irodalmi életből majd tájékozódsz futólag

mit írok

egy nyájas ifjú gentleman kiről időnként

semmit sem fogsz tudni

Thank you

Köszönöm neked

                                          Párizs, kb. 1927

Megjegyzés: A "Critical Intelligence" hűen tükrözi Hemingway lelkiállapotát, látható a visszautalásokban, hivatkozásokban. Első feleségétől Elisabeth Hadley Ricardsontól 1927. január 22-én elvált, majd feleségül vette Paulin Pfeifert.

Hadley néhány hónappal előtte zaklatottan és összetörve utazott az Amerikai Egyesült Államokba, ám 1927 októberében visszatért Párizsba egészségesen, csinosan. Ekkor találkozott Hemingwayjel is. Ez a nyugtalanító vers búcsúzás volt Hadleytől, de a lelke mélyén mindig ott lakozott.. Alakja visszatért a .Kilimandjáro hava ", a .Fiesta", a "Szigetek a folyón" és az "Édenkert" című regényeiben.

NEOTHOMISTA VERS

Neothomist poem

*

Az Úr az én pásztorom,

sokáig nem akartam.

Ő szólít, ha hazudok: zöld a legelő,

pedig azok nem is zöldek, s nincsenek.

Ő vezet engem az állóvizek mellé,

melyek mélyek és hűvösek.

A szél fú, a fák kérgeit esők gyógyítják,

levelek hullnak a földre, csupasz ágak közt szél zenél.

Levelek úszkálnak, táncolnak a vizeken.

Halott, nyirkos levelek a szökőkút medence

mélyén.

*

Párizs, 1927

Az első két sor megjelent: Exil (1927 tavasza)

                                                                                  *

Megjegyzés: A 10 soros vers első két sorát Ezra Pound 1927-ben az általa szerkesztett Exil tavaszi számában, mint epigrammát tette közzé. A vers eredeti címe „Noethómist” volt, amit tévedésből „Neothomist”-nak írtak. A „thomist” Thomas Stearns Eliotra (T.S. Eliot) utal. A vers utolsó nyolc sora a 27. zsoltár paródiája.

A Hemingway kiadással ellentétben, amely csak az első két sort közölte, én a teljes 10 sort közlöm a kézirat fakszimiléje alapján!

                                              *

1930-ban Louis Henry Cohn nyomdájának magánkiadásban megjelent Hemingway kis füzete Four Poems (Négy vers) címmel, mely versekről semmit sem tudni. Érdemes ezt is kutatni.

Az interneten található magyar Hemingway biográfiákkal ellentétben a sikeres író ekkor sem hagyott fel a versírással. Mentségükre legyen mondva, hogy még az Egyesült Államokban. is csak Nicholas Gerogiannisnak, a Dél-Karolina állam Mobil városában működő egyetem professzora alapos kutatómunkájának köszönhető Hemingway verseinek összegyűjtése és 1979-ben közkincsé tétele 88 poems (88 vers) címmel amely munkát a Hemingway Foundatoin is támogatta.

Hemingway hogy továbbra is írt, bár ritkán, verseket. Legyenek bizonyítékok a következő versei, amelyből többet is publikáltak.

INTELEM EGY FIÚNAK

Advice to a son

Sohasem bízzál fehérben,

Sohasem ölj zsidót,

Sohasem kössél szerződést,

Kezed be ne mocskold!

Katonát ne toborozzál;

Ne fogyassz sok feleséget;

Újságoknak sose írjál;

Ne vakard csaláncsípésed!

Széken mindig lépj papírra,

A háborúkban ne higgyél,

Legyél elegáns és tiszta,

Ringyót feleségül ne vegyél!

Sose fizess zsarolónak,

Sohase pereljél,

Sose higgyél kiadóknak,

Szalmán ne feküdjél!…

Összes barátod vagy elhagy

Vagy meghal majd szépen: –

Földi lét után találkoznak

Igazak az égben!

Berlin, 1931 szeptembere

Megjelent: Omnibus: 1932. évi Almanach

Megjegyzés: A vers eredeti címe „Advice to my son (Ajánlás fiamnak) volt. A vers a Hamletben található „Polonius intelmei a fiának” paródiája.

ŐRÜLT KRISZTIÁN EMLÉKÉRE

To crazzy Krisztian

Egy macska volt. – Őrült Krisztiánnak hívtuk,

Ki nem sokáig űzte a nőstényeket. –

Jószívű volt, nyúlánk és ifjú szép legény,

Ismerte a fortélyos macskaéletet.

Ha reggelizni kellett, mindig mást csinált: –

Fürgén rohangált, egy labdát pofozgatott,

Játszott, akár egy feltüzelt lovaspólós.

Egy pillanatnyit sem gyötörte őt a gond.

Ha szökdelt, ékes farka úszott utána,

Éjfekete volt, és oly gyors akár a fény! –

Gonosz macskák megölték őt egy vízmosásnál!

*

                  Finca Vigia. Kuba, kb. 1946.

Hemingway negyedik felesége, Mary Welsh nagy szorgalommal és kitűnő érzékkel ápolta az író halála után a hatalmas, kiadatlan irodalmi hagyatékát. Neki köszönhető, hogy míg 1961-ig az író haláláig 11 könyve, addig halála után 1987-ig 10 eddig kiadatlan írásait tartalmazó könyve jelent meg. Sőt az ő kezdeményezésére jött létre a Hemingway Foundation és a Hemingway Society (Hemingway Társaság) is, amely – a Nobel-díjas író költői munkásságának magyarországi ismertetése és a verseinek magyarra való fordításaiban való úttörőmunkám elismerésként – 2009. március 31-én a tagjai sorába fogadott.

Mary Welshnek köszönhető az is, hogy a világ már 1965-ben megismerhette az Atlantic című lap hasábjain az író 1944-ben hozzá írt két, sajátos hangú szerelmes versét (First Poem to Miss Mary in London, (London, 1944 május); Poem to Mary /Second Poem/, Párizs, 1944 szeptember-október) A 88 Poems-ben megismerhettük Hemingway újabb két szerelmes versét is, amelyeket 1949-ben írt Párizsban Poem to Miss Mary, valamint Travel Poems (Utazó vers) címmel.

Nicolas Gerogiannis az 1979-ben kiadott Hemingway verseskötetet átdolgozva és bőséges jegyzetekkel, forrásmunkákkal, bibliográfiával ellátva a Hemingway Alapítvány támogatásával 1992-ben kiadta a legújabb könyvét Ernest Heminnway: Complete Poems (Hemingway összes versei) címmel.

Így tudható meg, hogy az író 1929-1956 között 17 verset írt. A versek keletkezésének helyszínei pedig Párizs, Berlin, London, Buchet, Key West, Finca Vigia (Kuba) volt.

*

A legtöbb verset 1949-ben Párizsban írta, szám szerint hatot, amelyből 3 vers keletkezési dátuma 1949. december 22. Ezeket a verseket a párizsi Ritz Hotelben tartózkodásakor papír fecnikre írta. Íme egy közülük!

VERS MISS MARYNEK

Poem to miss Marry

Mary! - most hírnevet szerezhetsz,

És majd híres özvegy is lehetsz:

Ez mit kaphat, s ez mit adhatok.

Egy látomást megvalósítok:

Mely barnán, sárgán, zölden ragyog,

Mely kis álom lesz vagy óriás,

Vagy tiszta lesz és nyugalmat ád. -

Valóvá teszem a látomást!...

Vagy tetű leszek és nagy galád,

Ki kockára teszi vagyonát

és céltalan megy valahová,

Hogy találjon szerelmes helyet,

Hol növeszthet erős gyökeret.

Az emberi faj tagjaként

tagdíjat fizet, s kitűzőjét

Büszkén hordja: ez jó lehet csak!

S ha óvatlan: mélybe zuhanhat! -

Hát ennyi! Most pihenhetsz, kedves!

Aludj jól! Kérlek! - Lelkem nyugodt.

Ki vagyok, s milyen: most már tudod!

Párizs, 1949. november 26.

Az utolsó két verse keletkezésének helyszíne Finca Vigia. Az első, hosszabb lélegzetű alkotás a Lines to a Girl 5 Days After Her 21st Birthday (Sorok egy lánynak 5 nappal a 21-dik születésnapja után) címet viselte, amelyet 1950 decemberében írt.. A „lány” pedig, akihez írta a verset Adriana Ivancich egy csodálatosan szép nő volt, akivel még Velencében barátkozott össze 1948-ban, és aki 1950-ben pedig édesanyjával látogatta meg a Hemingway családot Finca Vigiában. Hemingway róla formálta meg Renata alakját, aki az 1950-ben megjelent Folyón át a fák közé hősnője volt. A másik – egyben utolsó, 6 évvel később, 1956. február 14-én, Valentin napján íródott – verse csak két soros volt és If my Valentin you won’t be (Ha nem leszel a Valentinom) címet viselte. Feleségének Mary Welshnek írta, fordításomban így hangzik:

„Ha nem leszel a Valentinom

Magam fenyőfádra akasztom”

                                                               * 

Hemingway válogatott verseit leányomtól kaptam ajándékba 2006 Karácsonyára, amely nemcsak számomra, de több neves irodalmár számára is meglepetés volt és rácsodálkozással hallgatták információimat. Azóta egyre mélyrehatóbban tanulmányoztam az író költészetét, fordítom verseit. Kutatom és olvasom a forrásmunkákat. Legutóbb Verna Kalenek, a Pennsylvaniai Állami egyetem kandidátusának a Hemingway’s Poetry and the Paris Apprenticeship (Hemingway költészete és a párizsi tanulóévek) című munkáját ismerhettem meg, amit lányom segígségével megkaptam, és amely segít egyre jobban megérteni Hemingway költészetét és a versek fordításakor az értelmezést.

Versfordításaimmal bőven ellátott tanulmányommal az a célom, hogy Magyarországon is egyre többen megismerjék Hemingway, a Nobel-díjas író életművének nem elhanyagolható részét képező, írói stílusát kialakító, sokoldalú költészetét is.

Annak az embernek költészetét, aki sajnos (talán a sok elektroterepiás agykezelés miatt is) 1961. július 2-án önkezével végzett magával: az Idaho állambéli Ketchumban: fejbe lőtte magát ezüstveretű vadászpuskájával...

Megjelent: A Négy "E" kötet 51-103. oldalán

*

EDUARDAS MIEŽELAITIS

(1919-1997)

1919. október 3-án született. Általános és középiskoláit Kaunasban végezte, 1941-ben jogi tanulmányokat kezdett Vilniusban. 1941-1943 között haditudósító volt. Bekapcsolódott az ifjúsági mozgalomba is. Később ifjúsági újságnál, majd állami kiadókban dolgozott. 1951-től kizárólag az irodalommal foglalkozott. 1954-1959-között a Litván Írószövetség titkára, majd 1959-1970 között annak elnöke lett. 1997. június 6-án halt meg Vilniusban.

Írói, költői munkásságáért több magas litván, szovjet állami kitüntetést és nemzetközi elismerést kapott, többek között Litván és Szovjet Állami díj, Lenin-rend (Szovjetunió), Nehru díj (India), Vapcarov díj (Bulgária).

Legnagyobb elismerést, a Lenin-rendet az „Ember” című kötetéért kapta, amelynek eszperentó nyelvű fordítását „Homo” címen 1986-ban jelentette meg Vilniusban a Vega Kiadó.

Abban a szerencsében részesültem, hogy (mint felsőfokú eszperantó nyelvvizsgával rendelkező és a magyar iskolaszövetkezők eszperantó nyelvét segítő) 1987 júliusában részt vehettem a Varsóban megrendezendő Eszperantó Világkongresszuson, annak szövetkezeti szekciójában és a litván delegációtól megkaptam a fentebb említett eszperantó nyelvű verseskötetet, jómagam pedig a „Vox Humana – Homa Voĉo” című eszperantó nyelvű válogatott verseskötetemet adtam át részükre, illetve több ország képviselőinek (Anglia, Japán, Lengyelország, Bulgária, Svédország, Franciaország, Svájc)

Mieželaitis költészetére az ember és munkaközpontúság; a dallamosság, a népdalos motivációk használata; a romantika, a szürrealizmus és a mítoszok elemeinek használata jellemző. Több versét is lefordítottam a „HOMO” (EMBER) címmel megjelent eszperantó nyelvű kötetéből, amelyek közül most átadok néhányat a kedves olvasóknak.

                                    *

SZÍV

Ó, szív?

Talán apró rubin-kövecske vagy?

Vagy érett piros alma?

Talán az ember hatalmas

kebelében fészkelő apró földgolyó?

Bármivé is akarsz lényegülni –

a válasz egyszerű;

Emberek,

hegyek és tengerek vagy te –

Sőt te vagy maga az egész világ!…

…Mindenütt áldás…

…Öröm…

…És munka…

Fehér galambként égre röppenek…

Édes csengettyű – a szívem,

tele fénnyel és nyárral…

Szívem már telve friss levegővel,

szabadsággal, örömmel, tisztasággal…

Már nem elég magas tornyokig érni –

egekig érő vágyakban kell égni!…

Zubogj, dalolj szívem!

Erősen és csengőn! –

És milyen szép a világ? –

Eljön a vágy a legszebb évszakban

tarkavirágú tavaszi napokkal –

Csengettyű-szívünk

a gyönyörökkel telve felrobban…

Énekelj, dobogj csengettyű-szívem,

had pördüljön tovább az életem! –

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Csak áldás, öröm és munka

éneke zeng eme földön? –

…Ó, jaj!…

…Rakétákon halál vigyorog,

atombombákban szunnyad a vég! –

A költő szíve beleborzong –

s vérzik a szívem – Emberiség!…

Mikor az ember lő az emberre ,

a levegőben ólom-zene sivít,

ólom-koronák hullnak a földre –

szívekben véres ólom-virág virít.

…Ha ellenünk gyilkosok egyesülnek:

széttapossák az életet

a Földön –

mint bányát, robbantják szét a szívünket,

megfosztva bánattól és örömtől! –

Mennyi nyomorúság!…

És mennyi könny!…

Könnyek és tüzek tán egyesülnek,

miként folyókban az esővizek –

s visszaadják a Földnek a szívet!…

A Föld homokja mennyi vért iszik…

Vágyik ártatlan áldozatára?

Gyilkosok szívemet utolérik?

Van a szív jóságának határa?

Ám a vértől

ólomtól,

szenvedéstől,

miként az alma – érlelődik a szív…

Egy napon majd lehullik a földre,

szétrobban…

A szorongás miatt…

Tehát! - - -

…Költőnek ez legyen örök sorsa…

Szíve vérezzen a szeretetért!…

Robbanjon föl erős atomokra! –

Világítson, – miként Prométheus lángja!…

Fordítás: Budapest, 2006. január 24

*

IKAROS

…Áprilisi reggel…

Nevezhetlek-e úgy, mint egy költeményt,

melyet ma kezd alkotni az Ember?…

Sem egy strófát, sem egy sort nem tudok adni e vershez,

mert a Világmindenségben alkot költeményt

napjaink legnagyobbja –

az asztraunóta…

…Te, aki oly gyakran kémleled az eget…

Benned nyugtalanság árama kering…És vonz

a Hold, Nap s a csillagok gravitációja…

Miként a madarak, melyek fészkükből kinőnek,

szárnyra kelsz és gyorsan tovaszállsz…

Mégis a jóságos, öreg földgolyó az otthonod…

Nem elég néked áldott melege?

Nem elég néked kényelme, melyet ád?

Nem elég néked a kenyér, melyet terem?

Nem elég néked a víz, mely szomjad oltja?

Nem elég néked a méz, mely édes ajkaidnak?

Nem elég néked a jóllakottság öröme?

Nem elég néked a bölcsődal –

melyet a szelek, fenyvesek, tengerek és felhők énekelnek?…

Nem elég néked az a sok örömteli óra,

melyeket boldogságnak nevezhetünk?

Mi az a Földön, mi nem elég neked, –

Földnek fia?…

Most távoli csillagok messzesége vár,

melyeket elérni kívánsz nagy szenvedéllyel…

…Ezen az áprilisi reggelen szárnyaidat

fürdetni kívántad meleg tavaszi széllel.

Tárd szélesre Ikarosz szárnyait! –

a csillagfények már feléd suhannak.

És a Világűr

kitárul előtted –

miként a szíve

boldog szeretőknek…

Fordítás: Budapest, 2006. január 29

TESTEM – A FÖLD TESTE

Föld teste –

a kő, a márga –

A Földnek csontjai – kemény palából valók;

a csermelyek – a vér,

az agyag – a hús!

A Földnek teste és Én – egyek vagyunk…

A Testem –

magból és levegőből,

konok szélből, felhőcskéből,

a folyó hideg cseppjeiből,

Napnak sugarából és szellőkből való…

A Neris folyó homokszemcséiből,

a parlagon termő vörös eperszemekből,

a szürke talajból vétettem,

hol napsugár csókjaitól

növeszti áldott csíráit a rozs…

A rozsból való vagyok – apró kenyérszemekből –

a kézben tartott kenyérszeletből,

árpamagból vagyok és farkasból,

kinek vére vadságtól izzik, s ő maga hízelgő…

Egy korty tejből, tengeri sóból,

a lagúnákban fickándó halból,

meleget adó tűzifából vagyok –

és aranyló almából – amely maga a Nap…

A testem –

vér, hús, szív –

Ám visszatérek a földbe:

leszek az ősanyag,

melyből vétettem! –

És megszületek ismét egy gyönyörű virágban! –

Az Én testem és a Föld – egyek vagyunk!…

Fordítás: Budapest, 2006. február 7

LÍRA

(ŐSI HANGSZER)

…Ősi hangszerem nincs nekem…

Ő az, mely Földet ékesít,

és pacsirta-ének, mely dicséri

a Nap vakító tükreit…

Ügyes pacsirták ezüstből húrt feszítenek,

a Naphoz kötözik azt –

és magasba emelik Földemet.

A húrokat megérinti kezem –

széttört a csend,

tiszta kristályhangokkal

telítődik a világ…

Lefelé, az égi kehelyből

mézédes melódia szívembe hull!

Csordultig az égi kehely,

és hull és hull az áldott eső –

és újra érintem az eső ezüstös húrjait,

hallgatva, miként zenélnek a cseppek…

Erdőbe indulok, s a fák között

bolyongva zöld titkok a lelkemet

melengetik, az ég és föld között

erdő-húrok vibrálva zengenek.

Az erdei fenyők húrjait

megérintem én…

Megszólalnak, sóhajtanak

és sírnak könnyedén! –

Hallgatom a fenyves-melódiát,

melyet a szél kísér:

akár Csurlionis „Erdő” zenéje,

melyet művész zenél…

A fenyves sűrűjéből fülemüle

ezüst trillája zengett,

áttörve hatalmas lombok alkotta

zöldes suhogó tengert…

És a tavaszi napoktól elűzi

a dal a tél havas szelét,

az ujjaimmal pengetem a lírán

az erdő zengő énekét…

És repdesnek a völgyben

a könnyű felhő lepkék,

a rozsnak arany húrjait

nyári égre szegezték…

Szellővel könnyen megérintem

a rozsnak sűrű,

aranyló húrjait

a zöldellő mezőn! –

Megmozdul, hullámzik,

nyugtalan, kavarog,

miként zengő akkordjai

az ünnepi szimfóniának…

Kezeim közt,

mint textilüzemben a fonál, -

arany rozs-húrok vibrálnak.

A mindennapi kenyér

melódiája megszületik!…

Túl a sétán,

a zöld mezőkön megérintem

a kalász-óceán

aranyló hangszerét…

A városban elolvasom

a kőszavaknak könyvét…

És füstös kéményekét, –

hol megfeszítik

az emberek szívét…

Fehér galambok

röppennek a Napba,

odakötik a gyárkémények

egyenes húrjait.

Megérintem őket –

és munkadalok

dübörögnek a rézből, a vasból

és szállnak az égig.

Gyárak kéményei közt,

miként a kis pacsirta,

acél zengi a trillát

füstös egekbe.

Ezüst, arany és fenyő-zöld

húrok együtt az igaz

acélhúrokkal a líra

fénylő ékességei ők…

Mikor karjába zár a nő –

áldott és elvarázsol,

ujjak simításától égsz,

tested a tűztől lángol.

A nő könnyed ujjainak

az édes húrjai

szívedet szívébe rejti –

vagy megfeszítheti.

Ha megszólal a legszebb ének

a női kéznek ujjain:

a szívből indul, a szívhez ér,

megérted őt az útjain…

Az égbolt csillagaihoz

feszített lírák húrjait

az ujjakkal megérintem

ihlettel, könnyedén! –

Hallgatom ezt a melódiát:

vibrál, akár a fény! –

Ezüst, arany, acél, fa és ujjak

hangszere zenél…

Zengjél hát láthatatlan,

de mindenütt jelenlevő

ősi hangszerem –

Líra!..

Fordítás: Budapest,2006. február 13

IGE

Íme az én igém – az ő fekete szemöldökívéhez, amely

szemének édes nyilait lövi szívembe.

Igém a márvány-fehér melleihez, melyek a Napot

bökdösik, miként a fehér oszlopok.

Igém a fekete hajkoronájának hullámaihoz,

amelyen

a Nap ringatódzik arany ladikként hasonlón.

Igém ajkainak vöröslő bíborához,

a Napkoronghoz, melyet fehér fogacskáinak

felhői kettéfeleznek

( mikor

vígad a Nap – a felhőcske kacérkodik; ha a Nap

szomorkodik – halvány-vörös koronggá válik).

Igém a homlokához – a lótuszvirághoz és

füléhez – a puhatestű tengeri kagylóhoz.

Igém hangjához, mikor ajkain a Nap megszólal

szél, tenger, hegyek és fák suhogásával,

madarak trilláival.

Igém a testéhez, amely édes illatot ád, miként a

tavaszi kék viola és menta.

Ez az igém – a fehérlő csodás női testhez szól, mert én

az emberi test poétája vagyok. –

Igen, én imádom a nőt szorosan átölelve, mellette térdepelve

és kezem kinyújtva a Naphoz, amely benne ég,

szólok a testnek fémjeihez,

fogának felhőcskéihez,

szemeinek kékjéhez,

amely a tiszta vízhez hasonló.

Addig,

míg ki nem elégíti szomjúságom, szenvedek.

Mert a test újra meg újra megmutatja nekem

csodás szépségét a Földnek.

Mert ez a test egy kicsi Föld:

forrásokkal, felhőkkel,

Tavacskákkal.

Még mennyi kis Föld van

ezen a Földön?

Neki nemcsak a testnélküli szavakat,

igéket ajánlom

(a szép a szavak ígéretétől elhervad).

A Nő szépségét mindig tudom,

akarom tökéletesíteni

és részt is akarok venni

ennek tökéletesítésében.

Én nem félem a bűnt:

kezemmel megérintem a nő testét, –

a bűn megilleti az embert – és nekem nem tetszik,

Hogy van vetés, melyet csak szél arat, – éppen

ezt a vetést, a bűnöst, megfontolom én.

Nekem tetszik a mag, amely a testet,

miként a földet,

megtermékenyíti és gabonát érlel örökig.

Én védőbeszédet mondok a szerelemért –

Mindennapi kenyerünkért,

A szép és testi szerelemért,

Az olyan szerelemért, amelyet költők

Mostanáig – még meg nem énekeltek!

Fordítás:Budapest, 2006. február 15.

*

A Nő szépségét mindig tudom,

akarom tökéletesíteni

és részt is akarok venni

ennek tökéletesítésében.

Én nem félem a bűnt:

kezemmel megérintem a nő testét, –

a bűn megilleti az embert – és nekem nem tetszik,

Hogy van vetés, melyet csak szél arat, – éppen

ezt a vetést, a bűnöst, megfontolom én.

Nekem tetszik a mag, amely a testet,

miként a földet,

megtermékenyíti és gabonát érlel örökig.

Én védőbeszédet mondok a szerelemért –

Mindennapi kenyerünkért,

A szép és testi szerelemért,

Az olyan szerelemért, amelyet költők

Mostanáig – még meg nem énekeltek!

Fordítás:Budapest, 2006. február 15.

Megjelent: A Négy "E" kötet 104-121. oldalán

*

BESZÉLGETÉS KRÚDY GYULÁVAL

         Gyula Bátyám! Meg kell hagyni, hogy fantasztikus ember voltál! Igazi magyar ember, aki
szerette az életet, a szabadságot, a bort és a nőket…
         Tudod, manapság ez nehezebben menne, mert az élet politikusokkal mérgezett országútján az
ember csak rohan, küzd, hadakozik, hogy élhessen. Te pedig?…

 A nők lelkes ámulattal sürgölődtek körülötted. A férjezett, unatkozó, a gazdagság csömörében

vergődő szép asszonyságok kívánták közelségedet. Az érintésedet, a kezed simogatását, szerelmetes

szemeid forró pillantásait. Kívánták, hogy elmondhassák – az élet szép ajándékot adott: egy író

ember gyöngédségét és ölelésének varázsát.

         A szüzek? Ó, a szüzek imádkoztak, hogy csak találkozhassanak veled és szerelemtől bódulva
karodba zuhanhassanak. Kívánták a pillanatot, hogy föltörd félve őrzött szűzi pecsétjüket…

         S a bor? Gyula bátyám! A vörös bor minő kitüntetett helyen állt a borok rangsorán. Kedvelted a
finom fehéret is. A vörös bor az igazi! – mondtad. A vér is vörös, a szerelem is lángoló vörös. S ha az
ember torkán lecsordul a tüzes vörös bor, akkor testében az élet zsong és dalol…

        A nők és a bor. A bor és a szerelem. Amore e vino, che bello destino! A bor és szerelem mily
szép együtt!- mondják a forróvérű taljánok. Igazuk van! Miként is bírtad az őrületes tempót, hiszen
az írást becsületesen művelted? A napi több oldalas penzum el nem maradhatott, melyet lila tintával
írtál. A nők és a bor! E két csodálatos kedvtelésed mellett az írásaid az élet költészetéről szóltak. Hasonlataid, jelzőid találóak és meghökkentők voltak, akár a szeplőtelenül fogantatás…

         Gyula bátyám! Itt vagyok a természet áldott szentélyében, hallgatom a tücskök himnuszát és
beszélgetek Veled. Nem vagy itt és mégis beszélgetek Veled. A megidézett és halhatatlan Veled, ki
oly sokat írtál, hogy Jókaival vetélkedett írásaidnak mennyisége.

        Tudod Gyula bátyám, csodállak! Most értem csak meg nagy merészségedet, hogy ifjan, egy
átmulatott éjszaka után barátoddal Bécsbe hajtattál hintón és ott tovább mulattál. Hazafias és magyar
nótákat húzattál a cigánnyal, pedig ott ez tiltott volt, sőt maga a felségsértés!

        Aztán utaztál mindenfelé, akár Szindbád, az álmodozó, felfedező, küzdő, bolyongó hajós. Jártál,
a Felvidéken, a havasokban, Szécsénykovácsiban, Várpalotán. Budapest utcáin, útjain, kocsmáiban,
szállodáiban. A Margit-szigeten és a Tabánban. S végül szent helyed és menhelyed lett Óbuda!…

Óbuda, az ódon kis város, amely befogadott, s Te a Templom utcában tengetted életedet.
        Nyomorogtál. Igaz, hogy sokat írtál és a pénz, amit kerestél – elillant a családra, a szállodákra, a
mulatozásra, és a nőkre. Szerény boldogságban jártál át a Kéhli vendéglőbe, hogy elfogyaszd kedves
ételeidet és kedvenc borodat…
        S az utolsó napon? Nagyon fáradt lettél. Nem volt kedved. Lassan etted vacsorádat a Kéhliben.
Egy liter zöldszilvánit átvittél magaddal, talán az majd jobb kedvre derít. Mikor hazaértél
belekortyoltál – és lefeküdtél. Ez volt az utolsó italod, kortyod az életből. Elaludtál, átsóhajtottad
magadat az angyalokhoz, akik megsimogatták fáradt homlokodat.

Bicske, galagonyás-dűlő, 2007. augusztus 5

Megjelent: A "Galagonyás dűlő" kötet 81-83. oldalán

*

CSORDÁS JÁNOS ÉLETE, PEDAGÓGUSI, IRODALMI MUNKÁSSÁGÁNAK ÉRTÉKELÉSE, KAPCSOLATAI, LEVELEZÉSEI ÉS EGYÉB ÉRTÉKALKOTÓ TEVÉKENYSÉGE

Először is köszönetet mondok a Csordás János Emlékbizottságnak, hogy megalakult és egy olyan nagyszerű ember, családapa, klasszikus értelemben vett néptanító, közművelési munkás, költő, néprajzos, szociográfus emlékét kívánja ápolni, aki egyszerűségével, szerénységével a köz szolgálatának szentelve, érdemrendekért soha sem könyökölve töltötte életét.

Öröm számomra, hogy e röpke földi létben találkozhattam Csordás Jánossal, a költővel, és kicsit betekinthettem zárkózott, szomorkás, emberi értékekben gazdag életébe.

Köszönetet mondok a Lenti és Vidékéért Alapítványnak, aki az Emlékbizottság segítségére sietett, és személyes köszönetemet fejezem ki Kovács Bélának, aki az Emlékbizottság elnöke és nem kevés az érdeme abban, hogy az értékes és tartalmi munka elindulhatott. Hosszú év után találkozhatunk ismét, hiszen több évtizeden keresztül együtt dolgoztunk a fogyasztási szövetkezeti mozgalomban.

Köszöntöm Csordás János jelenlevő kedves leányát Dávid Lászlónét, Marikát, valamint férjét Dávid Lászlót, akivel a sors kegyéből országos szinten is együtt dolgozhattam az iskolaszövetkezők érdekében.

Köszöntök minden kedves segítőt és érdeklődőt!

*

Mi költők, alkotók tudjuk, hogy egy művészembernek nagyon sokat kell küzdeni azért, hogy a sajátos lelkivilágát, művészeti szemléletét, hitvallását kialakítsa, fejlessze, azt másokkal megismertesse és elfogadtassa. Ehhez a munkához szükséges a család, a feleség segítsége, de nagy szükség van a kortársak, szerkesztők, laptulajdonosok, kritikusok támogatására, és a befogadó közösség kialakítására, megtartására, ösztönzésére is. A művészi élet hatalmas vívódásokkal teli küzdelem. A lélek mélyén örökké izgató, serkentő, kétkedő hang kérdezi: jó irányban haladsz? Ezt akarod? Ezt akartad? Megértik szándékaidat? Elismerik munkádat?

S ha a magánélet sorscsapásai a lelket kizökkentik e meditációból, ha a kortársak, a kor elismerése hiányzik, ha a családi hátország meginog vagy elveszik, akkor nehéz a költő sorsa. Nehéz, mert meg kell vívnia a mindennapi emberlétéért és a művészetéért is a küzdelmet. A kortársakkal, az irodalmi orgánumokkal, annak vezetőivel való kapcsolat is állandó kihívást, levelezést kíván. Ha nem nyílnak meg, vagy az ígéretek ellenére lassan vagy soha nem nyílnak meg a költő művészetét bemutató kapuk, vagy a már nyitott kapuk bezárulnak – mindezek hatalmas lelki próbatételek. Ezeket a csatákat, az élet mindennapi küzdelmein túl kell megvívni. Ez acélosítja a művészember, a költő jellemét, akaratát, elhivatottságát.

Ám a költő, és más művészember rendelkezik egy olyan tulajdonsággal, amely segíti e küzdelemben: az elhivatottság érzése, az egészséges exhibicionizmus, és az a lelkialkat, amely alkalmassá teszi, hogy másként lássa a világot, tapasztalásait a lelkén átszűrve közkinccsé tegye azt.

Csordás János ilyen ember volt. Génjeiben megörökölte az elesettekért való küzdelem, a világ és az emberi lélek szépségeinek és szomorúságainak feltáró és bemutató képességét.

*

Csordás János ma ott pihen, ahol ősei, rokonai. Visszatért az igazi szülőföldre, Lentibe. Édesanyja Lentiben, édesapja Lentikápolnán született, majd Budapestre mentek vendéglősként szerencsét próbálni. Budán a Logodi utcában, a Budai vár alatt született Csordás János 1920. január 17-én. Az anyagi nehézségek miatt két és féléves korától visszakerült Lentibe rokonaihoz és itt élt 20 éves koráig. A Lenti környéki táj szépsége örökre lelkébe ivódott. Középiskoláját, bejáróként Zalaegerszegen végezte, ott érettségizett. Újságírónak készült. Budapesten próbált szerencsét. Apja ismerősének protezsálására először írógépműszerésznek vették volna föl, de ez nem tetszett neki, így aztán Budakalászon dolgozott a Textilművekben. Próbálkozott a Műszaki Egyetemmel, humán beállítottságú lévén nem kedvelte a matematikát, félév után otthagyta.

                Hazajött Zalába és Lovásziban dolgozott az olajiparban a háború végéig, majd Lentiben élt 1950-ig. Először a tanítóképzőt, majd később a pécsi Tanárképző Főiskolát végezte el. 1950-1953 között Zalamerenyén, majd utána több évtizeden keresztül nyugdíjazásáig Balatonmagyaródón az általános iskolában tanított, később 1 évet Becsehelyen is tanított és hét közben az idősek otthonában lakott, csak hét végén ment haza.

                1984. szeptember 6-án halt meg Zalaegerszegen.

*

Csordás Jánossal való kapcsolatomról elmondható, hogy akkor találkoztam vele, amikor Zalakomárban éltem és a Zalakomár és Vidéke ÁFÉSZ-nél dolgoztam. A kollégám volt a jelenlévő Péter János, akit köszöntök, és aki később a szövetkezet elnöke lett, s akivel régi jó barátok vagyunk. Ő is szívügyének tekintette Csordás János emlékének az ápolását, sőt az 1979-ben megjelent „Gyász és szerelem” kötet anyagi hátterének a megteremtéséhez is hozzájárult. Kovács Béla kérésére ő kért fel első ízben Csordás Jánossal kapcsolatos dokumentumok felkutatására, gyűjtésére.

Zalakomárban éltem 1968-1974 között (bár közben volt 2 év katonaság is), így nagyon sokszor olvastam Csordás János verseit a Zalai Hírlap hasábjain, ő pedig az én verseimet. A járási faluvetélkedő zalaszabari döntőjén hallhatta Riersch Zoltánt, aki elmondotta „Emberség jogán” című versemet, amellyel győztes lett. Ám hallottuk egymás műveit a faluvetélkedők helyi és körzeti döntőin is. 1972. február 27-én Balatonmagyaródon a Zalakomár közös közigazgatási területén működő énekkarok, néptáncosok, citerazenekarok, versmondók, irodalmi színpadok mutatták be produkcióikat. Versenyen kívül nekem az „Ember” című oratóriumomat mutatták be az általam vezetett zalakomári irodalmi színpad tagjai, Csordás János vezette irodalmi színpad pedig az általa gyűjtött és összeállított népi játékkal rukkolt elő. 1972. március 26-án pedig a zalakomári körzeti döntőn hallhatta a közönség a továbbjutott produkciókat.

Ekkor gratuláltunk egymásnak és elhatároztuk, hogy jó lenne gyakrabban találkozunk, és egymás műveiről szót váltanunk. Mivel ifjúsági klubvezető és irodalmi színpadi vezető is voltam, ezért a tevékenységünket egy Klubnaplóban örökítettem meg. Ma is őrzöm. A balatonmagyaródi, majd a zalakomári vetélkedőről cikk is jelent meg, amelyet a naplóba tettem és az 1972. március 26-diki zalakomári faluvetélkedőről kis emlékoldalt is szerkesztettem. A vetélkedő szervezőmunkájában is nagy energiával vettem részt. Az emlékoldalon Csordás János következő sorai találhatóak:

     „Csak őszinte elismeréssel szólhatunk a körzeti bemutató művészeti teljesítményéről: vers, énekkar, néptánc, citerazenekar, hangszerszólók. Gazdag tartalom, változatosság és átéltség jellemezte a bemutatót.

                         1972. márc. 26. 

                Csordás János”

      Ezt követően néhány alkalommal találkoztunk otthonában. Egymásnak felolvastuk a legújabb verseinket. Ekkor mutatta meg és láthattam szomorkás hangulatú írásait, hiszen első felesége már halott volt. Úgy emlékszem, hogy kibontakozóban volt második kapcsolata is, amely (falu lévén) Zalakomárban is beszédtéma volt. Nekem tanácsokat adott a sűrítéssel és a tömörítéssel kapcsolatban. Találkozásainkról a „Hittem, amit tettem” címmel 2007-ben megjelent könyvem 96. oldalán a következőket írtam:

        „Balatonmagyaródi általános iskolában tanított Csordás János költő, akivel sokszor találkoztam és eszmecserét folytattunk. Felolvastam neki legújabb írásaimat. Nagyon sok tanácsot adott az írással, tömörítéssel, pihentetéssel, és a véglegesítéssel kapcsolatban. Közben ő is felolvasta legújabb írásait…”

               Csordás Jánossal magáztuk egymást, előttem ismert volt már a „Dunántúl” antológia, benne János két rövidebb versével és két versciklusával. Az antológiát elvittem a találkozásunkra. Mindig csendesen, megfontoltan, a cigarettát a nikotinos ujjai között tartva beszélt, és a magasba fújta a füstöt. Beszélgetésünk során szólt néhány mondatot Pék Pálról, aki Zalakomárban is tanított, és hosszasan ecsetelte Tüskés Tiborral való barátságát is, találkozásaikat, kapcsolataikat.

Zalaegerszegre, valamint Budapestre való kerülésemmel a vele való kapcsolat megszakadt. Ám érdekesség, hogy amikor az iskolaszövetkezéssel foglalkoztam a SZÖVOSZ-ban, később az ÁFEOSZ-ban, akkor találkoztam Dávid Lászlóval, Csordás János vejével, aki a Művelődési Minisztériumban dolgozott. Az 1987-ben megjelent első verseskötetemet, az „Aranytollú Remény-Madár” címűt neki is megküldtem. Az akkori köszönőlevelét a „Hittem, amit tettem” című kötetem 127. oldalán közöltem, amelyben jólesett az a pár sor, amelyben arról írt, hogy amíg élt Csordás János, olykor beszélgettek rólam is, idézet:

      „…Valahol a tudatom legmélyén rejtőzködött az a gondolat, hogy Király Lajost nemcsak hétköznapi emberként ismertem meg Zalában. Talán Csordás Jánossal (apósommal) beszéltünk is tehetségedről…”

            Örülök, hogy ismét Dávid Lászlóval és Csordás János leányával, Marikával közösen sokat tehetünk egy szelíd hangú, csendes költő műveinek közkinccsé tételében és emlékének ápolásában.

*

Nézzük Csordás János tollforgatói, írói múltját, találkozásait, segítőit!

       14 éves korától írt verseket, újságírónak készült és ezért a Zala megyei újságokba nagyon sok cikket írt. Érettségi után Budakalászon a Textilművekben a főnöke Schöpflin Aladárnak Gyula fia volt, ott dolgozott az öccse Schöpflin Bandi is, aki Nagypál István néven regényt írt. Csordás János egyszer járt a Nyugat szerkesztőségében és a Zeneakadémián rendezett Illyés-esten láthatta Babitsot és Illyést is. Később kapcsolatba került Féja Gézával, aki bevitte a Híd szerkesztőségébe, ahol elfogadták egy versét, de nem jelenhetett meg, mert a lapot betiltották.1943-ban ismerkedett meg Sinka Istvánnal, akivel először levelezett (de jó lenne, ha a levelek és válaszlevelek előkerülnének!), aztán ő lejött a Göcsejbe, Barabásszegre… Ő fedezte fel, és a pécsi Sorsunkban két versét közöltette Várkonyi Nándorral. Ekkor hat fiatal költőt mutattak be, köztük Káldi Jánost is, aki hetvenes években a szombathelyi Életünk meghatározó egyénisége volt. Egy versét pedig a Magyar Föld című lapban segítette megjelentetni. Később pedig a Magyar Életben, a népi írók lapjában is bemutatták, amely Kodolányi János lapja volt és Fitos Vilmos szerkesztette.

         1943-ban részt vett a Népi Írók Konferenciáján Balatonszárszón, ahol találkozhatott Kodolányival, Kovács Imrével, Féja Gézával, Fülep Lajossal. Sőt olyan megtiszteltetés érte, hogy Szabó Pállal és Sinka Istvánnal egy szobában volt elszállásolva.

               Erre a rendezvényre is Sinka István vitte el. A 23 éves fiatalember úgy érezte, hogy övé a világ. Megindult a szekér: elkezdődhet az igazi írói, költői pályafutása.

              Aztán a háború után megtört a lendület. Édesapja betegsége (1945-ben megverték, súlyos agyvérzést kapott), a tsz szervezés fonákságai, valamint az iskolai körzetesítés miatt, ahol diplomája ellenére méltatlanul bántak vele (képesítés nélküli lett a főnöke), meghasonlott.  Az ötvenes évek közepéig szinte semmit sem írt! Az 1956-os események is felkavarták. 

             Hosszú hallgatás után 1955-ben jelent meg először Csoóri Sándor segítségével az Új Hangnál és Fodor András támogatásával a Magyar Csillagnál. 1958-tól kezdve pedig Tüskés Tibor segítségével a Jelenkornál.

                 A pécsi Tanárképző Főiskolán való tanulása során (levelező hallgató volt) a pécsi irodalmi élet, és a kapcsolatok pezsdítően hatottak Csordás Jánosra, alkotókedvére. Ekkor teljesedett ki a kapcsolata Tüskés Tiborral, amely barátsággá alakult. De erről még külön fejezetben szeretnék majd szólni. A pécsi évek jótékony hatására 1966-1967-ben két drámát is írt. Az egyiket Parasztkirály címmel, amelyet a Déryné Színház előzetes megállapodás ellenére mégsem mutatta be, majd „A tábornok, avagy a boldog Ábrahám” címűt a zalaegerszegi Hevesi Sándor színházhoz adta be, sikertelenül. (Érdemes lenne e két művet is felkutatni, majd közkinccsé tenni, ha lehetséges.) Az Új Írásba hiába fogadták el három versét, mégsem közölték, aztán a Kortársnál elfogadott három versből is csak egyet közöltek. Többet nem is küldött nekik verset. Az 1960-as évek végén, csaknem 50 évesen Pákolitz István és Tüskés Tibor összeállított egy kötetet a verseiből, de a Magvető visszaküldte. Ezek mind nagy kudarcélmények voltak számára.

              Mindezeket a keserveit elmondta a Visszhang zalai írók, költők antológiájában, amikor „Nem tudtam teljesen odaadni magam az írásnak” főcím alatt közölte életútját, vallomásait. Azt is megjegyezte, hogy tudja: „A folyamatos jelenlevéshez az kéne, hogy jobb kapcsolatban legyen az ember a szerkesztőségekkel.”. A kudarcok elbizonytalanították, amelyet a családban jelentkező súlyos veszteségek, fájdalmak csak fokoztak. Nehéz tehertétel volt, majdnem teljesen feladta az irodalmi életben való további szereplését.

           Számára vigasz volt a tanítás, az irodalmi színpadi munka, a szociográfia, a népi hagyományok gyűjtése és közkinccsé tétele. Nagy siker volt számára, hogy a falusi hagyományokból „Este a fonóban” címmel egy összeállítást készített, amelyet a televízió 1965-ben be is mutatott.

*

Az éltette tovább reményeit, irodalmi ambícióit, hogy akadt egy, illetve két olyan ember, akik több évtizedig segítették: Fodor András és Tüskés Tibor.

       Fodor András főként a Somogynál betöltött irodalmi rovatvezetői minőségében segítette hozzá, hogy megjelenhessen.

Tüskés Tibor pedig a Jelenkornál Csordás János verseit közölte, valamint más kiadóknál szerkesztett különféle tanulmányokat, gyűjtéseket és szociográfiákat tartalmazó kiadványok összeállításánál számított rá (pl.: a Tankönyvkiadó által 1980-ben „Szülőföldem Dunántúl” címmel megjelent Tüskés Tibor által szerkesztett könyv 55-57.oldalán szerepel a Csordás János által gyűjtött „Balatonmagyaródi regölés”.). A Somogyban főszerkesztői minőségében szorgalmazta azt, hogy írja meg Sinka Istvánról szóló tanulmányát, amely a Somogy 1978. évi 4.számában meg is jelent. Itt is folyamatosan közölték verseit. Közölték az 1943-as szárszói találkozóról szóló emlékeit is.

„Tüskés Tibor és Fodor András levelezései I-III. kötetek”-ben összesen 32 levélben tesznek említést Csordás Jánosról. Az első említés Tüskés Tibor által Fodor Andráshoz 1960. november 25-én írt 29. levélben található (Levelezés I. kötet, 63. oldal), ahol a Jelenkorban való megjelenésről írnak:

        „…még Csordás János zalai ismerősöm, akire Te is bizonyára emlékszel a füredi napokról és az együtt tett vonat-útról. Igen rokonszenves, becsületes ember. Balatonmagyaródon (ide a Balatontól vagy 30 kilométerre) tanít. Hajdanában a Sorsunkban Erdélyi József mutatta be, alkalmanként mi is közöljük, s biztatom, hogy egy kötetet próbáljon összeállítani.”

                 Mint az előzőekben láttuk, a kötet elkészült az 1960-as évek végére és a Magvető nem adta ki! Csak 10 év múlva, 1979-ben adták ki Zalaegerszegen a „Gyász és szerelem” című 62 oldalas verseskötetet, amikor a szerző 59 éves volt.

        A 119. levél (Levelezés I. kötet, 221. oldal),amelyet Tüskés Tibor 1963. augusztus1-én küldött egy képeslapon Fodor Andráshoz, Balatonmagyaródon íródott. A levelet, amely kellemes hangulatú, baráti, Csordás János is aláírta. Íme a teljes levélszöveg:

         „Fodor András, írónak    Tüskés Tibor

         Budapest. VI. Bajcsy Zsilinszky u. 15/e.

                 Balatonmagyaród, 1963.

                   augusztus 1.

         Kedves Bandi,

Véletlen, de mégis szükségszerűségből Balatonmagyaródról, Csordás Jancsi vendégszerető otthonából üdvözöllek. Szükségszerű: hogy látni kell, hogyan szolgálja a szépet, az irodalmat és a népet Jancsi. Saját gyűjtötte népdalokat hallgatunk, s arra gondolunk, hogy de jó lenne, ha sokan szolgálnák ilyen meleg szívvel – falun – az igaz értékeket. Véletlen, mert Fenyvesre is úgy kerültem, meg Szentgyörgyre is, meg a vendégszerető hívásra – ide is.

         Ölel: T. Tibor

Csordás János”

            Mivel Tüskés Tibort én is nagyon szerettem, és születésének 80. évfordulójára, az idén megírtam a „Tüskés Tiborra emlékezem” című könyvemet, amelyet szülővárosom Nagykanizsa adott ki, a 44. oldalon írok azokról az időkről, amikor Tüskés Tibort, mint a Jelenkor főszerkesztőjét támadások érték. Megnyugodni Zalába jött, és Balatonmagyaródra, a baráthoz is. Barátjához, Fodor Andráshoz 1964.január 11-diki keltezésű levelében többek között a következőket írta:

       „…Menekülésképpen, meg hogy némi erőt nyerjek – úgy döntöttünk, hogy az ünnepeket, a téli iskolai szünetet Kanizsán és a Balatonon töltjük. Így hát voltunk szüleinknél, bátyámnál, egy napot Balatonmagyaródon, Csordás Jánoséknál, s kb. egy hétig Fenyvesen. Csodálatos volt a téli Balaton, a zúzmarás fák, a tágas, nagy fehérség, a kopott nagyorrú varjak, a játékos cinkék, a lassú, nyugodt emberek…”

        Nagyon sok biztatás, kérés hangzott el a Csordás János felé, amelyeket Fodor András és Tüskés Tibor levelezéseiből megtudhattunk. Az utolsó két hivatkozás a III. kötet 161. levelében olvasható, amelyet Tüskés Tibor írt Fodor Andráshoz 1983. január 28-án (Levelezés III. kötet 184. oldal):

      „…Itt van egyébként Csordás János levele is előttem. Vidéki magányában, úgy látszik, úgy döntött, hogy nem Szombathelyen, a helyi csoporton keresztül, hanem közvetlenül a szakosztály vezetőségéhez fordulva kéri fölvételét. Először ajánló sorokat kért tőlem, később csak azt, hogy alkalomadtán a Te segítségedet, jó szavadat kérjem. Győző (Csorba Győző értendő) itt azt ígérte, hogy ha a választmány elé kerül, szól az érdekében. Úgy látszik Jánosunknak most már ez az egyetlen vágya-reménye maradt az élettől…”

         Fodor András a 162. levélben, amelyet 1983. február 14-én írt Tüskés Tiborhoz (Levelezés III. kötet, 185. oldal) a következőket jegyezte meg:

        „Csordás Jánost támogatom, de szegényt alig ismerik…”

               Csordás Jánost sajnos nem vették fel az Írószövetségbe, az egy kötete ehhez kevés volt, hiába támogatták barátai!

         A zalai írók, költők Visszhang antológiában megjelent nyilatkozatában szólt a teljes bezárkózásáról, mikor azt kérdezték tőle, hogy:

        „Kik azok az írók, akikkel levélben vagy személyesen kapcsolatot tartasz?

         Pillanatnyilag senkivel. Tüskés Tiborral vagy húsz éven keresztül leveleztem – 1958 óta. De már egy éve nem váltunk levelet. Én nem írtam. Tüskés nagyon sok jót tett velem…” (De jó lenne, ha meglennének ezek a levelek!)

                Tüskés Tibor írt nekrológot, méltatást Csordás János halála alkalmából, amelyet a Zalai Hírlap 1984. szeptember 15-én közölt. Többek között elmondotta:

         „Csordás János tanár volt, néptanító – a szó legnemesebb értelmében…

         Csordás János költő volt, szerény, halkszavú lírikus – de a legtisztább poéták közül való. Pályája a folytonos újrakezdés…”

*

         Miben summázható Csordás János költészetének a lényege?

                 Csordás János a tiszta líra, az érthető líra, a lélek zsendülésének és zokogásának mestere volt. „Fajdalmában igazgyöngyöket sírt”, mint ahogy Tüskés Tibor barátja mondotta róla. És fajdalma nagyon sok akadt. Ez lebénította alkotóvágyát. Bátran merített a népmesék, mondák és népi hagyományok tiszta forrásából. Képei világosak, érzékletesek „…tört hegedűvel zokogva táncol/ a prímás…”, „Menyasszony-fejeden korona/ és szemfödél…” (Gyász és szerelem). „A remény vitorlásai nevessenek az ég tenyeréről vissza,/ s bárhova mész, gyere minden utadról vissza.” (Gyere minden utadról vissza), „…Ülünk egymás arcába hajolva./ szemünk mély tenger, / titkait mi tudjuk ketten” (Elsüllyednek bennünk a szavak), „…Szeretted a tavaszt, a gyémánt-kancsós habzó söröket” (A fiú tűnődése apjának lecsukott szeme előtt), „Bánataim fémkoszorújába befontalak már örökre,/ Anyám” (Számvetés helyett).

                Gyönyörűen fogalmazta meg a költők és a költészet küldetését a „Ha egyszer elmennek a költők” című versében:

                                                    „ Ha majd a költők elvonulnak

                                                      tört hegedűvel elvonulnak

                                                      amikor nem a költők sírnak

                                                      kik sírnak majd?

                                                      Ha elfelejti kékjét a tenger

                                                      Ha elfelejti magát az ember

                                                      Ki fogalmazza újra majd? – „

                  Szépek a falusi életképei, találóak és patinásak balladái. Naprajzi gyűjtései, szociográfiái múltunk és jelenünk kincseit gazdagítják.

*

Most pedig hadd idézzek fel Csordás Jánostól 3 rövid verset!

          1./ Az 1967-es Dunántúl antológiából, a Gyász és szerelem kötetben nem szereplő vers 
              „A fiú tűnődése apjának lecsukott szeme előtt” 89-90. oldal!

          2./ Ember, vagy madár?.- Gyász és szerelem 23. oldal

          3/ Szolgálsz – Dunántúl antológia 93. oldal

*

          Engedjék meg, hogy elmondjam Csordás János emlékre írt versemet.

AKIK IGAZGYÖNGYÖT SÍRNAK

- Csordás János költő, tanár, népművelő emlékére-

„…És ők azok, akik egy életen át másokért dolgoznak,

akik két végén égő gyertyaként emésztik el erejüket,

akik igazgyöngyöt sírnak fájdalmukban.”

(Tüskés Tibor: Csordás János emlékére)

                               *

Budán megszülettél, szívedben reménnyel,

zalai szülőktől kapott szép erénnyel. –

S visszavágyott a vér oda, honnét indult,

oda, hol szegények bús lelke feljajdult,

oda, hol a Kerka vize úgy csillogott,

mintha ő fürdetné Napot, sok csillagot.

Lelkedbe szűrődött gyermekkor szépsége:

erdők, lombok, rétek ringató zenéje,

rekettyések, fűzek ősi szép meséje,

manók, boszorkányok, babonák lidérce. –

Az embernek lelke mind messzebbre vágyik:

megismerni világ titkait, csodáit!

Ősi regék, mesék szívben nem csitulnak,

őrzik, majd kitárják a sokszínű múltat:

versek, cikkek, drámák sorra megszülettek,

a regös énekek kinccsé üdvözültek. –

Tanár, költő, apa: nehéz szentháromság,

hordozni terheit, s védeni a bástyát!…

Merenye, Magyaród, szép zalai falvak:

kutattad kincseit, s mindezt mind megírtad!

Gyönyörű szerelem emelt tenyerébe,

három szép virágot adott örökségbe. –

Ám az örömöket bánat csorbította:

Apát, mamát, asszonyt Isten szólította! –

A „Gyász és szerelem” kísért életedben:

sokszor imádkoztál szomorú csöndedben,

sokszor elhallgattál, s megszólaltál újra,

fölzengett lelkednek bánatos-mély húrja. –

Őrizzük emléked! – Kik bánatban írnak: –

lelküknek mélyéből igazgyöngyöt sírnak!

 LENTI, 2010. október 30

Jules Gabriel Verne, azaz Verne Gyula - a költő

              Több nemzedék nőtt fel, olvasta Jules Verne, vagy ahogy mi mondjuk Verne Gyula fantáziadús, titokzatos és izgalmas regényeit. Ám csak 1989-től ismerhette meg a világ, hogy főként 1847-1850 között, ifjúkorában különféle stílusú és témájú verseket írt, amelyeket titokban kettő, szép kötésű kis „emlékkönyvbe” másolt gyöngy betűkkel. A versírással 1891-ig foglalkozott, idősebb korában több indulót írt és gúnyos szösszeneteket., az úgynevezett trioletteket. Ezeket az írásokat egész életében féltett titokként őrizte.

                   Jules Gabriel Verne 1828. február 8-án született Franciaországban, Nantes városában. A világhírű francia regényírót annyira kedvelte a magyar olvasóközönség, hogy szinte magyarként: Verne Gyulaként emlegette. Ifjúkoromban jómagam is faltam érdekfeszítő regényeit.

                Verne 1905.március 24-én halt meg Amiens városában, pár héttel nagy költőnk József Attila születése előtt. Szülővárosában Jules Verne Könyvtárat és Múzeumot létesítettek.

Azt kevesen tudják róla, hogy apja ügyvédi karriert szánt neki. Meg is szerezte a diplomát, de őt inkább a színműírói pálya, a művészet érdekelte. E törekvéseiben Alexandre Dumas és fia is segítette. Színművet írt Széttört szalmaszálak címmel, amelyet 1850-ben szülővárosában, Nantes-ban be is mutattak. A mű nem járt sikerrel, de később operákhoz szövegkönyvet írt. Verne Gyula Gábriel kitűnően zongorázott, sőt zenét is szerzett. Több zeneszerző barátjával zenés műveket, operetteket is alkotott. Mikor sikeres író lett, több művét színpadra is átdolgozta. Többek között a „Nyolcvan nap alatt a Föld körül” című regényéből készült látványos, zenés színjátékát több mint 3600-szor mutatták be Párizsban 1874 és 1940 között. A Sztrogoff Mihály című, négyfelvonásos zenés darabját pedig 2500-nál is többször adták elő.

Ám hogy ifjúkorában titokban verseket is írt, arról senki sem tudott sem az életében, sem halála után több mint nyolc évtizeden át. Az is titok, hogy miért nem fedte fel írásait. Talán félt, hogy jól megbírálják, vagy nem tartják méltatásra érdemesnek verseit? Nem tudni...

Véletlenül találtak rá a Nantes-i Jules Verne Városi Könyvtár és Múzeumban a családi hagyatékok között. Verne szép kézírással, színes borítójú könyvecskékbe írta a verseket. Premier Carnet-nek (Első Füzet-nek) és Second Carnet-nek (Második Füzet-nek) nevezte őket. Christian Robin nantes-i egyetemi tanár 1989-ben rendezte sajtó alá Jules Verne (Verne Gyula) verseit Poésies Inedites (Kiadatlan költemények) címmel.

A 251 oldalas francia nyelvű verseskötettel magam is rendelkezem.

Magyarországon az UNIKORNIS Kiadó 80 darabos, szép kiadásban jelentette meg Verne összes könyveit. A sorozat 36. kötetében, a „Dráma Mexikóban...”-nal együtt a Poésies Inedites-ből egy bő válogatást tettek közé Majtényi Zoltán fordításában.

*

Rövid kis eszmefuttatásommal, tanulmányommal az a célom, hogy a kedves olvasók előtt népszerűsítsem a közismert és szeretett Verne Gyulát, mint költőt. Fordításomban pedig megismerjék néhány érdekes versét.

*

A TEMPLOMI CSÖND

Le silence dans une eglise

Templomhajó mélyén hűs pihenőre lelt,

s az éjbe zuhant az est szomorú árnya,

nem űzte már vadászként a fény zsarátja.

A boltozat sötét oszlopokon pihent.

A néma árkádok hallgattak a csöndben,

sötéten ásítottak íves ablakok,

a felszentelt oltár éji ruhát kapott,

az orgona is pihent áldott örömben! –

A kőlapon egy lépés koppant hirtelen!

Minden felébredt, s a zaj terjedt szüntelen:

az oltár felrezzent, orgona felnyögött,

oszlopok visszhangozták lépések zaját,

a boltívek alatt zengett a hang tovább…

Aztán a templomi csönd – mindent befödött!

1847 áprilisa

HERMINÁNAK

 Azt mondtad, hogy halványul szerelmem,
és a szívem feketévé válik,
hogy számodra csak rideg jég vagyok…
Barátnőm, – lelkem egy tiszta tükör,
amely visszatükrözi a múltat!…
Nézzél bele, ott mindent megtalálsz!

TÉGED LÁTLAK MINDEN KÖNNYBEN

Téged látlak minden könnyben:

mondjad nekem szép gyermekem,

hogy honnét fakadt a bánat?

Mi az mi téged felvidít?

A fájdalmad oly keserű!

Hogy enyhítsem sírásodat?

Sok szép virág vidít talán,

vagy jó anyádnak karjai?

1847 júliusa

HERMINA, HERMINA!

Herminie, Herminie!

A gonosz rettegve látja ezt

fogát csikorgatja

és eltűnik!

Zsoltárok könyve, 111

Hermina, Hermina! Gyöngéd szíved oly drága!

Nincs pihenés – küzdeni kell ezen a Földön!

Megnyugvást csak pillantásod adhat örökkön. –

Boldogan élhetünk – ha ez a lelked vágya!

Oly édes a szerelmed, rabul ejt bűvköröd:

angyalom leszel, s én lényed óvó barátja!

Hermina! Olyan vagyok, mint egy kis madárka,

ki égen boldogan repdesve zeng örömöt!

Az őrangyalom vagy, kit Isten küldött nekem,

hogy sziklák között vezessen zúgó tengeren! –

Lenn a Föld: Pokol! Fönn a Menny: Paradicsom!

Barátnőm! Vad viharban légy a menedékem!

Csak veled lesz a Föld számomra Éden! –

S ha meghalok, jutalmul, a Mennyet megkapom?

1847 decembere

EGY KESKENY ÚT

              Lay

Futni a dicsőség után:

rohanás egy fantom után

                  a csúcsra!

Azt hiszem - megbolondultál:

mert amire feljutottál -

               egy csúszda!

Mindkettő megalkotása

a pokol ármánykodása:

közös!

Ez ravasz ajándék néked:

aszpikba csomagolt méreg,

bűzös!

Egyedüllét, amely rideg:

keserűség és arcideg

zsába!

Egy hatalmas tintatartó

zuhanás után robbanó

halála!

1847 augusztusa

HŰSÉGES KUTYA

Le chien fidéle

Hűséges kutya ugatott,

a vad, hömpölygő ár rohant,

a vízben gyermek fuldokolt,

és küszködött, hamarosan

a kutya melléje úszott,

s érezte azt: életben van!

A ruhája után kapott,

bár sodorta örvény-folyam,

s a gyermekkel partra jutott!

Anyja ölelte boldogan!

Hűséges kutya ugatott,

farkcsóválva le-föl rohant!

1847 decembere

A KORÁNBAN LÁTNI

„Lesznek ott szelíd tekintetű szüzek, akiket

még nem érintett meg sem ember, sem géniusz.”

Korán. IV. fejezet, 56. vers

A Koránban látni sok gyönyörű cirádát,

Mohamed égi gyönyört ígért sok hívének:

a mennyben őket szűz hurik epedve várják,

a bőrük illatos, ajkukon csábos ének!

Szelíd szépséget s édes tekintetet az ég

a nomád asszonyoknak örökül nem adott:

így az Úr a muszlimokat jámbor hitükért

égi szüzeknek szerelmével jutalmazott.

Ez a szép gyönyörűség nekünk is kijárna!

Sajnos az Isten az öröklétet nem kínálta

s vele a szüzeket s a mézet – mire vágyunk!

Ám az nagyobb öröm – mint várni mindörökre –

itt a földön találni felhevült szüzekre! –

A messzi egekbe miért is kéne szállnunk?

1847 decembere

ISTENEM, HA AZ ÉJSZAKA

       Mon Dieu, puisque la nuit

Istenem, ha az éjszaka oly édes és szép,

és pezsdülést ad a szívnek, szerelemnek,

terjeszd ki a hatalmát, és kérlek tedd meg:

a Napnak fényét oltsad el, legyen örök éj!

1848 júliusa

         AZ ÉLET

La vie

A múlt nem létezik, de lefesthető,

és élő emlékként szinte látni azt;

A jövő nem létezik, ám létező

és fénylő reményteljes képet mutat!

A jelen egyedül való, ám szárnyal,

         mint a villám, s elnyeli a messzeség!

Így a létezés teljes pontossággal:

         egy remény, egy pont és egy emlékezés!

1849 decembere

Megjelent: Montázsmagazin , 2013. július 27-én

*
MICHEL CAHOUR

A kétnyelvű könyv teljes terjedelmében ITT található.

*

YANNICK RESCH VERSEI

az „Îles de lumière” (Fényszigetek),

valamint az „Au fil des jours” (Napok sodrában)

című kötetekből

    Yannick Resch (Montpellier, 1942. október 6) Író, költő, az Aix-en Provence-i Politikai Tudományok Intézetének (IEP) nyugalmazott professzora. Pályafutását a torontói egyetemen kezdte (1968-1972), majd visszatért Franciaországba és az Aix-en-Provance-i egyetemen tanított, majd az IEP-nél- dolgozott. Ezzel párhuzamosan Párizsban a Sorbonon és a párizsi Politikai Tudományok Intéztében vendégpofesszorként oktatta a Québec-i irodalmat és történelmet. A Québec-i Tudományos Nemzetközi Társaság elnökségének tagja, a Kanadai Francia Tudományos Társaság elnökhelyettese. Tanulmányokat írt a kanadai Colette műveiről, a Québec-i irodalomról (Littérature de Québec).

           Főbb művei: Victor Jacquemont villámsújtotta álma (biográfia,1998, Marseille), Gaston Miron: A csodálatos őrült (esszék, 2003, Hurtubise), Gaston Miron: Mint egy hajótörött (biográfia, 2008, Aden), Kétszáz híres nő a történelemben (2009, Páris), Írni és táncolni – Colette és Izidoro élete (2014, Paris).

       Írásait és verseit a Québec-i irodalmi lapok közölték (Trois, Estuaire, Les Ecrits). Franciaországban verseit az Encres Vivres Kiadó , valamint az Archers irodalmi lap közölte. Két verseskötete jelen meg „Îles de lumière” (Fényszigetek), valamint az „Au fil des jours” (Napok sodrában) címmel. 
            Magyarországon a Montázsmagazin antológiában, a csepeli TŰZŐRZŐK 2016 Antológiában FÖVENY- ben, és a Klárisban is megjelentek írásai Király lajos fordításában. 
              Kitüntetései: Akadémiai Pálmák Érdemrendjének Tisztje, Amerikai Francofónok Rendjének tagja. Barátság fűzi Michel Cahour francia költőhöz. Király Lajos a 2015 szeptemberi franciaországi látogatása során több ízben is találkozott Yannick Resch-sel, és írásos engedélyt kapott verseinek magyarra fordításához és honoráriummentes megjelentetésekhez

*

I.

FÉNYSZIGETEK

Îles de lumiére

*

SZEMPILLÁK KÖZÖTT

Entre le cils

Szempillák között

az ég vagy a tenger,

mint egy reflexió

vagy

átszűrődő

fény.

Távolról, messziről

alig látható

a vágyak

remegése,

nem is bizonyítható.

Nem tudni

mikor

és hogyan

is kezdődött?

És mi marad belőle

majd

változatlan,

megőrizve -

a titkot.

*

ÍRNI AKARTAM NEKED

Je voulais t'écrire

Írni akartam neked,

látod,

legalább egyszer havonta,

anélkül, hogy megismerd a vágyaimat.

Emberi szavakat akartam írni,

hogy tudjad a test gyötrődéseit,

egy verset akartam, amely ajkaidról szól,

hogy elmondja az álmaidat.

Tudom, álmodom, írom

a könyvet megrészegülten,

amelyet átsző a hiányod,

s a várakozás csodái.

Ezután már csak álmodom róla:

adjál egy keveset magadból!

A szavaid oly rejtélyesek,

nem ismerem titkaidnak nyitját.

A szavak jönnek, mennek, vándorolnak

nyom nélkül

ebben a térben,

ahol csak a könyvek

beszélnek rólad!

Hozzánk közel,

anélkül, hogy csatlakoznék hozzád,

elképzeltem egy lakható helyet,

hol ránktalál

hajnalban a bizonytalan reggel...

És a csendben

körülölel a gondolat:

kérem a verset,

hogy teremtsen néked otthont!

*

SOHA NINCS TÁVOL

Jamais loin

Soha nincs távol

az arcod,

csak a hiánya

érzékelhető.

Megjelensz,

magad is igényled,

visszatérsz

az Időn túlról is.

A Nap sugara ébreszt,

a hangod zenéje

olyan szelíd

mint a fény.

És a jelenléted

hirtelen

a szavak

zengésében hallik.

A pillanat melódiája

a hallgatás után

a távoli, hívó szavadban

testesül zenévé.

Ez a hajnal?

Vagy Te vagy az,

ki megszabadított engem

az éjszakától?

*

MILYEN NYUGODT ERŐ

Quelle force tranquille

Milyen nyugodt erő

adta az ajkaimnak

a késztetést, a vágyat:

egy bolondos szó?

És a feloldódást

a titokzatos szárnyalásra?

Bizonyára egy arc,

amely hajlandó volt meghallgatni.

Egy kinyujtott kéz,

melynek mozdulatát vártam.

Egy fölemelő pillanat,

amely a csöndből fakadt,

s a szavaknak áradása,

amely valósággá tette

a varázslatot.

Emlékszem, –

mindez egy bárban történt,

egy decemberi estén,

és a városban egyre jobban

elpihentek az éjszakai élet zajongásai..

*

OLÉRON SZIGETE

Ile d'Oléron

Sziklaomlás, tengeri moszat, hínár,

kagylótörmelék, fauszadékok.

A kövek között egy átjáró,

és lusta lábainkat puha homok kényezteti.

A kék szürkésre vált az égen,

tengeri szellő lengedez a távoli viztükrön,

majd a levegő édes és sós illattal

jutalmaz minket útközben.

 *  

A FAKÓ IDŐBEN

Dans le blanc du temps

A fakó időben,

ahol folydogálnak az órák,

semmi sem bántja a csöndet,

csak a színek hiánya.

A végtelen eget

elnyelte a szürke tenger,

egy piros folt is elveszett benne,

amely minta lehetett volna.

A tekintet forrong,

keresi a helyet,

ahol nyugalmat talál a lélek,

melyet meggyötört a vágy.

Az üres magányban

egyedüli reményt

csak a gondolat ad,

amely megvigasztal.

*

II.

NAPOK SODRÁBAN

Au fil des jours

*

EN HIVER

Télen

Télen

semmi sem fáj jobban

a csöndben,

mint a színek hiánya.

A végtelenben

tengerpartig ér

a szürke égbolt

és a némaság...

Hirtelen

egy piros folt

lángol

a horizonton,

és felerősít bennem egy emléket. –

Nem éget

még a kín,

de lelkemben

egyre jobban árad...

Vajon egykori véleményem

gyengülni látszik? –

Vagy a táj

halványul bennem,

feldtetve egy álmot? –

Ez talán ok nélküli

tévhít,

ebben a hideg

reggeli fényben?...

Kapcsolatunk kiismerhetetlen,

légüres

térben lebeg?

*

EGY NAP

Un jour

Egy nap

felébredsz

egy tiszta kék alatt,

amely oly közel,

szinte az hiszed, megérintheted.

Ez az ég,

a tenger,

vagy egyszerűen csak a levegő,

amely megszökött a széltől?

A kezeddel próbálod

eljátszani, hogy eléred,

ám a feladat

hiábavaló,

fölösleges mozdulat.

Ez a kékség

kiterjed

túl a sziklákon,

a horizontig,

és – megfoghatatlan.

Ám az úton,

magas sziklafalak mentén

ő az,

aki átsuhan

kakukkfüvek

és virágzó zozmaringok fölött,

ő az,

ki belakja a tájat

és visszatükröződhet

tekintetedben. –

Ő

a kék

tavasz!

*

MÉG NEM ÉRZÉKELJÜK A HAJNALT

Ne percevoir de l'aube

Még nem érzékeljük a hajnalt,

amint a jázmin illata

a csukott redőnyökön át

a szoba felé igyekszik,

és lassan érezzük

a közeledő Napot,

amely csak átutazik

ezen a tájon

a nyári kábulatban.

Semmi sem mozog

a hajnali csöndben! –

Ó, micsoda áldás! -–

A test megadja magát,

és nem akar többé pihenni.

*

OTT

Lá

Ott,

a szempillák között

egy könnycsepp

ragyog:

alig

látható,

és a torokban

szótlan

fájdalom.

Mit tehetnek a szavak,

ha a nyelvet némaság szorítja?

*

RÓLAD

De toi

Rólad

nem tudok semmit,

csak a te néma hallgatásodat,

és azt a bizonytalan pillantást,

amely felébresztett ajkamon

egy nyilvánvaló éhséget.

Közös múltunk nélkül

megtanulom olvasni

a jeleket,

amelyeket arcod mutat

a pillanat hevületében,

és azt az egyszerűséget,

ahogy éled

az életedet

gyötrelmek nélkül

nap nap után...

Kigondoltál nekem

egy gondnélküli

ajándékot

amelybe beleedződtem.

Ám a mi közös lépésünk

a mi kezünkben van,

és a mi vállainkon nyugszik,

azok vajon kiállják az idő próbáját

hosszú távon?

*

DÖNTÉS

Répit

Beszélhetünk sokat, sokáig,

vagy ne szólj semmit –

Így szép ez az est,

amely reánk köszöntött

e nyugalmas teraszon.

Ez így jó! –

mondottad,

s én némán

hallgattalak...

az áldott csendben

vallottad: – „Szeretlek!”.

Az éjszaka reánk terült,

vállamat hűs levegő símagatta,

s te javasoltad: menjünk a szobába,

hol kandallóban

tűz duruzsolt...

Hallgattalak: –

minden oly egyszerű lett,

a szavak oly bölcsen

hangzottak a szádból,

s a hangod

az arcomat

lágyan simogatta...

Tudom, hogy

értelmetlen a szó,

mikor izzik a vágy!

Csendben maradtam: –

őriztem a pillanatot.

Most már így fogunk élni!

*

HENRI DROGUET (1944-)

*

        Francia költő, 1944 október 29-én született Cherbourg-ban. Egyetemi tanulmányait Caen-ben végezte (1962-1970), és itt szerzett diplomát (Mint francia költő barátunk Michel Cahour!). 1972 óta Bretagne-ban lévő Saint-Maló-ban él. Több verseskötet szerzője, amelyeket festők, grafikusok illusztráltak. 1968 óta publikálja költeményeit. 1972 óta a Francia Munkavállalók Demokratikus Szövetségében (CFDT) dolgozik. Nem ismeretlen előtte a vidék és a munka világa, a kétkezi ember nyomorúsága, kiszolgáltatottsága.

Jelen fordításomban közölt versek a korábbi, ismert gyűjteményes kötetéből, a FERMES-ből való (A szónak több jelentése van. Jelent tanyákat, bezárt vidékeket is. Jelen esetben, mikor tudjuk, hogy a költő humanista, közösségi és szakszervezeti ember, akkor a szó ez esetben az állhatatosakat, szilárdakat, jellemeseket, rendíthetetleneket, bátrakat, összetartókat, átvitt értelemben egy zárt világot is jelenheti. Mivel zömmel a múltbéli emlékekről szólt, ezért BEZÁRT VILÁG címet adtam a verscsokornak.

A verseket Louis Aragon 1970 májusában közölte a Les lettres françaises-ben „8 poémes d'Henri Droguet” címmel (8 vers Henri Droguet-től).

Az eredeti fordításokat 1970-1971-ben készítettem el, ezeket 2005. november 27-én stilizáltam, majd 2013. december 22-én végleges formába öntöttem.

A versben szereplő Saint-Martin-le-Gréard Cherbourg közelében lévő háromszáz lakosú település, ahol a költő nagyszülei éltek és sokszor volt náluk gyermekkorában. A Départementale 92, Párizs környéki franciaországi megye, itt található a CFDT Hauts-de-Seine (Felső Szajna) megyei szervezete.

Henri Droguet meglepő egyszerűséggel ír, stílusát a profán kinyilatkoztatás, a valóság felcicomázatlan ábrázolása jellemzi. Jelentős nála, hogy akár a falusi, akár a városi nyomort nyomasztó, szuggesztív képekkel jeleníti meg.

Király Lajos

*

1. CHOSE TRES SIMPLE II.

( Egyszerű dolgok )

Az udvar sóhajtó mélyén

éreztem a trágya csípős illatát

- a kövek feketék voltak -

akár a leves

nagyanyámnál

1969.05.29

2. SAINT- MARTIN - LE - GRÉARD II

Zárva az ól

melyet

vörös fehér fekete tyúkok

összeszartak

és zárva a kamra

egy köszörű

három hordó

egy gyalupad

sötét magányban –

Ám most is ugyanaz a mező

a társtalan domb

a tűz és az öreg ónedény

mely mindig tisztán ragyog

A paraszt álmodozik egykori dolgairól…

És ugyanaz az eső –

csak az istálló roppant össze a gondtól

és a présház tele kongó ürességgel

1969.05.25

3. ANAMNESE

( Korrajz)

Nézem a várost,

a tenger mellett feszít néma gőggel:

szürke és könyörtelen. Úgy elmondanék

mindent, mi bennem jajong…

Ám az ember

csak áll néma fájdalmával

a komor temetőben, aztán elindul,

szemét törölgetve bal kezével

és ajka sírástól rángatódzik…

Ó, átkozott szomorúság!…

Tompa köveken botorkálva

visszatértem a városba,

ahol az emberek oly régóta élnek

lelkükben vérző fájdalommal,

s a nyomor rettentő tüskéivel.

Szememben bűzös városnegyedek

pördültek, apró sikátorok fuldokoltak

közel a tengerhez. –

S távolabb házak tündököltek –

oda nem vágyom soha –

mert tudom kik a szerencsétlen-szegények,

és tudom kik a gőgös-gazdagok;

a falakról kegyetlenség kiáltozik

és halált lehelnek a konok kövek…

Hazafelé indultam

(lelkemben ezernyi fájdalommal)

hogy a lányomnak a szépről meséljek, érdekeset –

és útközben undorodva megöltem egy férget…

aztán a tengert néztem: hajók indultak –

mint mindig – és felhasogatták

a tündöklő vizet…

1969.07.23

4. SAINT-MARTIN-LE-GRÉARD III

Éreztem a füst kesernyés szagát

Tűzárnyak táncoltak a falon az éji sötétben

Nagyanyám mellettem szunyókált szuszogva

Az alvó asztal viaszkos vásznán korán ébredt

A hajnali fény

A lepedők izzadtak nyirkosok voltak

Akár a meleg anyaöl –

Ó, mindez oly régen történt!

Oly messze jársz gyermeki múltam!

1969.07.25

5. FERMES

( Tanyák)

Elandalogtam egy tanyáig,

a neve L’échange volt…

Cherruau-ban tehenek jártak imbolyogva

és érezni lehetett fokhagymás burgonya illatot.

Egy másikat neveztek La mare ronde-nak,

ahol két csodás, szép fűzfa állott

(de a libaúsztató nem volt sehol ).

És nőttek, növekedtek

a felhők: a Napnak szakállai.

Leányomnak édes szedret gyűjtöttem a fákról…

Aztán fáradtam visszatértem városunkba.

1969 szeptember

6. DÉPARTEMENTALE 92

( 92. MEGYE )

*

Keskeny gyalogutak mentén rothadó csalán,

a köd egy nagy fehér szivacs.

A tanyák éledeznek:

Az öreg, zöldes pocsolyák,

füvek zászlócskái,

tehenek

és a tyúkól.

Madarak zajonganak a szántóföldeken

és az Isten ott van velük Szent Aldric napjáig.

A köd nyirkos, hideg,

kutyák vonyítanak…

Nem feledem, hogy a tanyák fakó-sárgák

és a Nap sápadtan kullog az égen…

1969.10.29

*

Ezernyi

ágak hatalmas serege suhog,

akár a tenger;

nyugat felől ólmos felhő sötétlik…

És az örök-teremtő eső zuhogni kezd,

a természet megtisztul ismét mocskaitól…

Merci, mon Dieu!

Köszönöm, Istenem!

1969.11.15

*

Énekeltünk,

de nem írjuk meg a Mémoir-ban,

hogy elmondhassák majd: énekeltünk.

„Mardi Gras-nak vége már,

Asszonyra örökség vár:

Kap köcsögöt, kanalat

És egy öreg fazekat.

Öreg fazék szétrepedt:

Mardi Gras-nak vége lett!”

Tudom,

de nem írom meg, hogy elmondhassam;

egy kis palatáblám van

az Istennél, ki mindent feljegyez

és így nem nehéz az életem,

de nem is megnyugtató.

Járom a mezőket – igen –

de nem írom le,

hogy minden bolyongás – megmérettetve –

mindig ugyanaz.

Ugyanaz

a két lusta tehén mered rám vizenyős szemekkel,

ugyanazok a végtelen pocsolyák,

a repdeső varjak a szántóföldeken

és ugyanazok a csendes ágak

és a növekvő, sűrű fellegek,

amelyek megmaradnak, mindig megmaradnak

emlékeimben…

Visszatérek nemsokára Enyéim házaiba,

az Ő szokásaikhoz

és szobám mélyéhez, hol érezni régi kacatok szagát,

hol melleid oly édesek voltak

és hasad hűvösén ringatódzni oly gyönyörűség.

Élünk – igen –

de nem írom le, hogy elmondják majd:

mindkettőnk élete egészen Más volt –

és kezem hajad erdejében hányszor bolyongott: –

ezt majd elmondod Te! – Mindenkinek…

1969 november – 1970 január

*

( Az eredeti fordítás 1970-1971-ben készült el, a véglegesítés és a stilizálás 2003. november 27-én történt meg.  Megjelent a Tűzőrzők 2014-es antológiájának a 115-122. oldalán)