KIRÁLY
LAJOS
A KIS
VADÓC
*
Cirmi, az „Ősmami” hozzánk kerülésének és első
gyermekének,
egy vörös-fehér csíkos kiscica rövid életének története
*
A Kis Vadóc a padon ülve sütkérezik a napon
*
ELŐSZÓ
Az ember az évek múlásával
sok mindent átélhet. Örömöket és bánatokat , szépségeket és
gonoszságokat egyaránt.
Gyermekkoromban megismerhettem a
falusi élet szépségeit: a falusi emberek egymásrautaltságának a
melegét; a mindenki mindenkinek köszönő természetességét; az
öreg nénikék ház előtti padokon való ücsörgését és
pletykálkodását; a muskátlis ablakok, a virágoktól tarkálló
kertek tarka sokszínűségét; a kultúrházban vagy a kocsma
udvarán megrendezett bálokban táncoló, egymáshoz simuló
fiatalokra tapadó öregek kíváncsi, fürkésző tekintetét; a
hazafelé tántorgó, motyogó részegek sasszézását és
kurjongatását; az iskolaudvaron játszó gyerekek zsibongását; a
vasárnapi misék méltóságát és az éneklő hívek ájtatos,
zengő énekét; a temetések lélekharang kondító fájdalmát, a
koporsókra dobbanva hulló föld zaját, a „Circum dederum ment”
énekének szívszorongató érzését, a hozzátartozók velőtrázó
sírását, jajgatását.
A falu volt a háziállatok
tarka seregének csipogása, kukorékolása, hápogása, röfögése.
Az este legeltetésből hazaballagó jámbor tehenek fejének
imbolygása, hatalmas szájuk nyáladzása és kérődzése; a kitárt
kapun hazafelé való sietése és bejelentkező köszönése , a
„múúúúúúúúúúú”; tejtől duzzadó tőgyének
megtisztítása, megmosdatása és a friss tej éles zizzenésének
ütemes zenéje a sajtárban.
Aztán a leghűségesebb
barátok: a kutyák és macskák békés egymás mellett élésének,
vagy civakodásának mindennapi eseményei. Holdfényes éjszakákon
a kutyák eszelős vonításai, vagy a macskák visító, jajgató,
éneklő nászi dalai, miközben a békák kuruttyolása adott
aláfestő zenét e különös éjszakai koncerthez.
A városba kerültem, hol
emberek tülekedése, ideges rohanása, szitkozódása; a
villamosokon, autóbuszokon való könyöklése, lökdösődése;
zsebtolvajok ügyes munkálkodása; utcalányok gyerevelemszépfiúzása
megdöbbentett. Ez is az Ember. Az Emberek a középiskolai ,
főiskolai barátaim is. A város a zaj, de a város a nagyobb tudás
és lehetőség fellegvára is. Aztán az első munkahelyem a falun,
majd a megyeszékhelyen és a fővárosban. Az első irodalmi
élmények, sikerek, kitüntetések, könyvek, funkciók,
felelősségek, külföldre utazások, szerelem, család, gyerekek,
letelepedés. Hajsza a pénzért, a lakásért, a még többért…
Közben a falusi világban
megélt emlékek egyre jobban töpörödtek, egyre ritkábban
utazhattam haza. A város magához szorított. Egyre sápadtabb
lettem, tüdőm megtelt füsttel és korommal…
Végül egy kis telket
vásároltam, hol test- és lélek közelébe került a természet: a
növények és az állatok. Felelevenedtek bennem a gyermekkor
emlékei. Közel került hozzám a friss levegő, arcom ismét színes
lett és a mindennapi hajsza és küzdelem letompult bennem a
természet áldásos hatására. Rácsodálkozhattam a növények és
állatok csodálatos világára. Fürödhettem a csillagos ég
végtelen csöndjében, egyre több csillagzatot ismerhettem meg.
Tüdőm és a lelkem az erdei és vadvirágok, valamint a kis házi
kert és a gyümölcsösök virágainak illatával telítődött.
Szívemben a tücsökzene áldott szimfóniája zenélt…
A félig házi, félig vadon élő
macskákkal is megismerkedhettem. Megismerhettem nehéz, küzdelmes,
öntörvényű, félénk, bizalmatlan, szeretetre vágyó világukat.
Sok embernek szereztem már
örömöt, és ez boldogsággal tölt el. Ám az a boldogság, hogy
egy kiszolgáltatott állatnak segíthetsz különös érzés.
Különös érzés, mert háláját kifejezi azonnal, minden érdek
nélkül. Szívből. Kifejezi egy halk nyávogással, mancsának
felemelésével, boldog hunyorgásával, dorombolásával, öledbe
kéredzkedésével, boldog mosakodásával, fára futkosásával,
fűben és homokban hempergésével, gyermekeiért való küzdelmével,
életért való küzdésével, a hozzád való ragaszkodással, a
reménykedve utánad tekintéssel: „Ugye jöttök megint? Én csak
egy állat vagyok, de nagyon szeretlek benneteket .” Igen, egy kis
állat, akit az Isten szent ragaszkodással és hűséggel
ajándékozott meg.
Ebben a történetben azokról a
különös érzésekről írok, amelyek a gyermekkor után ismét
visszatértek két emberben tisztán és önzetlenül.
Remélem, hogy aki egy kicsit is
ismeri bármilyen állatnak a ragaszkodását, annak lelkében
hasonló érzés kavarog, vagy ha eddig nem ismerte ezt az érzést,
akkor elindítja benne a szent tűz lobogását és segíti az
állatok boldogulását is e küzdelmes világban.
Ez a történet 2008-ban
íródott, és csak most került rá sor, hogy a Kedves Olvasók
megismerjék Cirmi, az „Ősmami” hozzánk kerülésének és az
első cicagyermeke, a Kis Vadóc rövid életének történetét.
E történet mindkettőjük
emlékére íródott!
Fogadják szeretettel!
Budapest, 2016 decembere
Király Lajos
*
A KIS VADÓC
I.
2005. február
27. Vasárnap.
Kint a telken lassan éledezik a világ, még nincs tavasz A levegő
hűvös, friss. A három hegy: a Pilis, a Vértes és a Budai hegyek
találkozásánál lassan lengedezik a szél. Távolban az M1-es
autópálya zaja: autók kerekeinek surrogása-zenélése, repedt
kipufogók éktelen hangja, sebességet váltó motorok bőgése,
teherautók platóján acélok csörömpölése, kamionok
dübörgése...
Ám itt nyugodt minden. Ez az
ébredő természet hangja. A madarak már zengik éneküket. Olykor
egy távoli kutya ugatása hallik. A szomszédos telken, a kopasz
szilvafa bokrok által körülölelt viseltes házikóból különös
hangok hasítanak elő: macskák vinnyogása, eszeveszett sziszegése.
Egy viaskodó macska hangja és egy másik állatias, harcos
üvöltése, majd fiatal macskahangú sírás, jajgatás. Talán át
kéne menni? Mit csinálnak ott?
Bizonyára a szokásos
macskakomédia: verekednek egymással…
A szobában nagyon hideg van. A
tél dermesztő lehelete befészkelte magát a falak és a bútorok
közé. Be kéne fűteni, utána körbe nézni, hogy mit is kell
tenni majd a továbbiakban. Ez fordult meg a házaspár agyában.
Újságpapír, gyújtós, kisebb
és végül nagyobb fahasábok. A gyufa hangos sercenéssel
föllobban, majd kis pillanat múlva lángot kap az újságpapír és
a gyújtós. Mivel remek a huzat a kéményben, lángra kap az összes
fa. A kályhában hangos robajjal táncol a vöröses-sárgás láng.
Pattog a tűz, a férgek szétdurrannak a felforrósodott fában.
Érezni lehet, amint a meleg a kályhától szétterjed az egész
szobában. Olyan kellemes bent, hogy a házaspárnak nem nagyon
akaródzik kimenni és terepszemlét tartani…
Rövidke melegedés után
kimennek a kertbe. Minden csendes és nyugalmas. Kopaszon állnak a
szőlősorok, a rozsdavörös és aranysárga szőlővesszők a
drótokhoz kötözve, helyenként a szürkésfehér vesszők jelzik,
hogy elfagytak. A szőlősorok között rozsdavörös levelek
pihennek kisebb-nagyobb kupacokban. Helyenként barnássá, feketéssé
rothasztva szomorkodnak a megolvadó hólétől, másutt meg vastag
sorban, a málnabokrokban megakadt sárgás-barnás almafalevelek
pihennek. A szomszéd telken barackfák, körtefák, szilvafák,
cseresznyefák és őszibarack fák még alusszák téli álmukat.
Távolabb a kövér erdei talaj
feketéllik, jelezve, hogy ősszel jó szántást végzett a munkával
megbízott ifjú ember. A hó és a hideg porhanyóssá mállasztotta
a földet. A vastagtörzsű jonatán almafa melletti részen már
zöldellnek a málnavesszők, tövükben hosszú, nagyobb
földdarabokkal, amelyeket kihasított az eke a talajból. A
megmunkált föld elején már a fokhagymaszárak zöldellnek. Utána
a téli körtefa árválkodik kopaszon, majd a mogyorófa bokor
terebélyesedik és hintáznak rajta a hosszú, sárgás virágok. A
friss telepítésű őszibarackfák, majd a sárga húsú őszibarackfa
következnek, mellette a málnás kordon egészen a champion
őszibarackfáig. Aztán az elválasztó füvesített járda jön,
mely után mélyebb szinten folytatódik a föld, benne szilvafa,
krizantémok, fekete szeder felkordonozva. Két szélén egy-egy friss
telepítésű nagy szemű szilvafa. Majd újabb terasz két öreg és
két fiatal őszibarackfával. A telek további része már füvesítve
van, benne ringlószilvafa, germersdorfi cseresznyefa, papírhéjú
diófa, friss telepítésű vérmogyoró bokrok, őszibarack és
mandulafák, melyet az örökzöld sövény zár le néhány
orgonabokorral díszítve.
Az út következik, jelezve a
telek végét, ahol egy villanyoszlop feketéllik vasbeton oszlophoz
erősítve. Az úton túl domb nyújtózkodik, egy-egy házzal és
szántásokkal, réttel és gyümölcsösökkel tarkítva. A
házaspártól jobbra elhanyagolt telek gazokkal, kórókkal,
vadszederrel és vadrózsafákkal benőve. Mellette szintén
gazdátlan telek, ahol valamikor házat építeni kívántak, de a
férj halála miatt csak a pincerész készült el. A fű benőtte és
olyan, mint egy omladozó bunker. A baloldalon egy háromszintes,
sárga, villaszerű ház terpeszkedik, melyet a magas betonfalon
elhelyezett zöldre festett drótkerítés vesz körül. Az udvarból
egy alaszkai és egy farkaskutya tekint a szemlélődő házaspárra
éhes, szomorú arccal…
Hűvös van. A házaspár
visszafelé igyekszik a rozsdabarnára fagyott füvön a meleget adó
téglaházba. Megnézik még a konyhát, hogy nem szökött-e be egér
az ősszel, meg majd mit kell hozni, ha hosszabb ideig kint kívánnak
maradni. A kamrát is kinyitják, ahol a szerszámok sorakoznak a
falhoz támasztva. A polcokon pedig flakonok, ládák, szivattyúk,
slagok, villanyvezetékek, szögek, kalapácsok, festékek állnak
példás rendben. Még megnézik a faházikót, melyben fémhordók,
vödrök és egy benzines rotációs kapa van elhelyezve, a polcokon
pedig a permetezéshez szükséges vegyszerek. Látják azt is, hogy
megeredt az ősszel elültetett orgonafa, mivel apró rügyek
domborodnak az ágaikon. Fagymentesnek mutatkoznak a sárgabarackfák,
a gumibarackfa, az őszibarackfa, a piros és fekete ribizke bokrok,
valamint a mályvák…
A házaspár a telek szemléje
után arra az elhatározásra jut, hogy 2-3 hétig nincs értelme
kijönni, mert hideg időt jósoltak a meteorológusok, meg aztán
csak fogyna a nehezen összegyűjtött drága tűzifa. A talaj is
fagyott még és helyenként hófoltok is találhatók…
A szobában megebédelnek,
isznak egy jó meleg teát. Kicsit még nézik a TV műsort, és fél
óra múlva visszaindulnak Budapestre…
II.
Hamar eltelt három hét.
Mikor a telekre érkezett a házaspár megállapítják, bár most is
hideg, borongós az idő, ám egyre erőteljesebben ébredezik a
világ. A fákon már növekednek a rügyek és a madarak is egyre
önfeledtebb éneklésbe kezdenek. A rózsabokrokon megmaradt elég
sok zöld levél, a tél ellenére. A két szép hatalmas zöld fenyő
magasztosan áll az udvarban és halkan suhog. Az asztal mögötti
sövény ágain már duzzadnak a rügyek. A pincetető gyepszőnyege
már zöldül és az úton lévő fű is kezd barnás-zöldes,
helyenként foltokban zöldes színt mutatni. A szőlő között is
kikeltek a fokhagymák.
Megérkezés
után elég pár pillanat, hogy azt érzékeljék: most már
vitathatatlanul itt a tavasz. Számukra
érdekes fejezetet nyit 2005. március 19, szombat délutánja.
Kinyitják a kiskert ajtót,
majd a szoba és konyhaajtót. Mivel hűvös van, ezért gyorsan
befűtenek a szobába. Behordják a csomagokat, a vizeket pedig a
fedett teraszon lévő kis polcra rakják. A kis szoba hamar
felmelegedik és barátságos meleg árad szét a levegőben…
A férjnek úgy tűnik, mintha
keserves cicanyávogást hallana, amely sem felnőtt, sem kiscica
hangra nem hasonlít. E szomorú hangot többször is hallani véli,
de nem lát egy cicát sem…
Fél óra elteltével megjelenik
egy szürke-fehér csíkos fiatal macska a fal melletti futórózsa
bokrok között. Szól hozzá, de ő nyávogva hívogatja hátsó
kertbe. A férfit kíváncsivá teszi. Hátrament és ekkor látja,
hogy a konyhaablak melletti falnál ül a kis termetű anyacica és a
két első lába között riadtan, összekuporodva egy kis öklömnyi
vörös-fehér csíkos kiscica tekint feléje félénk, szomorú
szemekkel.
Hívja a feleségét. A kiscica
elfut és az öreg is. Az anyacica sírva-nyávogva visszajön. Enni
kap. A kiscica nem jön. Nem tudják, hogy hol élhetnek és hova
futhatott a kiscica, mintha a föld nyelte volna el…
Kis idő múlva az anyacica
előjön és a kiscica is megjelenik a hátsó kertkapunál.
Szólítgatják, de elfut. Nem látják sehol. A Nap egyre melegebben
süt. Az anyacica maradt és ismét nyávogott. Ekkor látja a férj,
hogy milyen sovány szegényke. Szemében fájdalom és az ételért
való könyörgés tükröződik…
Eszébe jut, hogy február eleje
táján egy hasonló cica, vagy ő a széken, később az ágy alatt
próbált helyet keresni magának, de nem engedték. Olyan sovány
volt, hogy nem is látszott a terhessége. Nagyon izgatott volt,
eszeveszetten keresett egy biztonságosnak vélt helyet. Még sohasem
látott fészket készítő macskát, pedig falun töltötte
gyermekkorát…
Megnyugtatja magát, hogy télen
a nyitott hely alkalmatlan kiscica szülésre, megfagytak volna a
szegény kicsinyek, az anya pedig beteg lett volna. És mi lehetett a
pár héttel ezelőtti viaskodás? Miért csak egy kicsinye van?
Talán elrabolták a megvadult éhes macskák a többieket, mert nem
volt semmi ennivaló? Micsoda küzdelem lehetett, hogy ez a szegény
kis ártatlan vörös-fehér csíkos cica megmaradhatott? Hogyan és
hová menekíthette őt? A félelmetes küzdelem és a menekülés
benne él és ezért fél mindenkitől? Csak az anyjában bízhat és
csak Ő az egyetlen menedéke?
A házaspár nagyon megsajnálja
az anyacicát és a kicsinyét. Táplálni és védeni kell őket,
hisz olyan ártatlanok és elesettek. Adnak enni az anyacicának. A
bizalom és a barátság csak nehezen indul. Már nem fut el azonnal.
A cica lassan-lassan feléjük közelit és tisztes távolságból
figyeli őket. Közben keservesen nyávog, mintha valamije fájna
vagy a kicsinyét hívná. Vagy talán a házaspárnak akarja
elmesélni cicahangon a szomorú történetét, és könyörögve kér
további segítségét? Talán köszönetet mond az emberségért?
Mikor eszik, akkor nyugtalanul
mindig hátrafelé tekinget. Állandóan stresszben van, az étkezés
után gyorsan elrohan. A házaspár lassan hátralopódzik és
meglátja, hogy a ribizke bokornál az anyacica szoptatja a
kicsinyét… Megnyugszanak, és a szobába mennek…
III.
A kellemesen meleg szobában
enni kezd a házaspár. Egyszer csak hangos zajra figyelnek fel,
amely a hátsó kertből hallatszik. Onnét, ahol az anyacicát és a
kis vörös-fehér csíkos cicát hagyták pár perccel azelőtt.
Visszarohannak és látják, hogy az anyacica egy nagy vörös
macskával viaskodik. A kiscicát nem látták sehol sem. A vörös
macskát mérgesen elkergették. Visszamentek a teraszra és
kisvártatva ismét viaskodást hallottak: hörgő, megvadult,
üvöltő, sziszegő hangpárbajt. Hátrafutottak és látták, hogy
két nagy vörös macska elkergette az anyacicát. A két megvadult,
éhes vörös macska a hátsó faház mögötti lemez közé akart
bemenni bömbölve, üvöltve. Olyanok voltak, mint a bősz
oroszlánok.
A házaspár elkergette őket és
nagy köveket hajigáltak utánuk hangos szitkozódások kíséretében.
A feleség a faházhoz támasztott lemezek előtt leguggolt és
megnézte, hogy ott van-e a kiscica. Szegénykét látta, amint
félénken tekinget kifelé. Ezt az eseményt a kiscica nagyon
megjegyezhette, mert látta a feléje tekintő vöröses-szőkés
nagyobb fejet és nagyobb szemeket. A félelem annyira beléívódott,
hogy későbbiekben, amikor meglátta a tekintetét és vörösesszőke
haját, mindig félt tőle és elfutott. Csak nagy nehezen
barátkozott meg vele, akkor is először 7-8 méterre, majd 2-3
méterre közelítette meg. Közelebb csak nagyon későn
merészkedett. A férjtől kevésbé félt…
Este lett. Az anyacica előjött,
nyávogott. Enni kért. Kapott tejet és húsfélét. A kiscica nem
jött. Az anyacica evett. Bánatos, fájdalmas, szomorú szemekkel
nézte a házaspárt, de evett. A kiscicát a lemezek között sem
találták. Este szomorúan beszélgetett a házaspár és találgatta
a kiscica sorsát. Hol van? Hogyan védi meg magát? Tud-e pihenni?
Eteti-e az anyja?
Másnap reggel megjelent az
anyacica, nyávogott. Most már tudták, hogy ez a köszönése. Az
ételt felkapta és elfutott. Mintha félne tőlük. Vagy talán az
ennivalót a kiscicája mellett fogyasztja el és őt védi? Meg
szoptatja is. Ez a helyzet két hétig tartott, de hiába várták a
kiscicát. Nem látták. Sőt azt sem látták, hogy hova megy az
anyacica. Átugrotta a kerítést és eltűnt. Mikor előkerült,
akkor a feleség állandóan beszélt hozzá:
-
Szólj a kiscicának, a gyerekednek, hogy jöjjön ide enni! Mi nem
bántjuk! Szeretjük! Gyere a kiscicával!
Hiába várták a kiscicát. Nem
jött és sehol sem találták, pedig nagyon sokat keresték a
környező telkeken is. Az anyacicát etették és szomorúak voltak,
mert már azt gondolták, hogy talán a kiscicát a nagy, kövér,
elvadult vörös macskák megtámadták és megölték. Az anyacica
állandóan szomorú volt. Alapvetően mindig szomorú volt.
Bizonyára több kicsit szülhetett, de szülés közben megtámadták
és csak a kis vörös-fehér csíkos cica maradt neki…
A házaspár március
20-án, vasárnap hazautazott…
IV.
Egy hét múlva, amikor kimentek
a telekre, ismét csak az éhes anyacica jött enni bánatosan és
szomorúan. A természet egyre zöldebb ruhát öltött magára. A
rügyek lassan levetették védő burkaikat és feltűntek az apró
kis levélkék. A fű is zöldebb lett, már alig lehetett látni
barna foltokat. A házaspár néhány dolgot elvégzett a ház körül,
a lombgereblyével pedig összegereblyézték az őszi leveleket az
almafa és a diófa alatt, amelyet ősszel még nem fútt le a hideg
szél a fákról…
Egész nap, a munka közben
abban reménykedtek, hogy a kis vörös-fehér színű kiscica is
előkerül, de csak az anyacica jött elő időközönként és
nyávogással jelezte, hogy itt van. Az üdvözlés után mindig
kapott jobbnál-jobb falatokat, hogy soványságán és éhségén
enyhítsenek. Kapott kis meleg tejet is, mert azt remélték, hogy
majd felerősödik és talán szoptatni tudja a remélhetően valahol
rejtőzködő kicsinyét. Reménykedtek meg szomorúak voltak, mert
kétségek közt vergődve nem is tudták, hogy egyáltalán látják-e
még a kiscicát.
Hiába reménykedtek, a kiscica
nem került elő. Hazautaztak és otthon többször beszélgettek a
pöttömnyi, félénk, ártatlan kiscicáról. Közben munkával telt
a hét és eljött Húsvét. Három napot terveztek, hogy kint
lesznek. Alaposan felkészültek étellel és itallal…
A három nap
gyorsan telt,
de a házaspár csak az anyacicával találkozott… Most már
biztosak voltak abban, hogy nincs a kiscica. Ezt az is
alátámasztotta, hogy a nagy vörös macskák állandóan a
környéken sündörögtek. Nagyon, nagyon gyűlölték a két
gyilkos macskát. Állandóan kövekkel dobálták őket, sőt
csúzlival is köveket záporoztak rájuk…
A húsvéti sonka finom volt. A
napok lassacskán egyre kellemesebbek, enyhébbek lettek, azonban
esténként be kellett fűteni a szobába. A madarak egyre jobban
érezték: itt a tavasz! Szépen énekelték párhívogató éneküket.
Az ibolyák nyiladoztak, az orgonafákon pedig egyre kövérebb
fürtökben bimbóztak a virágok. A környéken már bontották
rózsaszínű, selymes virágaikat a mandulafák…
A
házaspár húsvét hétfőn elutazott rokonlátogatóba.
V.
Ismét
eltelt egy hét és április
2-án
délután a házaspár kiment a telekre. Csodálatos tavaszi idő
volt. Úgy gondolták, hogy a párnákat, valamint a paplanokat majd
célszerű lesz kirakni szellőztetni. Meg aztán a szekrényben lévő
ruháknak sem árt majd a friss levegő. Ez lesz első és
legfontosabb feladatuk, ha megérkeznek…
Az anyacica az autó megjelenése
után azonnal előkerült és nyávogott. Kapott enni, aztán eltűnt.
Előzetes tervüknek megfelelően a heverő tárolójában lévő
régebbi paplanokat kirakták szellőzni a fedett teraszon lévő
heverőre. A szekrényben lévő ruhákat pedig kiakasztották a
lugasra levegőzni. Alig végeztek e ténykedéssel, amikor az
anyacica visszajött és nyávogva köszönt.
Már nem félt tőlük és
engedte magát simogatni is. Simogatással vigasztalták…
A feleség pedig beszélt hozzá:
-
Nincs kiscicád? Szomorú vagy? Ne légy szomorú, mi szeretünk
téged! Mennyit küzdöttél a kicsinyedért?… Nagyon jó anyacica
vagy!… A gonosz, vörös macskák bántották a gyerekedet?…
Egyél, hogy erős legyél, ha ismét megtámadnak azok az átkozott
macskák! Küzdjél ellenük! Mi is elkergetjük őket!… Ha haza
utazunk, akkor egyedül maradsz. Csak úgy lesz erőd, ha eszel! –
Az anyacica csak figyelt, mintha
értené és aztán evett, csak evett. Már lassan, este lett, mikor
elment…
A házaspár egész este
tévézett és olykor ki-kinéztek az ajtó üvegén, hátha
meglátják a visszatérő anyacicát…
A férjnek a vesék munkálkodása
miatt éjjel ki kellett menni a WC-re, így előtte a kinti villanyt
felkapcsolta. Meglepve vette észre, hogy az anyacica fekszik a
heverőn lévő paplanon és a kiscica mellette. Összebújva
aludtak. Szólt a feleségének, hogy jöjjön gyorsan. Itt van a
kiscica! Nagyon örültek. Az asszony sírt örömében. Ez a szegény
kiscica előkerült! ÉL! Boldogan aludt az anya és gyermeke.
Hosszasan nézték őket. Egyszer csak felébredt a kiscica és
elfutott…
Másnap reggel az anyacica
kereste a kiscicát. Mindenütt szimatolt, bebújt a paplan alá és
ott is kereste. Le és föl futkosott, nyávogott, még a szobába is
bement és kereste a gyerekét. Fájdalmasan nyávogott, mert azt
hitte, hogy a házaspár rejtette el a kicsinyét. Aztán bebújt a
heverő alá, majd fölugrott rá, fejével eszeveszetten fúrta a
paplant, közben keservesen nyávogott…azaz sírt…
Kellemes idő volt, igazi
tavasz. A rózsák levelet bontottak. A fű már harsogó zöld volt.
A barka sárgállott, az aranyeső sárgán virított. Az ibolyák
kéklettek és a jácintok pedig kéken és rózsaszínben pompáztak…
A házaspár tavaszi örömét
beárnyékolta az anyacica izgatott félelme, szomorúsága. A cica
abbahagyta a keresést és elfutott. A férj kivitte a paplant a
szárítókötélre szellőzni…
Kis idő múlva a szegény
anyacica ismét visszajött a kiscicát keresni. Az pedig hirtelen
megjelent a ház sarkánál!
A férj a heverőre ruhát tett
a cicáknak, majd a heverő melletti asztal alá egy nagy ládát és
azt is jól kibélelte ruhával. Szóval igazi macskaágyat
készített.
Valóságos
ünnep volt
2005.
április 3.
A cicáknak is új otthonuk lett! MINDKÉT CICÁÉ! Az örömet
tovább csak az fokozta, hogy látták az anyacica boldogságát. Bár
még zaklatott volt, de szemében egy csöppnyi, fájdalommal átszőtt
öröm is csillogott.
Napközben zöldborsót vetett
és dughagymát meg fokhagymát ültetett a házaspár. A munka után
tettek egy sétát a zöld füves úton egészen a diófáig.
Találkoztak a nagy sárga házban lévő szomszédokkal. Üdvözölték
egymást. Közben a ragyogó tavaszi időben egyre több autó haladt
el a dűlőúton, benne a dolgozni kívánó emberekkel. Az idő
csodálatos volt a tavaszi munkák megkezdéséhez, a korai
zöldségfélék vetéséhez.
A házaspár visszament a házhoz
és megebédeltek. Megjelent az anyacica is, majd később a kiscica.
Messzi távolból figyelte őket. Késő este a két cica a heverőre
ment és ott aludtak. Az anyacica szoptatta a kiscicát. A házaspár
elhatározta, hogy nevet ad a nekik. Az anya neve Cirmi lett, a kis
vörös csíkosnak még nem tudtak nevet adni. Talán majd később…
Amikor kimentek a konyhába, a
szobaajtó kinyitásakor már nem futottak el a cicák...
Éjjel, a szobaajtó üvegén át
megfigyelték őket. A kiscica mászkált a heverőn, végül nagy
óvatosan a ruhával kibélelt ládába ment és leheveredett. Később
az anyja, Cirmi is odament. Összebújva aludt az anya és gyermeke.
Reggel várták a reggelit. Kitettük a húst, a tejet és
visszamentünk a szobába. Az ablakon keresztül figyeltük, miként
evett a két cica…
Az anyacica nagyon megerősödött
és a kiscica pedig csaknem a duplájára nőtt...
Április
4-én délelőtt a házaspár hazautazott, ám várta, hogy megint
péntek legyen.
VI.
Péntek délután, mikor az
autóval megérkezett a házaspár kirakták a csomagokat és várták,
hogy melyik macska jön előbb. –
A kis vörös cica jelent meg
először a sárga rózsafa felőli oldalon. Kitették az ételt és
távolról figyelték, hogy miként oldalazott félve, lassan,
egyedül a tányérhoz. Később az anyacica, Cirmi is megérkezett
és együtt falatoztak. Mikor közelebb akart menni a házaspár, a
kiscica elfutott…
Napközben többször
vissza-visszajöttek enni. A kiscica is, de mindig félve,
bizalmatlanul. Este pedig mindketten a ládában telepedtek le és
együtt aludtak. A kiscica nagyon éber volt és nehezen merte
lehajtani a fejét. Reggelre nagyon meghitten, összebújva aludtak.
A kiscica érezte anyjának védelmét és kicsit megnyugodott. –
A házaspár abban reménykedett,
hogy a kiscicát majd egyszer ölébe veheti és megsimogathatja…
Reggel már a kiscica a lépcsőn
ült és várta a reggelit. Mikor a házigazdái kiléptek a
szobaajtón, elfutott, de később visszasomfordált és evett.
Később Cirmi is megjött.
A
háziasszony készített egy kis játékot a kiscicának, hogy
magukhoz édesgessék. A játék egyszerű volt: alufóliából egy
gombóc, azt összekötözte madzaggal, majd az egészet egy hosszú
kék fonalra erősítette. Mindezt a rózsafa közelében helyezte el
úgy, hogy a madzag végét mozgatni lehessen, amikor a kiscica arra
járt /volt/, de ő nem látta a háziakat. Étkezés után későn
jöttek haza, de csak a kiscica aludt otthon, egyedül (2005.
április 9).
A kis csíkoska nagyon ébren aludt, mert éjszaka egy kis sün
mászkált az ételhez és a csontokat ropogtatta. Későn merészelt
csak elaludni, már majdnem reggel volt. Éjjel, a háziak a szobából
az üvegajtón keresztül sokszor meglesték, mert féltették a
kiscicát és várták, hogy mikor jön haza a mama cica, a Cirmi…
Április
10-én, vasárnap reggel
a kiscica egyedül evett, nagyon sokat, aztán gyorsan eltűnt…
Egyszer csak meglepve vette
észre a házaspár, hogy a kiscica a szomszéd telken a fűben
találkozott a nagy, vörös, félszemű macskával: – az Apjával!
Látták, hogy a kiscica ott sündörgött az apja mellett és
hízelgett neki, a farka úgy állt, mint a kard. Az apja olykor
besomfordált enni, de elzavarták, amikor észrevették. Azt a
gonoszságát, hogy üldözte korábban a kis macskacsemetét, meg az
anyját, nem tudták neki megbocsátani…
A
kiscicának később szokásává vált, hogy mindig a kiskapu felől
jelent meg, amikor enni jött vagy inni. Onnét a fenyőfa alatt lévő
hordóhoz, majd a kőasztal alá, aztán a rózsákhoz, végül a
betonúton lévő tálcához vagy edényhez ment, ahol az ennivaló
volt. Mikor jóllakott, akkor a kőasztalnál lévő padra ugrott és
ott mosakodni kezdett, ám ha meglátta a háziakat, akkor mindig
elfutott. Éppen
ezért
a
házaspár elnevezte a cicát Kis Vadócnak…
Vasárnap este nehéz volt
megválni az érdekes, félénk, Kis Vadóc cicától és a Cirmitől.
A házaspár nagyon várta a következő hétvégét, hogy láthassák
a cicákat. Különös és magával ragadó volt a gondoskodás öröme
mindkettőjük számára. Elgondolták, hogy ebben a zaklatott,
szeretethiányos világban milyen jóleső érzés gondoskodni két
kiszolgáltatott állatról. Két élőlényről, akik szintén Isten
teremtményei, akik ragaszkodásukkal, esetlenségükkel, félelemmel
átszőtt szeretetükkel és hálás tekintetükkel próbálják
viszonozni a gondoskodást.
Aztán az is eszükbe jutott,
hogy falun, vidéken nőttek föl, állatok közelében, ahol macskák
is voltak, de ennyire nem figyelték meg őket. Nem is róható fel
nekik, hiszen gyermekek voltak és csak azt látták, hogy a cicák
kölykeznek, nőnek, egeret fognak, dorombolnak, veszekednek. Ha
túlélnek mindent, akkor megöregszenek, ha nem, akkor hurokban,
vagy méregtől meg a kutyák karmai között pusztulnak el. Olykor
több volt a macska, olykor kevesebb, attól függően, hogy hányat
ellettek, kölykeztek és mennyi ennivaló jutott nekik a szegénység
közepette…
Szeretetre méltóak, kedves
állatok voltak, de azért a Bodri, a Bundás meg a Sajó kutyára
mindig nagyobb figyelem és gondoskodás jutott…
VII.
A
házaspár április l6-án, szombaton délben kiment a telekre.
Megérkezésük után röviddel előjött a kiscica. A ház melletti
téglarakás felől érkezett. Ott volt az alufólia gombóc és
nagyon figyelte, amint az a kék madzagon függött. Kirakták neki
az ételt. Óvatosan közelített. Evett, de állandóan idegesen
tekingetett mindenfelé. Meglátta a házigazdákat, elfutott. Ám
lassan, figyelve visszasomfordált. Tőlük 3 méterre volt. Az
anyacica is jött később enni. A házaspár kint dolgozott a
kertben és közben a macskákat is figyelte…
Késő délután látták, hogy
a kiscica a rózsafa mellett ült és bámulta az alufólia gombócot.
A madzag vége a teraszon volt. Óvatosan mozgatni kezdte a férj, a
kiscica kapdosni kezdte. A félelmét elfelejtette és a játékos
kiscica bújt elő belőle. Több percen keresztül önfeledten
játszott, majd egyszer csak véletlenül észrevette a házigazdát
és az udvaron lévő kőasztal alá futott…
Este a madzagot behozták a
teraszra és felkötötték a fogasra, hogy a kiscica elérje a
játékszerét. Már másfél-két méterre megközelítette a
háziakat a Kis Vadóc. Az anyacica evett és nyugtalan figyelemmel a
kiscica is. Az etetéskor mindig „lopták” a távolságot…
Vacsora után az anyacica bement
az asztal alatti ládába és a kiscica pedig először a heverő alá
bújt, majd a fejét kidugva körülnézett, majd ő is a ládába
ment. Ekkor tőlük másfél méterre volt. Figyelt, de nem futott
el.
A villanyt nem kapcsolták fel,
nézték a cicákat. A férfi felkelt a székből, a kiscica megijedt
és a heverő alá futott. Megmozgatta a madzagot és a kiscica a
heverő és a rajta lévő ponyva alól kikapkodott a mancsával.
Egyre kijjebb húzta az alufólia gombócot és a cica követte.
Közben rövidítette a madzagot és a cica már a széken ülő
házigazda lábainál játszott. A felesége a másik széken ült.
Nem is figyelte őket a kiscica. Belefeledkezett a játékba. Olykor
a férfi nadrágjába is belekapott A házigazda mozgatta,
hintáztatta, csúszkáltatta a játékot, majd óvatosan
megsimogatta a kis kedves, vadóc cica hátát. –
Nagy öröm volt számára, hogy
a Kis Vadócot sikerült megsimogatnia. Érezte a kis csontjait.
Soványka volt. Játék közben a cica megszagolta a cipőjét, és
feleségéét is. Átadta neki a madzagot, a cica a heverő alá
futott, de a játékkal ő is kicsalogatta a kiscicát.
Felejthetetlen élmény volt…
Már késő este volt, mikor a
szobába ment a házaspár. Olykor-olykor a szoba ablakán kilesve
nézték a cicákat, amint ettek, majd a heverőre, utána pedig a
ládába mentek aludni…
A háziak, amikor éjjel
kimentek, óvatosan nyitották ki a szoba ajtaját. A kiscica nem
futott el, csak a heverő alá bújt. Ám visszasomfordált, amikor a
szobába visszamentek…
Hajnalban hallották, hogy a
kiscica rohangászik: az alufóliás játékkal hancúrozott.
2005.április
17, vasárnap.
Reggel a cicák már várták az ételt. Az evés után az anyacica
nyávogott: kérte a háziasszonyt, hogy simogassa meg. Később az
ölébe kéredzkedett és dorombolva élezte karmait a combjain.
Kénytelen volt bemenni a szobába és felvenni még egy nadrágot,
így nem érezte, amikor az anyacica az ölében ülve, dorombolva
élezte körmeit…
Délben a Kis Vadóc és az
anyacica sem jött, mint máskor szoktak. A háziak a kerítésen
kívül, a szőlők mellett láttak egy hatalmas kutyát. Bizonyára
észrevették a cicák és elfutottak a búvóhelyükre, amit még
most sem tudtak a gazdák, hogy hol is lehet. Kövekkel megdobálták
a kutyát, csúzlival is többször rálőttek. Gyűlölhette őket a
kutya.
A cicák nem mentek haza…
A háziasszony füvet vágott, a
házigazda pedig permetezte a gyümölcsfákat. Egész nap kellemes
idő volt, csak az nyugtalanította őket, hogy mi lehet a cicákkal?
Ez kicsit szomorúvá tette őket.
Eljött a vasárnap este is, ám
egész éjjel egyik macska sem jött haza… Gondolkodtak, hogy hol
is lehetnek? Talán a szomszédnak a padlásán? Ám ott is van
kutya, illetve már elszökött és kóborol. Elég sűrűen
kiszöknek egy másik szomszéd kutyái is: a farkaskutya meg az
alaszkai. Egy távolabbi véreb is elég gyakran kóborol éjjel…
A háziak április 18-án,
hétfőn reggel haza készülődtek. A cicák nem jöttek elő…
VIII.
Egész héten eszükbe jutottak
a cicák, mi is lehet velük? Csak nem kapták el őket a kóborló
kutyák? A Kis Vadóc is nagyon ügyes, a fára is mászik, az anyja
tanította a menekülésre, meg állandóan bizalmatlan és éber…
Április
23-án, szombaton dél
körül értek ki a telekre és nagyon várták, hogy jelentkeznek-e
a macskák? Nem jöttek. Kirakták a csomagokat, kiszellőztették a
szobát meg a konyhát, a hátsó kertben is körbenéztek, de egyik
macska sem volt sehol. Jó egy óra múlva megjelent a kisajtónál a
vöröske, a Kis Vadóc és feléjük bámult. A házaspár a
teraszon lévő asztalnál állt és örömmel nézte az előkerült
kiscicát. A jobboldali kerítésen túl két vörös macska, a
félszemű, meg a nála kisebb figyelte a magas fűből a háziakat…
Elkergették őket. A kiscica is
elrohant a pince melletti tuják közé. Cirmi, az anyacica csak nem
jött…
Kirakták az ételt és éjjel
csak a kiscica jött haza, ám ébren aludt, mert a sünikék is
jöttek enni. Ropogtatták a csirkecsontokat és megitták a tejet
is…
Április 24,
vasárnap.Reggel
vijjogásra ébredt a házaspár. Két vércse jelent meg és az
udvar felett körözött. Aztán az egyik a kiskertajtó oszlopára
telepedett és vijjogott. A kiscica figyelte a terasz lépcsőjéről
és egyre közelebb ment hozzá. A feleség elkergette a vércsét, a
másik a szilvafáról a villanyoszlopra repült. Két riasztó
sallangot tettek ki: egyet a fenyőfára, egyet az aranyeső bokorra.
Féltették a Kis Vadócot, mert a kíváncsisága és
tapasztalatlansága miatt könnyen a vércsék karmai közé
kerülhetett volna.
Adtak a kiscicának enni. Az
öreg cica is megjelent egy kisegérrel a szájában és odaadta
vöröskének, hogy játsszon vele. Az egér még élt. A kiscica nem
ette meg azonnal, kicsit még pofozgatta. A gazdák mikor kiléptek a
teraszról, a Kis Vadóc a heverő alá futott. Belestek a heverő
alá, és ekkor a kiscica elrohant az udvaron levő asztalig és
onnét figyelte őket. Amikor látta, hogy ételt kap, akkor mindig
lassan, körültekintően ment az étel felé, de állandóan
figyelt…
Egyre jobban nőtt, már
játszott is az anyjával és egyre többször mászott a
fákra.Karmait anyjával együtt a terasz előtti kis orgonafa
törzsén edzette, ezért be is kellett tekerni műanyag zsákkal,
mert már tiszta rojt volt…
IX.
Május
- augusztus közötti időszak azzal telt el, hogy a házaspár
figyelte a természet változását is.
Virágoztak a cseresznye, megy, alma, szilva, körte, barackfák. A
szőlőrügyből levélke hajtás, szőlővirág, zöld szőlő lett.
A gyümölcsfák is hozták gyümölcseiket.
Először a piros színű
gyümölcsök lettek: eper, málna, ribizke, cseresznye, megy.
Következtek a sárga gyümölcsök: sárgabarack, majd az őszibarack
június végétől szeptemberig, aztán a korai körték, a
tüskekörte…
A növények közül az
újhagyma, fokhagyma, retek, zöldborsó, zöldbab, majd a spárgatök
és a cukkini, az uborka és a paradicsom, meg a paprika. a sárgarépa
és a fehérrépa kihajtása, fejlődése következett.
A madarak egyre díszesebb
serege énekelt, dalolt, trillázott, csicsergett, csivitelt. Voltak
zajos seregélyek is, amelyek egész nyáron és ősszel dézsmálták
nagy csapatokban a termést. Akit kiválasztottak, annak nem kellett
szüretelni se gyümölcsöt, se szőlőt…
Egész nyáron sündörögtek a
sünök, a kutyasün halkan ugatva, a disznósün pedig
szuszogva-röfögve kúszott, osont a fűben és olyan volt, mintha
egy ember lopakodott volna az éjszakai csendben...
Nőtt a fű, kaszálni-vágni
kellett 3-4 alkalommal. Közte egyre színesebb margaréták,
pitypangok, vasfüvek, táskafüvek és gazfélék élték életüket…
A nappalok és az éjszakák
egyre melegebbek, fülledtebbek lettek. Reggelente harmattól
csillogott a fű. Éjszakánként milliárdnyi csillag ragyogott az
éj bársony sötétjében és a házaspár felfedezhette az ismerős
csillagokat; a Nagymedvét és a Kismedvét, a Nyilast, az Esthajnal
csillagot, a Vénuszt. A Tejút opálos füstje borította be az
égboltot. A természet ősi nyugalma áradt szét a testükben és a
lelkükben. Láthatták a csillagos ég végtelen vibrálását,
közöttük apró kis fénylő-kúszó pontokat; az egyre sűrűbben
suhanó repülőket. Csodás pillanatok voltak ezek. Lelkük fürdött a
nyugalom tengerében…
A természet változása közben
változott a Kis Vadóc is. A háziak örömmel látták egy kis lény
fejlődését, életét, aki testvérei közül csak egyedül maradt
meg. Megvédte őt Cirmi, a kis vékonyka anyacica.
A Kis Vadóc lassan már akkora
lett, mint az anyja. A házaspár örömmel vette észre, hogy mikor
a kiscica látta anyját az almafára mászni, akkor ő is egy
lendülettel felrohant a fa törzsén, körmét abba belemélyítve.
Mikor felért, az egyik ágon ő kuksolt, a másikon pedig az anyja.
Ha Cirmi, az anyja a tetőre
mászott a barackfán keresztül, akkor ő is követte egy darabig a
fán. Ám felmérte a helyzetet és a fáról nem ugrott a tetőre,
mert lezuhant volna. A házaspár figyelte a Kis Vadócot, amint az
egyik elágazásból tágra nyílt szemmel nézte őket. Többször
is le-és föl futkosott a kiscica, és esténként olykor akár egy
órát ott kuksolt, figyelt.
Gyakran mászott az almafára
is. Aztán azt is látták, amint kergette az egereket, vagy játszott
a megfogott szöcskékkel és sáskákkal, majd ropogtatva ette meg
őket. Látták, miként fürdött, hempergett a meleg fűben és
porban. Látták, hogy milyen higiénikus állat és milyen
szórakoztató. Állandóan tisztálkodott alul, fölül. A kis
pofáját állandóan mosdatta…
X.
A macskák előhívták a
házaspár emlékeinek labirintusaiból a gyermekkort, amikor a ház
körül rengeteg cica élt és kordában tartották az egereket,
illetve azok napjai meg voltak számlálva. A macskák hányszor
osontak be nyári éjszakákon a nyitott ablakon és a lábukhoz
telepedtek az ágyon, vagy arra ébredtek, hogy a cica érdes smirgli
nyelvével mosdatja a hajukat.
Megfigyelték, hogy a cica a
mosakodáskor először az arcát mosdatja, aztán ha mondod : „
Füleden felül kiscicám!” – akkor a füle fölött mosakodik.
Persze, mert így szokta meg. Aztán akrobatikus mozdulattal alul is
tisztogatja magát és olykor megáll, rád néz: „Na, ezt csináld
utánam!”…
A férjnek eszébe jutott apja
tréfája is, aki tudta, hogy a macska az S betűt utálja, retteg
tőle, ezért ilyen mondatokat mondott: „MiSSSSka, SSSzereted a
SSSSűlt SSSSonkát?!” Vagy: „SSSSamu, hova oSSSSonSSSSSSSZ?”.
Ekkor természetesen elfutott a macska, mert azt hitte, hogy azt
mondták neki, hogy:„SSSSSICCCC!”. Máskor meg a macska fülébe
súgta, fújta:” MiSSSSka , SSSSSSSzereted a PPPPPufajkát?”
.Persze, hogy megrázza a fejét, hogy :NEM!...
De félre e csíntevésekkel és
emlékekkel! Mindezt a Kis Vadóc hozta elő. Nagyon megkedvelték
ezt a jobb sorsra érdemes kiscicát és vékonyka anyját, a
Cirmit...
Gyermekkorukban rengeteg macska
élt körülöttük. Itt pedig a félig vadon, félig háziasan élő
macskák életébe láthattak bele, akik ki vannak téve az emberek
és az állatok gonoszságainak is. Láthatták ragaszkodásukat és
megtanulhatták, megfigyelhették a macskaszokásokat és a macskák
nyelvét is.
XI.
A
házaspár mindig örömmel és kíváncsisággal ment a telekre. A
két cica a szívükhöz nőtt. Várták
a Kis Vadóc nyájas kis pofáját, a somfordálását, a
félénkségét, elővigyázatosságát és a túlságos
tartózkodását. Mikor reggel az ételt adták neki, már nem
zavartatta magát a kiscica. Ha csendben maradtak és nem néztek a
szemébe, akkor az étel kirakásakor melléjük ment, sőt a férj
még meg is simogathatta a kis fejecskéjét.
A feleségtől még mindig félt.
A vöröses szőke haj és a szeme riasztotta, mert benne élt az
emlék, amikor üldözték és ő szeretetből és féltésből
lehajolt és benézett a lemezek közé. A macskákkal való
viaskodás után ezt rögzítette a Kis Vadóc az agyában és nem
azt, hogy féltik és szeretik őt.
Az augusztusi
napok nagyon melegek voltak, a Nap perzselt.
A házaspár a terasz előtt felállította a napernyőt, így egy
kis hűs volt. Délutánonként pedig a kis befüggönyözött
szobában pihentek, a cicák pedig az árnyékba vonultak…
A szobába a régi, öreg
franciaágy helyett egy új, szétnyitható heverőt vettek. A régi
heverő matracos részét nyögve, cipekedve csúsztatva átvitték a
szomszéd, félig romos házába, meg egy régi szivacsot is. Azt
gondolták, hogy a környék cicái majd pihenhetnek majd rajtuk. A
többi deszkát a pinceajtónál és a kis faházban
hasznosították...
XII.
Jött
szeptember, a meleg nyárutó és a hűvösebb éjszakák.
A cicák kint aludtak hol az ágyon, hol pedig az asztal alatti
ládában elkészített fekvőhelyen. Az asztalterítő eltakarta
őket és ott szerettek pihenni. Nagy étvágyuk volt, állandóan
enni szerettek volna. Egyrészt nőttek mind a ketten a Cirmi pedig
még most is szoptatta esetenként a Kis Vadócot. A Cirmi pedig
azért evett, mert állandóan attól félt, hogy kevés lesz majd az
ennivaló, meg aztán kellett az erő az őszi és a téli
időszakra...
Az anyacica tanította vadászni
a Kis Vadócot és gyakran játékosan birkóztak. A kis cica tanulta
a vadászfortélyokat és fogásokat, valamint a birkózáshoz és
túléléshez szükséges cseleket.
Öröm volt látni az anya és
gyermeke, a leánya boldog együttlétét. Cirmi nagyon jó
hangulatban volt. Ez volt az első szülése és csaknem minden
idejét a megmentett, egyetlen gyermekének áldozta.
Amikor a házaspár a telken
volt, akkor állandóan a környékünkön volt a mama cica és
nyávogva enni kért. Sokszor a konyhaajtó előtt állt, amikor a
háziasszony valami ételt készített. Mindig kapott valami finom
falatot…
Cirmi csak a gyermekének élt,
ám többször megkörnyékezték a hím macskák, de sorra elűzte
őket, mert valami baja lehetett: olykor hátulról vérzett. A
házigazda megtapogatta az oldalát és ekkor érezte, hogy a
bordájával is valami gond lehetett. Talán a szüléskor védekezett
és akkor sérült meg a bordája, vagy nyáron egy gonosz ember
megrúghatta vagy megütötte. Ez utóbbi könnyen lehetett, mert
nagyon barátságos volt és közel ment az emberekhez egy kis
ennivalóért, vagy simogatásért, amikor a házaspár nem volt kint
a telken.
A
háziak nagyon megszerették Cirmit és a Kis Vadócot.
Örültek azért is mert segíthettek két kis kiszolgáltatott
lényen. Cirmit a hősiességért szerették, a Kis Vadócot pedig a
kedves kis pofácskájáért. Messziről mindig hálásan tekintett
feléjük és megsimogatni csak véletlenül lehetett, amikor
reggelente enni jött. Várt a küszöbön, vagy ült a teraszon lévő
szőnyegen. Ha a háziak későbben keltek fel, akkor már vagy a
Cirmi vagy a Kis Vadóc nyávogásával jelezte, hogy enni kér.
Az étkezés után jött a
mosakodás. A Kis Vadóc gyakran ült a rózsabokrokkal körülvett
kerti asztal mögötti padon és ott napozott vagy mosakodott, olykor
pedig macskaszokáshoz híven szunyókált…
XIII.
A
házaspár október 1-jén, szombaton szüretelt.
Ragyogó, meleg ősz volt. Igazi vénasszonyok nyara. A Kis Vadóc
2-3 méter távolságból figyelte őket, és amikor elmentek a kis
kerek préstől, akkor körbeszaglászta azt és a kék ládában
összegyűlt mustot. A must körüli darazsakkal kergetőzött, ami
elég veszélyes játék volt...
A háziak örültek annak, hogy
a Cirmi megerősödött, a Kis Vadóc pedig már akkora lett, mint az
anyja és jó húsos, szemlátomást erőtől duzzadó volt. A szüret
végeztével elrakták az eszközöket. Mindent bezártak. Adtak a
cicáknak enni és hazamentek Budapestre. Hazafelé utazva már a
következő hétvégét tervezték…
A hét gyorsan, munkával telt
és a házaspár már pénteken délután kiment a telekre. Mikor
megérkeztek, akkor Cirmi kisvártatva megérkezett és nyávogással
üdvözölte őket. Kellemes idő volt. Adtak enni a mama cicának és
utána a paplanokat kitették szellőzni a teraszon lévő heverőre.
Lassan jön a hűvösebb idő és szükség lesz rá, mert a szoba
fűtés után gyorsan kihűl és könnyen megfázhat az ember. Várták
a Kis Vadócot. Sokáig nem jött. Alkonyattájt jött csak elő,
ivott vizet és tejet…
Rengeteg folyadékot ivott és
megdöbbentek, mert csonttá fogyva látták viszont a cicát.
Próbálták megfogni, hogy segítsenek rajta, de elfutott. Sokáig
hívták, de nem jött.
A feleség átment a szomszéd
romos házhoz és ott a régi francia ágy matracán látta
gubbasztani a Kis Vadócot, csak nézett bánatosan és nem futott
el. Közel ment hozzá, ekkor kifutott a cica a szabadba. Soványsága
ellenére elég fürge volt. Csak estefelé jött elő.
A házaspár kint ült a
teraszon az asztal mellett és beszélgettek és egyszerre csak
megjelent a barackfánál a Kis Vadóc. Rájuk se hederítve, magát
nem zavartatva ment az asztal alatti fekhelyhez. Ledöbbentek. Nem
félt tőlük. Elsétált mellettük! Lefeküdt és aludni kezdett.
Enni semmit sem akart. Éjjelre kiraktak egy kis tejet is és azt
látták, hogy a Kis Vadóc elég gyakran felkelt és sokat ivott,
majd visszafeküdt.
A házaspár sokat beszélgetett,
aggódtak, mert láttuk, hogy a Kis Vadóccal valami történhetett.
Nehezen aludtak el...
XIV.
Reggel, amikor felkelt a
házaspár azt látta, hogy a Kis Vadóc sovány testtel issza, issza
és issza a tejet, majd amikor elfogyott, akkor fel akart ugrani a
betonmedencén lévő tetőre, de leesett. Ismét fel akart ugrani és
ismét lesett. Szédült és gyenge volt. Alsó teste csupa ragacs
volt volt, hasmenés gyötörte. A házaspár döbbenten figyelte.
Szeme zavaros, bánatos és fájdalmas volt. Mintha a fény kiszállni
akarna belőle…
A Kis Vadóc mitől is
fogyhatott csont sovánnyá egy hét alatt? Talán megmérgezték?
Nem hányt. Pedig sok tejet ivott. Az bizonyára segítette volna.
Vagy megmérgezték vagy talán mérgezett egeret evett? Vagy
mérgezett vizet ivott? Ezek a gondolatok cikáztak agyukban és a
kis beteg , mérgezett cicát kézbe akarták venni, hogy orvoshoz
vigyék. Az utolsó erejét is megfeszítve kiszaladt a kertajtón és
a mandulafa tövében megállt, és pihegett…
A férj szép lassan
megközelítette a cicát és az meg se moccant. Csak ült a fa
mellett szótlanul. A szemét bánatosan a férfire emelte mintha azt
mondotta volna: „Nagyon szeretlek benneteket! Ti sokat segítettek
nekem. Beteg vagyok. Nagyon beteg. Most meghalok. Olyan szép volt
élni!”…
A házigazda mellé jött a
felesége és nézték a cicát, akinek szemei tovább sugározták a
gondolatokat. „ Nehéz és szép életem volt. A Cirmi mami mindig
velem volt. Nem tudom most hol van? Talán egeret fog nekem?
Mondjátok meg, hogy szeretem és simogassátok meg helyettem!”…
A férj megsimogatta kis sovány,
gyötört testét. Érezte erősödő csontját és szép bársonyos
szőrét...
Egy zsákot hozott a felesége,
hogy elvigyék az orvoshoz, és beszéltek hozzá:
- Gyere kis cicuka! Gyere Kis
Vadóc! Meggyógyítunk!– mondotta együtt a házaspár. Ám a
cica utolsó erejét megfeszítve elszaladt a bozóton át a
szomszédos telkek felé és eltűnt…
Rövid idő múlva a harmadik
telken lévő kutyák vad ugatása verte föl a csöndet, majd egy
kiscica éles sírása, jajgatása hallatszott. Aztán csönd,
halálos csönd következett. Akár a temetőben…
A Kis Vadócot nem látták soha
többé!...
Cirmi, az „Ősmami” fiatalon és öregen
