Versek



A VERSVÁLOGATÁSRÓL

Több mint 1200 verset, gyermekverset, irodalmi oratóriumot, verses aforizmát, verses "csacskaságokat",  azaz humoros és a magyar nyelv érdekességét bemutató verset írtam. A versek, gyermekversek közül 31 alkotás zenei aláfestéssel CD-n is hallható, és  szerepel a Honlapomon is.
      A versfordításaimból és a különféle műfajokban íródott prózai írásaimból készített válogatásomat szintén közzétettem.
      Külön olvashatók Honlapomon a gyermekversek, az Irodalmi oratóriumok és a két hangra íródott verseim, a Csacskaságok, valamint a 100 verses Aforizmáim is.
      A mostani versválogatásomban a fenti fejezetekben nem közöltekből egy bőséges, több mint 300 darabból álló tematikus összeállítást  nyújtok át a Kedves Olvasónak, hogy megismerhessék költészetem lényegét, eszmeiségét, a különféle stílusokat, amelyekben a világ elé tártam gondolataimat, meditációimat. A versek szerkesztésénél főként a hangulati tényező motivált és nem a művek keletkezési ideje.
      Célszerűségi és  hangulati okokból itt is közlök néhány verset a többi rovatokból is!

Király Lajos

*
KIRÁLY LAJOS VÁLOGATOTT VERSEI

MÉG SOK DOLGOM VAN
A VILÁGBAN

Még sok dolgom van a világban
Még írni szeretnék oly sokat
Szépséget lelni a világban
Megvalósítani álmokat
Még sok dolgom van a világban
Még írni szeretnék oly sokat

Még írni szeretnék oly sokat
Egy költő író erre vágyik
Megörökíteni társakat
Kik velem küzdöttek oly sokáig
Még írni szeretnék oly sokat
Egy költő író erre vágyik

Még írni szeretnék oly sokat
Mert sok dolgom van a világban
Biztatni kívánok másokat
Hisz sok dolguk van a világban
Még írni szeretnék oly sokat
Mert sok dolgom van a világban
Budapest, 2010. január 8.
*
A versválogatások a következő rendszerezésben olvashatók:

TERMÉSZET, ÉVSZAKOK
BÉLAVÁR
TÁJAK
HUMANIZMUS, VALLOMÁSOK
LÉLEKRŐL, HALÁLRÓL
SZERELEM
SZERETET
SZÜLEIMRŐL, SZERETTEIMRŐL
TÖRTÉNELEM, KÜZDELMEK, HAZASZERETET
A VALLÁSRÓL
A VILÁGRÓL
MESEVILÁG, MESESZERŰ VERSEK
CICÁKRÓL
ARCKÉPCSARNOK
RENDSZERVÁLTÁS

*
TERMÉSZET, ÉVSZAKOK
*
HÓPELYHEK ÉNEKE

Magasból jöttünk,
pilleszárnyakon libbenünk tova.
Magasból jöttünk,
hova nem térünk vissza soha.

Felettünk a bolygók
fénylő világa vibrál,
rakéták robaja
zúg s villanva tovaszáll.

Magasból jöttünk,
a földre szállunk,
elgyengült
csillogó szárnyunk.
Házra, gyárra, fára, földre
rátelepszünk megpihenve.

Magasból jöttünk,
és a holtunk
rengő tócsák jelzik:
Voltunk.

Nagykanizsa, 1964. december 20.
*
 A szerző diák költőként ezzel a versével nyert Aranyérmet a keszthelyi 
Helikon pályázaton 1965 májusában. A Somogyi Néplap közölte 1966-ban.

TÉL

Rengő légbuborékok megmerevedtek
a jégben néma erő él
alszik a hínár alszik a cseppnyi
csigácska a tó fenekén

Jégcsipkét tűzött partra a szél
fehér hosszú sorokban
hallgat az ág nem reccsen
a béna derék

Nem mozdul a világ
csönd tartja kezében a Mindenséget
vár a Nagy Jelre a napfény
tűző csókjaira

Budaliget, 1967 telén

A NAPFÉNY

A napfény varázslatos
pillangóként röppent át
az ablaküvegen
megcsókolta szememet
és lelkembe csordult
a fák a téren
csupaszon dideregtek
mert tél volt
és január elseje
ám egy pillanatra
szívembe
tavasz költözött
tündöklő sugarával

Budapest, 1993. január 1.


TÉLI ERDŐ ÉNEKE SZÉLBEN

Dideregnek dermedt ágaink
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
Az ég ólomszürke köpenyét
süvöltő szél szaggatja
felhők jajdulnak szállnak
gyászos cafatokban – – –

Táncol a szél
rázza sovány testünket
reccsen a béna derék
táncol a szél
fehér fátyolként
rebben a hó – – –

Fázunk jaj fázunk
fekete ének suhog
ágaink didergő erdejében
fázunk jaj fázunk
lehunyt szemmel álmodunk: –
várunk

Várunk míg hozzánk röppen
szerelmes tavaszi szél
megcsókolja szívünket
nedvek szökkennek
bizsergő ölünk mélyébe
Sejtek munkálkodnak
sók vegyületek járnak
bennünk megalkotni
piciny rügy-gyermekeket
hogy aztán zöld koronánk
sóhajtson illatos levegőbe
mikor meleg fény
csobban a tóban

Budapest,1988. január



MICSODA FÉNY...

Micsoda fény hinti be a fákat?
Aranyló sugarak röppennek az égből
a dermedt világra s szívünk zárkáiba!

Megpezsdül a vér s a kedv is,
zsongó dallamok keringenek
a lélek szunnyadó mélyén!

Tán megváltó tavasz közeleg?
Vagy csak a természet csalfa játéka
ez az isteni ajándék?! –

Micsoda fény hinti be a fákat? –
Új év új tavasza közeleg! –
Adj hálát az égnek – minden pillanatért!

Budapest, 2014. február 3


VALENTIN NAPJÁN

Pilláim rácsain
átszivárog a fény
reggeli hangok
szűrődnek felém
kint lapátok sercegve
vágnak utat a hóban
kinézek az ablakon
a fák még alszanak
és az autók is
vékonyka hótakaróban
ünnepel a világ
a Nap szikrázva köszönti
Valentin napján
a boldog szerelmeseket

Budapest, 2004. február 14.

SZÁLLNAK A PELYHEK

Szállnak a pelyhek szállnak
messzi mennyekből szállnak
fehér selyemben születtek
testükkel mindent befednek

Szállnak a pelyhek szállnak
csendet nyugalmat várnak
fehér selyemben születtek
fekete földet befednek

Mondd ó mondd mire várnak
röpte a létük szállnak
kis halottai a sárnak
és hókásás pocsolyáknak
Budapest, 1993. február 18.

VÁRAKOZÁS

Felhők úsznak önfeledten,
a Nap szétszórja sugarát.
Február van, tavaszias
idő megmutatta magát!

Ó, jöjjön már csak, jöjjön már
a fény, meleg, illat, virág!
Ne fázzon már test, sem lélek,
ne dideregjen a Világ!

Bicske, 2016. február 20, 14 óra



JÁTSZIK VELÜNK

Játszik velünk a február,
akár egy szeszélyes leány.
Egyik nap olyan szomorú,
mint a bánatos koszorú.

Majd boldogan kacag másnap: –
örül sugaras világnak!
Az ember azt gondolja már. –
április van, nem február!

Budapest, 2016. február 22. 13 óra


A NAP RAGYOG

A Nap ragyog és enyhe szél
pörgőt forgat a balkonon.
Érzem a fény selymes kezét
végigsimítja arcomon.

Budapest, 2016. február 22, 14 óra


TEGNAP MÉG

Tegnap még Nap aranylott
Ma felhők rongya leng
Tegnap még tán tavasz volt
Ma eső zene zeng

Sűrű zápor hóra vált
És fehér pille száll
Sok platánfa arra vár
Hogy hófehérben áll

És a hó csak hull csak hull
Csendes zenét szitál
Természetnek harca dúl
A tavasz mesze jár

New York, 2006. március 2.

TAVASZ

Tűzgömb csillog az ég
szemében
aranyló könny sóhajtó kékben foltos mezőkre
zuhan
fürge szél suhan cirógat embert csókot hint
piciny virágot
A fény befonja tündérujjaival a zendülő világot
s kivetkezik féltett ruhájából a magány rezdülő
mellén bíbor-kupolák magasodnak
s a bordák közt jajdulva sóhajt
a szerelem

Gondűző szelek kergetőznek
fehér-gyapjas felhők suhannak a házak vakító
fényben dalolnak ezüstport permeteznek az ágak
s a szelek csak kergetőznek
borzolnak füvet hajat
kacérkodnak a lánnyal
vízhártyán táncolnak csend-léptű fodros
menyasszonyi tánccal
*
Bélavár, 1969 tavaszán,
az öreg ház előtt sütkérezve,
s a felhőket figyelve.


BARKAÁG, BARKAÁG

Barkaág, barkaág,
Ringatja bimbaját.

Barkaág, barkaág,
Szellők közt ring a nád.

Barkaág, barkaág,
Bokrok közt hóvirág.

Barkaág, barkaág,
Felébredt a világ.

Barkaág, barkaág,
Ringatja bimbaját

New York, 2006. március 17.


AZ IDŐ JÓL BECSAPOTT

Az idő jól becsapott: –
Tombol a hőség!
Rettenetesen gyötör,
Kínoz a kétség:
Tapasztalat hiába,
Mindennek vége!
Izzadhatsz, fuldokolhatsz,
Vágyhatsz a télre,
Mikor hideg tenyerével
Érint a világ,
S te boldogan kiáltasz:
Éljen a hideg tél!
Háromszoros Vivát!

Bicske. Galagonyás dűlő, 2007. július 20, 18 óra 30 perc


ZSENDÜL A TÁJ

Napsugaraktól úgy zsendül a táj
áldott hatalmát bőrödön érzed
a szilvafavirágok illata száll
körötte szorgos zümmögő méhek

Kis puha szárnyaiknak dala zsong
mikor röppennek kis csapatokban
olykor egy-egy poszméh is odadong
dúskálni virágpor falatokban

Lássad a fényben fürdő világot
csodás varázsa szívekbe szökken
csodálj ezernyi tavasz-virágot
mártózzál meg apró örömökben

Bicske, Galagonyás dűlő,
2014. március 31



HANGULAT

Csönd feszítő magánya
dübörög szívemben
szememben csillagok
káprázata bolyong
fák árnyai zuhannak a földre
égen repülők lámpái villognak
tompa hangmoraj úszik utánuk

Elillan a káprázat
a csönd a magány
újszülött falevelek
rezdülnek az ágon
távoli kutyaugatást röpít
felém a suhogó szél

Budapest, 2014. április 7. 01 óra 30 perc


HAJNALI HANGOK

Hajnali szél játszott a redőnyön
elűzte álmomat kopogása
kinéztem az erkélyablakon át
láttam az utcán suhogó fákat
lombok táncoltak vad dance macabre-ot
felhők suhantak nagy csapatokban
eső ömlött a földszagú éjben
füvek serege csuromvizesen
boldogan táncolt hajnali táncot

Áldott tavasz ez s áldott az eső
az égi áldást már várta a föld
várták a portól fuldokló járdák
és várták koszos utcák seregei
lámpák fényinél kavargó cseppek
aranypermetként szálltak a szélben
szép volt ez a kép szép volt ez a tánc
csurranva hangzott hajnali dallam
a karcsú csatornák torkaiból

Halkult a szél és ébredt a város
női csizmák koppantak a járdán
sárga-szemű busz suhant az úton
hajnali szél játszott a redőnyön

Budapest, 2014. április 9., 5 óra


ÁPRILISI SZÉLFÖRGETEG

A TV már jó előre szólt:
szélförgeteg közelít felénk,
a megyék többsége besárgult:
a zivatarral jöhet a jég!...

Nem kellett várni már sokáig:
az utcán tombolt a szélvihar,
a fák jajgattak, sírtak, nyögtek,
az erkélyen hideg volt, cudar!...

A paradicsompalántákra
gondoltam, sok rosszat sejtve már:
frissen ültetett palántákra
talán szomorú elmúlás vár!

Egy éve még a föld fagyos volt,
és reménykedett minden ember,
hogy hóval bőséges tél után
enyhe tavasz jön, szeretettel!...

A mondás: „bolondos április”,
úgy látszik, hogy örökké igaz!
Aztán hónapokig hőségtől
szenvedünk: kell e nagyobb vigasz?!

Budapest, 2014. április 14.

MEGGYVIRÁG

Oly szép a fehér meggyvirág:
öt selyem szirma mind kitárt,
akár a gyermek bársony ujja.
mutat megújulva,

hogy bordó meggyhús megterem:
a génekben a végtelen
fogantatás beprogramozva,
s évenként gyümölcs lesz újra.

Budapest, 1991. április 20. 13 óra


TAVASZI ÉNEK

Színes árvácskák balkonon csevegnek
Künn a téren zöld füvek kiáltanak
Köztük pitypangok vakítanak sárgán
Eget dicséri a sok sok kicsi Nap

Az ébredő világ tavaszi lázban
A tél már messze és messze a bánat
Nem alszanak a fák fekete gyászban
Új életnek himnusza köszönt reád

Budapest, 2005. május 9.

MÁJUSI AZ ESŐ

Zuhog az eső
Föld inni kér
Májusi eső
Aranyat ér

Májusi eső
Magra talál
Zuhog az eső
Zöldül a táj

Zuhog az eső
Csillog a fény
Lombos az erdő
Dús a levél

Zuhog az eső
Cseppje zenél
Májusi eső
Aranyat ér

Budapest, 2005. május 19.

NAPFÉNY SZIKRÁZOTT A TÓBAN

Napfény szikrázott a tóban. –
Ájultan pihegtek halak,
Bús virágok fuldokoltak
Moccanatlan kék ég alatt.

Utak kígyóztak feketén,
Fehéren izzott a homok,
Égnek feszültek a sudár fák,
Mint elszánt gladiátorok. – –

A széltől kormos lett az ég.
Dörrenés – reszkettek a fák,
Villámfény izzott szerteszét:

Őrült lett a szelíd világ! –
Sajgó-sebű fák – és jajok! –
Büntettek gonosz viharok!
Kiskomárom, 1968 / Budapest, 2008


EGY KIS SZIGET

Egy kis sziget
hol csend az úr
szíved zajtól
sosem vadul

Csend a fák közt
válladra hull
a nap lassan
bealkonyul

Árny lopódzik
földre lapul
az éj puhán
reád borul

Szíved zenél
És nem csitul
Éj s a csend hull
Csak hull csak hull
Bicske. Galagonyás dűlő,
2007. június 26, 22 óra 22 perc


NYUGODT AZ ÉJ

Nyugodt az éj
nem fú a szél
fűszálak köz
tücsök zenél

Elszállt a nap
elszállt a gond
felhő között
pihen a Hold

Bicske.-Galagonyás dűlő,
2007. június 26, 22 óra 45 perc


A PILLANAT HATALMA

Tücskök zenéje zeng az éjben,
vibrálnak messzi csillagok.
Szívem telve tücsökzenével,
s bennem dalolnak friss dalok.

Agyam és lelkem nem gyilkolja
mindennapi robot-kényszer,
a röpke pillanat hatalma
gazdag, csodálatos ékszer.

Minden: a ház, a fák s a rét is
olyan áldott, olyan fehér,
akár az ezüst Hold nyugalma,
amely benső mélységig ér. –

Tücskök zenéi zengjetek hát! –
Bár sok a gond – ám e világ
szép pillanatok hatalmával
ad éltünknek harmóniát
.
Bicske. Galagonyás dűlő, 2007.július 12.


NYÁRESTI KÉPEK

I
A tó vízén a szellő
hullámtáncot jár
a hullámokon meg
táncot jár a fény

II
A tóban haldokló
Nap átdöfve
mint Jézus szíve
csorog a vér
s a vízen szétterül

III
Vadrécék tollászkodnak
Part menti nádasok közt
a víz locsog locsog
egyre csendesebben

IV
Csillagok csobbannak
és beborít mindent
hűs szárnyaival
az éj
Bélavár, 1993. augusztus 3.

AUGUSZTUSI ÉJ

Reánk hullik az éj:
gyász-fekete fátyol.
Csillagok indulnak
az égi karámból.

Tejúton csatakos
paripák robognak,
augusztusi éjben
virágok zokognak.
Virágok zokognak
és sok hulló csillag.
Elszállt az éj. Elszállt
Már lassacskán virrad.
Budapest, 1989 augusztusa

MEZEI PIPACSOK


Zöld mezőben lángoltak
a piros pipacsok.
Selymes szirmuk kitárva,
azt hittem – álmodok:

a vöröslő virágok
ezernyi serege
ringott, játszott a szélben,
akár szerelmese

karján táncol a leány,
s arca ég a vágytól,
amit a zene és a vér
lelkében korbácsol. –

Volt pipacs, amely fejét
szép csöndben lehajtva
arra várt, hogy kinyíljon –
s táncoljon tücsök dalra.

Bicske, Galagonyás dűlő, 2007, augusztus 7.


NAPRAFORGÓ VIRÁGOK

Napraforgó virágok!
A Nap fénylő aranyát
szobámba elhoztátok!

A vázában pihentek
az asztalnak szegletén,
egy társatoknak üzentek,

kinek a bánat fejét
lesújtotta örökre:
most temette kedvesét! –

Ezért búsan félreállt,
csokorban nem vigadhat: –
Választott szomj-halált! – –

Hány festőt megihlettek
szép aranyló arcotok? –
A legszebbek születtek

Van Gogh aranyecsetjén!
Dalolt sok napraforgó –
a nagy csodát hirdetvén!
Bicske. Galagonyás dűlő, 2007, augusztus 6, 20 óra 15 perc


  NYÁRVÉGI HANGULAT

Még szállnak a felhők
Még várnak a fények
Még apró levélkék
Lengnek mert élnek
Még zsongnak a méhek
Még zengnek a tücskök
Még híznak az indán
Aranyló fürtök
Még égnek szívedben
Még élnek az álmok
Még barna a bőröd
Egy része lehámlott
Még érzed az erőt
Még testedben árad
Még meleg a nappal
Ám éj hűse támad
Még messze a tél
Még messze a bánat
Szív melege még
Fűti a vágyad



AZ ŐSZ HÍRNÖKEI

Az ősz hírnökei a kertek alatt járnak,
fázósan húzzák össze magukat a levelek,
s a szél lassan lassan táncoltatja
a fák ágait…

Az ősz hírnökei a kertek alatt járnak,
seregély csapatok suhognak az égen,
remélve, hogy jókat zabálnak az érett
szőlők fürtjeiből…

Az ősz hírnökei a kertek alatt járnak,
a hajnali levegő friss, miként az esti,
látod leheletedet a levegőben,
amint tovaillan…

Az ősz hírnökei a kertek alatt járnak,
már ügyelned kell arra, hogy körültekintően
öltözz, mert aztán torkod és veséd
bánja hibáidat…

Az ősz hírnökei a kertek alatt járnak,
forró volt a nyár, és sörözni való idő,
mindez már emlék csupán az évek
száguldó viharában…

Bicske. Galagonyás dűlő,
2007. szeptember 30, 23 óra 15 perc

ŐSZI TÉL

Szobámban ülve hallgatom
miként fütyül a szél.
Októbernek közepe van: –
kísért a hideg tél!

Pár napja még szinte nyár volt,
csodáltuk a Napot,
s köszöntük a sorstól kapott
áldott pillanatot.

Ilyen lett e bolond világ?
Nem az van, ami kell?! –
Hűséges szívem a régi: –
dobog – és énekel!

Budapest, 2010. októbere

ZUHOG ZUHOG

Zuhog zuhog
a hideg eső
szívembe hull
és lelkem fázik
levelek
könnyeznek
és füvek
ágak közt
vad szél
citerázik

Budapest, 2003 őszén

VADLIBÁK SZÁLLNAK

Károg a vén varjú-idő,
gyolcsköd didereg a tájon.
Nap tüze hervad, s levelek
már haldokolnak az ágon. –

Mint tűnő álom, elszállt a
zengő, énekes pacsirta. –
Dalával és röptével a
kéklő eget teleírta!

A Napba szállt, akár a nyíl! –
És suhogott fényes tolla! – – –
Szívemben csönd! – És vadlibák
szállnak búsan, rikoltozva!

Bicske. Galagonyás-dűlő, 2008. november 5.

TROMBITAVIRÁGOK

Trombitavirágok ringnak a szélben
sárgán, fehéren dacolva a ténnyel:
ringnak a szélben, ringnak az éjben,
ringnak novemberi esőben, fényben.

Ringnak boldogan, dacolnak kevélyen:
novemberi szél süvít az erkélyen,
ringanak ők most trombitás reményben,
dús illatot trombitálva a szélben.

Budapest, 2009. november 11.


ÓARANYLÓ FÉNYBEN TÜNDÖKÖLTEK

Óaranyló fényben tündököltek
a levelek a fáknak ágain,
annyi levél volt fent, mint mennyi lent,
nem tűnődtek életük álmain!...

Szél nem rezdült, olykor egy autó
suhant holt leveleknek halmazán:
aztán árnyas-fényes csönd terült
szét e holt-csöndes Hazán!...

A szobámba fénysugár szűrődött,
jót bóbiskolt a fali képeken.
Látta a sokszínű festményeket,
fotókat, ismerősöket – velem!

Számítógép aludt, nem villogott,
táncot járt a Router-nek a fénye:
fotelemben hallgattam a csöndet,
nyugalom telepedett estémre!

Pihentem! Mégis dolgozott az agy:
figyeltem egy katicabogárkát,
bejött, mikor nyitva volt az erkély
s röpdösött, mert nem találta párját!

Óaranyló fényben tündököltek
a levelek a fáknak ágain!
És kevesebb levél lett fent, mint lent,
nem tűnődtek életük álmain!...

Budapest, 2014. november 8, 19 óra



SZOMORÚ, FÁZÓS NOVEMBER


M5-ös felől autókerekek
gyors surrogása hallatszott az éjben,
a parkolóban álmosan pihentek
az autók november hidegében.

Talán mindenki már aludni vágyott,
a Hold küszködött sötét fellegekkel,
a küzdelemnek lassan vége is lett:
sűrű sötétség lett úrrá a csendben.

Oly szomorú, hogy hideg lett az úr,
a hűvös lassan mindent betakart,
az elmúlásnak bús szomorúsága
s halotti csend ölelte a holt avart!

Budapest, 2016. november 10, 23 óra 40 perc


 ŐSZI VARIÁCIÓK

Kint ring a fény és fú a szél
Táncol pörög sok holt levél

Kint ring a fény sok holt levél
Táncol pörög és fú a szél

Kint fú a szél és ring a fény
Táncol pörög sok holt levél

Kint fú a szél sok holt levél
Táncol pörög és ring a fény

Budapest, 2003 november 12

GYÁSZBAN A FELHŐK


Gyászban a felhők, sírnak:
könnyezik sok virág.
Fákról levelek hullnak,
haldoklik a világ.
Fákról levelek hullnak,
Haldoklik a világ.

Bágyadt a Nap, tócsákban
fázósan didereg.
Pára hull a füvekre,
hideg éj közeleg.
Pára hull a füvekre,
Hideg éj közeleg.


Budapest, 2010 november 22


SZÍVEMBE FÉNY KÖLTÖZÖTT

A szürke köd mögül
kitört a fénynek serege.
Aranyban fürdette Óbudát.

A Duna parton, Pesten és Budán
autók kígyózó sora ámulta
e röpke kis csodát.

Egy pillanat volt –
decemberi kora délután…

Egy pillanat volt –
Elröppentek gondok, bánatok –
s a szívembe fény költözött…

Budapest, 2009. december 13.


FEHÉR

Fehér az ég
Fehér a föld
Fehér az ág
Fehér a zöld
Fehér ének
Fehér madár
Fehér szárnnyal
Fehérre száll
Fehér a vágy
Fehér a fény
Fehér világ
Fehér remény
Fehér zene
Fehér zengő
Fehér jégcsap
Fehér csengő
Fehér zene
Fehér zengő
Fehér világ
Fehér remény
Fehér a vágy
Fehér a fény
Fehér ének
Fehér madár
Fehér szárnnyal
Fehérre száll
Fehér az ág
Fehér a zöld
Fehér az ég
Fehér föld

2004. decembere


ZÚZMARA, HÓDARA

Zúzmara, hódara
jégdara, köd.
Zúzmara, jégdara
mindent beföd.

Zúzmara, hódara
alszik az ágon.
Zúzmara, hódara
szép mese, álom.

Zúzmara, hódara,
rezdül az ág.
Zúzmara, hódara
mozgó világ.

Zúzmara, hódara
porzik a szélben.
Zúzmara, hódara
didergő éjben.

Zúzmara, hódara
ágon és földön.
Zúzmara, hódara –
verssel köszöntöm.


HÓPIHÉK HULLNAK AZ ÉGBŐL

Hópihék hullnak az égből,
békés, csöndes messzeségből.

Táncolnak, libbennek, szállnak:
lelkemben zsong e varázslat!

Oly szép e hóhullás csöndje:
angyalok fehérlő könnye!

Kiűzi lelkednek gondját,
bármi is fáj, – nézd e pompát!

Hópihék hullnak az égből,
békés, csöndes messzeségből.

Budapest, 2016. január 23, 22 óra 17 perc


BÉLAVÁR
*
   LA NUIT D’HIVER
( Téli éjszaka)

Mormolnak a szelek a fagyos éjszakában,
kísérteties süvítésük borzalmat kelt.
Csupaszok mostan a fák, a nagy és bús
magányban fázósan szunnyadnak.
A szelek vérfagyasztó kacagással
ördögi zenét adnak,
majd művészi tudással
megropogtatják a fák gerinceit.
Olykor az éjszakai hangverseny
résztvevői pihennek,
ekkor a távoli síneken nyugvó
vonat visít vészterhesen.
A bagoly is előveszi tudását,
félelmetes huhogása megrémít. –
Folytatja a szél az előadását
és a hangverseny újabb
akkordjai „felcsendülnek.” –
Hallgatom a szobából e zenét,
mert nagyon szeretem.
E művészi tudás ámulatba ejt,
hogy milyen nagy zseni a természet.

Bélavár, 1963 február 19

AZ IDŐ ELSZÁLL

Egy, szép holdfényes éjszakán
Sétáltam a társaimmal.
Az ajkunkon víg nóta szállt,
Majd beszélgettünk egymással.

Éreztük, hogy megváltoztunk,
A hangunk egyre mélyebb lett.
Kissé megférfiasodtunk,
A bajszunk is már kiserkent.

Másképp nézzük a világot,
Nem a naiv gyerekszemmel.
Látjuk ezt a szép világot
Örömével, szépségével.

Felhagytunk a gyerekséggel,
Komolyan vesszük a dolgot,
Megtudjuk, hogy mi a az élet,
Mely eddig vak gomolyag volt.

Sok titokra most rájöttünk,
Melyet gyermek nem tudhatott.
Titok nyitját most megértjük,
Tudjuk a titok miért volt.

Szívünk is most másért dobog,
Életünk egyre másabb lesz.
Szerelem sok újat hozott,
Mely számunkra nagy öröm lesz.

Megértjük, hogy most számunkra
Mit jelenthet a gyengébb nem.
Hajlunk most az ő szavukra,
Titkot leplez a szerelem.

Hej, a gyerekidő eljár,
Egyszer csak felnőttek leszünk.
Éveink, mint vándormadár,
Úgy elsuhan mifelettünk.

Bélavár, 1963 május 5

FUTÓ ÉVEK
(18 éves lettem)

Egy márciusi délutánon
a kórház csendjét
gyermeksírás hangja tépte fel. –
Egy márciusi délutánon
egy lucskos csecsemőt
két erős kar felfelé emel. –

Egy régi háznak udvarában
tipegtem félve, remegőn.
Bámultam eget, földet
a régi háznak udvarában.
Ha elestem, arcomon szutykossá
mázoltam a könnyet. –

Anyámmal sétáltam,
kavargott előttem ezernyi szín,
hallgattam a város dübörgő zaját.
De később megváltam
e várostól, erdőt
csodáltam s fürge madarak dalát.

Tudás útvesztői vártak,
küzdöttem, mint apám
élő holtak között. –
Hideg szuronyok nem vártak. –
Harcolni kellett s uralkodni
a csüggedés fölött.

Hallgattam akácok suttogását,
az édes dalt,
melyből szívem szava szólt.
Rettegtem viharok tombolását,
néztem a Dráva csillogó vizét,
hol ringva fürdött a Hold. –

A sors szeszélye mostoha,
minden lépés szenvedés
és küzdés. Az élet útja
bolyongás és golgota,
de fároszom városba hívott,
vissza szülővárosomba. –

Négy éve élek itt,
diák vagyok, agyamban
ezernyi gondolat jár.
Négy éve élek itt,
előttem a világ,
s az élet sűrű erdeje vár. –

Egy márciusi délutánon
a kórház csendjét
gyermeksírás hangja tépte fel. –
Egy márciusi délutánon
egy lucskos csecsemőt
két erős kar felfelé emel. –

Tizennyolc éve volt. –
Csecsemőből immár
Tüzes ifjú lett.
Tizennyolc éve volt. –
Az idő malmán őrlik a
Futó éveket.

Nagykanizsa, 1965. március 13.


A HÁZ


Gyermekkorom őrzik
sárga ősi falak: -
megroggyant a tető
évek súlya alatt

kiszáradt zsindely-bőr
aszott léc-bordákon
tetőn ferde kémény
korom zöld mohákon

Tűzfényű emlékek
hideg téglák között
ébredő szerelem
amely beköltözött

az ifjú test naiv
félénk világába
Igenakkor néztem
fénylő sugarába

roppant tündöklésnek
és akkor hazudtam: –
szégyelltem szerelmem
mert váltig tagadtam

az érzések tiszta
tündöklő virágát
mely szívemben nyílott:
az első leánykát –

Pihen most az emlék
nyirkos falak között
tollfosztás disznótor
örömei között

Deszkaplafont nézve
mennyit álmodoztam
másabb jobb világért
mennyit vágyakoztam

Ez a hely volt igen
és ez az az idő
mikor kis csíráját
táplálta a jövő

igen ez a hely volt
mikor a szegénység
penészes éveit
befödte reménység:

Konok nehéz harcot
vívtam önmagammal
küzdöttem a verssé
születő szavakkal.

Bélavár, 1967


A SZOBA

Sötétbarna deszkák
és gerendák alatt
szunnyadt a szúrágta
mestergerenda. - - - 
Árnyak táncoltak 
este a falakon, 
melyhez zenét és fényt
a pattogó tűz adott.

Nagyapám és nagyanyám -
nagy ovális fényképen,
ifjan tekintett reánk
ágy mögötti ősi falakról.
Közöttük intő kézzel,
vérző sebeit mutatva
tőrrel-átdöfött-szívű
Szűzanya könnyezett.

Budapest,1988. január 8.


A KERT

Trombita-torkú tyúk káricál
emlékek dőlt kerítései közt.
Tollából fény szikrázik a Napba…

Fák hajladoznak, levelek tenyerében
szél hintál. A sejtek gyümölcsről
álmodoznak és kiválasztódnak a színek.
Örök szabály szerint áramolnak
a nedvek édes gyökerekből, hordozni
születés szép örömét. Sók, vegyületek
munkálkodnak csöndes anyagban, átfogni
szorgos kezeikkel teret és időt.
E teremtő nyugtalanság önmagától indult,
hogy mindig változva alakuljon.

Színek lüktetnek tarka zenével.
Széthasadt szívvirág kiáltozik,
kiömlött benső fájdalma villan
és labdarózsa bólint, mert érzi
eljön az óra, mikor fekete
bánattá fonnyad az élet. Bolond
pünkösdirózsa kacag, nem hisz
semmiben: álom az egész,
egymásba vágó lét-nemlét.
Így szép a világ! – kiáltozza
erős illatú jázmin és
szétroppantja éles csőrével
az érzéketlen zivatar.

Budapest, 1970. április 18
  
AZ UDVAR

I.
Poros, zöld gyeppel
és kamillával tarkított,
tyúkkáricálástól,
kakaskukorékolástól,
galambbúgástól,
kacsahápogástól,
gerlesírástól,
verébcsiripeléstől,
libasziszegéstől,
kutyaugatástól,
disznóröfögéstől,
tehénbőgéstől
hangos udvari koncert
bennem él tarka zenével.

Bennem él az illat
és szívemben virágzik
bódító orgonavirág,
erős illatú jázmin,
orrsárgító tulipán,
bágyadt leander,
tűzpiros rózsa,
szelíd kék ibolya,
rózsaszín babarózsa,
illatos jácint,
feslett szívvirág,
lila pünkösdirózsa,
harmatos gyöngyvirág,
ringó labdarózsa,
bánatos krizantém.
Bennem kavarognak a színek.
Pihen mélyen szívem húsában
az élő és halott szirom.

II
Gyümölcsfák testének
simasága és göcsörtjei,
fák húsába mélyedő sebek,
gyöngyöző nyalkák és nedvek,
kitárulkozó gyümölcsfavirágokon
zümmögő méhek,
ébredő, puha levelek tánca a szélben,
éretlen gyümölcsök íze,
érett gyümölcsök illata,
ringlószilva lila üdesége,
édes alma sárgán virító arca,
pogácsaalma savanyú zamata,
kék szőlőbogyók édessége:
az udvart hozzák felém.
Az udvart és öreg kutat,
mely nyikorogva vonszolta
a horpadt bádogvödröt,
a betonhordót, melybe kishalakat raktam,
mikor kiöntött a Dráva,
a düledező kukoricagórét,
melyben tanárosdit játszottunk,
a pincetetőt, melynek betonján
elvásott sok nadrág feneke,
az istállót, a pajtát,
hol ejtőernyőst játszottunk
és nagyot huppantunk a szénán,
hol nagyapám káromkodva
csavarta kipirult fülkagylómat.

Kis emlék-hadseregem
elvonul tisztelegve,
az udvart idézik:
a gyermekkor tündércsodáit

Bélavár, 1967. március 22; Budapest,
2014. november 17.

TANULMÁNY
A GYERMEKKORRÓL

I
Fátyol hullt rám
a múlt csendet
derűt idézett
s mint egy igézet
fogvatartott
halk voltam
szelíd barát
nem öltem állatot
nem bántottam
hangyát
mégis kergetett
bűnös gondolat
hogy felgyújtsam
más szalmakazlát

II.
Nagyapám szeretett
a mérges bajszos ember
ebédet vittem néki szőlőbe
kicsinyke cekkerben
együtt mentünk sokszor
nyír és tölgyerdőkbe
hadd lássam az avar
mit rejtett ölébe
hol lapul a sün és
hol fészkel a vércse
melyik gomba mérges
melyikben kell bízni
nyírfát hogyan kell
csapolni s édes vízét
inni

III
Szerettem volna a világból
többet sokat látni
felmásztam ezért a
nagy cseresznyefánkra
onnét néztem nagy szemekkel
Jugoszláviába

IV.
Kiöntött a Dráva vize
vasútpartig ért s örültünk
lubickoltunk meztelenül
testünket híg sárral kentük
jött a vonat ugrándoztunk
kis fekete kannibálok
fenekünket mutogattuk
s ökleikkel fenyegettek
a vonatablakoknál állók

V.
Síkos volt a pincetető
rajta jól csúszkáltam
széjjelszakadt nadrágokért
sok verést kiálltam
Budaliget, 1967
  
       NAGYAPÁM

Hűséges halász, ki naponta indultál
rejtett helyekre, s a csendnek ölén lested,
mikor rándul a zsineg, mint fürge idegszál,
vártál, akár megkövült pompeji-ember,
hogy örömök tisztasága horogra akadjon,
hogy szűz várakozást siker koronázza,
vártál és szemedben nyugalom pihegett,
Nap és Hold indult távoli útra.

Vártál és körötted változott minden:
dér hullt, csípős szél süvített, vártál,
mert az idő szenvedély mérgeit lopta
szívedbe és esténként tiszta szemek
mosolyogtak: ponty ugrált sima deszkán,
megválni nem akart ezüst pénzeitől,
macskák lesték, mikor hullik a földre
sikamlós pici hal, – és rajta morogtak.

Szívemben vagy, oly közel hozzám;
s érzem a hétköznapok makacs vívódásait,
beteg test kínlódását az idővel,
mert kezedben úgy suhant a kasza,
akár ifjúkorodban, csak az idő
igen, az volt marcona ellenséged,
meggörbítette a hátadat, elszívta erődet...

És eső verte átizzadt testedet egyszer
suhogó, ezüst vesszőivel, s te az ágyban
kínlódtál égető lázzal és Istent
hívtad, pedig ő sohasem volt
pártolód, nem, s a fejed lassan
félrezuhant puha párnán, s a szív
nem mozdult soha többé...

NAGYANYÁM

Ezüstkontyot rakott a tél
megfáradt arca köré.
Szemek hályog-holdjai
Tapogattak az éjszakában.

Születések és halálok:
rettentő elviharzott évek
az anyaszív húsát
hét tőrrel sebezték.

Napjait kötényébe morzsolgatta,
miként az aranyló kukoricát. –
Esténként halk imákat mondott
az áldott mindennapért.
Bélavár, 1970

A DRÁVA PARTON

Tavaszi madárdal,
csillogó fényözön,
drávai levegő
  rád köszön, üdvözöl.

Hallod a sás neszét,
érzed a víz szagát,
köszönt a régi táj,
köszönt a hű barát.

Városba elmentél,
benned a szép zene:
a sás, a víz, a fák
hívó üzenete.

Bélavár, 1993. március 14.


TÁJAK
*
SZÖKŐKÚT

Magasba igyekvő ifjú vágyak
Ficánkoló pajkos vízsugarak
Szökkenő hűs víznyalábok teste
Millió fénylő ágakra szakadt

Szivárvány-permet szállt fűre fára
Suhogva röppent ezer virágra
Levelek hamván ezernyi vízcsepp
Táncolva kacagott a világra

Budapest, 1968; 1987


ALPOK

Meghasadt sziklák, – s a szirtfokon
derengő fények az Alpokon
szaggatják, űzik a bús homályt: –
bíborban fürdetik a határt.
Hegyeknek megfagyott könnyei:
a gleccserek – titkokkal teli.
Megannyi szikrázó briliáns:
mesevilág és tündérvarázs. –
Béke csöndje ég és föld között:
nyugalom szívedbe költözött.
Porhót szitálgat a kósza szél,
hűvös csillagja arcodhoz ér.
Mindez valóság-e vagy álom? –
kérded magadban csodavárón.
Azt hiszed a Lét csupa jóság,
nem mocskolja be rút gonoszság,
mert lelked tiszta, akár a hó:
rajta szennyfolt nem található.
Szíved a sóhajtó ég alatt
issza a fényt, s új álmokat
álmodik a kéklő messzeség.


UTAZÁS TAVASZBAN


Hatalmas gép-szív a szorgos motor,
fürge méterek szaladnak, s a fák.
Kis falvak várnak, majd integetnek:
Nyújtózkodik az ébredő világ.

Erdők, mezők, rétek és vetések,
új városok és új falvak jönnek.
Az utak mentén és buszra várva
emberek bagóznak és köhögnek,

anyák alvó gyermeküket viszik,
gyaloglók, kerekezők sietnek,
a rakodók kék tejes-ládákat
és vérükben féldecit cipelnek...

A motor duruzsol egyre jobban:
Dunaföldvár, Paks, szekszárdi dombok.
A nap serényen süt, szinte éget.
Cseresznye-virág, zöldelő lombok

domboldalon tarkállanak. Kertben,
réten barackfák, meggyfák, almafák.
Bonyhád integet tarka kendővel:
zsibong e dolgos tavaszi világ!

Fehér csík szalad felém, s mögöttem,
a gumikerék sebesen pördül:
emelkedők, kanyarok, autók
fürge serege semmivé törpül

a tükörben, melyből arcom tekint.
Csupa zöld-kiáltások a hegyek:
tavaszi ének, újjászületés,
zöld legyezővé serkenő rügyek.

Felserdült lombok összefonódva
táncolnak édes tavaszi táncot,
virág-bokréták a lombhajakban
villognak. S végre látom a várost

hova három órája igyekszem.
Szemem fáradt, lábam, s agyam zsibong.
Pécsett vagyok megint, mint annyiszor:
A dóm harangja ünnepelve kong!

Budapest, 1987. május 3.


RÉGI ŐRHÁZAK ÁRVA KERTJEI


Vasút mentén gyászban
búsan sírdogálnak
régi őrházak árva kertjei
gyümölcsfák átokban
jajban fuldokolva
még teremnek férges almát
szilvát és téli körtét

Vonatok robognak
modern fénysorompók
jól vagy rosszul
de végzik dolgukat
nem kell a bakter
ki mindenre vigyázna
az őrház szétbontva
és elátkozott kertek
lassan haldokolnak
teremnek jó csalánt
bürköt kórót vadkendert
amely mindent betakar
tervszerűen dúsan
kegyetlen gazdagon

Bélavár, 1987. nyara


BALATON

Gyors űrhajóból szürke pont csupán,
repülőből kis csillámló szépség:
mint a könnycsepp szűzleány szemében,
mikor megtörtént az édes vétség- -

Nyáron körülötte tarka tömeg
átfogja, mint színes gyöngykaláris.
Szörfök, vitorlások vízen suhannak;
oly szép e vidám nyári majális.

Barátság szövődik, szép szerelem,
vacogtat a vágy, lázong a lélek:
csábít a fény, az árnyék és sötét,
séták, csókok, boldog ölelések. -

Ősszel rozsdás levelek a vízben,
hideg szél játszik fakó habokon.
Suhognak a fák, bús sirály sikolt.
Didereg és fázik a Balaton. -

Jégtükör fénylik vöröslő Napba,
dermesztő hideget lehel a tél:
ám jégroppantó tavasz a szívedben
új élményt és új emléket remél.

Bélavár,1987. nyarán

MIKOR A SUPRAŚL FOLYÓ
HÍDJÁN ÁLLTAM

Mikor a Supraśl folyó hídján álltam
és szívemben a csönd dobolt
néztem a vizet apró örvények pörögtek
gondolatok hínárjai kígyóztak
sárga tavirózsák ringatództak
mint boldog szerelmesek

Az idő megállt – pihent a lélek
part menti sás zászlói lengedeztek
egy ágon bús fecske bámulta a vizet
vajon párja most mit csinál – – –

Az idő megállt – ős-nyugalom vibrált
bozontos fák álltak feszes vigyázzban
akár kimerevített mozgóképen
a megzabolázott rohanás
távolabb kövér zsombékok hevertek
hosszú csapatokban és a dús erdők
ízlelték a csöndet – – –

Az idő megállt – fenyvesek tömény
illata kószált sóhajtó-hullámzó
tüdőlebenyek nyálkás szövetében

Hirtelen gumikerekek jajdulása
hasogatta a csöndet
nyugalom-erdejében hangok dörrentek
és ismét pördült az idő
itt – a Supraśl folyó hídján –
ahol álltam

Lengyelország. Supraśl, 1987 július 25.



ÓARANYBA ÖLTÖZÖTT A NYÍRFA

Óaranyba öltözött a nyírfa
és dús fonatban csüngött sok levél.
Menyasszonyként törzse szűz-fehérben,
vőlegénye jött már: - a hideg tél.

Kíváncsian félrehúzta fátylát,
büszke ágak lassan megremegtek.
Csapatostul táncoltak a varjak
a szélben, rekedten énekeltek.

Álmos földeken a jonatánfák
nem figyeltek lakodalmas nászra:
reménykedtek a vasfogú fejsze
nem küldi majd őket a halálba.

Budapest, 1987.november 29

HANGOK

A hangok a világ jeladásai…
Az éjszakai levegő tele hűs párával,
a hangok felerősödnek a teraszon.
A sztrádán kerekek surrogása,
motorok zúgása hallik.
Reccsen a tető, a hőmérséklet változását jelzi. 
Hűvösödik.
A szomszéd telekről
érdes férfihang ad leckét párjának,
aztán tücsök cirpelése zenél az éjben…
Vonat robogása hallatszik.
Mintha a küszöböd előtt robogna, és arra várna,
hogy felszállj és élvezd a robogást,
pedig tőled vagy 6 km-re van…
Ellenvonat robogása hallatszik.
Reccsen ismét a tető.
A kézmosó csapjának végén nő-nő a víz csepp,
aztán éles csettenéssel hullik a mosdótál vizébe.
A Vagány cica öledben dorombol.
Szeme becsukva.
Szinte csak vonalak látszanak,
mintha nem is lenne szeme.
Dorombol.
Egy kóbor és merész szúnyog
éles hangot adva repdes füled közelében.
Legyintés.
Csatt!...
S a szúnyog a mobiltelefon előtt levő
papíron kinyúlva...
Ismét tücsök cirpelés.
A konyhában komótosan ketyeg az óra,
lassítva az idő múlását…
A sztrádán dalolnak az autók kerekei.
Az alig egy napos elsőszülött kiscica felsír
a kartondobozba helyezett,
ruhával bélelt láda-bölcsőből.
Talán azt álmodja,
hogy most küzdötte ki magát
a meleg anyaméhből –
a didergő világba…

Bicske. Galagonyás dűlő,
2007. június 26, 0 óra 01 perc

BICSKE

I
Vadrózsa
Vadrózsa
Vadrózsa
Virága

Nem hervadt
Nem hervadt
Nem hervadt
Hiába

Bogyója
Bicske lesz
Bicske lesz
Belőle

Szárítod
Bogyóját
Gondolsz a
Jövődre

Teád lesz
Teád lesz
Didergő
Telekre

II
Csipke bogyó
Bicske bogyó
Télre finom
Teát hozó
III
Csipke bogyó
Bicske bogyó
Meg hecsedli
Mindhárom jó

Az is való
Az is igaz
Mindhárom
Ugyanaz

Bicske. Galagonyás dűlő,
2007.július 20, 15 óra 30 perc

UTCAI ZENÉSZ

New Yorkban jártam,
az egyik sarkon
utcai zenészt találtam.

Barna kabátban
ült egy szegleten.
Hűvös volt az ősz. Csodáltam,

mikor bús hangon
gordonkán zenélt,
zengte fájdalmát, s az alkony

épp átszűrődött
felhőkarcolók
sűrű erdeje között.

Oly búsan zengett
A gordonka hangja! –
Hallgattam – s néztem az embert,

Ki szem lehunyva
húzta a vonót,
húrokon táncolt az ujja.

Úgy hazavágytam!
A szívem sajgott! –
E dalban haza találtam!

Bicske. Galagonyás dűlő,
2007. augusztus 4.

A LÁNCHÍD TÉLEN
Simon M. Veronika festménye nyomán

A Lánchíd télen
hideg kék fényben
vacog.
Házak és tornyok
havas sapkában
fáznak.
*
A város fénye
Duna vizébe
zuhant.
*
Távolból köszönt
a Parlamentnek
sziluettje.
Télen is igaz:
„Budapest, Budapest,
de csodás!”
*
A Lánchíd Pestet,
Budát egymáshoz
öleli,
várja tündöklő
tavasz aranyló
sugarát.

Bicske. Galagonyás dűlő,
2007. augusztus 12.

MIKOR A 76-OS
ORSZÁGÚTON MENTEM

Mikor a 76-os
Országúton mentem
Eszembe jutottak
Kanizsai diákéveim

Mikor a 76-os
Országúton mentem
Eszembe jutott
A félszeg kisdiák

Mikor a 76-os
Országúton mentem
Eszembe jutott
Szép szülővárosom

Mikor a 76-os
Országúton mentem
Eszembe jutott
Az öreg kollégium

Mikor a 75-ös
Országútra tértem
Eszembe jutott
Mészáros tanár úr

Mikor a 75-ös
Országúton mentem
Eszembe jutott
Egy küzdő kisdiák

Mikor a 75-ös
Országúton mentem
Eszembe jutott
A kis költőpalánta

Mikor a 75-ös
Országúton mentem
Eszembe jutott szavak
Daloltak a papíron

Mikor a 75-ös
Országúton mentem
A Sorsnak megköszöntem
A Tanár Úrral Pacsán
Találkozhatom
*
A vers 2007. november 29-én
készült memorizálva, a 76-os
országúton utazva és a 75-ösre
kanyarodva. Rögzítése ezután
történt 12 óra 18 perckor.

EMLÉKEK ÉS IMPRESSZIÓK

Füred a „kis magyar tengerke” gyöngyszeme,
áldott varázsa mindig vissza-visszahív,
árnyas platánsorok alatt a séta jó,
hallod azt miként suhognak és mesélnek
a lombok, s part mentén mohás kövek között
miként sóhajt, táncol, remeg a loccsanó víz

Sok ember sétál, andalog: gyógyul a szív,
gyógyul, erősödik a fáradt lélek is. –
Közel immár három évszázada lészen,
hogy Bél Mátyás a fürdőhelyről hírt adott,
majd Új Fürdőház épült, s Horváth fogadó,
és első magyar kőszínház Dunántúlon. –

Hány híres ember csodálta már e tájat,
mert gyógyulni vágyott vagy csak megpihenni?
Itt járt Kazinczy, Kossuth, Széchenyi, Deák,
Kisfaludy Sándor, Jókai , – s a költő
Rabindranath Tagore gyógyírt itt kapott
szívére, és hálából hársfát ültetett. –

Balatonfüred! Ó, mennyi-mennyi emlék
pihen a házak, terek és fák között?! –
A tó vizén most éket hajók hasítanak,
fürge vitorlások tarka lobogói
az embereknek a partra integetnek . –
Távolból figyelnek Tihanynak tornyai.
Budapest, 2010.  július 27.
*
Emlékeim és találkozásaim Balatonfüreddel:
Az első találkozás még középiskolás koromban volt, amikor Balaton-felvidéki osztálykiránduláson meglátogattuk Balatonfüredet is. Nagyon megkapott a város hangulata. A Tagore sétány a szép platánjaival csodálatos színfoltja a városnak. Róla mindig Hévíz jut eszembe, ahol szintén többször voltam. A sétány menti szobrok, a móló, a kikötő, az elmaradhatatlan hattyúkkal és vadkacsákkal kellemes emlékeket ébresztenek bennem. Láttam a Jókai Múzeumot, a híres szívkórházat, ittam az előtte lévő Kossuth forrás vízéből.

Aztán feleségemnek szívinfarktusa lett és utókezelésre a Szívkórházba utalták be. Azóta több mint 10 éve mindig elmegyünk egy röpke látogatásra Balatonfüredre, s körbenézünk a városban, megismerkedünk a kitűnő ételekkel és híres rétesével. Szállóvendégként laktam az Annabella Szállóban és Blaha Lujza egykori patinás üdülőjében.

NAGYKANIZSA

A gondolatok oly csapongva szállnak:
nincsen gátja a végtelen világnak!
Bármerre járnak, mindig visszatérnek
a szülőföld adta legszebb emlékek!

Nagykanizsa! – Agyamban hányszor fénylik!
Szülővárosomat hányszor idézik
a visszaröppenő édes emlékek? –
melyeket a múló idő szét nem téphet!

Kórház, születés – és a Magyar utca 10 –
gondolatom oda hányszor visszavisz!
Csak szülőanyám meséiből tudom,
itt miként zajlott kétévnyi sorom. – – –

Ám az élet megáldott nagy csodával,
visszatérhettem oda, hova vágytam:
keristaként a Zrínyi utat jártam,
s kollégiumban otthonra találtam!

Lelkemben bong a templom nagy harangja:
négyévnyi zenéjét örökül hagyta!
A város adott tudást, szerelmet, hitet: –
Soha ne add fel a küzdelmeidet!

Budapest, 2012. augusztus 24

A NORMAFÁNÁL

Normafához fölfelé igyekszik
szorgos autónk – két utasával.
Velünk pördül a táj, alig tudunk
betelni a különös csodával!...

A felhőtlen égen kéken dalol
húsvéthétfői tiszta áhítat:
távolban a Hármashatár-hegyet
látni, s fényben fehérlő házakat! –

A Normafánál tarka zsibongás:
tavasznak örül sok boldog ember!
Hóvihar, eső, zord hideg után
lelkünk megtelik – friss szeretettel!


PESTERZSÉBETI
KOSSUTH TÉREN

Pesterzsébeti Kossuth téren,
délceg Kossuth szoborral szemben
szökőkút vize lágyan táncol,
telve áradó szerelemmel.

Padon ülünk tavaszi fényben,
körülöttünk boldog galambok:
ki-ki a párjának turbékol –
csendben figyelnek a harangok!*
*
A Városház falán sok kis harang áll,
amely óránként zenél!

HUMANIZMUS, VALLOMÁSOK
*
NEGYVEN ÉV

Negyven év az éltem fele.
Vagy talán több lehetne-e?

Nem tudom, de reménykedem,
Lesz még ennyi nyaram-telem.

Gyalogoltam hóban, sárban.
Kapáltam, csalánt is vágtam.

Fürödtem az Óceánban
És sós-ízű izzadságban.

Sunyi módon sosem éltem;
Igazamat sosem féltem.

Halkan szépen, lágy-csendesen
Az igazért szót emeltem.

Harcoltam arcpirító hittel: –
S bőröm is piacra vittem.

Öcsi, bácsi, sógor, koma
Nem segített soha, soha!

Saját szívvel, erős hittel
Álmomat a jobbért vittem.

Társaimért. Ilyen vagyok;
Optimistán vetek magot

Penész-szagú mélyről jöttem.
Nagy fény nyílott körülöttem.

Szegénységem jóra nevelt,
Jótettért jót várok: s bevert

Fejjel is azt énekelem: –
Mindenkié az életem!

Budapest, 1987. nyara

KÖNYÖRGÉS AZ IDŐHÖZ

Véges és végtelen Idő!
Érintsd meg szívemet
zöld olajággal!

Kétségek perzselnek,
csontjaim izzanak: –
túl sokat kívántam
tenni mások álmaiért,

ám csak parányi
alamizsnát adtam ezidáig
díszítetlen, szomorú
asztalokra! – – –

Véges és végtelen Idő!
Érintsd meg szívemet
zöld olajággal!

Gondok erdejében
bolyong a szó:
rám virradnak
tétova hajnalok!

Gondok erdejében
bolyong a tett:
bekormozódnak
tiszta nappalok! – – –

Véges és végtelen Idő!
Érintsd meg szívemet
zöld olajággal

Budapest, 1990. február 23.


  KÖLTÉSZET NAPJÁN

Fú és fú és fú
a szél
a kövér eső
ablakod veri
az ég dörren
villan a fény
mely
kékes-vakító
s oly messzi

Ma április van
a Költészet Napja
miért e bódult
megvadult idő
talán az ég
siratja
szomorú költőit
kiket őriz a ma
és feled a jövő

A természet bolond
akár a szív
összevissza verdes
mert így akarja
a szavak zenéje
lelkünkbe temetve
boldogan feszül
vagy
bánatban szétszakadva


OLYKOR KELL EGY KIS CSÖND

Olykor kell egy kis csönd,
mikor csak szíved
dobbanását hallgatod,
s nem érdekel a világ,
száguldasz az erek
sikamlós alagútjaiban,
leszállva önmagad
rejtett mélységeibe.

Olykor kell egy kis csönd,
hogy megismerjed lényed
kiismerhetetlen mozgatórugóit
és a titkot:
miért vagy az, aki vagy
s nem másmilyen? –
Ám a válasz csak a csönd…

Olykor kell egy kis csönd,
hogy átérezd emberi nagyságodat
és a társas magány esendőségét.
Igen, kell egy kis csönd,
a csönd magánya, a magány csöndje,
mikor nem zúzzák agyadat
a mindennapi gondok –
csak a szíved dobbanását hallgatod.

Budapest, 1995. január 20.


VALÓSÁG ÉS ILLÚZIÓ

Megyünk előre araszolva
a látatlan hegy csúcsa felé
sziklába véssük körmeinket
s a szikla húsunkba tép
Megyünk előre araszolva
van hitünk van akaratunk
és van reményünk feljutunk
egyszer a hegy csúcsára
vérzőn fáradtan tüdőnkben
friss levegő illatával
Megyünk előre araszolva
a látatlan hegy csúcsa felé
mikor elértük akkor látjuk
a mélybe tekintve hogy
milyen szép a lenti világ
melytől oly távolra jutottunk

Szívünkben jajdul a fény
szívünkben vibrál a kétely
a szenvedés megérte hogy
elhagyjuk érte a lenti
létező világot vagy
betelve a csodával
visszatérünk a völgybe
művelni kertjeinket
nevelni virágainkat

Budapest, 1997. november 4

 HARAG ÉS GYŰLÖLET

Harag és gyűlölet
nem lesz bölcs tanítód
lelkedet befonja
acél-hínárokkal
ereid megtölti
vadság mérgeivel
és szívedbe pumpál
keserű epét

Harag és gyűlölet
nem lesz bölcs tanítód
agyadba valóság
és tiszta szó helyett
férgeket küld
és álnok dzsinneket
millió bűnné rothasztani
megfontolt világod


HA MÚLIK AZ IDŐ

Ha múlik az idő
nehéz már mindent
újrakezdeni

Az ember átkos
és áldott terhek
súlyát nyögheti

Budapest, 2004, október 5.



SZÍVÜNKBEN ZSONG A RÉGI DAL
*
( A nagykanizsai „Thúry György” Közgazdasági
Technikum 1965-ben érettségizett IV/a osztálya
találkozójának emlékére )
*
Szívünkben zsong a régi dal:
a „Ballag már a vén diák…”
Már negyven évünk elrepült,
úgy megváltozott a világ!

A negyven év úgy elrepült,
akár a nyári zivatar!
Akár egy hosszú sóhajtás: -
jutott öröm, bánat, diadal!

A negyven év úgy elrepült! –
A padban szorongva ültünk,
ha jött egy dolgozat írás,
s ha sikerült – úgy örültünk! –

Ó, negyven év! – Hány dolgozat,
siker vagy kudarc kísértett? –
Ám győzni kellett és bírni,
mert komoly vizsga: - az Élet! –

A negyven év úgy elrepült –
és öregebb lett a világ,
de mi megmaradtunk: „Nemes,
küzdő, szabadlelkű diák.”
 *
Szeretettel tanáraimnak és osztálytársaimnak 
*
Nagykanizsa, 2005 október  22



HITTEM, AMIT TETTEM

Az életem mi volt? –Valóság vagy álom?
Hat évtizedemet mostan végig járom:

tele volt küzdéssel, bánattal és jóval,
volt ki áldott s volt ki átkozott a szóval!

Bármily nehéz s jó volt, soha nem feledtem
honnét, miért jöttem megváltó tervekkel?

Kivel s kikkel tettem megáldott szent harcom?
Álarc nem takarta soha sem az arcom!

Remények suhogó szép zászlaját vittem,
tiszta emberséggel tettem, amit hittem.

Hittem, amit tettem házamért, Hazámért: -
Megátkozott s áldott, szép Magyarországért!

Hittem, amit tettem házamért, Hazámért:
Megátkozott s áldott, szép Magyarországért!



 EGY KIS LELTÁR

Ötvennyolc évet megéltem
Van lakásom autóm telkem
Van családom gyermekeim
Egy éve nagypapa lettem

Ötvennyolc évet megéltem
Egészségem elfogadható
Van munkám is ez nagy szó
Kényszervállalkozó lettem

Ötvennyolc évet megéltem
Gazdagságom szép emlékeim
Tucatnyi megírt könyvem
Másoknak jót sokszor tettem

Ötvennyolc évet megéltem
Hogy rosszul avagy jól
Sáfárkodtam életemmel
Ítélje meg jelen a tettem


HOGY ÖNMAGAD LEGYÉL

Hogy önmagad legyél
olyannak megmaradj
ó mennyi küzdelem
hogy jó úton haladj

Harcod hogyha vívod
másokkal s önmagad
a biztos védelem
is csak te vagy magad
hátad ha feszítik
kemény rideg falak
bátorság kell hozzá
türelem alázat
így leszel csak győztes
szolgálva hazádat
megrettenthet kényszer
s céltól eltántorít
ha nincs benned tartás
emberség lélek hit

Hogy önmagad legyél
olyannak megmaradj
ó mennyi küzdelem
hogy jó úton haladj

Budapest, 2007. november 8

GAZDAG ÖRÖKSÉG

Hiába élek nagyvárosban
rideg aszfalt s beton között
a szívemben él
és el nem száll
ami oda beköltözött

Hiába fojt füst és fáj a lét
bennem rózsák virítanak
az illatokat
most is érzem
és csivitelnek a madarak

Hiába álság és hazugság
s a város harsog vad zenét
gazdag örökség
amit kaptam
erdők suhogó énekét


FÚ A SZÉL


Fú a szél…
Megtáncoltatja a fák ágait,
levelek rezegnek, sírnak, dalolnak,
zenélnek a szélben.
Fú a szél…
Körülöttem fenyőfák, gyümölcsfák
zöld koronái suhognak,
rózsák táncolnak, szirmok kavarognak.
Vadszilvafák ágairól
apró aranysárga és ibolyakék
gömböcskék: érett szilvák
hullnak a földre.

Fú a szél…
Gondolataimat fölkapta
és elröpítette a múltba, a télbe, a gyerekkorba,
mikor a tájat fehér
hó-bunda takarta.
Porhó fátyol hullott az ágakról,
s a szél ezüstszín villanyvezetékhúrokon
zenélt hideg ujjaival…

Fú a szél…
Az emlékek kiröppentek
hűséges agy és szív
őrző zugaiból:
a kerista fiú hazajött Bélavárra.
A kis ház előtti fenyőfa
fenséges suhogása
szívében zenélt,
mintha lelke lenne a fának,
s boldog-szomorú énekével
köszöntené az ifjú költőpalántát…

Fú a szél…
És a képzelet ismét a múltba repített:
egy katona toporgott dideregve
a februári süvöltő szélben
a rádóckölkedi határon,
bár védte a posztóköpeny a testét
s a botos csizma a lábát,
hátán géppisztoly didergett.
Az ifjú összekocogtatta a csizmát,
hogy el ne aludjon.
Lélegzete ráfagyott szemöldökére s bajuszára,
mint a télapó, úgy nézett ki,
mikor éppen ajándékot visz a szánon
a jó gyerekeknek…
Őrködik ő most. Védi hazáját!..

Fú a szél…
A teraszon ülök én,
ki már megette javát kenyerének.
Fú a szél…
Az udvaron két fenyőfa egymás mellett,
akár a néhai Ikertornyok New Yorkban,
és égre nyúló csúcsaik táncolnak a szélben…
Fú a szél…
Elfútta az egyre távolodó
múltról a hamut. –
Az emlékek vöröslő parazsai –
felizzottak!
*
Bicske. Galagonyás dűlő,
2007. július 5, 21 óra 43 perc




MIKOR ESŐ ZUHOG

Mikor eső zuhog
vagy hull a hó
mikor az ember
menedéket keres
eszembe jut sokévi
küzdelem

Mikor eső zuhog
vagy hull a hó
mikor a szobából nézem
az üres utcát
eszembe jut sokévi
küzdelem

Mikor az aszfalt feketén
csillog és süpped lábam alatt
akár a föveny
és kábultan fuldokolnak a házak
eszembe jut sokévi
küzdelem

Mikor süvít a szél
és havat kerget
kihalt utcákon szilaj
vad erővel
eszembe jut sokévi
küzdelem

Mikor álmos sötétség
borul a tájra téli délutánon
s az emberek
morgós kedvűek
eszembe jut sokévi
küzdelem

Eszembe jut az ügynök
úgymond üzletkötő tanácsadó
kinek mennie kellett
s az utcán csak Ő volt
meg a szorgos kurvák
és kóbor kutyák


VERSEKBEN
SZÉPSÉG ÉS FÁJDALOM

Versekben szépség és fájdalom
egymással küzd, s együtt zenél!
Mindezt más is érzi, ha átadom,
s nem titkolom mi bennem él!

Titokzatos az ember lelke:
hatalmas Világegyetem!
Harcol igazáért perelve
reméli győzhet mindenen!


KÜZDELMES ÉLET

Felhők mögött mindig kék az ég!
Ha olykor kínoz a szomorúság: –
lelked mélyén megváltás lángja ég!

Felhők mögött mindig kék az ég! –
Ha megérted másoknak bánatát: –
megérted pacsirták énekét!

Felhők mögött mindig kék az ég! –
Ha mennydörgések vad robaja zúg: –
reményt vajúdik – a messzeség!

Budapest, 2013. július 26


A CSÖND NYUGALMA

A csönd nyugalma rám terül
szívemben béke hegedül
csodás e tiszta csönd zene
mintha sok csillag zengene
a puha bársony éjszaka
szerelmes csönd szimfónia

Milyen tud lenni a világ
mikor nem jajdul s nem kiállt

Szerelmes csönd szimfónia
a puha bársony éjszaka
mintha sok csillag zengene
csodás e tiszta csönd zene
szívemben béke hegedül
a csönd nyugalma rám terül

Budapest, 2014. június 23



MIKOR KÖRÜLÖLEL
A NYUGALMAS CSEND

Mikor körülölel a nyugalmas csend,
az emlékek színes országútján barangolok: –
képek, tájak, arcok, ízek és illatok
köszönnek felém! – Hűséges társaim...

Mikor körülölel a nyugalmas csend,
akkor döbbenek rá, hogy már oly sokat
éltem, átéltem, küzdöttem, szerettem, –
és még ezernyi feladat vár reám!...

Mikor körülölel a nyugalmas csend, -
eszembe jutnak költők és sorsok: küzdelmek
és csalódások, társak és társtalanságok. –
És hálát adok a sorsnak a sok próbatételért!

Mikor körülölel a nyugalmas csend, –
megsokszorozódnak bennem erők és kételyek:
mit tettem jól? Kiknek és miért adtam bizalmamat? –
Ekkor a lelkem – talán kicsit megnyugodhat!...

Budapest, 2014. október 20, 22 óra

AZ ÉDENKERT ELVESZTÉSE

I
Húsz éven át a zöld lombok,
bokrok és virágok vártak.
Városból kiszabadulva
a percek már nem ziháltak.

A szomszéd telki zöld s a csönd
gyógyír volt sok fájdalomra:
a szív pezsdült, lélek derült
köszönő virágra, lombra!

Mikor házunkhoz zöld füvön
érkeztünk, telve álmokkal, –
vadszilvafák üdvözöltek
fehér, illatos fátyollal!...

Madarak oly vígan éltek
a lombok áldott rejtekén,
az Édenkertnek örültünk,
s éltünk – nyugalom tengerén!

Árnyat adott a sok-sok fa,
kíváncsiaktól eltakart,
termést is hozott kevéskét,
hívatlan vendég nem zavart!...

II
Balga örököst a szépség
oly nagyon nem érdekelte,
kertépítőt” sok mázsányi
tüzelőfa ösztökélte...

Fűrész zúgott: fák jajdultak,
dőltek, hulltak nagy halomba:
hullott a férges és erős,
földön haldokolt a lombja!

Sírt a sudár cseresznyefa,
meggyfa, körte, barackfa sor:
mohóság hajtott mindenkit, –
egy fának sem volt irgalom! – –

III
Édenkert volt a szomszédság:
múltból itt maradt emlék!– –
Amazonaszi tarvágás
lett – és bánatos kietlenség!

Bicske. Galagonyás dűlő, 2014. november 3.


SZÜLETÉSNAPOM ELŐTT


Holnap leszek 69!
Ujjé, milyen szép az Élet!
Sok öröm ért, bánat, siker:
úgy elröpültek az évek!

Boldog vagyok, mert oly sokat
tettem magamért, másokért,
volt hála, volt gáncs is elég:
küzdeni kellett mindenért!

Nem kell megbánnom semmit sem:
minden tettem szívből eredt,
mindig azt tettem igazul,
mit mindig vállalni lehet! – –

Holnap leszek már 69!
A Sorsnak most oly hálás vagyok:
apámat 1 évvel túléltem,
anyámig még 6 évet kapok?!

Budapest, március 12, 15 óra 45 perc


A VERSFORDÍTÁSRÓL


Mikor előtted pihennek
a fehér papírlapokon
a szemnek idegen,
de a léleknek és az agynak
ismerősen zsongó szavak,
akkor megérint a varázs:
megfejteni a szavak alkotta
mondatok mögött
rejlő érzelmeket,
átélni a gondolatokat,
melyeket a más nyelven
gondolkodó, író és beszélő
költő a papírra vetett...
Átélni, átérezni gondolatainak
minden rezdülését,
belebújva lelkébe,
miként a színész teszi azt,
amikor egy-egy szereplőt
megtestesít a színpadon.
S végül elkészül a mű, a fordítás,
amely már magyar szavakkal
zengi egy idegen ország fiának,
de megkedvelt lelki-barátnak
míves gondolatait.

Budapest, 2016. április 19, 13 óra 15 perc



LÉLEKRŐL, HALÁLRÓL
*
 A LÉLEK

A lélek hatalmas
arany-labirintus
melyet a jóság és öröm
gyémánttal díszít
a gonoszság
és bánat pedig
sárral és mocsokkal
fröccsenti teli


A KÖLTŐ LELKE

I
Az ember egy olyan furcsa jószág: –
lelkében él jóság és gonoszság!
Ám, hogy a győztes melyik lesz, – hiszem:
a géntől és küzdelmektől ilyen!

Hittel vallom azt, – hálás lehetek:
bennem sok jóság él és szeretet!
Mivel pénzt, vagyont nem örököltem:
csak szeretetet osztok köröttem! –

Nagy kincs ez a mai zord világban,
mikor a pénz olyan zabolátlan!
Kiszolgáltatott, aki nem gazdag,
s boldog lehet, mert ember maradhat! –

Költő lelke a legfurcsább lélek,
mert a szavak hatalmával éltet,
megerősíti benned a hitet: –
szeretettől lesz emberibb szíved!


                                      II
A költő lelke érző, énekes madár! –
Ő énekel, ha boldog, vagy valami fáj,
énekel napsütésben, vagy ha hull a hó,
énekel, mert tudja – éneke nyugtató! –
Énekel, ha a fákról hullong a levél, –
s a bús szívekben fészket rak – a Remény!

Budapest, 2013. február 3/ 2013. szeptember 5


A NAP ÉNEKE

Szememtől fénylik a kéklő ég
Szememtől csillog a tiszta tó
Szívemtől izzik a forró nyár
Párnámból hullik a porka hó

Hazugnak adok és igaznak
Éltető fényt bársony meleget
Látom a könnyet háborúkat
Látom a látatlan sebeket

Mi lesz ha szívem összeszorul
Ökölbe szorítom kezemet
Mi lesz ha vad ökölcsapással
Porrá töröm Földet és Eget

Budaliget, 1967


LÁZASAN BETEGEN

Percek rohantak fuldokló tüdővel
Hajszolták felbolydult emlékeimet
Láztól vöröslő-égő szemekkel
Látni akartam a nyárvégi napot

Szívemben régi szerelem haldokolt
Nevével szenvedtem lét és nemlét között
Csókolni vágytam azt hittem utószor
És még élni akartam nagyon nagyon

Akkor úgy éreztem hogy indulni kell
De azt is reméltem mégis maradok
Mert sorsom másképp rendeltetett
Hűséges világom nem hagyhat el
Én voltam hűtlen bocsáss meg élet
Azt hittem minden a tobzódó vágy
Most tehetetlenül fekszem betegen
Bűneimre remélek feloldozást

Bélavár, 1967 augusztus

AZ IDŐ

Puha sötétben az óra
lassan tikk-takkol
rézfogak édes harapása
könnyű kis ingában dalol

fogakban éhes mohóság
elszökken egy pillanat
elszökkennek az évek
s holtan találod magad

Zalakomár, 1970 őszén

ECCE HOMO

Az Ember csodás
és az Ember gyarló –

A világmindenség bolyong
szívében és lelke labirintusában
tér és idő vágy és akarat
egymással küzdve hadakozva
eldönti mikor mi robban elő
vagy mi születik csendben
egyszerű tisztasággal –

Szeretet szerelem
öröm és jóság
világmegváltó terveket
szül az emberiség
nagy ámulatára –

Ám a keserű bánat
harag és gyűlölet
porba dönti amit a jóság
kínlódva alkotott
rombolás pusztítás
nyálkás hínárjai
mélybe húzzák mindazt
mi szép és emberi –
az ördöggel cimborálva
hideg gyűlölettel
ezt is az ember
az EMBER cselekszi –

Az Ember csodás
és az Ember gyarló
szeretni mindezért
mindkettőt lehet
mert az örök küzdés
örök ellentmondás
megváltja a Földet
megváltja az Eget

MIKOR AZ EMBER

Mikor az ember
géppé válik:
a szív és vér,
a csont és hús,
minden zsigered
száguld, előz, forr,
sistereg, mállik…

Mikor az ember
géppé válik
nincs tér, idő,
nyugalom, csend,
csak őrült rohanás
a mindennapi létért,
a tegnaptól a máig…

Mikor az ember
géppé válik
nincs barát,
szeretet, könny,
csak gyűlölet,
fém, műanyag, benzin
és minden rideggé válik…

Mikor az ember
géppé válik
nincs közösség, érzelem,
csak az Enyém,
csak az Én, csak az Én,
csak az Én és ismét Én –

mikor az ember
géppé válik!


KAVARGOTT- FORGOTT
(Helyzetkép 2005, .július 20 reggeléről)

Kavargott-forgott az egész világ,
mikor fáradt szemem kinyitottam,
mikor becsuktam akkor is kavargott
minden és ágyamat szorítottam.

Erőm elhagyott, hideg verejték
gyöngyözött hideg homlokomon,
mintha a Halál pörgetett volna:
félelem dobolt halántékomon.

Küzdöttem, mint fuldokló az árban:
biztonságot akartam a parton.
„No, most megvagy!” – kacagta a Halál
és nézte gyötört, izzadó arcom.

Mint dülöngő részeg tántorogtam,
a WC kagylóba vizet hánytam,
a Halál ott is kacagott rajtam:
„Nem szabadulsz! Végre Rád találtam!”

Kavargott-forgott az egész világ:
féltem, féltem – már majdnem feladtam! –
Gyötört arc köszöntött a tükörből
zihálva, könnyesen – : Megmaradtam!

Budapest, 2005. július 20


MIT GONDOLNAK A FÁK ?

Mit gondolnak a fák, mikor megfosztva levél ruháiktól 
dideregnek őszi ködökben, süvítő szelekben és téli hidegben?
Mit gondolnak a fák, mikor dermedt ágkarjaikat, kérges törzsüket összehúzva,
gyökér-lábaikat meleg föld mélyében melengetve élnek, alszanak, álmodnak?
Mit gondolnak a fák, mikor az ég áldott hó bundát terít rájuk, 
hogy ne fázzanak, reménykedve várjanak – szebb idő jövend el?
Mit gondolnak a fák, mikor tűző Nap csókjaitól szent bizsergés indul szívükben,
 s méhükben áldott nedvek munkálkodnak,
 hogy ezernyi rügy-gyermek induljon a világba új élet reményében?
Mit gondolnak a fák, mikor szerelmes napfény simogatásától szétpattannak 
a duzzadó rügyek és apró zöld levélkék kíváncsian kikukucskálnak a világra? 
Mit gondolnak, mikor a virágszirmok kitárják illatos kelyheiket?
Mit gondolnak a fák, mikor zümmögő méhecskék százai csókolgatják,
 bizsergetik virágaikat a ringó ágakon és nektárt kutatnak sárga illatos ölükben?
Mit gondolnak a fák, mikor gyermekeik – apró kis gyümölcsök 
csodálkozva tekintenek a kéklő égre?
Mit gondolnak a fák, mikor nőnek-növekednek gyümölcs-gyermekeik 
és fürdeti őket a Nap fénye, lubickolnak a Hold ezüstös sugarában,
 fürdenek záporban, esőben vagy levelek őrző tenyerében sírnak a viharban, jégverésben?
Mit gondolnak a fák, mikor férgek rágják
 sok gyümölcs-gyermekeik szívét, akik végül is meghalnak?
Mit gondolnak a fák, mikor permet gyógyszer-méreg hullik törzsükre, 
ágkarjaikra, leveleikre és gyümölcs-gyermekeikre?
Mit gondolnak a fák, mikor felnőtté válnak gyermekeik 
és elrabolja őket az Ember? Hisz így rendelte a Sors!
Mit gondolnak a fák, mikor szállnak az évek és megöregedve, megfonnyadva,
megkorhadva, megbetegedve állnak a szomorú, szigorú télben 
és fényes-fogú, ugató fűrész-kutyák marnak a testükbe?
Mit gondolnak a fák, mikor már utolsót döng a szívük és rázuhannak a földre?
Mit gondolnak a fák? –


KEMÉNY HITTEL

A fontos cél világítson előtted,
mint magas fároszoknak a fénye,
dúlhat a háborgó tenger körötted:
győzedelmednek így lesz esélye!

Hiába hívnak csábító szirének,
nem térítnek el nehéz utadról,
hiszen tudod milyen hamis az ének:
ármány hangja hallik át – a dalból!

Bár vad hullámok sokszor arcul csapnak,
a bátor hős mindig szívére hallgat: –
a tengerész tudja, hogy merre tart!

Diadalt is kemény hittel szerezhet! –
Aztán végül majd nyugodtan pihenhet: –
jutalma lesz a fényes, tiszta part!

Budapest, 2013. február 20.


ÁLMOMBAN ZONGORÁZTAM

Éjjel én álmomban zongoráztam.
A billentyűkön táncolt tíz ujjam,
és azt hittem, hogy nem is álmodok,
s valóságban zongorázni tudtam.

Billentyűkön táncoltak ujjaim,
zengtek a csodás fürge dallamok,
könnyedén játszottam és hallottam
a zenét, és hittem nem álmodok!

Sőt láttam, és tudtam, és éreztem
mikor melyik billentyű jő sorba,
mert agyamban zengett a szép zene,
s elvezérelt helyes akkordokra.

Elámultam a Nagy Zongoristán:
ritmus, zene olyan szépen zengett.
Lágyan jöttek elő a dallamok,
mint kit Isten zenésznek teremtett!

A zenét sem hallottam még soha,
most szülte a szent inspiráció!
Tehát én Zeneszerző is vagyok!
Ezt nem is tudtam! Gratuláció!

Aztán azt sem tudom, hogy miként is
ért véget e furcsa valóság-álom?
Tán egy másik életemben voltam
zongorista-zenész? Így konstatálom!

Budapest, 2013. december 3, 23 óra 28 perc


A TEST ERŐS, HA...

Ha nem táplálod a tested:
elhagy a lélek!
Ha nem táplálod a lelked:
elhagy az élet!

A test erős, ha erős a lélek! –
Egymással ők örök szövetséget
kötnek!

A test erős, ha erős a lélek! –
Lényegtelen a korod, az évek
súlya!

A test erős, ha erős a lélek! –
Gazdag leszel, kincseid – az Élet
csodái!

A test erős, ha erős a lélek! –
Őrzik egymást hű ikertestvérek
szerint! – –

A test beteg, – ha beteg a lélek! –
Az öregkort bizony meg nem éred –
soha!

Budapest, 2014. február 21

MEDITÁCIÓ – ÉJFÉL UTÁN

Bár még nem érzékeled lelkedben, –
elsuhant feletted is az Idő;
bár nem gondolod azt,
hogy tán megöregedtél;
bár csak olykor jut eszedbe – az Odaát,
ha meglátsz egy nyomorult embert,
ki csak vonszolja magát,
akár a lábon lőtt sebesült
a didergő télben – és testéből,
lelkéből szivárog a vér...

Nem!...Nem érzed azt,
hogy elindult már a 68. madár –
csőrében álmaidat,
sorsodat tovaröpítve...

Ám, – ha olykor a tükörbe nézel,
már kissé más arc tekint reád! –
Nem fáradt még, és nem is riadt: –
de az Idő már kissé átszabta
ábrázatodat!...
S ha nézed kézfejeden
az egyre vékonyodó,
már szinte pergamenszínű
és vékonyságú bőrt: –
a rugalmasság tovaillant,
s az erek: – mint lüktető huzalok
egyre jobban előtolulnak a mélyből! –

Igen!...
Száll az Idő, és szállnak az évek!
Ám szívedben még pezsdül az ének! –
S hiszed: – van még mit tenned –
e forrongó Világban!

Budapest, 2014. március 21, 0 óra 45 perc


SZÉPSÉG ÉS IFJÚSÁG

Szépség és Ifjúság! –
Mily áldott ajándék,
és drága kincs,
melyet az Élet ad,
hogy ápold és becsüld –
az értéke szerint!

Szépség és Ifjúság! –
Mily áldott ajándék,
ám súlyos teher is,
ha nem érzékeled:
mivé válthatnak
értékes kincseid!

Szépség és Ifjúság! –
A testnek édes bűvölete,
robbanó érzelmek forrása,
álmatlan éjszakák szenvedése,
gyönyörű éjszakák
csillagok közt száguldása! –

Szépség és Ifjúság!
Gyönyörű hangok, énekek
zengése a lélek mélységeiből!
Visszalopakodás az Édenbe: –
a halhatatlanság végtelen
érzése – és reménye!

Budapest, 2014. március 26. 0 óra 15 perc

EGY PESSZIMISTA LELTÁR
VEGYES OPTIMIZMUSSAL

Nagyapámnak végbélrákja volt,
nagyanyámnak meg méhrákja,
Gyula nagybátyám agytumorban halt meg,
apámat meg nyirokrák vitte el.

Manci nagynénémnek végbélrákja,
Aranka unokatestvéremnek méhrákja volt.
mégis infarktusban halt meg a
békásmegyeri HÉV megállóban,
mikor Bélavárra, gyermek- és serdülőkori
nyaralása emlékeinek a színhelyére
igyekezett...
Irénke nagynéném 95 évet élt,
apám 68-at, anyám meg 75-öt...

Mit örököltem?!...

És most mit remélhetek?!...

Budapest, 2014. április 12. 0 óra 40 perc.

HANGULAT

A jól végzett munka
öröme szétáradt testemben

lelkemben a nyugalom
csöndje zenélt

Nem robogtak agyamban
vad gondolat-paripák

Néztem a néma fák
szótlan magányát

Oly jó ez az ős-nyugalom
oly jó a pillanat varázsa

Budapest,2016. március 3. 21 óra 15 perc


NEM ÁPRILISI TRÉFA VOLT


Bicskére mentünk autóval,
az időjós meleget mondott,
bár eget felhő borította,
délután volt, mire feloszlott...

Mirkó cicánk lassan előjött,
elsőként az öt cica közül,
nyávogva üdvözölt bennünket,
majd Roxána is előkerült.

Ették a finom cicakaját,
szagra előkerültek a tarkák,
négyen álltak az edény mellett,
az ételt csámcsogva falták...

Telken van mindig tennivaló:
metszettem, feleségem kapált
virágokat, oly szép idő volt,
a meleg déli szél fújdogált.

Porhanyós talaj várt magokra:
borsót vetettünk, sárgarépát,
kevéske petrezselymet is,
majd földbe raktuk a dughagymát.

Aztán egyre viharosabb szél
támadt reánk, mely északi volt:
éreztük minden porcikánkat,
ruhánk szinte reánk fagyott.

Előkerült kedvenc cicánk is:
vörös, fehérmellényű Reddy.
Kapott ő is májpástétomot,
s a vad szél csak nem akart szűnni!

Éreztem, hogy hátam átfagyott,
hasamat meg görcs gyötörte:
és émelygő hányingert éreztem,
majd epémet görcs feszítette.

A fejem is szédülni kezdett,
s hánynom kellett: ez nem tréfa volt!
Azt hittem, itt a vég: szenvedtem,
s hideg voltam, akár a holt...

Átfagyva haza igyekeztünk,
csak egy kis darabig vezettem,
a fájdalom egyre feszített,
epémen többször könnyítettem...

Ólomlábakon járt az Idő,
a fájdalom úgy szorongatott...
Csak haza! Haza, minél előbb!
Az agyamban csak ez zakatolt!

Jajgattam, folyt a sűrű könnyem,
mikor hazaértünk kiszálltam
kocsinkból, lassan botorkálva,
füvön állva csak hánytam, hánytam!

A szomszéd háznak az erkélyén
telefonáltak, s mondták: részeg!
Rosszul vagyok! ezt kiáltottam,
s azt hittem: elhagy a lélek!

Lakásunkba felbotorkáltam,
és kínzott, kínzott a fájdalom,
feleségem egy injekciót
adott, hogy szűnjön az ártalom!...

Lefeküdtem, de elaludni
mégsem tudtam nagyon sokáig,
gyötört a kegyetlen fájdalom,
azt gondoltam: ez tart a halálig.?!...

Sokáig szenvedtem ágyamban,
agyamban ezernyi kép rohant
múltról, jövőről, az életről,
míg végre az álom rám zuhant.

Pár jótékony órát aludtam,
talán az injekció hatott?
Mindez nem áprilisi tréfa!
Halálfélelem szorongatott!

Budapest, 2016. április 2, 13 óra 33 perc


AZ ERKÉLYEN


Mintha puha kéz simogatna,
olyan lágy a meleg fuvallat!
Az erkélyen ülök, a Nap felé
fordítom meggyötört arcomat.

Tegnap fájt a kín, az epegörcs,
számomra még ismeretlen volt,
azt gondoltam: itt a vég,
s halál gúnyosan belém karolt!

Túléltem! Csak apró lüktetés
jelzi, hogy bennem valami fáj...
Eszembe jutott : barátunk,
Keres Emil már oly messze jár!

Az élet rendje, hogy születünk,
küzdünk, végezzük dolgainkat,
és az apró örömök teszik
széppé, nemessé napjainkat!

Mintha puha kéz simogatna,
olyan lágy a meleg fuvallat!
Erkélyen ülök, Nap gyógyítja
a riadt lelkemet, arcomat!

Budapest, 2016. április 4, 15 óra 15 perc


AMIKOR AZ ERKÉLYEN ÜLTEM


Amikor az erkélyen ültem,
hessegettem bajt és bánatot,
eszembe jutott sok-sok emlék,
amit a napfény előhozott...

Nagyon kedves emlékem mindig:
kerista voltam, minden nyáron
az otthon ölén pihenhettem,
de boldog voltam Bélaváron!

Az öreg ház lépcsőjén ültem,
az érzelmes költői lélek,
madarak énekét hallgattam,
arcomat csókolták a fények...

Aztán nemrég voltam Venelles-ben,
hol Michel barátom fogadott,
csodáltam a Provence-i tájat,
a környék szépsége megkapott.

Avignon, Marseille, Aix-en-Porvence
emlékei is előkerültek!
Az áldott szeptemberi napok
bennem csodává nemesültek!

Ma egyik versem szomorkás volt,
e versem örömöket zengett!
Az ember lelke, mint az inga:
hol jobbra, hol meg balra lengett!

Budapest, 2016. április 4, 16 óra 02 perc.


SUHOG A HIDEG SZÉL


Suhog a hideg szél,
fenyőág táncot jár,
ha szemem becsukom:
gondolat messze száll!

Messze száll a télbe,
havas alvó tájra,
elfáradt a világ:
sötét hullt a fákra...

Sötét hullt a fákra,
a szél lecsendesült,
fenyőág nem táncolt,
lelkem csöndbe merült!

Suhog a hideg szél!
Bolondos április:
fázik és didereg,
remeg a lelkem is!

Budapest, 2016. április 14, 23 óra 28 perc.


KETYEG AZ ÓRA


Ketyeg az óra
lüktet az epe
fájdalom gyötör
hát mi a fene

bújt a testembe
megint fájdalom
diclofenacot
gyorsan bekapom

Várom a hatást
áldott enyhülést
vigye az ördög
görcsöt feszülést

Ketyeg az óra
múlik az idő
múlik a kín
érzem visszajő

fájdalommentes
kegyes állapot
párpercnyi kín volt
ami árthatott

Párpercnyi kín volt
ilyen az élet
pihen a test
pihen a lélek

Párpercnyi kín volt
ilyen az élet
fájdalom öröm
jelzi hogy élek

Budapest, 2016. április 19, 9 óra


A VERSFORDÍTÁSRÓL


Mikor előtted pihennek
a fehér papírlapokon
a szemnek idegen,
de a léleknek és az agynak
ismerősen zsongó szavak,
akkor megérint a varázs:
megfejteni a szavak alkotta
mondatok mögött
rejlő érzelmeket,
átélni a gondolatokat,
melyeket a más nyelven
gondolkodó, író és beszélő
költő a papírra vetett...
Átélni, átérezni gondolatainak
minden rezdülését,
belebújva lelkébe,
miként a színész teszi azt,
amikor egy-egy szereplőt
megtestesít a színpadon.
S végül elkészül a mű, a fordítás,
amely már magyar szavakkal
zengi egy idegen ország fiának,
de megkedvelt lelki-barátnak
míves gondolatait.

Budapest, 2016. április 19, 13 óra 15 perc


MÉLYRŐL JÖVŐ GONDOLATOK


I.
HELYZETKÉP

Beteg vagy!? Látszik, hogy a szemgödrökbe
befészkelődött a bánatnak csöndje.

Arcodról elillant a fényes mosoly,
és úgy látszik szenvedsz, mint ki haldokol!

Szemed nem csillog, mert megszökött a fény!
Lesz-e még megváltás? - És lesz-e remény?

Budapest, 2016. május 11, 0 óra 21 perc

II.
FOGYÁS

Köhögtél sokat,
elszállt erőd,
átélhetted most
a szenvedőt!

Fogyott a csermely:
test-patakod,
több víz folyt el már,
mint a kapott!

Csökkent a súlyod,
sápadt a lét!
Hordtad szenvedés
fakeresztjét!

Budapest, 2016. május 11, 0 óra 37 perc

III.
VERSMONDÁS

Érces hangod úgy elszállt
mint egy riadt kismadár
versmondásod nem színes
hangod rekedten danál

Pedig az agy és a szív
mindent pontosan követ
ám hang nem adja vissza
miként lüktet a szöveg

Budapest, 2016. május 11, 0 óra 50 perc

IV.
HALLOTTAM MA
Varga Tibor költőnek

Hallottam ma csodás költőt,
ki versét úgy dalolta,
hogy a lélek csodálkozott,
elámult egy pillanatra!

A versnek minden sorában
zengtek gyémántfényű szavak!
Az tud írni ilyet, kinek
a szíve majdnem megszakadt!

Budapest, 2016. május 11, 1 óra

V.
HA SZERETETBEN ÉL...

Ha szeretetben él a lélek:
minden nap öröm lesz a létnek!

Ha szeretetben él a lélek:
szeretetet ad minden lénynek!

Budapest, 2016. május 11, 1 óra 10 perc


OLYKOR


Olykor tompa fájdalom
szúr a szívembe
mintha a vérem nehéz
követ cipelne

Vagy tán az emlékek súlya
dörömböl bennem
mit évtizedek alatt
összegyűjthettem

A sok öröm és bánat
hatalmas teher
amely a porba sújthat
vagy mennybe emel

Budapest, 2016. június 16, 13 óra



SZERELEM
*
  FOHÁSZ

Tavasz, tavasz, ravasz tavasz,
rád vár sok lány, pelyhes kamasz.

Ámor, mámor istene,
tegzed csínnal van tele,
húzz ki egy vesszőt, s lőj szíven,
hadd legyen boldog életem!
Lőj szíven minden lányt, ifjút,
szépet, csúnyát, kevélyt, hiút!
Pengjen vessződ, zengjen húrod! –

Ámor, tedd meg, mert te tudod
Csak e szép mesterséget!

Bélavár, 1963 június 27


 Á MON AMOUR
( Szerelmemnek)


            Mily szép, rejtélyes az élet?                               Quelle belle, mystérieuse est la vie?
Tartogat számunkra szépet.                                Il faisait pour nous un miracle.
Életkoszorúnak gyöngyét,                                  Le perle de couronne de la vie,
Fájó szívem szép zenitjét.                                  Zénith de mon coeur douloureux.

Szívem sokszor lángra lobbant,                         Mon coeur souvent faisait la feu,
Szerelmesen nagyot dobbant.                            Il bat grandement en amoureux.
Szép viszonzásra nem talált.                              Il ne se trouve pas de retrour,
Szép ábrándom semmivé vált.                           Mon réve beau n’en sera rien.

Szívem megint lángra lobbant,                          Mon coeur maintenat fait la feu,
Szép dallamokat dúdolgat.                                 Il fait une tres belle musique.
Csak azt dobogja szüntelen,                               Il ne bat que sans arrét,
Hogy Tiéd vagyok, Kedvesem!                          Avec toi est magnifique!

Ó, édes, kedves kisleány,                                   Ó, chére, gentille, belle fille,
A szemed rabja vagyok már!                             Je suis esclave de tes yeux!
Csak arra kérlek Tégedet,                                  Je ne demande que de toi,
Ne zárd el tőlem Szívedet!                                 Tu garde en coeur á moi!

Ne gondold, hogy másé szívem,                        Mon coeur n’est que de toi,
„Csak Tégedet óhajt lelkem”!                            Je n’aime que toi, ma chére!
Ó, jer csak hozzám és ne félj,                            Viens n’a pas peur de moi,
S boldog leszek – érzem én!                              Je serais heureux avec toi!


Bélavár, 1963 június 21                                               Nagykanizsa, 1963 december 10



                                    LÉGY VELEM



Légy velem, ha öl a bú,
légy velem, ha örülök,
légy velem kis gyöngyszemem!
Édes lányka légy velem!

Légy velem, ha hideg a tél,
légy velem zengő tavaszban,
légy velem és bátoríts!
Légy velem a harcaimban!

Légy velem, ha beteg vagyok,
légy velem, ha jön az est,
légy velem, ha csüggedek!
Légy velem, mert könnyezek!

Légy velem, zárkózz szívembe,
légy velem te drága lény,
légy velem, mert meghalok,
ha nem leszel enyém!

Nagykanizsa, 1964. május 2.



SZÖSZKE LEÁNYKA

Szöszke leánynak édes a csókja,
Szöszke leánynak kedves a hangja
És gyenge karja csak azt akarja:
Engem öleljen és senki mást.

Szöszke leánynak tüzes a vére,
Szöszke leánynak kék szeme csalfa,
Lágy keze selymes, mint a zöld pázsit,
Huncutul néz rám és egyre csábít.

Szöszke leányka megbabonáztál,
Édes börtönnek mélyére zártál,
Vergődök mostan gyötrődés szárnyán.

Szöszke leányka őrzöm emléked,
Nem feledem el kis csalfa képed,
Ki május este jól megigézett.

Nagykanizsa, 1964 május 21

KÖSZÖNTLEK

Köszöntlek leányka,
mint a felkelő nap bíbora
a tágas mező ezernyi ritmusát,
mint vígan fickándó hal
a hűs patak vizének
lágy simulását!

Köszöntlek leányka!
Szavadra némuljon el
a patak csobogása,
a terméketlen kő teremjen
ezernyi virágot!
A dalos madárka
vígan trillázza:
Te vagy a szívemnek
Legnemesb virága!

          Bélavár, 1964. december 22.


HOZZÁ

Te szőkés-hajú látomás,
Te vérpezsdítő láng-varázs! –
Hozzád röppen énekem,
mert betörtél szívembe,
mely csapongva lobog,
mint rőzseláng, melyet szél ölelget.

Te szőkés-hajú látomás,
Te eleven tűz! –
Tested forró kráter,
melyben halkan zubog a vér,
s ha hozzám ér
érzem testedben a nyugtalan tüzet.

Te szőkés-hajú látomás,
vágyak izzó forrása! –
Ereimben vadul rohant a vér,
lángoló karomban dobolt,
mikor arcod égett arcomon,
s ajkam táncolt ajkadon.

Te szőkés-hajú látomás ! –
tekints reám
szemed azúrkék tavával,
melyben rejtély csillog,
s vágyról zenél,
mely testedben feszít!

Nagykanizsa, 1965, február 14

BOGARAK PATTANTAK A NAPBÓL

Bogarak pattantak a Napból
Széthordani tündér-meleget
Virágba oltani édes terheket
Mit cukorból fontak és aranyból

Sétáltunk fényzuhatagban
Suhogott tiszta ruhád
Csodáltam bíbor puha szád
Éreztem áldott tavasz van

Éreztem vert arany a perc
Nehéz évek olvadtak eggyé
Kettőnkből csattant a láng
Tündöklő szerelemmé

Budaliget, 1967 tavaszán

KÉRDÉS

Mikor tisztul a tűz
Mikor nyughatok végre
Mikor hajtom bolondos fejemet
megváltó asszonyom ölébe

Bélavár, 1967 júliusa

UTOLSÓ VALLOMÁS

Elváltam tőled mint
a folyó megszokott
ősi medréből
rohantam hűs tenger
örvénylő mélyébe
süllyedni sírni elpihenni

Percek peregnek
hullnak messze távolból
eldalolják léted gyönyörét
visszasírják forró szád
bársony kezed s öled
megsemmisítő hevét

Hogy mit hoz a jövő
Nem tudhatom
talán esengek csókod
zizzenő szikráiért
melledre vágyom hajtani
bolondos fejem

Hogy mit hoz a jövő
Nem tudhatom de őrzöm
lényed összes cseppjét
mint tenger a folyót
és bennem zúg zokog
nyugtalan emléked

Budaliget, 1967 őszén


SZERETNI ÉS SZENVEDNI

Hányszor éreztem régi szerelmek
Vesztett és nyert csaták gyötrelmeit

Hányszor éreztem tündér ékességét
Gyémánt csillogását és hamis kincseit

Hányszor éreztem hogy vágyom
Legforróbb asszonyi karra

Hányszor éreztem hogy vágyom
Fullasztó csókos viadalra

Hányszor éreztem szerelmed
Gyönyörű csillagrendszerét

Mely hozzád vonz és taszít
Szeretni szenvedni megtanít

Budaliget, 1968 januárja



ÁLOM ÉS EMLÉKEZÉS

Érintettem derengő arcod
Szétporladt simító kezemben
Elvitt a perc mint a fürge szél
Széthintett az álom-hegyekben

A szívedből virágok nőttek
Szemedből szép csillogó tavak
Torkodból madarak röppentek
Testedből pedig fürge vadak –

Szálltam álom-erdőn keresztül
Csengő-bongó fácskák daloltak
Sebes patak rohant a völgybe
Hol gyémánt virágok ragyogtak –

És reggel kipergette a Nap
Az örök mindennapi áldást –
Én este ismét elindulok
Keresni arcod tisztaságát

Kiskomárom, 1968 tavaszán

D A L

Jajongott a bús rigó
felém hozta a szél dalát
elzokogta üveghangon
fájó szívnek ritmusát

mert megölték kedvesét
hadd tudja a világ
eldalolta mindenkinek
mérhetetlen bánatát

Kiskomárom, 1968 április



LASSAN TŰNŐDVE

Szisszennek bennem a vágyak
Csontig metszi a lét
Dörömböl lelkemben a harc
Mit vívok emlékedért

Gyűlnek a gondok a versek
Lehajtott-fejű nappalok
Forgolódnak az éjszakák
Álmatlan sóhajok

Tudom hogy sorsod az életem
Tiszta kristályba fordul
Várok megváltó pillanatra
Fogam se csikordul

Kiskomárom, 1968 tavasza


TALÁLKOZÁS

Csend fény csend tűz
Fény szem tűz csillag
Csend csillag csend tűz
Hold tűz fény szem
Csend fény tűz csillag
Könny csók csend tűz
Kéz szem tűz csók
Csend tűz lomb láng
Tűz kéz szem csend
Kéz szem tűz csillag
Tűz kéz szem csók
Kéz tűz szem csillag
Csók láng tűz szem
Tűz csend fény csend

Kiskomárom, 1968 tavaszán


  EGYSZERŰ DAL A SZERELEMRŐL

Amikor meglátta egyszerűségét
Amikor meglátta gyönyörűségét
Amikor meglátta csillagmagányát
Amikor meglátta díszítetlen házát
Amikor meglátta őszinteségét
Amikor meglátta koldus szegénységét
Amikor meglátta gyötrő szenvedését
Amikor érezte szép közeledését
Akkor tudta ő lesz ő lesz az asszonya
Szerelmes szívének szépséges angyala

Kiskomárom, 1968 tavasza

SZERETLEK

Szeretlek, mert tiszta vagy,
Mint világító, fénylő csillagok.
Szeretlek, mert szeretsz,
Mint simulékony kristálypatakok.

Szeretlek, mert igaz vagy,
Mint, ahogy magam élek.
Szeretlek, mint ahogy szerethet
Hűséges, szerelmes lélek.

Körmend, 1969 március

ZÖLD CSILLAGOK

Szemed sugarai égtek szememben
és szemem sugarai égtek szemedben:
kutatták lelkünk csodás Atlantiszát,
elsüllyedt bűnös emlékek sóhaját,
mely felszakadt a kék csöndből,
hogy tisztán érjen az életadóhoz.

Ezernyi zöld csillagból állt össze
szemed moccanatlan csillámló tükre,
úgy égetett a zöldes derű,
úgy égetett a szótlanság,
úgy fájt a szótlanság és oly édes volt.

Hullámok csattantak és zúgtak,
ábrándok és képek szakadtak agyamból,
felbolydult világ, fellángolt vér
szikrázott megfeszített önmagamban,
mert szemed sugarai égtek szememben
és szemem sugarai égtek szemedben.

Úgy égetett ez a tisztaság
és oly édes volt.
Jelek szikráztak fénylő szemedből,
jelek, tüzek, lángoló jelek:
Égess! Szeress! Égess! Szeress!


A NYÁR

Ez a fojtó meleg szívekbe hull,
Magányosok éje gyászba borul.
Gyémántkönny cseppen az égből,
Csillag szikrázik messzeségből.
Villog a Hold: aranykaszás,
Lélegzik a virág:tündér-varázs.
Ezüst lámpa: szentjánosbogár,
Rikoltoz az éji madár.
A vérben elektronok rezegnek,
A bőrön vízgyöngyök remegnek.
Egymásba hullik a haj,
A comb, a száj, a kar…
Ez a fojtó meleg szívekbe hull,
Szerelmesek éje lángba borul.
Gyémántkönny cseppen az égből,
Csillag szikrázik messzeségből.

Nagyatád, 1970 július


FEHÉREN IZZIK

Fehéren izzik a csont
A csókban villámok sisteregnek
Didergésünk hideg Hold
Az ajkak közt gyöngy-fogak remegnek
A testünk hús-csont bilincs
Kráter lüktet a szemekben
Gyémánttá égünk és édes
Sebbé e rettentő szerelemben
Budapest, 1970

NOCTURNO

Tűz-ölű
tűz szívű
éj
sóhajt
lombcsipkés
nyoszolyán
bársonyos
égen
csillagok
fénye
zenél
Zalakomár, 1970

TŰNŐDŐ

Őszi levél zörög a fákon. –
Bús dal zokog rettentőn, fájón!

Könnycseppben remeg Napnak fénye! –
Egyedül vagy – és társad kéne!

Hosszú a bú: – magányos nyárfa! –
Egekig szökken sudár ága!

Hova nem tér egy árva madár. –
Hol határtalan lett a határ. –

Szívedben zöldül piciny levél. – –
Hogy társra találj: – kell a remény!

Zalakomár, 1970 őszén

HARCBAN EGYMÁSÉRT

Harcban egymásért: búsan, boldogan.
E felnőtt játékban, érzem megfogan
a jövő, mely hozzám kényszerít,
Hozzád a remény, a vágy, a hit.

Bennünk ezernyi lelki rezdülés,
lázadni vágyó testi zendülés. –
És bízni kell,
mert hinni kell,
hogy annyi küzdelmes év után
kettőnk embersége a próbát kiállta:
ez a létünk sója, teremtő világa.

Őszinteség, Hűség, Szeretet! –
Ezt vállaltuk ketten: – komoly szerepet.
Bár a közönség is mi vagyunk,
ha sikerül nem rivallunk.
Egyszerűen, mint a föld és az ég:
egymásért létezünk, egymás kezét
szorítjuk féltő szerelmesen.

Zalakomár, 1970 decembere


ÉRINTÉS

Oly szép a kívánt pillanat varázsa
még kételyek közt vergődik a lélek
ám bűvölet ruhái földre hullanak
vad csókok várnak roppant ölelések

Budapest, 1986


FÁKAT BORZOLT AZ ESTI SZÉL

Fákat borzolt az esti szél
Szobánk falán táncolt a fény
Szemed csókoltam arcodat
Ívelt vállad és szép hajad

Az öv derekadról lehullt
A vágy a csóktól lángra gyúlt
Ruhánk a földre hullt remegve
Mezítlen szállottunk tengerre

Gyönyör-Hajónk szerelmesen
Hánykódott Gyönyör-Tengeren
Fáradt-csapzottan partra értünk

Halkan zihált a boldog létünk
Fákat borzolt az esti szél
Szobánk falán táncolt a fény

Budapest, 1986 nyarán

TÜNDÉRHARANGOK KEBLEID

Tündérharangok kebleid
Melynek ringása mámorít
Rubin Holdak és Éj Szeme
Alkotta Vágyak istene

Bármely ruhában rab madár
Vergődik áldott csókra vár
Boldogan reng remeg megint
ha ajkam rá száz csókot hint

Budapest, 1987. június 13


SZTIRPTÍZ

Habkönnyű fehér áttetsző ruha
körbeölelte az ifjú leányt
reflektor fénye perzselte falta
kísérte minden mozdulatát

Sóvárgó szempárok csókolták a bőrét
élő eleven fehér reflektorok
zsongott a zene forgott a lány
kiszáradt nagyot nyelt sok férfi torok

Forgott a lány és lebbent a fátyol
kivillant a mell és formás csípő
bódító zenére ringott a test
táncolt két kicsi ezüstös cipő

Forgott a lány és zuhant a fátyol
feltárult a testnek völgye és erdeje
sugárzott a fényben a szép meztelenség
és rikoltott rikoltott rikoltott a zene

Varsó, 1987. július 31, 23 óra 50 perc


REJTS HÁT MAGADBA

ÁLDOTT LEGYEN A PILLANAT
mikor szemed sugara
úgy hullott rám mint izzó parázs
és torkom kiszáradt

ÁLDOTT LEGYEN A PILLANAT
mikor hajad illatos selyme között
boldogan rugdalódzott
bolond szívem

ÁLDOTT LEGYEN A PILLANAT
mikor ajkad bíborában
megszületett és lüktetett
a megkívánt csók

ÁLDOTT LEGYEN A PILLANAT
melyben tested ritmusa
és melleid rezzenése
egy-egy édes áramütés volt
kitakart mezítelen bőrömre

ÁLDOTT LEGYEN A PILLANAT
mikor eggyé lettünk
s lettél a levegőm:

REJTS HÁT MAGADBA
MINDÖRÖKRE!

Budapest, 1987, december 18


ALVÓ ASSZONY

Sok olvasás után egy téli éjjel,
zsibongó aggyal megpihenni vágytam.
S a lámpafényben asszonyomnak arcát:
az alvót, boldognak s álmodni láttam.

Elszállt a gond, táncolt a csönd a csönddel.
Mily szép az alvó nappal dolgos asszony
A fény a bársony pillák közt bezárva:
Nem kell, hogy a szem vörösen virrasszon!

A haj a párnán szunnyadó selyem volt...
Mily szép tud lenni e földi pillanat? -
És gondolatban csókokban fürödtünk,
mint tóban fürdik aranyló tiszta Nap.

Budapest, 1988. április 1.

MEGFÁRADT FEJEMET

Megfáradt fejemet
Melleidre hajtom
Vörös vágy dörömböl
Dübörgését hallom

Budapest, 1989

MULANDÓSÁG SEBEI

Ha áldott szemek
fényében bujdokolsz
lelkedet szerelem
tisztítólángja perzseli
ha ajkadon édes
csókok íze leng
s a véred izzással
vággyal van teli
gondolsz-e bánatra
gondolsz-e halálra

Gondolsz-e másra mint
a szépség ifjúság
mulandóság sebei
sajognak-e már
és röpdös-e már
fekete-szárnyú félelem
lelked templomában

Gondolsz-e arra
hogy értékes gyöngyeid
szertegurulnak
és egyszer elalszol
akár ringó ágakon
pihenő csöndes virág

Budapest,1992. február 3.

  A TOLVAJ IDŐ

A Tolvaj Idő
ellopta arcodról
ifjúságodat
fölfalta
bőröd pírjait
meglopta
szemed csillogását
ám szívedben még
a régi szerelem
lobog
és csókjaidban
ifjú tüzek
égnek


EZERNYI TÜCSÖK

Ezernyi tücsök
boldog zenéje
augusztusi
nászban
tücsök-zene
szimfónia
száll bársonyos
éjszakában

Zengnek zenélnek
mert szerelemben
oly szép a
világ
illatoznak rózsák
mályvák violák
és sok mezei
virág

Béke derűje
a csillagokig
édes illatot
szitál
ezernyi tücsök
boldog zenéje
csitult szívemben
muzsikál

Bicske. Galagonyás-dűlő,
2005.augusztus 6, 21 óra 15 perc


CSILLAGPALOTA

Csillagpalota
Fénylő ablaka
Reszket a szélben

Csillagpalota
Gyémánt ajtaja
Bársonyos égen

Csillagpalota
Vágyak temploma
Szerelmes éjben

Csillagpalota
Kedvesem sóhaja
Fürdik a fényben

Budapest, 2006. január 19.


L’AMOUR ÉTERNEL
( Örök szerelem )

Tes yeux sont étoiles argents                                               Szemed ezüstös csillag
qui est arrivée en ciel                                                           az égből jött
pour aimer un homme                                                          hogy embert
qui t’aime bien                                                                     szeressen

Quand tes yeux pas seront brillants                                     Mikor elhervad szemed
la lumier sera mort                                                               csillogó fénye
un homme t’aimra toujours                                                  egy ember szeret
l’humanité jamais sera mort                                                 örök szerelemmel
un homme                                                                             egy ember
t’aimra toujours                                                                    szeret mert nem
avec amour                                                                           hunyhat ki
éternel                                                                                   embersége

Budapest,1966

L’AMOUR ÉTERNEL 
( Örök szerelem )
- Variációk -

I
                                                     Szemed ezüstös csillag
                                                     az égből jött
                                                     hogy embert 
                                                     szeressen

                                                     Ha majd elhervad
                                                     szemed  csillogó fénye
                                                     egy ember téged
                                                     örökig szeret
                                                     mert nem hunyhat ki
                                                     embersége

II                                     III
                             Szemed ezüstös csillag               Szemed ezüstös csillag
                             az égből jött                                az égből érkezett
                             hogy embert                                hogy egy embert szeressen
                             szeressen                                     ki szeret tégedet

                             Mikor elhervad szemed              Mikor majd nem csillog szemed
                             csillogó fénye                             és halott lesz a fény
                             egy ember mindig szeretni fog   egy ember akkor is szeret
                             sohasem hal ki embersége          nem hal meg a remény
                             egy ember téged szeretni fog      egy ember téged szeretni fog                 
                            örökig szerelemmel                     mindig örök  szerelemmel
                                                   
  
SŰRŰ ÉJBEN

Sűrű éjben szép tested világít,
Ízlelgetem a bőröd bársonyát,
  Nyelvem csikland két bíbor-kupolát,
Édes villám csókokban cikázik.

Mindkettőnket tüzes vágy irányít,
Mohón isszuk szerelem mákonyát.
Édeset, sósat érzek, áfonyát:
Tested bűvös étket ad; királyit.

Összeforrva, összegabalyodva
Öled magába vonz és eltaszít,
Testzenénknek ritmusa dalolja

Emberlétünk csodáit, titkait:
Ketten ég és föld között lebegve,
Itt a Földön találtunk a Mennyre!


BARKABIMBÓ

Barkabimbó pihen
az ágon.
Jöjj el hozzám, jöjj
kicsi párom!

Barkabimbó hullik
a földre.
Jöjj ide párom, jöjj
az ölembe!

Barkabimbó ágon,
s a földön.
Édes párom csókban
fürösztöm!

Barkabimbó pihen
az ágon.
Nincs nálam boldogabb
e világon!

   New York, 2006. március 17.  


FÁZOM
Simon M. Veronika festménye nyomán

Fázom, didergek!
Pedig nem hideg
most ez a tenger.

Jöjj ide hozzám
Édes! Úgy várok
rád szerelemmel!

Ó, jöjj vigyél el
magaddal s melegíts
meg két kezeddel!

Vigyél magaddal
és szabadíts meg
csöppnyi ruhámtól!

Gyere, Kedves! Jöjj,
mert úgy didergek
szerelmes vágytól!

Bicske. Galagonyás dűlő,
2007. július 18, 19 óra


SZERESS! ÖLELJ!
Simon M.Veronika festménye nyomán

Szeress! Ölelj!
Tépjél ezer
darabra!

Tiéd vagyok,
s a gyönyörnek
a rabja!

Csókold szívem! –
És mellemnek
csúcsait!

Mohó szád és
nyelved húsa
megvadít!

S ha azt érzed,
az ágyba hív
a vágyad:

vadállatként
szaggasd szét
ruhámat!

Bicske. Galagonyás dűlő, 2007. augusztus 2, 18 óra


A NŐI TEST HIMNUSZA

Mily szép a női test,
akár egy bűvös hangszer,
ha magadhoz szorítod,
a vágyad égig csap fel!

Nézd sejtelmes fényben
a formák szép tökélyét:
az Isten megalkotta
a saját szeme fényét!

Míves, szép teremtményén 
ő is elcsodálkozik:
női testben mennyi báj,
titok, hegy s völgy lakozik!

Formás váll, ívelt derék,
húsos csípő és tompor!
Ha érinted, szabadulsz
nyűgödtől, bajodtól!

Női test legyen áldott!
S legyen áldott hatalma!
Bánatban hozzá búvunk,
S találunk szép vigaszra!

Bicske. Galagonyás-dűlő, 2007. augusztus 3.

AKARSZ LENNI SZERELMEM?
Simon M. Veronika „Krúdy szerelme” című festményéhez

Mit látsz a két szememben?
Hány bús férfit öleltem? –
Vad csókokkal szerettem,
s elszállt a búja menten?!

Szépnek találsz te engem?
Hisz formás, dús a keblem!
A vágy csillog szememben! –
Akarsz lenni szerelmem?

Ó, mondd akarsz! A testem
csókban fürdesd, kezeddel
úgy simogass: – ne rejtsem
tüzem kitárt ölemben!

Bicske. Galagonyás dűlő, 2007, augusztus 3. 

SZERELMES ÉNEK

A mélyben zsong lelked harang-bongása,
benned zenél a vérnek lángolása,
éget a szemek varázslatos fénye,
menekvés nincs: – magához vonz örvénye!...

Zizzen, dalol ruháknak suhanása,
kitárul a test mezítlen varázsa: –
ég és föld egymást ölelve,
zihálva, boldogan száll – a mennybe!

Budapest, 2014. március 26.


SZERETET
*
KITÁRT SZÍVEMBEN

Tiszta egyszerűséggel mondom el:
Kitárt szívemben koldus alázat,
Fénylő páncélom az őszinteség,
Nem kenyerem a gyilkos gyalázat.

Álmodó ember vagyok és gyarló,
Mégsem megváltó istenem a pénz.
Hatalmam van: az emberi tudás,  –
És ez a hatalmam – nem is kevés.

Házakat építek bölcs szavakból,
Teremtek jövőt, kertet. virágot.
Szépségnek himnusza zeng a számon:
Így nyerem meg az egész világot! –

Ilyen vagyok! – Ez is szent adomány!
Ez naiv ember! – kacagva mondják.
Kergetik a pénzt, a hazugságot –
És alkotnak gyűlölet-bombát!

Körmend, 1969. január

MIKOR CSÜGGEDÉS
FEKETE VIRÁGAI

Mikor csüggedés fekete virágai
Sóhajtottak fájdalmas-szomorúan
Mert a víz halálra roppantotta a házad
Mikor az égbolt volt takaród
És keserű útitársad a bánat
Mikor reménytelenség csillagai könnyeztek
És rajtad pihent minden vagyonod
Akkor mozdult egy nemzet
Segíteni a szabolcsi embert
Hogy a szétroppant házak romjaiból
És az udvarok kertek utcák mezők
Iszaptól bűzlő nyomorúságából
Útnak induljon a Győzedelmes Élet

Mátészalka, 1970 június 14


  SZERETETÉRT PÖRÖLVE

Rugdal szívem rubin-burka
Ezernyi gond sarkantyúzza

Ezernyi gond sarkantyúzza
Kérdem vádlón és jajdulva

Mivé lett és lesz a világ
Bosszú bosszút meddig kiált

Lesz-e békességes jövő
Nem vad golyózápor-eső

Mikor lesz Ember az ember
Hittel s áldott szeretettel

Álmokat nem dönt romokba
Mert Jóság kell sok Gonoszra

Kínlódva és könyörögve
A szeretetért pörölve



SZERETET

Áldott légy szépséges szeretet !
Nyújts felénk ölelő kezeket !

Áldott légy szépséges szeretet !
Áldd meg a hűséges kezeket !

Áldott légy szépséges szeretet:
Mentsvárunk, bánatra felelet !

Áldott légy szépséges szeretet:
Létünket átszövő erezet !

Áldott légy szépséges szeretet:
Illatos-virágú lehellet !

Áldott légy szépséges szeretet:
Életet adó, s óvsz életet !

Áldott légy szépséges szeretet !
Áldd meg az ölelő kezeket !


LELKEDBEN BÉKESSÉG NYUGALMA

Felébred mély álmából a fény
aranyport szitál a világra
madárfütty ölelgeti a csöndet
szellő ül hintázni az ágra

Áldott szeretet hozzád búvik
szívedre szorítod boldogan
lelkedben békesség nyugalma
csak a perc csak a perc – úgy rohan


 RÓZSÁK HULLTAK

Magához ölelte a kedves hegedűt,
mint anya gyermekét.
Hajlongott, húzta a vonót, derűt
Lopott a szívekbe. Szerelmét

zengték a húrok, tiszta szemében
gyémánt ragyogott, selymes bogár.
Vállára hullott haja tengerében

zizzent, dalolt a madár.
Rózsák hulltak a dalból,
tarkák, csengők, harmatosak,
szép koszorúba fonva.

Elhalkultak az akkordok. Taps.
A lányka boldogan hajlongott,
szétszórta szemének lángsugarát.

Budapest,  2006 február 7


SZÉP VIRÁGOT VEGYENEK!

Tessék! Tessék! Szép virágot vegyenek!
Olcsón adom, hogy boldogok legyenek!

Tessék! Tessék! Szép virágot vegyenek!
Szépen kérem a nagyságos kegyetek!

Tessék! Tessék! Szép virágot vegyenek!
El ne rontsák a derűs jó kedvemet!

Ha virágot kap a nagyság vagy a lány,
Azt hiszi, hogy terem még férfi a fán!

Tessék! Tessék! Szép virágot vegyenek!
Olcsón adom, hogy boldogok legyenek!
*
Bicske. Galagonyás dűlő,
2007. augusztus 4, 19 óra 30 perc


FÁRADHATATLAN DRÁGA ASSZONYOK

Fáradhatatlan drága asszonyok
világot őriz féltő arcotok
szívetekben csobog az óceán
melyet szomorú könny gyűjtött s vidám

Csillagfényes és sötét éjszakák
küzdő évek emléke fogja át
az életet mely bennetek fogan
és világra jön kínban s boldogan

Gyermekként ifjan mindig elkísér
gondoskodástok legyen nyár vagy tél
és ősz mikor levél és eső hull
vagy tavasz lázong olthatatlanul

Mikor felnőtt-gond-felhők suhannak
enyhülést asszonyi csókok adnak
és átölelnek gyönge szép karok
csak így leszünk a földön boldogok

  MIKOR SZÁMŰZZÜK?

Honnét és mikor
indul a gyűlölet?
Miért és miként
fogan,pusztít
szívekben,agyakban?

Ki vagy mi vezérli
e kegyetlen erőt,
mely könnyeket
és bánatot fakaszt
embermillióknak?

Mikor száműzzük világgá
létünk sokfejű szörnyetegét?
Mikor kergetjük vissza
elátkozott palackjába
a gonoszság elpusztíthatatlan,
förtelmes szellemét?

EGY KIS FILOZÓFIA

Mottó:
Minden élőlény elvesztését sajnálom.
Sajnálom a virágok hervadását, a fák
kiszáradását, és sajnálom minden állat
elmúlását.”
( Györgypál Katalin: „Idő – Alkotás – Lét”
című könyvéből.)
*
Ki sajnálja minden elő lény pusztulását,
annak szíve van és lelke –
az sajnálja és szereti az embert.

Ki sajnálja bármely alkotásnak
vagy létnek elmúlását, az a világot sajnálja,
mert így szegényebb lesz, ám tiszteli a rendet.

Ki sajnálja bármely hiány miatti szenvedőket,
az csodálja erejüket, méltóságukat,
harcaikat, emberségüket, s a fegyelmet.

Ki sajnálja minden élőlény pusztulását,
az csodálja az eget a csillagokkal,
a Napot, felhőket a suhanó hűs szelekkel,

csodálja a hegyeket, völgyeket, s a rónát,
a forrásokat, patakokat, kanyargó folyókat,
s a hullámzó, háborgó tengert,

csodálja virágok nyílását és csukódását, növését
és szívében hordja hársfák illatát,
szívében hordja a világot: – mert Ember! – – –

S kiben nincs irgalom, mert önző és
nem sajnál semmit és senkit: pusztuljon
Minden! – mert csak az ő léte a fontos…

Sajnálja őt is – szomorú szeretettel!

Bicske. Galagonyás dűlő, 
2007, július 27 13 óra 30 perc


VIRÁGÁRUS LÁNY

A sok-sok szép virág között
szép ifjú virágárus lány!
Mindegyik oly illatos és
oly üde – és oly nagy talány:
melyik a szebb? Melyik üdébb?
Virágok? – vagy a lány?

Mindegyik gyönyörű, csodás
teremtménye a világnak,
bolydult lelkem sajdul belé
mikor kérdem? A virágnak
örülnék jobban, ha kapnám,
vagy a szép fiatal lánynak? –

Oly balga, bolond kérdés?
Ezt magad is eldöntheted! –
A lány s virág maradjon,
mert kell, hogy más is vigadjon,
örüljön illatnak, lánynak! –
Szükség van mindkettőjükre
e megbolydult, zord világnak!


ÁLDOTT LÉGY,
SZAVAK HATALMA!

Ezüst zengése van a szónak,
mikor költő lelkéből szólhat!
Mélységből fénylik a világba,
felszínre tör zúgva, zihálva,
mint vakítón robajló láva!

Csak a szép szó képes csodákra!
Igaz szó: világok világa!
Csak tiszta szavaknak virága
nyit utat a lélek-világba:
küzd – jobbat remélve, kívánva!

Áldott légy szavaknak hatalma!
Költészet – békesség reménye:
háború sohase gyötörjön,
hogy az ember emberül éljen
és szeretetben – ezen a Földön!

Budapest, 2013. október 1



SZÜLEIMRŐL, SZERETTEIMRŐL
*
KÉT AKARAT DÖRÖMBÖL BENNEM


Apám szerette a zenét, a dalt,
ha szomorú volt, fél liter borral
az élettől kis örömöt kicsikart.

Anyám nagyon sokat beszélt,
örök panaszos volt,
az élettől többet remélt.

Két akarat dörömböl bennem:
ritmussal, zenével, szóval, örömmel,
bánattal csordultig a lelkem.

Budapest, 2005. április 11

AMIKOR A GYERTYÁK ÉGNEK

I
Amikor a gyertyák égnek,
sercegnek halkan
fátyolkönnyű szélben;
amikor a némaság, a csönd,
a fájdalom szentháromsága
lelket bénító örök mementó;
amikor húsodba vág
látatlan üvegszilánk,
amely, ha mozdulsz,
égető sebet ejt,
s ha csendben maradsz,
beléd ágyazódik;
amikor szívedbe ömlik könny,
képek villannak kozmikus
robajjal:
a mama jön feléd, a kisgyerekhez,
majd csókjával indít útra…
iskolába…kollégiumba…
és pillanatok alatt öregszik,
aztán villan ismét ifjú arca...
II
Amikor a gyertyák égnek
benned zokog a sok miért…
Miért most? És miért éppen ő?
Érzed, s még nem tudod:
meghalt édesanyád!
Lelkedben hiába él tovább…
III
És mert ember vagy,
veled is megtörtént:
kit anya szült,
annak anyja egyszer
elhagyja fiát!


   METAMORFÓZIS
Édesanyám halálának emlékére
I
Aranyban fürdött
a kerek labdarózsa.
A szélben hintázó
akácvirágok
és aranykoronás
bodzabokrok körül
méhecskék döngicséltek.

A föld tenyerén
illatozott a május.
II
Zörgő levelek közt
bujdokol a szél.

Nyakoncsördít
hideg korbácsával
a tél.

Tetszhalott
bodzabokrok
fázósan dideregnek.

Szívemben gyászol
a fekete rózsa.

Budapest, 1995 őszén

ANYAI SZERETET HATALMA

Hányszor jutott eszembe jó anyám?! -
Talán el sem mondható,
mert az anyai szeretet hatalma
egész életünkben elkísér! -
Az emlékezés olyan fájó,
és olyan megható! - -

Akit anya szült,
az egyszer elhagyja fiát,
hogy a földön túl kipihenje
az önként vállalt minden fáradalmát! -

Hányszor jutott eszembe jó anyám,
mikor kézen fogva vezetett az általános iskolába?!
Mennyire védett sok balgaság ellen,
mert a gyermek még nem tudja,
hogy mi a rossz és mi a jó?! -

Aztán hányszor gondoltam arra,
mikor érezte s kérdezte: -
Szerelmes vagy, fiam?” - - -
Ó, mennyire sírt, mikor Nagykanizsára kísért, szülővárosomba,
majd később féltett Budapest alattomos csapdáitól!... - -
És milyen büszke volt fiára,
mikor Somogyban megjelentek első költeményeim,
melyeket örömmel mutatott Bélavár lakóinak!
S aztán könyvemmel házalt a faluban,
hogy sokan olvassák a
Gyermekkor tündércsodáit! -

Ó, hányszor óvott féltő szeretettel
engem, aztán az unokákat,
mikor otthon nyaraltak, s fára másztak?! -
Hányszor jutott eszembe jó anyám: -
mikor küldte a sok-sok csomagot
hazai finomságokkal annyi éven át?!
S benne szomorú leveleit, melyek most becses kincseim! -

Sokszor eszembe jut az arca és minden mozdulata, -
melyeket szívemben őrzök
mindhalálig!
Budapest, 2013. április

APÁM

Akkor születtél, abban a korban,
Amikor porig aláztak, s jobban
Az élt, ki semmit sem remélt.

Édesanyád kisdedként elhagyott,
Gyermekágyi láz miatt lett halott,
Atyád más nőhöz menekült.

Eladhattad az árva szívedet,
A pénz Isten volt, kő a szeretet,
S áldott szépség ismeretlen.

Indultál papnak, alázatosnak;
Fejet hajtottál szűzi pallosnak,
Sokszor mormoltál szent imát.

Megismerted az ősi Bibliát,
Szeretted Isten megváltó Fiát
Naivan és önzetlenül. –

És megundorodtál, szent életed
Elhagytad, mert láttad mint vétkezett
Isten felszentelt szolgája. –

Háború, harc, fogság: – a semmiért!
Hazát védtél! – Ki ellen? – És miért?
Mindenért jól meglakoltál!

Mi lett belőled? – Idegroncs ember! –
Házasodtál, de nem szerelemben. –
Vágytál egy asszonyi társra!

Negyvenhét tavaszán megszülettem,
Szép suszterlegény öröme lettem;
Vesztett álmaid virága.

Majd vasutas lettél, s úgy neveltél:
Szeressek mindenkit! – S szerettél. –
Szegénység áldott kincse ez!

Nagyon beteg lettél, súlyos beteg:
A tüdőd gyilkolt és az ideged!
Átkos háború kísértett. –

Berúgtál sokszor – és énekeltél,
Sírtál, amíg magadhoz öleltél!
Csókoltál könnyesen.

Felrémlett sok nappalod, éjszakád: –
És hadra kelt véled a múlt-világ! –
Nem tudtál megmenekülni! – –

Így élek gyötrő emlékeiddel:
Felvértezve a küzdelmeiddel
Bordám alatt vergődsz! – Mindörökre!

Zalakomár, 1970/ Budapest, 2008.

APÁM KÖNYÖRGÉSE

Tűnj el patás angyal
Tűnj el táncod alatt
roppan a csontom
húsomba mély sebet
mély sebet rúgott éles patád
rettenetes gócok
nőnek növekednek
rágják testemet
iszák véremet
torkomat szorítják
látatlan kezekkel
fuldoklom jaj fuldoklom
ördöngős Kór
burjánzik bennem

Már szívemet kérik
már véremet kérik
húsomat zabálják
szívemet lopjál
patás angyalok
viharzanak testem
megsebzett alagútján
véremben fürdenek
dorbézolnak koponyámban

Tűnj el patás angyal
Tűnj el táncod alatt
megroppan sovány testem
nőnek rajtam a púpok
átkozott gócok
már csontom is porlad
tüdőm szétmállik
vérem elalvad

Nem a gránát
szaggatta cafatokra
testemet akkor
ifjúkoromban öldöklő
őrjítő háborúban
csak a Kór
csak a Kór
ez a Lassú-Halál
rágja ki testemből
apránként életemet
mint almából falja
az édes húst s vele
együtt a nedvet
falánk pici féreg

Tűnj el patás angyal
Tűnj el táncos alatt
roppan a csontom
sorsom immár bevégeztetett

Sorsom immár bevégeztetett

Budapest, 1990. február 8.

APÁM JUTOTT AZ ESZEMBE


Apám jutott az eszembe:
az ügyes, furfangos zenész,
mikor New Orleanst idéztem
s Louis Armstrongot, a zenészt.

A versem előtt és közben
Armstrongot is imitáltam,
tölcsért csináltam kezemből
és Armstrongként trombitáltam.

A hallgatóság csak ámult
és döbbenten, csendben figyelt,
mikor a Katrináról szóltam
és hogy a városból mi lett. –

Apám jutott az eszembe:
az ügyes, furfangos zenész,
kinek az akáclevélen
zenélnie nem volt nehéz.

A szájához illesztette
a zöldes levélke-hártyát
és úgy fútta a levegőt,
ahogy szél zenget hárfát.

Zenélt orgonalevélen
a konyhában és a gangon,
és hawai-gitározott
az orrával búgó hangon. –

Apám jutott eszembe:
az ügyes, furfangos zenész,
kinek az akáclevélen
zenélnie nem volt nehéz.

Budapest, 2005. október 18.


MIKOR A TÜKÖRBE NÉZTEM

Mikor a tükörbe néztem,
apám sovány arcát láttam,
eszembe jutott a sorsa: -
s oly sok szenvedést találtam.

Anyja gyermekágyi lázban
halt meg, - egy hetes volt csak ő -
így aztán apja testvére
nevelte, árva csecsemő

hiába sírt anyja után,
és sokáig nem is tudta,
hogy anyja helyett más „anyát”
szánt neki szomorú sorsa.

Apjának új felesége
őt nevelni nem kívánta: -
élte gyermek s ifjú korát,
mint egy megtagadott árva! -

Felnőtt fejjel tudta csak meg: -
anyja helyett más nevelte,
Erzsi mama” ifjú lányként
őt, mint gyermekét szerette. -

Aztán a háborútól is
ifjan komoly leckét kapott: -
harcolt, majd hadifogolyként
Arhangelszkben raboskodott!

Cipész, később vasutas lett,
házasodott, s nőtt a család. -
Mindig szeretetre nevelt: -
azt kap, ki szeretetet ád! - - -

Mikor a tükörbe néztem,
apám sovány arcát láttam!
Öregkorára lefogyott: -
meghalt nyirokrákban! -

68 évesen halt meg: -
felőrölte a szenvedés!
70 leszek! - Az életünk
örök küzdés – reménykedés!

Budapest, 2016. augusztus 12. 15 óra 40 perc


NEW YORKBAN ÍROK
- Nagynéném, Irénke emlékére -

New Yorkban írok verset,
hazámtól messze, távol,
így búcsúzom nénémtől,
ki elment e világból.

Kilencvenöt évet élt
és oly sok mindent tudott
világról, háborúról,
melyeken mind túljutott.

Gyermeke nem volt soha,
mégis felnevelt sokat:
Arankát, engem, Zsuzsit,
az egyetlen húgomat.

Aztán annak fiait:
a Norbit és Lacikát.
Serény volt állandóan
és köszönetet se várt.

Majd jöttek gyermekeim,
kiket nyaranta látott,
Krisztikét és Balázskát
Ő anyaként imádott.

Itt vagyok, távol tőle
és csak így búcsúzhatom.
E vers állít emléket,
legyen ez hű oltalom

neki az anyaföldben. –
Isten is hálás azért,
amit miérettünk tett,
nem kímélve napot, éjt.

Tán a sors akarta így?!…
A szívem sajog némán.
Isten áldjon Irénke! –
Ott fönn emlékezz én rám!

New York, 2006. március 17.


„SZIA MAMA! SZIA PAPA!”

Elnézed sokszor, ha egy kismama
kislányával kézen fogva sétál.
Eszedbe jut Julianna unokád,
ki a messzi-messzi Queens-ben épp vár,

hogy édesanyja hintázni vigye,
vagy a szomszédba jót pancsikázni…
New Yorkban délután van, itt este: -
így szoktak hazatelefonálni.

„Szia papa! Szia mama!” – cseveg
kis cérna hangon a telefonba,
„Mit csinált Julika?” – kérdi lányod,
„Festettél.” – mondja mosolyogva.

„És mit festettél?” – szól ismét a kérdés,
jön gyorsan a válaszadás: „Kéket”…
Aztán később interneten látjuk
arcán és haján a kék festéket.

Boldogan látjuk vagy meghallgatjuk
a messziről jött képet és hangot.
Feleségem olykor szomorú lesz,
mert puszilni szeretné az arcot.

Nagymamás és nagypapás örömből
évenként két-három hétre telik,
Magyarország, New York, Horvátország:
együtt – együttlét hiányán enyhít.

Elnézed sokszor, ha egy kismama
kislányával kézen fogva sétál.
Eszedbe jut Julianna unokád,
ki a messzi-messzi Queens-ben épp vár.

Budapest, 2005 június 16. 16,30


 SONG FOR MY GRANDCHILD JULIANNA
(Ének Julianna kis unokámhoz a "Hull a pelyhes fehér hó" dallamára)

                                     Julianna is a little girl,                 Julianna kicsi lány,
                                     Very nice little pearl.                   Aranyos kis gyöngy Ő ám.

                                     Loves Her her Mother,                 Szereti őt anyuci,
                                     Loves Her her Father.                   Szereti őt apuci.

                                     This world is beautiful,                 Ez a világ csodaszép,
                                     It’s sunny and is not cool.             Nincs hűvös, izzik az ég.

                                     Julianna is a little girl,                   Julianna kicsi lány,
                                     Very nice little pearl.                     Aranyos kis gyöngy Ő ám.

Budapest, 2005. november 13


EGY, KETTŐ, HÁROM…
Julianna unokámnak

Egy, kettő, három: - szállnak az évek!
A little baby little girl-lé lett!

Mennyi víz lefolyt a kéklő Dunán?
Hányszor süllyedt és nőtt az Óceán?

Hány nappal telt el és mennyi éjjel,
Mikor anyukád őrzött szemével?

Köszönt a világ: - szép piros alma,
Köszöntünk Téged kis Julianna!

Napjaid áldott öröm takarja!
Öleljen át szeretet hatalma!

Legyen a sorsod nyugalmas béke!
A Nap vidáman szökjön az égre!

Egy, kettő, három: - szálljon az ének!
A little baby little girl-lé lett!

Budapest, 2005. november 26


HÁROMSZOROS NAGYPAPA
Megszülett Fanni Olivia unokám köszöntése

Immár háromszoros nagypapa lettem,
mint oly sokan e széles nagyvilágban!
Nemcsak fiam, a család – én is vártam
a kisleányt: – megláttam s megszerettem!

A születés előtt megtudtunk oly sokat
a pontos műszer s az ultrahang nyomán,
ám akkor is akadt ezernyi talány,
amely lelkünk mélyén kavart gondokat! –

Megszületett kis Fanni Olivia.
Egészséges, szép kerek arcú lányka: –
lehet mindenkinek megnyugodnia!

Ám most jön az életnek iskolája
gondos szülőknek és a kisbabának:
reájuk örömök s küzdelmek várnak!

Budapest, 2014. november 12-én 19 óra

AZ UNOKÁK

Itt volt nálunk a kicsi unokánk:
a mosolygós Fanni Olívia.
fiam hozta autóskosárban,
szemei csodálón tágra nyílva!

Szobába érkezett, s a jó meleg
arcára piros rózsákat festett,
amikor üdvözöltük, mosolygott:
Ó, mama , papa!”– megismert minket!

Még nem beszél, de jelzi mosolya,
hogy tudja: neki mi kik is vagyunk?
Feleségem magához ölelte!
Óbuda közelebb van, mint New York!

Igen! A két nagy leány unokánk
hangulatos Queensben él, New Yorkban,
honnét csak a skypon látjuk egymást,
s kétévenként itt, vagy messzi honban!

Itt van a párhónapos unokánk,
Balázs fiunk hozta el mihozzánk.
Örül Ő, meg mi is a csöppségnek:
életünk unokák aranyozzák!...

Budapest, 2015. január 30, 23 óra


TÖRTÉNELEM, KÜZDELMEK, HAZASZERETET
*
IKAROSZ ÉNEKE

Rabságodban
szabadságra
várni

Életednek
értelmet ta-
lálni

Napba nézve
Mindenségbe
vágyni

Fényes tollú
szárnyakkal el-
szállni

Földhözragadt
gondoktól meg-
válni

Szállni szállni
egyre feljebb
szállni

Szárny suhogva
mind messzebbre
látni

Nem gondolni
megtörténhet
bármi

Szállni szállni
Szállni szállni
szállni


ODÜSSZEUSZ

Izmoknak idegeknek roppant harca a perc
várnak a sziklák harsogó kacagással
jajdul a tenger várnak a sziklák
várnak falánk vízi szörnyek
vad vihar korbácsolja a tengert
hullám csattan az arcodon is
füledbe zuhan sós cseppmilliárdja
füledbe ömlik az ének
észbontó szirének várnak a sziklán
testedre fonnák karjaikat
fáradt vagy ne figyelj démoni dalra
jaj fáradt vagy kimerít ez a hajsza
Nem félsz ember
tombol a tenger
várnak a sziklák
várnak falánk
vízi szörnyek
megbénít ez
a démoni ének
várnak a sziklán
észbontó szirének
Nem félek a karomban erő ha szétszakadok
sem félek harcot harcra vívok és megteszek
mindent tisztességgel érzem a várakozás
mind megszüli azt amit vágyok a tenger
ölén és megkapom csöndes szép Ithakában


SPARTAKUS UTOLSÓ VALLOMÁSA

Fejem lehajtva kellett mindig járnom,
gazdám önkénye életem, halálom
ura volt…Te két lábon járó barom! –
Hallottam sokszor és két izmos karom
hányszor rándult meg, de várt csontos öklöm,
bár ütni vágyott. – Egyedül a börtön
is siralmas, ha megrohadni visznek;
Ügyetlen kis gyilkos! – mondják s nem hisznek
megváltó terveidben. – Ha nincs társad
a sírt nem uradnak, magadnak ástad!

Nemcsak a nyers erő, az ész is fontos!
Tervem így érett, így lett tiszta pontos.
Társaimnak dühe nőtt óriásra,
sok meggyalázás várt megtorló csatára.
Erősek voltunk: hős gladiátorok,
láttunk vért, mit habzott átmetszett torok,
tudtunk ügyesen forgatni a fegyvert,
sírva nem remegtünk, ha ölni kellett.
Kenyér és cirkusz kell! – mondták röhögve
az urak s belefúltak a gyönyörbe. – – –

Mi szabadságra vágytunk, új hazára,
hol ember embernek barátja…
Nőtt a seregünk; tengernyi rabszolga
megszökött urától s jött csatasorba…
Dühös légiók indultak ellenünk,
Pokolba kívánták fürge fegyverünk. – – –
Elbukott a harcunk, s nem volt hiába!
Hírünk szétröppent az egész világba:
Kereszten halunk meg! Sok ezer rabszolga.
Ám félni kezd a Birodalom – s Róma!


   ROBINSON CRUSOE

Mosdass meg só ízű tenger-anya
vesd ki öledből a bolond lázadót
magány korall-szigetére
csend aranykürtjei hadd rikoltsák
az egyedüllét keserű zenéjét

Szerszámaim tízholdú ujjak
gépeim ránduló izmok idegek
parancsoljatok éles köveknek
legyenek hű pajtások
Parancsoljatok a földnek teremjen
édes magvakat és reményt
mert száműzetésben megkésett
álmaim széttöredeznek

Fekete-szívű ágak üssetek arcul
kövek csillagok vizek
adjátok vissza a hitet
vágyom az emberek közé
érezni keserű törvényeiket

Feketeszárnyú félelem röpdös
jajdulnak gond sújtotta percek
s én ROBINSON CRUSOE sírok
mert nagyon egyedül vagyok


 H A Z Á M

„…édes hazám, fogadj szívedbe,
hadd legyek hűséges fiad!”
                            ( József Attila: Hazám )

Szülőhazám, szeretlek én!
Sem csillogás, sem fény nem hívhat el.
Tiéd vagyok, te az enyém
Egyek vagyunk: testedből nőttem fel.

Anyám vagy és a fiad én,
Sóhajod lesem és parancsodat,
fáradt tested kezembe venném,
simogatnám öreg, hős arcodat.

Álmodat őrzöm, megvédelek,
s ha lennék a Nagy Mindenható,
fegyvercsörömpölést soha nem hallanál.

Békében élne sok gyermeked. -
Szülőhazám, szeretlek! – Te jó
anya, ki megőriz ha elnyel a halál

Budaliget, 1966.


SUR LA MER ÉTERNELLE
( Örökkévalóság tengerén )


                                  Sur la mer éternelle                                   Örökkévalóság tengerén
                                  Vole vole mon bateau                                Repül repül hajóm
                            est plein avec chanson des fleurs               tele virágok énekével
                                        et ma foi est dans mon coeur                     szívem tele hittel zenével
                                  Sur la mer éternelle                                   Örökkévalóság tengerén
                                  Vole vole mon bateau                                Repül repül hajóm

                                  Mille oiseaux m’ont démandés                  Ezernyi madár tőlem kérdi
                                  Veuillez vous parler parler                         Akarok e arról beszélni
                                  Quel est le monde                                      Milyen a világ
                                  Et les fleurs sont belles                              A kis virágok hogyan élnek
                                  Il n’y a pas de la guerre                              Háborútól nem zord a lélek

                                  Une réponse courte mes copains                Barátaim rövid a válasz
                                  Le monde est bon et mauvais                     A jó és rossz egymásra támad

                                  Sur la mer éternelle                                    Örökkévalóság tengerén
                                  Vole vole mon bateau                                 Repül repül hajóm
                                        est plein avec chanson des fleurs                tele virágok énekével
                                  et ma foi est dans mon coeur                            szívem tele hittel zenével
                                  Sur la mer éternelle                                    Örökkévalóság tengerén
                                  Vole vole mon bateau                                 Repül repül hajóm

                                  Dans mon corps est monde heureux           Bennem boldog világgal élek
                                  Mes sort sont bons et dangeureux             Sorsom örömök s veszélyek
                                  Je lutte contre les orages                            És küzdök vad viharok ellen
                                  Mes yeux luttent contre les mers               Szemem küzd zord tengerekkel
                                  Je cherche ou se trouve                              Keresem a békés földet hol az ember 
                                  La terre                                                       Kiköthet

                                              Budapest, 1966                                                   Budapest, 2005 június 26

A NÉVTELENEKÉRT

Lettek-e volna
eszmék hazák
birodalmak
ha a névtelenek
a senkik mást
vagy semmit
sem akarnak

Lettek-e volna
árulók hősök
gyávák bátrak
ha a névtelenek
senkik mannára
csodára vagy
másra várnak

Lettek-e volna
templomok piramisok
és paloták
ha a névtelenek
milliói nem halnak
értelmetlen
szörnyű halált

Lettek-e volna
annyi bánatok bűnök
és hatalmak
ha a névtelenek
előbb és többen
kívánják
a hatalmat


KOSSUTH APÁNK!

Kossuth apánk!
Kossuth apánk!
Szétszéledt a
regimented.

Mennyi baj és
mennyi nyűg van!
Ki tesz nekünk
mostan rendet?

Verekedünk
mi egymással:
nem kell török,
nem kell tatár!

Nem kell labanc,
német, muszka! –
Magyar magyarral –
hadban áll!

Bicske. Galagonyás-dűlő,
2007. augusztus 3.

   A N É P
(Korok és kórságok)

A nép az úr!
A nép a csőcselék!
Mikor és ki szól róla
hálával vagy
gúnyos megvetéssel.

A nép az úr!
Mondja az egyik
a hatalomra vágyva
és mondja ugyanaz
hatalom birtokában:
A nép a csőcselék!

Vagy bölcsen gondolja
csak azt és a népet
az áldott nép nevében
megtanítja kesztyűben
dudálni.

A nép: A NÉP!
Érdeke más
és mindig változó.
Ha jó a sorsa:
békés és tapsoló.

Ha sorsa rosszra fordul
s haragra szítják
vagy megsúgják neki:
ami van – az rossz
és ami lesz – az a jó,
akkor lázong, gyűlöl…

Kívánva más jövőt –
a megváltóra szórja
átkait – s kiáltja:
„Feszítsd meg őt!”

Budapest, 1991, június 9.


WORLD TRADE CENTER

I
Mikor az iker torony egyikén állsz
Istenhez közel
S a látvány szíved mélyén zsong
Magasba emel
Mikor látod a várost s a közeli
S távoli építményeket
Melyeket szorgos ember hittel
És izzadva emelt
Mikor a széles Hudson és a keskeny
East River között
Felhőkarcolók százai integetnek
S békés táj fölött
Sok száz emberrel suhan repülő léghajó
És helikopter
Akkor érzed mily csodás a világ
Szabad az Ember

 II
Mikor a World Trade Center öléből a
Tornyokat kémleled
Melyek oly hatalmasak hogy szinte
Fárad tekinteted
Mikor a beton-üveg-acél ívek fénylenek
Suhannak szabadon
Akkor érzed mi a nyugalom béke
Erő és hatalom
Akkor érzed mindenek közül legnagyobb a
Parányi Ember
Ki csodákra képes ha elméje fegyelmezett
S alkotó kedvvel
Álmodik tervez jövő századoknak
Örök emlékeket
És dicsőíti a haladást összefogást
Egyesült népeket - - - - - - - - -

III
És látod a döbbenet filmszerű
Ám valós képeit
Toronyba fúródni az American Airlines
Hatalmas gépeit
Lángolni összeomolni a modern világ
Csodás és ékes tornyait
Repülő acél-üveg szilánkok közt menekülő
Emberek sikoltásait - - -
Legszörnyűbb Rambó-filmmé lett a világ
Háború van?Béke?
Kérdi iszonyattól megrémült sok millió ember
Itt a világ vége? - - -
Kegyetlen ajándék a harmadik évezredtől
Az egész Emberiségnek - - -
Ez a világ már nem lesz a nyugodt régi a gyertyák
Némán könnyeznek égnek

Budapest, 2001. szeptember 13.

MEDITÁCIÓ

I
Álnok Heródesek parancsa vágtat
falvak és városok között
megöletni a megváltó kisdedeket
rémült anyák szorítják szívükre
ártatlanok seregét az új angyalokat
kikből már elszállt a parányi
lélek

Ám hiába marad ismét életben
az igaz megváltónak született
bűntelen gyermek
sorsa már megíródott
üvegpalotákban kreált okok
titkos parancsok e-mailek
és SMS-ek sziszegő kígyói
között

II
Fájdalmas hírek fröccsennek felénk
a világ sebektől vérző testéből
gondok éles szablyái szétmetszik
az álmokat és reményeket
kenyér kell
s csak röhejes cirkusz adatott
a megalázottak millióinak
alattomos latrok megmenekülnek
a kereszten való szenvedéstől
s a megváltó csontjait
bészbolütővel törik szilánkosra
modern martalócok –

III
Hát miért is élünk e világon? –

Mikor lesz a tisztesség és szeretet
fényes glóriánk legszebb erényünk
mikor lesz az ember embernek barátja
s az ellenfél is barát mert hát ő is
ember ki mást hisz és másként
cselekszik
Mikor lesz boldog a didergő lélek
s nem rettenti lépfene-kór vagy álhír
bombázások rémülete nem lebeg
népek és nemzetek feje felett
Demoklész kardjaként

Mikor reméljük hogy gyűlölet rakétái
nem szabdalják a békés eget
s repülők nem döntenek halomba
házakat tornyokat ikertornyokat
s nem fuldokolnak lángban és
füstben az erdők –

IV
Kiáltunk jajdulunk könyörgünk
lássátok mivé lesz a világ
ha barbár indulatok törnek elő
és számító kufárok mérgezik
az erdőket vizeket s levegőket

Legyen végre nyugodt évszázadunk !
Gyermekeinknek és jövendő
generációknak ne kelljen rettegni
modern judásoktól
kik milliárdszor harminc ezüstért
megfeszítenék az Emberiséget –

Hisz minden az emberért van az ember által
ki oly gyakran a leggyengébb leggyönyörűbb
és legcsodálatosabb teremtménye a világnak !

Budapest, 2004 szeptember 11.

Ó, HOL VAN MÁR AZ ŐSI DAC


Ó, hol van már az ősi dac,
vasökölben feszülő harc,
nagy vágyak és nagy remények,
ábrándok és örökségek? –
Szétfoszlott hitek, kétségek! –
Száz fényévnyi messzeségek:
Voksok és ígérgetések! –

Ne várd a mannát – s ne kérjed!
Tettekkel szolgáld a néped!
Álmodj megértő szíveddel,
teremts alkotó hiteddel:
az Élet lángok, remények,
ősöktől kapott ígéret,
hatalmuk örökig éltet!

S ha vívod keserves csatád,
jutalmaz érte a Hazád:
így lesz a hited szent s igaz,
nem talmi parányi vigasz,
olvadó sistergő viasz. –
Így lesz tiéd a szeretet:
létünket átszövő erezet!

Budapest, 2010 július 26

MÁRCIUS-ÉJI GONDOLATOK

Akár a nyári éj –
a teli Hold vakító fénye
a Bicske-Galagonyás dűlőre hullt, –
miként a hó szitált egy éve tán! – – –

Fönn hunyorgó, csöndes csillagok
zenéltek egy andalító dalt, –
s a szívemben zsongott tovább!

A távolban – az M1-esen
sárga és vörös autó-bogarak
surrogtak vad iramban...
Messzebb: –Tatabánya fölé
egy fényharang borult,
kis házunktól jobbra a Nagy Göncöl
feszült a nyári hangulatú égre!
A ház fölött
a Kis Göncölt csodáltam,
melynek rúdja a Föld felé bökött...

Fehér a teli Hold!
Az alvó gyümölcsfákat
szinte nappali fény ölelte,
miként a boldog anya
reményteli, alvó gyermekét! – –
Oly különös az éj!...

Hogy forrongott akkor a Világ –
Párizsban, Bécsben, Pozsonyban,
Pesten és Budán?!...

Márciusi gondolatok izzanak
lelkem katlanában: –
hősök zászlai röppennek,
remények suhannak, –
aztán harcok, győzelmek
fényei lobognak,
keservek zokognak,
hősök és áldozatok vére
fröccsen tavaszi s nyári mezőkre,
melyet nem feledhetnek az ősök! –
Nem feledtethet a kegyetlen,
száguldó Idő sem!

Bicske, Galagonyás dűlő, 2014. március 14. 22 óra.


MOST ELŐSZÖR

*
Gondolatok a Krúdy Gyula Irodalmi Kör
Pécskán megtartott estje után

*

Most először léptem át
a magyar-román határt

Sokszor gondoltam arra
átok ült a magyarra

hazánkat szétdarabolták
hatalmak s meggyalázták

Most először léptem át
a magyar-román határt

és láttam a küzdelmet
mit az itt élők tettek

hogy legyen még magyarság
a szó tett hazafiság

itt élők menedéke
Árpádnak büszke népe


Budapest, 2016. május 28 , 22 óra



ELGONDOLTAM

Elgondoltam
mily rejtélyes az Élet
ad hideget meleget
jót rosszat csúnyát szépet

Elgondoltam
hányszor néztem
a csillagragyogású éjszakába
hányszor vártam arra
hogy jobb legyen a Holnap
annál ami volt máma

Elgondoltam
az Ember parányi csoda
mégis oly hatalmas
mert ha mindent eltervez
ahova akar – eljut oda

Elgondoltam
mily sokan vagyunk
és sokféle a jelenünk
múltunk és szenvedésünk

Elgondoltam
ha szelídebbek lennénk
Mi – az Emberek
mennyivel szebb jobb
és emberibb lenne létünk

Budapest, 2016. június 11.,23 óra


A VALLÁSRÓL
*
TEMPLOM

Dombon áll intő jelként
Hatalmas fémkereszttel
Hogy szenvedjen a Naptól
Dacoljon fellegekkel

Dombon áll intő jelként
Gyarló a test de a lélek
Magasodjon az égig
Mint szent templomi ének

Dombon áll intő jelként
Bár rohannak az évek
A vallás él és örök
Itt nyugszik meg a lélek
Bélavár, 1969

HALOTTAK NAPJA

Illatos krizantémok,
művirágok, koszorúk,
fejfák, márványcsodák.
Közöttük emberek
ájtatos csendben:
állnak meg térdepelnek.
– – – – – – – – – –
Gyertyák sisteregnek.

Kormos viaszkönnyek,
akár a cseppkövek:
megmerevedtek.
Csípős novemberi szél
búsan táncoltatja
a sápadt gyertyalángokat...
Budapest, 1987


MADONNA

Madonna!
Büszke vagy a népre,
aki Fiadat
balgán megtagadta?

Madonna!
Fájnak a korbácsütések,
melyek Fiadat
rútul meggyalázták

Madonna!
Fájnak a kalapácsütések,
melyek Fiadat
keresztre szögezték,

Madonna!
Szülnél-e újabb jámbor Jézust –
megváltani
e bűnös világot?!
Budapest, 1991. augusztus 18.


MÁRIA KÉP A FALON

Mária kép a falon: – áhítat
és a boldog szegénység világa.
A gyermekkor és a szépség világa, 
a sejtések és a vágyakozások világa.

Mária kép a falon: – a falusi
békés esték lámpapislákoló világa,
a mészillatú fehér falon táncoló árnyak
és fények világa, a pattogó tűz világa.
A horganyzott fazékban duruzsoló,
muzsikáló forró víz világa.

Mária kép a falon: – a titkok,
a sublótfiókok porcelánfogantyúinak
varázslatos világa, fehér csipkés terítők
és félrehúzott horgolt függönyök világa.
az ablakon kívül halkan zizzenő,
csendes karácsonyi hóesés világa.

Mária kép a falon: – az örök anya,
a szenvedő anya, a megbocsátó
és a könyörületes anya világa
anyám szorgosan varrogató, kötögető
ujjainak és görnyedő derekának világa.

Mária kép a falon:– a hit, az első áldozás
szívet dobogtató, átszellemült világa.
Az Isten testének, a szűz
fehér ostyának
reménnyel és áhítattal váró csodája.
A bűntelenség, romlatlanság és a boldog
naivság soha vissza nem térő világa.

Mária kép a falon:– a mindig megnyugvás
világa! Az esti imák és áhítatok,
a gyermekkor világa:– a világok világa!
Nagy terveim születésének világa!
Kicsi, földpadlós szobánknak, a boldogság
érintetlen szigetének világa! – – – – – –

Mária kép a falon:– a reménység világa!
Áldott legyen mindörökre!

Budapest, 1990. december 21.


ISTEN ÉS EMBER

Isten és Ember egy:
a tökéletesség kívánata.
Mikor Istenhez könyörgünk,
akkor a bensőnkben szunnyadó
békességhez, jósághoz
és tiszta harmóniához
könyörgünk.

Ez így jó lelkünknek,
így jó önmagunknak!
Hiszen így sohasem
csalatkozunk,
mert önmagunkban
az Embert és az Istent is
köszöntjük.

Budapest, 1991. szeptember 1.

KÖNYÖRGÉS


Uram és Istenem!
Ments meg minket
minden földi nyavalyától!
Mentsd meg barátainkat
és ellenségeinket attól,
hogy alattomos köveket
cipeljenek nyomorú testükben!

Uram és Teremtőm!
Halandók vagyunk
és oly szánalmasak!
Légy hozzánk ezért
kegyes és irgalmas!

Budapest, 1991. június 1.


ADVENT

Bűnös ez a világ,
és mi bűnösök vagyunk!
Sok szenvedő kiált
megváltásért, agyunk

nehezen fogja fel,
s lelkünket kísérti
a gond! – Ám nem felel
rá senki! Ki érti:

mért jutott a mába
e kérdés, és szent vért
mért ontott hiába
Jézus bűneinkért? –

Advent! Várakozás!
Éltet örök remény:
eljő a Messiás,
a Legfényesebb Fény,

mely lelkünkben fogan
békés szeretettel: –
egymást okosabban
tisztelje az ember! –

Advent! Várakozás!
Remények reménye:
a mi mennyországunk
igaz földi léte

egyszer tán eljő majd! –
S a szeretet fénye
örök fészket rakhat
mindnyájunk szívébe!

Budapest, 2010. november 10

BETLEHEMI CSILLAG


Gáspár, Menyhért és Boldizsár
indult fénylő csillag után
kincseikkel megrakódva,
állatokkal bandukolva.

Szívükben a békességgel,
lelkükben földi reménnyel.
Betlehemi csillag megállt:
hívott három fáradt királyt

rozzant kis istálló felé,
kisded Jézuskájuk elé.
Kiről mondták: Isten Fia,

anyja Szeplőtlen Mária,
szült gyönge ember-virágot –
megváltani a világot.

Budaliget, 1987. december 16.


MEGSZÜLETETT
Simon M. Veronika festménye nyomán

Édes kicsi Jézus!
Megszülettél, szentem?
Vigyázlak majd téged
féltő szeretettel!

Megóvlak sok bajtól,
Minden gonoszságtól,
amely elvárható
egy édesanyától! – –

Azt álmodtam éjjel,
jött és szólt egy angyal:
„Megváltó lesz fiad!
Küldetéstudattal

fog élni a Földön!
Ez lesz dicső sorsa!” –
Örömöm s bánatom
mostan ez okozza…

Ám az életutad
magadnak kell járnod,
ha úgy rendeltetett: –
világot megváltod!


HÁROM STÁCIÓ EGY KÉPEN
( Simon, Mária, Veronika )

Hát eljött az, mi elrendeltetett!
Jézus a világ bűnei miatt
keresztet hordott, elítéltetett,
hogy megváltsa a rút gonoszokat
s hogy hozzon igazaknak is reményt:
kaphatnak a tiszták is jutalmat,
az ég is áldja az igaz erényt,
s átokkal sújt sok gonosz hatalmat.

Vinni kell a súlyos fakeresztet!
Bámész, szánó, s megvadult tömegből
SIMON Jézusnak terhén enyhített,
s volt ki záport zúdított kövekből!
Sokan sírtak: sajnálták az Embert,
ki Megváltónak mondotta magát,
és vállára vett világnyi terhet! –
És sajnálták a jajduló anyát!

Igen! – Ott volt az anyja: MÁRIA,
látta fáradt testén a darócot,
s miként vérzett korbácstól szent fia,
mit suhintottak rá martalócok.
Látta fején a töviskoronát,
s egy gyolcskendőt, mivel VERONIKA
törölte Jézus arcát, homlokát,
mit őriz még a kendő: – Lőn csoda!
*
Bicske. Galagonyás dűlő,
2007. augusztus 2, 22 óra 50 perc

PIÉTA

Ó, édes drága gyermekem!
Szelíd, jóságos Jézusom!
Gonoszok mit tettek veled?!
Bűnükre nincsen irgalom!

A világ ezerévekig
reméli, hiszi és tudja:
nem hiába haltál halált!
Ez lesz szent hitük kútja,

melyből meríteni lehet,
inni áldott, hűs vizéből!
Istennek báránya voltál,
szenvedtél a világ bűnétől!

Eltemetünk – és feltámadsz,
mert nem halhat meg az Ember!
Aki kiválasztott volt azt
Isten őrzi: – szeretettel!

Bicske. Galagonyás-dűlő,
2007. augusztus 2.


ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET

Jó atyád II. András volt,
anyád meg Gertrúd, a meráni.
Már négy éves korodban kellett
egy másik, új hazát szolgálni.

Ifjú, törékeny kisleányként
lettél Lajosnak menyasszonya,
és Wartburg várába vittek el
ahol nem szeretett Zsófia.

A leendő anyósod miatt
szenvedtél és sírtál oly sokat,
mert szeretted a társaidat,
és furcsállta sok imáidat. –

Ám amikor felnőtté váltál
és Lajosnak hű felesége:
szeretted őt és az Istent is
buzgón fogadtad a szívedbe.

Szerelmes szíved lett Istennek
hűséges igaz szolgája.
A szegényt mindig segítetted,
ha nem volt étke, ruhája.

Férjedet és Istent imádtad:
Mindkettőt tiszta áhítattal! –
Lajos meghalt, – az oltalmazód:
küzdened kellett a gonosszal!

Ispotály lett a vagyonodból,
és oly sok beteget gondoztál
szerzetes daróc ruhában: –
Isten országába jutottál!

Bicske. Galagonyás dűlő, 2007. augusztusa


BOLDOG APOR VILMOS

Erdélyből indult a nagyvilágba:
a sok tudományt magába szívta,
majd pappá szentelték Nagyváradon,
hogy Isten hitét lelkekbe oltsa. –

Az első, modern világégésben
katonaként szolgált több hónapot,
Gyulán román katonáktól kérte:
szabadulhassanak magyar túszok.

Arisztokrata származású volt,
és mégis alázatos és szerény.
Az elesetteket segítette,
hálás volt ezért nagyon sok szegény.

Az ajtaja előttük nyitva állt,
nagyságát egy festmény is mutatja,
amint cipőjét kifűzte, aztán
egy szegény rászorulónak adta. –

Kórház és börtönmissziót vállalt,
és nevelte a fiatalokat,
aztán Gyulán püspökké szentelték,
hogy később Győrben a polgárokat

gyámolítsa szeretetre, hitre,
s hű pásztorként Istenhez vezesse.
Szent kötelességnek gondolta azt,
hogy az üldözött zsidókat mentse.

Bírálta ő a fennálló rendet,
és nyilassal, némettel szembeszállt. –
S mikor asszonyok kerestek nála
menedéket, nagypénteken halált

egy orosz puskagolyótól kapott. –
Az Istennek hálás volt e szép napért.
búcsúzásul mondta: „A jó pásztor
életét adja a juhaiért!”

Budapest, 2007. december 7.


CSILLAGOK KÖNNYEZTEK
- II. János Pál pápa emlékére -

Csillagok könnyeztek fekete égen…
Hideg csönd kiáltott a messzeségben…
Egy Ember imára kulcsolta kezét.
Hang nem zengett ajkán emberi zenét,
befelé szállt végső, megváltó ima:
„Hozzátok szólok, Atyám és Isten Fia!
Megtettem mit kellett tennem a Földön:
az emberért küzdöttem, bánattól, örömtől
zokogott és zengett hatalmas lelkem.
Ember vagyok, esendő, elfáradt testem…
Uram!
Ha méltó vagyok, hívjál hajlékodba!
Legyek melletted, ültessél jobbodra!
Szép, égi trónusod köszöntse a fény!
Éltesse az embert isteni remény,
hogy bármit gondolunk, bármit cselekszünk:
csak Teveled teljes zaklatott életünk!
Uram! A Te akaratod legyen meg!
Áldott legyen a Te hatalmas kegyelmed!
Életem és sorsom bevégeztetett:
Istenhez vágyik, kit Isten teremtett…” –
Csillagok könnyeztek fekete égen…
Hideg csönd kiáltott a messzeségben…

Budapest, 2005. április 11.


Ó, ÁLDOTT ÉGI FÉNY!
Simon M. Veronika festménye nyomán

Ó, áldott égi fény
Kék tájra hullsz alá!
Tán Isten szeme vagy: –
a Nap? Vagy Hold talán?

Tán mennyei világ
fénye, mely permetez
hitet, nyugalmat a
földi küzdelmeinkhez?

Két fa áll egy másik
ágkarjai között
s alatta üres pad,
dús fénybe öltözött.

Ki ülhetett azon? –
Egy idős házaspár?
Anya gyermekével?
Szerelmespár talán?

Üres a fénylő pad!
Várja vendégeit,
hogy a test, s a lélek
majd megpihenjen itt!

Bicske. Galagonyás-dűlő,
2007. augusztus 3.


Ó, ÉDES ISTENKÉM!
*
Simon M. Veronika „ÁHITAT” című
festményéhez
*

Ó, édes Istenkém!
Nem kérek mást Tőled:
Védd meg szüleimet
és minden szülőket,
kik gyermekeiket
nevelik úgy féltve!
Őket oltalmazva
legyen örök béke!
Adjál szeretetet
mindenki szívébe!
Legyen ajándékod
szívünk ékessége!

Budapest, 2005. december 18.

NAPJAINK


Térj vissza Mindenség Erdejéből,
mert oly bűnös lett Szodoma!
Felhőkarcolók hűvösében
modern Pilátusok és új Golgota.

Térj vissza Mindenség Erdejéből –
és elkapnak izmos martalócok!
Arcul ütnek és leköpdösnek:
Üdvözlégy!…- csattannak a bókok!

Térj vissza Mindenség Erdejéből!
Hagyd el atyádat, az Ácsot! –
Kész már számodra a kereszt:
megváltani újra a világot!

Budaliget, 1988. szeptember 8.

SOK SOK NYOMORÚSÁG


Sok sok nyomorúság
fénylő sugárnyalábként
égeti testem
csontig hatol és
fájdalmasan jajdul
a lélek

mert nem arra teremtődött
az Ember a homo sapiens
a homo ludens
hogy a mindennapi lét
átkos mocskaiban
fuldokoljon

Kit képmására gyúrt
az Isten az az Ő
gyermeke
kinek szent hivatása
megvalósítani az Atyja
álmait

Bűn-e örök időkig hogy
a gyermek többet kíván
tudni őseinél
és Istenné akar lenni
azzá mint ami
az Atyja

PROFÁN IMÁDSÁG

Mi Atyánk!
Ki vagy a béke szigetén: a Mennyekben,
s Mi vagyunk itt e zaklatott Földön.
Mikor jön el a Mi országunk?
Mikor jön el a Te bölcs akaratod: -
békességben, csöndes megnyugvásban
éljünk itt, az öreg sárgolyónkon
és indulatoktól feszülő kicsi hazánkban?
Védj meg minket a kísértéstől,
hogy hibáinkat mindig másokénak hazudjuk!
Szabadíts meg a gonosztól:
mások alattomos üldöztetéseitől,
miként atyáink tették, gondolván azt,
hogy igazságosan cselekedtek!
Add meg a mindennapi kenyerünket!
Ne kelljen emberi mivoltunkban megalázva
munka és segély után esengeni!
Add, hogy ne kelljen utolsó menedékként
- gyermekeink és feleségünk elől –
szánalmas elesettként halálba menekülni!

Budapest, 1992. február 22.


DIDERGŐ CSILLAGOK

Didergő csillagok hűvös égen...
a hideg szél úgy süvít, mint régen!– –

Tízéves gyermek törtet a hóban,
a szűz-fehérben, a kavargóban,
lelkében édes ábrándok, vágyak,
várják-e fénylőablakú házak?
Szabad énekelni?!” – kérdi félve,
izgalomtól toporogva, égve,
a házaknak sötétlő pitvarába'
várva a háziak válaszára,
s Jézus születését dicsőítve,
Krisztus Jézus született...” dalt zengve
gyermeki cérna-hangon, – kántálja:
Jézuska a világot megváltja!... –

Csak addig nőnie kell s tanulni,
a megváltást érteni és tudni,
nem fillérekért küszködve élni: –
szebb, boldogabb világot remélni!

Didergő csillagok hűvös égen... –
Azóta ellobbant 56 évem,
hogy ábrándjaimat dédelgettem,
és kis Jézuskáról énekeltem,
háztól-házig küszködtem a hóval,
kaptam pénz és biztattak jó szóval. –

Zengett, zengett a gyermeki ének:
boldogan hallgatták ifjak, s vének!
A kegyes kis Jézuska,
minekünk meghozta,
születvén – a váltságot!”–

Ó, mondd érző és értő Ember!
A kegyes kis Jézuska,
minekünk meghozta?
Születvén – a váltságot?!

Budapest, 2013. december 11


ISTEN UJJÁNAK INTŐ CSÖNDJE

Isten ujjának intő csöndje
uralkodik a Mindenség felett! –
Ám a Természet és az Ember is
sokszor lázadozik ellene,
ezért Isten sokszor próbára tesz
bennünket! – Kíváncsi arra,
hogy miként viseljük el
a Sorsnak csapásait: –
Emberek tudunk-e maradni?! –
És hisszük-e azt: –
Isten ujjának intő csöndje
vigyázza – a Mindenséget!

Budapest, 2014. december 3.


A VILÁGRÓL
*
A BÉKESSÉG BENNETEK ÉL

Fülledt párás őserdők csendje
lombok mély-tenger világa szunnyad
az ősi békesség öröktől fogva
benneteket él
s a rengő fény
hol annyiszor fürdött a remény
a teremtés buja fullasztó karjaiban
Ágak
ölelő lombkoronái
szökkenjetek az égig fogjátok át
kezetekkel a békétlen
világot
Kiskomárom, 1968

 „A LÉLEK LÁTATLAN BELSŐ
MENTŐÖVÉBE KAPASZKODVA”

Soós Magdának

A lélek látatlan belső
mentőövébe kapaszkodva
bárhova zuhantam
össze nem törtem
és el nem fulladtam
mert velem volt
a végső bizonyosság
az életösztön:
élni élni élni tovább
hisz jobb lesz talán
mert ennél rosszabb
már soha sem lehet
ezen a világon


  LEHETŐSÉG

A gyöngy
a tenger mélyén
kagylóban pihen
észrevétlen
a Tűz
a parázsban szunnyad
bíborvörös mesével
a Csók
a szív zárkáiban
dobol s a szájak
szegletében
a Tett
az izmokban feszül
alkotni s rombolni
készen
a Repülés
szárnytollakban
alszik csontokban s a
légben
az Élet
a Halállal együtt
sétál s hogy melyik győz
az nem mindegy
mert
az Élet győzelméhez
remény kell

A SIVATAG

HOMOK HOMOK HOMOK:
forró homokdűnék között
bolyong a lélek
dombok vakító bordái
csöndben lélegzenek
s egy szélvihar felröpítheti
mindezt a perzselő Nap felé

Nézd – alatta néma gyászban
eltűnt századok és évezredek:
mállott falak döbbenten merednek
az égre mert élet volt
itt is egykoron
ám a békétlen ember
és a változékony természet
elpusztította szorgalmasan

AZ EMBER HA BÖLCS:
TERVEZ ÉPÍT ALKOT
S HA SZÁNDÉKA SANDA: –
MINDENT PORBAVESZEJT!

Budapest, 1987. június 7.

ELSÜLLYEDT ATLANTISZ
MERRE VAGY?

Elsüllyedt Atlantisz
merre vagy?
Talán korallok, csigák,
vízinövények
őrzik a múltat és a legendát?
Talán hatalmas meteorit
robbant a Földre szétszakítva
Európát és Amerikát?

Talán Afrikát és Európát
szelte külön lélegző-szenvedő
kontinensé, vagy talán
a Csendes Óceánban
foszlik a földed? – – –

A múlt már oly messze,
a legenda oly halovány...
Hol virágzott földed
csodás Atlantiszom?
Most mélységben pihensz
és tenger vagy óceán
harsog fölötted:
nem is sejtve – ősi titkaid.

Hajdúszoboszló, 1987 december

A TENGER

Megbolydult örvények
forognak sisteregnek
tarajos hullámok
süllyednek és szállnak

Mélyben csend világa
a halak cikáznak
tűzpiros korallok
néma tengerében
tengeri liliom
táncolgat szerényen
kagylók csigák rákok
polipok medúzák
jó szomszédként élnek
egymást is vigyázzák
kis tengeri csikók
úsznak rugdalódznak
elektromos ráják
lebegnek suhannak

Csend van csend a mélyben
homok kincsek múltak
elsüllyedt gályák mit
emberek szétdúltak
hajókat aranyat
mélységekbe küldtek
pusztító kezektől
meg nem menekültek

Nyugszanak most csendben
néma méltóságban
iszapban homokban
megkövesült gyászban

Csend van csend a mélyben
fönt háborgó tenger
szelídség és vadság
örök küzdelemben

Hajdúszoboszló, 1989. december 31.


AZ EMBER PARÁNYI LÉTBŐL INDUL

I
Lásd az emberi test tökéletességét
és pontosan szerkesztett hibáit is:
mi többletté lett az egyik nemnél,
az a másiknál sóvárgó hiány!

Lásd a hajak selyemzuhatagját,
sima arcoknak bársony üdeséget,
vagy torzonborz szakállas marconákat:
MÉGIS MINDEGYIKNEK EMBER A NEVE!

Lásd! Van kinek a bőrszíne sárga,
vörös, fekete vagy éppen fehér: –
EMBER MINDEGYIK! Érző, gondolkodó:
ki épít és rombol, szeret, öl, ölel!

II
AZ EMBER PARÁNYI LÉTBŐL INDUL:
sejtek alkotják, szerves anyagok.
Irányítják gének, kromoszómák
és ringatja áldott, meleg anyaméh.

Mint piciny halacska: őstengerben úszkál.
Nedvekkel életet áramoltat a vér.
Buborék-koponya lassacskán növekszik
és kagylóként meszesednek csontok, csigolyák.

Sarjadnak kezeknek és lábaknak ujjai,
körmök félholdjai gyümölcsként érnek.
Haj, szemek, fülek, parányi agyacska:
az anyával élik közös életüket...

Apránként az erő kis izmocskákba szökken,
rúgkapál az öntudatlan ember-palánta:
fényre vágyik, földi levegőre.
Szeretné élni saját életét. – – –

Midőn a tengervíz elapad mellőle:
élni vágyik! Élni! Földi életet!
Vérlucskosan eljut a fénynek kapujához –
és felsír boldog-fájdalmasan!

Budapest, 1988. április 10;1990, szeptember 17;
2014.november 17.

IDŐTLENSÉG
BOLDOG HIMNUSZÁVAL

Száguldunk felszabadultan
méretlen űrkoponyában
évmilliárdok kozmikus csendjében
új ismeretek tárulnak
galaxisok törpülnek
űrsirályok sikoltanak
Űr-csendes-Óceán fölött
gyémántcsőrükben rángatódznak
szikrázó csillaghalacskák
szállunk időalagúton át
jelenből múltba
múltból jövőbe szívünkben
az időtlenség boldog himnuszával

Budapest, 1988. márciusa

ÉNEK NEW ORLEANSRŐL,
LOUIS ARMSTRONG VÁROSÁRÓL

Boldogan sétálsz és szól a zene:
a jazz, a lélek szép üzenete.
Ó, wonderful life!

Csendes a világ, oly andalító:
New Orleans a béke: itt élni jó!
Katrina már a távolban tombol,
Jajgat a tenger teli torokból!
Ó, wonderful life!?

Menekülj ember addig, míg lehet!
Ments meg családod, s életedet!
Harsog és forog az őrült világ,
Menekül ki tud és ki merre lát!
Ó, wonderful life!?

Zokog a lélek: ó, Uram miért?
Miért büntetsz mások bűneiért? –
Vízben a város, a lélek halott!
Mikor zeng a zene boldogságot?
Ó, wonderful life? –
Ó, wonderful life!

Budapest, 2005. szeptember 2.

KRISTÁLYVILÁG

Kristályok a világ csodái!
Színük, formájuk gazdag,
akár egy kristály-Krőzus!
Hirdetik az anyag
kifogyhatatlan kombinációját,
a természet alakító és
formáló végtelenségét.

Kristályvilág – kúpok és piramisok
egymásba zuhanása, szökkenése az
ég felé és dőlése,
akár Jerikó falai,
vagy a World Trade Center
egeket bökdöső felhőkarcolói.

Kristályvilág – a természet
mindenható csodája,
mely alkotja önmagát,
s általa a titokzatos
és végtelen világot.
*
Bicske, Galagonyás dűlő, 2007. augusztus 12, 23 óra

NEMZEDÉKEK

Apáink megsarcolt élete
vezérek játéka volt csupán
vagy cirkuszi mutatvány
kifeszített imbolygó kötélen

És mi barátaim mondjátok
mi végre tettük és tesszük
harcainkat és álmainkat
ki mocskolta be sárral
ki csorbította ki hitünket
ki vette el a reményt

Ki adja vissza a hitet
Ki adja vissza a reményt

Akkor már késő mikor
könnyeink elapadnak
szemeinkből elillan a fény
meggyötört húsunkból zabáló
férgek szanaszét tekeregnek
a Földön és szétszórt
csontjainkon átfú
a könyörtelen szél

AZ EMBERLÉT
DIMENZIÓI

Olyan sok ember
nem látja fától
az árnyas erdőt: –
a pénzért lohol
s nem érzékeli
azt a világot,
mely átöleli
egy életen át
szép csodáival.

Olyan sok ember
nem látja fától
az árnyas erdőt:
a szívük köré
fonódik sok-sok
rideg évgyűrű. –
Emberlétüket
gyorsan felfalja
a mohó Idő!

Budapest, 2010 július 21


VÁLTOZATOK A CSÖNDRE

I.
A Csönd a kezdet és a végzet.
Az Élet előtti magány:
a Világmindenséget átszövő
küzdelem előtti csönd, – mikor
ádáz harc dúlt az elemek között: –
miből és miként is lesz az Élet!...
A Csönd a hangok között feszülő, éltető,
szenvedő tüzek, hitek és katarzisok csöndje!

II
A Csönd a szeretet csöndje,
a reménykedés csöndje és az áhítaté,
a megbocsájtás csöndje és a megértésé;
a Csönd a tudatlanság csöndje,
a tudni-akarás csöndje
és a bölcs tudás csöndje;
a Csönd a boldogság csöndje és reménye,
az ölelésé és annak elmúlása,
a lélek magányba roskadása;
a bátorság erős-akaratú csöndje
és a reménytelen meghunyászkodásé;
a kimondhatatlan és kimondatlan
félelmek csöndje!...

III
A Csönd a vihar előtti csend
és a vihar utáni remény szivárványfényű csöndje;
a Csönd az érzelmek küzdelmének csöndje:
a bosszú csöndje, a fenyegetés csöndje,
a remény csöndje, a megbocsájtás csöndje,
a közömbösség markából való
kiszabadulás csöndje;
a bánat csöndje, a gyertyák fényének csöndje,
a megalkuvás csöndje,
az öngyilkosság előtti őrült-józanság
lélekfelszabadító csöndje!...

IV
A Csönd az öröm csöndje, a szeretet csöndje,
a szerelem csöndje:
az ölelkezésé és a simogatásé,
a könnyű szélben libbenő
illatos hajzuhatag csöndje,
a sötétben világító fehér bőr
tüzes, reszkető ajakkal való ízlelésének csöndje;
a csóké, a simogatásé, a kitárulkozásé;
a gyönyör csöndje,
az Ég és Föld felett lebegés csöndje;
a kielégülés utáni elernyedés édes csöndje,
az egymás-mellett fekvő szótlanság csöndje!…

V
A Csönd a hatalom csöndje:
az elnyomatás és a megfélemlítés csöndje,
a megalázásé és megöletésé,
az irgalmat-nem-ismerés csöndje és a vadságé.
A Gonoszság Csöndje:
a Sátán hatalmának csöndje;
a béke, a békesség és a megértés
feletti győzelem csöndje,
az elnyomottak nyomorúságának,
szenvedésének és reménytelenségének csöndje;
a gőgös gazdagság gúnyos megvető csöndje,
az „I' am vinner!”
bűnösen értelmezett szlogenjének,
és a „Jaj a legyőzötteknek!”
rideg felismerésének csöndje! –
Az embertelenségnek és az emberbőrbe bújt
vadállatok szemeinek
félelmetes csöndje: –
a pénz hatalmának a gyilkolásra
és háborúkra biztató bűzös csöndje! –

VI
Isten ujjának felemelő csöndje –
Jézus anyjának, a Hét-Tőrrel-Átdöfött-Szívű 
Szűzanya könnyének és fájdalmának
bánatos csöndje;
a hosszan elnyúló templomi énekek
és az orgonazúgás mennyei
hangja utáni nyugalom csöndje,
a misék utáni hazasietők lépteinek
a köveken koppanása utáni csöndje,
a templomok festett angyalainak kezében
a végítéletet és a feltámadást
hirdető aranyló trombiták csöndje!...

VII
A Csönd a nyugalmas tenger csöndje,
a napfény édes melegének simogató csöndje,
az erdők árnyas lombjai alatt pihenés csöndje,
az erdei állatok tisztásokon való
boldog találkozásának csöndje,
a lepkék libbenő-szökkenő táncának csöndje;
a tarka mezei virágok illatának csöndje,
a fény és az árnyék ringatódzó csöndje!...

VIII
A Csönd az emberi lét
reményteli küzdelmeinek csöndje:
a születés fényre jajdulás utáni csöndje,
az anyai melegség szívmelengető csöndje,
az apró titkok kíváncsi felfedezésének
gyermeki csöndje,
a könyvek világ-körüli útra indító
varázslatos csöndje,
a gyermekből felnőtté válás küzdelmeinek
embert próbáló csöndje;
a tanulás okosító, a -munka teremtő,
a családi boldogság harmóniát kereső csöndje;
a megpróbáltatások kálváriának
és az új reményekben való erős hit csöndje,
a „miért is vagyunk-e világon?”
meditáció csöndje. –
Az Idő hatalmas száguldásának,
porszemnyi létünk
megértésének döbbenetes csöndje;
az elhalkulások és az emlékeink
lelkünkben tornyosuló csendje,
a végső útra indulás csöndje! – –
A túlsó parton való pihenés csöndje – !
Ámen.

Budapest, 2014. november 8-10.

A PARADICSOM MAGOK

A paradicsom magok
az ablakpárkányon
a földben szunnyadoztak
mocorogtak

és a ládákban éledeztek
életre keltek a Napnak
áldott hevétől és indultak
képzeletbeli

hosszú messzi útra
melyet a sors
nekik rendeltetett
ez évben is

Először nyakukat
feszítették a földdarabkáknak
majd szépen mint a nádszál
kiegyenesedtek

és itták itták a fényt
teli tüdővel
hogy lombos palántákká
magasztosuljanak

Budapest, 2016. március 13. 17 óra




MESEVILÁG, MESESZERŰ VERSEK
*
 EST

Fekete palástot terített az est
A szunnyadó világra.
Gyémánt lámpácskáit kiaggatta
Az ég fekete bársonyára.
Játékosan vibrálnak a fénylő
Kis égi lámpák.
Királynőjüket, az ezüst Holdat
Szívrepesve várják.
Megjelent az éj-királynő,
Fénylő arca felragyog,
Kalapot lenget a Saturnus,
Az öreg Mars is meghajol.
Minden csillag, minden bolygó
Őt köszönti lelkesen,
Éji sétát együtt tesznek,
Mint a holtak – csendesen.
Az éj-királynő lassan lépked
Az ég fekete bársonyán,
Szolgái a gyémánt csillagok
Utat mutatnak sétányán. –
Kör alakú égi pályát
Körül járta, lepihent.
Elaludtak a csillagok,
S elsuhant a mesés est.

Bélavár, 1964 március 31


ÁLOM ÉS VALÓSÁG

Csendesen tértem kedvesemhez
Elraboltam tüzes szekérrel
Jajgatott az ég merre robogtunk
Harmat hullott lassú zenével

Úrnőmnek tettem és angyalomnak
Szeméből hála könnye pergett
Parányi gyöngyökké váltak a könnyek
Mikor tengerhez értek az belezengett

Budaliget, 1967

VERSEK A NAPRÓL ÉS A HOLDRÓL

I
MESE AZ ARANYARCÚRÓL

Az Aranyarcú suhant a Mindenségben,
hogy őstörvény örök szabályait cselekedje,
mit mindennap végez
néma galaxisok szívében.
Szeméből fények, erők és energiák szálltak
széles csapatokban a Földre.
Az áldott fényt égre nyúló lombokkal
várta az erdő, a rét,
várta a föld, a jó anyaföld,
hogy méhében szunnyadó magvakból
új élet induljon reménykedve,
másabb világ felé.

Budaliget, 1967

II
ARANYSZARVAS SZALADT EL

Aranyszarvas szaladt elő
felhőhegyek mélyéből,
mint patak iramlott
álmodó kövek között.
Csobbant az ég, pördült,
s a szél kacagott.
A Tündöklő Szarvast
felhőhullámok kísérték.
A Sötét Vadász
szitkozódva állt
az égi partokon...
És az Aranyszarvas
feszült inakkal úszott
csillagkorallos tengeren
a Végtelenbe.

Budaliget, 1967, Budapest, 2014.április 25



MESE A HALHATATLANSÁGRÓL

Először ujjait tördelték ki,
mégis tudott fogni, simogatni,
aztán kezét, lábát kiszakították,
mégis tudott ölelni, járni,
majd szemét kiszúrták, fülébe
forró viaszt öntöttek kegyetlenül,
mégis látott és hallott mindent,
később nyelvét kivágták, orrát betörték,
mégis zengte a dalt, érezte a
csodálatos ízek és illatok harmóniáját,
s végül maradék testét elégették,
de szíve a tűzben is fénylett és dobogott,
mert elpusztíthatatlan: HALHATATLAN !



MESE A HALDOKLÓ VIRÁGOKRÓL

Tündérkertben élt egy rózsa,
Illatos és selymes-szirmú,
Megcsodálta sok-sok ember,
Mert szép volt és ezer titkú.

Hajdan lány volt, ifjú, üde,
Szép szemű, csodás alakú.
Megátkozták, rózsává vált
És lelkében jajdult a bú.

Éjszakánként csendes ének
Búsan szállt a csillagokig.
Könnyet hullajtott a rózsa
És dalolt, dalolt hajnalig…

Arra jött egy tündérfiú,
Letépni akarta rózsát,
Sírt a rózsa, sírt: ”Ne bántsál!
Őrizz három éjszakán át!

Ne érints meg, mert meghalok,
Erre ítélt gonosz átok!
Őrizz három éjszakán át!
Erős legyél: s lánnyá válok!”

Várt a fiú két éjszakát,
Mardosta szívét a vágy,
S megérintette a rózsát: -
Ő is tüskés rózsává vált.

Hervadni kezdtek mindketten
Sírtak, sírtak, mindhiába:
Nincs többé már semmi varázs,
Amely őket most megváltja.
Haldokoltak, elszáradtak,
Búsan fútta őket a szél.
Azt dúdolta, azt dúdolta:
„Szerelmetek örökké él

Körmend, 1969. tavasza / 2005. május



KŐOROSZLÁN

Itt élsz kőtalapzat átkozott fogságában,
rád villan neon, szemedbe kacagnak a lámpák:
imbolygó szentjánosbogarak, rád szusszannak
tömzsi buszok, mikor éppen kanyarognak a hídra.
Itt élsz kőmagányba takarva és szemedből
kő-ámulat röppen szét a világba, ha
fáj is valami, ha rád hullik a hó és
bömbölni kéne, a torkod hang nem hagyja el
sohasem. Kő-bénaság szorítja az izmod,
a karmok kőbe maródnak, szétszaggatni. –
De nem, mégsem mozdulnak a mancsok, csak
a látatlan fog villan, mintha ölni akarna,
pedig nem mardossa a vágy, nem ugrik
kő-sűrűbe gyenge kő-vad után…
Itt élsz és lent, alattad a rakpart bús
köveit csapdossa a hullám, némán nyújtózik
a pillér összekötni Pestet és Budát.

Budapest, 1970


MESEVARIÁCIÓK


I
ÁLOM ÉS VARÁZSLAT

Zuhansz a semmibe, álom-sziklák közé,
Zaj nélkül, mint könnyű tollpehely.
Szemed lezárva, élő halott vagy,
Tested tehetetlen porhüvely.

Fölszállsz fénylő tengerek fölé,
Te vagy az ezüst sirály,
Átszeled a zendülő világot…
Álom-tornádó dobál:

Döbbent városok fölé kerülsz,
Hol csend van, füst és fájdalom,
Szétdúlt házak, kertek és utak,
Nincs emberség, nincs irgalom…

És új álom és új világ,
Tündérkertek, várak és paloták
Szép tündérek és szárnyas csikók,
Áldott nyugalom, béke és virág. -

S látod szerelmedet, elátkozott várban
Sárkány őrzi, s te lekaszabolod.
Lepattan a hetedik lakat is,
Kiszabadítod szép menyasszonyod…

Napsugár zárt pilláid közt feszül,
Széthullik álom és varázslat:
Esendő és fáradt ember leszel,
S megkezded köznapi munkádat.

II
ZUHANSZ A SEMMIBE
ÁLOM-SZIKLÁK KÖZÉ

Zuhansz a semmibe álom-sziklák közé
Zaj nélkül mint könnyű tollpehely
Szemed lezárva élő-halott vagy
Tested tehetetlen porhüvely

Fölszállsz fénylő tengerek fölé
A Nagy-Varázsló vagy a Sas-király
Átszeled a zendülő világot
Szédítő álom-tornádó dobál

Döbbent városok fölé kerülsz
Hol csend van füst és fájdalom
Hol nincs nevetés és gyerek-kacaj
Nincs emberség nincs irgalom

És új képek és új látomások
Tündérkertek elátkozott paloták
Varázsszőnyegen repülsz a csillagok között
Üldöznek vérszomjas Sárkánykatonák

Hátratekintesz Homlokodba nyíl repül
Széthullik Álom és Varázslat
Felriadsz verdeső szívvel látod a fényt
Hallod a szép békés madár-dalt

Budapest, 1970


MESE A MESÉKRŐL ÉS MÍTOSZOKRÓL
Juhász Ferencnek

Ősi mítoszok és mesék világa pördül, jajdul, örvénylik. Aranytollú Remény zengi bűvös megváltó dalát Arany-Palotában: szent énekét visszhangozza a boldog létezés fénylő arany-ezüst-gyémánt erdeje a Mindenség előtt, a Mosoly-Arcú-Ember, a Szenvedő-Arcú-Ember előtt. És boldog, boldog az Aranytollú Remény-Madár, gyöngykönnyek hullanak tiszta szeméből, körülötte csillagok ezüst csapatai suhannak. Szelíd virágok zúgnak mámoros zenét vörös, kék, sárga, fehér, lila bársonytrombitákon. És békesség árad és szeretett: fákba, lombokba, gyökerekbe, sejtekbe ívódik………...
És megjelennek tüzet okádó, vad Sárkányparipák, dübörögnek az égen, félelmetes szárnyuk villog-harsog a levegőben, hogy leszálljanak a Földre és fölfalják az Életet: Világosságot, Csöndet, Békét, Szerelmet, Boldogságot, Szépséget és Jóságot; hogy a Mindenség tűzben és vérben jajduljon, kígyók lepjék el a Földet, a virágokat férgek zabálják, az állatok beleit kiszaggassák, emberek millióit vérző húscafatokká alázzák és rothasszák bűzös dögökké. Úsznak az égen, hogy fölfalják a két legidősebb testvért, akik szerencsét próbálnak a három közül, hogy legyőzzék, levágják a gőgös csúf fejeket. Süvöltenek az égen átkozott Sárkányparipák, hogy Pusztulást, és Gyűlöletet hintsenek az Anyagba és az Emberi Létbe……………..
És eljön, eljön a Legkisebbik Fiú, a Mindenkit-Szerető, eljön és a Jóságos-Csúf-Banya kígyóvérben mosdatja, sárkánytejjel itatja, kezébe adja a Tündérkardot. S a Legkisebb Fiú megöli a gőgös-csúf Halál-Sárkányparipákat, kiszabadítja börtönéből a Holdat, a Napot és a Csillagokat. És Csönd lesz és Fény. Együtt táncol a Nap és a Hold, a Föld és az Ég. Együtt táncolnak az Emberek és Tündérek. A Legkisebb Fiú kézenfogja a legszebbet: – a Tündérek Királynőjét és virághajókon úsznak a Mindenségben, a Remények Óceánján, hogy a Megváltó Reményt megkoronázzák az Arany Palotában és Csillag Trónusra emeljék, hogy Örök-Szépség és Jóság, Boldog-Emberi-Lét ragyogjon szivárványszínű tündöklő sugarával. Hogy ne kelljen szenvedni, sírni, sírni, szenvedni, sírni, sírni és szenvedni: Mindenütt és Mindenkor virágozzék és áldassék a Teremtő Élet.

Budapest, 1970 / 2008


MESE AZ ÉJSZAKÁRÓL

Apró lámpa-bogárkák röpdöstek,
Sóhajtott, aludni tért az erdő.
Gyémántcseppek szikráztak az égen,
aranykráterbe zuhant a felhő.

Fekete kígyó tekerget: – az út.
Bóbiskoltak az útjelző kövek.
Füvet ringatott az illatos szél, –
És virágot ringattak a füvek.

Egy bozontos fán bagoly kuvikolt,
szúnyogok s békák rendeztek vitát,
távoli vonat hosszan füttyentett –
és mély álomba zuhant a világ. –

Kis szomorú csillagok könnyeztek
az égen, s kerültek egyre messzebb,
üzentek a hűs kozmikus csendből
milliónyi pihenő embernek. –

Pördült lassan a Nagy Göncölszekér! –
Csodás e nyári nyugalmas béke! –
Alvó rétre ködselymek terültek, –
békák táncoltak tücsökzenére!…

Zalakomár, 1970 / Budapest, 2008 november

ARANYTOLLÚ REMÉNYMADÁR

Aranytollú Reménymadár
Aranyszárnnyal csapongva száll

Aranyszárnnyal csapongva száll
Remény-magot remélve vár

Remény-magot remélve vár
Aranyerdő oly messze már

Aranyerdő oly messze már
Szárnya lankad száll egyre száll

Szárnya lankad száll egyre száll
Nem tudja él vagy holt-e már

Nem tudja él vagy holt-e már
A Mindenségben egyre száll

A Mindenségben egyre száll
Aranycsőrével magra vár

Aranycsőrével magra vár
Aranymezők fölébe száll

Aranymezők fölébe száll
Sötét Vadász puskája vár

Sötét Vadász puskája vár
Vigyázz madár Aranymadár

Reménymadár Varázsmadár
Aranytolla mezőre száll

Aranytolla mezőre száll
Sötét Vadász ámulva áll

Sötét Vadász ámulva áll
Aranytollat felvette már

Aranytollat felvette már
Örök-Sötétség bűne már

Örök-Sötétség bűne már
A fény szeméből messze száll

A fény szeméből messze száll
Aranymadár mezőre száll

Aranymadár mezőre száll
Reménymagot csipeget már

Reménymagot csipeget már
Reménymadár jóllakva már

Reménymadár jóllakva már
Szárnysuhogva az égbe száll

Szárnysuhogva az égbe száll
Reménymagvakkal telve már

Reménymagvakkal telve már
Megújult hittel egyre száll

Megújult hittel egyre száll
Aranyerdőbe visszaszáll

Aranyerdőbe visszaszáll
Boldog énekét zengve már

Budapest, 1987. május 10. /2008. december 15.

BABONÁK

I
Boszorkák lidércek
a korom sötétben
lópatás angyalok
suhannak az éjben

Szenteltvizet vigyél
éjjel az utadon
nem fog rajtad akkor
ördögi hatalom

II
Békává változott
a csúf vén boszorka
jámbor tehenednek
tejét mind megitta

Kergesd a seprűvel
Vasvillával döfd át
meglásd a tehened
finom friss tejet ád

Meghalt Mári néni
ő volt a boszorka
nem vért ad tehened
jó tejet naponta

III
Boszorkák lidércek
a korom sötétben
lópatás angyalok
suhannak az éjben

Halálmadár huhog
a reszkető szélben
házadra szállt hess hess
ki hal meg ma éjjel

Budapest, 1990. február 7

SZERELEM HÁLÓJÁBAN

I.
Indulj halász! – Te szertelen!
Titok vár rád a tengeren:

úszva, suhanva nesztelen,
mélységben lent. S a rejtelem

csodát és titkot zár magába! –
Indulj bűvös Szerelem Várba!

II.
Leszállt a mélybe titkot várva! –
És háló hullt a szép halászra:

aranyló, fénylő, bűvös háló!
Befogta őt! S szerelmet váró

Szép Tündérlány ím megjelent!
A lénye szabadulást jelent? – –

III.
Az Élet volt az édes csókja,
a halász itta fuldokolva!

A lány ölelte forrón, vágyban,
őrjítő, vad szerelmes nászban! –

Remegtek, sírtak, fuldokoltak: –
szerelem hálójában ringtak!…

A HARMADIK
I
Sziklapadon ült és sírdogált
egy fáradt öregember
aztán vette zsákját
s megindult a rettentő teherrel
míg vitte a terhet
magában mormolt keserű imát

II
Miért adtam Holdat
Napot és csillagot
Miért adtam tüzet
vizet és halat
Miért adtam állatot
növényt és virágot
Miért adtam erdőt
ligetet bokrokat
Miért adtam hegyet
völgyet és dombokat
Miért adtam asszonyt
szerelmet vágyakat
Miért lett a Mindenségből
bűn és kárhozat – – –

III
Az erdők lángoltak sírtak
fáklyaként sisteregtek
a Föld belei kifordultak
láva-kígyók tekeregtek
hegy és völgy egybeomoltak
lángolt a víz izzott az ég
emberek és állatok hamvadtak
szörnyű fekete porrá – – – –

IV
Az öregember zsákjában Nap
Hold és csillagok dübörögtek
szólt néhány szót elmúlt a zaj
a bolygók álomba szenderültek
és ismét mondott imát
bánatosabbat keserűbbet

V
Betelt a pohár
állj meg Föld
Mindenség
szűnj meg forogni
öreg vagyok időtlen
kit Istenné akartam
megölte önmagát
Pusztulj Világ
Pusztuljatok Nap Hold
és vibráló csillagok
bevégzem én is
fáradt vagyok gyönge –
Fogadj be Mindenség – – –
Fogadj be - Mindörökre

ÁTVÁLTOZÁSOK

Fáj a szívem fáj a karom
fáj az élet nagyon-nagyon

Szeretnék lenni sas madár
kire békés messzeség vár

Szeretnék repülni Napba
vissza hullnék nagy kalapra

Lennék rajta szép bokréta
szűz menyasszony kézbe fogna

Örömében megcsókolna
lágy szellőre felhajítna

Színes pillangóvá válnék
boldogan csapongva szállnék

Szállnék mint a gyors képzelet
várnának rám tündér-hegyek

Ottan hűs patakká lennék
szomjat oltó vízzé válnék

Belőlem kortyolna sok ember
s megszületne új lélekkel

Budapest, 2005. április 12;
2014. november 17.


FELHŐCSAPAT A FÖLD FELETT

Felhőcsapat a föld felett
suhanva száll s a képzelet
társul szegődve elrepül
bolond szíved lecsendesül

Gondolatod sebesen száll
erdő mező oly messze már
hófödte csúcsra felkerülsz
tündöklő fényben megmerülsz

Továbbrepülsz mint gyors madár
az óceán kéksége vár
és zöld sziget hol megpihenni
lehet és nem bánt senki semmi

MESE

Jégtűkristály-tenger fölött
Megdermedt ezernyi sirály
S a jégtornyos palotában
Trónján moccanatlan király

Kezében csillogó jégjogar
Szemében megfagyott a fény
Udvarában nem csendül dal
Hallgat a jégbe-zárt remény

Eljött eljött a tűzleány
Szemében a tűz csillogott
Szétroppant a kemény átok
És jaja messze harsogott

Jégkirályból lett tűzkirály
Rózsák lángoltak mindenütt
Szívébe lopta a leány
A világmegváltó derűt


PÁRÁS HAJNAL

A vízi világból felröppenő Madár
csőréből zöld füvet szórt a partra
s a füvek közé illatos virágokat
szárnysuhogásától fodrozni kezdett
a víz és kergették egymást a partig
locsogó hullám-tündérek
aztán a kéklő vízre szállt lubickolt
a Madár selymes gyolcs-ködbe
törölközött és tiszta szeméből
messzire sugárzott a vöröslő
hajnali fény


CICÁKRÓL
*
OLYAN HÁLÁSAK A CICÁK


Olyan hálásak a cicák -
bár nem tudnak ők beszélni!
Szeretetet, gondoskodást
az érző állat megérzi!

Sürgölődnek körülötted,
lábaidnál hemperegnek,
rád néznek és dorombolnak:
szó nélkül érzed – szeretnek!

ROXY CICA KISMAMA LESZ

Roxy két gyermeke már felnőtté vált,
mégis olyan védtelenek és anyátlanok!...

Szerénke, a leánya nem csatangol
a kerítésen kívül
nagyon messzire a háztól,
mert félelmetes kóborló kutyák
és még ezernyi veszély
leselkedik reája.
Inkább a tetőn napozik,
meg az asztal alatti széken,
a terítő leple alatt pihen.
Olykor az udvari asztalon
s a padon nyújtózkodik.

Testvére, a nagyra nőtt
Foltoska, a szép, fehér mellényű
hím cica él vele együtt,
mióta anyjuk, Roxy elhagyta őket
nyolc hónapos koruktól.
Immár három hónapja tán...
Foltoska már próbálná
megkörnyékezni Szerénkét,
de ő fújva, karmolva válaszol.
Így hát a Foltoska, a nagyfiú,
mint a csavargó fiú cicák –
óvatosan a környéken kóborol
lánycicát keresve!

Roxy, a teknőc-tarka kismama
elbitangolt, – talán egy környékbeli
idős asszony telki otthonába,
hogy kis örömet vigyen neki,
mert hízelgő és szép cica,
és cserébe tán kis eledelt is kap
a hála jeléül...

Ha kint vagyunk a telken:
sűrűn jön hozzánk,
nyávogva beköszön,
és várja a finom májpástétomot...
Csak hétvégén látjuk Roxánát
és nagyra nőtt gyermekeit,
ám bőséges száraz cicafalatok
vannak a hátsó faházikóban,
meg a zárt veranda néhány szegletében,
hova mindig visszajár a mami is...

Roxy cica kismama pocakja
már eléggé kövér,
benne kiscicák pihennek,
meg olykor úszkálnak, mocorognak.
Roxy még frissen felugrik
az udvar kerítésoszlopára,
aztán himbálódzó hassal
csámpázik felénk
finom falatokat követelve...
Sokat eszik, és többször is...

Olykor idegesen fúj a gyermekeire,
akik szintén egy tálból
ennének vele:
az egykori, szeretett mamával...
Most bizalmatlan, morog
és mancsával fenyegetőn csapdos,
mikor gyermekei félve,
óvatosan közelednek feléje...

Ő lesz majd az ősanya,
ki hasában hordozza picinyeit,
fürkészve kutat helyet
a nyugalmas szülésre.
Hozzám sündörög,
körbedörgölődzik és nyávog:
üljek le – és vegyen ölembe,
hol boldogan dorombol,
fejét fejemhez dörzsöli,
mancsát nyakam köré nyújtogatja...
Boldog és dorombol:
Érzi, hogy szeretem, szeretjük őt!
Mozgása még friss, de lassul,
teste és lelke teli izgalommal:
helyét kutatja,
hol boldogan, kínban
és biztonságban szülheti meg
majd apró kiscicáit!

Bicske, Galagonyás dűlő, 2014. március 30.


SZOMBATI TALÁLKOZÁS

Már azt hittem, hogy Roxy cicánk
másutt szülte meg kiscicáit.
Találgattam: ki segíthette,
hiszen könyörületre számít.

Mikor éppen így meditáltam,
köszönő nyávogást hallottam:
Roxy jött felém nagy hasával,
a fürgeségét megcsodáltam.

Jött himbálódzó nagy hasával,
s úgy csámpázott, mint egy manöken,
szemeit le nem vette rólam,
tudtam: dupla májpástétom kell!

Körbe sündörögte a lábam,
a farkát hetykén felemelve,
reám nézett: a finomságot
magának bőszen követelve...

Befalta a májpástétomot,
utána puha szőnyegre ült:
mancsával mosakodni kezdett,
és a jó gazdijának örült.

Budapest, 2014. április 12.



MACSKASORSOK

Vigyázz te ifjú kis cica,
életed nem csupa játék:
reád les a kóbor kandúr,
ezernyi veszély a tájék!
Kerítésen belük csak szép
játék minden civakodás
testvéreddel Roxykával –
kint a tét: – a megmaradás! –

Eljött a vég: – nem tudta azt –
küzdelmes lesz kint az Élet! –
Hiába várta testvére: –
Roxyka vissza nem térhet!...

Ment megkeresni Dundika
sűrű bozótban Roxykát! – –
S reá támadt a vad kandúr,
megmarta combjait s hasát!...

Vártuk, vártuk kint a telken,
s anyja sírva hívogatta!...
Este lett, hogy előkerült
s teste szörnyen összemarva! –

Anyja, Roxána kísérte
beteg, megmart kisfiát: –
járni alig tudott s feküdt
egy napot és egy éjszakát! –

Betakartuk, simogattuk:
dorombolt szemét kinyitva...
Dobozban feküdt és pihent: –
nem aludhatott több napja!. – –

Pont egy hete még vidáman
hízelgett s ölembe ugrott,
majd feleségemet ölelte
mancsával s úgy dorombolt...

Most beteg, bár erősködik:
sután felmászik a fára! –
Reménykedünk, hogy sokáig
büszkék leszünk – szép cicánkra!- –


                                                    Budapest, 2014. október 6. 19 óra


NÉGY CICA

Négy cica, négy cica fut már:
megláttak a telken!

Négy cica, négy cica fut már:
a házhoz igyekszem!

Négy cica, négy cica fut már:
lesz majd jó lakoma!

Négy cica, négy cica fut már:
gazditól adoma!

Négy cica, négy cica nyávog:
lábnál kanyarognak!

Négy cica, négy cica nyávog:
várják mit is hoztak!

Négy cica, négy cica boldog:
fal pástétomokból!

Négy cica, négy cica boldog:
mosakszik, dorombol!

Bicske, 2016. február 20,13 óra

TAVASZI PILLANATOK
A GALAGONYÁS DŰLŐBEN

A Nap a felhők között bujdokolt,
s a hűvös szél egyre erősebben
borotválta arcomat.
A szőlődrótokon a tavalyi tépázott
jelzőszalagok zizegtek a szélben.
A szőlősorok között álltam,
kezemben szorgos metszőolló csattogott,
vizsla szemekkel figyeltem a szőlővesszőket,
és szomorúan vágtam ki a széthasadt,
fagykár okozta szétfagyott vastag vesszőágakat.
A metszés gondos figyelmet követel,
hiszen a termés elsősorban ettől függ,
majd utána a rügyekből kihajtott új hajtások
válogatásától, aztán a permetezéstől...
Közben mindig is az időjárás a legnagyobb úr:
akár sok az eső, vagy nagy szárazság gyötri
a növényeket, miként az embereket is. – –
Figyelt és köröttem téblábol Reddyt,
a fehér-mellényű és arcú, vörösszínű hím cicám.
Nyávogott: – vegyem már fel és simogassam őt,
mert a simogatás és a szeretet
nemcsak az embernek kedves,
hanem az ártatlan, hűséges állatoknak is.

Budapest, 2016. március 12, 0 óra 25 perc.


ROXY KISCICÁI

Roxy cicánk több napja már
nagy pocakját himbálva járt,
várta ő és mi is vártuk,
mikor szül majd pár kiscicát.

Figyeltük, oly nyugtalanul
járt kelt a telki udvaron,
reméltük: a faházban szül,
ott biztonság van s nyugalom.

Vasárnap volt, Roxy sehol:
másutt szülte a sok cicát?
Ez járt fejünkben, s ültettük
a paradicsompalántát.
Az epret is kigazoltuk,
s raktam közibük táptalajt,
éppen, amint szorgoskodtam,
hallottam valami furcsa zajt!

A faházból macskamorgás
és kis jajdulást hallatszott,
azt gondoltam, hogy két macska
bent egymással viaskodott!

Odarohantam, s megláttam
Roxy cicánk riadt fejét,
amint fájdalmasan szülte
sok kis tarka kisgyermekét...

Bicske, 2016. április 24.

MIRKÓ HALOTT

A telki teraszra értem, -
és láttam
Mirkó cicát a dobozban, -
és vártam.

Úgy feküdt, mintha aludna,
ám nem élt: -
talán már két napja halott!
A szegényt

egy hete még simogattuk,
s dorombolt.
Ma azt hittem hogy csak pihen: -
pedig holt!

Mirkó cica kedvencünk volt, -
és szerény.
Miért is pusztult el? Miért?
A szegény!

Élt két és fél évet Mirkó -
szeretetben!
Magára mindig vigyázott
s megkedveltem!

Szomorú és fájó szívvel
eltemettem!
Mirkót a kedves, jó cicát -
elvesztettem!

Budapest, 2016. december 4, 1 óra 17 perc


TÉLI HELYZETKÉP CICÁKKAL

Oly hideg a tél, nagyon hideg,
az ember teste, lelke fázik,
nincs kedve a szabadba menni,
inkább a meleg szobába vágyik.

Ám mégis menni kell Bicskére,
ahol várnak kis és nagy cicák:
az étkük biztosan fogyóban,
a friss, langyos vizet is innák.

Hidegben vizük jéggé fagyott,
étkezés után azt nyaldosták:
mindig egy lyuk lesz a jégben,
mert a vizet nagyon kívánják.

Bicskére viszünk meleg vizet,
jó főt krumplit a sós levével,
dobozban meleg húspástétom: - ­
finom lesz majd apró kenyérrel!

Síkos úton telekre érünk,
várjuk a kis cica-bagázst: –
mikor megállunk Reddy biceg
hozzánk s várja a simogatást.

Körülsündörög s hóra fekszik,
így fejezik ki nagy örömét,
nyávogva vár meleg kajára,
figyelmesen nézi Erzsikét,

amint a sok meleg finomság
gondosan keverve összeáll,
az illatra a kis Roxy is
előkerül, – három hét után!

Csámcsogva esznek, inkább falnak:
meleg ételt egy hete ettek,
a száraz kaja fogytán volt már.
S a gondoskodó szeretetnek

úgy örülnek s isznak friss vizet!
Az életritmust megszokták már,
előre tudják: mikor jövünk,
sejtik ekkor Kánaán vár! –

Előkerül a Cirmi II,
az Ősmamira úgy hasonlít,
fuldokolva falja a kaját, – ­­
csak az öreg Roxy hiányzik ! – –

Nehéz a tél embereknek is,
s általunk lesz könnyebb a lét,
ha összefogunk és szétosztjuk –
az érző szívnek szeretetét!

Budapest, 2017. január 28, 19 óra


ARCKÉPCSARNOK
*
 MICHELANGELO

Mosolytalan-napok madarát etetted
gond és keserűség magvaival
áradó-öröm torkodból nem röppent
bántottad jaj szenvedő önmagadat
mégsem volt kenyered derékhajlító
könyörgés fájdalmas büszkeség vérző
rózsái kezedben égtek húsodból nőtt
és szívedben gyökeredzett a bánat
Próféta érintésedre élőt szültek a
kövek: tisztán jött világra szép testű
Dávid megszületett önmagad-képe
Bölcstekintetű Mózes s ha esténként
lepihentél sírtak alaktalan kősziklák
jöjj megszabadítani őket lebontani
jaj rideg kő-burkaikat


SZENT KORONA, SZENT KIRÁLYUNK!

Szent korona, szent királyunk!
Ezernyi gond közt találunk!

Miként fogad Európa? –
Gond volt akkor gond lett újra!

Ezeréves megmaradás:
szövetség, harc, cserbenhagyás…

Szent korona, szent ereklye:
állam-létünk győzedelme! –

Hit, reménység és szeretet
Átsegített lángok felett! –

Kell ez most is, mert a lélek
Hitehagyott emberré lett

Tétovázva keres, kutat:
Megtalálni az új utat,

melyen boldog lesz az ember
itt a Földön. – Nem a Mennyben! –

Szent korona, Szent királyunk!
Üdvözlégy hős Szent Istvánunk!

  A.B.F.R.A
*
Kölcsey Ferenc sírjánál
a szatmárcsekei temetőben

I
Csónakos fejfák
fekete könnyben
sámán arcok
büszke némasága
fekete gyászban
fekete csöndben
akár Húsvét-szigetek
rejtélyes szobrai

II
Csónakos fejfák
sötét erdejében
márványoszlopok
fehér karéja
alatta mélyen
háborog a költő
hiába sarjadt
szívéből az ének
mit őseink zengtek
mi pedig dúdolgatunk
harsogó gépzenére
- - - - - - - - - - - - -

III
Bármely gond nyomasztja
szívünket s agyunkat
hisszük hogy egyszer
szétroppan az átok

Dolgos nép vagyunk
„Balsors akit régen tép…”
s ha nem marjuk egymást
lehet akkor másabb

emberibb jövőnk s a
fejfákon szunnyadó
titokzatos rejtjel
mának szóló üzenet:
A.B.F.R.A.
!
A
Boldog
Feltámadás
Reményében
Amen


ERKEL FERENC

Erkel Ferenc! Te hazafi!
Neved az Isten áldja!
Zenédre zeng a Himnuszunk: –
magyarok szent imája…

„Hazám! Hazám! Te mindenem!…”
Zengi érctorokkal Bánk,
és átérezzük milyen szép
sorstól üldözött Hazánk.

Igen! – Megáldott s átkozott
Egy évezred kísért el! –
Add Uram, ne kelljen többé
áztatni testét vérrel!

Bicske. Galagonyás dűlő, 2007. augusztus 7.

ZENE
*
Bartók Béla emlékére
*
Ritmus beszéd te édes zene
Lélek Atlantisz szép üzenete

Szemek tüzének titkos éneke
Ezernyi idegszál zengő élete

Rendezett hangok gyönyörű rózsái
Szívünknek boldog zenélő órái

Rezdülő lelkünk hangodtól árad
Szunnyadó testünkben élesztesz vágyat

Ritmus beszéd te édes zene
Lélek Atlantisz szép üzenete

Zengj hát örökig zengj te édes zene
Reményünk vigaszunk – zene zene zene

Budapest, 2007, augusztus 12, 13 óra 30 perc

GONDOLATOK
VINCENT VAN GOGHRÓL

Huszonhét éven át
sok mindent csinált,
mert azt sem tudta,
hogy mihez ért…
És rajzolni kezdett,
meg festeni –
ekkor a szikra, az isteni
kipattant fejéből
és festett sok szép
napraforgót,
melyeket azóta csodál
az egész világ,
mert hozzá hasonlót
senki sem alkotott,
csak kísérletet tett
a szép varázsra. –
*
Aztán rajzolt és festett
és iskolába járt,
professzorától
biztatást alig kapott,
csak megvetést:
tehetségtelen!” –
volt a súlyos,
felelőtlen vád.
Párizsba ment –
és megfestette
a sok csodás
francia tájat,
s hiába volt zseni,
koldus maradt
és rettentő fáradt. –
*
Hiába ment Arles-ba,
nem volt kegyelem:
a szegénység
és az őrjítő betegség
kacagva üldözte
halálba.

Budapest, 1993. január 13.

MAGÁNYOS CÉDRUS

Gondolatok
CSONTVÁRY KOSZTKA TIVADAR
emlékére készített,
az MTV 1 által sugárzott
dokumentumfilm kapcsán

*
A tengerparton áll a cédrus –
magányosan…
Vihar tépázza ősi ágát,
mormol a tenger,
harsog a szél,
ágak végén hajlongnak,
suhognak, sírnak –
zöld-lombú legyezők!

Egy elszáradt cédruság –
hosszú, fehérnyakú
karcsú madárként kémleli
a tengerpart homokdűnéit.
Háta mögött a fatörzs
kúszik az ég felé, –
s mintha egy tőr döfte
volna át testét.
A fölfelé igyekvő törzsből
sovány karok nyúlnak szét,
hogy aztán szétterüljenek
sok, apró kis ágacskákra,
melyeknek végén leng, táncol a zöld.
Legfölül: a fa tetején
fénylő selyemként lobog a lomb! –

A messzi távolban,
a haragos-kék tenger fölött
szétterül hatalmas zöld folt,
még távolabb – a horizontnál
gyolcsfehér szalagon átvérzik egy felhő. – – –
És hol van a Mester?!
Ó, hol van a Mester?
A Mester – ki őrült szenvedéllyel
alkotta a színek káprázatát?! – –

Ó, hol van a Mester?!
Kinek lázasan munkálkodó
ecsetje nyomán feltárult
Kelet meséje, Baalbek,
Thaormina és Athén Akropolisza,
a mosztári híd,
Erdély sziklás hegye, s völgye,
ősi romok szépségének döbbenete: –
melytől harsog a lélek
és pezsdül a szív! – –

Ó, hol van a Mester?! –
Hol nyugszik a csontokká fogyó test?! –
És nyugszik-e egyáltalán?! – –

Ó, Mester! – Nyugszol-e egyáltalán?!
Hisz negyvenévnyi pihenő után
a hálátlan kor, s a temető
hálátlan, balga vezetője –
több mint fél évszázada –
közös, jeltelen sírba temetette,
megalázta fénylő csontjaidat! –
Mert nem akadt ember,
ki megváltotta volna sírhelyedet
újabb évtizedekre! – –

Ó, Mester! – Nyughatsz-e békében?
Te békétlen, lázadó zseni-ember?!
Nyughatsz-e az óbudai köztemetőben –
Vagy valahol? –
Mindörökre!? – – –

Budapest, 2010. február 15.


 VERS AZ ÉRZELMEK 
ÉS GYÖTRŐDÉSEK ATYJÁHOZ
- Ady Endre emlékére -

Szeretlek dicső hős
Bonyolult érzelmek atyja gyönyör és kín
mélységes kútja
kit annyiszor gyaláztak mert teljes volt emberséged
Ezergondú Ember
Szétmetszetted szívedet fénylő darabkákra hogy küzdelem
égő oltáraira tedd feltárt tiszta világod
Párizs konok szerelmese Léda ölének gyötrődő rabja
Csókok és könnyek hűséges bajnoka belőled vétettem
Érzem gyötrődő éjszakáidat halálfélelem csont-karjaiba zár
és Párizs utcáin járok Veled vacogva és szent gyötrődésben
Veled
ki ámulat gyönyörű nőit ölelted félve és alázatosan
Hatalmas félisten szavak és értelmek igaz tudója szeretlek
Halott tanítóm tudom vért izzadtál
mint Krisztus mikor kerested a szavak legmélyebb értelmét
Szeretlek
a Szépség igaz hódolója az Élet hűséges-hűtlen szerelmese


AZ IFJÚ KRÚDY GYULA

Az ifjú Krúdy Gyula
Nyírségből indult messzire,
és Szindbádként utazott
a Nagyvilágnak végire…

Gyermekkorában hallgatta
nagyanyja szép meséit,
és íróként ez kísérte
az utolsó igéig.

A valóság és álom
írásaiban szövődött,
szóképek, hasonlatok,
jelzők csodája özönlött,

s a történetek mívesek,
bármiről szólt a szerzemény
– ételről, tájról, nőkről –
maga a tiszta költemény. –

Köszönöm Krúdy Gyula!
Tudom szenvedtél oly sokat,
legyőzted, aki bántott: –
irigyeket, gonoszokat!

Bicske. Galagonyás dűlő, 2007. augusztus 7.


     JÓZSEF ATTILA EMLÉKÉRE

Békétlen kor mindig vért kíván,
Széttördel tiszta éjszakákat.
Csattogó kerék szétzúz agyat,
Csontot, velőt és csigolyákat.-

Nem lettünk Hozzád hálátlanok,
Mint a Kor, mely űzött halálig:
Igazat szól minden szavad,
Levegőnkké, vérünkké válik.

Szisszennek sebzett köznapjaink,
Szorítanak fájó bajaink,
Mint bordák a szívet, de hitet

Adsz igaz Értelmet. Szép szavad
Tiszta érzelmet is szül, milyet
Embernek szenvedő ember ad.

IDŐUTAZÁS
In memoriam Pék Pál

Puha kézzel arcomat simítja
az éj, s a szél altatót dúdolgat.
Hallgatom a szívem dobbanását.
Kinti és belső hangok varázsa
a múltba ringat.

Elröppenek szülővárosomba,
ifjúságom szent küzdő terére. –
Pironkodva hallgatom a költőt,
amint okít a versírásnak
művészetére,

miként kell szavaknak erejével
sorokba fűzni sorsot, életet,
érzelmek viharát csitítani,
fegyelmezni és szabaddá tenni
ritmust, rímeket…

Boldog kín ifjan hinni, küzdeni,
remélni, tenni, szeretni, adni,
világot megváltani, s végül
évtizedek múltán felnőtt fejjel –
tisztán maradni.

Budapest, 2008. szeptember 16.

KÉPEK VILLANNAK
- Lator Lászlónak -


Képek villannak a sűrű múltból. –
Szülőföld integet: –Tiszasásvár. –
Háború, láger, vagon, menekülés,
elhagyott otthon. – S hazataláltál!

Makón a pléhtányéros szegénység
fogadott, s az ismét meglelt család.
Nagymama bölcs, féltő tekintete
kísérte verseidet – s új hazád.

Eötvös Kollégium, új barátok:
Fodor, Domokos. – Ám a konok lét
köréd fonta nyálkás hínárjait: –
S te hittel küzdöttél verseidért.

Megszülted az Őserdőt, ám soha
meg nem jelenhetett míves könyved.
Megbízhatatlan! – Kegyetlen a vád! –
Kifelé, befelé folyt a könnyed.

Tanár lettél és Körmend fogadott
áldott, szép emberi melegével.
Hálás diákok itták szavaid –
és érett asszony várt szerelmével. –

Eljöttek végre az áldott évek,
melyeket kegyes Budapest adott.
Világ költőinek sok éneke
őrző oltalmaddal szárnyra kapott.

Irodalom és költők papjaként,
hang és kép hatalmával a versek
titkaiba avattál bennünket. –
Lyukasóra – felelni sem kellett.

Létünk az egyetlen lehetőség! –
Régóta tudtad már a bölcs igét. –
Ki szeret, szenved, küzd, dalol, remél –
az leli meg emberségét, hitét.

Budapest, 2008. november 13.


SÍRNAK AZ ANGYALOK
Sellei Zoltán síremlékének avatásakor

   Sírnak az angyalok
 hideg téli szélben
       szomorú sós könnyük
    megfagyott az égbe

                           Hullj az égből hullj csak
                 hófehér csillagom
                  csillapítsd a kínom
                  balzsamos irgalom

    Hófehér csillagok
fekete esernyőn
      zizegnek kopognak
     fájdalmas esengőn

                   Hulljatok az égből
                       angyalok hó-könnye
                     velünk él az Ember
                        velünk – Mindörökre

Dunakeszi, 2008. november 29.

AZ ÍRÁSTUDÓ HATALMA
*
Fodor András születésének
80. évfordulója emlékére
*
Akit Isten áldott vagy vert,
mert írásra adta fejét,
annak lelkében dörömböl
és zokog a világ ezért.

Kiröpteti csillagait: –
szavak alkotta szép zenét,
és mondatok hatalmával
szétosztja a szeretetét. –

Ki önzetlenül, mindig ad,
és semmit se vár mindezért –
sokat ad, mert arra buzdít:
Ne add fel soha a reményt! –

Akit Isten áldott vagy vert.
mert írásra adta fejét,
annak lelkében dörömböl
és zokog a világ ezért.

Budapest, 2008. decembere

SZÍVÉBEN LÜKTETETT
A PANNON-TÁJ
In memoriam Tüskés Tibor -

Születési hely: „Balatonszántód”. –
Írták az ősi papirosba,
pedig e hely sohasem létezett:
Szántódpusztán hozta sikongva

a világra a törékeny anyja
egy őrházban, hol kattogó sínek
hallgatták a csecsemő sírását
és zöld nád között pihenő vizek…

Növekvő gyermeket vasparipa
pöfögve vitte Nagykanizsára,
hol állomás mellett élt a család,
s Vécsey úton volt iskolája.

Járdán ingó, sok vöröslő tégla
hányszor szörcsögött eső vizétől,
mikor Tibike sietett haza,
s nadrágján sár lett fröccsenő létől?

Ó, hányszor érezte a Pörzse pék
friss kenyerének áldott illatát? –
És ahogy nőtt a gyermek – kitárta
előtte a világ sok ajtaját! –

Gimnázium, majd Pesten egyetem.
Vágya: Pannon tájon legyen tanár! –
Sok, figyelő diákszem várta őt
és várta ismeretlen Dombóvár

Majd az öttornyú város ölelte
keblére az újonnan jött fiát,
hol sok szenvedés, öröm és kudarc
acélossá tette akaratát.

Szerkesztőt lélekölő harc várta:
gáncsolták fent és lent – kezdetétől…
JELENKOR országos hírű lappá
lett a szorgos igyekezetétől!

Miként Baranya, Somogy és Zala –
Szívében lüktetett a Pannon táj:
feltárta a szépségét, regéit,
s tudta – Kanizsa mindig haza vár

Hittük – a dolgos nyolc évtizedét
együtt ünnepelhetjük jövőre! –
Ám a sorsa másképp rendeltetett: –
Öleli Pécs és Kanizsa földje!

Budapest, 2009. november 13.


AKIK IGAZGYÖNGYÖT SÍRNAK
- Csordás János költő, tanár, népművelő emlékére-
*
„…És ők azok, akik egy életen át másokért dolgoznak,
akik két végén égő gyertyaként emésztik el erejüket,
akik igazgyöngyöt sírnak fájdalmukban.”
(Tüskés Tibor: Csordás János emlékére)
*

Budán megszülettél, szívedben reménnyel,
zalai szülőktől kapott szép erénnyel. –
S visszavágyott a vér oda, honnét indult,
oda, hol szegények bús lelke feljajdult,
oda, hol a Kerka vize úgy csillogott,
mintha ő fürdetné Napot, sok csillagot.
Lelkedbe szűrődött gyermekkor szépsége:
erdők, lombok, rétek ringató zenéje,
rekettyések, füzek ősi szép meséje,
manók, boszorkányok, babonák lidérce. –

Az embernek lelke mind messzebbre vágyik:
megismerni világ titkait, csodáit!
Ősi regék, mesék szívben nem csitulnak,
őrzik, majd kitárják a sokszínű múltat:
versek, cikkek, drámák sorra megszülettek,
a regös énekek kinccsé üdvözültek. –
Tanár, költő, apa: nehéz szentháromság,
hordozni terheit, s védeni a bástyát!…
Merenye, Magyaród, szép zalai falvak:
kutattad kincseit, s mindezt mind megírtad!

Gyönyörű szerelem emelt tenyerébe,
három szép virágot adott örökségbe. –
Ám az örömöket bánat csorbította:
Apát, mamát, asszonyt Isten szólította! –
„Gyász és szerelem” kísért életedben:
sokszor imádkoztál szomorú csöndedben,
sokszor elhallgattál, s megszólaltál újra,
fölzengett lelkednek bánatos-mély húrja. –
Őrizzük emléked! – Kik bánatban írnak: –
lelküknek mélyéből igazgyöngyöt sírnak!

Budapest, 2010. október 25.


KÖLTÉSZET HATALMA
                                                          - Juhász Ferenc köszöntése -

                                                           Sárból, csöndből elindultál
                                                               csillag-korállos egekig
                                                            Költészet bűvös páncélja
                                                                       hű kísérőd
                                                             küzdelmes csataterekig
.
                                                          Fagytól, tűztől, gyarlóságtól,
álnoktól sohase féltél.
Aranykard fénylett kezedben:
a tiszta szó.
Örök hatalmat reméltél.

Megváltó szavak erejében
bíztál, mely tisztán csillogott.
Tűzben-jégben-fürdött szíved
gonosz miatt
ó, hányszor, hányszor zokogott.

Jajdultál Krisztus-emberként,
űztek éjszaka képei:
atomhalál víziója
közt vergődtél,
téptek modern-kor rémei.

Galaktikákba repültél
és parányi atomokba.
Teremtettél szép szavakat,
s büszke voltál a
méretlen nagy hatalomra.

Mitosszá üdvözült anyácskád
emléke minden sorodban:
Ő volt a Megváltó Remény,
mikor éltél
búsan Hallgatás Toronyban.

És a költészet varázsa
újra fölrepített az égig.
Csodatáltossal suhantál
és száguldasz
az idők végezetéig.

Budapest, 1988. január 5.


HAT ÉVTIZED EMLÉKE
Barcs János köszöntése

Gyermekkor boldog s kesernyés évei
ifjúkor riadt szerelme háború csörtetése
rikoltó vadlibák feleselése rekettyések
békazenéje Dráva-parti nád és fűzfatenger
suhogása Barcs menti ősborókás gyantás
illata somogyi tölgyesek hűs világa
akácosok virágfüzérei riadt szarvasok
iramlása roggyant ősi falak könyörgése
ifjan teremtett téglafalak vöröslő erdei
magyar horvát szerb énekek és szavak
litániái szikla akarat villámlásai
őszinte emberség ragyogása elégedetlenség
pattogó ostora megnyugvás csöndje
a béke reménye és az igazság reménye
ellenségek kancsal vicsorgásai lelket sebző
kipallérozott firkászok fennkölt fecsegése
városban vergődő falvak csöndjébe menekvő
FALAK OLTÁRÁN áldozó nyugtalan ember
kinek ujjbegyébe belémart sokezer tégla
és mégis építkezett mert így rendeltetett: –
mind eljött köszönteni a költőt – – – – –

Dúdolgat és kólózik hat évtized emléke: –
s a Dráva felől hallik szép tamburaszó

Budapest, 1987. július 11.


TÁNCOL VÍGAN A TÁNCOSPÁR

Érchegyi Ildikónak és Zséli Mihálynak,
Az Állami Népi Együttes egykori szólótáncosainak

Táncol vígan a
táncospár
csizma koppan a
padlón már


Ugrik szökken
mint a madár
röppen a szoknya
pördül a lány


Pördül a lány
és röppen a dal
szép piros ajkán
huj huj ihaj


És a legény is
dalra fakad
pörgeti párját
majd megszakad


Táncol vígan a
táncospár
csizma koppan a
padlón már



EGYSZERŰSÉG, SZÉPSÉG, TISZTASÁG
*
Antalfy István költőnek, lelki rokonomnak, bátyámnak
Átível fölöttem az élet” címmel megjelent kötetének
köszöntésére
*
Egyszerűség, szépség, tisztaság:
manapság oly fájó ritkaság
ebben a kusza, zagyva világban.
Oly kevés az ember, ki virágban
látja a derűt, a tiszta csendet.
Nem a káoszt imádja – a rendet,
nem harsogást kíván, hanem csendet.

Egyszerűség, szépség, tisztaság:
manapság oly fájó ritkaság,
s ha találsz barátot – és embert,
ki meglátja cseppben a tengert,
szíved megbirkózik a jajjal.
Köszöntsed őt ölelő karral,
Köszöntsed ölelő szavakkal.

Budapest, 2005. június 16.

IDŐROSTA
*
Mészáros Ferenc tanár úrnak,
fogadott bátyámnak ajánlva
*
Ha az ember egy éves lesz,
a szülők sóhajtanak: –
Ezt is megérte!

Ám ha már tíz év a summa,
amely nyomja válladat: –
boldogak érte.

Ha húsz évedet ünnepled,
szerelmed is veled van: –
A szemed fénye!

Harminc évesen azt látod,
az élet oly küzdelmes: –
harcoltál érte.

Negyven évesen már fontos
A mindennapi kenyér,
s a családod léte.

Ötven évesen a család
bővül, vejed van, menyed
és bele véve

az unokákat: – hatvannal
megy az országúton a
nyugdíjak éve.

Hetvenévesen az ember
emlékeit megszűri: –
csak a jót látja!

Hetventől vigye az ördög
a múlt rossz emlékeit: –
a fene bánja!

Bicske. Galagonyás dűlő, 2007. július 15.



A SZAVAK HATALMÁVAL
- A 85 éves Antalfy István költő köszöntése -

A nyolc és fél évtized
úgy elszállt, mint egy sóhaj!
Volt benne öröm, bánat,
megért siker és óhaj. –

Istent szolgálni indult
egy ember, fénylő hittel,
kit a világháború
orosz rabságba vitt el.

Szenvedés volt a láger! –
Ám az írás és a hit –
táplálta hazatérés
áldott, szép reményeit! –

És a romokból kellett
építeni új hazát.! –
Most is hű felesége
segítette – s a család! –

Gyűltek a versek, a mesék.
Jöttek küzdelmes évek,
Isten próbája volt: –
megbocsát-e a lélek?!

Bűnbocsánat vezette
e szelíd, igaz embert, –
de sohasem feledte
a háborút, a fegyvert!

A szavak hatalmával
hirdette a tiszta igét:
boldog az, ki szereti
az embert, Istent, hitét!

Ladánybene, 2009. szeptember 18.


ELMÉLKEDÉSEK
GYÖRGYPÁL KATALIN
SZÜLETÉSNAPJA KAPCSÁN

Miként régen a mesterlegények,
ifjúként bátran gondolt egy nagyot: –
kis vitorlázó repülőre szállt,
hogy felhők fölött nézze a Napot.

Tinédzser volt még és azon ámult,
miként kering a szép felhők fölött.
Lentről bégető birkák bámulták:
„Mi a fene száll ég és föld között?”

Nem is tudták a balga állatok,
milyen veszélyt jelent a gép s a föld;
recsegve landolt közöttük a gép
és néhány bégető bámészt megölt. –

Évek szálltak, hősünk elmélkedett:
tudni akarta a gépek titkát.
Kievbe ment, hogy majd megfejthesse
a mozgató automatikát…

Gépészmérnökként meg izgatta a
világot átszövő politika,
mely uralja az embert s a gépet. –
Így lett a politika doktora…

Ám mit számít a sok-sok tudomány,
ha sínylődik az emberi lélek! –
Őseinek génje vezérelte:
s így íróvá és szerkesztővé lett…

A KLÁRIS sok léleknek ad gyógyírt:
ki írja vagy olvassa sorait,
esély kap ki csak ízlelgeti még
a lírát vagy már issza a borait. –

A hősünk most már boldogan szálldos
lovagként fehér Pegazus hátán:
hátizsákjában 60 kő lapul! –
Nem baj! – Kacag a Napot csodálván!

Budapest, 2009 februárja


AZ IGAZI MŰVÉSZ
Keres Emil Kossuth-díjas színművésznek

A lelkében már zsongnak a bűvös szavak,
megfontoltan, lassan lép a pódiumra,
kissé görnyedve jár, megáll és megfordul:
teljesen készen áll a nagy varázslatra!

Cantata profána feltárul előttünk,
a szavak és a hangok képekké állnak:
a nagy művész láttat, könyörög és vádol,
krónikása mondánk kilenc szarvasának!

Az igazi művész minden rezdülését
érzi s átadja az ősmagyar mondának,
tiszta példája a lélek küzdelmének:
szavak hatalmával alkothat csodákat!

Budapest, 2014. április 1.


A FOTÓMŰVÉSZET VARÁZSA
Kiss András kecskeméti fotóművésznek


Tűnő pillanatot láttat az egészből,
aki fotós szemmel nézi a világot.
A szeme, akár a gépnek objektíve:
közel hoz távoli mezei virágot...

Soktitkú emberi arcban meglátja azt,
amint örül, nyugodt, küzd, szenved a lélek. –
Az igazi fotós mindig visszaadja: –
miről beszélnek ezek a rezdülések!

Amikor a fotóművész megmutatja
az emberi testnek mezítelenségét,
tudja mi az, ami csodás vagy esendő: –
képekben láttatja a sokszínűségét!...

Ember, természet, sport vagy a szép szülőföld:
bármilyen téma kerülhet lencsevégre,
a fotózás akkor lesz művészi, mikor
nagy ámulattal tekinthetünk a képre! –

Sok minden van az Emberért – és általa,
mikor bármit meglát mindig azt reméli,
hogy megőrzi a szent pillanat varázsát: –
aki a világot fotós szemmel nézi!

Budapest, 2014. április 24.


A ZENE HATALMA

*
Banyák Gyulának, a fiatal, tehetséges
kunszentmiklósi jazz-zongorístának ajánlom

*
Lélekből indult üzenetre
táncoltak a fürge ujjak,
zongorából áradó hangok
fogadó szívekbe hulltak.

A dallamok mívesen zengtek,
és egymáshoz idomultak:
fájdalmakat és örömöket
pontosan idézni tudtak.

A zongorazene varázslat:
elmondja mit nem tud a szó,
képzelet bűvös szárnyalása,
és hatalmával gyógyító!

A zene titkos mélységeit
keressük: értékes kincset!
S ha szép akkordokat találunk,
megleljük bensőnkben Istent!

Budapest, 2016. május 16, 1 óra 20 perc


RENDSZERVÁLTÁS
*
  IDŐJÁRÁS JELENTÉS

Süt még a nap, tornyosul már a felhő,
Az ember abban bízik – meg nem ázik,
Hisz van nála esernyő.

Dörren az ég, süvít sokféle szél,
Hogy honnét fú? – Még nem tudni, mindenki
Összevissza beszél.

Egy hirtelen szél esernyőd kifordítja,
Fázol és vizes leszel, meg sáros .Mehetsz
Utadon sárral rondítva!

Tócsákban a hullámok fodrozódnak,
Erdők fái nyögnek a változékony
Szélben ,meg hajladoznak.

Ezer tócsa szabad ország lettünk!
Pocsolyákból búsan visszatekint
A világ. – Jól befürödtünk!

KI A MAGYAR ?
(Variációk egy
meddő vitára)

Az a magyar
magyar magyar
aki magyar
magyar magyar

mert aki nem
magyar magyar
az nem magyar
magyar magyar

s ki nem magyar
magyar magyar
az nem igazi magyar
magyar magyar


ELADÓ AZ EGÉSZ VILÁG

Októberi csendes napsütésben
elmélázom – : virít sok őszi virág.
Feldübörög alkalmi árus hangja:
„Burgonyát tessék, hagymát:
makóit, télállót, lilát!” –
Eladó az egész világ!

Eladó az egész világ:
eladnak üzemet, gazdaságot,
eladó az áram, a víz,
eladó minden mindegy mennyiért,
aranytojást tojó tyúkokat
eladnak pár forintért fillérekért.

„Burgonyát tessék, hagymát:
makóit, télállót, lilát!” –
Eladó az egész világ!
Ami miénk volt, az nem jó,
úgy jó, ha a miénk másé,
az államiban találnak hibát.

Az elavult a vevőnek nem kell.
a menő, a modern: az oké.
A haszon legyen a szent magántulajdoné,
a csőd, a deficit a honé!
Eladó az egész világ! - - -

„Burgonyát tessék, hagymát:
makóit, télállót, lilát!” - - -

Eladó az egész világ?!


MODERN MESE (?)

A régi mesék hősének
viszonylag könnyű dolga volt.
A sárkányok ellen küzdve
tudta hány fejet kaszabolt. –

Modern korunknak sárkánya
veszélyes, mert láthatatlan
és ezernyi testet ölt fel:
a feje levághatatlan.

Gyakran báránybőrbe bújik,
felfalni az egész nyájat –
vagy Tőke-hínárként mélybe
húzza megszeppent Hazánkat!

Budapest, 2009. szeptember 16.


JELSZAVAK

Éljen a pluralizmus!
Éljen a szociális piacgazdaság!
Éljen a privát
szociál-kapitalizmus!
Éljen a szabad, demokratikus
parlamenti és önkormányzati választás!
Le a neo - és posztsztálinista
politikusokkal, gyárigazgatókkal,
szövetkezeti és tanácselnökökkel!
Le a múltból itt maradt mindenkivel!
Le a konjuktúra lovagokkal és
köpönyegforgatókkal!
Éljen a józan ész!
Éljen a szaktudás és a pártatlan
népszeretet, amely boldog világot
ad édes hazánknak!
Éljen a szabad, független, boldog
magyar nép!
Éljen a szabad, demokratikus adófizetők
boldog sokasága!
Éljen az első szabad éljen!
Éljen, hogy korgó gyomorral várhatjuk
reményteljes, szebb jövőt!
Éljen, hogy eljött a mi mennyországunk!
Éljen, hogy az elvtársból urak lettünk!
Éljen, hogy nincs munkahelyünk!
Éljen a szabad, demokratikus
munkanélküliség!
Éljen a demokratikusan veszekedő
parlamentünk!
Éljen a parlamenti ülésekre el nem járó
képviselők sokasága!
Éljen! Éljen! Éljen szabad nép –
ha tud miből!

Budapest, 1992, július hó

GYEREKSZÁJ 2002-2006

Mi megint megnyerjük a választásokat. – Beeeeee!
Nem is Ti nyeritek meg a választásokat, hanem mi. – Beeeeee!
Ti csalással nyertétek a választásokat, ezért megóvjuk. – Beeeeee!
Hiába ugráltatok, Mi nyertük meg a választásokat
és betemetjük az árkokat. – Beeeeee!
Mi meg kiássuk az árkokat. – Beeeeee!
Mi létrehozzuk az üvegzsebeket. – Beeeeee!
Mi meg összetörjük az üvegzsebeket. – Beeeeee!
Mi több sztrádát építettünk, mint Ti. – Beeeeee!
Tinálatok több kátyú van, mint Nálunk volt. – Beeeeee!
Mi nem emeljük a gázárakat. – Beeeeee!
Mi meg csökkentjük a gázárakat. – Beeeeee!
Mi csökkentjük a munkanélküliséget. – Beeeeee!
Mi meg megszüntetjük a munkanélküliséget. – Beeeeee!
Nálunk száguld a gazdaság. – Beeeeee!
Nem is igaz! Az ország csőd szélén áll. – Beeeeee!
Mi a 100 lépéssel megoldjuk a problémákat. – Beeeeee!
Az nem is 100 lépés, hanem 100 tyúklépés, tyúkésszel. – Beeeeee!
Mi nem beszélünk, hanem cselekszünk. – Beeeeee!
Nem is igaz! Ti csak Dumakormány vagytok. – Beeeeee!
Mi megmondunk a Bush bácsinak,
hogy csúnyák vagytok. – Beeeee!
Mi meg megmondunk az Barosso bácsinak,
hogy csaltatok a költségvetésben. – Beeeeee!
Mi sok pénz hoztunk az Európa Uniótól. – Beeeeee!
Mert Mi mondtuk, hogy adjanak sok pénzt- Beeeeee!
Ti olcsón privatizáltátok az állami gazdaságokat. – Beeeeee!
Mi nem engedtük privatizálni a kórházakat. – Beeeeee!
Mi meg sikeresen privatizáltuk
a Budapest Airport-ot. – Beeeeee!
Ti megfigyeltetek bennünket, csúnyák vagytok. – Beeeeee!
Ti meg ránk küldtétek a Magyar Vizslát. – Beeeeee!
Nem is igaz! Nincs is ilyen kutyánk, ez rágalom. – Beeeeee!
Lelepleztünk benneteket! A Ti kölyketek volt
a Magyar Vizsla. – Beeeeee!
Na és! Hajrá Magyar Vizsla! – Beeeeee!
Mi nyerjük meg ismét a választásokat. – Beeeeee!
Nem is Ti nyertek a választásokon, hanem Mi. – Beeeeee!

Budapest, 2006 január 15.


PILLANATKÉPEK

Villan az égbolt
Verdes a zápor
Ázott levélkék
Hullnak a fáról

Táncol a porban
Pördül kacagva
Műanyag flakon
Korunk kacatja

Zacskó-madárrajt
Kerget a vad szél
Ó szép világ mondd
Mondd mivé lettél


MEDITÁCIÓ BAJOKRÓL,
BÁNATOKRÓL

Milyen az, mikor a láva
rázúdul a békés tájra?

Milyen az, mikor a szálfa
döngve dől az éjszakába?

Milyen az, mikor a házra
rátelepszik szívek gyásza?

Milyen az, mikor az árva
rádöbben az árvaságra?

Milyen az, mikor a gyáva
menekül az árulásba?

Milyen az, mikor a hála
hálátlan hálátlansága?

Milyen az, mikor a lányka
sír és reszket meggyalázva?

Milyen az?! – Mondd, Okos Ember,
ha isteni szeretettel

híján vagy, – s mint Sors csapása: –
úgy zuhan lelked halálba?!...

Budapest, 2013. július 25.


MILYEN IDŐKET ÉLÜNK?!...

Milyen időket élünk?!...
A tolvaj kiállt rendőrért,
s közben markában jókat röhög,
mert tudja jól:
azt mondják tolvajnak,
kinek kabátját éppen Ő lopta el!

Milyen időket élünk?!...
Az önzés és harácsolás acélszögeivel
keresztre feszítik a tisztességet!” –
össznépi játék
honatyáink körében,
s ki száz meg százezreket rabol,
bírája lészen annak,
akit a szükség
garast rabolni kényszerített!”...

Milyen időket élünk?!...
Mikor az igazság az: amit mi mondunk,
mondják a „tévedhetetlenek!”...
Csak mi vagyunk angyalok!...
Az ellenfél gonosztevő,
aki mindent elrabol édes Hazánktól! –

Milyen időket élünk?!...
Mikor az ember
ezerszer is átgondolja azt,
hogy mit is mond kollégája előtt,
mert hátha egy „hithű pártbesúgót”
avatott be őszinte gondolatába,
s a munkahelye bánja azt?!...
Milyen időket élünk?!...
Mikor a „malac nem ellett annyit”,
mint amit a statisztika világgá kiáltott.
A levél-, és szemét sepregető,
a gazgyomláló és a fűnyíró meg örüljön,
hogy éppen van mit csinálnia! –

Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy lealjasult...”,
hogy barátját, családját, és egykori társait
a szégyenpadra küldi.

Milyen időket élünk?!...
Mivé lettek az egykori barátok?!– – –

Milyen időket élünk?!...
Ó, milyet?– Istenem,
hogy a sok hazugságtól
nem roggyan reánk az ég
az összes csillagával együtt?! – –

Uram!...
Ments meg minket
az önjelölt messiásoktól
és a hitbuzgó jótevőinktől,
mert Tőlük sokat szenvedünk! –
A mindennapi kenyerünket
add meg nekünk ma!” – –

Ámen!

Budapest, 2014. március 26.


REALITY SHOW

Gagyi lett a tisztesség mint érték
mert most reality show-kban mérték

adagolták agyadba a fertőt
ezeken butul ifjú és felnőtt

ital szex káromkodás a menő
a durvaság oly lélekemelő

deviáns korhely most a TV sztár
aki a pénzért mindent megcsinál

szerződés rögzít trágár dolgokat
a képernyőn keféljen nagyokat

legyen strici vagy riszálja farát
vedeljen ingyen márkás piát

agy-halottan nagyokat röhögjön
és fröcsögjön a lila ködökön

át a nihilről éltesse a mát
éltesse a szexet stekszet piát

Budapest, 2014. április 8 . 15 óra


HEJ TILLÁROM TILLÁROM

Net hír: Kunszentmártonban elítéltek több fiatalt, akik egy házibulin
 részegen meg akartak erőszakolni egy 17 éves lányt

Hej tillárom tillárom
begerjedtünk piásan

Hej tillárom tillárom
játszunk szűzzel az ágyon

Hej tillárom tillárom
szorítsuk le barátom

Hej tillárom tillárom
mit visítasz virágom

Hej tillárom tillárom
megsubázunk mindnyájan

Hej tillárom tillárom
nem menekülsz virágom

Hej tillárom tillárom
karmolj sírjál imádom

Hej tillárom tillárom
ne csináljad pajtásom

Hej tillárom tillárom
ne pofázzál barátom

Hej tillárom tillárom
a balhét nem imádom

Hej tillárom tillárom
hagyd a kis csajt barátom

Hej tillárom tillárom
nagy balhé lesz már látom

Hej tillárom tillárom
nagy balhé lett barátom

Hej tillárom tillárom
6-8 év lesz belátom

Hej tillárom tillárom
jól ráfáztunk barátom

Hej tillárom tillárom
köcsög leszel celládban

Hej tillárom tillárom
nem menekülsz barátom

Budapest, 2014. április 8.

AKI GAZDAG...

Aki szegény, az a legszegényebb,
fázósságát odaadja a télnek,
melegét meg odaadja a nyárnak,
üres kedvét a puszta határnak.”
        József Attila: Aki szegény, 
                                    az a legszegényebb
*
Aki gazdag, gazdag akar lenni,
gazdagságért mindent meg fog tenni:
mindenkitől mindent elvesz gyorsan,
perlekedik örökké a sorssal!

Aki gazdag, gazdag akar lenni,
lelkiismeret már néki semmi:
könyörület nem a fő erénye,
csak a pénzre gondol,  csak a pénzre!

Aki gazdag, gazdag akar lenni,
gazdagságát titkolja és rejti:
sok adót ő nem akar fizetni,
legjobb mindent offshore cégbe tenni!

Aki gazdag, gazdag akar lenni,
mindenkit földönfutóvá tenni! 
S nem gondolja, hogy egyszer az Isten
megtanítja mit jelent – a Nincsen!

Budapest, 2014.április 20. Húsvét napján


2016. MÁRCIUS 15

Az eső esik, mint egykoron,
mikor a márciusi ifjak
egy bátor vállalkozásba fogtak
1848. március 15-dikén...
Szabadság, demokrácia, önállóság,
önrendelkezés, sajtószabadság,
szólásszabadság, független nemzeti bank,
meg hogy külfödön ne szolgáljon
egyetlen magyar katona sem...
Ismerős az összes 12 pont,
amit a Landerer nyomda ablakából
szórtak az újjongó tömeg közé,
meg a Nemzeti dalt....

Az eső esik, mint egykoron,
és most küzdelem a Európai Unió ellen,
migránsok megújuló áradata,
szólásszabadság van: elmondhatsz mindent,
melyen a hatalmon lévők jókat röhögnek!
A köztévé pedig ontja a dicshimnuszokat,
védve a „szorgos” újgazdag milliárdosokat,
mit sem törődve többmillió nyomorulttal!...
Önálló a Magyar Nemzeti Bank:
százmilliárdokat keresve a hitelkárosultakon,
hogy szép festményeket, épületeket vásároljon,
és önálló alapítványt működtessen,
melyhez a köznek semmi köze,
hiszen a köztől már elsíbolták a milliárdokat!

Az eső esik, mint egykoron...

Budapest, 2016. március 15, 15 óra


VAJON FELTÁMADUNK-E?

Vajon feltámadunk-e?
Feltámad-e a lélek?
Hiszen siker és kudarc
egymást váltva: – az Élet!

Vajon feltámadunk e?
Győzünk önmagunk felett?
Legyőzi-e a gőgöt
a legszentebb szeretet?

Vajon feltámadunk-e?
Legyőzi-e a világ 
Európát kísértő
káoszt és anarchiát?!– –

Budapest, 2016. március 28.
Húsvét hétfő, 14 óra 10 perc

Összes oldalmegjelenítés